Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-08 / 32. szám

Bmm ÖT EL8Ö MELY A tömegsportmunka mérlege SZEAC-Rókusi Dózsa 5:1 (1:0) Külső SZEAC-pálya, 200 néző. Vezette: Spitzer. SZE­AC- Korányi — Várhelyi, Kővári. Kürtösi dr. — De­zsőfi, Rcményik dr. — Sze­keres. Csömör. Nemes. Lin­ka, Arató. Dózsa: Bánfi — Oláh, Csörögi, Kószó — Zab, Somogyfalvi — Benkóczi, Sándor, Balogh, Csanádi, Sóki. Az clsó félidő helyenként változatos, jó játékot hozott. Mindkét csapat a sáros, mély talaj miatt a széleken próbálkozott a támadások­kal. A SZEAC kezdett job­ban. ós a 13. percben Szeke-' res elfutásából Reményik dr. fejesgólja meghozta a veze­tést. Ebben a játékrészben a Dózsa is érhetett volna el gólt, de Sándor, majd Ba­logh lövését Korányi védte. Szünet után a SZEAC-ban Korányi, Várhelyi, Remé­nyik dr. és Csömör helyét Tóth, Ambrus, Pataki, vala­mint Pusztai foglalta el. A Dózsában Kószó és Benkóczi hélyére Széli II. és Báló ment be. Ekkor már kidom­borodott a rutinosabb csa­pat fölcnye és egymásután estek a gólok. Az 5. percben Nemes növelte a SZEAC előnyét, majd nem sokkal később Sóki Védelmi hibából szépített 2:1. A 26. percben Linka szép gólja, a 28. perc­ben Dezsőfi lapos, éles lövé­se, majd megint Linka lövé­se talált Bánfi kapujába, és így alakult ki a végered­mény. Kertész Imre A Rókusi Dózsa ökölvívó­versenyén a pontversenyt és ezzel a vándorserleget a Székesfehérvári MÁV Előre nyerte. A szegediek öt első helyet szereztek. Az ifjúságiaknál csak nyolc súlycsoportban volt verseny. Légsúly: 1. Vízi (Hódmezővásárhelyi Vasas). Harmatsúly: 1. Rabi (Ceglédi VSE). Pehelysúly: 1. Toronyi (Pécsi VSK). Könnyűsúly: 1. Rajkó (Sz. MÁV). Kisváltó­súly: Bodor (Rókusi Dózsa). Nagyváltósúly: Molnár (PVSK). Középsúly: 1. Major (PVSK). Félnehézsúly; 1. Bakai (R. Dózsa). Felnőttek. Légsúly: 1. Tie­ger (Sz. MÁV). Harmatsúly: 1. Harangozó (Sz. MAV). Pe­helysúly: Tóth S. (R. Dózsa). Könnyűsúly: Gombkötő D. (PVSK). Kisváltósúly: 1. Ma­gyar (Sz. MAV). Váltósúly: 1. Román (SZVSE). Nagyvál­tósúly: 1. Gájer (Sz. MAV). Középsúly: 1. Batik (R. Dó­zsa). Félnehézsúly: 1. Gulácsi (PVSK). Nehezsúly: 1. Antal (SZ. MAV). (Liebmann B. felv.) Tóth Sándor (jobbról) a döntőben nagy küzdelem után, pontozással győzött a fehérvári Héjj Sándor ellen Sok volt a kiállítás Évi beszámoló a labdarúgó-szövetségben A Csongrád megyei lab­darúgó-szövetség vasárnap délelőtt Szegeden évi be­számolót tartott. Ezen a sze­gedi és a megyei sportve­zetőkön kívül Mezőtúr, Ka­locsa. Tiszaföldvár, Kis­kunfélegyháza, Békéscsaba, Orosháza, Mezőkovácsháza és Mezőhegyes sportköre is képviseltette magát. A beszámolót Kertes Mi­hály, a szövetség elnöke tar­totta. A bevezetőben meg­állapította, hogy a bajnok­ságok rendben bonyolódtak le. Az NB III délkeleti cso­portjában a Kiskunfélegyhá­zi Vasas megérdemelten nyerte a bajnokságot. Eb­ben az osztályban összesen 43 kiállítás történt, hattal több, mint 1964-ben. A Csongrád megyei bajnokság­gal kapcsolatban megjegyez­te az előadó: a Szegedi Spartacus nyújtotta a leg­A másik kcményöklű szegcdi egyenletesebb teljesítményt, fiú, aki szintén győzött: Román Ádám és mint bajnok, bejutott az NB III-ba. A megyei osz­tályban sok kiállítás tör­tént, 92 játékos került a fegyelmi bizottság elé. — örvendetes ezzel szem­ben — mondta Kertes Mi­hály —, hogy az ifjúságiak­nai kevesebb volt az eltil­tás. A tavalyelőtti negyven­néggyel szemben csak 37 já­tékost kellett kiállítani. Az NB III-ban az Orosházi Ki­nizsi, a megyei bajnokság­ban pedig a Szegedi VSE nyerte el a sportszerűség! díjat. Ebből a két csapatból egész éven át egy kiállítás sem volt... A szövetség -társadalmi aktíváiról szólva az előadó különösen kiemelte a minő­sítő bizottság pontos és gyors munkáját. Kővári Ár­pád és Starc Gábor új nyil­vántartást. készített a megye labdarúgóiról. A beérkezett igazolásokat mindig idő­ben továbbítják az MLSZ­hez, majd az egyesületek fe­lé. S=0=R=0=K=B-A=N Vezetőségválasztás a SZEAC labdarúgó-szakosztályában A Minszkben megrende­zett nemzetközi birkozóver­senyen Kovács Sándor (SZVSE) váltósúlyban har­madik lett. A szegedi teremröplabda­bajnokság első fordulójában a Spartacus II.—Juta II. fér­fimérkőzésen alakult ki a legnagyobb küzdelem. A Spartacus 39:31 (19:11)arány­ban nyert. A legtöbb együt­tes két részre bontotta csa­patát, s így az I. és a II. csapatok körülbelül egyfor­ma erőt képviselnek. A Sze­gedi. Kender NB l-es női gárdája még nem játszott — Végre, vége a télnek! — mondták örömmel a röplabdás lányok és fiúk, mi­dőn beléptek a Hús­ipari Technikum szé­les tornatermébe. Fü­tyültek és tréfálkoz­tak, amíg magukra öltötték a mezt, mert 6 hetes pihenő után, ismét elkezdődött a ..munka." A kézi­labda terembajnok­ság befejeztével most 8 férfi és 8 női röplabdacsapat állt a rajthoz, hogy terem­bajnoki mérkőzések során — „bemelegítő jelleggel" — össze­mérje tudását. Pár perccel 9 után már pattant is a pad­lón a labda, s a szur­kolók tapsa köszön­tötte a merész leü­téseket. Valaki meg is jegyezte: — Kezdenek érde­kesek lenni a vasár­napok! Künn pedig mintha megjelent volna egy délelőttre a tavasz. Az utcákon tócsákba fulladt a hó, s a nap­sugár benevetett a tornaterem ablakán. mérkőzést, az NB I-esek csak szombaton lepnek palyára. NB l-es férfi kosárlabda­mérkőzés volt a Rókusi Tor­nacsarnokban: Pécsi VSK— Szegedi EAC 92:84 (49:44). Meglepetés a vendégcsapat győzelme. A SZEAC ment­sége. hogy a betegeskedő Brandstatter nélkül állt ki. Legjobb dobó: Gyulesics 31, Szamosi 24, illetve: Hódy Sz. 27, Hűvös és Bácskai 20—20. Barátságos labdarúgó-mér­kőzés: SZVSE I.—SZVSE II. 3:1 (1:1). A Szegedi Galamb­sport Egyesület is ki­tett magáért. A Bécsi körúti építőipari felvonulási épületben kiállítást rendezett. Az egyesület tagjai 650 galambot hoztak el a szépségverseny­re. A zsűri színen­ként döntötte el az első dijakat. Volt egy-két „érdekes ga­lambegyéniség" is. Többek között a Ber­linből 838 kilométert repült harmadik dí­jas, és a Drezdából repülő második díjas röp-postagalambok is ott büszkélkedtek a kiállítás termében. Legalább 600 látoga­tó nézte meg a kiál­lítást, s valóban gyö­nyörködhettek Gra­diskai László, Gradis­kai Tivadar, Tasnádi Gyula, Tandari Lász­ló, Tóth Márton, Ri­bizsár Károly és töb­bek között a fiatal tenyésztő, Vass Fe­renc gimnáziumi ta­nuló elsődíjas ga­lambjaiban. Aki rászánta az időt, nem bánta meg. Érdekes volt a ki­állítás. Hogy mi eb­ben azután a sport? Nem oly egyszerű kérdés. De erről majd máskor beszé­lünk ... • A Rókusi Torna­csarnok ritkán látott izgalmak színhelye volt. A Dózsa itt ren­dezte meg ökölvívó küzdelmét — a Dózsa Kupáért. Érdekes volt a kétnapos ver­seny, egy-egy jó küz­delemtől szinte az egész terem átforró­sodott. Miért is ne, mikor például az elő­döntőben Román Ádám két ütéssel 1 perc alatt kiszámol­tatta ellenfelét. Nem volt hiány a bizta­tásban, a törülköző bedobásban, sőt, még a ragasztott szemöl­dökű sportolókban sem. A legnagyobb iz­galmakban az utolsó délután bővelkedett. Remek küzdelmeit ví­vott a győzelemért a szegedi Bakai Ger­gely a ceglédi Pataki Jánossal, s ugyan­csak nagy tapsot ara­Hétfőn délután tartották meg a SZEAC labdarúgó szakosztályának vezetőség­választó taggyűlését. Áz ülésen megjelent Oszvald Imre. a városi pártbizottság osztályvezetője és Szűcs Márton, a megyei TST el­nöke ls. Az ülésen dr. An­talffy György, az egyesület elnöke bejelentette, hogy az elnökség sorába kooptálta dr. Szontagh Ferencet és Kertes Mihályt. Ezután ke­rült sor a labdarúgó-szak­osztály új vezetőségének megválasztására. Az új ve­zetőség tagjaivá választot­ták dr. Varga Jánost (szak­osztályvezető), dr. Deák Fe­rencet (szakosztályvezető­lott a felnőtt közép­súlyú versenyző, a szegedi Batik And­rás is, Zsembery (Hódmezővásái-hely) legyőzésével. De mindezek mellett egyhamar nem lehet elfelejteni a székes­fehérvári Tieger László válogatott ke­rettag és Gard Mik­lós pécsi versenyző küzdelmét. Mindket­tő kétszer volt lent a padlón. Nehéz volt tippet adni arra, hogy ki lesz a győz­tes, végül is Tieger nyert súlycsoportjá­ban. A délutáni találko­zón mintegy 500 néző vetít részt. Lám, len­ne itt közönség, csak jó szegedi csapat kel­lene hozzá. Bevallom, kissé irigykedve néz­tük a kitűnő székes­fehérvári és pécsi öklözőkct. Sokat kell' tennünk, amíg szín­vonalukig eljutunk. Igaz, Székesfehérvár­nak is voltak nehéz évei, de az összero­gás révén ma már kikerültek a hullám­völgyből. Nem követ­hetnénk mi is a pél­dát? ... B. J. helyettes). Gulyás Ferencet (intéző), dr. Földi Gábort, dr. Cserháti Istvánt, dr. Soly­mosi Frigyest és Lakó Fe­rencet. Az MTS Országos Taná­csa által kiadott tömegsport­határozat serkentő hatásá­nak eredményei egyaránt le­mérhetők városon és falun. A rendszeres sportolást, a kulturált szórakozás külön­ző formáit mind több és több fiatal vallja sajátjának. A már komoly hagyomá­nyokra visszatekintő Falusi Dolgozók Spartakiádjának elmúlt évi versenyei is azt bizonyítják, hogy a falusi fiatalok, felnőtt dolgozók egyre jobban megszeretik a rendszeres sporttevékenysé­get. Ezt támasztja alá az az állandó résztvevőszám-növe­kedés is, mely az utóbbi három évben tapasztalható. Az 1963-as év 2000 főjével szemben a múlt évben már közel 500í)-en indultak a spartakiád téli és nyári ver­senyein. A szép eredmé­nyeknek azonban komoly hiányossága, hogv az össz­létszám növekedésén belül a nők számaránya messze elmarad a férfiakétól. En­nek okai abban keresendők, hogy falusi sportvezetőink keveset foglalkoznak a nők sportolási igényének felmé­résével, a szükséges feltéte­lek megteremtésével. A testnevelés és sport tö­megesítése érdekében 1965­ben országos viszonylatban elsőként rendeztük meg az Üzemi Kilián Spartakiád versenyeit. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már az első évben 3700 dolgozó vett részt a különböző versenyeken. A spartakiádok versenyei mellett igen nagy népszerű­ségnek örvendett az alapfo­kú tájékozódási csapatbaj­nokság, valamint az alapfo­kú kupaversenyek sorozata. E rendezvények résztvevő létszáma elérte az ezer főt Sikerekről beszélhetünk a Kilián Testnevelési Mozga­lom terén is. A mozgalom­ban résztvevők száma az előző évhez viszonyítva 30 százalékkal növekedett, je­lenleg meghaladja a 18 000 főt. A mozgalom népszerű­sége fokozódik. A népszerűség bizonyíté­ka az az 5000 jelvény is, amely a különböző korosz­tályú résztvevők között a sikeres teljesítés alapján ki­adásra került. A szervezés és jelvényszerzés terén igen eredményes munkát végzett a Hódmezővásárhelyi Me­DOSZ SE, Texül SE, a Szen­tesi Kontakta SC, a Csong­rádi Petőfi SE, de rászolgál­nak a dicséretre olyan sport­körrel nem rendelkező üze­mek is, mint a Szentesi Erő­takarmány, Ruhagyár, Fel­szabadulás Tsz. A tömegsportban elért eredmények biztatóak, de korántsem kielégitőek. Leg­fontosabb feladatunk, hogy megalapozzuk, kiszélesítsük a tömegsportmunkát minden üzemben, intézménynél. Tö­rekedni kell arra, hogy a munka utáni rendszeres sportolást, a szórakozásszerCI testedzést az egészség meg­őrzésének szolgálatába állít­suk, s a munkapadok, író­asztalok mellett görnyedő dolgozók felüdülésnek érez­zék a munkaidő után a sportpályán eltöltött egy­másfél órát. E törekvés megoldása nagy feladatot jelent a sportalapszervezetek újon­nan megválasztott vezetői, tömegsport bizottságai szá­mára. De jó szervező mun­kával a KISZ és a szak­szervezet segítségére tá­maszkodva komoly eredmé­nyeket érhetnek el az erős, egészséges ember formálá­sában. Takács János, a megyei TS előadója A TOTO 6. HETI TELITALÁLATA 1. Atalanta-Inlcr. 0:2 2 2. Bologna—Foggia 1:1 x 3. Fiorcntina—Cagliarl 3:0 1 4. Napoli—Juvcntus 1:0 I 5. Koma—Saru prioria 1:0 l 0. Torino—Spal 1:0 1 7. Varese—Lazio 1:1 x 8. Genoa—Lccco 1:0 1 9. Padova—Catanzaro 0:0 x 10. Palermo—Livorno 1:0 1 11. Pro Patri.i-Mantova 2:3 2 12. Venrzia—Novara 5:2 1 13. Verona—Potenz.a 2:1 1 14. Monza—Alessandrla 1:0 1 A Sportfogadási és Lotto Igaz­gatóság közli, hogy a Totó 8. fo­gadási hetén igen sok nyerő­szelvény akadt. Előzetes tólékoztatás szerint 13 találatot 02 pályázó ért el, ezek nyereménye szelvényen­ként 9062,— forint. A 13 taláüatosak közül 13 plusz I találatot 31 pályázó ért el, ezek nyereménye a Jutalommal együtt 15 774,— forint. A 12 találatos szelvények szá­ma 1049 darab, nyeremény 192 forint. A 11 találatos szelvények szá­ma 20 940 darab. nyeremény szelvényenként 18 - forint. 10 találatos szelvények száma 97 014 darab, nyereményük 5 fo­rint 70 fillér. Az adatok tájékoztató Je»e­gúek. (MTI) I. KERÜLET Házasság: Nagy János és Nyári Ilona, Szőke József és Szűcs Julianna, Kovács Jó­zsef . és Sós Anikó, Tasko­vics Lajos és Márké Marta, Kiss József Sándor és Ocskó Mária, Knopp Péter Walter és Karamán Mária, Képes Sándor és Horváth Margit, Kiss Károly és Hegyes Éva, Zöldi Lajos és Lantos Kata­lin házasságot kötöttek. Születés: Silló Ferencnek és Csík Etelkának Etelka, Pándi Ferencnek és Tóth Ilonának Éva, Juhász Mi­hálynak és Farkas Julian­nának Márta, Czékus Antal­nak és Kocsis-Péter Teréziá­nak Terézia, Biacsi Imrének és Terhes Máriának Sándor, Bán Zoltánnak és Laskai Máriának Mária Magdolna, Varga Ferencnek és Kocsis Erzsébetnek László, Kató Endrének és Pipicz Editnek Csaba, Bálin Jánosnak és Réczi Katalinnak György, Laczkovich Imrének és Bar­ta Magdolnának Imre, Ta­kács Jánosnak és Bús Má­riának Katalin, ördögh Sán­dornak és Csányi Máriának Tünde, Antolik Andrásnak és Tuska Máriának Marian­na, Korom Imrének és Vér Margitnak István, Poczik Miklósnak és Auerswald Er­nának László Pál, Dobó Ist­vánnak és Terhes Erzsébet­nek Zoltán, Juhász Ferenc­nek és Zsótér Gizellának Mónika, dr. Seres Istvánnak és Szabó Ilonának András István, Mák Istvánnak és Broda Ilonának Judit, Végh Jánosnak és Kovács Erzsé­betnek Csilla, Matók László­nak és Hann Gizellának László, Paragi Sándornak és Hlaváthy Editnek Sándor László nevű gyermekük szü­letett. Anyakönyvi hírek Halálozás: Orvos Istvánná Lajos Piroska. Kujbusz Já­nos, Majsai Mihályné Tóth Mária, Kasza János, Bolgár Lajosné Falik Izabella, Ju­hász Márta, Czékus Terézia, Szeles Károlyné Szeles Ka­talin, Sári István, Kaposvári Sándor, Tóth Gyula, Dudás Sándorné Rácz-Ádám Etel­ka, Bárdos László, Nagy Má­tyás, Csontos Szilveszter, Ki­rály Viktória, Petrik Mária, Szabó Mihályné Rácz Anna elhunytak. II. KERÜLET Házasság: Reich György Gábor és Töke Katalin Te­réz, Erdei András ós Mar­tus Etelka, Frányó Mihály és Szabó Gizella Aranka, Molnár József és Csöke Ilo­na, Csizmadia Sándor György és Nagy Erzsébet házasságot kötöttek. Halálozás: Szűcs Gyula, Oláh Mihályné Kálló Vero­nika elhunytak. bet, Kiri Ferencnek és Csá­szár Katalinnak Erika, Adai­Simon Andrásnak és Veres Ilonának Tibor, Mészáros Istvánnak és Bálint Viktó­riának Ágnes Irén, Rolán Józsefnek és Fudala Magdol­nának József, Dékány Sán­dornak és Kiss Emmának Sándor, Dobó Miklósnak és Gyovai Irénnek Katalin, Kri­zsán Istvánnak és Poós Ro­záliának Tünde Mária, Sípos József Mihálynak és Lőrincz Piroskának Edit, Vörös Bé­lának és Elek Erzsébetnek Attila nevű gyermekük szü­letett. Halálozás: Sánta Ferenc­né Kéri Ilona, Jurik-Kafer­na Vilmos, Puljer Jánosné Fraaz Mária, Zsarkó János- ' né Bús Viktória, Szeg Fe­rencné Nyári Etelka, Szögi Imre, Koszó Istvánné Csóti Mária, Orosz Gyula János, Papdi Sándor, Császár Ist­ván elhunytak. III. KERÜLET Házasság: Balla Imre és Borbás Anna, Csamangó Ferenc és Nagy Mária há­zasságot kötöttek. Születés: Álmosdi Károly­nak és Monostori Erzsébet Arankának Anikó, Kószó András Jenőnek és ördögh Arankának' Anikó, Fenyvesi Lászlónak és Hévízi Anná­nak Anna Erzsébet, dr. Má­thé Jenőnek és Szabó Gizel­lának Edit, Tánczos Miklós­nak és Fazekas Jusztinának Miklós, dr. Halász László­nak és Dominus Ilonának László István, Nagy Ferenc­nek és Tápai Irénnek Erzsé­dél-magyarorszA« A Magyar Szocialista Munkás­pírt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr. Lőköt Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársa­ság ú(1a 10. Telefon: 35-35. 30-03 Etszakal telefon: 35-09 Kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállaiát Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársa­ság ütla 10 Telefon: 35-00. 31-10 (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk meg és nem adunk vissza.) A lapnt nyomta a Szegedi Nyomda, Szeged. Bajosy-Zsi'llnsz.kv u. 28. sz. INDEX n 53 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok F.lőfizetésl díl egy hónapra 12 Ft Eiőílzethetd tvsrmeiv postahivatalnál él kén­költőnél. 6 OEL-MAGÍARORiiAG Kedd. 1966. február S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom