Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-11 / 266. szám
Illést tczrtolt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási a városképet jelentősen fejHivatala közli: lasztő budapesti építkezésekA Minisztertanács szerdán ről tájékoztatta a kormányt, ülést tartott. Az építésügyi A kormány a tájékoztatót miniszter az árvíz okozta tudomásul vette, épületkárok helyreállításá- A pénzügyminiszter előtérről tett jelentést A kor- jesztéso alapján a Miniszmány a jelentést megvitatta tertanáos módosította a földes elfogadta. adóról szóló kormányrendeAz Országos Vízügyi Fő- letet igazgatóság vezetője és az A közlekedés- és postaIgazságügyminiszter a kor- ügyi miniszter előterjesztése mány elé terjesztette a víz- alapján a kormány elfogadta gazdálkodási társulatokról a légifuvarozási szabályzaszóló törvényerejű rendelet- tot. nek és a végrehajtási kor- A Minisztertanács Tanácsmányrendeletnek a terveze- szervek Osztályának vezetője tét A Minisztertanács úgy tájékoztatta a kormányt a határozott, hogy a törvény- megyei tanácselnökök októerejű rendelet tervezetét az béri értekezletéről, s java.sElnöki Tanács elé terjeszti, latot tett a tanácselnökök A Központi Statisztikai novemberi értekezletének Hivatal elnöke az adatszol- összehívására és napirendjegáltatások felülvizsgálásáról rc- A kormány a jelentést, tett jelentést A kormány a illetve a javaslatot elfogadjelentést megvitatta, elfő- tagadta és határozatot hozott. (A tájékoztatót és a közérA fővárosi tanács vb el- dekű jelentéseket lapunk 3. nöke az 1966-ban kezdődő és oldalán ismertetjük.) Tűzhalál — tiltakozásul Alig egy hote drámai esemény rázia meg az Egyesült Államok közvéleményét Egy Morrison nevű fiatal pacifista a Pentagon washingtoni épülete előtt benzinnel leöntötte magát és fáklyaként elégett November 9-én, kedden, újabb hasonló tragikus erejű tiltakozás történt a vietnami agresszió ellen. Ezúttal New Yorkban, az ENSZ palota előtt Roger La (Porté 22 éves fiatal ember ugyancsak benzinnel öntötte le magát, majd fellobbantotta a végzetes lángot Az ENSZ palota őrei megpróbálták eloltani a lobogó élő fáklyát, de La Porté testfelületének 95 százaléka már súlyosan megégett Képünkön: Rendőrtiszt áll a tűzáldozat helyszínén Roger La Porté elszenesedett cuhafoszlányai előtt A kozmosz ierbe: 509 tonna Nagy lépésekkel haladt űrhajókat pályára vivő horelőre az idén a világűrkuta- dozórakéta hajtóművei teljeiás. Szovjet részről Leonov sítményének. vállalkozása, az űrbe való . első kilépés, proton-állomások felbocsátása, a Szonda-3 Hold-fényképezése, a Molnyija-1 távközlési műholdak televíziós közvetítései, amerikai részről a Rangerek Holdútja, a Mariner-4 televíziós közvetítései a Marsról, a Gemini kétszemélyes űrhajók útjai — mind fontos állomásai a világűr meghódításáért folyó harcnak. Az elmúlt nyolc esztendő alatt a Szovjetunió több mint 130 mesterséges holdat vezérelt földkörüli pályára. Ezek együttes súlya meghaladja a 400 tonnát. Ha viszont figyelembe vesszük a hordozórakéták utolsó fokozatának súlyát is, akkor 500 tonna az eredmény. Szovjet szakértők szerint egyébként a hetvenes évek végére reálissá válik 400—500 tonnás űrhajók pályára vezérlése is. Tekintettel arra, hogy a több száz tonnás kozmikus laboratóriumok és űrhajók feljuttatása megköveteli a rendkívül nagy teljesítményű hordozórakéták kidolgozását, a szovjet űrrepülési programok egyik iránya éppen ez. Ismertté vált például, hogy a Proton tudományos állomások hordozórakétáin a hajtóművek maximális hasznos teljesítménye meghaladta a 60 millió lóerőt, vagyis háromszorosa volt a VosztokVILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] 4 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 266. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1965. november 11. Megváltozott a községek arculata átszervezés és termésnövelés együtt Ülést tartott a szegedi járási pártbizottság A szegedi járási pártbizottság szerdán délelőtt falusi pártmunkások, tanácsi és gazdasági vezetők rósz- ránt. bázisai a politikai, társadal- ban, jobbára állami hitelből, menyesen valósul meg a ketmi, a gazdasági, a szociális A telepítés eredményeit he- tős feladat: miközben a és kulturális életben egya- lyenként a mostoha időjárás, nagyüzemi gazdálkodás nagyvalamint az emberi gondat- mértékben fejlődőit, az áruvételével kibővített ülést — Járásunk mezőgazdasá- lanság, felelőtlenség kiseb- felvásárlás 1961-től napjaintartott a Kálvin téri párt- gd jellegű — mondotta. székházban. Az 1962. évi járási pártértekezlet által megjelölt feladatok és bítette. Most elsősorban az a kig több mint 52 százalékkal Munkánk középpontjában a feladat, hogy gondoskodja- emelkedett. tsz-ek megszilárdítása állt. nak mindenütt az ültetvéaz A jövőben is egyik legdön- nyek ápolásáról, szakszerű ^ dm^vcsszöretkezc ti mozazota hozott párthatároza- több feladatunk lesz, hogy kezeléséről, pótlásáról, való- a : tok végrehajtásáról Török a mezőgazdaságban elért sítsák meg a szükséges já- f™. e^ráenyeitesprobJózsef, a járási pártbizott- eredményeinket továbbfej- rulékos beruházásokat. iemau 1S" A 10lamu eS Ü" ság első titkára terjesztette lesszük. A tsz-ekben tömörült , elő a végrehajtó bizottság parasztság zöme becsülete- — Egészében véve - , .,, jelentését, részletesen ele- sen dolgozik a közösben. PltQtta meg Torok József fővel emelkedett az elmúlt vetkezetek taglétszáma köálla- zel 38 ezer, több mint 6 ezer mezve a járás társadalom- Sikerült megteremteni az politikai arculatának váltó- egyéni és a közösségi érdezásait. Megállapította, hogy kek összhangját A tsz-ekaz 1962. évi járási pártértekezlet határozatainak végben új vezetőgárda alakult ki, amely politikai és szakelvtárs —, a járásban ered- években. Erősebb párt- és tömpgszervezetek rehajtása az élet minden mai vonatkozásban mind területén eredményes volt, Megerősödtek a szocializmus jobban irányítja a községek és a gazdaságok életét. Közel kétszeres jövedelem Megállapította a párt vb, pártszervezetek létszámban hogy az elmúlt évek rtagyje- megerősödtek, tekintélyük és lentőségű eseményei egyebek befolyásuk megnőtt. Török között a pártszervezetek és József elvtárs felhívta a fia tömegszervezetek erősödé- gyeimet arra, hogy a gazdasét, a politikai és szervező sági problémák mellett töbmunka javulását tükrözik, bet kell törődni az ideolóLegfőbb eredmény a tsz- lehetőség. Eddig összesen Legjelentősebb volt a fej- giai neveléssel. Fontos, hogy ek gazdasági megszilirdu- 7516 holdon telepitettek sző- lődés a tsz-ekben, ahol az a kommunisták e téren is lása. 1962-ben 692 Ft, 1964- löt ét gyümölcsöst a járás- átszervezés után alakult példát mutassanak, ben már 1173 forint volt a gazdálkodási eredmény szántóegységemként. Egy tag 1962-ben 5805, 1964-ben már 9354 forint jövedelmet kapott átlagosan a közösből. Megváltozott a vegyesmű Vita a beszámoló felett A vitában elsőként Bódi kommunisták rendszeresen típusú tsz-ekben különösen János, a Csongrád megyei megjelenjenek a foglalkozá- komoly akadályokba ütközik pártbizottság munkatársa sokon. Már az első alkalom- a folyamatos pártépítés. A velésű tsz-ek száma is. Az szólalt fel. Az új nagyüzemi mai is az egyik szeminári- liberalizmus is nehezíti a eltelt éveli ben ezek száma szőlő- és gyümölcsültetvé- um hallgatóságának több közösség erősödését. A Béke 11-re csökkent es várhatóan nyek fejlesztésének néhány mint a fele hiányzott. Tsz-ben sok olyan tag van, a jovőben meg tovább csök- fontos problémáját vetette Váradi József, a járasd akinek egyéni korában kém A vegycsművelésűMÓ- fel. A szőlő- és gyümölcstor- revíziós bizottság tagja, öt- egyáltalán nem volt száttővetkezetek eudigi fejlodese mesztő'- tsz-ekben már a kö- tömösd pedagógus arra a földje, most szőlőiket, gyüpozitiv, termelésük nem zeljövőben mintegy 50 spe- jelenségre figyelmeztetett, mölcsöseiket továbbra is esett vissza, kozos vagyo- ciális szakember munkába >.ogy a tsz-ekbe-n gyakori a egyéni kezelésben tartják, nuk natt es a családi mu- állítására van szükség, mert. vezetők közötti kicsinyes viszont a tsz-nek külön házveiesban levő szolok, gyu- az általános mezőgazdasági torzsalkodás. Ezek a viszály- táji földet is kellett rémoicsosok apolasa is meg- képesítésű agronómusok más. kodások gyengítik a tagság szűkre biztosítani. Ezáltal ™ -n u .. . . elfoglaltságaik miatt képte- munkakedvét Bírálta a já- az idén több mint 150 hold Megwuapitotia a jaruii lenek a követelményeknek rása tanács mezőgazdasági esett lei a közös műveié ből. Itt- áSF F f , , megfelelő színvonalon irá- osztályának munkáját, bizo- Tanács Imre, a pártbizott•T®™^?,. rá^ííF nyítani úi sző16- és nyitotta, hogy felületesen ság tagja, a röszkei Kossuth nak megfelelően áltaiaban mölcstelepek munkáit. Pe- foglalkoznak a kihelyezett Tsz elnöke s :.g-.:ú bírálaljavuu a tsz-Q*. ga.zuaiko- óig ezek a telepek termőre mezőgazdasági szakemberek- tal illette a Szegedi Városi SS^Ím? mlSSa -ford^utto évente mint- kel. Vég01 hatásosabb köz- - Mré-.i Sütőipart Vállalat íim az íaen a narom ev egy 140 millió forint terme- .. . munkáiét N-asvo-n ro-s- mielőttinek egynegyedére csök- lési értéket jelentenek. Szá- mtezkedcsí sürgetett XégüLnyefetszéliLnak kent a merleghianyos tsz- tsz-ben a szakembere- a mezőgazdasági szakmun- a községekbe. Kérte a végek szama, illetve a merleg- ken akarnak takarékoskodni, káskévzés leilesztésének ér- rehaitó hi7mt.rirr,t" hn*v luany összege. A fel nem „ ,, "f"1 s emiatt komoly károk érik oszthato kózos alap 1982- a közösséget. dekeben. ben valamivel 100 millió alatt volt, most csaknem Bodor Károly, a járási kétszer annyi. pártbizottság tagja a pártokKülönösen figyelemre méltó tatási év kezdeti tapasztala- to takarékoskodni, kásképzés fejlesztésének ér- rehajtó bizottságot, hogy folytasson vizsgálatét ebben az ügyben. A gépjavító álSimon Lajos, a jarasd lomások munkájáról szólva pártbizottság titkára várha- elmondotta, hogy a javítáintázkedésekről adott ^ utan nem adnak rtszlea szőlő- és gyümölcstelepí- tairól számolt be. Rámuta- előzetes tájékoztatót, tés. A pártértekezlet 12 ezer tott, hogy Kiskundorozsmán Kaku~: Tmr„ „ ,zqtvma hold telepítést irányzott elő, a gazdasági vezetők nem te- Kakuszí Imre> ü szatymade már látható, hogy ennek szik lehetővé, hogy a szemi- Béke Tsz pártti'ukára arvégrehajtására nincs meg a náriumokra beiratkozott ról beszélt, hogy a vegyes ÚJ VÁROSKÉP lllillllllllllllilHIIIIIIIIIIIIIII'IIIIIIÜIIINII 4 RÉGI MELLETT niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiii városrendezés nemcsak szegedi, hanem világprobléma, a népfront Vörösmarty helyiségében megrendezett szovjet építészeti kiállítás azt bizonyítja, hogy a régi városok rekonstrukciója a szovjet építőművészeknek is egyik legszebb és egyúttal leígnehezebb feladata. Nemcsak Moszkvában, a szovjet köztársaságok több nagyváros"'ban, Rigában, Vilniuszban, Minszkben, Jerevánban, Bakuban is sok sikeres alkotó; llusztrólja, miként lehet a régi városkép megőrzése mellett az új élet követelményeinek megfelelő környezetet teremteni a dolgozó ember számára. Egyik legszebb példája ennek az az 1964-ben épült leningrádi Novo-Izmailovszkij sugárút,' melyet most fényképfelvételünkön bemutatunk. A kiállítás november 14-ig, délelőtt 10-től délután 5ig tekinthető meg. tes számlákat, így lehetetlen ellenőrizni, hogy valóban elvégezték-c mindazt a javítást, WiTli&Yt (L tSZ- eknek fizetniük kell. Kérte azt is a felszólaló, hogy mihamarabb teremtsünk rendet a tsz-ekben elszaporodott sokféle, helyenként már káros jövedelemelosztási forma labirintusában is. Szabó Lajos, a járási KISZ bizottság titkára elemezte, miért kevés a fiatal kommunista falusi KISZ szervezetekben? Kérte a pártszervezeteket, nyújtsanak a jövőben hathatósabb segítséget a fiatalok, különösen pedig az ifjú-ági vezetik • neveléséhez. Mintha elfogytak volna a fiatal pedagógusok is a KISZ szervezetekből. S azok a fiatalok is egy-kettőre elhagyják a szervezetet, akiket tagjelöltként vettek fel a pártba. A KISZ a falun egyedül nem tud megbirkózni azokkal az ellen (mondásokkal sem, melyek manapság a fiatalok és vallásos világnézetű szüleik között vannak. A szülők fiaikat, lányaikat olykor szinte erőszakkal igyekeznek visszatartani a mozgalomtól. Ezután Ácsai Mihály, a megyei pártbizottság osz1 'üyvezetö-hc-lyeítsr •• . c v > foglalta a jelentés ój a vita tanulságait, rrpjd Török József válaszolt a felmerült kérdésekre, s a tanácskozás Csápenszki Istvánnak, a pártbizottság titkárának zárszavával ért véget. 4 I