Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-17 / 245. szám

Biztosítottak az anyagi feltételek Nincs döntés az afro-ázsiai értekezlet elhal aaziásarót • Algír (Reuter. AFP) Szombaton Algírban köz­leményt adtak ki a második afro-ázsiai értekezlet állandó előkészítő bizottságának két­napos üléséről, amelyen részt vettek Algéria, Marokkó, az EAK, a népi Kína, India, Pakisztán, Irán, Indonézia, Guinea, Ghana, Kambodzsa és Etiópia küldöttei. A közlemény rámutat, hogy az algériai delegáció részletesen és kimerítően tá­jékoztatta az állandó bizott­ságot, az értekezlet megszer­vezésének anyagi és techni­kai feltételeinek biztosításá­ról. A közleményben nincs említés arról, hogy döntöt­tek-e a konferencia elha­lasztására vonatkozó kínai javaslatról. Algériai körök a gyűlés után nyomatékosan hangoztatták, hogy csak az október 28-án összeülő kül­ügyminiszteri értekezlet hoz­hat a konferencia elhalasz­tására vonatkozó döntést. Sukarno és Suharto nyugalomra intette Indonéziái A Kofi utasítása — Letartóztatták Aidit? # Djakarta (AFP, AP, UPI) tegyenek meg az egység fo­Sukarno elnök szombaton kozásáért, az új és régi beiktatta miniszteri rangot gyarmatosítás elleni har­is jelentő tisztségébe Suharto cért. vezérőrnagyot, az indonéz Az AFP jelentése szerint hadsereg új főparancsnokát Suharto tábornok szómba­Egy hét fl VILfiGPOLITIKABIIN Még mindig áttekin hetetlen az indonéz he'yzel További bizonytalanság a kasmíri kérdésben nenesziet ék Csombst Elhúzódott a kormányalakítás Bonnban Az Indonéziából érkező híreket várta — figyelte ezen a héten a legfeszülteb­ben a világ. A szeptember végén bekövetkezett megráz­kódtatások után a konszoli­dáció Jelelt még nem köny­nyü felfedezni Djakartában. Rendkívül nyugtalanító, hogy az országra erős jobb­oldali nyomás nehezedik, amely a kommunistaellenes uszításon túl már kommu­nisták elleni terrorcselekmé­nyekig jutott el. A szélsősé­ges nacionalista elemek vagy a türelmetlen vallási vezetők soraiból — nyilván az im­perialisták felbújtására — a kommunistákkal való leszá­molást követelik. Sukarno elnök mindenkor igyekezett megteremteni or­szágában a politikai erők egyensúlyát. Régi jelszavak a ..Nnsakom" — ezzel a rö­vidítéssel fejezte ki, hogy a százmilliósnál nagyobb lé­lekszámú, egész szigetvilágra kiterjedő óriási országot a három fontos politikai té­nyezőnek, a nacionalisták­nak, a vallási (mohamedán) erőknek és a kommunisták­nak az összefogásával kell továbbvinni a fejlődés út­ján. Figyelemre méltó, hogy a Pravdában a hét közepén megjelent djakartai tudósí­tás említést tesz olyan hiva­talos indonéz nyilatkozatok­ról, amelyek a „Nasakom" jelszót ismétlik. Ugyancsak a Pravda tudósítása szerint a politikai pártok, az állam­hatalmi szervek és a katonai hatóságok képviselői bizal­mukat nyilvánították Sukar­no elnök iránt. Az Indonéz megrázkódta­tás mindenesetre újból bizo­nyította. hogy napjainkban a világpolitikai küzdőtér leg­válságosabb részévé az ázsiai térség lett. Az Indo- ményekhez képest Nyugat­brit koronagyarmatnak szá­mító Rhodesiában a „füg­getlenség", úgy, ahogyan a fajvédő Shmith-ék kívánják, csak 200 000 európainak ad­na jogokat, ezzel szemben 4 millió afrikait a teljes jog­fosztottságba taszítana. Ez magyarázza, hogy a Wilson­kormány, ha nem is .lép fel erélyesen a lázadónak minő­síthető Smith ellen, mégis vonakodik belemenni a rho­desiai fehérek sürgette meg­oldásba. A világ véleményét híven tükrözte az ENSZ­közgyűlés szavazási eredmé­nye: csak két ország, a faj­üldöző Dél-Afrikai Köztár­saság és a gyarmatosító Por­tugália állt ki a független­séggel való Ian visszaélés rhodesiai manővere mellett. A többi ország elítélte Ian Smith politikáját. Kongóban most az követ­kezett be, ami már hóna­pok óta esedékes volt: Csőmbe menesztése. A mi­niszterelnök alulmaradt ab­ban a hatalmi harcban, amelyet ellene a köztársa­sági elnök Kaszavubu kez­dett. Csőmbe kudarca azon­ban egyelőre csak személy­cserét jelent, és nem politi­kai változást. Csombét a Lumumba meggyilkolásában vitt szerepe és az afrikai ér­dekek következetes elárulá­sa „nem kívánt személlyé" tette Afrikában. Meglehet, hogy Komba, az új afrikai kormányfő a „nemzeti egy­séekormány" megalakításá­nak címén rugalmasabb po­litikával próbálkozik. A fel­kelt népi erők bevonása nél­kül azonban hiábavaló min­den kísérlete. Az ázsiai és az afrikai ese­— jelenti a djakartai rá­dió. A nyugati hírügynöksé­gek elmondják, hogy a 44 éves Suharto kommunista­ellenes, jobboldali beállított­ságú katona, aki előlépteté­sét, ezt a kulcsfontosságú tisztséget, annak köszönheti, hogy elsőként fordult szem be a cióval, vonalat visz. A djakartai rádió ismer­| tette azt a beszédet, amit Sukarno elnök Suharto be­iktatása alkalmából mon­dott a kormány tagjai, a fegyveres erők vezetői és diplomaták előtt. Incidens volt csnpán Kijelentette, hogy a „Szeptember 30." mozgalom beletartozik az egész indo­néz forradalom képébe, in­cidens volt csupán, de sem­mi több annál. Egyáltalá­ban nem gyöngíti meg In­donéziát, sőt erősebbé, egy­ségesebbé teszi, ellentétben a gyarmatosítók és az im­perialista hatalmak sajtójá­nak állításaival. Sukarno felszólította Indonézia né­pét és vezetőit, mindent ton a rádióban ugyancsak nyugalomra intette az or­szág „haladó erőit". Kérte a lakosságot, ne üldözze azokat az elemeket, ame­lyek belekeveredtek a „Szeptember 30."-akció fe­dőnevű államcsíny-kísérlet­be. Felhívta Indonézia pol­gárait, segítsenek megőriz­,Szeptember 30." ak- ni a fegyelmet, kövessék s azóta is „kemény" Sukarno elnök útmutatásait az úigyarmatosítás, az im­perializmus elleni harcban. Eliárnak a rendbontókkal A djakartai rádió emel­lett ismertette a főparancs­nokság közleményét arról, hogy szigorú eszközökkel járnak el a rendbontókkal szemben. A rend és fegyelem meg­őrzésére felszólító nyilatko­zatok mellett azonban a hadseregvezetőség az AP je­lentése szerint megtette az első lépést az Indonéz Kom­munista Párt esetleges be­tiltása felé. A Koti, a leg­felső hadműveleti parancs­nokság, amely Indonéziában a legmagasabb szintű politi­kai végrehajtó testület is, utasította Indonézia vala­mennyi katonai hatóságát, hogy „ideiglenesen szünetel­tesse" mindazon politikai szervezetek tevékenységét, amelynek tagjai valamilyen formában szerepet tölthet­tek be a „Szeptember 30." elnevezésű mozgalomban. Ismeretes, hogy az állam­csíny-kísérletet a hadsereg­vezetés jobbszárnya részben a kommunisták nyakába akarja varrni. Az AP hír­ügynökség djakartai diplo­máciai köröket idézve nyíl­tan megírja, hogy a Koti fenti utasítása előjátéka le­het az IKP és társszerveze­tei betiltásának. Hír a lapokban A legutóbbi hírügynöksé­gi beszámolók arról tájékoz­tattak, hogy Aidit. az Indo­néz Kommunista Párt elnö­ke, Közép-Jáván tartózko­dott. Az AP és a UPI hír­ügynökségek jelentése sze­rint szombaton több Dja­kartában megjelenő napilap, köztük az Api című lap, amely a hedsereg irányítá­sa alatt működik, azt kö­zölte, hogy csütörtökön a közép-jávai Djogdjakarta vidékén Aidit elnököt őri­zetbe vették. nézlában történtek nem szo­rítják a háttérbe a változat­lan hevességgel dúló vietna­mi háborút, az Egyesült Ál­lamok bűnös agresszióját. Egyre több sajtóvélemény Iát napvilágot, hogy John­son elnök tovább fogja nö­velni az USA háborús erő­feszítéseit, s hogy ennek megfelelően karácsonykor már akár 200 000 amerikai katona is lesz vietnami föl­dön. ^^ Az indiai—pakisztáni konf­liktus annak ellenére, hogy a tűzszünetet meg-megsér­tlk Kasmír körül mindkét részről, a héten Inkább a diplomatákat foglalkoztatta. Az ENSZ közgyűlésén jelen­levő külügyminiszterek, dip­lomaták megbeszéléseken vagy „munkaebédeken, mun­kavacsorákon" keresték a megoldás lehetőségeit. Afrika is hallatott magá­ról a héten. A „legsötétebb Afrikához" tartozó Rhode­sia és Kongó vonta magára a közfigyelmet. Rhodesia az­zal, hogy a fehér telepesek kormányának feje, Ian Smith, a kudarcba fulladt Iondoni tárgyalásainak a vé­gén azzal fenyegetőzött: ha­ladéktalanul kikiáltatja a függetlenséget. A ma még Európában viszonylagos ese­ménytelenségről beszélhet­nénk csupán: Nyugat-Né­metországban a kormány­alakítási tárgyalások foly­nak, belpolitikai viharok és Intrikák közepette. A jövö héten kell Erhard kancellár­nak előállnia a kormánylis­tával. Az alkudozások nap­fényre hozzák Schröder ed­digi külügyminiszter és Adenauer, illetve Strauss volt hadügyminiszter kölcsönös gyűlölködését, de a saemé­lyi vitán túlmenően meg­mutatkozik, hogy az Aden­auer—Strauss vonal milyen veszélyes mohósággal köve­teli a nyugatnémet atom­fegyverkezést és a hideghá­borús politika folytatását. S ez Európában a fő veszély. PAI.FY JÓZSEF Amerikai tábornok vietnami repülőgép-veszteségeikről fmenkaT^""-vietnami Tiltakozó kampány az USA-ban repülőgépek szombaton is támadásokat intéztek észak­vietnami területek ellen. Kuang Ninh fölött a VDK légvédelmi tüzérsége egy tá­madógépet megsemmisített. McConnell tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke szombat reggel Sai­gonban kijelentette, hogy az amerikaiak eddig százalék szerint több repülőgépet vesztettek Észak-Vietnam fe­lett, mint a második világ­háborúban. • New York (UPI, BTA) Szombaton délután a New York-i Fiftha Avenue-n több ezer főnyi tömeg vo­nult végig és tüntetett az amerikai kormány vietnami háborúja ellen. A menetben részt vevőket megerősített rendőrkordon közé szorítot­ták, magukról a tüntetőkről az FBI ügynökei fénykép­felvételeket készítettek. Washingtoni kormánykö­röket aggodalom tölti el, hogy az amerikai városok­ban a vietnami háború el­len fokozódó tüntetések a jelenlegi behívási rendszer­rel szemben szabotázsba tor­kollhatnak. A VDK Hlen T,oc termelősző vetkezőiének dolgozói pus­kával a hátukon aratják a rizst. Az USA légitámadásai miatt a dolgozók állandóan készen állnak a harcra „Quo vadis Germania?" Degaulleista lap az újjáéledő pángermanizmusról • Párizs (MTI) A Notre République, a baloldali degaulleisták heti­lapja „Quo vadis Germa­nia?" címmel aggódva ír a bonni külpolitika alakulásá­ról. Rámutat, hogy Schrőder nyilatkozatai nem szolgál­ják sem a nemzetközi eny­hülést, sem a francia—né­net viszonyt ,.Schrőder a Fehér Ház bajnoka, pontosabban buzgó kiszolgá­lójaként akar feltűnni Nyu­Rhodesia még nem döntött • Sallsbury (MTI) Szombaton újabb minisz­tertanács volt Salisburyben, de nem született döntés ar­ról, hogy a kisebbségi fehér telepes kormány mikor ki­áltja ki egyoldalúan Rhode­sia Angliától való független­ségét. Pénteken este Ian Smith miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az erre vonatkozó döntést csak a kormány „kibővített ülésén" hozhatják meg, s ennélfogva a szombati minisztertanács után egy kormányszóvivő kijelentette, hogy „ez nem volt bővített ülés". A beje­lentésre tehát hétfő előtt nem lehet számítani. gat-Európában és Erhard úgy látszik követi ezen az úton". A lap sajnálattal ál­lapítja meg, hogy Bonn a német kérdésben elutasítja a De Gaulle javasolta megol­dást, holott „ép ésszel nem képzelhető el, hogy Bonn és a keleti szomszédok közötti előzetes és tisztességes meg­egyezés nélkül sor kerülhes­sen Németország egyesítésé­re". A „degaulleistának" ne­vezett Strauss sem megnyugta­tóbb. Schrőder és Strauss között az a különbség, hogy míg Schrőder az Egyesült Álla­mok erejére támaszkodva akarja visszahódítani a Har­madik Birodalomhoz tarto­zott területeket, addig Strauss Franciaországot sze­retné' felhasználni ugyanerre a célra. pasztaiható sem Schrőder­nél, sem Straussnál. „Hitler áldozatai nem fe­lejtenek olyan könnyen, mint azt a német politikusok gondolják — szögezi le a lap. — Schrő­der veszélyes útra lép. Az a Németország, amely békésen elfoglalhatja helyét a világ­ban, Luther, Kant, Goethe, Beethoven és Marx Károly Németországa, amely civili­zációnkat gazdagította. Mi­ért ne mondjuk meg, ami­kor ez az igazság? A pán­germanizmus Németországa, amely II. Frigyestől, Bis­marcktól Moltken át Hitler­hez vezetett, félelmet kelt. Valahányszor a Rajnán túl többé-kevésbé újjáéled az agresszív pángermanizmus, nyugtalanság és harag éb­red fel A hetilap ezután hangoz- a Hitlertől és a német meg­tatja, a hitlerista korszak véres tanulságai után joggal elvárják, hogy Nyugat-Né­metország lecsillapodjék, ez a törekvés azonban nem, ta­szállástól szenvedett népek­ben. Quo vadis Germania? — kérdezik, s valljuk be, hogy ilyenkor megnyugtató a jelenlegi kettéosztottság". Krag a szovjet—dán kapcsolatokról m Szocsi (TASZSZ) Szocsiból jelenti a TASZSZ, hogy Krag minisz­terelnök — Szocsitól néhány kilométerre fekvő rezidenciá­jában — szombaton tájékoz­tatta a szovjet újságírókat szovjetunióbeli tartózkodásá­nak eddigi tapasztalatairól. Krag kijelentette, hogy a szovjet—dán kapcsolatok fej­lődésének biztató kilátásai vannak. Előnyösnek tartja a dán miniszterelnök a keres­kedelem nagyarányú fejlesz­tését, és reményteljesnek a további kulturális és tudo­mányos együttműködést. Saragaf Auschwitzban • Auschwltz (MTI) Guiseppe Saragat, az olasz köztársaság elnöke szomba­ton az ősi, sok középkori olasz—lengyel kapcsolatot őrző Krakkó megtekintése után Auschwitzba látogatott, ahol beszédet mondott. Az olasz államelnök Ausch* witzot az egész világ szá­mára figyelmeztető jelkép­ként említette. Ukrofna * új kormányfőié m Kijev (TASZSZ) Ukrajna minisztertanácsá­nak elnökévé a 47 éves Vla­gyimir Scserbickijt, a dnyep­ropetrovszkl területi pártbi­zottság volt első titkárát ne­vezték ki. Ivan Kazanyecet, akit a Szovjetunió vaskohászati mi­nisztériumának élére állítot­tak, felmentették kormánv­fői tisztsége alól. Az SZVSZ­bizottságokban folytatódik a munka • Varsó (MTI) A szakszervezeti világ­kongresszus munkája szom­baton és vasárnap a bizott­ságokban folytatódik. Ezekben a bizottságokban most dolgozzák kl az első napirendi ponttal kapcsola­tos határozatot, a kongresz­szus egész munkáját össze­foglaló, általános határoza­tot, valamint az egész világ dolgozóihoz intézendő kiált­vány szövegét Moszkva A Moszkvában közzétett adatok szerint a Szovjetunió ipara teljesítette háromne­gyedévi tervét. Az ipari ter­melés — az elmúlt év első kilenc hónapjához viszonyít­va — 8,9 százalékkal, a mun­ka termelékenysége az ipar­ban 5 százalékkal emelke­dett. Párizs De Gaulle köztársasági el­nök szombaton délelőtt az Elysée-palotában fogadta Abdel Hakim Amer marsallt, az EAK alelnökét. A lfét ál­lamférfiú megbeszélése, amelynél csak a tolmácsok voltak Jelen, egy óra hosz­szat tartott. Damaszkusz Szíriában szombaton meg­kezdődött „Az Adennal és a megszállt dél-arábiai félszi­gettel való szolidaritás he­te". Ennek keretében Szíria minden tartományában gyű­léseket, tömegfelvonulásokat rendeznek. New York Vasárnap a New York Ti­mes, történetében eddig a legnagyobb terjedelemben, ezer oldalon fog megjelenni." Egy lap súlya körülbelül négy kg lesz. 2 DÉL-MAGYARORHÁG Vasárnap, 1965. október II. I »

Next

/
Oldalképek
Tartalom