Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-08 / 289. szám

Miről, V

itatkozó országgá lettünk. Jó szokásunkká vált, hogy dolgainkat megbeszéljük; közéletünk élénk fórumaivá váltak a különféle tanácskozó és előadó termek, ahol élénk eszmecserékben tisztázódnak, világosodnak a vélemények. Hovatovább olyannyira fejlődtünk, hogy a vita néha már-már önmaga paródiája; humoristák tollára kívánkozik, ami nem is ritkán megesik: vitatkozunk a vitáról, megbeszéljük, hogy mit beszéljünk meg, hogy végül is a szóban forgó tárgyalás majd újabb vitához szolgáljon később alapul... Ám most nem a fonákságok kicsúfolasa a cél. Nem ez, hanem a téma érdemi, lényegi része, amelyről gyakran hallunk, gyakran tudomást szerzünk. S erre a bizonyos lényegre fel kell figyelni, mert benne — túl a vita, a vitatkozás egyszerű helyeslésén vagy tagadásán — egész közéletünk demokratizálásának egyik sarkpontja van. A kérdés, amely mintegy burokként fogja magába ezt a nagy fontosságú tartalmat, így szól: miről vitatkozzunk? S már elöljáróban, hogy félreértés ne essék, hadd jegyezzük meg: nem témákat kívánunk felsorolni, nem újabb ötletek után kutatunk, hogy tovább bővüljön eddigi vitaanyag-kincsünk amúgy sem szűk választéka. Nem, nem erről van szó. Nem erről, hisz a valóban érdemi vitához alapot adni nem lehet, s nem is kell, azt az adott pillanat társadalmi igénye mindig meghatározza. A miről vitázzunk kérdésfeltevés abban a vonatkozásban. ahogy most állítjuk fel tételünk gyanánt, valójában nem más, mint a szocialista demokratizmus helyes értelmezési módjainak egyike. Időszerű-e most e témáról beszélni? Feltétlenül az; itt a tél, ilyenkor kezdődnek a különféle poíitlkai tanfolyamok, elevenebbé válik az élet városon-falun egyaránt a társadalmi szervezetekben, a klubokban. A felfrissülő, aktívabb poltzáló kedv, a sok-sok szervezett vagy spontán vita megköveteli, hogy beszéljünk erről is: miről vitázzunk? Ma, ennek meghatározásában, két, egymással homlokegyenest ellenkező nézet a leggyakoribb. Az egyik szerint az érdemi vitát a nagyközönség — értsd alatta: a sokmilliónyi választópolgár — nélkül, szűk körben kell lefolytatni. E szűkítő nézettel szemben ott áll a másik: mindenről, mindenkivel, mindenkor vitatkozni, mindent a I legnyilvánosabb fórumon tár' gyalni, beszélni, beszélni, beszélni, mert — mondják e módszer hívei — nálunk belső ügy nincs. Nem titkoljuk: mint általában semmiben, ebben sem fogadhatjuk el mértékadónak a végleteket, mert az ilyen vagy-vagy szemlélet mindig túlzottan egyszerűsít, s könnyen elszakad az élet sokszor felettébb bonyolult valóságától. De ebben már csak azért sem helyeselhetjük a végleteket, mert — a maguk oldaláról külön-külön — nem csekély veszélyt rejtegetnek. A szűkítő nézet veszélye nem kevesebb, mint az, hogy korlátozza az állampolgárok beleszólását a közügyekbe, lebecsüli a közvélemény segítő erejét, s megfosztja az ügyek hivatott intézőit a leértékesebbtől: a cselekvő támogatástól. Vajon mit várhat választóitól a tanácstag, ha beszámolóján csupán döntéseket ismertet? S vajon a meddig választó magaénak érezheti-* községe, körzete minden gondját-baját, ha eleve úgy véli, hogy szavára, tanácsára nincs szükség, a döntés tőle teljesen független? Való igaz, egy választott, s az ügyekben döntö szavú testületnek, példának okáért egy község tanácsának vannak bizonyos, csak a tanács vagy a végrehajtó bizottság elé tartozó dolgai. Tény az — mondjuk —, hogy nem képezheti (mert minek is képezné?) nyilvános vita tárgyát: kit alkalmazzon pénzügyi előadói állásra a végrehajtó bizottság. De a leghelyesebb döntés érdekében arról már feltétlenül meg keli hallgatni a közösség véleményét, hogy a rendelkezésre álló községfejlesztési alapból mit valósítsanak meg a leghamarabb, hogy a társadalmi munkával hogyan gazdálkodhat valóban ésszerű módon a tanács. Azt természetesen nem kérdezheti meg a pedagógus a szülőktől. milyen módon tanítsa az ábécét vagy a nyelvtant/ de azt, hogy a gyermek egységes neveléséért együtt dol. gozzon család és Iskola, feltétlenül kérheti — mert hogy milyenné válik az új nemzedék, az nem „belső ügy". Nem szabad semmiféle közügyben elfelejteni: akihez az ügyek intézője fordul — az állampolgárhoz —, laikus lehet szakmai megítélés szerint, de feltétlenül hozzáértő, ha mint szűkebb pátriája, környezete ismerőjétől kérnek véleményt. S ha így veszik, ha így cserélnek véleményt vele: megnő közérdeklődése, maga is cselekvő részese lesz fontos közdolgainknak, mind kevesebb „laikus" vonással, s mind több, szélesedő látókörön alapuló felelősséggel. S

a másik, a „mindent megvitatni" nézet? Legalább olyan hibás, mint az előző, a kire>kesztő. Mert míg az megfosztja bázisától, az aktív közreműködök sokaságától a választott testületet, emez valósággal tétlenségre kárhoztat, s bénítja a cselekvést Nemegyszer emeltünk szót az elburjázó értekezletesdi ellen. Tettük ezt nemcsak azért, mert értékes napokat, órákat rabol, hanem azért is, mert mint módszer, alkalmas a felelősséggel járó döntés halogatására, az állásfoglalás elkerülésére, a tisztséggel járó, kötelező terhek áthárítására. Végső fokon ez a szemléletmód is egy idő múltán feltétlenül a közügyekből való kirekesztéshez vezet. Mert vajon kinek marad meg a vitatkozó kedve, ha látja, hogy ugyan meghallgatták, de érdemben utána nem történik semmi? Vonzó, lelkesítő vonása ma közéletünknek, hogy megszűnt a felesleges titokzatosság, hogy az állam mind több őrömét-gond ját-ügy ét meg kívánja osztani polgáraival, akiket szolgálnia kell. Lezártuk az ellenőrzött vélemények, az előre megbeszélt és megfogalmazott „viták" korát, társadalmunk nagyra értékeli a belülről induló, őszinte bírálatot, a segítő ellenvetést, a jótanácsot. Soha annyira, mint ma. nem bátorította senki hazánkban a vitát. De: az alkotó vitát, amely mentes a túlzásoktól, amely épít a köz javára, hogy aztán sokféle véleményből kialakuljon valami közös, végleges álláspont S ha ez megvan, ha jó, akkor már nincs szükség a szavakra. Akkor már tenni, cselekedni kell. Mert minden vita anynyit ér, amennyi hasznos tett születik majd belőle. LANTOS I.ASZLÖ Koszorúzás és kitüntetések i MSanyagfeldotgozó a Magyar Sajtó Napján Kedden délelőtt a Magyar 6ajtó Napja alkalmából koszorúzási ünneséget rendeztek a Kommunisták Magyarországi Pártja Visegrádi utcai volt székházának — a Vörös Üjság egykori szerkesztőségének — falán elhelyezett emléktáblánál. Délben a Parlament Munkacsy-termében Kisházi Ödön. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke kitüntetéseket adott át. Jelen volt Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Brutyó János, a SZOT elnöke - a Politikai Bizottság póttagjai; Kiss Károly. az Elnöki Tanács titkára, Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának vezetője; Barcs Sándor, a MUOSZ elnöke, Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője — az Elnöki Tanács tagjai; Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője. A Munka Érdemrend Aranyfokozata kitüntetésben részesült a váratlanul elhunyt dr. Kocsis Ferenc, az Élet és Tudomány főszerkesztője, továbbá Lukács László, a Népszabadság rovatvezetője, dr. Nemes György, az ÉÍet és Irodalom főszerkesztője, Paizs Gábor, az Esti Hirlap helyettes főszerkesztője, Sós Endre, a Magyar Nemzet, főmunkatársa, Varga József, a Bzolnok Megyei Néplap főszerkesztője és Zsidai Pál, a Népszava munkatársa. A Munka Érdemrend Czüstfokozata kitüntetést kapta András Endréné, a {.Csepel" című lap munkatársa, dr. Baczony László, a Magyar Távirati Iroda munkatársa, Bécs István, a Magyar Ifjúság rovatvezetője, Déri Károly, a Magyar Televízió rovatvezetője, Gábor István, a Magyar Nemzet munkatársa, Hamvas Endre, a Magyar Rádió görög szekciójának vezetője, Markovits Józsefné, a Vas Népe főszerkesztője, Matuska István, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium postafőosztálya főelőadója. Mikes György, a Ludas Matyi olvasószerkesztője, Rácz Ernő, a Kisalföld főmunkatársa, Ritter Tibor, a Magyar Rádió rovatvezetője, Sipkay Barna, a Kelet-Magyarország olvasószerkesztője, Szávay Edit, a Nők Lapja tördelószerkesztöje. Tábori András, a Figyelő rovatvezetője. A Munka Érdemrend Bronzfokozata kitüntetést kapta Bányász Béla, a Fejérmegyei Hírlap rovatvezetője, Bilka Pál, a Magyar Televízió főosztályvezetője. Csecsei Józsefné Várkonyi Margit, a Népszava rovatvezetője, Fejes István, az Ózdi Vasas című lap szerkesztője, Fényes Tamás, a Magyar Távirati Iroda fotoriportere, Frühzeitig Ferencné, a Budapest 70. számú Postahivatal hirlapkézbesítöje, Hosszú Sándor, az Athenaeum Nyomda korrektora, dr. Jakab Imre, a Posta Központi Hirlapiroda helyettes igazgatója, Konkoly Tiborné, a Magyar Rádió bemondónője, Kővágó Gyula, a Hírlapkiadó Vállalat csoportvezetője, Lenyó Lászlöné. a Magyar Újságírók Országos Szövetségének munkatársa, Márványi György, a Magyar Televízió helyettes osztályvezetője, Roska Miklós, a Magyar Rádió helyettes rovatvezetője, Simonyi Pál, a Szikra Lapnyomda gépszedője, Szekulityi Péter, a Tolna megyei Népújság rovatvezetője Vvncze Istvánné, a Nógrád című lap munkatársa. Ezután llku Pál művelődésügyi miniszter átadta az idei Rózsa Ferenc-díjakat, majd a sajtó több dolgozójának a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést. A Rózsa Ferenc-díj I. fokozatát kapta: Máté György, a Népszabadság főmunkatársa, Polgár Dénes, az MTI külpolitikai szerkesztőségének helyettes vezetője; II. fokozatát Demeter Imre, a Film, Színház, Muzsika helyettes főszerkesztője, Kékesdi Gyula, a Népszabadság főmunkatársa; III. fokozatát Antalffy Gyula, a Magyar Nemzet olvasószerkesztője. Bajor Nagy Ernő. a Szabad Föld rovatvezetője. A kitüntettek nevében Máté György mondott köszönetet. Este a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége — a sajtó napja alkalmából — baráti találkozót rendezett » Magyar Sajtó Házában. (MTI) # Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete kedden este fogadást adott a Magyar Sajtó Napja alkalmából. A fogadáson megjelent az SZKP Központi Bizottsága apparátusának, a külföldi kulturális kapcsolatok állami bizottságának, a szovjet lapoknak és folyóiratoknak számos képviselője, sok ország moszkvai sajtóattáséja. A Nehézipari Minisztérium vegyipari ágazata a harmadik ötéves tervben a rendelkezésre álló beruházási öszszegek túlnyomó részét a már meglevő hatalmas vegyikombinátok tovább bővítésére fordítja, de néhány nagyszabású új beruházást is terveznek. A Nehézipari Minisztérium és a Vegyipari Tröszt úgy döntött, hogy az új műanyagfeldolgozót a Hajdúság fővárosában, Debrecenben építik fel. A beruházást két szakaszban hajtják végre. Az első szakaszban, 1966-tól 1968-ig évi 5000 tonna feldolgozási kapacitású üzemet építenek, a másodikban ezt 12 000— 13 000 tonnás újabb gyárrészleggel bővítik. Az összesen 17 ODO—18 000 tonna teljesítményű gyár tehát az ország legnagyobb műanyagfeldolgozó üzeme lesz és a másik kettőhöz hasonlóan pvc, polietilén, polistirol csöveket, egyéb formadarabokat, használati cikkeket készít. Körülbelül ezer munkást foglalkoztat majd, főleg nőket A több mint 200 millió forint értékű beruházás munkálatait már megkezdte a Hajdú-Bihar megyei építőipari vállalat. (MTI) i építkezések A Bécsi körúti ép itkezes első üteme Az ősz egyaránt ideje az építkezések befejezésének és megkezdésének. Az elkészült házakat már jórészt átadták rendeltetésüknek, és ezekben a hetekben ismét több lakóépület építéséhez fogott hozzá a Csongrád megyei Építőipari Vállalat. Eltűnik majd néhány csúf „foghíj" a városképből. Szemben az új állami áruházzal, a Lenin körúton három utcára néző, tagolt homlokzatú lakóháztömb építése kezdődött meg. A lakók 1967-ben költözhetnek be. S ahol a nyáron még bort kóstolgattunk, most alapozzák az Oskola utca 27. számú ház nyolc lakasanak épületét. A Bécsi körút mentén és a tömbbelsőben 241 új lakást adnak át jövőre. Az Odessza-lakótelepről ide vonul át legnagyobb erővel az építőipar, ahol folyamatos szervezéssel, téglablokkokbol készülnek majd az új lakóházak. tDr. Somogyi Károlyne felvételei! A borkóstoló helyén A Lenin körút 36/38 szám alatt M* Mm. «tecember 8. DSL-MÁGYAROftiZAG 3