Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

Kellemes karácsonyi kívánunk olvasóinknak VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) M-Mmmm A MAG Y4R SZOCIÁLIST A MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 304. szám ARA: 1 FORINT Szombat. 1965. december 25. BÉKÉS KARACSONYI ÜNNEPEK K ét napra megcsendesedik a robogó élet lármája, belesi­mul minden a kis családi lét békéjébe; fenyős-ünneplös hangulat tölti meg az otthonok leve­gőjét. Kellemes a kalács illata, a ho­moki bor zamata, s a frissen főtt trak­tás ebéd íze. S jó a pihenés derűs nyugalma, mely az év háromszáz ke­mény munkásnapjából sarjad. Nem mások verítékéből jött ünneplős étel kerül tányérunkra, a miénk, amely­nek minden falatjáért becsületesen megdolgoztunk. Nem krisztusos-bibli­ós ige adja nyugalmunkat, hanem a szocializmus megvalósuló igazsága, nem másokét elorozva, hanem a ma­gunkén ünneplünk. Persze, hogy jó érzéssel, s nem azzal a szorongással — amit bár a tőkés ritkán érez —, hogy amíg én meleg szobában, eszem­Iszommal töltöm az időt, addig künn a városszéleken rongyosan, piszkosan fogyaskodnak, s koplalnak milliók. Talán a legnagyobb becsülni való éppen az — mögöttünk levő két év­tizednyi munkánkban —, hogy nyu­galmunkat ünnepeken nem zavarja társadalmi igazságtalanság: lerombo­lódtnk hideg méltósággal é» átokkal körbefont társadalmi válaszfalak, v munkás, parasztembernek nem kell hiábavalóan az égre jajdulnia, hogy i,isten, vedd el nyomorúságos életemet, fn-abadíts meg a fagyos, éhség kínjá­tól''. A fűtetlen szoba s a karácsonyi éhség szomorú könnyeit mi már nem ismerjük. De ezt manapság gyakran elfelejtik olyanok is, akiket a kopla­lás tüdőbaja már-már a sírba dön­tött. S olyanok is, akik ilyenkor, ka­rácsony táján, valamelyik úricsalád szobájából, asztaláról, vagy bukszájá­ból várták az irgalmas, krisztusos gesztust, hogy legalább egy kis túzi­fa. egy kis kalács kerüljön haza. Pe­dig felejteni bűn! Bűn a felejtés, mi­közben csak a hibákat, bajokat hány­forgatják, fitymálják hét és félmillió ember heroikus, két évtizedes harcát, azért, hogy fölemelje ezt a nemzetet arra a gazdasági, szellemi magaslat­ra, amely tisztessége*, biztonságos megélhetési alapot kínál mindenki­nek. Ne felejtsük el ezt a közelmúltat, hiszen ezáltal jobban értjük és be­csüljük a jelent. Tudom, hogy most, az ünnepi hangulatban a családokat foglalkoztató gondolatok közé az aggodalom jegyei is vegyülnek: „hát hogyan is leszünk, mit hoznak az ár- és bérpolitikai intézkedések?" S az életkörülmények alakulásának latolgatására megy el egy-egy dél­után. vagy este. Jó, hogy ez is téma, hiszen bennünket érint, persze, hogy beszélünk róla. Az ár- és bérintézke­dések végleges formáját méricskélik, hoevan alakulnak majd? „A bér­emelések. juttatások és az áremelé­sek aránya miként érint bennünket?" Ünnepi vezércikkben aligha lehet ezeket a kérdéseket részletesen vizs­gálni. mégis kár lenne elhallgatni, hogy a béremelési intézkedéseket ter­mészetesen szívesen fogadják a csa­ládok. az áremelő hatást már kevés­bé értik Bár a kettő kiegyenlíti egy­mást: a kisjövedelműeket előnyösen, viszont a nagyobb jövedelműeket át­menetileg hátrányosan érinti. Az építőipari termelés fokozása ér­deke a társadalom minden rétegének, és a bérek javítása e fontos szakmá­ban elősegíti a termelékenyebb mun­kát. Évek óta társadalmi ügy a peda­gógusok bérrendezése. A szülők mel­lett elsősorban ők foglalkoznak a kö­vetkező nemzedék nevelésével, kép­zésével. jellemfő: álásával. Munká­juk és a társadalomban betöltött sze­repük alapján senki sem vitatja el illetményük rendezésének jogosságát. Hasonlóképpen az egészségügyi kö­zépkáderek életkörülményeinek javí­tása is össztársadalmi ér.lek. Klini­kákon. kórházakban éjjel-nappal dol­goznak a beteg emberek gyógyulása érdekében. Nem szorul magyarázatra a művezetők. főművezetők pozitív Irányú bérkorrekciója. A termelés első számú parancsnokai ők, munka­szervezőkészségükön, tudásukon és szorgalmukon múlik nagymértékben a zavartalan, kiegyensúlyozott termelő­munka ftoo miilió forintot osztanak föl a nehéz fizikai munkát végzők biaonyoe körében. Természetesen a Irta: Siklós János bérkorrekciók kapcsán a „terülj asztalkám" illúzióját nem táplálhatja a reálisain gondolkodó ember. Nem veszik ilyen szívesen az em­berek a hús, a tüzelő és a tejtermé­kek árának növelését. Ez érthető és természetesen magyarázatot várnak. (Nem maradunk el a „helyszíni" ma­gyarázattal sem.) De magyarázat nél­kül is kiderül, hogy a kiskeresetűek jövedelmét szem előtt tartotta a kor­mány. megfelelő intézkedéseket foga­natosított. A zsír és a szalonna árá­nak csökkentésével, a családi pótlé­kok gyermekenként havi 50 forintos emelésével (két és ennél több gyerek után) ellensúlyozza a hús és a tüzelő árának emeléséből származó többlet­kiadást. A kis nyugdíjak és özvegyi járadékosok esetében is ellensúlyozza a hús, tüzelőár emelkedésével járó pluszköltségeket. Ezek a vonások vi­lágosan mutatják, hogy az ár- és bér­politikai intézkedések a kisebb jöve­delmű családok érdekeinek alapos fi­gyelembevételével történtek. Igaz, hogy a nagyobb jövedelműek életkörülményeit átmenetileg kedve­zőtlenül érinti a nyugdíjhozzájárulás emelése. De az egyenlőbb szociális teherviselés érdekében történik — meggyőződésem szerint —. s nem ej­tenek zokszót, mert látják, hogy a kisebb keresetű családok anyagi kö­rülményeit óvja a kormány. S ez jó érzést szül, mert megegyezik az em­berek igazságérzetével és a társada­lom humanitásával. Ugyanilyen meg­gondolásból ered a nagy jövedel­műek adójának emelése és az adó elől elvont jövedelmek szigorúbb ellen­őrzése. Ez a tisztes hasznú, kisegzisz­tenciák érdekeit is szolgálja. A mezőgazdasági termékek felvá­sárlási árának emelése — vágómarha, sertés, gabona stb. esetében — előse gíti a mezőgazdasági termkéfajták nagyobbmérvű termelését és egyben a termelőszövetkezetek önálló anyagi gazdálkodására irányuló törekvésekel is. Nem a szövetkezeti parasztság köz­vetlen jövedelmét, hanem a gazdasá­gok erősödését szolgálják az intéz­kedések. S ez a munkásoknak, a vá­rosi lakosságnak éppen olyan érdeke, mint a szövetkezeti parasztságnak. A társadalmi oszt ók-szövetségnek a gaz­dasági szövetség is szerves része. Ezekkel az intézkedésekkel érintett termékek jobban közelítenek valósá­gos előállítási költségükhöz, értékük­höz. Csökkentik az állami dotációt, amelynek terhét az egész társadalom viseli. Ebben is kifejeződik a társa­dalmi igazságosságra való törekvés. M ost mire van szükség? Mun­kára és tömegméretű biza­lomra. A realizáló intézke­dések meghozzák majd a jóirányú. pozitív hatású eredménye­ket. Igen. Bizalomra van szükség, mint ahogyan minden nagy lépésünk­nél bizalmat kértünk — és kaptunk — dolgozó népünktől. így volt ez az ellenforradalom leverése után, a kon­szolidáció idején, a mezőgazdaság szo­cialista átalakításakor. S népünk nem csalódott pártjában, kormányában, az eredményeket meghozta az idő és né­pünk becsületes munkája. Ez mo6t is így lesz, hogy ha szorgalmasan dol­gozunk és végrehajtjuk azt a gazda­ságpolitikát. amely alkalmas termelő­tevékenységünk megsokszorozására. Mi már megtanultuk, hogy békés, kiegyensúlyozott körülmények között a társadalmi egyetértés megszületik bonyolult kérdésekben is. S ezért a békés nyugalom megőrzését tartjuk a legfontosabb kötelessé­günknek. Nem óhajként, hanem a szocialista tábor gazdasági és fegyve­res erejére támaszkodva, barátságban a háborús erők ellen küzdő népek száz- és ezermillióival. Tud­juk. hogy nem jóhiszeműségük, em­berbarátságuk tartja vissza őket egy világméretű tömegmészárlástól, ha­nem a velük szembenálló, hatalmas gazdasági és fegyveres erő. Lélekrajzukra talán legjellemzőbb, hogy hosszú tárgyalások útján si­került elérni Vietnamban a 30 órás fegyverszünetet. Vandái magatartá­suk bizonyítéka az is, hogy szentké­pekkel és bibliával, géppisztollyal és bombával érkeznek Vietnam földjére, de karácsony estéjének ünnepén — csak hosszú huza-vona után voltak hajlandók — bombák helyett szent­képet kézbe venni. Az imperialisták agresszív, háborús törekvése nem vál­tozott meg, s mi ezt nagyon jól tud­juk; s számon tartjuk. A felnőtt generációnak van szemé­lyes tapasztalata azokról a karácso­nyokról, amikor csillagszórós megin­dultság helyett a halálfélelem csalta a szemekbe a könnyeket. Ünnepi ka­lács és homoki bor helyett a háborús ínség és az élet végére járó halál fogta le az érzéseket. A rettegés ka­rácsonyait átéltük frontokon és a hát­országban. Akkor egyetlen óhajunk volt: érjünk legalább mégegyszer bé­kés karácsonyt családi tűzhely mel­lett, szeretteink körében; érjünk még békés Időket, amikor haláltosztogató puskák és ágyúk helyett az életet je­lentő szerszámok zaja hangzik körü­löttünk. Nemcsak a mi nemzedékünknek, az utánunk következőknek is drága a békés, nyugodt alkotó élet. Gyerme­keink az iskolapadokban azért tanul­nak, hogy ezt a társadalmat naggyá, gazdagga tegyék, okos, szorgalmas munkájukkal. Iparitanuló intézetek­ben szaktudását gyarapító leány és fiú holnap a termelés frontján kér magának helyet apja és anyja mel­lett, alkotni akar fiatalos energiával. Nem halálra készülünk, nem meszes­gödrökben akarunk elpusztulni, élet­re, munkára, boldogságra születtünk. Ezért nemcsak a háborús tapasztala­tokat hordozó generációnak vágya a béke védelme és fenntartása, érdeke minden értelmes, érző embernek. Nem kívánságra nyugszik a vitág, nem rimán koriásra mennek ki Viet­namból az amerikaiak, hanem szí­vós. küzdelmes munkánk és harcunk nyomán. Szocialista hazánk erejének nö­velése és a szocialista tábor egy­ségéért folytatott küzdelmünk az emberiség békés életviszonyait is szol­gálja. Ünneplésünk és nyugalmunk, építőmunkánk ezer ága-boga nem vonja el figyelmünket a háborús ka­landokra merészkedő tőkés rendszer urairól. Talán furcsán hatnak a fenyőgyan­ta illatában ezek a békéért küzdve kiáltó gondolatok. Éppen most, kará­csony ünnepén. Dehiszen az egyén békéje, a család békéié összefügg az emberiség békéjével. Mint ahogyan semmittevéssel nem lehet gyarapí­tani a hazát, jobbítani az életvi­szonyokat, éppen úgy nem le­het a „saját külön békét" biztosítani, az csak az emberiség együttes béké­jével lehetséges. B oldog, szép karácsonyok sor­jáztak el a mögöttünk levő két évtizedben. Egy-egy lé­péssel mindig előrébb lépt­tünk, gazdagabbak, okosabbak, ta­pasztaltabbak lettünk. Megoldott dol­gainkra jóleső érzéssel tekintettünk vissza és pihenő perceinkben öröm­mel mondogattuk: „Na ezen is túl­vagyunk, ez is sikerült!" Sikerült, mert egyéni „apró" sikerekből tevőd­nek össze az egészen nagy sikerek. Valamit megoldottunk és ezután újabb valami jött, ami nehezebbnek, bonyolultabbnak ígérkezett. De azt is megoldottuk! S mindig magasabb­ra, magasabbra jutunk. A perma­nens, örök alkotás, az életet mindig újrateremtő munka ad értelmet és célt mindennapjainknak is. Ilyenkor ünneplosen megállunk egy pillanatra, tekintetünk körbejár a tiszta szobán, mustráljunk a ténfergő gyerekeket, az ünnepre sokat dolgozó asszonyt, és valami jóleső belső meg­elégedéssel mondjuk magunkban: Szép az élet, szép a harc és a küz­dés. S ebben a viadalban olyan jó megállni egy p>ercre és körülnézni. Körülnézni a családban és a hűsé­ges gyerek- és asszonyszemekből ki­olvasni: érdemes volt, érdemes lesz holnap. Ez a haza a miénk, dolgozó embereké. Miénk ünnepeken és hét­köznapokon, s a fenyő körül öröm­ködő gyerekek kapják örökül, nagy dolgú, szép erkölcsű anyáktól és afáict&l ajándékba. Nyári színek télipompája Az újszegedi Haladás Tsz üvegházaiban most is a nyár szépsége virít. A káprázatos színek pompáját tárják a rózsák a vendég elé. A sötét bársonyos pirostól a fehérig az összes átmenettel találkozik itt az eml>er. Az új ze­gedi szövetkereti rózsák iránt külföldön is megnőtt az érdeklődés. Ezekben a hetekben Prágába exportálnak. Bodai Károly, a rózsakultúra vezetője mondotta el. te­kintettel a növekvő hazai ós külföldi keresletre 19SG-ban megkétszerezik az üvegházi rózsatermelést. A többi kö­zött négyezer négyzetméter alapterületen újabb rózsaházat építenek. A közös rózsatermelés idei bevétele elérte a 2 5 millió forintot. S jövőre a fajták skálájának további szélesítése révén még nagyobb haszon ígérkezik. Képünkön: Tóth Margit kertésztanuló a prágai rózsákat csomagolja a hosszú útra. (Somogyi Károly né felvételeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom