Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

fúcs-ka A kiskapuk ellen ádáz társadalmi harcot ví­vunk már régóta. Hát senkinek se jut eszébe, hogy Böskéhez is csak a kiskapun át tudott bejutni! * A modern kislakás nélkülözhetetlen kelléke a beépített szekrény. Ha nem volna, annyival na­gyobb lenne a lakás. * Felszedték a köveze­tet az utca lakói. For­radalmi hagyomány! Ez is bartkádharc, csak­hogy az útépítőkkel. * A beosztottak félén­kek, a főnök szigorú. Az anyámasszony katonájá­nak is rendszerint túl­ságosan kardos menyecs­ke az anyja. * Külföldön járt, s több Tápé meg Balmazújvá­ros márkájú terliszter inget hozott haza. Még csak nem is sopánko­dik, hogy Páduát és Szingapúrt nem kapott sem Olaszországban, sem Indokínában. (fehér) AZ ÖSZTÖNZŐ (Mészáros A. rajza) Ügy látszik, beválik ez az ösztönző is. HSMGJ TANFOLYAM A KIBERNETIKÁRÓL Alapfokú kibernetikai tanfolyamot rendez a József At­tila Tudományegyetem kibernetikai laboratóriuma ipari, vállalati szakemberek részére, hogy megismertesse velük az elektronikus számítógépek programozási alapelveit, a számítógépek üzemi, irodai felhasználásának lehetőségeit " A taníoyam tizenkét programozási, illetve műszaki elö­TANACSKOZÁS adásból és gyakorlati bemutatókból áll. Az első előadást A GYÜMÖLCSÖSÖK ma, 11-én, délután 2 órakor a Bolyai Intézet Haar-ter­VLDELMÉRÖL mében (Aradi vértanúk tere 1., második emiet) Bereczki Tegnap, szerdán Szegeden, Hona tudományos főmunkatárs tartja az elektronikus számítóigépeik fő egységeiről és a műveletek végrehajtásá­tanácskozást róL A tanfolyam előadásai minden alkalommal csütör­Agrártudomá- töki napon, az említett helyen lesznek. Legközelebb 18­1965. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK. NÉVNAP; MARTON az MTESZ Széchenyi téri helyiségében rendezett az i^i Egyesület Csongrád me­KÚDOS, 1HDEG 1DO Várható időjárás ma estig: néhány helyen átmenetileg felszakadozó felhőzet, de az ország nagy részén továbbra is párás, ködös idő. szórvá­nyosan (ellépő szitálással, esővel. Mérsékelt szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. Délkeleten egy-két helyen kevéssel 9 fok felett. A Nap kél 6 óra 43 perckor, án dr. Stacho Lajos tudományos munkatárs a direkt, az nyugszik i« óra 13 perckor. ADÁSVÉTEL Mézet, viaszt min­den mennyiségben vásárolunk. Kaptár, kanna és méhészeti felszerelések kapha­tók. Méhészszövet­kezet. Arany János u. 8. x Wartuurg jo állapot­ban sürgősen eladó. Tisza Lajos u. 15. x Rózsaújdonságok, ribizli, egres, málna, gömbakacok, hárs­fa. fenyők. 70 cm­től 1 méterig kap­hatók Tulliusz Mi­hálynál Újszeged, Berkert u. 26. x Takarmanycekia el­adó. Szöreg, Lad­vánszky u. 21. x Skoda 1102 jo kar­ban 'levő sürgősen eladó. Érd.: szom­bat délután 12—16-ig szegedi gőzfürdő előtt. x Tusketlen rózsa ca­nina kapható min­den menyiségben és minőségben Dóró Mátyásnál és Ábra­hám Andrásnál Új­szeged, Bérkert u. 53. x Ketszemelyes reka­mié alig használt óllapotban eladó. — Török u. 4/c, L em-. 12. sz. x Eladó konyhabútor, petroíor, virágállvá­nyok, politúros és festett szekrények, asztalok, kárpitozott székek, fotelok, kar­nisok, költözködés miatt, olcsón. Szé­chenyi tér 6.. I. 5., mindennap 3—5 kö­zött. Gazdasági motor 4 hengeres, léghűtéses alkalmas világításra, halászati célokra, darálásra. körfüré­szelésre és öntözés­re. 70 literes mosó­gép is eladó. Szent László u. 5. gyei _ Csoportja. A tanácsko- elágazó és az egyszerű ciklikus programozásról tart elő- £ nyugszik " óra " plrckor.' záson részt vett és előadást tartott dr. Günther Pardat­scher osztrák szakember, a Chemia Wien tudományos munkatársa. Előadásában rámutatott arra, hogy a korábbi kísérle­tek bebizonyították, hogyha a gyümölcs gombás megbete­gedéseinél ortocidos perme­tezést alkalmaznak a fertő­yóst követő 24 órán belül, ak­kor a permetezett gyümölcs (>8 százalékánál a betegség továbbfejlődését meg lehet szüntetni. Ha a fertőzést csak 48 óra múlva veszik észre, akkor is sikeres az ortocid adást. • A TOPLESS-ÖRÜLET ELLEN A mos Ciabattoni, az olasz divatkamara főtitkára a topless-őrületről, vagyis a felsőrész ruháról szólva kijelentette: „A divatnak feladata a nő­köztetm." VÍZÁLLÁS _ A Tisza vízállása Szegednél — Dr. POLAY ELEMER szerdán mínusz 96 centiméter, egyetemi tanár, a József (Arado.i nem, nKÉTSZÁZHATVAN ÉVE, Attila _ Tudományegyetem 1705 november u„én, a Stbói romai JOgl tanszekenek veze- csatavesztés napján esett Her­tője a Német Szövetségi beville császári generális laban­cvroi, vasira a Köztársaságba utazott töhh cainak fogságába Losárdi Zsu­nélküli fürdő- Aozuiisasagoa utazóit toDD zsánna ki)ltűnö< A kuruc csapa­egyetem meghivasara. Ró- tokát kísérő sebesüitkötözőnő mai jogi kutatásainak köré- nemcsak ápolta, gondozta a rá­ből előadást tart maid a szorulókat, de gyújtólicngú dá­két öltöztetni és nem vet- •• Iáival hőstettekre is lelkesítette Ket oitoztetm es nem vet- munsteri, kolm, heidelbergi a vitézeket. Halálra ítélték, de a és freiburgi egyetemeken. kivégzés előtti napon sikerült a börtönből elmenekülnie. Erdély­ből — állítólag — Törökország­nak vette útját. A császáriak fékevesztett kuruegyűlöletükben irtották, megsemmisítették a ku­•» Az áramszolgáltató vállala- dez kollokviumot ma, csütörtö- rue költészet maradványait, a tok által megoldandó műszaki- kön délután 2 órai kezdettel na lelkes költőnő egyetlen versét alkalmazása, mert a perme- gazdasági feladatokról tart elő- MTESZ-ben a szegedi intéző bi- sem sikerült mindezideig fellgl­I' /ntt. pviimölcs 66 százaléka adást ma, csütörtökön délután zottság, valamint az Agrártudo- ni. m^mJrtWő S órai kezdettel az MTESZ-ben mányi Egyesület helyi csoport- NEMZETI SZÍNHÁZ me.,mtnmeto. petrl pál jjmírnök_ Előadását a ja. Szabó Ambrus, a Műanyag- Este 7 órakor: Csongor és Pardatscher előadása után mérnöktechnikus továbbképző ipari Kutató Intézet tudományos Tünde. Blaháné-bérlet. Vége kb. a szakemberek eszmecserét tanfolyam keretében rendezi az munkatársa és dr. Széli Tamás 10 órakor, folytattak a magyar és az Elektrotechnikai Egyesület helyi docens, a kémiai tudományok KAMARASZÍNHÁZ osztrák gyümölcstermesztés- csoportja. ről, s a gombás betegségek _ A műanyagok mezőgazda­megelőzéséről. tógi felhasználása ci.nmel rem­Kétszemélyes reka­mié. 2 fotel. 2 szék 3000-ért, kombinált szekrény eladó. Du­gonics u. 10. Előadások, rendezvények kandidátusa tart előadást. Tanácstag-beszámolók Ma, csütörtökön este 6 órakor Petőfitelepein, a 10. utcai pártházban Dunai József városi, Kottlár Józsefné és Róvó István kerületi tanácstagok tartanak beszámolót vá­lasztóiknak. Holnap, pénteken újabb tanácstag-beszámolóira ke­leti vb teremben.) Megvitatásra kerül dr. Molnár Ferenc: Gaz­dasági növekedés és válságok az rüi sor. Délután S órakor a városgazdálkodási vállalat Egyesült Államokban" cimű művelődési termében Poór Lajos városi, dr. Hammer í'idól és Hegyest Gergely kerületi tanácstagok; Petőfi­telep 3-as számú iskolájában Nemes Attila városi, Hege­dűs Ferenc és Süli József kerületi tanácstagok, a DÁV Ma nincs előadás. — Közgazdasági vita. Az MOZIK MSZMP Csongrád megyei bi- Szabadság: Édentől keletre. (A zottsága esti egyetemének po- politikai akadémia előadása mi­litikai gazdaságtan tanszéke, a att ma csak két előadást tarta­TIT Csongrád megyei szerveze- nak: fél 6 és háromnegyed 8 tének közgazdasági szakosztá- órakor.) — Vörös Csillag: Kérem lyával együttesen ma, novem- a panaszkönyvet. (6 és negyed 9 ber 11-én. csütörtökön délután órakor.) — Fáklya: Szállnak a 1 órakor közgazdasági vitát ren- darvak. (Háromnegyed 6 és 8 dez az MSZMP Csongrád megyei órakor.) bizottsága székházában (I. eme- Postás Mozi: Jog és ököl. (Fél könyve. A vita vezetésére a szerzőt kérték fel. A fertőző betegségekről tart előadást dr. Zalányi Sámuel ad­6, fél 8.) INSPEKCIOS ALLATORVOS1 SZOLGALAT Szeged város területére November 6-tól 13-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Domonkos Gábor főállator­vos. Lakása: Lumumba u. 4. „,.,,.„ ,. _ , „. junktus, a Vöröskereszt móra- Telefon: 34-18. muvelodesi termében pedig Popán Antalne városi, Mo- városl szervezetének rendezésé- Az állatorvos liácsi Károlyné és Soós Káraiyné kerületi tanácstagok tartanak beszámolót. Este 6 órakor a rókusi iskolában 'ír. Piros László városi, dr. Móricz Béláné és Rakonczai úszlóné kerületi tanácstagok ezámoLnak be választóiknak. iskolában. Az előadást filmvetí­tés követi. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Csütörtök KOSSUTH KAPIO L3U Hirek. 4.32 Hajnaltól ree­8 .lg... 1.45 Falurádió. 5.00 Hí­ék. 5.30 Heggel! Krónika. 6.04 .11 ek. 6.30 Hírek. 7.00 Reggeli •úunika. 7.30 OJ könyvek. 8.0C Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Népek zenéje. Népzene. 9.00 Munkásakadémia. Beszélgetés 9.25 Ruszalka. Részletek /.sák operájából. 10.00 10.10 Könnyűzene. 10.46 Gyer­mekrajzok. Riport. 10.58 Érzel mes történet. Elbeszélés. Antal István zongorázik. Rádió­és tv-műsor PETŐFI RADIO 4.30—10.56 Azonos rádió műsorával. Közben: 6.20— Dvor- 6-30 Torna. 10.00—10.10 Hírek. Hírek. 10.10—11.59 A Petőfi rádió zenés műsora. 12.00—12.15 Hírek. 13.45 _„,. ,„ Időjárás- és vízállásjelentés. 14 00 ^tJL't Vot'TÍ'^Z 11.30 Kamarazene. 14.45 A Deák-együt 12.00 tes Játszik. Tárkányi Tamara Hírek. 12.15 Tánczenei koktél, énekel. 15.00 Hírek. 15.05 Iskola­12.57 A budapesti színházak mű­sora. 13.00 Illyés Gyula két me­séje. 13.15 Balettzenék operák­ból. 14.00 Hírek. 14.05 Falurádió, koztató zene 1120 Paul Noack-Ihlenfeld 17.55 műveiből. 14.40 Híres, ne Napi jegyzetünk. 19.55 A gyógy­szerészné. Magyarul beszélő francia kisjátékfilm. 20.20 Pa­,-AHiA H- I»s „„„„ii rabola. 20.40 Zenélő órák. 21.50 ládlo. II).03 Csajkovszkij operái- , „„velők eavmásközt hrti is 45 vaias7„i„„if haiioaiA. szülök, nevelők egymasKozt... ból. 16.45 Válaszolunk hallgató- "'"^'"F™T inknak 17 ón Hir„v 17 no <5?nro- A serdülokor problémái. I. rész. mknak. 17.00 Hírek. 17.05 Szóra- 22.10 Tv-híradó, ni kiadás. nyugdíjasoknak. Hangverseny a stúdióban. A Magyar Fúvósötös játszik, vezetés községek. Hűségi rádió 18.20 Lady L. Regény. 18.45 A műsora. 15.00 Verbunkosok, nép- dzsessz kedvelölnek. Dobsa Sán- 4n dalok. 15.40 Fiatalok stúdiója, dor együttese játszik. 19.00 Hír 16.15 rek. 19.05 Mendelssohn-kórusok. Elbeszélés. 16.no Hírek. Csak fiataloknak. Tánczenei mű- 19.25 Akik keresték rajta .. sor. 16.55 Vidám percek . . . 17.10 19.35 A Magyar Állami Hangver- R100rtmúsor Belreád- 19 10 Egv n„„th„v„„- 47, „(mfón.a ,7 4s »„„v,„„„oa„ hangversenyének fe^X nyltlnyl 19A0 Rete oa ,4 Mizrf lámműsor. 19.54 Jó éjszakát, gye­1""X rekek! 20.00 Tv-híradó. Szkopje: Beethoven: VI. szimfónia Műsorismertetés. 10.00 Mi lent a nagyvilágban? 18.15 Ha­zánk hlret. 18.20 Gluseppe Tad­Jó termés c. verséről. Kb. a.10 deí és Margaret Tynes énekel. Hírek. Kb. 21.15 Élőszóval — mu­119.00 Szórakoztató zene. 19.50 zsikával. 23.00—23.15 Hírek. kiszállításáról ben ma. csütörtökön délután 6 a hlvó köteIes Sondoskodnl. órakor a Kolozsvári téri Gagarin eqy BALESET KÉT OK Hajnali 4 orakor klvilágítatlan lovaskocsival Jött Szeged felé a Bajai úton Dömötör László, Szatymaz. IV. kerület 125,-M sz. alatti lakos. Mögötte haladt mo­torkerékpáron 60 kilométeres se­bességgel Szabó Szilveszter. Mó­rahalom. Domb utca 5. szám alatti lakos. Mellette elhaladt egy gépkocsi, amelyet tompított fénnyel fogadott, utána azonban nem kapcsolta fel a fényszórót, s így látásának nem megfelelő sebességgel haladt. Hátulról bele­szaladt Dömötör László lovasko­csijának lőcsébe. Szabó 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A gondatlan veszélyeztetés mi­att mindketten ott álltak a sze­gedi járásbíróság előtt. Dömö­tört a klvilágítatlan szekérrel való közlekedésért, Szabót pe­dig azért vonták felelősségre, mert látásának meg nem felelő sebességgel közlekedett. Dömö­tört 8 hónapi szabadságvesztésre, Sz.abót pedig 10 százalékos bért csökkentéssel 6 hónapi javító­nevelő munkára ítélték. Az íté­let jogerős. — Izgatás bűntettének alapos gyanúja miatt a Belügyminiszté­rium szervei előzetes letartóz­tatásba helyezték a látogató-út­levéllel Magyarországra érke­zett Torma Tibor 28 éves, ma­gyar nemzetiségű kanadai ál­lampolgárt, torontói lakost. Ügyében a vizsgálat folyamat­ban van. Egy rövid menyasz­szonyi ruha eladó. Érd : 7—15 óráig. — Szabadkai u. 38. Egyszemélyes reka­mié és két szék sür­gősen eladó. Arany János u. 1. Egy paripaló, egy homokfutókocsi és egy könnyű paraszt­kocsi eladó. Jonatán alma kisebb tételben ls kapható termelő­nél. Naponta 8-tól 16 óráig. Groza Gvörev lumum'oa u. 13. sz. (Volt Anáca u.) x Elköltözés miatt sür­gősen eladó Janko­vics u. 3. sz. külön­böző méretű ajtók, ablak, válaszfalnak is alkalmas, konyha, háló. kombinált és előszoba szekrények, edények. hangszó­rók. lemezjátszós szekrény, fehér sod­ronyos vaságv. x Eladó takarmánytök. Vásárhelyi sgt. vé­gén, Tarján u. 6. Süllycsztös Singer­varrógép príma ál­lapotban és 2 db ágyráma eladó. Ta­bán u. 12. Kisebb könyvszek­rény, tükör, kézi­munka. szobrok, gyúródeszka, férfi sötétkék és szürke átmeneti kabátok el­adók. Dugonics tér 4. SZ.. T. emelet. Használt bútorok, kerékpár, háztartási tárgyak eladók. — Szombat délután, pé^vStl u. 8. 500-as Trabant sür­gősen eladó. Meg­tekinthető Szatymaz, Petőfi u. 3. sz. Min­dennap. Emberi sora. Magyarul beszélő szovjet film. (ism.) 11.50 Párizsi dallamok. Francia kisfilm. (Iam.) 13.35 Környezetismeret — olva­sás. (Ism.) 14.35 Földrajz. (Ism.) 15.25 Magyar nyelvtan. (Ism) 16.18 Divatrevü. Közvetítés Moszkvából. 17.25 Hírek. 17.30 Paletta. 18.00 Csak egy kicslyel Kossuth jobban-__ Közvetítés a Tech­nika Házából. 18.30 A hét köny­vel. 18.35 Sorsok, emberek. Ri­portfilm. 18.55 Telesport. 19.20 Jugoszláv televízió Zágráb: 10.00 Iskola-tv. Belg­rád: 11.00 Angol nyelvoktatás. Kíváncsiak egye­sülete. Belgrád: 18.25 Műsoris­mertetés. 18.30 Tv-üjdonságok. Szkopje: 18.45 Macedón ősz. Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Es­ti krónika. 20.23 Magyar nóta­ói népdalest. 11.03 Ascher Osz­kárra emlékezünk. 21.33 HSn­del-zongoráművek. 22.00 22.15 Sporthírek. 22.20 TELEVÍZIÓ Magyar televízió 8.05 Iskola-tv. Köniyezetismo­Hírek. ret — olvasás, ált. isk. II. oszt. Vitázó részére. A kis blce-boca. 9.05 marxizmus. Egv kézirat úliászü- Földrajz Alt. isk. V. oszt. szá­letése. 22.45 Az elvált asszony. Peszletek Fali operett léből. 22.39 Sehubert-müvek. 21.00 Hírek. 0.10 nyelvtan ált. isk —0.25 Csárdások. 20.30 Népi muzsika. Zágráb: 20.40 Képernyő a képernyőn. Ljublja­na: 21.40 Mai afrikai versek. Belgrád: 21.50 Hirek. Román televízió 18.00 Tv-híradó. 18.15 Mi le­gyek. ha felnövök? Pionírok műsora. 19.00 Rövidfilm. 19.13 mára. A Kisalföld és a Dunán­túli Középhegység. 9.35 Magyar Vadnyugati film. 2U.3U Szoprán­V. oszt. ré- áriák. 21.00 Tv-híradó és ido­szére. A magánhangzók. 10.10 járásjelentés. Eladó egy fehér zo­máncos tűzhely és egy 95x200-as új te­liajtó. tokkal. Deb­receni u. 27Ib. Olcsón eladók: 2 db 220x169 'cm-es üve­gezett erős verandá­nak. garázsnak, fás­színnek is alkalmas ablak, jó kályha, 70 cm-es politúros ke­rek asztal. Nádas u. 4/a sz. 600 kéve szár eladó. Pásztor u. 58. Kariitauajos varró­gép, rövid deszkák eladek. Szatymaz! u. 15. Gázgyárnál. 402-es MOSZKVICS el­adó. Agyagos u. 25. Tőth. Fűrészporos kályha 2 tartállyal eladó. Cserzy Mihály u. 19. 250-es Simson eladó. Szeged. Kálvin tér 3—4. C épület I. 1. ajtó. Eladó i négyszemé­lyes rekamié, 2 fo­tel. székek igényes­nek. Madách u. 2. szám. Iin. 7. ajtó. 1000-es Wartburg de Luxe igényesnek el­adó. Péntek délután 4—5-ig. Marx tér '.9.. T. 3. x Jó ahapoiban levő Pannónia eladó. Áp­rilis 4. útja 41. Érd.: 4-től. x Tula viüanyvarró­gép eladó. Vidra u. 1. Pálfi. Érd.: 12—5 óráig. Egy modern heverő, japán trazisztoros magnetofon eladó. Kismartoni u. L Lctton nyert vil­lanytűzhely eladó. Erd.: napközben a Geodéziai Vállalat­nal. Hajnóczy u. 10. Modern világos do­hányzóasztal. két gondola székkel el­adó. Kossuth Lajos srt. 51.. TV. 49.. este. Wartom-g szürke ga­razsirozott, eredeti rádióval. 12 km-t fu­tott, mint az ÚJ, igényesnek eladó. — Érd.: 12—4-ig 25-44 telefonon. Moszkvics 402-es 28 ezerért eladó. „Osz 18 527" jeligére a Hirdetőbe. Zongora róviü, kör­páncélos. bérbe adó, esetleg eladó. „Kifo­gástalan 18 538" Jel­igére n Hirdetőbe. Fűrészporos kályha eladó. Petőfitelep, Babér u. 8. Keményfa hálószo­babútor, villanytűz­hely, rekamié, aszta­lok, székek eladók. 15— 21-ig. Pesti Jó­zsef. Gutenberg u. 14. 1. rendű kályha és málnatövek eladók. Petőfi Sándor sgt. 62. sz. Sürgősen eladó 2 db férfi télikabát, zöld ballonkabát, nadrá­gok, női drapp tweed télikabát, fe­kete kosztüm. Tol­buhin sgt. 79. Csöves kukorica el­adó. Beloiannisz tér 2. S7.. Wartburg személy­gépkocsi eladó. Le­nin krt. 3. Farkas. x Keveset használt fe­hér zománcozott és fekete bádog tűz­hely eladók. Tavasz u. 20. sz. Felső esen­gő, Gudlin-tüzhely el­adó. Szent György tér 5. Folylonégő zomán­cos kályha eladó. — Attila u. 1., L em. 2. ajtó. Eladó príma 2 ak­nás zománcos, sa­mottos sajgótarjánt és egy kicsi samot­tos kályha. Érd.: mindennap 8-től dél­után 4 óráig. Csuka u. 7. Eladó kombinált szekrény, hálószo­babútor. rekamié, asztal. párnázott székek, ruhásszek­rény. sparhelt, kály­ha. konyhakredenc, agysodronyok, mat­racok, sezlon, ágyak, éjjeliszekré­nyek. tükör, Íróasz­tal, csőgarnitúra, varrógép. igényes­rek. Teleki U. 6. X Fekete szllbunda. magas alakra eladó. Rókusi általános is­kola portásánál. — (vrártonné. Kis varrógép es női télikabát eladó. Ja­kab Lajos u. 16.. fszt. 17. HÁZASSÁG Megismerkedne 60 éves asszony hozzá­illő, komoly, gazdál­kodó férfivel házas­ság céliából. ..Szaty­maz.! 18 518" jeligére a Hirdetőbe. Középkorú vagy idősebb férjet kere­sek. „Diszkrét" jel­igére a makói Hir­detőbe. EGYÉB AZ LM. 44. sz. Ali. Építőipari Vallalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyre, könnyugép­ltezclóket (ÉM. vizs­gával). vasbetonsze­relőket, kubikosokat és férfi segédmun­kásokat. Munkás­szállást és napi két­szeri étkezést — té­íílés ellenében — biztosítunk. Tanács­igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., fszt. x G> ermek gondozá­sát lakásomon vál­lalom. Szent Mihály u. 7. Konterné. X kitűnő német. an­gol. francia. olasz nyelvtanítást válla­lok. „Gyakorlatias 2316" jeligére Saj­toház.ba. ügyes női fodrasz­segédnöt felvesz Vi­low fodrász Hajnó­czy u. 15. A Kellesz Szóvelkc­zet korszerű viaszol­vasztójával viaszol­vasztást minden mennyiségben vál­lal. Petőfi Sándor sgt. 47. X Rádióját javíttassa az ünnepekre még idejében torlódás előtt szakszerűen, olcsón, gyorsan. — Rádiószerelő. Pető­fi Sár.dor sgt. 31. x Hároméves kortol gyermekgondozást vállalok. Kovácsné, Juhász. Gyula u. 5/a. Zcngorahangolás, korrepetálás, német nyelv tanítás. Haj­nóczy u. 1/b, eme­let jobbra, utolsó aj­tó. Esernyóáthúzás, ja­vítás szakszerűen pentosan készül Steiner ernyőüzlet­ben. Attila u. 9. — Festett bútorüzlettel szpmben. x Piaci mérleg nagy tányérral. 10—20 kg­os 240—280 Ft. — Krammer mérlegké­szitő. Baja. Minden rzombaton megvehe­ti Szeged. Párizsi krt. 33/'a. Farkasnál. x Készpénzért is vásá­rolunk modern há­lószobákat. kombi­nált szekrényt. re­kamiét, egyes dara­bokat is. Iltvásra házhoz kimegyünk. Bizományi Áruház Váll. Szeged. X Készpénzírt is vásá­rolunk rádiót, tele­víziót. fénvképező­gépet. villany ház­tartási gépeket, Dor­ce'ánt. egves dara­bokat is. Bizományi Áruház Vállalat Sze­red. x Közlemény x Vele született és szerzett szivbajolc címmel dr. Zalányi Sámuel adjunktus tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban f. hő 12-én 18 órakor. Előadás után bemutatjuk A szív, A különös tárgyalás és a Szív­dobogás című filmeket. Belépes dijtalan. S. 18 573 Pénteken este a Búbos Étteremben vacsora Kitűnő borok nagy vá­lasztékban. 100 év leg­szebb operettjeiből ad elő részleteket Ifj. La­katos Géza és zenekara. Kedves vendégeinket szeretettel várjuk. Csongrád megyei Vendéglátó Váll. S. 18 587 Holnap este a Liget Ven­déglőben (Újszeged, Nép­kert sor 1.) vidám műsoros esfef rendezünk. Fellépnek: Kovács Ibi. operetténekcs. Gaál Gabriella, magyarnúta- és "'gány­dalénekes, MaJIáth Jenő, táncdalénekes. Zongorán kísér: Fáy András. Konferál: Rónay Egon. ízletes ételek! Kitűnő italok I . V iclégláté Váll. S. 18 54.; 4 OÉL.MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1965. novembe- 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom