Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
Hatvan új növényfajta Szakemberek hozzávetőleges számítása szerint az elmúlt tíz év alatt az ország szántóterületének mintegy háromnegyed részén kicserélődtek a növényfajták. A külterjes, kisüzemi gazdálkodás növényeit sokmillió holdon a tápanyagot, az öntözést, a korszerű agrotechnikát jól megháláló, s gépi művelésre alkalmas fajták váltották fel. A mezőgazdasági minősítő tanács csak az utóbbi 5 év alatt 60 új szántóföldi növényfajtát ismert el és ugyanennyit törölt a köztermesztésre régebben engedélyezettek közül. Különösen nagyarányú volt a fajtacsere a legnagyobb területen termesztett, legfontosabb növényeknél, a búzánál és a kukoricánál. A cukorrépaföldekről szinte teljesen „száműzték" a korábban kizárólagos diploid fajtákat: helyüket a nagyobb termőképességű és nagyobb cukortartalmú polipioidok vették át. Az eredmény: évente 400 000 mázsa cukortöbblet. A többi növényféléknél nem került még sor ilyen radikális cserére, de 1—2 űj fajta már mindenütt tért hódított. A burgonyatermesztésnél nem sikerült megoldani a fajtakérdést. A régi fajták zömét a nagyfokú leromlás, vírusfertőzés miatt ki kellett vonni a köztermesztésből, s bár több új hazai és külföldi fajtát állítottak be helyettük, teljesen megfelelőt még alig találtak. (MTI) Egységes jelzések a Dunán A Dunabizottság ajánlására a nyolc dunai állam elhatározta, hogy ez év végéig egységesiti az országonkent változó partmenü hajózási Jelzéseket. A Duna magyar szakaszán a vízügyi igazgatóságok már elkészítették az újfajta, nemzetközi jelzőtáblákat. Csaknem hétszáz űj táblával váltották lel a régieket, amelyeknek fehér-feket« jeleit csak viszonylag közelről tudták felismerni a hajósok. Most viszont a közúti forgalomjelzőkhöz hasonlóan a víziút partmenti tábláin is általában piros-fehér színekkel jelölik a tilalmi és egyéb korlátozó rendelkezéseket, kékkel és fehérrel pedig az útbaigazítóét, a figyelmeztetést és a valamire engedélyt adó intézkedést. Ax új táblákat foszforeszkáló festék helyett Angliából hozatott különleges fényviszszaverő színes fóliával vonták be. Év végi beszélgetés A kábelművek szegedi gyárában Év végi beszélgetéseink sorozatát a Kábelművek szegedi gyárában kezdtük. A gyártelep kívülről még „laktanya szagot" áraszt, de a Icapun belül igazi gyárudvar képe tárai a látogató elé. Új üzemcsarnok, tiszta betonutak, új irodaépület és ragyogó lehetőségek a további terjeszkedésre. De mielőtt a jövőről beszélnénk, érdeklődjünk az elmúlt öt esztendő, a második ötéves terv eredményeiről. Válaszol az igazgató, Halász Árpád. A második ötéves terv szülötte « — 1959-ben született meg sa is. Ahogyan érkeztek a az elhatározás, hogy a Ká- termelőberendezések, azonbelművek Szegeden gyárat nal indultunk a termeléssel, alapít. A hely adva volt — a gépek még két hetet sem egy igen elhanyagolt lakta- álltak. Igaz, nem a véglenya — csak a berendezések, ges helyen léptek üzembe, kisebb építkezés és a munkásgárda hiányzott. Az elde termeltünk. Vita is volt, hogy szabad-e egyáltalán só kis csoport még ötven- így kezdeni? A tények azt kilencben Pestre utazott igazolták, hogy megérte. szakmát tanulni és év végére visszajöttek, hogy elvégezzék a honfoglalást. — A program előírásai hogyan szóltak? — 82,5 millió forintot ter-f/61 a honfoglalásról veztek 'a beruhá2asra> olyaB vaiamn. feltételekkel, hogy 1965-re nyelében* t^M éves l^LlUós ternyegeoen egy ^orsitott éréket adunk, a Ja •1 SYuL beruházást pedig 1967-ig ben tortént minden: a beru- ° házás, a kivitelezés és a termelés, de ugyanakkor a munkáskollektíva kialakítávissza fizetjük. — a valóságban mi történt? A beruházás már megtérült Rágyújtunk, felhajtjuk a kávénkat. Az igazgató közben hosszan mesél a gyárról, az indulásról. Azt mondja, ha író lenne, a kezdeti időszakról regényt irna. Az emberekről. A becsületes és a becstelen harcokról, a konjunktűralovagokról és sok mindenről. Elgondolkodva válaszol: — A valóságban? A beruházást 11 millióval kevesebbért megvalósítottuk. A termelésünk az idén elérte a 360 milliós értéket, s hatvanhét helyett 1963-ban visszafizettük a befektetett összeget. — Sok gondjuk volt a születés idején? — A vajúdástól nem mentesültünk. Nem is a műszaki feladatok jelentették a legnagyobb gondot — maximális segítséget nyújtottak a központ vezetői és dolgozói — hanem az itteni veMerész kezdeményezések Azt mondja az igazgató, hogy hármas feladattal birkóztak a második ötéves terv idején: létrehozni a gyárat, kinevelni az új vezetö- és dolgozókollektívát, valamint felkészülni a következő bővítésekre. — De ennyi kezdeti lépés elvégzése közben mi magyarázza mégis a rendkívül gyors és kiváló eredményeket? Lakás 260 családnak Start előtt aa ifjúsági lakóház-épílkésés A magánlakás-építési programbah kitűzött célok megvalósításából különösen nagy részt vállaltak Szegeden a fiatalok. Ezekben a hónapokban a szervezés, az építkezések előkészítése adja a munkát, hogy a jövő esztendőben minél hamarabb megkezdhessék az építkezéseket. A városi pártbizottság figyelt fel elsősorban a magánlakás-építésben rejlő lehetőségekre, s indította el útjára a mozgalmat, melyet ma már a tanács, az OTP és az illetékes vállalatok is igen szépen támogatnak. Az ifjúsági lakóház-építkezések szervezését szinte egy időben több helyen is megkezdték. A nyolcvan üzemből jelentkező csaknem 400 fiatal számára igyekszik megfelelő lakást biztosítani a KISZ Szeged városi bizottsága. Az elgondolások szerint jövőre máris 125 lakás épül, 60 a Római, 45 a Brüsszeli és 20 az Odesszai körúton. Egyelőre ugyan csak a Római körút 26. szám alatti építkezés körülményei alakultak ki véglegesen, de ez nem jelenti azt, hogy a többi elmarad. A Római körúti fiatalok építőközössége kedden már meg is alakul, hogy saját kézbe vegye az építkezéssel járó ügyeket. A beruházások lebonyolítása egyébként a megyei tanács mellett működő beruházási irodára vár. zetés megteremtése ós „berázódása". Mindenki fiatal volt: a mérnökök, a technikusok itt kezdték pályafutásukat, de a munkások is. — Milyen termékeket gyártanak? — Eléggé széles a skála Erősáramú vezeték és kiskábel műanyagcsaládját gyártjuk itt a szegedi üzemben. De egy példával illusztrálom a mennyiségét is: a magyar kábelgyártás PVC-igénye negyedévenként 1500—1600 tonna, ebből a mi .üzemünkbai körülbelül 1000 tonnát dolgozunk fel. — S „berázódtak" a műszakiak? — Kiválóan. Sok művezetőnk, műhelyvezetőnk van, aki szinte szakképzettség nélkül jött annak idején, ma viszont jól képzett szakemberek. — Volt egy nagy erősségünk; a konvenciók nem kötöttek bennünket, mivel kezdőnek számított mindenki. A profilátvételkor a gyártása technológiát szinte itt dolgoztuk ki. Például amikor a kábeldob gyártását elkezdtük, megindult egy általában elfogadott technológia Ma a kábeldob gyártásánál a termelékenység kereken megháromszoKenderfonógyár A Kender fonó- és Szövőipari Vállalat : fiataljai 15 lakást szándékoznak felépíteni a Dugonics utca 26. szám alatt. A terveket a Csongrád Megyei Tanácsi Tervező Vállalat KISZ-i#ái készítik, a kivitelező a Szegedi Építőipari Vállalat. A Petőfi SánOrvos- dor sugárút, a egyetem Bécsi körút, aa Alföldi utca és a Batthyány utca által határolt háztömb belsejeben 86 lakás építéséhez kezdenek. A közművesítéshez és a kisajátításhoz a tanács csaknem 2 millió forinttal járult hozzá. A tervdokumentációt december 3I-ig elkészíti a Szegedi Tervező Vállalat KISZszervezetének kollektívája, a kivitelező a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat lesz. A megyei épíEpitokes tővállalat és a tervezők szegedi tervezők sajútmaguknak is építenek majd lakásokat. Az Odesszai körúton két 20 lakásos házat építenek fel, hasonlóan a Népkert sori új házakhoz. Ilyen lesz mellettük a KISZbizottság által szervezett közösség lakóépülete is. Az ifjúsági lakóház-építési mozgalomban mindkét szegedi központú tervező intézet KISZ-istái derekasan kiveszik részüket, a többszintes, modern társasházak terveit társadalmi munkában készítik el. Ugyancsak társadalmi munkában mérik fel a telkeket a geodéziai vállalat fiataljai. F. K. rozódott, az önköltség pedig a felére csökkent. — Milyen módon, hogyan? — Gépesítettünk és a legideálisabb eljárást vezettük be. Példákat mondok: amikor átvettük az ún. robbantózsinór gyártását, az asszonyok szinte féllábon állva dolgoztak. Fél év alatt többségük beteg lett, nem bírta a munkát. Büntetésnek számított ezen a területen dolgozni. Száz asszony kínlódott így. Hónapokon át vizsgálgattuk, hogy mit lehetne tenni. Az egész üzemrészt gépesítettük, ma örömmel dolgoznak azon a munkahelyen. — Ebben az esztendőben milyen előrehaladás történt? — Mint említettem, termelési értékünk eléri a 360 milliót. Ezt az eredményt elsősorban a merész kezdeményezéseknek, a műszaki fejlesztésnek köszönhetjük. Ujabb példa: a mikroszeparátor-gyártásnál 4 gépen 60 asszony negyedévenként 2 millió darabot gyártott Műszaki kollektívánk egyetlen gépet konstruált, amely negyedévenként 15 asszony közreműködésével 4 millió darabot gyárt Egyébként csak annyit, hogy ebben az esztendőben műszaki fejlesztés révén körülbelül 100 —120 ezer munkaórát takarítunk meg, az első féléves eredmény 76 ezer óra. — Valami új termék, érdekesség? — Exportra is termelünk. A hagyományos telefonzsinór gyártását például megváltoztattuk, most a világszínvonalat képviseli gyártmányunk, amely kétszeri hőkezelés után biztos alakemlékező. Tovább bővül a gyártelep — A jövő milyen perspektívákat tartogat? — Még annyit, hogy a kezdeti 34 fős állományunk jelenleg 760-ra emelkedett, s a dolgozók többsége nő. Az átlagkereset naponta meghaladja az 53 forintot. Lassan rendbejővünk egyéb téren is, kommunáiis és szociális létesítményeink kielégítik az igényeket. Egyébként a jövő további fejlődést ígér a gyár számára. — Sor kerül újabb beruházás megvalósítására is? — Igen, sőt ez már folyamatban levő dolog, mivel a tervezők kezében van a bővítési program. Körülbelül 180—200 millió forintot költünk a gyár bővítésére, ez több mint kétszerese a kezdeti beruházás összegének. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — A jelenlegi árakat figyelembe véve mintegy 8— 900 milliós termelési érték létrehozását jelenti évente. Az újabb beruházás azonban — bár jövőre kezdődik — hosszabb időt vesz igénybe, s körülbelül 1973-ra fejeződik be. Újabb üzemi épületeket is építünk, a jelenlegi termelő területet háromszorosára növeljük, de a beruházásból csak 45 millió forintot fordítunk építkezésre, a többit gépekre költjük. G. I. Fogalomzavar K" állai Gyula elvtárs — mint ismeretes — a többi kö» zött ezt mondotta az országgyűlés legutóbbi ülésszakán: „Több jelenség arra mutat, hogy társadalmunk egyes rétegeiben erősödik az anyagiasság szelleme. Vannak, akik a közösség javára végzett becsületes munka helyett életük értelmét ós célját a szerzésben, sőt a harácsolásban látják". Világos beszéd. Mégis egy termelőszövetkezeti olvasónk némi csalódottsággal tette szóvá: „Na, itt van ugye: máris attól félnek, hogy meggazdagszik az ember. Hát mit csináljanak a pénzzel? Gondoltam, veszek télre egy televíziót, meg ezt, azt, de még majd rámfogják, hogy ebben látom az élét értelmét." Az illető egyéniségét, jellemét, erkölcsi felfogását idei 310 munkaegysége érzékletesen dokumentálja. Akár esett, akár fújt, vette reggel a tarisznyáját és ment oda, ahol szükség volt rá. Szinte minden köznapját a közösnek adta. Háztáji földjét mindig vasárnap tette tisztába, emiatt nem akart máskor otthon maradni. Éveken át mégis úgy volt, hogy osztottak is valamit, meg nem is zárszámadáskor, de ő jobban bízott a holnap ígéretében, mint hívő az istenben. Egész nyáron tán kétszer, ha felvette ünneplő kabátját, foltos, sárc® lötyögött rajta ébredéstől lefekvésig. S ebben az esztendőben végre kijött a lépés. A vezetőség már bejelentette, hogy biztos a 40 forint egységenként. Leült számolni, összeadta azt, amit a szövetkezettől kap majd, azután a szép kukoricatermés után járó prémiumot, a háztájiban termett burgonya árát, meg a két szerződött hízóét. Takaros summa jött ki. Mire költse? Földet nem vehet, Vicus már férjhez ment, • házat korábban megrenováltatta. Az asszony tette szóvá a televíziót, hogy legalább a téli estéket „agyonüssék" vele. Megállapodtak, hogy vesznek egyet, mihelyt átadják a hízókat. „Mondja meg őszintén, miért fáj most ez a kormánynak? Hát a pénzemmel nem azt csinálok, amit akarok?" Hosszas vita következett. Pedig a miniszterelnök érthetően, világosan mondta: mi az anyagias harácsolókat ítéljük el, a kocsmában ülőket, a seftelőket, az életen gúnyolódókat, a cinikus haszonlesőket, az autót, nőket, mámort hajhászókat. A dolgos ember boldogulása, jövedelmük fokozatos gyarapítása társadalmi cél, a párt és a kormány legfőbb törekvése. .Maradjunk csak az autónál. Mi lenne, ha én is autóra gyűjtenék? Kit bosszant ez?" Nem bosszant senkit. Váljék egészségére. A munkával szerzett jólét csak növeli a szocializmus tekintélyét, rangját. Aki helytáll a maga posztján a dolgozók rendszerében, annak nemcsak erkölcsi babér jár, hanem minden más is, amivel örömdűsabbá teheti az életét. Végül egyetértettünk. De bennem még mindig motoszkál, milyen sokat is kell tennünk, hogy fészket rakjanak az emberek fejében életünk köznapi igazságai. F. NAGY ISTVÁN Szigor és mosoly Vsz-tagok említették, hogy elnökük, aki világéle* tében barátságos ember hírében állott, amióta elnöki beosztába került, gyökeresen megváltozott. Mintha félne mosolyogni, fesztelenül közvetlen modorban beszélni társaival, félne tréfálkozni és évődni velük, pedig azelőtt ilyen volt a természete. S amikor megkérdezték, miért változott meg ilyen nagyon és ilyen előnytelenül, azt válaszolta, más az, ha elnök az ember. Régebben csak barát volt és küzdőtárs, most pedig felelős vezető, gondokkal terhelt ember, akinek fegyelmet kell tartania, vigyáznia kell vezetői tekintélyére is. Rendkívül hibás okoskodás ez, és a vezetői magatartás félreértése. Igazuk volt azoknak, akik elnökük megváltozását mély sajnálkozással említették. Mert ugyan mi köze van a tudatos fegyelemnek a komor ábrázathoz, a kimért beszédhez, a szigorúan megkövetelt „három lépés távolság"-hoz? Miért ne lehetne egy közösségben éppen a vezetők és a tagság jóbarátsága a fegyelem ú a jól végzett munka alapja? A szervezés idején azt hallották, hogy a tsz majd olyan lesz, mint egy nagy család. Olyan hangulat, olyan szellem uralkodik majd a szövetkezetekben is, amilyennek a családban kell uralkodnia. Márpedig a családot elsősorban az együvé tartozás érzése teszi meleggé. Az okos családfő nem komor ábrázataval, rideg kérlelhetetlenségével teremt rendet és fegyelmet, hanem éppen emberségével alakít ki olyan légkört, amelybe nem illik bele a rendbontás, s amelyben mindenki kötelességének tartja, hogy megfeleljen a követelményeknek. A családnak alkotóeleme a mosoly. Enélkül nem család a család, ós nem közösség a közösség. Vaskos tévedés azt hinni, hogy a fegyelem csupán a szigorból sarjadhat. Szükség van erre is, de nem csupán ez kell. A tudatos fegyelemnek mélyebbek a gyökerei, megteremtésének sokkal szélesebbek a lehetőségei. Az idei rendkívüli ősz igen sokakban keltett aggodalmat. Attól féltek, hogy a nagy terhek súlya alatt a szokottnál súlyosabb követelményekkel, rengeteg munkával küszködve idegesség, parancsolgatás, goromba hangnem kaphat lábra jónéhány helyen. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a tsz-ek egész sorában éppen az ellenkezője tortént. Ahol az elnök emberségesen, a meleg barátság hangján kért megértést a felelős percekben, ott tauraállott az egész falu. A parasztemberek többsége nagyon is érzi már, hogy övé a közös, .az ő egyéni sorsa ott dől el a nagy táblákon, s éppen ezért nem közömbös számára, hogy mit produkál a szövetkezet S ahol az elnök a nehéz napokban küzdőtársakat, munkatársakat látott a szövetkezet tagjaiban, nem munkára hajtott, hanem a „miénkbe" hívott áldozatot hozni, helytállást bizonyítani, ott nemcsak a tagok, hanem a hozzátartozók is minden reggel részt kértek a tennivalókból. Mert nem árt ismételni: nem csupán mogorva, szigorú ábrázattal lehet fegyelmet tartani és senki se ringassa magát abban a tévhitban, hogy a pattogó hang, a rideg utasítgatás szüli meg a tekintélyt Különösen nem a szövetkezetekben, ahol mindenki a gazda jogán, a gazda önérzetével kell hogy éljen és dolgozzék. S az elnök mosolya, szíves kézszorítása éppen ezt az önérzetet növeli napról napra. Az elnök mosolya a társ mosolya, amely jelzi az összetartozást is, biztatás van benne, s a jó társak helytállásának elismerése. Roppant jólesik ez minden tsz-tagnak, igen megnyugtató érzés számukra, ha a vezető, az egyenlők közőrt az első önnön magatartásával is szinte követeli: becsüljük meg egymást, barátsággal, emberséggel is. így kell ennek lennie azok között akik a magukéban vannak, akik közösen, egymást segítve keresik a boldogulást. KÉKESDI GYULA Kgsáirnth im ******* Q^augyarqrszA* 3