Délmagyarország, 1966. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-11 / 8. szám
^^^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK: dii-MAmmsm A M A G Y A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam. 8. szám Ara: 50 fillér Kedd. 1966. január 11. Szovjet—vietnami barátsági nagygyűlés Hanoiban dii W A tájékoztatás nyílt fóruma .•*> Szükségük van egymásra :{F: Milliókat termel a „milliomos" ktsz Ötven vállalat fiataljai segítik a legnagyobb erőmű építését Több mint ötven vállalat fiataljai segítik februártól az ország legnagyobb erőművének: a Gyöngyösvisontai Hőerőmű és az itteni külszíni fejtés építését. A nagy jelentőségű megmozdulás kiindulópontja: a KISZ Központi Bizottsága védnökséget vállalt az építkezés felett. A fiatalok kétszer akkora beruházás támogatását vállalták, mint a Dunai Cement- és Mészmű. A körülbelül 7 milliárd forint költséggel épülő erőmű első gépegységei a tervek szerint 1969 februárjáig kapcsolódnak be az ország energiahálózatába. A következő időszakban ifjúsági építőtáborok létesülnek majd a helyszínen, itt helyezik el az építésben részit vevő fiatalokat A Gyöngyösvisontai Hőerőműn túl védnökséget vállal a KISZ egy Szovjetunió és Magyarország között épülő 400 W-06 távvezeték építése felett is. Tűzhely, hűtőszekrény, tv és rádió A cél: selejt nélkül Fokozott anyagi érdekeltség ösztönöz gondosabb munkára A rossz minőségű munka dolgozott az öntödei Vál- Az idén magasabb értékű zsebbe vág. Elsősorban a lalat szegedi üzeme, mint termelést ír elő a terv a tanépgazdaságnak, az üzemnek 1964-ben. Még a megenge- valyinál. A központból röviveszteség, de ahol már meg- dett határt is átlépték. Igaz, desen kibocsátják az új anyatalálták az ellene folytatott így is a többi öntöde átlaga gi ösztönzési feltételeket, küzdelem ösztönző formáit, alatt maradtak, de ez nem melyek még inkább jó a prémiumot vagy a kárté- vigasz. A múlt év új gyárt- munkára serkentenek. A válrítést, ott az egyén is megér- mányok kialakításával telt lalat valamennyi gyáregysége zi, ha selejtet okoz. A jó el, a termelés mennyisége is feladatul kapta idén a seminőség szöges ellentéte, a növekedett, ezek következté- lejt nélküli, minőségi munselejt, mindenütt jelen le- ben szaporodott fel a selejt, kát. het, ahol dolgoznak, azon- A szentesi Kontaktának többan el is lehet kerülni bé nem szállítanak öntvényt, mindenütt. A cél: selejt nélkül, viszont az orosházi üvegvagy legalábbis minél keve- gyárnak üvegkokillót készísebb selejttel. tenek, az Egri Finomszerel- A , , vény Gyár számára a Lehel gedi üzeme 1965-ben 38 milMegjelelobb eljárások hűtőszekrényekhez való al- lió forint értékű árut ter. ,, . , , „ „ katrészeket öntik, hegesztő- melt, de a termelésnek köKar szepiteni: tavaly 0,9 pálcákat pedig „^gog el. rülbelül két százaléka seszázalékkal több selejttel látásra gyártanak. A termé- lejtesnek bizonyult. Meglehe• kek fele kicserélődött, s tősen sok gondot okozott a most már nemcsak egy, ha- kohóművektől kapott gyennem háromféle minősítésű ge minőségű alapanyag, azonvasat öntenek. ban bent a gyárban is gyakAz idén nem lesz újabb ran került veszélybe a minőprofilrendezés: elérkezett az ség az úgynevezett melegideje a selejt alapos leszórt- üzemben és az öntödei fortásának, melyhez intézkedési makészítésnél Az edzés üi tervet is készítettek. A leg- makeszitesnei. AZ eazes uj többet az úgynevezett forró technologiaja viszont csakszelas kúpolókemencék üzem- nem kizárja, hogy e munbe helyezésétől várják, me- kaművelet a selejtet gyaralyek az eddig használatos fts ^ indukciós edzéssel Iromonoí-íl'nal /ifiolmnjv! nnnt 4 Munkaverseny segítségével Kéziszerszámgyár kemencéknél csaknem száz Celsius-fokkal magasabb csa- készült kéziszerszámok, egyepolási hőt biztosítanak. Ezek temes fogók kitűnően beválmárciusban készülnek el. A tak. hűtőgép-alkatrészeket ezen- . , , . túl nem homokkal, hanem A szegedi kéziszerszámgyár héjformával készítik. S mi- 1966-ra többek között azt a vei az üzemben prémium és célt tűzte ki, hogy a selejtet kártérítési kötelezettség te- 15_18 százalékra csökkenti. Eredményes volt a taskenti találkozó Indiai—pakisztáni közös nyilatkozatot írlak alá Alekszej Ko<zigin beszélgetése szovjet újságírókkal A TASZSZ jelentette a taskenti indiai—pakisztáni zárólalálkozóról: A felek megbízása alapján a találkozó befejező ülését Koszigin szovjet kormányfő nyitotta meg. A zárótalálkozón ismertették egy közös indiai—pakisztáni nyilatkozat szövegét. Ajub Khán és Sasztri miniszterelnök aláirta a közös nyilatkozatot. A nyilatkozat ünnepélyes aláírása után Koszigin szovjet kormányfő beszédet mondott, s kifejezte azt az óhaját, hogy a taskenti nyilatkozat „India és Pakisztán örök barátságának szimbólumává váljék". Pakisztán és India vezető államférfiainak taskenti találkozója ezzel véget crt. (Telefoto — MTI Külföldi KépszolftAlat) Sasztri indiai miniszterelnök (balról) és Ajub Khan pakisztáni elnök (jobbról) elbúcsúzik egymástól a „semleges villában" folytatott fontos tanácskozás után Idén is marad bosszúságot ebben az évben is. (MTI) Jobb ellátást igér a kereskedelem hiánycikklista A Belkereskedelmi Minisz- kávéfőző. A szerelési anyatérium vas-müszaki föigaz- gok, az úgynevezett egészgatóság vezetőinek tájékoz- ségügyi berendezési cikkek tatása szerint 1966-ban vil- és a szerszámok — mindlanytűzhely lesz elegendő, s ezekből százhúszmillió fonagymértékben javul a gáz- rinttal kevesebbet ad az ipar készülék-ellátás. A tavalyi — sajnos lassan már klasszipvolcvanezerrel szemben az kus hiánycikké válnak, idén 180 000 gáztűzhely és ugyanúgy, mint a lakat, a boyler kerül forgalomba, zár, a kulcs. A hiány mindgázkályhából viszont a nő- össze hétmimó forint, de vekvo ígenyek ellenere csalt , , , . . a tavalyi mennyiségre, négy- százezreknek okoz majd ezerre lehet számítani. Elsősorban importtal és választékcserével javítják a zománcedény-ellátást, hiszen a hazai ipar 650 tonnával kevesebbet ad a megrendeltnél. Több alumínium főzőedény, ezen belül százötvenezer „kukta" kerül forgalomba. A hűtőszekrény összmenynyisége már elegendő lenne, azonban ezeket egész évben egyenletesen elosztva és nem olyan összetételben kapja a kereskedelem, mint ahogyán a lakosság igényli. Egész évben folyamatos lesz a hetven literes Lehel és Szaratov. A mintegy 162 000 televízió elegendőnek ígérkezik. Főképpen a Favorit, Horizont és Sztár készüléket talál a közönség az üzletekben. S lesz valamennyi Delta is. Nagyjából elég lesz a mintegy 160 000 rádió is. A kereskedelem mintegy húszezer magnetofont kért, a KGM mindöszsze négy és fél ezret ígért A hiány enyhítésére tárgyalnak a baráti országokkal. örvendetes viszont, hogy évek óta először kielégítőnek ígérkezik az izzólámpaellátás, az eddigieknél hétmillióval többet kap a kereskedelem. Kerékpár és zseblámpa izzóból viszont még mindig csak több milliós importtal sikerül az igényeket kielégíteni. Kevés lesz az unipress elektromos Ehhez megfelelő intézkedési tervet is kidolgoztak. A legtöbbet mégis a most ismét megkezdődő éves munkaverseny hozhatja, hiszen elsőa termelést közvetlen irányító műszakiakon múlik a minőség alakulása. szi érdekeltté a dolgozókat, ők is sokat tehetnek a selejt ellen. Csak első osztályú áru A Tisza Bútoripari Vállalat szegedi gyárában csupán sorban a munkásokon és a selejt fogalmát ismerik, selejtes, leértékelt készárut már hosszú évek óta nem adtak ki kezükből a dolgozók. Az üzem tavalyi 18 millió forint értékű termelését egyetlen forinttal sem csökkentette elszabott, roszszul megmunkált, hibás áru. A selejt elleni küzdelem a szabást megelőző anyagválogatással kezdődik, s tart valamennyi technológiai folyamaton át, egészen a termék átadásáig. A munkások minőségi prémiumot kaphatnak. A gyár első osztályú árui legfeljebb szállítás közben sérülnek meg, de erről ők nem tehetnek. A taskenti nyilatkozat így hangzik: India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke a taskenti találkozón a két ország jelenlegi kapcsolatainak megvitatása után ezennel kijelenti : szilárd elhatározásuk, hegy helyreállítják országaik normális és békés kapcsolatait és előmozdítják népeik kölcsönös megértését és baráti viszonyát. E célok elérését életbevágóan fonlosOt és fél milliónyi biztosított Mennyit fizet az SZTK táppénzre, gyógyításra, nyugdíjra, családi pótlékra ? A SZOT elnöksége elfő- jelentősen, több mint 970 gadta a társadalombiztosí- millió forinttal emelkedik a tás 1966—1967. évi költség- nyugdíjak összege, vetését. Az előirányzat a A költségvetés itt egyrészt társadalombiztosítás további figyelembe vette a nyugdífejlődéséről tesz tanúbizony- jak rendezésével kapcsolatos ságot. 1966-ban a biztosítot- intézkedéseket és azt, hogy tak száma 1965-höz képest a nyugdíjasok száma még mintegy 40 ezer fővel nő- évről évre mintegy 40 ezer vekszik. és ezzel a biztosi- fővel emelkedik. Másrészt, tottak összlétszáma — ide- mivel az új nyugdíjasok álszámítva a nyugdíjbiztosí- falában magasabb alapfizetásra kötelezett kisiparoso- téssel mennek nyugdíjba, kat is — előreláthatólag el- ezzel is növekszik a nyugéri az 5 millió 416 ezret, díjak átlagos összege. Ezen belül a táppénzre jogo-4 Az újabb intézkedések sult munkavállalók száma nyomán 1966-ban lényegesen meghaladja a 3 millió 460 emelkedik a családi pótlékedet. ra kifizetett összeg. Az elöA költségvetés a többi kö- irányzat megközelíti a 2500 zött táppénzre 2240, gyógy- millió forintot, 'szerekre 1570, gyógyászati A megnövekedett munka segédeszközökre 110, terhes- és feladatok ellenére a tár ségi és gyermekágyi segé- sadalombiztosítási igazgatáslyekre 352 millió forintot költségek fedezésére lénye irányoz elő, temetkezési se- gében az 1965. évivel azonos ( gelyekre 47,8, anyasági se- költséget irányoznak elő, sőt, IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIll gélyre 67. betegek útiköltsé- a főigazgatóság több mint 50 gének térítésére pedig 57 fővel kevesebb létszámmal millió forintot. végzi feladatát a tavalyra 1965-höz képest az idén engedélyezett létszámnál Növekvő export A Szegcdi Szalámigyár, figyelembe véve a keresletet. 1966-ban 250 vagon csemegeszalámi gyártását tervezi exportra. Ez a mennyiség évi kapacitásának majdnem fele és 30 vagonnal több, mint amennyit 1965ben külföldre szállított. A gyár vezetősége a termelés növelését elsősorban a munka jobb megszervezésével. a termelékenység növeléséyel kívánja megoldani. Képünkön: Csomagolják az cxportszalámit. nak tartják India és Pakisztán hatszázmilliós népének jóléte szempontjából. India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke megegyeznek abban: Mindkét félnek minden erőfeszítést meg kell tennie India és Pakisztán jószomszédi kapcsolatainak megteremtéséért az ENSZ alapokmányának megfelelően. Megerősítik, hogy az alapokmány értelmében kötelesek tartózkodni az erőszaktól és vitáikat békés eszközökkel kell megoldaniok. Ügy találták, hogy a két ország közötti feszültseg további fennállása nem szolgálja a béke érdekeit, sem az országaikat környező térségben, sem az indiai—pakisztáni szubkontincnsen. nem szolgálja India és Pakisztán népeinek érdekeit. Ennek figyelembevételével vitatták meg Dzsammu és Kasmír kérdését és mindegyik fél kifejtette a maga álláspontját. A két ország fegyveres erőit legkésőbb 1966. február 25-ig visszavonják azokba az állásokba, amelyeket 1965. augusztus 5-ig foglaltak el és mindkét fél betartja a tüzszüneti feltételeket a tüzet szüntess.'-vonalon. India és Pakisztán viszonya az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén fog alapulni. A felek nem támogatnak semmiféle propagandát, amely a másik ország ellen irányul, és elő fogják mozdítani azt a propagandát, amely a két ország közötti i baráti kapcsolatok fejlődését szolgálja. India pakisztáni főbiztosa és Pakisztán indiai főbiztosa visszatér helyére és a két ország diplomáciai képviseletei újra megkezdik normális tevékenységüket. Megvizsgálják az India és Pakisztán közötti gardasági és kereskedelmi kapcsolatok, közlekedés, kulturális csere helyreállítására teendő intézkedéseket. továbbá lépéseket tesznek az India és Pa(Folytatas a 2. oldalon.)