Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-28 / 305. szám
55. évfolyam, 305. szám Ara: 50 fillér Kedd. 1965 december 28. A bolgár magyar egyntímnködes előnyei Titkos náci Finis „hajrá" nélkül fimerikai parancsra folytatódnak a dél-vietnami harcok Kádár Jáuos és Kállai Gyula fogadta Le Thanh Nghi-t Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tátikára és Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettest, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Biz»ttságának tagját, a hazánkban tartózkodó vietnami gazdasági delegáció vezetőjét. A szívélyes légkörben lezajlott beszélgetésnél jelen volt Fock Jenő, az MSZMP Podrtikad Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Hoang-Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és dr. Pehr Imre, hazánk hanoi nagykövete (MTI) Egyelőre szünetel a VDK bombázása Az (JSA Kambodzsa elözöntésére készül A DNFF kezdeményezésére létrejött harmincórás vietnami tűzszünet, magyar idő szerint szombat délután 5 órakor lejárt. Róbert Kennedy szenátor még pénteken javasolta, hogy az Egyesült Államok és Dél-Vietnam hosszabbítsa meg a tüzszünetet, s nyújtson ezzel lehetőséget arra, hogy a konfliktus a harcok színteréről a tárgyalóasztalhoz kerüljön. Róbert Kennedy ezzel a javaslatával csatlakozott Mansfield és Yarborough szenátorokhoz, akik a közvélemény nyomására előzőleg hasonló álláspontot foglaltak el. A tűzszünet lejárta után az amerikai parancsnokság parancsot adott a dél-vietnami hadműveletek újrafelvételére. Az. amerikai katonai szóvivő Saigonban vasárnap este mindössze azt közölte, hogy a nap folyamán áz amerikai gépek nem intéztek támadást a VDK területe ellen. A katonai szóvivő nem nyilatkozott arról, hogy mennyi ideig tart a VDK elleni légitámadások szüneteltetése. A VNA, a Vietnami Demokratikus Köztársaság hírügynöksége — egy hétfőn kiadott nyilatkozatban rámutat, hogy az amerikai csapatok megszegték a karácsonyi tüzszünetet, nem tartották meg ígéretüket. A VNA idézi az AP amerikai hírügynökség december 25-i jelentését, továbbá saigoni amerikai katonai szóvivők közlését, amelyek az amerikai katonáknak a karácsonyi ünnepek alatt végrehajlott katonai műveleteiről számoltak be. íme így fest a valóságban az amerikai agresszorok „békés szándéka" és a tűzszüneti parancs tiszteletben tartása. Ezek megfontolt hadicselekedetek voltak, amelyeket semmiképpen sem lehet hírközlési késedélemmel magyarázni, hiszen ismeretes, hogy az amerikai csapatoka legtökéletesebb hírközlési berendezésekkel vannak felszerelve — hangsúlyozza a nyilatkozat. amely végül rámutat, hogy as amerikaiak aljas cselekedeteik igazolására utasították saigoni lakájaikat, terjesszenek olyan híreket, miszerint „a tűzszünet ideje alatt a Viet Cong által kezdeményezett harci cselekményekre került sor elszigetelt őrállásoknál és a falvakban", A Reuter közlése szerint vasárnap a legfontosabb ütközet a Nha Trang légitámaszpont közelében zajlott le, ahol a hazafias erők rajtaütöttek a tábort őrző amerikai katonákon. A harcban 18 amerikai katona és egy dél-vietnami milicista megsebesült. A hazafias erők Dél-Vietnam déli részén, Nga Ba Ninh katonai tábor közvetlen közelében is harcba keveredtek a dél-vietnami zsoldos csapatokkal és 17 milicistát megöltek. Az AFP saigoni körökben szerzett értesülést közöl, amely szerint amerikai vagy vietnami gépek — az előző két naphoz hasonlóan — hétfőn sem intéznek bombatámadást a 17. szélességi körtől északra. Az amerikai légierő saigoni vezérkaránál nem voltak hajlandók hivatalos magyarázatot adni a bombatámadások szünetéről, csak arra utaltak, hogy utasításaikat naponta kapják közvetlenül Washingtonból. Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai államfő beszédet mondott a nemzeti kongreszszus megnyitó ülésén. Kijelentette: az Egyesült Államok Kambodzsa elözönlésére készül, akárcsak 1941-ben a japánok. Szihanuk utal azokra a jelentésekre, amelyek szerint a dél-vietnami és az amerikai csapatok a partizánok üldözésének ürügyén hatolnak be Kambodzsa területére. Az államfő kijelentette, hogy kambodzsai területen nincsenek dél-vietnami partizánok. Pleiku-ban egy dél-vietnami katonai bíróság halálra ítélt négy „lázadót", tizenhatot pedig különböző időtartamű szigorított börtönbüntetésre ítéltek. Az elítéltek állítólag részt vettek a múlt héten lezajlott felkelésben, amelyet a hegyi törzsek szerveztek a saigoni kormány ellen. Valamennyi vádlott a hegyi törzsek vezetői közé tartozik. G. A. Gyenyiszov búcsúiogadása G. A Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, hétfőn este búcsúfogadást adott abból az alkalomból, hogy a közeljövőben végleg távozik hazánkból. A fogadáson megjelent Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságánál; tagjai, Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter, Vass Istvánné, az országgyűlés elnöke, dr. Csanádi György, Kovács Imre, dr. Lévárdi Ferenc, Nagy Józsefné, dr. Nezvál Ferenc, Péter János, a kormány tagjai. Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, továbbá a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több vezető személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Kongresszusra készül az MSZBT Szegeden hamarosan megtartják a Csongrád megyei kUlddttköfgyűlást A Magyar—Szovjet Baráti Társaság legutóbbi kongresszusát 1960 áprilisában tartotta. Az azóta eltelt 5 esztendő munkájáról 1966. január 21-én és 22-én adnak számot, ezúttal az ötödik országos kongresszuson. Boros József, az MSZBT Gsongrád megyei titkára elZ "«»c-7 nr Aó. pinff Á termelőszövetkezetekben teljes erővel folytatják az í iSii Uli-UcS BIU1I Pv végi leltározást, a közös vagyon számbavételét. Az irodák dolgozói az évi kiadások, bevételek mérlegén munkálkodnak, de a gazdáknak is van dolguk. A még el ne m adott termést szállítják el. mert a pénzre szükség lesz a zárszámadáskor. Ezekben a napokban például mindenfeléi paprika fűzérek kel megrakott autók robognak a város felé. A képen: A rozsai Napsugár Tsz gazdái autókra adogatják nyári munkájuk szép gyümölcsét a sok ezernyi tömött paprikalázért mondotta, hogy Szegeden és megves zerte megkezdődtek az új kongress ust előkészítő munkák. Városon es falun egyaránt valamennyi tömegszervezetben előadásokon ismertetik a magyar és a szovjet nép gazdag hagyományokon alapuló baráti kapcsolatát. A két nép együttműködését bizonyító gazdasági, kulturális, tudományos és műszaki eredmények ismertetése különösen fontos szerepet kap az MSZBT kongresszusát előkészítő munkában. Ezek az eredmények ugyanis egyben meg is határozzák az MSZBT munkáját a jövőre vonatkozóan. — Az MSZBT kongreszszusát széleskörű társadalmi megmozdulás kíséri — mondotta Boros József —, hiszen az előkészületekben országszerte részt vesz a Hazafias Népfront is. A kongresszust megyei konferenciák, egyben küldő ttválasztő közgyűlések előzik j meg. Ezt Csongrád megyéI ben január 5-én rendezzük | meg Szegeden, a megyei ta' nács székházában, ezen választjuk meg az MSZBT 35 I iagú megyei elnökségét, valamint Csongrád megye 11 küldöttjét a kongresszusra. A megyei konferencia után Csongrád megye több városában műsoros barátsági eisleket is rendezünk, szegedi és budapesti művészek felléptével. Budapesti üzemeket látogatott a VDK kormányküldöttsége Hétfőn két budapesti üzem- A tájékoztató után a delebe látogatott á Vietnami De- gáció megtekintette az átvimokratikus Köztársaság gaz- tel-technikai berendezések dasági kormányküldöttsége, készítésével foglalkozó üzemamelyet Le Thanh Nghi, a részeket, köztük a végszeVietnami Dolgozók Pártja relő műhelyt, ahol 2000 kiloPolitikai Bizottságának tagja, méteres távolságra is jó teminiszterelnök-helyettes ve- lefonösszeköttetést biztosító zet. Délelőtt a vietnami berendezéseket mutattak be. vendégek a telefongyárat ke- Nagy érdeklődéssel nézték a resték fel. Az üzemlátogató- vendégek a különféle vasutson részt vett Hoang-Luong, biztosító berendezések szea VDK budapesti nagyköve- relését is. te is. A telefongyárból a budaA gyár dolgozói, párt-, gaz- pesti konzervgyárba vezetett dasági és tömegszervezeti a küldöttség útja. Itt a venvezetői nevében Kálmán Jó- dégek meghallgatták Köves zsef igazgató üdvözölte a János élelmezésügyi miniszküldöttséget, majd ismertet- ternek, valamint Kovács te a 90 esztendős üzem múlt- Lászlónak, a Konzervipari ját, fejlődését, jelenlegi te- Tröszt vezérigazgatójának távékenységét, eredményeit, jékoztatóját a magyar konTöbbek közt elmondotta, zervipar szervezeti felépítéhogy a felszabadulás utón a séről, munkájáról, fejlődéségyár megsokszorozta terme- ről. lését. Csupán az utóbbi öt A vietnami delegáció vezeesztendőben 124 százalékos tője, Le Thanh Nghi elisvolt a növekedés A ffvár meréssel szólt a hallottaka noveReöes' A gydr ról, a látottakról és sok sitermekeinek több mint 50 kert kivánt a dolgozóknak. százalékát exportálják. (MTI) a konzervgyárban A Szegedi Konzervgyárban idén is nagymennyiségű ..zakuszka" készül szovjet exportra. A töltő üzemrészben megkönnyíti a munkát a felső képünkön látható új paradicsomlé adagoló automata berendezés. amelyet nemrégiben állítottak munkába. A december hónapra tervezett mennyiség gyártása befejezéshez közeledik, most egy irányvonat szállítmány előkészítésén dolgoznak, s a csomagoló üzemrészben az új olasz gyártmányú automata címkézőgép segit az export áru továbbításában. (Somogyi Károlyní fe8v.}