Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-27 / 49. szám

' SZEGEDI KÖLTÖK ANDRÁSSY LAJOS r Ui U&HpUelt Beke György: Hullámgyürű — S miben nem hallgatott rád? — nyöszörögtem, és kerek kis tócsa képződött körülöttem a hideg verítékből. — Mondtam, hogv vegyen be három szem bizotetramieidet és mintha elvágták volna ... Nesze, éppen van nálam! S miután én még reggelre sem akartam meghalni, elvetlem a bízotetrailit, vagy miéit, szóval azt a nővégű orvosságot és gyorsan lenyeltem. hogy mielőbb talpra állhassak, mert már a földön ültem. Nagyon jó .orvosság volt: a méhek kimentek a fejemből és helyettük kis vörös karikák ugráltak a szemem előtt. Nagyon szépek voltak és hiába kapkodtam utánuk, mindig elkarikáztak előlem. — Neked vitustáncod van — húzott fel a földről Bohonya és a hónom alá nyúlt jobb kezével, míg ballal valamit a számba gyömöszölt... — Ne félj. ez jót tesz — kiabálta a fülmebe — nitroglicerinszulfát egy kis ciánnal keverve ,.. Nemcsak jóízű, de azonnali • hatása van .,. Volt. Bohonya megelégedetten dörzsölte kezét a tetemem felett: „Meglesz a prémium". A temetkezési vállalat anyagbeszerzője volt! Gyurkó Géza Béke van. Kedves Beke van, Kedves, nézd harsog az ősz, aranyérméi csendülnek a tájnak, reppan az avar lépteink alatt, fölöttünk darvak vé betűi szállnak, nézd ezt az i2zó kristálykupolat, s amint átfesti arcunkat az alkony, a víz tükrén a táncot, s amiképp a fűzfák ülnek hallgatag a parton... Béke van hát csak bennem mosorog az aggodalom érted, értetek: bár a fegyverek oly messzi dörgenek az emlék-sirbolt nyirkossága átjár s jég karmaival szivén döf a félsz még, ember vagyok csak én is, gyúrva sárból... S ott túl e békén felhörög a föld, ott túl e békén Dél-országra lángol. NÉMETH FERENC Az éjszaka gyötrelme Ne legyen éjszaka, uram, a nyugalmat add meg! A nappal világos és olyan mindennapi, nincs semmi panaszom ellene, de kímélj a csodáktól, kímélj a négy lótól, tűzzel, vízzel, vérrel, halállal ne vágtassanak a termésre váró földön át! A fény óráiban én hiszek a boldogságban, de az éj beálltával latomások gyötörnek, uram! Kis Olga szerelmem pergő túzkarikákban táncol, fölötte áz égbolt zengő, fölötte az újhold lángol En tüzes ingben fekszem, szorongat az éjszaka csendje, nappali örömem vesztem látomásos éjjeleimben. Idegkimerültség, szól az orvos, kapcsolódjon ki, ne olvasson újságokat! De ha nem olvasom, hogy Vietnamban hány repülőgép indul bombázni és Indonéziában hogyan órjöngenek és egyáltalán semmit sem olvasok is, emlékeznem kell ugyanezekre Európából, ahol nyugalom volt és kikapcsolódtak és jaj nekem! Míg csak a vágyam perzselt s tigris-egyedül osontam, nem kellett, félnem a képzelt fegyvercsöveket magamban. De már hova futnék boldog sebemmel, az emberi társsal? Mig 6 pihen én virrasztok rettenetes várakozással: . Azt mondják ez a józan ész kora és bizonyságul okos könyvek s gépek szaporodnak a földön. De hiszen a legértelmesebb agy zugából is kinőhet a téboly csirája a sötétség leple alatt! Emberek, őrizzük a világosságot, mint erdei falu lakói a tüzet... ,4 civilizált vadon is neveli vadállatait, s ha szót keres a szerelem, fogja torkát a félelem. Hol található védelem, hogy biztonságban légy velem? Kiáltozzunk a tűz körül — a tigris tán elmenekül. Vagy ha nem is megy — megáll a falu határainál, ameddig a szeretem ér, ameddig az ember remél? A romániai magyar prózairodalom új alkotását üdvözölhetjük Beke György Hullámgyürű című, a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott művében. Az ügyes technikával megszerkesztett kis regény — ugyanazzal a mondattal kezdődik, s végződik is a könyv, de a kettő közt életnyi vívódás sűrűsödik — témáját találóan érzékelteti a cím. A könyv teljes egészében ezt a szimbólumot támasztja alá: az emberi létek is olyan érzékenyen reagál minden változásra, mint a hirtelen és hosszú , ideig gyűrűző víztükör. Csiszár József szegényparaszti család szülötte, de már gyerekkorában egy nagy gazdához, Juhos Gáborhoz kerül a szomszéd faluba. Ekkortól és ebből következik a sokfajta elszakadás es mindenféle megoldáskeresés, hiszen ez az ellentéles egyéniség sohasem lesz igazán a nagygazdákhoz; tartozó, de ugyanakkor teljesen elszakad regi környezetétől is. Juhos Gábor halála révén örökséghez jut. Érdekházassága: idősebb gazdalányt vesz el, s szerelme: a kommunista Oprea Ion lánya, Veronika iránt — élete két pólusát jelölik mindvégig. Később, már mint tsz-tag, majd brigédvezető, látja maga körül az indulatok kavargását, de nem, vagv csak nehezen érti, visszavisszalépve tanulja az új életet. Így jut. rl a felismerésig, hogy belső egyéni átalakulás nélkül nincs tc'jes társadalmi változás Nem lehet úgy élni, hogv „csináljuk az újat. de a régiben meghúzódunk". 8. M SOMOGYI UTCA JAKABOVICS MIKLÓS LÁNYOK ÉS FIÚK VINCZE ANDRÁS segítsenek! Segítség, A minap kissé megfázva kóvályogtam az élet országútján, azon tűnődve, vajor, meddig óhajtanak fejemben tanyázni a méhecskék, amikor sorsom összehozott Pacolaival. — Ná, mi van? Betegek vagyunk, betegek? — harsogta ordító egészségesen, hogy legszívesebben injekciós tűt szúrtam volna a nem ordító felébe ... — Nem vagyunk, csak vagyok — motyogtam, mert valóban, rendkívül kutyául éreztem magam. — Oda se neki — mondta Pacolai — itt van két szem hiperszupraszeptil... Bei-eszed. komám, s félóra múlva bukfencezhetsz is nyugodtan, Bukfencezni ugyan nem óhajtottam, de meggyógyulni igen, elvettem hát a két szem hiperizét és nyelőcsövembe helyeztem. Percek mqlva kivert a hideg veritek... — Hűha, de rosszul nézel ki — csapott a vállamra Puszpáng, akit mindig akkor hoz felém a sorsom, amikor látása is idegzavarokat vált ki belőlem... — Ejnye. na. a múlt héten a nagybácsikám nézett így ki és estére meghalt... Mert nem hallgatott rám — tartotta fel figyelmeztetően az ujját. az Istállógcrincen. amíg Gyovaiék a sógornál farsangoltak. ö súgta oda a fináncnak is a piacon, hogy Keller szűzdohányt rejteget a szénapadláson. Pedig nem volt ott egy fia dohánylevél se, csakhát a gazdának nem akaródzott ledúrni a poros, száraz lucernát, inkább így fogadott ingyen állami na pszám osoka t. Mindezt pedig oly megbízhatóan, diszkréten és olcsón cselekedte meg. hogy akár önzetlennek is mondhatnám. Csak annyi kellett neki, hogy az éhét mindennap elverje. Kvártélya a községháza udvarán volt, a bikai.stállóban. Örökös társbérlet. Soha senkinek, se orvosnak, se rendőrnek, se tanácsnak nem jutott eszébe, hogy kilakoltassa. De haragudni sem lehetett rá. Ö nem válogatta az embereket é.s az ötleteket. Ügv voltunk vele, mint az egyszeri család a csizmával: az húzta fel, aki korábban ébredt. A villám se igen nézi, hová sújt, Imre sem méricskélte. Mert például rá egy hétre, hogy holtra kelesztette a Fodor kutyáit az én éjszakai nyugalmamért, azzal állt elém: — Fogadjunk! — Aztán miben? — Hogy ha én beszúrok egy bicskát az ajtóba, nem tudod kivenni... Egy liter bor.. . — Ugyan! — Egy kis hókusz-pókusz... ezzel a ezórsapkával kell háromszor megdörzsölni a képed, hogy „késem, késem, gyere ki..." No áll? — All! És Imrének igaza lelt. Mert mire a hókusz-pókusszal elkészültem, elibém tartóttak egy nagy tükröt, s — szentséges egek: — a szuroknál feketébb volt a képem. Bosszúságomban elfelejtettem én bicskát is. bort is, a sarokba vágtam a kormozott sipkát és szaladtam mosakodni. A bognár esete se volt azonban kisebb. — Rendőr leszel, Imre! — csapott a markába. — Huuu, az jó lesz... — De mi dolgom? — Semmi, csak ügyelsz a rendre. Tudod. holnap búcsú, körmenet, nagy tolongás. Valakinek fegyelmet kell tartani. A kardot mér kifaragta neki száraz, öreg akácfából, s a kamrából is előkotort egy molyrágta elsőháborús sapkái. — Ott leszel a körmeneten, aztán vigyázol, nehogy valaki kilépjen a sorból! — De ha kilép? — Fölszólítod! — Nem fogad szót? — Lősz! De csak háisó profilra! Hát Imre elégtételt vett az istenes népen istenesen. És hogy okát ne felejtsem: Kurucsai. a bognár azért volt ebben oly annyira érdekelt, mert legendásan istentelen ember hírében állott, s mióta az. esperes kiprédikálta, mind ráöltötiék a nyelvüket a vénasszonyok is meg a szüzek is. Viszont az is igaz. hogy mindig ott kapja az ember a tust, ahol éppen nem várja. P.ont a piactéren szaladt össze a madzag a Kurucsai lovában a sok pálinkás kockacukortól a másik vasárnap, s pont akkor, amikor a nép kirajzott a nagymiséről. — Lovastul kell elvonókúrára küldeni! — ez volt a legcsípösebb megjegyzés, de apró tüszúrás szinte minden pórusára jutott. De hogy a cukorral Imre becézgette a lovat a Lajos-kocsmánál, talán mondani sem kell. És őrá tilos volt haragudni, Meri az éppen soron levővel szemben mindíg a falu teljes bizalmát élvezte. — Ugyan! Hisz tudjatok, hogy bolond az! De minden jeles eset közül is az a legemlékezetesebb, amit a falu két fertálya, az Alsónyomás meg Járandó közötti háború idején vitt végbe Imre. Kiballagott a kertek alatt a falu végére két. zsákkal, s aztán mint akit kergetnek, végigszaladt a járandói dűlőn. — Hé. hé! Tán a török jön! — Taplót tettek ennek a fülibe? — Nem a! — kiáltott vissza Imre csak úgy futtában. — Zátonyra ment egy gabonás uszály, lehet a búzát vinni! — és szaladt a zsákokkal. A járandósiak először csak nézték a lábanyomán felszálló port, aztán egyszer csak ugrottak. Ki biciklin, kii kocsin, ki gyalogtrappban le a Tiszára. — Az alsónyomásiaknak egy szót se! — El ne áruljátok nekik! — Ha mér benne leszünk, oda aztán jöhetnek! Csakhogy azok nem mentek. Imrét dajkálták majd minden háznál, borral, kaláccsal, aprópénzzel, s bár azóta már öszszebékültek a közös búzán, közös kenyéren. a szólás megmaradt: ,,Az alsónyomásiaknak egy szót se!" Ha arról volt szó. persze maga is felült az ugratásnak. Egyszer valami nyavalya esett a tsz birkáiba, s minthogy Imre sehonnan sem maradhatott el, ahol történik egy é.s más, ráértében az állatorvosi tudományt leste. Nagy üstben melegítették a vizet a juhászok, a doktor öntött bele egy üvegből, meg port is szórt hozzá, meghőmérözte a vizet, aztán intett, hogy lehet. Két juhász kapott egy-egy birkát. odanyargaltak vele az üsthöz és megbuggyantották benne. Egy ideig csak nézte, nézte Imre a szertartást, de minthogy a dologtól sose húzódott, hiszen erős is volt, gondolt egyet, és ő is beállt a sorba. Csak úgy segítség nélkül kapta a gyapjasokat, amint , látta, és nagy szorgalommal fordult újra meg ú.ira. Napaldozatra készen is lettek, fertőtlenítettek az egész nyájat. S akkor így tett Imrének Szeri, a legöregebb juhász: — No, Imre. most aztán megjártad! Csöppet sem lett kisebb az Imre száján a nyílás, szikrányi se hervadt le nyílt vigyorábol. Csak nézett az öregre a legártatlanabb kíváncsisággal. — Csupa birkás lettél, édes fiam! De biztosan még a paklincs is beléd esett! — Mit csináljak? — Ott az üst, van még benne szer. Bizony, hogy beleguggolt az üstbe Imre is, csakhogy akkorra már megforrósodott benne a szer, s úgy pattant ki pecsenyepiros déli résszel, mintha máglyáról szabadult volna. — Maid kapsz egy kis faggyút, azzal kenegessed! — Nem, nem. nem akarok még egyszer birkás lenni! Ahogy telik a gödör, úgy fogy az emlék Mit is tudok még róla? Szőke volt, barna? Hány éves? Imrének nem volt magánélete, neki csak történetei voltak. S vele, a bolonddal, sosem történt más, mint amire mi, okos, normális emberek rábeszéltük. Sohasem hallottam panaszkodni Bolondnak könnyű a világ! Játék volt neki az élet. mint ahogy ő a mi játékunk. Kedves játékunk, mert hiszen itt áll a gyűrűben Fodor is. Gera és Keller is, itt van Kurucsai meg Szeri, itt van minden házból valaki. Imre meg csak vigyorog a papír.szemfödél alatt, nagy sárga szemfogaival, hidegen, mintha azt mondaná: — Jól megtréfáltalak benneteket, mi? Még búzáért se voltatok ennyien a Tiszán! Vasarnap. 198fc február DÉL-MAGYARORSZÁG 7 t