Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-09 / 33. szám

1»«. FEBRUÁR 3„ SZERDA NÉVNAP: ALEX MEGÉLÉNKÜLŐ SZÉL Várható időjárás ma es­tig: erősen felhős idő. több­felé újabb esővel, egy-két helyen eset lej zivatarral. Mérsékelt, Időnként meg­élénkülő szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 5­plusz 10 fok között. (MTI) Örökösödés cimén csalt A Nap kél 7 óra 00 perckor, és nyugszik 10 ora 37 perckor. A Hold kél 22 óra 04 perckor, és nyugszik 9 óra 11 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vlzállásn Szegednél kedden 140 cm. (Áradó.) NYOLCVANÖT ÉVE. 1881. február »-én halt VITA A HÁROM NŐVÉRRŐL Hétfőn este a szegedi újságíróklubban a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Szegedi Nemzeti Színház szak­szervezeti bizottsága - színészek, irók, újságírók, műked­velő színjátszók és egyetemi hallgatók részvételével — vitái rendezeti Csehov Három nővér című darabjának szegedi előadásáról. Az élénk, tartalmas vitában a darab műfaji problémái, nz egves szerepek és a rendező, továbbá a színé­szek munkájának elemzése egyaránt helyet kapott. Az an­kéton többek között felszólalt Bozóky István, a színház főrendezője, az előadás rendezője, Kormos Lajos érdemes művész, Miklós Klára Jászai-dijas. Szabó Ká'imán, Jászai László. Katona András, valamint Varga Akos, a Csongrád megyei Hírlap munkatársa. Papp Lajos, a Szegedi Egyetem szerkesztője. Tóth Sándor szobrászművész és Paál István, a szegedi Egyetemi Színpad rendezője. — HARAKIRI HELYETT. — BEFEJEZŐDTEK f. Elhunyt Rideg Sándor Rideg Sándor Kossuth-dí­jas író életének 63. évében, február 8-án meghalt. Az el­hunytat a Magyar frók Szö­vetsége és a Magyar Nép­köztársaság Irodalmi Alapja saját halottjának tekinti. Ri­deg Sándort február 14-én 14 órakor kísérik utolsó út­jára a Farkasréti temető­ben. „ T . .ws.vs,,. — SZÍN SZERINT osztá­icuruHr u-en „a.t meg M° 1Smeretlen JaPán" lfiLÉVI VIZSGÁK az egye- lyozza a gyümölcsöt aZ 3Z Kjodor Miháj'ovir" Dosztojevsz- t»n a brutális öngyilkosság, temeken február első nap- Angliában szerkesztett gyü­kij. Hadmérnöknek indult, majd az úgynevezett harakiri, jaiban. A rendes vizsgaidő- mölcsosztályozó gép amely kodás után 'Tz6 irodalomnak melyíHM az öngyilkos szigo- szakban a hallgatók tízezrei percenként" 6750 darab gyü­szentelte életét. 1814-ben meg- lúan előirt szabályok sze- adtak számot tanulmányi mölcsöt tud szétválogatni, az jelent első művével ma<- magára rint tőrrel hasítja fel a ha- felkészültségükről. Február érési foknak megfelelően s a Pe"rasevszkij^féteet összeesküvés De JaPanban mindmáig második hetében ismét be- gyümölcs színének megfele­részeseként halálra ítélték, de a legmagasabb az öngyilkos- népesülnek az előadótermek, lően. büntetését az utolsó pillanat- ságok arányszáma: egyedül megkezdődnek az előadások. „ . ban. az akasztófa aim vá'ltoz- T„,.whan i^s .„^„"x. 2 — SZEGEDI MŰVÉSZEK tolták súlyos szibériai kény- l0kíÓban 19?5 ía yaman f KOI O/SVÁROTT Rom í­szermunkárn. Kilenc év múlva ezer 900 ember követett el — BŰVÁROK MEGTA- tOLOtóVAKOlT. Koma­étSLJSfi. Pétpr,vá!'™- u'?'só öngyilkossági kísérletet. LÁLTÁK a 133 személlyel n,ai vendegszereplesre uta­évtizedeiben misztikus világ- t^,,v,or,t ianí„ zott a Szeged Nemzeti Szin­nézet és a túlzó nacionalizmus ^ a fedélzetén lezuhant japan .... . . _ felé fordult. Dosztojevszkij az A TEATERMESZTÉS utasszállító repülőgép tör- az narom művésze: rcTn1yTófnTknÁMk0lRiC,em3Sebb meghonosításáért Etiópiában Mének középső darabját. A ^y Istvan karnagy Ber­regénylrólnak egyike. mozgalom indult. A szomszé- holttestekkel teli roncs dal Valerla « Gyimesj Kál­HETVENÖT ÉVE, dos országokban a teacserje iszapba ágyazva fekszik 94 man °Peraenekesek. Február 1801. február 9-én született Pl- jó termést ad, s Etiópiában „aj™ mélven a Tokiói öböl 11-én- 13"an és 14-én szere­Párt °lasz Szociali*« most a teával akarják javí- ^ben ÜsziWarura füg- P6"1"* Kolozsvárott, az ot­Párt főtitkára. Ltni a nemzetgazdaság ex- káSlköténe?meSfí- tar" opera Rlgoletto. Bohém­SZAZHÜSZ ÉVE, port-lehetőségeit. Az etiópiai F^F" n élet 05 Faust előadásain. 1816. február 9-én született wn- exportnük több mint a fele söreitek a torzs kiemelesét. helm Maybach 'német mémök. jelenleg kávé Meg nem Slkerult fenyt de- — ELZÁRÁS GARÁZDA­f ,?ÍP,kocí1 ppíí"*0 eKvik fel- ' ríteni az eddig legnagyobb SÁGÉRT. Rutai Mihály 22 nát és Csonka János magyar — LEFORRÁZTA KIS- repülőgép-katasztrófa okaira, éves, Rúzsa 475. szám alatti feltalálókat lBetl. ÖCCSÉT. Molnár Jánosné lakos a községi művelődési NEMZETI SZÍNHÁZ tatali lakos főzés közben 8 — MEGRONGÁLTA sze- otthonban megzavart egy Este 7 órakor: Három nővér, éves kislányára bízta öthó- mélyi igazolványát Szarvas rendezvényt. Minden ok nel­Odry-bériei. vége kb 10.30 óra- napos László nevű gyerekét. Jánosné Kistelek, Tanya kül leütötte a rendezőt. A kor- A kislány karjára vette a 304 • szám alatti lakos. 300 garázdaság miatt 20 napra KAMARASZÍNHÁZ csecsemőt, majd véletlenül forintra bírságolták. : éfofaték. Ma nincs előadás. leverte az asztal szélére tett, Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a szegedi járás­bíróság Graszl Imre Szeged, Hunyadi János sugárút 37. szám alatti lakost devizagaz­dálkodást sértő bűncselek­mény és csalás miatt 2 és félévi szabadságvesztésre ítélte. Graszl, akit háborús bűntettek miatt annak ide­jén mint SS-t felelősségre vontak, továbbra is otthono­san mozgott a csalásban. Ez­úttal nem külföldi bélyegek­kel üzérkedett és csapott be gyanútlan nyugatnémet ál­lampolgárokat, hanem itthon nézett újabb pénzforrás után. önmagának táviratot adott fel arról, hogy nagyösszegű örökséghez jutott külföldön elhalt rokona után. A nyo­mozásnál kiderült: egy fil­lért. sem örökölt sehonnan sem, a távirattal viszont 20 embert csapott be azzal, hogy gépkocsit, gáztűzhelyt, fürdőkádat szerez busás elő­leg fejében. 168 ezer 700 fo­rintot csalt így ki a gyanút­lanóktól. Graszl Imrének ez már a harmadik nagyszabá­sú bűncselekménye. Még ko­rábban a 10-es AKÖV-nél sikkasztott, amiért másfél évet kapott. Űjabb ügyét ha­marosan átadják az ügyész­ségnek. Az Április 4. Cipész Ktsz. Lenin krt. 37. sz. a. javító­fiókja február 14-től már­cius S-ig renoválás miatt zárva lesz. A többi 14 cipész ja­vltófiók a lakosság rendel­kezésére áll. k. 5383. Az ÉDOSZ „SZEGED" Népi Együttes február 10-én, csütörtökön felvételt tart kezdő és gyakorlott táncosok részére. Jelentkezés. a Juhász Gyula Művelődési Otthonban du. 3 órakor. x. K. 65. MOZIK forró étellel teli edényt. Fáklya: Vérral" megpecsételve. Megijedt, az edény után ka­Előadások kezdése: 2, 4. 6 és pott és közben a gyereket a 8 órakor. Vörö. CillU«: Rövid- forró ételbe ejtette. A sze­filmmflsor. Előadások kezdése: ,,, ..„ í.. negyed 6 és f« 8 órakor. rencsétlen kisfiú kórhazba Postás Mozi: (Fél ii. fél 8.) szállítása után belehalt égé­Preludlo akció. si sebeibe. INSPEKCIÓ* Al.LATORVOSI SZOLGALAT _ MEGSÉRTETTE A DF.­Szeged város területére VIZAGAZDÁLKODÁST. A Február 5-től i2-ig este 6 órá- Szeged városi és járási rend­től reggel 6 óráig (vasár- és őrkapitányság büntetőeljá­dnnepnap nappal Is) elsősegély ... j- r> és nehézelles esetére ügyeletes rást indított Varadi Ferenc­dr. Rosti Ince állami állatorvos, né, a szegedi Rókusi étterem Telefon'- SÓ-W*"' G°g0' "' szakácsnője ellen. Az üzlet­Az áiinioi-vos kiszállításáról ben megforduló külföldiek­• hivő fél köteles gondoskodni, tg] 20 darab orkánkabátot vásárolt és adott tovább — SPORTCSARNOK nyerészkedés végett. Ügyét NAGYKANIZSÁN. A nagy- átadták a Fővárosi Ügyész­kanizsai felsőfokú mezőgaz- ségnek. dasági technikum új kollé-, • giuma mellett sportcsarnok építését kezdték meg. Az év végére elkészülő csarnok al- ... .. , Walrnns Ik, l,-r«Ar- kézi és ~ A/ <ire|íkor élettani problé­Kaimas lesz kosár-, xezi es m41 c(mmel dr_ K}ltat Mátyás röplabda jatékokra. asztali- egyetemi tanárseséd tart el3­tenisz, ökölvívó birkózó és adást ma, szerdán este 6 órai tornász versen vek lebonvolí- Kezdettel a Tömörkény István lornaszi ersenj en ieoonyoii MűveU)désl otthonban. Az elö­tására. — ELLEN-EGYETEMEK. Egyre-másra létesülnek az Előadások adás után bemutatják a Túl az út felén cimü filmet. — Az atom hatása a szerve­zetre - szívbetegségek címmel . előadást tart dr. Török László Egyesült Államokban olyan < rvos február 10-én, csütörtökön szabadegyetemek, vagy mint délutáni nevezni szokták, „ellen-egye- vezetőnek rendezésében. Az élő­temek", ahol a hivatalos be- adás hélye: Déri Miksa Gép­jegyzett főiskoláktól eltérő Ipari Jechnikum. Minden ér­' ^ .... 1 et deklődht szívesen látnak, tananyagot tanítanak. K sza- _ szeged jobb parti városré­badegyetemek látogatottsága étén* szennyvíztisztítási kérdé­oBvrp emelkedik Vala- s\Uj« tart előadást Tasfl László, egyre emciieeaiK vara a AjTFLYF.PTF.RV szakosztályve­rnennyi szembeszáll a ha- zetője ma. szerdán délután 5 gyományos egyetemekkel, órai kezdettel az MTESZ eia­„„u. adótermében. Előadását a Hld­mondvan, hogy azok csak rológlal Társasag heiyi csoport­„üzletembercket gyártanak". ja rendezi. Tánczenei fesztivál második fordulója 1966. február 20-án de. 10 órakor a Vörös Csillag Moziban. Jegyek a KISZ Városi Bizottságon ségcsen 6 Ft-os árban. kaphatók, egy­x. K. 64. L A K AS Rendes diáklány fürdőszobás albér­letet kaphat fűtés­sel. Brüsszeli krt. 10/a sz. x 1 szobás garzonomat elcserélném nagyobb szövetkezetire. — „Odessza is lehet" 5332 jeligére a Saj­tóházba; x Egyedülálló műsza­ki értelmiségi fiatal­ember külön bejára­tú szép albérleti szobát keres. Tele­fon : 24-93. x Belváros központ­jában levő felújí­tott, fűbérleti, ut­cai, I. emeleti víz bent egy szobám elcserélném szoba­konyhásra. „Meg­egyezünk 5063'' jel­igére a Sajtóházba. Üres vagy bútoro­zott szobát kere­sünk 3 felnőtt ré­szére. „Pontos fize­tő" 5121 JeUgére a •Saltóházba. x Közlemények x A szegedi Liszt Ferenc Zc- kerUleti tanács pénzügyi osztá­notskola f. hó ll-én, pénteken lyához bevallást köteles adni az. délután fél 6 órakor növendék- a) aki 1966. Január 1. napján hangversenyt rendez, zongora, gazdaságilag művelhető. 400 hegedű, csehó, klarinét. Bltár ís n-öl vagy ennéH nagyobb te­énekszámokkal. Érdeklődőket rületű mezőgazdasági ingattant szívesen lát a vezetőség. bármilyen címen használ: b) aki xs. 29 372 kétévesnél Idősebb ló tulajdono­X Világnézeti nevelés a csa- sn. A kiemelkedő Jövedelmet Iádban cfmmcl a szülök akadé- (évi 50 000 Ft tiszta lövedeOem) mtája 7. előadásaként dr. Zen- elérő adózók — a korábbi évek tai Károlv decens tart előadást gyakorlatétól eltérően — külön a Juhász Gvuln Művelődési Ott- Jövedelemadó-bevallást tartnz­honban f. 'hó ll-én. pénteken nak adni. A bevallásnvomtat­vány a kerületi tanácsoknál ét­vehető. Aki bevallását határidő­ben nem adla be. annak terhé­re az adót felemelt adótétel al­kalmazásával kell kivetni. Me­gyei Jogú Várnsi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya. xK. 57. • 18 órai kezdettel. A belépés dl<­talan. x x Fehlvás! A mezőgazdasági lakosság általános lövedelem­adója és földadója 1966. évi ki­vetéséhez 1966. február hó 15­lg a lakóhely szerint illetékes Gyászközleméryek Köszönetet mondunk ml ífazon rokonoknak. Ismerősöknek. Kik szeretett édesanyánk, és nagy­anyánk, SZABÓ GYULANÉ IC­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mélv fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. továbbá köszönetet mon­dunk kezelőorvosának és ápo­lönövéreknek odaad óm unk Aja­kért n gyászoló család. T. 1091 szeretett halottunk, CSISZ VR ANTAL remelésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gvászoló család. T. 1089. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. munkatársaknak. Ismerősüknek, kik szeretett ha­lottunk. PAPOI SÁNDOR teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmon Köszönetei mond"nk mindazon kat envh«en| igvek'eztek. A gvá rokonoknak ismerősöknek, '<Jk szövetett hatottunk, özv. ÖR DÚCllt C. ISTVANNC i-motésén megjelenlek, részvétükkel és szolé esa'ád. T. 1084. Mély fátdalommal tudatjuk, hogv sz-rete't édesanya, nagy­mama. özv. FARKAS VINCÉVÉ, virágaikkal mélv fájdalmunkat éleiének 80. évében hosszú szen­enyhíteni Igyekeztek. A gyá- védés után elhunvt. Te_metése sznló család. T. 1093. folyó hó 9-én 14 órakor lesz az Köszönetet mondunk mindazon alsóvárosi temető ravatalozójá­rokonoknak, ismerősöknek, kik ból. A gyászoló család. T. 1094. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda. 1966. február 9. Külön bejáratú szo­bát keresek közép­korú nö részére. — Cím: Csávás Mi­hályné, Szent Mi­hály u. 7. x Keresek egyszobás, komfortos lakást, leválasztás ls lehet. Költségtérítéssel. — „Egyedül álló" Jel­igére leveleket a hódmezővásárhelyi Hirdetőbe. Budai 2 szoba össz­komfortos társbér­letem (konyha, élés­komra külön) elcse­rélném szegedi 3 szobás összkomfor­tos lakással. Érdek­lődni: Oroszlán u. 5. (Férfifodrászat.) Bútorozott kis szo­ba kiadó. Bérkert u. 32. Utcai s/,obás-kony­hás. spájzos lakást cserélek Petőfi Sán­dor sgt. 88. Érd.: délután 4-től. Budapest központ­jában levő telefo­nos. szoba-konyhás lakásom (ipari áram víz bent van) szege­di komfortos lakás­ra cserélném. — „Tavaszra" 5329 Jel. léére a Sajtóházba. Albérleti lakást kaphat rendes dol­gozó lány. Brunner. Szent Gellért u. 2. Fiatal házaspár kü­lön bejáratú üres albérleti szobát ke­res. „Szerény" 5298 Jeligére a Sajtóház­ba. Belvárosi 2 szoba, konyha, spájzos ud­vari lakásom elcse­rélném 1 nagy szo­ba. előszobásra, vagy felsővárosi 2 szobásra. ..Olcsóbé­.-ü" 331 Jeligére a Sajtóházba. Szép világos szoba 2 rendes diák részé­re kiadó. Attila ú. 1.. L 4. Budapesti 1 szoba­konyhás, cserépkály­uás, fózöáramos la­kásom elcserélném szegediért. Levelet „Tavaszi csere" Jel­igére a szentesi Hir­detőbe. osszeköltözök, 11­g'yelem! Kétszobás, összkomfortos laká­som Belváros leg­szebb helyén, amei.y minden igényt ki­elégit, elcserélném 2x1 szobás komior­tos lakásra, költ­ségtérítés mellett. „Márciusban költöz­ködünk" 5332 Jei­lgére a Sajtóházba. Debreceni egyszo­bás, gázos lakást cserélek szegediért. Dr. Kardos, Debre­cen, Hatvan u. 35. Központi fűtéses nem egymásba nyí­ló. napfényes két­szobás lákásért el­cserélném kétszo­bás. hallos, személy­zetis. cserépkályhás, erkélyes. összkom­fortos lakásomat. — ..Május" 3283 jel­lgére a Sajtóházba. Elcserélném egy nagy és kis szobá­ból á'Uó belvárosi, földszintes, komfor­tos lakásom, kettő-, esetleg másfél szo­bás központi fűté­ses lakásért, lehető­leg belvárosiért. — „Tavaszra" 5280 Jen­igére a Sajtóházba. 1 szoba fürdőszoba (villonyboylerral) la­kókonyha. kamrá­ból álló földszintes, belvárosi lakásomat elcserélem egy és kél szobás összkom­fortosra. Petőfi S. sgt. «.. II, 2.. 4. a déli órákban. Tavaszra Belváros­ban épülő társasház 1 szoba ultramodern lakásomat átadnám elköltözés miatt. Ér­deklődni hétköznan 5-tól. vasárnaD de. 8-3-ig. Szabó János­né, Szeged. Mérev u. 20/b, n. emelet. 1. ajtó, . 1 sznba. konyhát cserélek házfelügye­lői ..szoba-konvhá­ért 29 565" jeligére " Hirdetőbe x I. emeleti négy szo­ba-hallos összkom­fortomat kétszer kétszobásra cserél­ném. Telefon: 32-77 este. 27-71. x Kettő vagy három diáklány albérletet keres. „Sürgős 29 568" jeligére a Hirdetőbe. Kettő szoba össz­komfortot cserélek nagyméretű egy szoba összkomfort­ra. „Belvárosban 29 494" Jeligére a Hirdetőbe. Leválasztható két szoba összkomfortot keresek egy szoba összkomfortot adok ..Drlváros 29 500" tol igére a Hirdető­be. Egyedülálló. esti egyetemre Járó dol­gozó nő albérletet keres. ..Sürgős 29 539" Jeligére a Hirdetőbe. Bútorozott szoba iérí'inok fürdőszoba­használattal kiadó, azonnal. „Rendes 29 459" jeligere a Hirdetőbe. jzgyszooas ossZKom­iii, tos, Kozponll ÍU­teses öröKianas ai­udo. „Sürgős 29 553' jtiigcre a tlirdető­oe. usszekoituzuitl Bel­városi fél komfor­tos, kétszobás la­kásunkat elcserél­nénk ketszer egy­szobás-konyhás la­kásra. Csonkáéit. — Bokor u. 7. Elcsereiném Bu.la­peot, Népköztársa­ság úti egy szoba­lia'ilos lakásomat szegedi. belvárosi, 1. emeleti Osszkom­lortos lakásért. — „Csere" 5381 Jel­igéro a Sajtóházba. Egy férfi albérlőt felveszek, fűtéssel. Dobó utca 60. Két- vagy két és fél szobás, összkom­fortos, belvárosi la­kást átvennék. — „Központi fűtés előnyben" .5370 jel­lgére a Sajtóházba. Mérey utcai I. eme­leti erkélyes, keleti fekvésű, 1 szoba összkomfortos la­kásom elcserélném lehetőleg Marx tér környékí 2 szobás összkomfortosért. II. emeletig. Válaszle­veleket: „Tavasszal cserélünk 29 410" jeligére a Hirdető­be. Elcserélném belvá­rosi földszintes ut­cai két szoba, kony­ha. spájz, fáskam­lábői álló lakáso­mat, nagy méretű két, vagy három szoba összkomfor­tért megegyezéssel. „Víz. gáz. van 29 417" Jeligére a Hirdető­be. x Odesszai másfél szo­bás. összkomfortos, központi fűtéses la­kásomat elcserél­ném 2 szoba össz­komfortos belvárosi, vagy Marx tér kör­nyéki tanácsi la­kásért. „Szövetke­zeti 29 431" Jeligére a Hirdetőbe. Belvárosi erkélyes egy szoba utcai la­kókonyhás. parket­tás összkomforto­mat, elcserélném egy szoba, hallos, vagy személyzetisre. „Szécsényi 29 439" Jeligére a Hirdető­be. Egyszobás össz­komfortos lakást ke­resek, kétszobás összkomfortos ma­gánházat veszek. — „Készpénz 29 453" Jeligére a Hirdetőbe. Albérleti lakásba férfi szobatársat ke­resek. Teréz u. 22. Két dolgozó nőnek albérlet»t adok feb­ruár 15-re. Gólya u. 20. SZ. Kettő, vagy három leány albérletet kaphat. „Azonna'l 29 473" jeligére a Hrdelobe. Házaspárnak albér­letet keresek. — „Csend 29 480" Jel­i-tcrc a Hirdetőbe. Házaspárnak albér­letet keresek. ..Sür­gős 39 451" Jeligére a Hirdetőbe. Házaspárnak albér­letet keresek. „Meg­értés 29 462" Jeligé­re a Hirdetőbe. Bútorozott szoba két férfinek kiadó. Szenlmiltálytelekl u. 11. Alsóváros. Szövetkezeti lakást átveszek. „Májas 29 560 ' Jeligére a Hirdetőbe. Két dolgozó nőnek albérletet adok. — Szabóné. Teréz u. 4. INIM II A N Katona J. u. 11. sz. ház beköltözéssel eladó. x osszkoinortos be­költözhető magán­ház eladó. Két csa­ládnak is megfe­lel. „Esetleg lakás­cserét is beszámí­tok" 5330 Jeligére a Sajtóházba. x Szöregcn artézi ku­tas. nagy telkű ház­ingatlanom elcserél­ném szegedivel. — Házingatlant három­rzobáslg készpénz­fizetéssel veszek, cserelakást adok ..Megegyezünk" 5319 Jeligére Sajtóházba. X Házhely eladó. S'ig­vérltélepen. Érdek­lődni Makkoserdő sor 4. x Kőrúthoz köz"l te­lek. tégla épü'leltol eladó. ..5280" Jeligé­re a Saltóházba. x Szeged. néketoieo, Tarnóczl u. 23 sz. ház nagy kert­tel, beköltözhető­en eladó. Viz, vil­lany bent. x Kétszobás, fürdőszo­bás cs-üádl ház el­adő. Érd.: Szöreg. Aradi u. 3. x Kétszobás magánhá­zat, esetleg fél há­zat vennék. ..Sür­gős" 5'70 Jeligére a Saltóházba. Elcserélném 3 szo­bás, mellékhelyi­ségekből álló ma­gánházamat. 3 szo­ba. üsszkomortos lakásért. ..Megegye­zünk 5269" Jeligére a Saltóházba. OTP-s házat ven­nék. „Sürgős" 5324 Jeligére a Sajtóház­ba. Eladó Újszegeden Jnoro_skertekben 400 n-öl Jól kezelt be­kerített szép gyü­mölcsös. bódéval, felszereléssel, Nor­tón-kúttal. Érdek­lődni a helyszínen csősznél. Kétszintes ház épí­tésére telek eladó. Koeskeméli U. 20. 2 szobás, összkom­fortos. adómentes, körúthoz közeli há­zam elcserélném ki­sebbre lehet állami, egy és fél szobás lakás is. „Fé>l és állami" 5282 Jeligé­re a Sajtóházba. Mórahalom, Szántó u. 16. sz. házhely eladó. Érd.: Csipak György, Mórahalom, Beke u. 73. sz. Fel h:./.rész beköl­tözhető kisebb szo­ba, konyha, kerttel, eladó. „44 000" kész­pénz" Jeligére 5342 a Sajtóházba, Belvárosi szoba, konyha, kamrából t-s mellékhelyisé­gekből álló, kertes magánházamat el­cserélném egy vagy két szoba, üsszkom­fc-rtos belvárosi la­kásra. „Tavasz" 53.9 jeligére a Saj­tóházba. Kétszobás ház nagy kerttel, beköltözhe­tő szoba-konyhás la­kással őladó. — ..Azonnal 5387" Jel­igére Sajtóházba. x Tápén házat kere­sek megvételre. — „80 000" jeUgére a hódmezővásárhelyi Hirdetőbe. Házhely eladó Tá­pén. Érd.: Tápé, Munkácsy u. 8. x OTP-s vagy életjá­radékkal házat ven­nék 40 000 Ft „Kész­pénz van 29 462" jel­igére a Hirdetőbe, x Külön bejáratú fél ház eladó. Boszor­kányszlgét út 16. Érd.: szombat dél­után, vasárnap egész nap. egyéb napokon délután fél hattól. x Ház eladó. Mihály­telek, Kálmán köz 4. szám. Szekeres János. x Kertes magánház lakásátadással el­adó. Alföld u. 15. x Budapest környékén Ürömön, egyszobás­konyhás magánház 175 n-öl kert, 22 db gyümölcsfa 40 eze­rért sürgősen eladó. Szegedi lakáscsere szükséges. Érdek­lődni: Pusztaszeri u. 25., házfelügy e­lónél. x Ház Újszegeden au­tóbuszmegállónál, villamoshoz 2 oerc e'ndó. Érdeklődni: Odesszai krt. 36 sz. alatt. x 7 kh szántóföld. 2 kh szőlő-őszibarac­kos tanyával együtt eladó, betegség mi­att. vnev bérbe ki­adó. Szeged. Gém u. 1.1. Németh Mlk­tósné. x AtHj Nagy laboratóriumi gyaltortattal szege­di állással rendelke­ző. vidéken dolgozó gyógyszerész labo­ratóriumi munka­körben elhelyezked­ne Szegeden. ..Már­cius 1. 29 476" Jel­igére a Hirdetőbe. x Gépésztechnikus többéves gyakorlat­tal állást változtat­na. „Február 1. — 29 564- Jeligére a Hirdetőbe. x 15 éves gyakorlattal rendelkező utókal­kulátor és képesí­tett könyvelő mun­kahelyet változtat­na. „Szorgalmas 29 474" jeUgére a Hirdetőbe. x A Liszt Ferenc Ze­neiskola 3 órás el­foglaltsággal ta­karítónőt vesz fel. Jelentkezés: Tábor u. 3. sz., reggel 9 órától 4 óráig. x AZ ULLEól gimná­ziumban orosz—tör­ténelem vagy ma­gyar—orosz szakos, okleveles középisko­lai tanárt alkalmaz a Szegedi Járási Művelődésügyi osz­tály. x Nyugdíjas gondozó­nőt nem fekvő be­teghez keresek. — „Jószívű 5330" jel­igére Sajtóházba. AZ EM. 44. sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz ­budapesti munkahe­lyekre — hurkoló szakmunkásokat, könnyűgépkezelő­ket (ÉM-vIzsgával), kubikosokat és fér­fi segédmunaásokat. Családfenntartóknak napi 15,— Ft, nem rsaládfenn tartóknak napi 10,— Ft külön­élési díjat rizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és ál­landó lakóhelyükre naponta nem tér­nek haza. Munkás­szállást és napi két­szeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13-15. sz.. föld­szint. x SZAKKÉPZETT ital­boltvezetőt kere­sünk. Sándorralvl Fmsz. x EG Y ÉR Cipöfestés minden színben készül Csor­dás bőrruhakészítő­mesternél. Szent Miklós u. 7 x Permetező rézcső készítését. gépek készítését. Javhását. szakszerűen végzem. Csúcs rézműves. Jó­zs-f At'iln sgt 38 > Rézműves munká­kat. szeszfőzdék Ja­vítását, hegesztése­ket szakszerűen ké­szítem. Csúcs réz­műves. József Atti­la sgt. 38 Telefon­44-78 x Rckamlék. modern heverők, folel ágy­betét készen és ren­delére Dudás kár­nltos. SaJka ú. 12. x Friss sonkanáe ér­Vezett. Gvógynö­vértv Szaküzlet. x Ma "a s vórn t-nm 4 s. érelmes-esedés avóm-é1 „'mezősére ó.-kezr*' rt—óeruö­, ópu <3-n'-"-?lrt. Le­nin Ve« 57 x Jawa idea! úl álla­nolban eledó 1gé­nvesu ak. Újszeged, Töltés u. 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom