Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-24 / 251. szám

\ Szepesi Attila versei * Külvárosi ének Erted izeretem e falak i áttetsző szerkezedét, hidak iegi iveit a fák fölött. Néke n e táj verem iné lelt. mint csapódó mesék. " Szeretem a fényben ázó tetők vibrálását; alig lengr.ek a délután porában. , S r. fellpghr-növő házak vállait. , Arcodban fölismerem ezt £ a tájat: háttérben villanyhuzalok erdeje, gyárkémények, és ko-cs jak mögött dübörgő v.is-szivü mozdonyok. Itt napról napra öltözöm hűséjbe. vasba érted, hogy szerelmünkig érjünk, ha mejd tetőt emel fölénk e kor, mely az acélos égnél mélyebb. Oszi beszéd A falakon nyál tapad. Szemek, szemek: alattuk egyre több a szarkaláb Oldódó ujjak türelme: vasak, huzalok, sínek türelme. Egyedüllet utcákon át. Ablak nyílik-csukódik. Mögötte kék zeneszó. Suhancon még, telefonszámok közt kutatsz. Neonreklámok négyszöge fejedre tárul. S körötted zsong az öszi beszid; — reménye l valakinek: — fogpaszta, társasutazás. Almási Gyula Bcla: Ilazatérflk A XII. Vásárhelyi Öszi Tárlat anyagából Dér István: Kenyérevö A Ballagó át, Ballagsz éveken és gondokon egyszerű harmonika-muzsikát hallgatsz csak néha; tolladon a fény szökken, mint tornyosuló tetején bánatoknak az egyhitú öröm. Rumszagú szél kísérget a kövön, s falak között — üveg árnyéka, láng — kis terecske számodra a világ. A volt kamasz benned rég elalélt, mutáló szavaid döbbenetét vigyázod; habzik már a gondolat nyelved acélos láncai alatt, s mig lépsz előre, iker-szerelem kísérget — aranyfény a töreken: — két lányszem, guruló üveggolyó, s tűzijáték, szavakból robbanó. professzor lenyűgöző előadó volt, az a fajta, amelyikre azt mondják, kicsit bolond, de nagy ember. Most is valósággal lekuporodott, hogy azután annál impozánsabban emelkedhessék föl, széttárt ujjai között, mint két gömbsúlyzót emelve magával a témát, amelyről szólt: — Félelmek, ború, gyötrelem, aggódás, megannyi ellenségünk kérem, a szervezet elcsügged, akadozik a rugó, még a gyógyszert sem szívja úgy fel a gyomor kérém, mintha, ós ez a lényeg, mintha mi magunk megteremtjük a gyógyulás szubjektív feltételeit is, a beteget megtöltve bizalommal, derűvel, derűlátással, segítő akarattal, amikoris kétszeres a gyógyhatás, maga a szervezet válik szövetségesünkké, a szervezet kérein. Gombó Pál Gyógyító optimizmus Kaczúr István Kislányom nagyon szereti a szőlőcukrot. Én is szerettem. Délutánonként, amikor kijön az óvodából, szinte az az első szava: veszel szőlőcukrot? Persze, hogy veszek. Szinte mindennapos szokás már, hogy veszek cukrot, nem úgy, mint amikor még én ... Akkor valahogyan másként volt. Legalább is mindennap nem vásároltunk cukrot. Messzire volt telünk a bolt... Ha cukrot vásároltunk, az többnyire nevezetes esemény volt. Én egyszer sokat akartam vásárolni, nagvon sok krumplicukrot, mert nálunk az járta. A krumplicukor. Akkor történt, amikor Szentlászlóban szolgáltam SMntet^^^^^^^^ alatt. Nyár volt. Cséplőzúgást. árpaport meg aeatpelyhet hozott a tikkasztó szél. 3azdámhoz éppen akkor áll^ be a gep. amikor javában osztogatta részemre a „prémiumot", eszembe se jut már, miért Minden bizonnyal rászolgáltam, ebben bizonyos vagyok. A cséplómunkások megsajnáltak. Megajándékoztak ki-ki amivel éppen tudott Egyik jó szóval, másik simogatással, megint másik almával. Egy jóasszony — anyámhoz hasonlított —, csillogó nikkel pénzt bogozott ki a zsebkendője sarkából, azt adta nekem. Ragyogó 50 fillérest, amit nem éppen kevésre becsült a pengős világ. Mindjárt tudtam, hogy krumplicukrot veszek a pénzen. Nagyon szerettem a krumplicukrot Ha kaptam, a kezembe vettem egy darabot, gvengeden a fogamhoz nyomtam és reszelgettem. gyalulgattam, mig csak el nem kopott. Végtelenül szerettem a krumplicukrot Csak édesanyámat jobban. Elhatároztam, hogy néki veszek majd krumlicukrot az én nagy vagyonomért. Édesanyám mindig vásárolt nékem krumplicukrot, amikor a havi, egy napos tisztálkodóid szabadságról visszaindultam a tanyára. Tiz fillér árút vett. Én mosl egyszerre ötvenért veszek! Nem volt nyugtom. Terveket szőttem, hogy ezt is, azt is venni kéne édesanyámnak, de végül mindig a krumplicukornál kötöttem ki. Hujnalonként vele ébredtem, este vele köszöntem el csillagtól ós vele almodtam. A kriimpllcukorrnl. .Szép nagv darab, fehér krumplicukrot vittem édesanyámnak akkorát, hogy majd leszakadt tőle a tarisznyám. Pedig a tarisznyát vízhatlan ponyvából varrta édesapám, szurkos fonállul. » Másnap, az álom után el is határoztam, hogy az ajándékot mégsem a tarisznyában viszem, nehogy leszakadjon. Inkább kéjKrumplicukor rek majd élesztős papírt Győri nénitől. 0 volt a boltos. Arra is gondoltam, úgy adom majd ál a krumplicukrot, hogy sokan lássák, különösen Tarnóczi Jóska, meg Pataki Palkó, a szomszéd gyerekek. Biztosra vettem, hogy ók sohsem vesznek 50 fillér áru krumplicukrot ajándékba mert nincs anynyi pénzük. Hadd lássák, hogy énnekem van. Mert én kapok a szolgálatomért. Elérkezett a nap. amikor gazdám a boltba küldött. Vagy három kilométernyire a tanyától, oda al\ol a szarvasi, meg a szentmártoni kövesút találkozik. Nem az ütőn mentem, hanem keresztül, tarlón, ku, koricán. toronyiránt. A gazdám pénzét a tarisznyában vittem, az enyémet a markomban. Azznl'köszönök majd be a boltba, hogy kérek ötven fillérért krumplicukrot — gondoltam. És megmagyarázom Győri néninek, hogy édesanyámnak viszem ajándékba, mert szombaton este megyek haza. öröm dobbant a szívembe, hiszen melyik gyermek nem örül az édesanyjának? örül valamennyi. És Ilyenkor végtelen nagy szeretettel öleli az anyját minden gyermek. Én is anyám keblére bújtam volna szívesen, de messzire volt tőlem. Csak álltam a tarlón, fájó szívvel és kutató szemekkel vizsgáltam a tanyákat övező akácosok távolba vesző lombjait Talán meg akartam látni a mi utcánkat fehérfalú kis házunkat. Honvágy fojtogatta a torkomat s hirtelenül felmásztam egy arpa-vontató tetejére, hátha legalább a templom tornyát látnám, amelyiktől nem messzire ott van 'édesanyám. » — Hm — jutott eszembe — nem is gondolja, hogy milyen hatalmas krumplicukrot veszek néki mindjárt. Megláttam a tornyot. A szentesi református nagytemplom messzire pirosló toronykupoláját és akkorát sóhajtottam, majd lebillentem a figyelő helyről. S ekkor egy pillanatig azt hittem, a torony üzent. Valami megpendült mellettem, tisztán. hallhatóan. / Alomba szőtt pénzem, a ragyogó ötvenfilléres csúszott a földre. Édesanyámnak szánt ajándékom ára. Napestig kerestem, nem találtam. Elnyelte' a föld, ma is ott szunnyad valami repedésben. Aligha sírt annyit tízesztendős kisbéres, mint ameny nytt én akkor sírtam visszafelé menet. S mindig csak egyre gondoltam: nem lett meg a pénz, nem tehettem jót édesanyámmal. pedig imádkoztam is. Édesanyám éppen olyan szeretettel fogadott szombaton, mintha rettem volna néki krumplicukrot. amelynek mije a pszichikai hangolás? Motorja, negatíve rückwertsben működő, pózt tí ve hármas sebességgel előre hajtó motorja. Még az előadás lendületében ragadta maga után a hallgatókkal bővült sleppjét és csak természetes, hogy kiváltképpen előadását igyekezett illusztrálni. Arcáról masszív derű sugárzott Az előtérben dúlt arcú lányka ült kezében papírokkal, szemmel láthatóan felvételre váró új beteg. — Mi a baj, kedveském? — rontott rá a tömeg ólén a professzor. A lány rémülten hebegte: — Vérnyomásom van, doktor úr. — Professzor úr, profeszszor ur! — javította a főorvos. — Magas vagy alacsony? — Alacsony vagyok. 162 centi. — A vérnyomása, kedves. — Alacsony. — Hahaha — az is betegség? Azért van úgy elszontyolodva? A statisztikák kérem, kimutatják, hogy az alacsony vérnyomásúak tovább élnek, mint az átlag. Nem mondom, ha magas lenne, volna némi oka az elszontyolodásra. De így? Nem is értem, miért utalták kórházba. — A lány, aki már-már felvidult, ismét ijedt arcot vág. — Na de. ha mar itt van, kivizsgáljuk, kedvo-.ském, aztán fel a hosszú élet és a bőséges gyermekáldás felé! A lány elbógi magát. — De doktor professzor úr, tessék né-héz-ni-hi — mutatja a fel vételi lapot — itt az áll, hogy „A halál oka", meg „A legközelebbi hozzátartozó", ugye azért, hogy őt értesítsék lei, ha megha-ha-|halok ?! A professzor kitépi a kezéből á lapot. — Micsoda ostobaság. Hogy meghal? Maga! Száz évig fog élni! Ez a rovat nem magára vonatkozik, kedves, hanem hetvenéves szívtrombózisos betegekre.. Magáról ez szól, nézze, olvassa: Gyó-gyul-tan tá-vozott. Érti: Gyógyultan távozott! 1 mosolyodik a lány, a professzor diadalmas, rohan tovább. A kórteremben ül Juhász bácsi, aki hetvenéves és szívtrombózisos. — Na, gyógyulunk, gyógyulunk? — a professzor harsány, a kintrekedt félslepp is hallja. — Igenis, professzor úr. — Hát akkor mosolyogni, Juhász bácsi, mosolyogni, a mosoly félegészség. a tisztaság a másik fele, akkor már teljesem egészséges is. Nem hiszi? Három hét és kidobjuk, semmi keresnivalója itt az ilyen életerőtől duzzadó fiatalembernek, mint maga. Es a beteg nyeszlett vállát veregeti. Az azonban ellentmond: — Tetszik tudni, profeszszor úr, tudom én aztat, hogy ebből nem lehet meggyógyulni. Az első trombózis után jön a másik, a harmadik, aztán kampec. — Hát ezt meg melyik nagyokos mondta magának? Ki vele, Juhász bácsi! A professzor támadó állásban vár. — Nem mondták, kérem. De a Kernstock is úgy halt meg. — A Kernstock! Az kérem egy súlyos eset volt. Nem úgy mint maga. Várjon csak. Ide figyeljen, Juhász bácsi, ismeri maga a Borkonyit? A hentest, no? Juhász szemében remény csillan: — Aztat ismerem. — Nohát. A Borkonyit három éve, hallja, Juhász bácsi, három éve szállították be ide, trombózissal. Súlyosabb eset volt, mint a magáé, ajaj, össze se lehet hasonlítani. Es, kérem, kutyabaja, az uszodában találkozunk reggelente. Na? Juhász bácsf meg van győzve. A professzor végső rohamot' indít a lelkéért. Gyors vizsgálat után kijelenti: — Remek, remek. Tudja mit, kedves Juhász bátyám, ma már kimehet, nővérke, kisérje ki az előcsarnokba és ott üldögélhet. No? — Köszönöm — rebegi a boldog beteg. A professzor a továbbiakban még megnyugtat egy cisztá6 strumájú beteget, hogy semmi baj, kivágják azt a kis cisztás részt, aztán elélhet százhúsz évig, hát nem jobb ez, mintha valódi túltengést találtak volna, akkor szabályozgatni egész életen át, és mindig rossz a közérzet, lelki zavarok, bizonytalanság — így egy hét és túl van az egészen. Hogy a vágás nyoma? Az semmi, mint egy cérnaszál, mint cérnaszáí, mint egy hajszál, annyi fog látszani! ikor teljes sikerrel befejezte demonstratív körútját, az előtérben oát látja Juhász bácsit. Megszólítja: — Nagyszerű! Fel a fejjel, fiatalúr! Gondoljon Borkonyira! Abban a pillanatban nyílik a liftajtó, hordágyat hoznak ki, rajta — Borkonyb a hente$. A professzor azonban faltalálja magát, hozzá is van néhány biztató szava: — Ejnye, Borkonyl úr„ megint infarktus? No, sebaj, nézze, éppen itt a Juhász már fent jár. Magyorsan kigyógyítjuk, ám! M bácsi, gát is De ki E HATVANI DÁNIEL Spirituálé Karcsú szelek úsztak a folyón madái hangok voltak a csillagok karcsú szelek jártak a bokrok közt fordult a feny de aztán itthagyott habok mosták el léptemet kavics-fájdalom gyötörte lábam álmodni sem tudtam nélküled álmodni sem tudtam e világban port-sikoly meredek szikla liánokra kúszik a sziv dobol a sziv tam-tam dobol a sziv meg se rezzen virágod szirma Czhetnek árnyak dobverései arcodból kiszakadni nem tudok én űzhetnek égő ostoraikkal szörny-éjjelek at a hágók tetején fekhelyed a fü-lapulásban ha egy percre is megkeresem keresem arcod, hogy végre lássam hogy fut el az hogy fut szemeden énekszó hull a habokra dóraaként átdöf a hang lendül a hang tam-tam dördül a hang belelobban az alkonyokba Térdig levélben gázolj az erdőn akkor is enyém öled sugara térdig s azon túl mossanak esők lépteid nélkül nem találok haza tctórli hajad szivemről a port mint a vadak pihenünk a fák odván méhek dongnak köröttünk míg a lomb nyugvása mint az idő hajol rám több vagy a halálnál asszony és drökebb mint az ég éjszavú ég tam-tam fényszagú ég gyönyöröm fudrk'ása asszony 4 Dél-Magyarország vasárnap. ím*, oktober a. \