Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-31 / 308. szám

ÖMMM A villamosok és autóbuszok közlekedése ma, szilvesztereste A iUfegedi Közlekedési Vállalat villamosvonalain részleges forgalomkorlátozás lesz ma. Szilveszter este. A Rókus és Szeged pályaudvar között este 11 órától 40 per­cenként egy csuklós villamos közlekedik másnap, újév hajnaláig, 4 óra 30 percig. A helyi autóbuszok a ren­des, hétköznapi járatok sze­rint közlekednek ma este is. Elsején, szombaton és va­sárnap pedig az ünnepi já­ratok szerint* közlekednek az autóbuszok. Bűnszövetséget lepleztek le A Csongrád megyei rend­őr-főkapitányság társadalmi tulajdon elleni bűncselek­mény miatt őrizetbe vette és letartóztatta Takács Sándor és Takács Ferenc Makó, Táncsicstelep ll/b és Szalai Ferenc Makó, Járandó 14/4. szám alatti lakosokat. A Gorzsai Állami Gazdaság makói üzemegységéből több mint tíz mázsa tengerit lop­tak el kisebb tételekben. A kukoricát minden esetben ér­tékesítették, s az érte ka­pott pénzt elitták, elmulat­ták. Csöbörből vödörbe? X VECSERNYÉS ÁGNES ós FABIAN KAl.MAN mn dólután 2 órakor tnrt|i)l< esküvőjüket as I. ker. tanács h.iiassúqkiitő ter­mőben. Minden külön őrtcsitős helyeit. k. 3996. x Felhívási iparosok és keres­kedők. továbbá az önálló szel­lemi foglalkozásúnk ós eiíyúb tevékenységet folytatók (föld­bérbeadásból, földdel nem ren­delkezők által tartásból. alkalmi fuvarozásból, bérszántásból, ser­tésváeáübrM ős pörkölésből, hús­/űstölésból. metegásvl és vlrás­kertészctből stb. származó iti­vedelem) a-/ 11165. évben elért jövedelmükről az 1965. évi álta­lános jövedelemadó vóaleees ki­vetése réllábó! 1966. év| január nek. akiknek az 1963. évi adóját átalányban állapították meg. Szeged. 1935. december 24. Megyei Jógii Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya K. 567. x Ha jól akarja eltölteni Szil­veszter estjét. Jöjjön a vasutas művelődési otthonban rendezen­dő Szilveszter-estre Kitűnő dzsesszzenekar, büfé. tombola. Felién: Kiss Gyula táncdaléne­krs. Éjfélkor mnlaesorsolás! Asz­talfoglalás elővételben a gond­noknál. Belépődíj: 10.— Ft. xS. 28 046 Téli üdülőhajó December 30-án úttörő­zászlót vonnak fel a Grúzia nevű hajó árbocára, amely a téli szünidőben 800 iskolás­gyermeket visz Fekete-ten­geri útra. A téli üdülőhajó érinti Batumit, Szevaszto­polt és Odesszát, majd uta­sait elviszi a híres Fekete­tengeri üdülőtáborba, Ar­tyekba. DISSZIDÁLNI AKART A BÜNTETÉS ELÖL Födő Lajos, 28 éves gép­kocsivezető különböző devi­zabüntetteket követett el, majd elhatározta, hogy fele­ségével útiokmányok nélkül, gépkocsin megkísérli az or­szág területének elhagyását. Az ellenőrzést végző rendőri szervek gyanúsnak találták a gépkocsil, leállították. A Központi Kerületi Bíróság Födő Lajost egyévi, Födő Lajosnét hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte. (MTI) SZÁZEZER IIÍZÓ SZILVESZTERRE Bács-Kiskun megye falvai­ban hetek óta tart a disznó­ölés. A termelőszövetkezeti gazdák az idén több mint negyedmillió sertést hizlal­tak meg saját szükségletre. Ezek nagy része az év végi ünnepeken került, illetve ke­rül kés alá. A disznóvágások zömét az esztendő utolsó hetében bonyolítják le. A falvakban becslések szerint 100 000 hízót perzselnek meg a szilveszteri disznótorok­hoz. Az év utolsó lottó­sorsolása a tv-ben Az év utolsó lottósorsolá­rát, az 53. játékhét nyerő­számainak húzását decem­ber 31-én, pénteken Buda­pesten tartják, s az egész országban nézhetik. A sor­solást ugyanis ezúttal a te­levízlóban rendezik, s nem délelőtt, hanem az esti mű­sorban, 18.15-kór sorsolják az öt nyerőszámot. (MTI) BAGOLY, MINT HÁZŐRZŐ A tatai fácántelepen nagy gonddal védik a ragadozó madaroktól az értékes állo­mányt. A vadőröknek segít­ségük is akad. A pulykák például rikácsoló hangjuk­kal hívják fel a figyelmet a veszedelemre. Az első szá­mú éjjeliőr szerepét azon­ban egy bagoly tölti be. A legnagyobb ragadozójárások idején éjszaka kiültetik egy fára csaléteknek és a rátá­madó ragadozó madarakat a vadászok búvóhelyükről lö­vik le. (MTI) PUSZTÍTÓ VIIIAR Caracastól körülbelül 600 kilométernyire, Uquíre váro­son nagy erejű vihar söpört végig, amely hat személy éleiét, követelte, 25 személyt megsebesített, s több száz személy otthonát tönkretet­te. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk. VASS GYORGYNÉ temetésón megje­lentek. részvétükkel és virágaik­kal mély fáidalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Köszönetet mon­dunk továbbá nz I. Kórház orvo­sainak és ápolóinak odaadó munkáinkért. A gyászoló esa­lád. Tápé. T. 1009. Mély fájdalooamal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagy­mamánk. PRÁGAI JÓZSEFNÉ 1965. DECEMBER 31.. PÉNTE« SZILVESZTER NAPJA NEIIANY HELYEN HAVAZÁS Várható Idöjár ts péntek estig: nyugat felől megnö­vekvő felhőzet, többfelé, el­sősorban az ország északi részében havazás, párás, né­hány helyen ködös idő. Mérsékelt, helyenként élénk déli-délnyugati szél. A hő­mérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet nulla­plusz 5 fok között. (MTI) A Nap kél 7 óra 31 perckor, és nyugszik 16 óra 02 perckor. A Hoki kél 11 óra 55 perckor, és nyugszik 0 óra 00 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállasa Szegednél csütörtökön 514 centiméter. (Áradó.) SZAZ ÉVE, 1865-ben vezette be a sebészetbo Joseph Llster angol sebésztanár — Pasteur tanításai alapján — az „antiszepszis korszakot" Je­lentő eljáráséi. A sebkötöző anyagokat fertőtlenítőszerekkel itatta át és következetesen al­kalmazta a legszigorúbb orvosi tisztaságot. ÜJ utakat nyitó mód­szerével elejét vette a műtétek­nél bekövetkezhető fertőzéseknek és a sebek kezelésénél meggá­tolta a további fertőződést. Míg azidőben a kórházi betegek nyflt sebei alig kerülhették el az üsz­kösödést. az orbáncot. a Lister által útjára Indított eljárás A következményeket Jórészt kikü­szöbölte. Útmutatásának segítsé­gével emberek millió kapták vissza életüket, egészségüket. Az atiszepszis eljárását később ki­egészítette az ún. aszepszls. a fertőzés megelőzése, amit Sem­melweis a szülészetben már ko. rábban alkalmazott. Amikor Jo­seph Llster. 1383-ban hazánkban járt, n budapesti egyetemi ifjú­ság fáklyásmenettel tisztelgett előtte. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Irma. te érés. Bérletszünet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Egérút. MOZIK Szabadság: Robin Hood új ka­landjai. (Negyed 4. fól 8 és há­romnegyed 8 órakor.) — Vörös Csillag: Lobo, a farkas. (6 és ne­gyed 9 órakor) — Fáklya: Ibo­lyás nő Ketten. (Háromnegyed 6 és 8 órakor.) Tömörkény I. Művelődési Ott­hon, Petöfitelep: Hamlet. (6 óra­kor.) I.. TI. rész. Szovlet film. Ságváritelepi Művelődést Ott­hon: Húsz óra. (6 órakor.) Ma­gyar film. Korhatár nélkül. INSPEKC'OS Al.LATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Ma, december 31-én pste 8 órá­tól január 1-én est - 6 óráig első­segély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Domonkos Gábor főállatorvos. Lakása: Lumumba u. 4. Telefon: 34-18. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. életének 72. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése folyó hó 31-én 14 órako- lesz 31 újszegedi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. T. 1013, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti édesapa. HOR­VÁTH LAS7.LÖ. életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése folyó hó 31­én 9 órakor lesz a Gyevi-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. T. 1012. APASVEIKI, Világos háloszobnbú­tor olcsón elauó- Ér­deklődni esti órák­tan. Vér u. 7., I. 3. Nagyobb hordozható cserépkályha elaúo. Tarján, Április 4. út­ja 18. Fehér hfzott serté­sek 150—251) kg-ig el­adók Sárdor u. C. Bélyeget leRelőnyö­setben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélveakeictkcdéa. Kelemen n. 4 x Bőrkabátját most alakíttassa javíttas­sa vízhatlan festés­sel. Csordás bőrru­hakészitő mesternél. Szent Miklós u. 7.. felsővárosi templom mögött. x Égy 200 kg körüli fehér hízott sertés eladó. Erd.: Petöfi­telep. 7. ti. 374 n. x Szeged. Csaba utca 58. alatt 150—160 kg­os hízott sertés el­adó. x Fél háló. mosógép. Orion tv. márkás képek, rekamié ol­csón eladó. Kovács. Alsó Tisza-part 10. Tel.: 32-81. x BMW személyautó sürgősen 13 300-ért eladó. Lenin krt 20.. Kárpitos. • Termelői bor 26 li­tertől kapható. So­mogyl B. tt. 5. Munkáesy-televfzló. 120-ae harmonika el­adó. Takaréktár u. ?. sz.. 3. ajtó. Eladó Jawa Ideál új. érdeklődni január 3-4n Szeged, Attila J. te. Farkas Vince. EladO vagy ni* , ,i elcserélhető Mun­kácsy kétnormás te­levízió. Bercsényi u. 13. sz. kapu alatti ojtó, érdeklődni rs­te 8 után. Páneéltőkóa kercszt­húros bécsi röud zongora eladó. Eset­leg részletre. vu*y disznóért cserélheti. Nyíl u. 10. Wartburg de Luxe 1000-os 26 ezer kilo­méterrel eladó. Oros­háza, Táncsics Ml­hály u. 34. sz. Eladó I db '.57 kg hízó Csongrádi sgt. I db 170—180 kg-os fehér hízott sertes eladó. Panrtka u. 52 Eladó 140 kg-os fe­hér sertés. Tompa Mihály u. 301). 160 kg-os hízott ser­tés eladó. Tisza L. u. 61. Hússertés és Szél utcai házhely eladö. Móra u. 60. Hízott sertés eladó. 120—140 kg-ig. Teréz u. 33. 720 kg-os fehér zsír­sertés riadó. Rösz­kel u. 21. sz. Alsó­város 140—160 kg-os hízott sertés eladó. Dobó u. 40. 900-as Wartburg el­adó. Dorozsmai út 77. sz. Síléc teljesen új. fel­szereléssel eladó. 'Zárda u. 7. 180 kg-os fehér hí­zott sertés eladó. Jó­zsef AtHln sgt. 183. fFodortelen.) Egy db 140 kg-os fiatal sertóa eladó. Pálfl u. 18. (Alsóvá­ros.) Egy íoo ke-os hízott sertés eladó. Korda u. 23'a. Kb. 100 q sertéstrá­gva és 3110-ns ENFijj oldalkocsi motorke­rékpár sürgősen, üzemképes állapot­ban eladó. Szeged. Szél 11 64 230 ke körüli fehér hizó eladó. Boros .1. U. 22. (Felső csengő.) 3 db hízó eladó. Jo­zsef Attila sgt. 110. Nagyméretű zomán­cos kályha eladó. Halász u, 28'a. Egy 200 kg fehér hí­zott sertés eladó. Hold u. 9. 1 db ..Mekalor" oLaJ­kályha eladó. Róna u. 28. Eladó egy 110 kg körüli fiatal manga­lica hízó és egy 13 Cvcs deres partpaló. Fűrész u. 3. Kétszemélyes jó ál­lapotban levő sezlon eladó. Ságvári u. 6.. mgfdsz. 9'a. Diófa hdlószobabu­tor, női perzsaláb és szil bunda eladó. Zomborl út 19. szám alatt. 2 dl) 10x15-ös 7 in es egyéb fenyő geren­dák és az újszegedi Iparos-kertben öntö­zésbe is bekapcsol­ható 200 n-öl gyümöl­csös eladók. Tisza Lajos u. 29., délután 3-tól. m Hízott sertés 120—140 kg körüli eladó. Erd: Debreceni u. 27'b. 16l> kg körüli fiatal hízott sertés eladó. Váradl u. 18. Alsó­város. 80 basszuson Welt­melstcr tnngóharmo­nlka eladó. Ktskun­dorozsma, Zentai u. 22. Gumicsónak kétsze­mélyes felfújható. Képes sport 12 évfo­lyam. akvárium fel­szereléssel sürgősen eladó. Hajnóczy u. 15. IV. lépcsőház llllillillil^^M^^M Eladó egy kétszemé­lyes kihúzható ágy­neműtartós rekamié, kifogástalan állapot­ban. Megtekinthető: Odesszai lakótelep 23. épület. I. emelet 1. az A. B. C. áru­há'zal szemben bár­mikor a délutáni órákban. 170—180 kg hízott sertés eladó. Pásztor u. II. Ikcrágv betéttel, éj­jellszckrénv. tükör­asztal és képek sür­gősen eladók. Batza u. 2 . TT. 3 db hússertés eladó 140—229-1". Baktó. L'dvánszkv u. 14. Elhalálozás és elköl­tözés miatt eladó: jó állaootban levő női kerékpár. telepes rádió, bútorzat és egyéb gazdasági használati dolgok. Megtekinthetők: és kiárusítása 1968. ja­nuár 2-án 12 órától 16 órátg Szatymaz. TT. 113 szám. Salgótarjáni Rex zo­máncozott kályha eladó. Dobó u. 12. 180—120 kg-os malac­hízók eladók. Hód­mezővásárhely. Ta­nácsköztársaság tér 42. szám. I í/AsSáG 30 éves dolgozó leány társaság hiá­nyában megismer­kedne 30—40 év kö­zötti komoly nőtlen férfivel. Lakás nincs, „trj év" 3934 jeligére a Sajtóházba. Kendezett anyaglak­kal rendelkező Ipa­ri dolgozó keresi szerény, házias, ma­gányos dolgozó nő Ismeretségét házas­ság céljából 30-40­!g. Levelekel teljes címmel és fénykép­pel a Saltóházba. — ..Ezüsfenyő" 3827 Ieligére kérem I. 10­le. x Megismerkednék há­zasság céljából 16 megjelenésű magá­nyos férfivel. „55— 60. — 28064" jeligére a Hirdetőbe. álegismerkednék há­zas-ág céljából egye­dülálló nyugdHas nővel, kinek magán­háza. vagy főbérletl lakása és betétköny­ve van 38—68-lg. Van szőlőm, gyümölcsö­söm, házam, nyug­dijam lesz. „Termé­sz'tkedvelők 28707" leilgére a Hirdető­be. RGIEB AZ EM 44. sz. Ali. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyre. kőnnyűgép­kezelnket (ÉM. vizs­gával), vasbetonsze­relőkel, kubikosokat éa férfi segédmun­kásokat. Munkás­szállást és napi két­szeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosítunk. Tanács­igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—13.. »szt. x Dlsznóncrzselrt g0­I.vúscsapágyas. fa­tüzelésű. hurkatöltő fogasléces kapható. Herrmann lakatos­mesternél. Budapest. XIII.. Alig u. 7. (Lehet piacnál.) x Matematika — ábrá­zoló geometria sza­kos tanárnő közép­iskolások tanítását vállalja. „Diploma" 3944 jeligére a Sajtó­házba. Kesztyűmet (férfi, világos, prémes) pár­ját keresem. Jutal­mat ígérek a becsü­letes megtalálónak. Katona u. 30. dK atos pulóverek, kardigánok kézi kö­tésé' vállalom hozott fonálból, bontottból ts IJdvardv Margit kázimunkaüzlet. Kí­wó u. 8. x Kisgyermek gondo­zását vállalom a la­kásomon. Csemegl i"r« 19 Deákék. s holdas tanyásblr­lo'''. melvből 4 hold s-VŐ. fél bold gyil­mölcös. fél hold *-ántó részes műve­lésre. vagv haszon­bérbe kiadó. Kont­raszt" .Tánoe. Do­m-qvék 799. netegánolét keresni­idős asszonv meué. Anrllts 4. űtla 27.. hátsó léecső I. eme­let 1. -To'entkezés es­te 6 után. BELVÁROSBAN le­vő egyszemélyes élelmiszerboltba, éleinilszerszakos — szakképzett — bolt­vezetőt vesz fel r Szeged és Vidéke Körzeti FMSZ. Sze­ged, Szt. István tér 3. S. 28714 Orvnsl rendelőbe asszisztensnő napi. vagy heti pár órá­ra elmenne. „Gya­korlott 7971'" jeligé­re a Hirdetőbe. Közlemények hó 15-tr hevall-*si kttel-s-k ad­ni. A k»resk»dők hevallásuka' a KISPSV szeg-dl sze—zezménél mir az 'nnrosok. "Te"-m' sza­bndfoe'stVozésónk é- evvéh te­vékenységet fo'"»stók npcltfl e lakóhelv szerinti ve-ü'etj tanács vb nénzOevi n—'éivánél tartoz­nak beadni. r>»"ivié"n"nmtat­vánv ncanntt 6'v»hető Akt b»­vallását határi tAhor, nem nöi" be, ennek te-héra hfrsteot V"1' kivetni ás ez ed 5* e nénrflg"' nprll1'" e —en -*e' kezésee éllé pd­fnk slsn'Zn Cne'a m-r(lhrSn«i Nem kefll hnynltésr adni azol-nal­,, y (naensnkn -'- ' - Ifp-p-v-a". Megvételre keresünk 3000 keve nádat nelegágyi takaró készítésé­hez. Búzakalász Tsz. Tisza­sziget. Telefon 8. K. 365 Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek korlátolt mennyiségben — háztáji részére is a terme­lőszövetkezeten keresztül — 7 százalékos nyers szele­tet q-ként 5 Ft-ért, 12 százalékos nyers szeletet q-ként 9 Ft-ért vagonba rakva tud biztosítani a Mezőhegyesi Cukorgyár, telefonértesítés alapján is. Igénybejelen­tés: Mezőhegyes 3. Árucsoport, reggel 8-tól 16 óráig. Mezőhegyesi Cukorgyár S.28039 r Értesítjük a vidéki gépjármű tulajdonosokat, hogy a kötelező • r rr gepfarmu­szavatossági biztosítási díj rendezését a helyi Állami Biztosító fiókjai és a TAKARÉKSZÖVETKEZETEK Intézik. Ezenkívül az alábbi helyeken és napokon lehet befi­zetést eszközölni: Csengele — tanácsháza — január hó 3—4—5-én Pusztaszer — tanácsháza — január hó 6—7-én Baks — tanácsháza — január hó 10—ll-én Sövényháza — tanácsháza — január hó 12—13—14-én Kistelek — Állami Biztosító kirendeltsége — egész Ianuár hónápban Hódmezővásárhelyen: Sóshalom Batida Belső-Kutas Erzsébet tkp., Rárós tkp.. Ságvári Tsz. (A plakátokor megjelölt idóben) ALLAMI BIZTOSITO songrád megyei Igazgatósága K. 364 Gyászközlemények HIRDETMÉNY A Szegedi Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum (Marx tér 7.) az 1966. évi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam indul, mely 1966. január 18-tól június 27-ig tart. A tanfolyam részvételi díja 250 Ft. Időtartama 5 hó­nap; az órák hetenkét két alkalommal, 17—21 óráig tartanak. A Szegedi Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum elő­készítő tanfolyamot minden olyan helységben szervez, ahol legalább 10 dolgozó jelentkezik. A szegedi előkészítő tanfolyamon azok is résztvehet­nek, akik a Budapesti Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumba kívánják tanulmányaikat folytatni. Jelentkezési lapok a Tanulmányi Osztályon (Szeged, Marx tér 7.) igényelhetők. Beküldési határidő 1966. január 15. K. 367 ÉRTESÍTJÜK A T. UTAZÓKÖZÖNSÉGET, hogy 1966. jan. 1-től Szeged személypályaudvar Üjszeged vá. között közlekedő vasútpótló autóbusz-járatokat a 10. sz. AKÖV. közforgalmúsátja A járatokat nemcsak a vasúton továbbutazók, hanem bárki igénybe veheti. A járatok: Szeged személy pu.— Hámán Kató u. SZTK—Széchenyi tér—Vedres u. bérházak—Üjszeged vá. megállóhelyen állnak meg. Kedvezményes bérleteket és teljesárú menetjegyket szolgáltatunk ki a járatokra. A kalauzoknál a menet­rend 20 fillérért megvásárolható. A két állomás kö­zött a gyorsjáratok 10 perc menetidővel közlekednek. 10. sz. AKOV. Igazgatósága K. 363 Az ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz segédmun ••ásóita és KuS)ikos3»ri>ádoliai Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk Jelentkezés: Szeged. Bocskai utca 10—12. Munka­erőgazdálkodás. S.28036 4 DfcL-AőAGrARORSZAC Pcntck. 1965. december 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom