Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-05 / 287. szám

MAGYAR LÁSZLÓ ASZTAL a Tiszában Részletek a Juhász Gyula és az 1920—1930-as évek haladó szegedi újságíróinak emlékére a Tisza Szálló éttermében elhelyezett emléktábla tegnapi leleplezésén elmondott beszédből. .•ti r''., " - ICH-gi; M* A szegedi „kapa-kaszakerülő skriblifexek", ahogyan — önnönmagával együtt — az újságírókat titulálta Tömörkény István — ezt a mondását is írott törvénynek tartották: „Nem kocsma az a szerkesztőség, hogy mindég benne tartózkodjék az embör." Így aztán mi is szívesebben töltöttük a nappali szabad órákat itt, a Tiszában vagy a Kassban, a Korzó kávéházban, az EMKÉ-ben, mindig ott, ahol éppen n törzsasztalunk volt. A kocsmai darvadozásainkról most nem beszélek. Ennek a szokásnak különben, amely kissé különválasztotta a mi életünket a polgári élettől és bizony sok fejcsóválásra, megszólásra adott ürügyet, az újság sen) látta kárát Igaza volt Újlaki Antalnak, a „Tesvir"nek, a Szegedi Friss Újság szerkesztőjének, aki ugyancsak egyike a szegedi tegnapok jellegzetes ködíovagjainak, amikor azt mondotta, hogy az újságíró munkaterülete nem a szerkesztőség, nem is a különféle hivatal, hanem az utca, a kocsma, a kávéház. Egyszóval az élet, mert a mi nyersanyagunknak, a szenzációnak itt a lelőhelye. Nagyszerű dolog volt ez a ml régi kávéházi törzsasztalunk. Fölidézve emlékét elcsudálkozva látom, hogy az ellenforradalmi korszaknak abban a legveszedelmesebb periódusában is, a húszas évek legelején, a haladás szelleme lebegte körül. De azért ne gondolja senki, hogy mi örökkön örökké a világ megváltásával töltöttük a drága időt. Ez a törzsasztal mégiscsak olyan bohcmasztal-féle volt. Mintha Murger Bohémvilágából varázsolta volna ide öreg barátunk, Schermann Kálmán, a góré. Jó otthona volt a tréfának, a bolondozásnak is, valamint az emberszólásnak. Vese-asztalnak is titulálták, és ha éppen más médium nem akadt — egymáson gyakoroltuk a vesézés művészetét. Ha jobban visszakémlelek, a régmúlt időket elborító opálos ködök fátyla mögött látom azt is, hogy minden tréfa, minden szójáték legmélyén voltaképpen mégiscsak a szebb, emberibb és igazabb jövendőért sóvárgó vágyunk izzott. Témák születtek itt, vezércikkeké és krokiké, tárcáké, novelláké és regényeké, ha nagy részük legfeljebb egy-egy színes „hírkapitelben" öltött ls testet A legjobban sziporkázott Juhász Gyula szelleme. Boltozatos homloka mögött minden pillanatban kipattanásra készen állt a szikra. Ezekből a szikrákból kerekedett ki például az a csudálatos csillagszóró is, amely Szögedi Színház című parányi kötetében Gyalu műsorával világított bele a kurzus-közélet szellemi sivatagába és politikai dzsungelébe a kegyelmes és méltóságos percemberkék tarka panoptikumába. Mindig kitaláltunk valami játékot, és elszórakoztunk vele egy darabig. Egyszer neveket bújtattunk el egy-egy mondatba. Az egyik akkor született, amikor Korma Béla kollégánk telepedett meg rövid időre Szegeden, és némi zavarokat okozott a szegedi életben. — Ez az úr nagy gondot o-KOZ MA BÉ LA-pjának — rögtönözte az asztalnál a költő. A másik gyilkosabb volt, de fölöttébb találó. Zsirkay János került tűhegyre, a forradalmárból terror-tollnokká vedlett publicista, a rosszemlékű Szegedi Oj Nemzedék főszerkesztője. — Verá-ZS IRKA HIJAN OS-tobaságot lehet csak írni. Együtt volt velünk Engel Vilmos is, az öreg Napló nagy kultúrájú és igen derék gazdája, akiben a lapkiadás töméntelen gondja, baia bámulatos íráskészséget hamvasztott eí. Törzstagja volt az asztalnak, pompás alkalmi bökkversköltő, egy-két kurta sorban nála senki sem tudta volna találóbban jellemezni kis köztársaságunk tagjait. Egy ideig kétoldalas déli kiadásban is megjelentette a Szegedi Naplót, alapos volt a gyanúnk. hogy kizárólag Móra Ferenc kedvéért. Ebben volt ugyanis Mórának egy rovata, a Homokóra, amelyben utolérhetetlen irásművészettel vesézte ki napról napra a kurzuslovagok tehetségtelen és véres országlását. Pereg, mint a Homokóra, Ez a Móra ... — írta róla a Tinta-Palintá-ban. Ez a tréfás kiadványunk is itt született meg különben a törzsasztalnál, a szemfüles Gelléri Andor gondozásában. Az újságírók Görbe Éjszaka címmel rendezett táncmulatságára. / Itt jelentek meg a „kollektív verselésből fakadt" nevezetes Ibolyka-versek is. Négyen valánk együtt a törzsasztalnál egy unalmas délután, Juhász Gyula, Terescsényi György, Gács Dömötör és jómagam. Az egyik asztalnál feltűnően szép és csinos ifjú hölgy foglalt helyet, két idősebb társaságában: Ibolyka. Valaki felröpítette az ötletet: írjunk hozzá verset közösen, mégpedig úgy, hogy mindegyik külön-külön kutyanyelvre megír egy strófát, aztán továbbadja, s a többi folytatja. A verseket a pincér továbbította diszkréten Ibolykának. Lovagias ügy lett belőle, a kislány vőlegénye provokáltatott bennünket, de aztán mégis elsimult a dolog ... Móra Ferenc nem volt kocsma-, kávéházkedvelö ember, nagyon ritkán ült közénk a törzsasztal mellé. Mégis ő volt valamennyiünk példaképe, mesterünk, és ha nem is volt köztünk, örökké jelenvalónak éreztük, mint ahogyan ő is sok más főhivatása mellett legfőbb hivatásának az újságírást tartotta, és ezt meg is vallotta számtalanszor. A régi asztal róla is őriz egy különös emléket. Világos volt a márványlapja, és ez rajzolgatásra késztetett még olyanokat is, akikben nem volt különösebb rajztehetség. Juhász Gyula is rajzolgatott torzonborz arcokat rá, Terescscnyi György, Pór Tibor (a mai Sarló Sándor), Donászy Kálmán, Kovács Árpád meg még jónéhányan. A legtöbbet én firkáltam rá. A takarítóasszonyok hajnalról hajnalra alig győzték a tisztára sikálását. 1934. február 8-án — azon a napion, amelynek hajnalán meghalt Móra Ferenc — mély megrer* dültséggel a márványra rajzoltam az arcát. Nem karikatúra volt, hanem portré. Azt hiszem, életem legsikerültebb rajza. Amikor Schermann Kálmán meglátta, kiadta a parancsot: az asztalt nem szabad lesikálni, mert vastag üveglapot vágat rá, hogy megmentse a jövendőnek. Vagy három hétig nem is esett a rajznak bántódása, de azon a napon, amikor Körösi üveges leszállította a csiszolt üveglapot, a rajznak nyoma sem volt az asztalon. Oj takarítónő lépett aznap szolgálatba, és nem tudva a főnöki parancsról, tisztára sikálta a márványlapot. lijr Volt néhány kedves, értékes kültagunk is, hadd említsem most meg közülük Réti Ödönt, a méltatlanul elfelejtett novellistát, Lugosi Dömét, a színház és színházi tudományok nagymesterét, valamint Heller Ödönt, a festőt, a tápéi színek és hangulatok fölfedezőjét, akit olyan bestiális kegyetlenséggel gyilkoltak meg a kurzus ma is ismeretlen hóhérai a tápéi töltésen. Utoljára hagytam Ür Györgyöt, akit ugyan Űr Gyurkának ismert és nevezett mindig a szegedi világ. Egyik leglelkesebb tagja volt a társaságnak. Az újságírás rajongó szerelmese és lelkes agitátora, bár nem sokáig robotoskodott napilapok redakcióiban. Egész élete mégis az újságírásért vívott örökös harcban telt és égett ' el. Neki köszönhetjük azt is, hogy most ez az emléktábla örökíti meg a mi régi gárdánk emlékezetét. Élete utolsó cselekedete volt. hogy nem sokkal hirtelen bekövetkezett halála előtt márványtáblát csináltatott, amelyben a derék utódok mindért bizonnyal buzdító, lélekemelő szimbólumot fognak látni nagyon sokáig. BÁNSZK1 TAMÁS HALÁSZBÁRKA SZEGEDI KÖLTÖK KELEMEN JÁNOS Dante háza Mint a múlt, olyan sűrű lett az este, hol vérnél is sötétebb annak árnya, ki a vesztett igaz utat kereste. Hol volt még lélek ilyen büszke-árva, szem messzenézö, szándék oly meresz, a kárhozott nép városát bejárva? Hol volt még szív oly gyűlöletre kész, és szerelem, mely legyőzné a poklot, világitóbban hol jénylett az ész? Firenze! Hűtlen bölcső, drága, romlott — kitől szállt még hazára annyi átok, és szebb énekkel etébed ki omlott? Mert 6, ki vakok között volt a látnók, s tudta, mily keserű a mások étke, csupán az édes Arno-partra vágyott. Firenze! Korok annyi szennye, vétke ellen ki volt még ily kegyetlen ostor: a veszett lelkeket sziszegve tépte — s ki roskadt úgy maga is fájdalomtól, a kín mezsgyéjén fokról-fokra lépve, mint hulla földre hullván irgalomtól? Firenze! Ma is, kit vágy szólít égve, hős vagy zarándok, kinek mint kereszt ül vállán a szándék, s törne igaz égbe: csak messzeüzve, poklokon keresztül, felszállva kilenc tisztító körön jut el, hol Beatrice fénye rezdül. s harcból, reményből fctnő az öröm. LÖDI FERENC „Eltörött a hegedűm". Dankó Pista kőalakja áll a sarkon egyedül. Szegény cigány-király árva, banda nélkül hegedül. Azaz. hogy csak szólna húrja, hegedűje nyaka törve; s húzná, hogy egy cigányleány sír, nem vitték esküvőre. Szobor-álmát ki zavarja, melyik primás ivadéka, kire ősi átok várat hegedűjét venni célba? Felsőváros őrzi titkát, külvárosnak arany ősze. Valahol egy öregasszony most is vár a menyegzőre. S Dankó Pista nem megy érte, megállt némán az időben. Hegedűjét kijavítják s újra hangol nehéz kőben. S akkor szólal meg a húrja, mikor szüzlány megy el arra, vagy ha asszony, kit a hűség formáz százszor szép alakra. Ki hallotta, ki csodálta, milyen dallam kelt a köböt? Szoborarcú Dankó Pista csodálkozna legelőször... POLNER ZOLTÁN Az apostolok Amidőn kettéhasadt az égi kárpit s a világ sötétedni kezdett aranyos igékkel szájukban az apostolok szétszéledtek. Most utcáinkat róják s a nők akíkket vágyón a parkokba sétálunk esténként nevük mondogatják; Opel, Fiat, Citroen, Wartburg. BÓZSÖ JÖZSEF Ez a legnehezebb Egyik hét megy a másik után és én megyek utánuk gyalog! Nem tettem semmit életemben mint mások — sem kicsit sem nagyot. Nem fogják olvasni nevem könyvben, füzetben vagy kép alatt bosszúságára sok kis diáknak! Es így nem lesz amért szidjanak.il Nem találtam fel orvosságot s igaz, hogy háborút se nyertem s így nem fog utcát nevezni rólam sohasem a történelem .,. Ember voltam! Szürke mint a sok! Munkánk ritmusában kis kerék... Észrevétlen éltem és halok meg, ez aztán az igazán nehéz ... TABI LÁSZLÓ Megmagyarázom Tessék megengedni nekem, hogy a helyzetet megmagyarázzam. Nekem már oly sokan oly sokszor oly sok helyzetet magyaráztak meg, hogv most az egyszer en szeretnék helyzetet magyarázni. Mert helyzet, ami magyarázatra szorul, mindig van: és mindig akad magyarázat. amelyhez a megfelelő helyzetet megtalálni gyerekjáték. És milyen jó dolog magyarázni a helyzetet! Milyen okos. aki magyarázza, milyen logikusan, szépen, értelmesen magyarázza, mennyire hízik a mája annak aki magyaráz, amikor látja, hogy olyan érdeklődéssel figyelik a magyarázatát! És milyen jő annak, aki a he'vzet magyarázatát meghallgatja, bővül a látóköre pillanatról pillanatra, szinte érzi, hogyan töltik a felibe a bölcsességet nekije. És milyen szerencsés maga a helyzet, amit. megmagyaráznak. mert a helyzetnek is van lelke ám. ő is szereti, ha világos, ha minden különösebb nehézség nélkül meg lehet érteni őt, mert bizony a helyzet is szomorú, ha homályos, ha zavaros, ha félreértésre ad alkalmat Hát még a magyarázat milyen boldog, amikor elhangzik, semmit sem szerel a magyarázat jobban, mint elhangozni, "kristálytisztán, egyszerűen, ve"sen. ilyenkor a magyarázat ugrál és tapsikol öröménen, tessék elhinni. L

sen. ilyenkor a r nen, tessék elhinn Itt van példul a helyzet ezekkel az új, érdekes vendéglőkkel, éttermekkel, amik mostanában sorra nyílnak Budapest minden táján. Mert mostanság nemcsak egyszerűen éttermek nyílnak, egyszerű éttermekre már senki sem figyelne fel: mostanság érdekes, különleges vendéglők nyílnak, például vadvendéglő, ahol szarvast, őzet, nyuszit, vaddisznót lehet enni ilyen meg olyan módon, megnyílt a régi híres étterem a Belvárosban is, és azt hirdeti, hogy őbenne hizlalt ökröt lehet enni fatányéron, meg égő diós batyut kínál az újsághirdetésben, az ember csak kapkodja a fejét, mert égő diós bátyúról még csak nem is hallott, eddig azt sem tudta, hogy az égő diós batyut eszik-e vagy isszák, most végre kiderült, hogy hirdetik; hát nem érdekes? És megnyílt a Várban az Alabárdos-vendéglő, még riportot is írtak róla a lapok, olyan érdekes. Ennek nincs is konyhája, kis kályhákon sütik a húst, amit kardra szúrnak és meggyújtanak és ónkupából mérik hozzá a bort, amit viszont egyáltalán nem lehet meggyújtani. Éf nyílik vitamin-étterem, ahol csurom egy vitamin minden eledel és nyílik birka-csárda is. türelmes vendégeknek meg sok minden egyéb érdekesség. Nodemármost, mi a helyzet, amit meg kell itt magyarázni? Az a helyzet, hogy az egyszerű észjárású poigár nem érti: minek ez a nagy versengés az éttermek között, ez a késhegyre menő konkurrencia mire jó, amikor végeredményben mindegyik étterem egyazon anyának, a nép államának gyermeke, ennek folytán akármit eszem akármelyik étteremben, ugyanabba a pénztárba fizetem be az árát végeredményben. És az egyszerű polgár azt sem érti, hogy miért keli evésre serkenteni a magyar embert, amikor a magyar ember amugyis annyit eszik, amennyi belefér? Éppen ezért az egyszerű ember úgy magyarázza a helyzetet, hogy tulajdonképpen az egyes kerületi trösztök harcolnak a fokozottabb tervteljesitésért. halat, vadat s mi jó falat azért kínálnak, mert az ötödik kerületben nem abból lesz a prémium, amit a negyedik kerületbon esznek meg, s ennek folytán nem mindegy, hogy ki hol mennyit eszik. így gondolja az, aki felületesen ítél, akinek a helyzetet nem magyarázza meg senki. Node. Nem ez a helyzet. Azazhogy a helyzet ez. de a magyarázat nem ez. A magyarázat az, hogy valójában a népszaporulat kérdésével van összefüggésben a dolog. Mint köztudott, hazánk lakossága igen mérsékelt ütemben szaporodik. De miért? Mert. a lakosságot darabszámra mérik, vagyis egy fó az egy fő. akkor is ha ötven kiló. akkor is ha egy mázsa. A helyzet magyarázata az. hogy a Statisztikai Hivatal állítólagos kezdeményezésére a jövő évtől a lakosságot súlyra kell mérni, akkor a népek szaporodási listáján legalább kilenc helyiyel előre rukkolunk. Hát ez a helyzet, kérem. Illetve, hogy a helyzet ez-e, arra nem merek esküt tenni, de hogy a magyarázat ez, abba az olvasó törőd iék bele Mert az én éttermemben nincs h'.v-V'ndő «••" ' "' magyarázatokból. EST: nem eszi, nem kap rn^st. n 6 OU-MAGYAROüSZAG Vaaarnap. 1965. december 5. I »