Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-26 / 279. szám

Mai tanácstagbeszámolók Wa, pénteken újabb tanácstagbeszámolókat tartanak Szegeden. Délután 5 órakor a Szabadság téri óvodában Magyar Andor városi, Szécsi Imre és Virág István kerü­leti tanácstagok, délután fél 6 órakor a gázmű művelődési termében dr. Kalmár Ferenc városi, Radics Sándor és Móczó Istvánné kerületi tanácstagok találkoznak válasz­tóikkal. A következő helyeken dálután 6 órakor kerül sor a tanácstagbeszámolókra: a fodortelepi pártházban Nacsa Istvánné városi, Goldea György és Domaházi Antal kerületi tanácstagok, a Gera Sándor iskolában Herczeg Franciska városi, Pásztor Albert és Bárányi Emiiné ke­rületi tanácstagok, a Dózsa György iskolában Vas István városi, Takács Antal és Korda László kerületi tanácsta­gok számolnak be végzett munkájukról. Este 7 órakor a Semmelweis kollégiumban dr. Szeghy Endre városi, Pig­niczki György és dr. Waldmann József kerületi tanács­tagok tartanak beszámolót Csongrád megyei amatőr filmesek az országos fesztiválon A 13. Országos Amatör s ezek közül díjazzák a leg­Filmíesztivált mától vasár- jobb alkotásokat. A fesztivá­napig rendezik meg Budapes- Ion bemutatásra kerülő fil­ten, a szakszervezetek Fehér- mek közül négyet vetítenek vári úti művelődési házában, a Csongrád megyei amatőr A nagyszabásúnak ígérkező filmklub tagjai. Három film­fesztiválra hazánk minden alkotás Szegeden, egy pedig tájáról !)2 filméi neveztek be Szentesen készült, az amatőr filmesek. A bí- A díjakat a zsűri a leg­ráló bizottság döntése alap- jobb filmeknek vasárnaD es­ján a fesztiválon 33 különö- te adja ki, ünnepélyes kéré­sén nfvós filmet vetítenek, tek között. Közlemények x Séta a cseppkövek világá­ban, Látogatás Aggteleken cím­mel dr. Jakucs László egy. do­cens tart előadást november 26­án, pénteken délután 6 órakor a Postás Művelődési Otthonban. Előadás után filmvetítés. S. 18 908 * A Csongrád Megyéi Vendég­látó Vállalat munkásszállás cél­jából bútorozott szobát keres egy nődolgozó részére. Alánla­tókat kérlük Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat központja. Kölcsey u. 11. sz. alá bekülde­ni. xs. 18 895 x Egyén és társadalom efm­mel dr. Papp János egyetemi ad­junktus tart előadást a .Juhász Gyula Művelődési Otthonban f. hó 26-án. pénteken 6 órai kez­dettel. Előadás után filmvetítés. Belépés díjtalan. xS. 18 846 Gyászközlemények Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokun, GAZDAG ISTVÁNNÉ Vetró Er­zsébet, életűnek 70. évében bosz­szu szenvedés utan elhunyt. Te­metése f. hó 26-an déli 12 óra­kor lesz az üjszegedi temető ra­vatalozojaból. A gyászoló csa­lád. T. 471. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, kik szeretett halot­tunk, BALO JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorú- és virág­adomány tikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 468. SMMSín 1965. NOVEMBER 26., PÉNTEK NÉVNAP: MILOS MARAD A HIDEG IDÖ Várható időjárás ma estig: változóan felh 7s, hideg idő, kisebb havazásokkal. Meg­élénkülő délkeltl. déli szél, párásság, sok helyen köd. A nappali hőmérséklet lé­nyegesen nem vállozik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 2— mínusz 3 fok között, az erő­sen ködös területeken mí­nusz 3 fok alatt. Má, az Óul Vendéglátó Hét keretébea a BÚBOS Étteremben délelőtt 14 órától M óráig cukrászati bemutatót rendezünk árusítással egy­bekötve. Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat S. 18 919 A Nap kél 7 óra 04 perckor, és nyugszik 15 óra 98 perckor. A Hold kél 10 óra 21 perckor, és nyugszik 18 óra 19 perckor. Vt7.Al.LAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 72 centiméter. (Áradó.) SZÁZTÍZ ÉVE. 1855. rovember 26-án halt meg Adam Miezkiewicz szabadsághős, a lengyel nép legnagyobb köl­tője. Ifjan, a vilnai egyetem hallgatójaként, a cári zsarnok­ság ellen küzdő nemzeti forra­dalmi mozgatóm élére állt. Te­vékenységéért bebörtönözték, majd száműzték. Itt ismerke­dett meg az orosz forradalmi mozgalommal. Baráti szálak fűzték több orosz költőhöz, (gv Puskinhoz is. Irt lírai költmé­nveket. szonetteket, balladákat, drámákat — más hősköltemé­nye! között — ..Pan Tadeusz" rímmel a lengyelek nemzeti époszát. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Varázsfuvola. V. Opera-bérlet. Vége kb. 10 óraker. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Az utód. MOZIK Szabadság: A nagvravágvó asszony. (Negyed 4, fél 6. há­romnegyed 8 órakor.) — Vörös Csillag: Egy kis csibész viszon­tagságai. (6 és negved 9.) — Fák­lya: Folytassa nővér. (Három­negyed 6 és 8.) Tömörkény I. Művelődési Ott­hon. petőfitelep: Limonádé .Toe. (6) Csehszlovák film. Korhatár nélkül. Ságvárttetepl Művelődési Ott­hon: Ne haevd magad. Pltkin. (6.) Angol film. Korhatár nél­kül. INSPEKCIÓ® ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére November 20-tól 27-ig este 6 órától reggel b óráig (vasár- és ünnepnao nappal ls) elsősegély és neliézellés esetére ügyeletes dr. Ftósti Ince állatorvos. Laká­sa: Gogol u. 6. Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Tizenegy modell iskolaköpenyből A Szegedi Ruhagyár az idén vette át az iskolaköpe­nyek gyártását. Ennek érdekében létrehozlak és korsze­rűsítették IV. számú munkatermüket. A gyár vezetői az eddigi választékot bővítik, figyelem be véve a szülök és a kereskedelem igényeit. Már ki is dolgozták a legújabb modelleket, összesen 11-et. Az új modellek között lesz hosszú ujjú, háromnegyedes ujjú, legombolható ujjú, gal­léros és így tovább. Sőt, szintetikus anyagokból is gyár­tanak iskolaköpenyt. Az orkánszerű anyagból az idén há­romezer darabot készítenek szép fazonban, összesen 420 ezer darab iskolaköpenyt gyárt a szegedi üzem. Az új modelleket csütörtökön házi bemutató kereté­ben „kontrollálták", ma pedig Budapesten mutatják be a kereskedelem szakembereinek. A Szegedi Ruhagyár tö­rekvése, hogy — profilgazdához méltóan eleget tegyen az iskola köpenyek gyártásának —, minőségben, fazonban és választékban kielégítse az igényeket. NEM ISMERTE EL GYERMEKÉT Kispéter István Ásottha­lom, VII. kerület 994. szám alatti lakos nem ismert el korábban magáénak egy gyermeket, noha az apasá­gát a bíróság 1963-ban meg­állapította. Gyermektartást azonban hosszú időn át nem fizetett. Korábban ezért öthónapi felfüggesztett sza­badságvesztésre ítélték. Most ismét eljárás indult ellene, de a tárgyaláson sem jelent meg. Kispéter Istvánt a Csongrád megyei bíróság jogerősen hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte, s kötelez­te a korábban hozott öthó­napi szabadságvesztés letöl­tésére is. Előadások, rendezvények — Klubestet rendez a TTT Csongrád megyei szervezettnek nemzetközi szakosztálya ma. pénteken délután 4 órakor az újságíró klubban (Sajtóház). Ké­pek a Kinai Népköztársaságból címmel Tóth Pál. a Népszabad­ság munkatársa tart előadást. — A tOkcs országok gazdaság­politikája az állami irányítás gazdasági eszközei címmel tart előadást dr. Varró Tibor. a Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem docense ma, pénteken d '.után 2 órakor a Magyar Nemzeti Bank Vár at­cai klubhelyiségében. HÉTFŐN JUTALOMSORSOLÁS A lottó 48. Játékheti nyerőszá­mainak a húzását november 26­án, pénteken délelőtt 10 órai kezdetlel Domtovárott tartja a Sportfogadási és Loitó Igazgató­ság. Ezúttal ugyancsak sorsolás­sal döntik ól azt is. hogy a legközelebbi lottó lutalomsorso­láson melyik JátAkhét szelvé­nyei vesznek részt. A Jutalom­sorsolást egyébként november 29-én. hétfőn rendezi az igazga­tóság. A sorsoláson 897 nyere­mény. köztük főnyereményként 3 budai öröklakás és két sze­mélygépkocsi iut a legszeren­csésebb lottózóknak. Dovászy Kálmán Nívódíjasok Rozov közelmúltban beirm* tátott Úton című színművé­ért a Szegedi Nemzeti Szín­ház négy művésze nívódí­jat kapott. A díjakat tegnap délelőtt a Művelődésügyi Minisztériumban Bízó Gyu­la, a Színházi Főigazgatóság vezetője adta át Bozóky Ist­ván rendezőnek. Székely László díszlettervezőnek va­lamint Demjén Göneyvér és Szabó Kálmán színművé­szeknek. Az első lonesco' bemutató Szegeden A József Attila Tudomány­egyetem Egyetemi Színpada 27-én, szombaton este 8 órai kezdettel bemutatja lo­nesco francia író A király halódik című drámáját az egyetem Ady téri épületének Auditórium Maximumában. Rendező: Paál István. — Négy kilométer hosszú járda készítése szerepel a pusztamérges! községi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak tervében. Az idén mind­össze 600 méter járdára fu­totta a pénzből. Hiszen min­den erejüket az 1 millió 700 ezer forint költséggel épülő művelődési otthon befejezése foglalta le. Novemberi eső Künn a falon túl, a csatornán végig csorog, zuhog alá a bús eső. S az ólmos csöppek egyhangún zenélik, a földbe térni lám mi jól eső! Az ablakon komor ütembe vernek búcsúztatót, mint tompa gyászdobok, patakzó könnyei a novembernek. S az alkony égen őszi láz lobog. Tudom, hogy most valaki messze, távol épp így az őszi alkonyatba néz. Tekintetén a bánat, mint a fátyol, csak sóhajt és a szíve oly nehéz. Csak sóhajt és a végtelenbe réved, mit eső rácsoz szürkén, hidegen, tgy íveli át mind a messzeséget a távol földre tévedt idegen. És oly jó most így elmotozva csöndben tallózni sárgult emlék-réteken. Préselt virág akadt egy ócska könyvben, egy régi nyáron szedte még nekem. Hogy is lehet, mint kergült őszi pille, rágódni száraz, barna füveken?... Csak nézem, s könnyem oly könnyen gurul le, mint esőcsepp az ablaküvegen. ADÁSVÉTEL Modern fazonú bun­dabeléses bőrkabát eladó. Érdeklődni a kiadóban. Az I. Sebészeti kli­nika kutyakat vásá­rol. x Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat értékesíthet Falus bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. x Egy lapos gumike­rekű kocsi és egy homokfutó kocsi, ló­szerszám eladó. — Többféle alma ki­sebb mennyiségben kapható. Naponta 8 —16 óráig. Gróza. Lumumba u. 13. sz. (Veit Apáca ti.) X Asztalos gyalupa­dok. 4 db szoritó­hnk Jó karban levő fűrészporos kályha clcsőp. sparhelt. 309 db Bon-féle cserép eladó. Groza. Lu­mumba u. 13. (Volt Anácn.) X Kék zománcozott tűzhelv eladó. Cse­repes sor 21. sz v Egy- és kétszemé­lyes rekamié eladó. Arany János u. 1. X Kitűnő Orion Tisza televízió eladó és cttv férfi krnmhl té­likabát. Megtekint­hető 9—20 éra között Ü|szcg"d. Bal fasor 2A S7. X Cserépkályha készí­ti! és Javító Iti'lhn. Ivemet megnyitot­tam. Palotás Ferenc, S-cged Kandó Kál­mán <u. 2. (Ságvárl­teleol út iskolánál.) Készpénzért ts vásá­rolunk rádiót, tele­vízlót. fényképező­gépet. villany ház­•artásl gébeket, por­celánt. egyes dara­bokat ls. Bizományi Áruház Vállalat Sze­ged. x Készpénzért ls vásá­rolunk modern há­lószobákat. kombi­nált szekrényt. re­kamlét. egyes dara­bokat ls. Hfvásra házhoz kimegyünk. Bizományi Áruház Váll. Szeged. x t.iadö konvhagarnt­túra. fürdőkád réz­hengerrel, tűzifa, sezlon kisméretű iégszekrénv. aszta­lok. bután-gáztűz­hclv (lugoszláv). cserépkályha. Al­földi u. 26. x 889-as Trabant kifo­gástalan állapotban eladó. Kiskunfélegy­háza. Aranv János u. 33. Urbán Miklós. Érdeklődni szomba­1en. vnsárnnp. x Wartburg de Luxe éi 4 LE Diesel vfz.szlvó motor eladó. Bátki. Csanytelek. Rákóczi u. 5. x Nagyméretű hordoz­ható cserépkályha év ..Tavasz" televízió eladó. Répás u. 5. n diófurnéros, poli­túros kombinált szekrény. tv-szek­rénv. tv-asztal. ki­töltés asztal eladé. Párizsi krt. «.. asz­talé x Igényesnek modern hátészoha ágybeté­tekkel és Rlneer een'rái boblnos var­régén eladó. Kél­ménv Lajos u. 16.. fds-.' 1 v Vasderes csikó 2 db 2". éves eladó. Far­kas u. 6. ÜJ fflrdőhenger tél­ies felszereléssel és klsmérplű magasított tégla eladó. Űjsze­ged. Tárogntó u. 25 Tv in q trágya eladó. József A. sgt. 196. Egy Jó tűzhely ol­csón eladó. Lehel u. 11. sz. Rókus. Erős áttételes kol­básztöltőgén. külföl­di férfi gumicsizma Ú1 44-s7ámú eladó. Szél u. 38. Pianinó eladó, angol meehanlkás Rősler. Borbás u. 23. Posz­ték. Asztali koibásztőltőt kisméretűt és közép­nagyságú húsdarálót megvételre keresek. ..Kifogástalan!" 2998 tel'géro Sajtóházba. Sezlon, asztal, szé­kek eladók. Kölcsey u. 13. I. em. 7. 19 m' parketta. 2 úi nltó eladó. Váradi ti. 29. Egy kis SInger var­rógép. egy 1x69 em metszett tükör eladó. Bem tábornok u. 21. Kifogástalan állapot­ban levő Wartburg de Luxe személygép­kocsi eladó. Érdek­lődni szombat du. és vasárnap délelőtt Szeged. Zrínyi u. 5. fszt. 2. Szép ebédlő 8000 Ft­ért részletre is eladó. Lenin krt. 7. Japán zsebrádió, töl­tőkészülékkel egy keveset használt ci­tera eladó. Pacsirta u. 14.. (szt. 3. ajtó. megtekinthető de. fél 19-lg du. 3-tól. Bontásból kikerült nagymennyiségű épületfa. hódfarkúi cserép, tetőléc. par­ketta ajtók ablakok eladók. Érd: minden nnn 12-től. vasárnap egész. nap. Dugonics u. 17. x Terta 922 kétesebes­'éges magnó újszerű állapotban Jutányos áron külföldi szivacs műbőrből. fekete motoros ruha. fel-ér báránybéléses pilóta Iembertaek riadók. Fénykéoezőgén»t vagy kézi villany­fúrót beszámítok. Érd.: du. 3-tól, va­sárnap egész nap. Április 4. Út1a 24.. fszt. 17. Sötétkék női télika­bát közén termetre, igényesnek eladó. Teleki u. 14. Fekete. Mély gyermekkoesi eladó. Blaha Luiza u. 12. Lemezjátszót vennék ..Jó állapotban 18904" Iellgére a Hirdetőbe. Műkorcsolya cipővel eladó. Szövő u. 28. Kombinált szekrény. 2 fotel. Ú1 kanapé­rekamié eladó. Érd: du. 2-töl. Szűcs u. 5. Külföldi női zöld bőrkabát, gyermek irhabunda eladó. Dánt ti. 6, T 8. Japán nyolctranzisz­toros 7-sebrádIó ext­ra kivitelben igé­nyesnek eladó. Pető­tj sgt. 73. Rekamié eladó. Me­rev u. 15.. 2. lépcső. TTT 1. Va-ga Jawa Tdeál eladó. Zoltán u. 10. fehér esrngn. Tangóharmónlka 3690 Ft-os ÚJ 2500-érl 80 basszusos. óvodai óriási építőkocka el­adó. Bajcsy-Zsilin­szky u. 29. Lakatos műhely. 2 db 160 kg-os fehér hűssertés eladó. Sán­dor Leánder. Doma­szék 741. szám. Keeskebőrkahát é­Tavasz tv Igényesnek eladó. Szent László u. 4/h. Kis rekamié. 4 szAk. 2 fotel eladó. Szeke­res u. 'a. 299 kg-os príma fe­her sertés eladu. Martonosi u. 13. £rd: szombaton es vasar­nap. Varrógép, német gyártmányú 1o ál­lapotban eladó. Jó­sika u. 43. Eladó ebédlőasztal. 6 szek. uj gitár 84x57 cm. 5 mm-es üveglap. Dugonics utca 39. Eladó 2 fotel, kana­pé, új állapotban igényesnek. Április 4. útja 14. Keveset használt nagyméretű bőrka­bát eladó. Oroszlán utca 1.. i. emelet. Príma allapotban le­vő ksiméretü pa­nofix bunda eladó. Mi ros u. 41 b. Vennék nagyméretű külföldi férfi bőr­kabátot. . Csak szép lehet 18 855"' ieligé­re a Hirdelőbe. 100—12e" "kg-os hús­sertés eladó. Csak délután 4-től. Pus­kás u. 9. Szaláminak alkal­mas 200 kg-os hizo elcdó. Hódmezővá­sárhely. Malom u. 24. sz. Diufa könyvszek­rény. asztal, képek, járóka. ruhásszek­rény eladó. Hunyadi János sgt. 9. Tavasz televízió el­adó. Odessza XI.. ..C" lépcsőház, fszt. I. sz. HÁZASSÁG Lerendezett lakassal lendelkező kitúno megjelenésű nyugdí­jas MAV főtisztvise­lő. másodállásban 40 —55 ev körüli, féi­létlcmül intelligens, független, kifogásta­lan megjelenésű nő ismeretséget keresi házassag céljából. Csak teljes című le­velekre válaszolok. ..Carmen" 3003 iel­lcóre a Sajtóházba. Asztalosok, magá­nyosok, hasznán bú­torok. matracok, szőnyegek eladók, megtekinthető szom­bat délután, vasár­nap. Puskás u. 13. Bihariné. Egy hordozható cse­répkályha eladó. Hpnvéd tér 8. T. 5 Hátl-pcrmetező. hús­sózóteknő. asztalok székek, orvost asz­tal. Agy betéttel, szekrény. 28x31 ab­laküvegek. nagv konyha kredenc el­adó. Kizárólag va­sárnap délelőtt Liszt u. 1. Jó állapotban levő kéts7emélves reka­mié es Orionton tas­knrádiő eladó. Pille m. 35. Terta zenegép és Pannónia villanyvo­nat eladó. Fehér. Ju­hász Rv. u. 19. 18—20 óra között 5 db négyhónapos süldő eladó. Szabad­ság tér 10. sz. Kombinált szekrény. 2 fotel, asztallal el­adó. Pusztas7!erl u. 3, Tévészekrény. ágy­neműtarté eladó. Londont krt 1. sz. I. lépcsőház 19. ajtó. Kakas. Fxa TT. fényképező­gép 135-,ös teleobjek­tfvvel. közgyűrűkkel, .színszűrőkkel eladó, vagv * mm-es film­felvevővel és vetítő­vel elcserélhető. Es­te héttől. Fodor. Ba1esy-Zsll1ns7ky u 16. Jó állapotban levő ..Berva" motor, hor­gász felszerelés é­azputnvlk gyermek­kocsi eladó. Tábor u. R. Há-feineveiő. Perpétum kályha 35-ös Jugoszláv új bőresizma. úl vll­Irnvborotva. trafős lát ék villanyvonatok eladó. Odessza 16 • A" I. 4. Egv ágy. sodronnyal, szőrmat.raeokkal és egv dunns több hu­zattal eladó. Halnó­ezv u. 6 . fszt. bal. November 27-én, szombaton, az őszi Vendéglátó Hét IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHItlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII k'&rctébön a SÁRKÁNY ÉTTEREMBEN (Indóház tér 1.) Paprikabálat rendezünk. Választékos ételek — tájjellegű borok — hangulatos tánczene. FELSŐVÁROSI ÉTTEREMBEN (Brüsszeli krt. 32.) Katalin-bál HÁGI ÉTTEREMBEN (Kelemen u. 3.) Vadvacsora Fácánleves „Újházi" módra — „Mátyás király" vadásztál. Tűzdelt őzgerinc roston „Cumberland" mártással. JÉGKUNYHÓ ESZPRESSZÓBAN (Lenin krt. 53.) Koktélparti kávékülönlegességek. MATYAS KISVENDÉGLŐBEN (Földműves utca 7.) Szüreti bál BÚBOS ÉTTEREMBEN (Mérey u. 15.) cukrászati bemutató árusítással egybekötve délelőtt 10-től 18 óráig. S. 18917 Jó állapotban levő Kelor samottos kályha eladó. Érd.: délután Jósika u. 19. Horyáh. Erős kisipart gver­mekagy matraccal együtí eladó. Arviz o 71 'a. 3 db 159 kg-os hízó eladó. Cserepes sor 13/4. Eladó férfi vasutas­bunda férfikerék­rár. Zákány u. 29. Panorámás Opel Re­kord rádióval, kitű­nő állapotban eladó. Len g vei u. 12. Használt gáztűzhely olcsón eladé. F.rd.: Károlyt u 2.. ház­felügyelőnél. Szép kisméretű ol­dalszekrénves kony­haszekrény. sezlon. p.égvszemétlyes reka­mié. kettő fotel. 2 szék. kombinált szekrény olcsón el­adó. Dugonics utea 19 sz. Szép hálószohabútor és zománcos tűzhelv eladó. Tolbuhin sgt. 35 ointémé. Príma hízott serté­sek eladók. Közén u 9. sz. Eladó 350-es Izs mo­torkerékpár. űj. be­táratva. megtekint­hető Kiskunhalas. Mártírok a. 56. Si­mon. Házasság céljából megismerkednék nyugdíjas, vagy le­százalékolt emberrel, kinek káros szenve­délye nincs, hiány­zik otthonából ko­moly. házias. sze­rényigénvü 55 éves nyugdíjas asszony. ..Lehetnénk boldo­gok 18 892" Jeligére a. Hirdetőbe. Megismerkedne há­zasság céljából 41 éves nőrien. 1ózan éloű férfi. 30 kö­rüli szerénv. taka­rékos. házias. dol­gozó. berendezéssel bíró. alacsony, egye­dül álló rendes nő­vel. Jelentéktelen testi hibával Is. La­kást veszek. Gaz­dálkodó származású előnyben ..Remény" 3023 Iellgére a Sajtó­házba. Megismerkednék evv dolgozó nővel 22 évtől 25 évig há­zasság cél Iából, la­kás van. ..Fényképes levélre válaszolok 6625" Iellgére a Hir­detőbe. Megismerkednék egv dolgozó nővel 25 évtől 3fl évig. házasság eéliábői lakás van. ..Csak fény kénes 1 nyélre válaszolok 19 898" Iellgére a Hirdetőbe. EGYÉB Kisméretű Stingl zongora bérbe ki­adó. Takaréktár u. X.. 4. Idős nénit lakásért eltartanék, vagy eletjaraűekot adnék egyedülálló no. — . Szoba-konyhas 18 9(.0' Jeligere a Hlr­detúbe. Elvesztenem uoo Ft fizetésemet a Gu­migyártól lakáso­mig. Egy beteg munkás kéri juta­lem ellencben azt a becsü'leies megtalá­lót. aki visbzaadja a családnak. Bajcsy­Zsilinszky u. 23., I. 3 Egészseges tiszta la­kasomon kisgyer­mek gondozását val­ialom. Császárné. Partizán u. 10.. fszt. 6. Idus nénit vagy bá­csit lakasáért eltar­tanák Szegeden. — Cim: Bozokl Mihály, Balástya 154. Iroda, rendelő taka­íitását vállalom, ugyanott roivb pré­mes női kabát kis termetre eladó. — Gyermekgondozást lakásomon vállalok, ebédet adok. Oskola u. 17.. fszt. Korszerű, garantál­tan fájdalommentes lábápolás! Tyúksze­mek. bőrkeménye­dések. benőtt kör­mök kezelése. Idő­sekhez. betegekhez házhoz megyünk. — Nyugdíjasok számá­ra nagv árkedvez­mény. Hollós. Lenin krt. 93. SZTK mel­lett. x Egyedülálló, Jól ke­reső fiatalasszony 2 éves kisfiával idős nénit eltartana szép. egészséges lakásáért, vagy házáért. Bel­városi elönvben. — .Szeretet" 3082 lel­igére s Sajtóházba. AZ ÉM 44. sz. AlL Épitfliparl Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyre. könnyűgép­kezelőket (ÉM. vizs­gával), vasbetonsze­relőket. kubikosokat és férfi segédmun­kásokat. Munkás­szállást és napi két­szeri étkezési — té­rítés ellenében — biztosítunk. Tanáes­lgazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Budapest V„ Ko«sutb Lajos tér 13—15., fszt. s 4 Oíu-MAGtAROR5ZAG Péntek, 1965. november 2A,

Next

/
Oldalképek
Tartalom