Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-11 / 292. szám

ENSZ A Biztonsági Tanács új tagjai 0 New Ynrk (TASZSZ, AFP, AP) Az ENSZ-közgyűlés pénteken választotta meg a ki­bővített Biztonsági Tanács új nem allandó tagjait. Mint ismeretes, az ENSZ-közgyűlés 18. ülésszaka, 1963. decem­ber 17-én olyan értelemben módosította a világszervezet alapokmanyát. hogy a Biztonsági Tanács tagjainak szá­mát tizenegyről tizenötre — eeen belül a nem állandó ta­gok számát hatról tízre — emelte. Ez megfelel annak az elvnek, hogy Afrika és Ázsia fejlődő országai igazságo­sabban legyenek képviselve a Biztonsági Tanácsban. A közgyűlés új nem állandó taggá választotta Nigé­riát, Ugandát, Üj-Zélandot és Japánt. Ezután szavazásra bocsátották aw a kérdést, hogy a négy állam közül me­lyik kettő kapjon két évre szóló mandátumot. Az ehhez szükséges többséget csak Nigéria kapta meg. Mivel az újabb szavazáson a másik három jelölt közül egyiknek sem sikerült megszereznie a' löBséget, a közgyűlés hétfőn folytatja a vitát erről a kérdésről. A közgyűlés ugyancsak pénteken töltötte be választás útján a Biztóníiágl Tanács hat régi nem állandó tagja kö­zül háromnak január elsején megüresedő helyét. E sza­vazás eredményeképpen Argentína (Bolívia helyére), Bul­gária (Malaysia helyére) és Mali (Elefántcsontpart helyére) két-két évre tagja lett a Biztonsági Tanácsnak. A régi nem állandó tagok közül továbbra is tagja a Biztonsági Tanácsnak Hollandia, Jordánia és Uruguay. U Thant üzenete U Thant ENSZ-főtitkár az 16 lakásuk és akiknek gyer­s,emberi jogok napján" —az mekei nem tanulhatnak, emberi jogokról szóló ENSZ­rieklaráció elfogadásának 17. évfordulóján — üzenetet adott ki, amelyben a többi között hangsúlyozza. VIETNAM Ai. emberi jogok egyete­mes deklarációja önma­gában véve nem elegendő ahhoz, hogy megszüntesse ezeket a bajokat, az elemi ember! méltóság az ENfZ alapokmónyá­megsériése az. hogy van- hoz hasonloan szilárd alapot Amerikai repülőbombával — amerikai gépkocsikat röpítettek a levegőbe Johnson egyoldalú hadüzenetet fontolgat... 0 Saigon (AP) 0 Washington (MTI) gélén olyan értesülést között, Dél-Vietnamban pénteken Johnson elnök pénteken amely szerint az elnök fon­délután súlyos harcókra ke- texasi birtokán egésznapos tolgatja az egyoldalú had­rült sor Quang Ngai városá- tanácskozást tartott legfőbb üzenet lehetőségét és elvileg tói mintegy 80 kilométerre katonai tanácsadóival. Hiva- elfogadta, hogy négyszáz­északra amerikai tengerész- talos bejelentés szerint a ezer főre emeljék a Viet­gyalogosok és dél-vietnami megbeszélés elsődleges célja namba küldött amerikai szabadságharcosok között. E a katonai költségvetés meg- fegyveres erők létszámát, területen a partizánok az el- vitatása, amely szorosan Katonai körökből szárma­múlt két nap alatt súlyos összekapcsolódik a vietnami zp értesülések szerint a tá­ísssríí tSFtSSSS***vonat- ^ ^^ * nak. Az amerikai parancs- A Christian Science Moni- Kinai Népkoztarsasag ellem nokság szarazföldi és légi tor a texasi haditanács reg- esetleges háború terveit is. úton tengerészgyalogságot Mikojant Lenin-renddel tüntették ki 0 Moszkva (TASZSZ) Nyikolaj Podgornij, aki csü­törtök óta a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, pénteken átnyúj­totta a Lenin-rendet Anasz­tasz Mikojannak. Mikojant 70. születésnapja alkalmából az SZKP-nak és a Szovjet­uniónak^ tett kiemelkedő szolgálataiért tüntették ki Lenin-renddel. küldött a szorult helyzetben lévő kormánycsapatok támo­gatására. Binh Duong tartományban csütörtökön levegőbe repült három aiperikai csapatszál­lító gépkocsi. Két amerikai meghalt, kilenc megsebesült. A gépkocsikat a partizánok az országút alatt elhelyezett amerikai repülőbombával röpítették levegőbe, amelyet távolból, villanyáram segít­ségével robbantottak fel. Amerikai repülőgépek csütörtökön több mint 500 bevetésben támadták Dél­Vietnam területén a szabad­ságharcosok feltételezett ál­lásait. Az amerikai 7. flotta rombolói a dél-vietnami partvidéket ágyúzták több ponton. A VDK területe el­len is folytatódtak pénteken Rhodesia-za mria nak emberek. akiknek ny?Jt ahhoz, hogy gz ENSZ, az amerikai légitámadások nincs elég ennivalójuk és « kormányok es az emberi­ruhájuk. seg rélőle kiindulva szer­vezzen különleges akciót e akik betegségekben szenved- bajok felszámolására ,— nek, akiknek nincs megfele- hangzik az üzenet. Anglia legújabb sakkhúzása Afrika ellen Wilson salamoni nyilatkozata - Menekültek özönlenek Mocamb'que-bőí a kőrmányzó­• London (MTI) Wilson miniszterelnök pén­teken alsóházi nyilatkozatá­ban salamoni ítélettel egy­felől kijelentette, hogy kor­mánya „semmilyen sem hajlandó tárgyalni a törvénytelen rezsimmel", de ugyanabban a mondatban mindjárt hozzátette: „Smith sel fordulhat bor.". 0 Accra (MTI) Ghanai politikai és sajtó­körökben a legnagyobb fel­háborodással fogadják Anglia modon l€gljjabb sakkhúzását a dél-rhodesiai kérdésben. A fajgyűlölet félreérthetetlen megbeszélések jelének tekintik London el- zambiai elnök és get tenne az Afrikai Egy­ségszervezet követelesenek, megerősíti Ian Smith pozí­cióját azzal, hogy fehér csa­patokat ekei Afrika és Dél­Rnodesia közé. 0 Lusaka (Reuter) Tovább folytatódtak a Kaunda MacDo­határozását, hogy kizárólag nald, az angol kormány"kü­mint bármely más rhodesiai fehér nemzetközösségi csa- lönmegbizottja között azok­magánszemély, előterjesztés Folytatja útját a Gemini—7 0 Houston (AP) A Gemini—7 amerikai űr­hajó folytatja földkörüli út­ját Bormnn és Lövell eddig ISI órát repült, s a Gemini —7 83-szor kerülte meg a Földet. A 79. fordulat végén, amikor az űrhajó Hawaii fölött járt, a pilóták a kísér­leti programnak megfelelő­en megpróbálták Laser-sugár segítségével üzenetet váltani a Földdel. A kísérlet azon­ban nem sikerült, az űrhajó­sok nem látták meg a földi állomás irányfényét. Az űr­utazás mindazonáltal baj­mentesen folytatódik. Kozmosz—99 0 Moszkva (TASZSZ) Pénteken a Szovjetunió­ban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—99 jel­zésű mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett tu­dományos berendezés se­gítségével folytatják a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program végrehajtását. A Kozmosz—99 keringési ideje 89.6 perc. Pályájának a Földtől legtávolabb eső pontja (Agogeum) 320 kilo­méter. a Földhöz legköze­lebb eső pontja (Perigeum) 199 kilométer. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. FRANCIAORSZÁG Megkezdődölt a második menet 0 Párizs (MTI) A francia elnökválasztási kampány második menete pénteken hivatalosan is megkezdődött. A választáso­kat ellenőrző bizottság sor­solással eldöntötte, hogy a televízióban szombaton este elsőnek De Gaulle, utána pedig Mitterrand szól a vá­lasztókhoz. Hétfőtől szerdá­ig mindegyik jelöltnek napi ban és a vidéki városok­ban. Mitterrand szombaton Nantes-ben beszél, hétfőn pedig De Gaulle hívei ren­deznek találkozót Bordeaux­ban.' ; De Gaulle ezúttal maga vette kezébe választási harcónak irányítását és Pompidou útján megszabta a kampány irányelveit. De patokat küld a Kariba erő- ról a katonai biztosítékokról, .mű őrzésére. Ez — hangsú- amelyeket Angliától kér lyozzák Accrában — nem Zambia a dél-rhodesiai fehér más. mint annak újabb bi- telepeskormánnyal szemben, zonyitéka, hogy Wilsont és A Reuter jelentése szerint kormányát ugyanaz a faj- Mosambique portugál gyar­gyúlölet vezérli, mint Ian maton, amely Zambiával ha­Smith-et és klikkjét. táros, az elmúlt napokban Ezek a csapatok nemcsak nagy nyugtalanság volt. Bár arra jók, hogy hivatkozhas- a portugál gyarmati hatósá­son rájuk: íme, Anglia ele- gok erről nem adnak ki je­get tett Zambia kérésének és lentést, Lusakában ismer.e­megvédi Ian Smith ellen a tessé vált, hogy az elmúlt Kariba erőművet. Ennél néhány nap folyamán több többről van szó: arról, hogy mint kétezer menekült ozön­a Zambiában elhelyezett fe- lött Mocambique-ból Kelet­hér nemzetközösségi csapa- Zambiába. A menekültek tok eleve megakadályozza- áramlását Mocambique-ban nak mindenfajta fekote-af- összecsapás előzte..meg rikai katonai beavatkozást gyarmati katonaság és az el­Salisbury ellen. Magyarán, lenzéki afrikai tömegek kö­Wilson ahelyett, hogy ele- zött. fél-fél óra áll rendelkezésé- Gaulle el re a televízióban. De Gaulle és Mitterrand hívei ezenkívül számos gyűlést szerveznek Párizs­akarja kerülni PüSDÖki SZOZaí kittek 3 11^ 61)011? választok ben- 1 azt, hogy a választók ben­ne a jobboldal, Mjtterrand­ban pedig a baloldal képvi­selőjét lássák. WILFRED BURCHETT: Nappalok és éjszakák — SAIGONBAN A vietnami fővárosban minden éj­jel ágyúzenét hallgatnak, s az ame­rikai parancsnokságon vitustáncot járnak az idegek. Az amerikai kato­nai tanácsadók hazaküldték gyerme­keiket. és asszonyaikat. Néhány kato­nai objektumot Saigonból Okap csücs­kén levő kikötőbe telepítettek, hogy innen, a félsziget délkeleti partjáról könnyebb legyen a tengeren való evakuácio az amerikaiak számára. Saigonban ma mór egyik, az amerikaiak által legjobban kedvelt klubban történt robbanásnak 20 halott és sebesült látogató lett az aldozata. Saigon földje ég az ameri­kaiak lába alatt. Előfordul, hogy ami­kor nem bírják tovább idegekkel, az amerikai katonai személyek öngyil­kossággal vetnek véget életüknek. A sajtó csakis az kezet gyűrűjét, kész volt fölrobbanni az amerikaiakkal együtt? — Természetesen — válaszolta az, és nyugodtan a szemembe nézett. Második partnerem, akinek az volt a feladata, hogy két amerikai katonai rendőrt „szerezzen be", azokat, akik a mozit őrzik, nos, ez a fiú még hoz­zátette: — Saigonban ezernyi katonaember kész bármilyen áldozatokra is bár­melyik percben. De mi azt akarjuk, hogy közülünk minden elesettért öt vagy tíz amerikai fizessen az életé­vel. A saigoni rendszer Kézről kézre A robbanás előtt Szögesdrót mögött javarészt amerikai katonai rendőrök lat jak el a rendőri teendőket. S ma sokkalta jobban „mutatják magukat" az amerikaiak, mint ennek előtte. Az "Stcákon amerikai katonai rendőri őr­járat cirkál gyalogosan, jeepeken es páncélozott jármüveken. A járőrök megállítják a járókelőket, s arra kényszerítik őket, hogv csomagjaik, táskáik tartalmát kirakják — egye­nesen a járdára. S mint annak idején a franciák, most az amerikaiak Ls szögesdrót mö­gött élnek és dolgoznak, klubjaik, szállodáik/intézményeik ablakát pe­dig gránátelhárító rácsok „díszítik". A „csak amerikaiak szamára' fenn­tartott objektumok kiszolgálására egyedül tajvani és Fülöp-szigeti pin­céreket alkalmaznak. Az amerikaiak által mégis alkalmazott dél-vietna­miakat szigorú vizsgálatnak vetik alá hetedági rokonságáig, hogy meggyő­ződjenek felőle, nem csörgedez-e ere­ikben „forradalmi" vér. Föl Virágoztak Saigonban az éjsza­kai klubok. Csakhogy, amint mond­ják, nem valami vidám az élet ezek­ben a klubokban. Mert például az amerikai objektu­mok ellen intézett legnagyobb támadásokról ad hirt. S valahányszor ilyen támadásokról ér­tesülök, mindig eszembe jut az a be­szélgetés, amelyet három partizánnal folytattam Saigontól húsz mérföld­nyire egy erdei tisztáson. Az óra 22 óra 45 percet mutatott. Am 19 óra 50 perckor ezek a legé­nyek egy tizkilós plasztikbombát rob­bantottak a „csak amerikaiak részé­re" működő Capitolium filmszínház­ban. Azt, aki a bombát cipelte, az amerikaiak kézre, kerítették. Le akar­ták ütni, ám a többieknek sikerült mégis működésbe hozni a robbanó­szerkezetet. A robbanásig tíz másod­perc volt hátra. Amikor ezt megértették, az ameri­kaiak a kijárat felé vetették magu­kat. Ám az ifjú hazafi nyugodtan a mozi közepére húzta a bombát, aztán kényelmesen kisétált onnan, s be­csukta maga mögött a gránátelhárító ráccsal fölszerelt vasajtót. Mindezt egv másodperccel tette a robbanás előtt. Petróleumlámpák fényénél beszél­gettünk. A partizánok szép és lelke­sült arcán furcsa fényfigurák ugrál­tak. Megkérdeztem a bombát elhelye­ző fiút: — Amikor meghúzta az elsütószer­fasiszta jellege a Saigonban kiadott újságokon is meglátszik, melyek ha­talmas fehér foltokkal jelennek meg, s ez a cenzori ceruza könyörtelensé­géről tanúskodik. A maradék pedig az amerikaiak által terjesztett por­nográf kotvvalék és comics. Saigon­ban 43 újságot adnak ki, de egyetlen egy sem tetszik a közönségnek. Megnőtt viszont az érdeklődés a felszabadított, területeken kiadott la­pok iránt. Mindenek előtt a Nemzeti Felszabaditási Front lapja, a Felsza­badulás nagyon kelendő, de a nemrég megjelent A Nép (Nian zan) című új­ság is. amely viszont a Népi Forra­dalmi Párt kiadásában jelenik meg. A legfontosabb írásokat, program­adó anyagokat, vezércikkeket pedig röplapokra másolva kézről kézre ad­ják, még akkor is, ha a saigoni ható­ságok súlyos bűncselekménynek köny­velik el a felszabadított területek lapjainak ter jesztését. A Nemzeti Fel­szabaditási Front lapjai és brosúrái az amerikai járőrök és a rendőri fel­ügyelet ellenére is terjednek — Sai­gonban. A saigoni hazafiak még a legtitkosabb és hét lakattal őrzött ob­jektumokba is bejutnak. Saigon lakos­sága. épp úgy, mint a még megszállt Dél-Vietnam népe nem csupán azt tudja, hogy a Nemzeti Felszabaditási Front valamennyiük érdekét képvise­li, hanem azt is, hogy jövőjük csakis itt biztosított. Fordította: Ferenci Gyósó 0 Varsó (MTI) tollai lefrt nyiatkozat. amely November végén a nyuga- Adenauer és Erhard államá­ti sajtó hozta nyilvánosság- ban elismerést váltott ki". A ra. hogy a lengyel római ka- nyugatnémet lapok örömmel toiikus egyház Rómában tar- regisztrálják, hogy a lengyel tózkodó püspökei üzenetet — főpapok bocsánatért esdekel­„különleges szózatot" — In- nek, „a nemzeti önkritika téztek a nyugat-német ró- hangján szólnak", mai katolikus egyház veze. — Lengyelországban ki ha­tőihez, meghívták őket a* talmazta fel erre a Rómá­lengyel kereszténység fenn- ban tartózkodó lengyel fő­állásának ezeréves évfordu- papokat? — teszi fel a kér­lója alkalmából rendezendő dést a varsói lap. — Vajon ünnepségekre, s ez alkalom- az Auschwitzban és Majda­mal bizonyos politikai vo- nekben meggyilkolt milliók? natkozású kitételeket tettek. A lengyel katolikus veze­tők üzenetében többek kö­zött ilyenek olvasható: „Na­gyon jól megértjük, hogy a németek számóra milyen ke­A porig rombolt főváros tü­zében elégett varsóiak? Vagy a német megszól lók nevé­ben legyilkolt kétezer len­gyel katolikus pap? — A lengyel püspökök serú gyümölcsöt termett a nyugatnémet püspökökhöz második világháború törne- intézett „szózatukkal" önké­lengyelekne'Tnem vtót'más ny<?en a külpolitika terület­választásuk, mint elfogadni re wptek s eqnek semmi kö­a nyugati területeket azután, ze sincs az egyház vallási hogy a német keleti terüle- hivatásához - Írja a Zycie teket a szövetsegesek paran- Warszawv csára a potsdami határozat előirósa szerint kiürítet- . ték..." A lengyel püspöki szózat megbocsátásért esde- ' kel. megbocsátást és meg­békélést hirdet. A pénteki Zycie Warszs­wy „Kinek a nevében" című szerkesztőségi cikkben meg­jégyzéseket fűzött ehhez a sajátos megnyilvánuláshoz. A lap megemlíti: a levél azok­hoz íródott, akik háború alatt megáldották a hitleristák fegyvereit, s most a nyugat­német revánspolitikát kép­viselik. F.mlékeztet rá. hogv XXIII. János pápa egykor a lengyel püspökökhöz in­tézett beszédében Nyugat­Lengyelországot a lengyelek­től évszázadokkal ezelőtt el­szakított területként említet­te. Wyszynszki hercegprímás és más lengyel püspökök ko­rábbi beszédei is másként hangzottak, de most — Írja a lap — _ez az első lengyel Betiltó törvény Szudánban 0 Kharloum (TASZSZ) A szudáni alkotmányozó gyűlés csütörtökön elfogadta a kormány által beterjesz­tett törvényjavaslatot, amely betiltja a Szudáni Kommu­nista P.rtot, A törvény ér­telmeben kizárják a kommu­nista képviselőket az alkot­mányozo gyűlésből, megtilt­ják a kommunista lapok és más sajtótermékek kiadá­sát, bezárják a kommunista párt. helyiségeit, elkobozzák a pártbizottságok és a kom­munista sajtó vagyonát. E törvény érte'mében kommunista propagandát vagy atheista eszméket ter­jesztő személyeket ötévig terjedő börtönbüntetésre ítél­hetnek. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1965. december 11, «

Next

/
Oldalképek
Tartalom