Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-15 / 295. szám

NATO­ülésszak • Párizs (MTI) Kedd reggel a francia fő­városban megnyílt a NATO tanácsának idősszaka, ame­lyen részt vesznek sz észak-atlanti tömh 15 országának külügy-, had­ügy- és pénzügyminiszterei. A december 16-ig tartó ülés­szakon, párizsi politikai meg­figyelők szerint, elsősorban a NATO katonai problémái­ről, a Kelet és a Nyugat vi­szonyáről, a vietnami hely­zetről. valamint arről a kér­désről lesz szó, hogy Nyu­gat-Németországot valami­lyen formában atomfegyve­rekhez juttassák. A legfon­tosabb kérdésekben a mi­niszterek. a hivatalos ülések­kel párhuzamosan külön megbeszéléseket is folytat­nak. Sato bírálja az USA-t 0 New York (MTI) A Newsweek című ame­rikai hetilap legújabb szá­ma foglalkozik az ameri­kai—japán kapcsolatokkal. Megállapítja, hogy e kap­csolatok válságosak és idé­zi Sato miniszterelnök ki­jelentését, amely a cikk író­ja szerint „a legélesebb bí­rálat, amit japán miniszter­elnök az utóbbi időben nyil­vánosan az Egyesült Álla­mokkal szemben gyakorolt". A miniszterelnök ugyanis a Newsweek tokiőt tudósító­jának kijelentette: hallot­tunk olyan ametkal néze­teket, amelyek szerint Ja­pán magatartása sok kí­vánnivalót hagy hátra. Ügy tűnik nekem, hogy e néze­tek nem méltányolják elég­gé Japán nagy szolgálatait, amelyeket a nyugati világ­nak tett... A miniszterel­nök Idézte néhány magas rangú amerikai személy ez­zel kapcsolatos kijelentéseit, amelyek szerint Japán az Egyesült Allamok fő prob­lémája Vietnam és De Gaulle után. ENSZ Elhalasztották fl püspöki kar levele a lengyel szejm vitáiéban 0 Varsó (MTI) A lengyel szejm hétfői ülésén Z. Flltpovics (a Ke­resztény Társadalmi Szö­vetség képiselője) tiltakozá­sát fejezte ki a lengyel püs­pöki kar egy részének a nyugatnémet püspöki kar­hoz intézett levele miatt. A szónok megállapította: a le­vél tartalma ellentétben áll az egész lengyel társadalom hazafias érzéseivel, a püs­pöki kar wroclawi megnyi­latkozásával. Kár, hogy a püspöki kar az egész' nép életérdekeit érintő kérdé­sekben nem konzultált kor­mányának képviselőivel. Takarmány­répa ELADÓ, Dózsa ós Táncsics üzem­egységünkben. Móra Fe­renc. Tsz, Bocskai u. J/b. XK. 548 Biztosítsa szórakozását szilveszterre! Foglaljon asztalt Hungária és Tisza Szálló Étteremben Vacsorarendelés. Záróra reacel 5 órakor. K. M7 a Biztonsági Tanács ülését A BT új tagjai — Magyar javaslatot fogadtak el — Ajub Khan beszéde a közgyűlésen 0 New York (MTI, Reu­ter. TASZSZ) Az ENSZ-közgyülésben hét­főn eldőlt, hogy a Bizton­sági Tanács újonnan meg­választott tagjai közül Nigé­ria és Japán lesz két évig a tanács tagja, Uganda és Új-Zéland pedig egy évig. A Biztonsági Tanács újon­nan megválasztott másik há­rom nem állandó tagja Ar­gentína, Bulgária és Mali, kétéves mandátummal. Mi­vel a nem állandó tagok fe­lét évenként újjáválasztják, Uganda és ÜJ-Zéland rövi­debb időre történt beválasz­tása lehetővé teszi, hogy jö­vőre öt tagot válasszanak meg. * A Biztonsági Tanács kedd estére kitűzött ülését, ame­lyen a rhodesiai helyzetet vitatták volna meg. ismét el­halasztották. Ujabb időpon­tot egyelőre nem is tűztek ki. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottsága a magyar kor­mány javaslatára napirendre tűzte azt a kérdést, hogy miiven lépéseket tehetne az ENSZ a nemzetközi kereske­delmi jog korszerűsítésére. Dr. Ustor Endre nagykövet, a magyar ENSZ-küldÖttség tagja előterjesztette a ma­gyar határozati javaslatot, amelyet tizennégy afrikai, ázsiai és latin-amerikai de­legáció javaslattevő társként támogatott. A jogi bizottság a magyar javaslatot egyhangúlag elfo­gadta. A határozatot a köz­gyűlésnek is meg kell erő­sítenie, s a problémát azután az ENSZ-közgyűlés 21. ülés­szakának napirendjére tűzik. * Ajub Khan pakisztáni ál­lamelnök, aki hivatalos lá­togatáson az Egyesült Álla­mokban tartózkodik, hétfőn este beszédet mondott az ENSZ közgyűlésének plená­ris ülésén. Az elnök beszé­dében űjból kifejtette Pa­kisztánnak a kasmíri kér­désben elfoglalt ismert állás­pontját. Felhívta Indiát, já­ruljon hozzá népszavazás tartásához Kasmírban, a te­rület hovatartozásának el­döntése céljából. Javasolta, hogy India és Pakisztán kös­sön egyezményt, amelyben lemond a háború eszközéről a közöttük fennálló vitás kérdések eldöntésében. A pakisztáni elnök beszé­dének elhangzása után Par­thaszarathl, India ENSZ­képviselő.ie szót kért. Az in­diai küldött hangoztatta: Kasmír és Jammu India el­idegeníthetetlen része. . A pakisztáni államelnök és az Indiai miniszterelnök közel­gő taskent! találkozójára em­lékeztetve az Indiai küldött kifejezte véleményét, hogy Ajub Khannak az ENSZ köz­gyűlésében elhangzott beszé­de nem járul hozzá olyan kedvező légkör kialakításá­hoz, amely előmozdítaná a tárgyalósok sikerét. Új szovjet rakétakísérletek • Moszkva (TASZSZ) 1965. december 16-tnl 1966. június l-ig a Szovjetunió kozmikus berendezések leszállási rendszerének egyik vál­tozatát próbálja ki. A kísérletek során a hordozórakéták egyes elemei a Csendes-óceánba csapódnak majd be, az alábbi koordi­náták által bezárt szögbe: északi szélesség 43 fok 44 perc; nyugati hosszúság 179 fok 07 perc; északi szélesség 44 fok 17 perc; nyugati hosszúság 177 fok 49 perc; északi szé­lesség 42 fok 01 perc; nyugati hosszúság 176 fok 04 perc; északi szélesség 41 fok 33 perc; nyugati hosszúság 177 fok 22 perc. INDONÉZIA Átszervezték a KQTI-t Felmentetlek Subandriót 9 Országos pénzioform ZA MBIA - RHODESIA Wilson politikai bukfencet hajtott végre Miniszteri delegációkat küldenek Washingtonba és Moszkvába 0 I.usaka (MTI) Zambia kormánypártja, az Egyesült Nemzeti Független­ségi Párt lusakai értekezle­tén — amelyen dr. Kaunda elnök is részt vett — hatá­rozatilag kimondotta, hogy Wilson brit miniszterelnök „piszkos taktikát követ: Zam­biát bűnbaknak használja a brit tétlenség indokolására és azzal nz eljáráséval, hogy Gibbs kormányzó út­ján kész tárgyalni Jan Smith rendszerével, valósá­gos politikai bukfencet haj­tott végre". Az értekezlet másik egyhangú határozata brit csapatok küldését sür­gette Rhodesiába a Smith­féle lázadás eltiprására. 0 Nairobi (Reuter) Kenya megszüntet min­den Rhodesiával fenntartott postai összeköttetést. Tanzá­nia és Uganda, amelyek ilyen tekintetben szoros ösz­szeköttetésben állnak Kenyá­val, valószínűleg követik ezt a lépést. 0 Dar es Salaam (AP) A Zimbabwe Afrikai Né­pi Unió (ZAPU) hétfőn este kiadott közleménye bejelen­ti, hogy a rhodesiai rezsim kérésére portugál katonák érkeztek Mocambiquc-ból és ezeket a katonákat a Kari­ba duzzasztó mű őrzésére vezényelték. Rhodesia és Zambia határán portugál katonák is teljesítenek jár­őrszolgálatot. 0 Kairó (MTI) Az EAK hivatalosan kérte az Afrikai Egységszervezetet, hogy december 21-én ne ké­sőbbi időpontra hívja össze az afrikai államok rendkí­vüli minisztertanácsát Ad­disz Abebába az etióp csá­szár kezdeményezése után ki­alakult helyzet tanulmányo­zására. LAPZARTAKOR 0 Djakarta (Reuter, An­tara) Sukarno indonéz elnök kedden felmentette Suband­rio külügyminisztert a Leg­felső Hadműveleti Parancs­nokság (KOTI) elnökhelyet­tesi tisztsége alól. Suband­rio hivatalát a KOTI élén ugyancsak elnökhelyettesi rangban három személy ve­szi át. Nasution tábornok­hadügyminisztert a katonai kérdések, Hamengku Büwo­nót, a pénzügyi ellenőrző ta­nács vezetőjét a gazdasági kérdések és Ruslan Abdul­ganl tájékoztatásügyi koor­dinációs minisztert a szociá­lis és politikai kérdések in­tézésével bízták meg. Az elnök döntéséről Su­harto tábornok, az indonéz hadsereg főparancsnoka, a KOTI vezérkari l'önijke tá­jékoztatta az újságírókat, miután az elnöki palotában tanácskozott Sukarnóval. Az Antara hírügynökség kedden Ismertette a tájékoz, tatásügyl minisztérium köz­leményét, Rmely bejelenti az országos pénzreformot. Uj ruóiát vezetnek be. egy ru­ria ezer régi rúpiával lesz egyenértékű. A régi bauk­íegyeket nat hónapon belül kivonják a forgalomból. ÉRKEZETT Zambia fővárosában hiva­talosan bejelentették, hogy a kormány vezető miniszte­rekből álló küldöttséget küld Washingtonba és Moszkvába, hogy megvitassák a karibai erőmű biztonságos üzemel­tetésének problémáját. A washingtoni küldöttséget a külügyminiszter, a moszk­vait pedig a pénzügyminisz­ter fogja vezetni. A delegá­ciók vasárnap indulnak Lu­sakából és londoni tartózko­dásuk alatt felkeresik Wil­son brit miniszterelnököt. Ma talán sikerül? Másodszorra sem sikerült a Floridai Cape Kennedy tá­maszpontról útjá­ra bocsátani a Gemini—6 űrhajót. A képen: Schirra és Stafford űrha­jósok csalódottan szemlélik a Ti­tán-II. rakétát, amely begyújtás utón leállt, meg. hiúsítva az űrha­jó pályára juttatá­sát. Ma Ismét megkísérlik a Ge­mini-6 fellövését, hogy a tervezett űr-randevút vég­rehajtsák: a Ge­mini—7 utasai vár­ják a találkozót. (Ráálótelefoto — MTI KülfARtl Képszolgálat) A KIOSZ Csongrád megyei tltkársác halhetes gépinr­mu-\ tllarnnssáffl tanfolya­mot szervez heti egyszeri ?Ke s/napa-; oltoglaltságRíi':. Elriarlrt: Tömössy M. Jenő reveteml adlunkUis. Rész­vételi rtil: 311(1,— forint. Je­lentkezni lehet december .'0-1K Szeged. HorvAth Mi­hály u. 3. szám alátt. Te­lefon: 34-47. S. 28 364 Három cirillbeíűs lilh NÉVJEGYRE Vegyen részi IBUSZ társas­utazásainkon! Értesítjük kedves utasain­kat. hogy az 1968. évi kül­földi társasutazások prog­ramja megérkezett! * Nyolcnapos CSEH—OSZTRÁK körutazas autóbusszal. * Hatnapos TRAGA—BÉCS vonattal. * Nyolcnapos ROMA—NAPOLT repülővel, autóbusszal. • Különvonat Szegedről LIPCSÉBE. a Tavaszi Vásárra. 1988. március 11—17-ig. » Felvilágosítás és helyfogla­lás. IBUSZ Szeged. Klauzál tér 8. sz. XS. 28 408 A munka bátrai. Hazájukban ismerősen cseng a nevük. S most ml j js kezet rázhatunk velük, amikor gyárakba, termelőszövetkezetekbe láto­gatnak. baráti találkozón vesznek részt, mini a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének hazánkban tartózkodó tagjai. Névjegyükre munkával írták a tisztességet. A munka emelte őket a I Szovjetunió legmagasabb törvényhozó testületének padsoraiba is. Üj há­J zak várossá szaporodó sora, a kolhoz földek növekvő termésátlaga, a kiváló politikai munka. _ , ' „ , , _ , Csongrád megyei, szegedi latog atásuk kapcsán mutatjuk be okét — hadd lássuk, mi van három szovjet képviselő névjegyén! Moszkva építésze Alig harmincéves — és hős. Háborúban nem szerezhette a ma­gas címet, hiszen akkor még épp csak nyiladozott az értelme. Csak nyolc esztendeje töltötte le katonai szolgálatát is Germán Lamocskin. Akkor tért vissza a szakmájába, hogy házakat emeljen. Szerelőmunkás volt. Lakóházakon, azok szerkezeti elemein dolgozott. Ahol Lamocskin brigádja ütött tanyát, ott perzselt a munka láza, ott sohasem kullogtak a határ­idő után. így hívták mindenütt a szakmában: ,.A túzszivü Germán", Bátor ember: sosem Ismert lehe­tetlent. Ez a munka nem szívleli a gyengéket. Szél, fagy, eső próbálja az emeleteket szerelő munkást, nem rak­nak meleg téglát a lába alá. S La­mocskin szerette a dacolást a termé­szettel és a munkával. Ha most Moszkvában sétál, ötpercenként rá­mutathat épületekre: „Ezt mi rak­tuk . .. meg ezt is ..." A főváros új kerületeit puszta helyén rakták: No­vije Cserjomuskiban, Zjuzlnban, Vol­honkában és Perovban. Több mint hatvan négyemeletes lakóházban di­csérik a kezét. Nem a percek hőse. Óriási dolgot, egyszeri nagy önfeláldozást nem vitt végbe. Azzal lett a Szocialista Munka Hőse. hogy mindig minden téglát és panelt, minden ajtót és ablakot szív­vel-gonddal tett a helyére. Hogy megérezte a munka lelkét minden műszak minden órájában. És Lamocskin brigádvezetö estén­ként elnehezedett kezével műszaki rajzokat készített, könyveket lapozga­tott. Hozzánk már mint építészmér­nök érkezett, s mint művezető. Már nem egy-egy házon, hanem egy-egy lakótömbön hagyja ott munkájának kézjegyét. Mielőtt elindult volna, Perovban körülnézett a daruk és a szürke fa­lak között. „Elvtársak, ezt így, meg így ..Nyugodtan megy el mindig, mert munkatársai Ismerik és átérzik Lamocskin munkaszellemét. Bíznak ludasában is, hiszen eredményei nemcsak otthon keltették fel az ér­deklődést. Az NDK, Kuba, Francia­és Olaszország és az Egyesült Alla­mok építészei is odafigyeltek, mikor meghívták hazájukba. Ha pedig otthon, az építőipari tröszt egyik irodájában Lamocskin képviselő fogadóórát tart, annak bi­zony sose akaródzik vége lenni. Moszkva épíiészeként említettük a címben. Hát ezt így tessék érteni! Lamocskin Moszkva legismertebb építésze. Nem tervező, nem vezető építész — ő ott dolgozik, ahol a ter­vekből. az anyagokból és a határ­időkből házak lesznek, ahol legkö­zelebb az öröm. S amikor az új la; kők boldogan beköltöznek Lamocskin házaiba, szerencsésnek. kétszeresen szerencsésnek írzik magukat. Mert Germán Lamocskin nem hagy bosz­szúságukra semmit. A leit óriás Dziniar Zvajiqne ... Muzsikál a név. S ráadásul a lettek anyanyelvén ez a két szó annyit tesz: borostyán csil­lag. Az ember filigrán arcra és termet­re gondol, s a bemutatkozásnál eléáll egy lett óriás. Egy vidám óriás. Mert belőle árad a jókedv, a humor, csu­pa derű körülötte a társaság, a mun­ka. az élet. Érdemes agronómus, a Legfelsőbb Tanács tagja. Lenin Renddel kitün­tetett állampolgár. Csak tíz éve kap­ta kézhez az oklevelét, mellyel Lett­ország északi körzetébe, a Valmijeri kerületbe utazott, öt évig kamatoz­tatta tudását agronómusként, s ennyi 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda, 1965. december 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom