Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-06 / 235. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZOCIALISTA MUHKASPA RT LAPJA Partizán-zászlóaljak támadásai A nagy elhatározás j Alkotó műhelyeket! Népi ellenőrök az alkatrészellátás nyomában log, amire csak ritkán van szükség Hazaérkezett Mongóliából a magyar pártós kormányküldöttség Kádár János elvtárs nyilatkozott a küldöttség útjáról Egyetlen szőlőfürt sem mehet veszendőbe Megyeközi borászok értekezlete Szegeden A Magyar Állami Pince- dekezés is eredménytelennek miatt ne érje különösebb gazdaság Csongrád, Szolnok bizonyult. Az eddig beérke- kár a termelőket, a vállalat és Békés megyében üzemelő zett szüreti adatokból kitű- elhatározta, hogy az idén a részlegeinek 120 borásza nik: a tavalyi 226 ezer má- szokásosnál nagyobb menykedden Szegeden termelési zsa szerződéses terméseladás- nyiségű mustot ad át besűritanácskozásra ült össze. Ki- nak az idén csak a felére tésre a konzervgyárnak. Vérály Ferenc, a vállalat igaz- számíthatunk. gül lényegesen javulhat a gatója részletesen ismertette E fokozottan eondos át- termelők helyzete, ha az a szüreti teendőket, majd vétrfi mu^át követel hogy eg<5sz várható term<ist le" áttért a várható .termési kevéftr!^eredmények alakulasára. Ra- k ^evetlen fürtie se men- késöre halasztott szureteles mutatott: az idén egyes he- v^lndöbe Kovács SáS- veleJáró Evetéi menye, hogy Iveken az elsz^nradett kár fcSJ^SSSSürtSS!fSS, 'gSSLSSfta£!S*jjék a^elésl kf: ^edvXSwöjárás'SÍ esés Szeged kornyékén, leg- f ltű - alacsonv a must tett teruletek tsz"ei a kevesebb Jászberény vidé- ftS^ukorfo^ is Ám a messzebbmenő segítséget kén, ahol 16 mázsa az átla- Smutótkozó naoS ígértek az átvevőhelyeknek, gos termési eredmény hol- SfkSlást teér fte ami mindenesetre örvendetes dánként. Másutt - főleg Dóc, ^ ö^ekTnvár mostohaS- megnyilvánulása a szociálisZákányszék és Mórahalom ^t Hihetöl^ s^rült ett szektorok között Alakult határában - ennek a fele ú^, S még _ sem termett. ^ jddk VTAIG, előtt de Az ertekezIeten reszt vevd A nagy arányú elemi csa- ^^^"turetelí ^ páson felül, az idéi esos-me- ^ termelők. Sémáit maguk sajátos leg időjárás miatt a betegse- problémait, gek (peronoszpóra) elleni vé- Hogy az alacsony cukorfok O. J. Eltemették a megölt indonéz tiszteket Ma kibővített minisztertanács Indonéziában — Elmaradt Kedden déitíőU visszaér- szőr jártunk Mongóliában, bár ott a körülmények és az Számunkra különösen érde- indulási aiap teljesen más, kes és tanulságos volt a látó- mint Magyarországon volt. s gatás és nagy segítséget adott ezt meg kell értenünk. Ütunkahhoz, hogy jobban megért- kai összefüggésben a szovjet hezett Budapestre a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével baráti látogatást tett a Mongol Népköztársaságban. A párt- és kormányküldöttség fogadtatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kállai Gyula, a Forradalmi MunkásParaszt Kormány elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai és a Központi Bizottság titkárai. Ott volt a fogadtatásnál a Központi Bizottság. az Elnöki Tanács és a kormány sok tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos vezető személyisége. Jelen voltak a fogadtatásnál a budapesti diplomáciai testület vezetői. Kádár János a megérkezés után nyilatkozott a küldöttség úTjaról a sajtó képviselőinek. — Nagyon eredményes volt a látogatás. Az emberekkel való találkozásaink nagyon szívélyesek, melegek voltak. Küldöttségünk öt tagja közül négyen tulajdonképpen elősük Mongólia helyzetét, azokat a nehézségeket, amelyeket a mongol elvtársaknak le kell küzdeniök a szocializmus építésében. Nagyon örültünk, hogy szemmel láthatóan gyorsan fejlődik Mongólia, területen szovjet elvtársak vendégei voltunk, velük két ízben is találkoztunk, s nagyon hasznos, szívélyes elvtársi beszélgetést folytattunk a bennünket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. (MTI) Lefényképezték a Luna—7-et Európa legnagyobb tükörteleszkópjával kísérik az űrállomás útját A Szovjet Tudományos test útját a gyenge fényű Akadémia krími asztrofizikai csillagok tömkelegében is. megfigyelő állomásának A Luna—7-ről készített felmunkatársai lefényképezték vételeket most elemzik. A felvételek nyomán pontosan a Hold irányába kilőtt Luna —7 szovjet automatikus űrállomást. A fényképezéshez az állomás 2,6 méter átmérőjű tükörteleszkópját használták fel. Ez Európában a legnagyobb tükörteleszkóp. Segítségével a krími asztrofizikusok le tudnak fényképezni egy olyan mozgó testet is, amely mindössze három pontnyi nagyságú. Ily módon figyelemmel tudják kísérni a meg tudják majd állapítani a Luna—7 útvonalát. (MTI) a díszszemle — Jobboldali erők a hadseregben 0 Kuala Lumpur, Singa- szólította fel a fegyveres erő- tiszteletadás mellett eltemetpore (AP, Reuter ÜPI) ket, hogy fokozzák a védelmi ték azt a hat indonéz táborA malaysiai rádió szerint készültségüket „minden nokot és a hadsereg egyik Közép-Jáva több vidékén fo- olyan esetleges ellenséges ak- hadnagyát, akit az úgynevelyik a harc- Untungék szá- ció ellen, ami külföldről in- zett „Szeptember 30-a mozmos járást ellenőriznek, kö- dúlhat ki". galom" tagjai a hatalomátvézöttük Djogdjakartát és kör- Mint ismeretes, a Djakar- teli kísérlet kirobbanásának nyékét A nyugati hírügy- tában hatalomra került tá- napján elraboltak, majd nökségek megemlítik, hogy a bornokok előzőleg arra ké- agyonlőttek. A djakartai Kamalaysiai rádió nem jelölte szültek, hogy október 5-én, übata katonai temetőben meg hírforrását, s a harcok- a fegyveres erők napján, a rendezett szertartáson a rál cvóln heielentést más tervek szerint megtartjak a , ,,, " helyrőf ne^lekTt megérd díszszemlét. Ezt azonban Su- gyászolók között a fő helyen tenj karno elnök megakadályozta, állt Abdul Haris Nasution Sabur tábornok, az elnöki és a katonai felvonulás nap- tábornok, hadügyminiszter, testőrezred mostani parancs- ját november 10-re tolta ki. ku a f lk ls egységek noka beolvasta a djakartai Sukarno különben szerda rádióban Sukarno felhívását, reggelre összehívta a miniszAz elnök felszólította a fegy- tertanács kibővített ülését. ^CS^Su- ^onai fisz,eleiadás karno kifejtette, hogy a Egy másik djakartai rá- szole41t4k „ nernzetet» Az Szeptember 30-a akció nevű dióállomás szintén Sukarno szolgaltak d nemzetet ' Az mozgalom kizárólag politi- elnököt idézi, aki „a nemzet indonéz hadsereg — mondotkai kérdés, s hogy ezt ő (Su- hőseinek" mondotta az ál- ta — továbbra is teljesíti az karno) a lehető leghamarabb lamcsíny napján elhurcolt és ország és a forradalom Vémeg fogja oldani. meggyilkolt hat tábornokot, delmezésében meghatározoU c I közöttük Janit, a 6zarazfoldi SUKarno hadsereg vezérkari főnökét, feladatát. megakadályozta Mint a Reuter-iroda je- Jól értesült indonéz forrálenti Singapore-ból, a dja- sokból származó hír szerint A djakartai rádióban Na- kartai rádió bejelentette, sution hadügyminiszter arra hogy kedden teljes katonai (Folytatás a 2. oldalion.) nái szintén megsebesítettek. Nasution beszédet mondott. Kijelentette, hogy a megölt tisztek „húsz éve hűségesen lj iabb csillajjtető* szárítók a papriU agyárban A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat telephelyén az utóbbi években szinte gombamódra szaporodtak a tároló- és szárítópajták. Ezek részben nyitott oldalú, az eső és nap ellen védd épületek. Általában jó szolgálatot tesznek az utóérleléshez, a paprikacsipedéshez és felfűzéshez is. A munkásoknak nem kell szabad ég alatt dolgozniuk, felhasználhatják ezeket hagymapucolásra, zöldségtisztításra is. A szegedi 3-as számú telepen most újabb 1200 négyzetméter alapterületű, csillagtetős pajtát építenek. Remélik, hogy a Dunaújvárosi Vasmű és Nitrokémiai Vállalat időben elkészíti a szükséges anyagot, ugyanis a pajták tetőszerkezete hullámos műanyaglemezből készül majd, s ezzel a korábbi építkezésekhez mérten sokkal világosabb munkahelyeket tudnak kialakítani. A kéocn: Fényezés után a Warszava—203. Hat és fél percenként egy Megszoktuk, megszerettük a bogárhátú Warszava autókat, hiszen hosszú évek óta benépesítik mar országútjainkat. A „Pobjeda" utódjának születési éve: 1949. Attól kezdve gyártják Varsóban a Warszavát. Hat és fél percenként egy autó. A hatalmas csarnokokban száll a szikra, csapódnak a kalapácsok. Mire elkészül a belső kárpitozás, minden elektromos vezeték a helyére kerül és az autó lelke, a motor is elfoglalja helyét, addig körülbelül 150 munkaóra telik el. A Warszava kiválóan bevált a magyar utakon. Ezt hosszú évek tapasztalatai bizonyítják. Ezért Magyarország egyik legjelentősebb üzletfele a Warszava autógyár. 55. évfolyam, 235. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1965. október 6. 4