Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-16 / 244. szám

A z Ifjúság a szodaliz­musért mozgalom öt évre meghirdetett szakasza lezárult A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a mozgalom a nevelő munka politikailag helye­sen megválasztott pedagó­giailag átgondolt hasznos eszköze volt Egységes ke­retbe foglalta a KlSZ-mun­ka legfontosabb területeit tudatosította a fiatalokban a szocializmus építésében rájuk háruló feladatokat Ezért a KISZ VI. kongresz­szusa elhatározta a mozga­lom továbbfejlesztését A kongresszus alapelvként ki­mondta, hogy a pozitív ta­pasztalatok alapján — meg­szüntetve a helyenként je­lentkező formális vonásokat — nagyobb gondot kell fordítani mind a követelmé­nyek meghatározásánál, mind a teljesítés értékelé­sénél az öntevékenységre, az alapszervezetek adottsá­gaira. A mozgalom űj szakasza az iskolákban 1965 őszén, másutt 1966-ban kezdődik, s egy évig tart Ezentúl ugyanis évente hirdetik meg * követelményeket Az alapszervezetek évről évre programot dolgoznak ki legfontosabb feladataik megoldására, s ebből min­den fiatal érdeklődési kö­rének, valamint egyéni ké­pességének megfelelően vál­lalhat részt Azok a fiatalok, akik mind a munkában, mind a műve­lődésben, mind pedig a testedzésben hozzájárulnak a közösség vállalásainak teljesítéséhez, hiánytalanul eleget tesznek önkéntes kö­telezettségeiknek, elnyerik az Ifjúság a szocializmusért mozgalom jelvényének Kedvvel, lelkesedéssel Az Ifjúság a szocializmu­sért mozgalom, amely öt évig tartott, főleg a kezdeti stádiumban érte el tömeg­mozgató célját. Az új sza­kaszhoz új követelmény­rendszer kidolgozása vált szükségessé a szegedi egye­temeken is. Saját javaslat alapján A központi vezetőképző tanfolyam tanulságait le­szűrve, az idén nyáron An­nus János, Julesz János és Zathureczky György szegedi orvostanhallgatók érdekes javaslatot terjesztettek elő ezzel kapcsolatban. A vég­rehajtó bizottság megvitat­ta, és a KISZ KB egyetemi és főiskolai osztályának út­mutatása alapján, valamint az előző ISZM tapasztalatai­nak segítségével kidolgozták a tervet. A megreformált követel­mény-rendszerben lényeges eltéréseket találunk a koráb­bihoz képest Többek között Ilyen az, hogy meghatáro­zott, de ezen belül egyéni­leg megválasztható felada­tokat ad jelentősebb arány­ban. A teljesítmény vonat­kozásában a fokozatosság el­ve érvényesül. Ezek segítsé­gével sikerül biztosítani a tö­meges foglalkoztatást. A határozatban három kö­zéppont körül csoportosul­nak a résztvevők által meg­valósítható lehetőségek. Első a tanulmányi munka becsü­letes elvégzését, a szakma korszerű szintű elsajátítását, írja elő. Az arany és ezüst fokozat feltételeinek valóra váltását a speciális kollé­giumok rendszeres hallgatá­sával, fakultatív nyelvtanu­lással, TIT-előadások láto­gatásával stb. lehet elérni. A szocializmus építésében való gyakorlati részvételhez emellett falujárás, vagy év­közi fizikai munka vállalása járul hozzá. Minél teljesebb ember A második csoport a mar­xizmus—leninizmus meggyő­ződéssé válásának elősegíté­séből, a politikai felelősség­tudat erősítéséből áll, s az sem lényegtelen, miként ké­szül fel valaki az egyetem elvégzése utáni közéleti te­vékenységre. Mind az arany, mind az ezüst fokozat meg­szerzéséhez kötelező az ak­tív részvétel az ideológiai tárgyak szemináriumain. A különböző — mai magyar és világirodalmi, etikai-esztéti­kai — vitakörökön való ál­landó részvétel, vagy politi­kai előadások tartása stb. közöl t elképzeléseinek meg­felelően választhatnak a hallgatók. A szak- és általános mű­veltség helyes arányának megtartását, az önművelést igény fejlesztését, a fizikai­lag edzett és munkabíró sze­mélyiség kialakítását várja el a harmadik alapelv. Az aktív részvétel a művészeti csoportokban, a sport tarto­zik ide. „Nagyon örültek neki'' — Az első taggyűlésen a csoportvezető ismertette ezt a vb-határozatot. Nálunk nagyon örültek neki. Sokan szerettek volna például szak­mai társadalmi munka cí­mén SZTK segédügyletet vállalni. Végre van ilyen is! A társadalmi fizikai munka tiznekét óra. Meglepő lelke­sedéssel mentek a lányok paradicsomszedésre, mert nem érezték a munkamoz­dulatokban azt, hogy ez kö­telező — mondta Andróczky Ágnes IV. éves medika. A harmadik évfolyamon tanuló Szentimrei Géza a gyógyszerészek véleményét közvetítette: — Tavaly közös progra­mot kellett összeállítani. Életképesebb a jelenlegi ter­vezet, mert most mindenki maga választhat. — A konkrét munka meg­indult. Elkezdődött a Vörös­kereszt tanfolyam, a hallga­tók lelkesen mentek kl a környező termelőszövetkeze­tekbe — mondta dr. Erdős Sándor, az Orvostudományi Egyetem vb-titkára. A követelmény-rendszert az egyetemi tanács elfogad­ta, a párt végrehajtó bizott­sága is támogatja. S nem utolsó szempont a sikerhez: a KISZ-tagoknak tetszik! Géza Ferenc Tessék választani! Egyéni, mégis közösségi — A három követelmény Gazdag akcióprogramok év végén az alapszervezetek vezetősége értékeli, majd in­dítványa alapján a taggyű­léseken döntenek a jelvé­nyek odaítéléséről. A leg­jobb alapszervezeteket a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevéllel tünteti ki. A közép- és szakmunkás- állit követelményeket, azok tei már mind elkészítették tanuló-iskolákban a KISZ többsége nem az egyéni, ha- akcióprogramjukat az 1965/66­nevelőmunkájának egyik leg- nem a közösségben történő os tanévre. Valamennyit be­fontosabb eszköze az Ifjúság teljesítést feltételezi. mutani lehetetlenség, de pél­a szocializmusért mozgalom Anyaga magában foglalja a daként egyet, a Kiss Ferenc próbája. Általa mozgósíthat- tanulásban, az életpályára erdészeti és mezőgazdasági juk a fiatalokat a szocializ- való felkészülésben, a társa- technikumét fellapozzuk. Ho­mus teljes felépítéséből rá- dalmi-politikai tevékenység- vá fordulhat seg tségért az a juk háruló tennivalók, a ben a művelődésben és a fiatalember, aki a próba első arany vagy ezüst fokozatát. KISZ VI. kongresszusán el- sportban elérendő követel- feltételét teljesíteni akarja? A végzett munkát minden fogadott feladatok, a KISZ ményeket. A próba tehát az Lesznek korrepetálások, ta­szervezeti szabályzatában Ifjúság a szocializmusért nulócsoportok, szakkörök, is­megjelölt követelmények el- mozgalomnak a 14—18 éves kolanapok és tanulmányi végzésére. A próba teljesíté- korosztályra, a diákfiatalokra versenyek. A politikai tájé­sével az ifjúsági szervezet kialakított követelményrend- kozottság elmélyítését többek részt vállal a nevelési terv szere. között az Iskolarádió és a végrehajtásában, segíti a Alapvető követelményei a tapasztalatszerzés szolgálja: társadalmi aktivitás növelé- következők: 1. Tanulj szor- kapcsolat az iskolai partszer­sét, a közösségek erősödését: galmasan, készülj választott veze"el\ a szülők előadásai, Ifjúkommunista közösségekké életpályádra légy a szocializ- a Kollégium politikai rondez­fejlődését. Ezt szolgálja az mus ifjú építője. 2. Ismerd vényeinek látogatása. A har­is, hogy jóllehet az egyén elé meg, és hirdesd a párt esz- n?adlk feltételnek ugy lehet méit. légy közösséged, a tár- cleget tenni> >» r^zt vesz a sadalmi élet aktív résztvevő- 8ze"?mi ,, vetélkedőkön tár­je. 3. fejleszd ízlésedet, érté- latlátogatásokoh, az iskolai kesen töltsed el szabad idő- öntevékeny művészeti Cso­det. 4. Sportolj rendszeresen, óvd egészséged. A próba nem egyenlő a KISZ egész tevékenységével, mégis az alapszervezet prog­ramjának gerincét adja, fel­öleli a KISZ különböző ak­cióit, mozgalmait. Nem füg­getlen tehát a KISZ-élettől, hanem annak szerves részét, fontos alapját képezi. Megismerkedve az Ifjúság a szocializmusért mozgalom középiskolai próbájának cél­kitűzéseivel, érdemes köze­lebbről szemügyre venni, hogy milyen módon tehetnek eleget e követelményeknek a diákfiatalok, az alapszerveze­tek? Megkezdődött a KISZ új oktatási éve Helyfoglalás Akik őt esztendővel ez­előtt kibontották az Ifjúság a szocializmusért mozgalom zászlaját, ha nincsenek is ínég túl a KISZ-korosztá­lyon, de már közelednek feléje, öt év nem nagy idő, de a fiatalok életében még­is számottevő: serdülőből if­jú, ifjúból meglett ember válik közben. Az ISZM is ezalatt vált „felnőtté", az egész ma­gyar ifjúság munkára, tanu­lásra serkentő mozgalmává. Szegedi sikereiről rendre hírt adtunk az elmúlt évek­ben. Mert volt miről írni a kendergyárból éppúgy, mint a ruhagyárból, az egyetemről éppúgy, mint a középisko­lákból. Üj 6ikerek alapozása most ez az ősz, az új ISZM hely­foglalása. A fiatalok min­denütt örömmel fogadják, mert vonzó, „rájuk szabott". Nem állhatja meg áz em­ber, hogy ne vágjon egy fintort azoknak, akik annyi­ra szeretnék, annyira mond­ják, hogy a mi fiataljaink közönyösek, maguknak va­lók. Közönyösek? Maguk­nak valók? Nem! Ez az if­júság a szocializmusért dol­gozik! F. K. portok munkájában. Azután tág tere van a társadalmi munkának is: a mezőgazda­ságban, fásításban. Védnök­séget lehet vállalni szobrok, emlékművek gondozására is. A negyedik, a sport köve­telményére is kellő gondot helyeztek. A programban megtalálhatók a különböző házibajnokságok, atlétikai, asztalitenisz-, sakk- és más versenyek. A választékban sem itt, sem másutt nem lesz hiány, az ISZM új szakaszában ön­állóan és természetesen ön­kéntesen járul hozzá minden fiatal — a maga és a közös­ség érdekében is — szép cél­Szegeden az Ifjúsági Ház­ban tegnap délelőtt kezdő­dött a KISZ Csongrád me­gyei bizottsága rendezésében a megye KISZ-ista vezető propagandistáinak kétnapos ankétja. Ezen megjelent Oravecz Mihály, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa is. Lukács András az „Ifjú Kommunista" című lap mun­katársa ismertette a Mit? Miért? Hogyan? című ifjú­sági munkát segítő kiadvány témáit, majd a résztvevők elemezték az eddig megje­lent számokat. Délután az új oktatási év feladatairól, s a párt ideoló­giai irányelveiből adódó if­júság között végzendő mun­káról tájékoztatták a megye vezető propagandistáit. Az ezt követő programon a szegedi alapszervezeti pro­pagandisták is részt vettek. Bodó Károly, a KISZ Csong­rád megyei bizottsága neve­lési osztályának vezetője ünnepélyesen megnyitotta az új oktatási évet A Tömör­kény gimnázium énekkara adott műsort, majd Ébli György propagandista a „Vallás és politika" című té­máról KISZ oktatási bemu­tatót tartott. Ezután a témá­hoz kapcsolódó műsort adott Szilágyi János rendezésében a KISZ Szeged városi bizott­sága Ifjúsági Házának iro­dalmi színpada. Utána a propagandisták hangulatos, jól sikerült bálon szórakoz­tak. Ma, szombaton a vezető propagandisták az oktatás különböző témáit dolgozzák fel csoportonként. Munkaér­tekezleten tárgyalják meg a részfeladatokat Diákok rakodóbrigádja Éjszaka a pályaudvaron — Becsülettel dolgoznak Már befejeződtek az az­napi előadások a Szegedi Tanárképző Főiskolán. A Pe­tőfi Kollégium ablakai még­is sötétek. — Hol vannak a diákok? — Tizenhatan a Tisza-pá­lyaudvaron. Az órámra nézek. Fél 10 múlt néhány perccel. Mii keresnek a főiskolások este a Tisza-pályaudvaron? Cseng a telefon Wolford József, AKÖV­irányító asztalán névsor. Ti­zenhat főiskolai hallgató ne­ve van felírva a fehér pa­pírra. — Az egyik készenléti ra­kodóbrigád |- mutatja. — A tanárképző főiskola kollégiu­mából. Tizennyolc vagon sóder érkezett 9 órára. Ezt kell a fiúknak kirakniuk, önként vállalt feladat. Majd meglátjuk, hogyan sikerül. Megszólal a telefon. Bene­dek Tibor, a MÁV szegedi igazgatósága területén dolgo­zó KISZ-rakodóbrigádok ve­zetője érdeklődik: megér­keztek-e a fiatalok? — Az ígért létszámnál töb­ben jöttek — hallatszik a vá­lasz. Az AKÖV-irányító elké­szíti a vagonjegyzéket. Két diák kap egy kocsit. A hiva­tásos rakodóknak 4—4,5 óra kell egy kocsi kirakásához. De a fiataloknak hogyan si­kerül, az majd csak hajnal­ra dói el. A baleseti oktatás után a raktárba indulnak a főisko­lások. Felveszik a lapátot, s a csákányt Nedves volt a sóder, mikor a vagonba rak­ták, ezért „leült", csak csá­kánnyal lehet felpuhítani. A vagonokon A tizenhat főiskolás elin­dul a vagonok felé. Néhány szakmai tanács — hogyan nyílik az ajtó; hogy a leg­könnyebb a sódert kirakni — aztán megkezdődik a munka. Dideregnek. Aztán mind job­ban belemelegednek. Nem is olyan könnyű a feladat, mint az első lapátnál látszik. — így mégis más. Brigád­ban. Többen vagyunk, ismer­jük egymást. Többet is tu­dunk végezni. Látjuk az eredményünket. Végig a vagonokon csat­tan a csákány, csörren a só­der, amikor a földre hul­lik. A gyakorlottabbaknak már nagy halomban áll a felpuhított kavics a kocsik mellett Kl ke'1 rakni r- Tudják hová kerül a só­der? — Újszegedre, az Ogyessza lakónegyed építéséhez. — Hogyan alakult meg a brigád? — Nem volt nehéz össze­hozni a fiúkat Akarnak dol­gozni ... — Nincs elég rakodója sem a MÁV-nak, sem az AKÖV­nek. Hallottuk, olvastuk nem Is egyszer — kapcsolódik a beszélgetésbe Cseh János elsőéves matematika-fizika szakos. — Valahogyan csak ki kell rakni az irányvona­tokat, hát segítünk. — Aztán — igazítja meg a lapátot Laki Sándor — jóér­zés, hogy a szerelvényeknek nem kell állniok. Persze a munka díja is nagyon jól jön. Siker — Szívesen csinálják? — Miért ne?! Nem árt egy kis testmozgás. A diákoknak is jobb a kedvük — moso­lyognak — ha több a pén­zük. De bennük mégsem csak a pénz fűti a lelkesedést Az, hogy — mint maguk mond­ták — segítsenek. Meg az, saját lábukon is álljanak: mert otthon sem mindegy, hogy az állami támogatás mellé mennyi költőpénzt kérnek. — Mehettünk volna ép­penséggel ma este táncolni is. De önként vállalták a pluszmunkát a tanulás mel­lett A rakodási akelő, melyet a területi autóközlekedési vezérigazgatóság áruirányitó csoportja és a KISZ Szeged városi bizottsága szervezett sikerrel jár. Más diákcsopor­tok is készen állnak, s ha kell segítenek az áruszállí­tásban. Az Erdészeti Techni­kum, a Radnóti gimnázium, az Ady Kollégium és a 600­as iparitanuló intézet bri­gádjai is várják, hogy hív­ják őket munkába. Ha irányvonat fut be a pályaudvarra, akkor az első jelzésre már mennek is. Teg­nap este kaptuk a hírt: ma is számítanak a fiatalok munkájára. K. A. 5 órai tea a Hungáriában 1965. október 17-én du. fél 4—fél 8 óráig az Ifjú­sági Ház rendezésében. Fellépnek: Barlai Kató. Szikora Jeuö, Juhász Endre. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. K 456 Az iskolák KISZ-szerveze- jaink eléréséhez. Friss ropogós lángos kapható naponta reggel 7 órától az Egyetemi Büfében. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK, ISKOLÁK meg­rendelését elfogadjuk, nagyobb mennyiség esetén a kiszállítást időre vállaljuk. Lenin körút 103. — Telefon: 25-60. K 451 Csütörtök, 1965. október 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom