Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-17 / 245. szám
Dugonics András Születésének 225. évfordulójára Dugon'cs Andrással kapcsolatos kötelező Irodalomtörténeti Ismereteken kivíll három kis epizódra emlékezem az írc születésének 225. évfordulója alkalmából. » Az ezerkilencszáztízes évek elején a szegedi főreáliskolában az első Irodalomtörténeti órán Bródy Mihály tanár úr valahogyan így kezdte az óráját: „...Mint a szegedi főreáliskola hallgatóinak Illik meglsmerkednlök városunk nagy szülöttjének, az el ső népszerű magyar regény írójának alakjával, Dugonics Andrással. Az előadás után — folytatta — menjenek el a Dugonics-térre és nézzék meg azt a bronzszobrot, mely ott áll az Ítélőtábla előtt (akkoi az egyetem központi épülete még az ítélőtábla épülete volt) és jól véssék magukba annak alakját, arcának vonásait, mert úgy jobban megmarad emlékezetükben az, amit tanulni fogunk róla..." Az osztály összes hallgatói az előadás után el is mentek a szobor elé, és mint ahogy Bródy tanár úr mondotta, igyekeztek jól emlékezetükbe vésni a szobor alakját és később azt ls, amit tanultak róla. • Ezerkilencszázhuszonnégyben egy alsóvárosi kiskocsmái darvadozás után, éjfél tájban, fiatal „kócosok" Juhász Gyulával együtt bandukoltunk a belváros felé. A kihalt, néptelen utcákon egy lélek sem járt rajtunk kívül és amikor elérkeztünk a Dugonics-térre, Juhász Gyula, aki eddig állandóan szóval tartott bennünket, hirtelen megállt, elhallgatott és levett kalappal, tisztelgően szembe fordult a szoborral és mereven nézte. Nem tudtuk mire vélni ezt a hirtelen mozdulatot és hallgatást, de mi is utánacsináltuk. Néhány másodpercnyi szünet után ismét megindult és kérdő tekintetünkre ezt mondta: Itt mindig úgy állok meg, mint egy oltár előtt,... Ezt ti is megtehetitek...•« • A tavalyi szabadtéri játékok idején, az Aida előadásán megismerkedtem egy németül jól beszélő holland családdal. Másnap együtt mentünk városnézésre. Amikor a Dugonics-térre értünk és megnézték a szobrot, ezt kérdezte az amszterdami ékszerkereskedő: „Hogy van az, hogy önöknél egy papnak is van szobra? Kl ez? Amikor elmondtam neld, hogy kit ábrázol a szobor és hogy ki volt Dugonics András, így válaszolt: „Most már értem. Ez az ember valóban több volt, mint pap..."« • Kl is volt Dugonics András? 1740 október 18-án született Szegeden. Nagyapja bevándorolt dalmát iparos volt, aki azonban csakhamar asszimilálódott a minden idegent magába szívó büszke, jómódú szegedi felsővárosi néppel. Atyja 32 évig volt Szeged közszolgálatában, mint városi tanácsnok. A fiú, András az elemi Iskola után a piaristák gimnáziumába került Azt elvégezve arra határozta el magát hogy belép a piarista rendbe. Hivatását a medgyetsd piarista gimnáziumban kezdte meg, mint a költészet és szónoklat előadója, Medgyesről 1770-ben Nyitrára kerül, ahol a bölcsészet tanításával bízták meg, s e mellett a költészettel is élénken foglalkozik. Mintaképe Gyöngyösi István volt, a nemzet legolvasottabb klasszikus költője, akinek még kiadatlan munkáit Dugonics 1796-ban sajtó alá rendezte. Nyitrai tanárkodása előkelő nevet szerzett a tudományos világban Dugonics Andrásnak úgy, hogy 1773-ban a nagyszombati egyetem mennyiségtani tanszékének elfoglalására hívták meg. Ettől kezdve harmincnégy éven át működött, mint egyetemi tanár. Szerette a népet és sok mondást és költeményt írt le a nép ajkáról. Írói működése is egyrészt e hagyományban, másrészt a nép világában gyökerezik. Megindítója lett az úgynevezett magyaros, vagy népies iskolának, mely nem zárkózott ugyan el a külföldi irodalom mozgalmaitól, de az idegen tárgyat és gondolatokat magyar színbe öltöztette s nyelvben, stílusban, versformában a régi hagyományhoz, Gyöngyösihez ragaszkodva erősen konzervatív jellegű volt. A klasszikus világban mozgó eposzaival már Jó nevet szerzett magának, amikor 1788-ban ETELKA című regényével egy csapásra a legnépszerűbb magyar íróvá küzdötte magát A nagy sikeren felbuzdulva egymásután írta regényeit. 1790-ben az ARANY PERECEK-E t, 1794-ben A GYAPJAS VITÉZEK és BATHORI MARIA, 1795-ben a KVN LÁSZLÖ című ezomorújátékokat, 1798-ban pedig Heliodorus Aethiopikájából a legrégibb reánk maradt görög regényből megszerkesztette A SZERECSENEK-et és 1803-ban megírta az ETELKA folytatását, a JOLÁNKA-1. Ezeken kívül Dugonics András még számos regényt, színdarabot és tanulmányt írt, melyekkel bízvást nevezhetjük a magyar irodalom egyik úttörőjének. Juhász Gyula így emlékezik meg róla szép versében: Dugonics o*z'opnnál Sírodhoz, Dugonics, szent öreg, eljőve Ü) kor énekese s tiszteletét teszi Es hogy zöld laurus fonja be hamvadat Örvend néki egész szive. Karcsú, bús obeliszk tőr föl az égre itt, Mint nagy lelked, amely túl homokon, poron Es túl parlagon is, új Helikon fele Szállott, vitte a nemzetet. Áldott vagy, Dugonics, szent öreg, oszlopod Oltár lesz, valamíg Hunnia téréin Árpád nemzete él s virtusa megmarad S lelkét nem lepi durva rög. • 1808-ban nyugalomba vonult és visszatért Szegedre. Itt tizesztendei csendes elvonultsága után 1818. Július 25-én, 78 éves korában „fájdalom és a halál félelme nélkül" elhunyt A felsővárosi „deszkás temető"-ben temették el, ahol nagy márványobellszk hirdeti Szeged hajdani nagy fiának emlékét JENŐ ISTVÁN Garabuczi Ágnes Lány ikon előtt Lieber Éva A XII. Vi-érhetyi físzí Tárlat anya -'Ml Fehér fa A utóval érkezett természetesen. Bérelt kocsi volt, a magáét sajnálta kitenni a magyar útviszonyok veszélyeinek. Azért hozott fényképet, amin Daisy, a felesége — született San Franciscóban, eredeti amerikai állampolgár — éppen a hosszú orrú fekete kocsinak támaszkodott Háttérben jól látszott az emeletes családi ház is, a kocsihoz hasonlóan Vermes Árpád tulajdona. Mint valamikor a fejes meg háromszög vonalzó, amire nyomtatott betűkkel ráírta: „Vermes Árpád IV. o. tan. tulajdona". Egyébként rosszul szabott terlister ruhát viselt és színes nylon inget A pénzt — összegyűrt százforintosokat — marokkal szedte ki zseFENAKEL JUDIT ROKON Amerikából Árpád Amerikából rosszul szabott terlister ruhájában színes nylon-ingében feltűnt a folyósó végén. — Ebédre vártalak — mondta csalódottan özvegy Schelleiné. — Ebédre? — ütközött meg Vermes. — Rég túl vagyok rajta. Tudod aranyos, ez a sok rokon, meg ismerős körülöttem, semmire se jutok mellettük. Már azt hittem, ide se érek. Schelleiné a kihűlt húslevesre, a rántott csirkére pislogott, hiszen ő még nem ebédelt. - Pedig gyűszű tésztát csináltam. Meg csirkét. — Csodálatos vagy, aranyos, te igazán semmit se változtál. Mindenkit tömnél a jó hazai koszttal. De béből, egyszóval úgy viselkedett, ahogyan egy tüchtig amerikaitól elvárják a jobb emberek. A rokonok a szálloda előtt gyülekeztek. Az öccse, meg két unokatestvére vidékről és özvegy Schellei Jánosné, Vermes nagynénje anyai ágról. A rokonok, özvegy Schelleiné kivételével, családostól jöttek. Bár majd húsz évig nem adott életjelt magáról, a rokonok minden kétséget kizáróan tudták, hogy dúsgazdag ember lett belőle: háza és kocsija van, háztartási gép minden mennyiségben, tömérdek ruha és természetesen pénz, valódi dollár, számlálatlanul. Tehát cseppet sem csodálkoztak azon a bőkezű gesztuson, amivel Vermes Árpád Amerikából egy teljes százforintost gyűrt a portás zsebébe. Két hétre tervezett látogatása alatt egyre többen gyűltek köréje. A rokonokon kívül régi barátok, ismerősök csapódtak hozzá, hatalmas udvartartással étkezett, mint valami fejedelem. Végigebédelt minden elegáns éttermet, s a cehhet egyedül fizette. Az ajándékokkal egyelőre nem rukkolt elő. Azt ígérte, hogy a rokonokat — a vidékieket is — otthonukban látogatja meg, és majd akkor — mondta titokzatosan — beszélgetünk. Aztán eltelt az első hét, és meg sem kezdte a vizitelést. Végre elfogadta az öccse meghívását egy jó magyaros vasárnapi ebédre. Aztán napok múltak. Továbbra is lázas kapkodással szórta a pénzt, portásnak, pincérnek, borbélynak ugrott a borravaló, mintha attól félne, hogy nyakán maradnak a százasok. A hét végefelé a vidéki rokonok hazautaztak. Letelt a szabadságuk, nem húzhatták tovább az időt. — Még nem búcsúzom — köszönt el tőlük — hamarosan nálatok leszek —, és nagylelkűen taxit fogadott, ami a pályaudvarra szállította őket. Özvegy Schelleiné se egészséggel, se idővel nem bírta az amerikai rokon tempóját. Már az első héten elmaradt, csak telefonon jelentkezett reggelenként. A látogatását azért nagyon várta. Nem az ajándék miatt. Éppenhogy dicsekedni akart a meszsziről jött rokonnak. Hadd lássa Vermes Árpád Amerikából, hogy ő egyedülálló nyugdíjas öregasszony létére milyen otthont teremtett magának saját erejéből, minden rokoni segítség, külföldi csomag meg segélyek nélkül. Nem sürgette Vermest, s egy kicsit meg ls lepődött, mikor két nappal elutazása előtt, Árpád bejelentette: holnap elszaladok hozzád. Ebédre várta. Korán reggel bevásárolt a csarnokban. Csirkét rántott, gyűszűtésztát szaggatott a húslevesbe, ilyet úgy sem esznek San Franciscóban. Ecetes uborkát bontott, csokoládékrémet töltött a tortalapba. Sokba került az ebéd, de nem sajnálta. Inkább hozzányúlt félretett pénzecskéjéhez, amit új szekrényre gyűjtött. Pontosan délre mindennel elkészült. Vadonatúj damaszt abroszt terített az asztalra, fényesre súrolta az evőeszközöket, aztán kiült a konyhaajtóba, nehogy elvétse a csengőt. Mostanában gyengült a hallása, s a csengő se volt mai gyerek. Rekedt berregése nem mindig jutott el a szobáig. E loltotta a gázt az étel alatt, meg újra gyújtotta. Igazított valamit a teritéken, kisimította a szőnyegrojtokat. Már igazán nem tudott mit kezdeni az idejével. A lakás — szoba, konyha, kamra — ragyogott a tisztaságtól. És Árpád még mindig nem jött. A leves tetején megsűrűsödött a zsír, a csirke bundája megszívósodott. özvegy Schelleiné el-elbóbiskolt a kissámlin, de mindig felriasztotta magát Négy óra is elmúlhatott, amikor Vermes most nem erről van szó. Pillanatok alatt végigszaladta a lakást, nem várta meg, hogy Schelleiné körbevezesse. Hamar végzett, hisz a három helyiség összesen egy jó szobára valót tett ki. Schelleiné mosolygott, várta az elismerést Vermes savanyú képpel állt meg a szoba közepén, csípőre tett kézzel még egyszer körülnézett — Hát aranyos, ide nem ajándék kell, egy két ringy-rongy, hanem pénz egész marokkal. Nyomor ez bizony, a legsötétebb nyomor. Schelleiné arcáról lefonnyadt a mosolygás. Hiszen ő dicsekedni akart, dicsekedni az erejével. „Nézd csak Vermes Árpád Amerikából, hogy mire képes egy magányos öregasszony, akinek férjét lelőtték a háborúban, gyerekét lebombázták, egész családját szétzüllesztették. És én mégis élek, dolgozom, lakást szereztem, új bútort vettem, még szőnyegre meg függönyre is jutott a keresetemből. Nekem senki se segített, és nem is kértem senki segítségét". Vermes nem vette észre Schelleiné megütközését, spekulált kicsit, aztán valahonnan a belső zsebéből két összegyűrt százast dobott az asztalra. — Ez persze csak előleg, vedd előlegnek aranyos. Ezt a nyomort fel kell számolni, mégpedig sürgősen. így nem élhetsz tovább. Schelleiné régi fényképeket tett félre, amiken Árpádot még rövidnadrágos kisfiúnak örökítette meg a falusi fényképész. Azt tervezte, hogy ezeket neki ajándékozza. Mégiscsak emlék a gyerekkorából. Mindenki szívesen dalkálja a gyermekkori emlékeket, akár Pesten él. akár San Franciscóban. Kedveskedni akart vele. Meg azzal a dísztűvel is. amit Árpád feleségének vásárolt Aoróság persze, értéktelen, dehá' ez is emlék lenne. Most elfeledkezett a fényképről, a dísztűről, a gondosan doboz ba csomagolt aprósüteményről. A két szá. forintos piroslott a fehér damaszt abroszon. Fölemelte a pénzt — Nekem ez a 200 forint kiteszi a lakbéremet a gáz- meg a villanyszámlámat együtt. Dehát eddig is kifizettem a lakbéri is, meg a számlákat is. Soae volt elmaradásom. Ezért.,, ezért a 200 forintért kár volt idejönni Amerikából. Vermes nem sértődött meg. Nem Is értette, miről van szó. Szabadkozott hogy elfogyott a pénze, most nem adhat többet de hamarosan jelentkezni fog Schelleinénál egy fiatalember, és az ő megbízásából nagyobb összeget ad át neki. Aztán rengeteg dolgára hivatkozott, és kapkodva zihálva szaladt kifelé. Azt se vette észre hogv magával viszi az ajándékba adotl 20" 'nrintot Ö zvegy Schelleiné ismét meggyújtotta a ífázt a húsleves alatt. Majd megosztoznak rajta a szomszéd aszszonnyal. Nem vész kárba. Csak azon csodálkozott, mitől lett ilyen savanykás íze a csirkelevesnek. Aztán meeintcsak Árnád tolakodott elébe. Vermes Árpád Amerikából. Hogy ide nem ajándék kell. egy-két ringv-rongy hanem oénz, egész marokkal. Mert ez a legsötétebb nvomor. És néhány hét múlva jelentkezik egv fiatalember, nagyobb összeg az ő megbízásából, meg ilyesmi. Fgv Idegen fiatalember hozza a pénzt, marokkal hozza a pénzt hogy kl segítse őt a legsötétebb nvomorűsáebói Csak épnen — gondolta, és ezen rossz kedvében is mosolvogni kellett — a címét feleltette el fellesvezni Árnád. A címét. amin a fiatalember megtalálhatja. Dehát Vermes Árpád Amerikából nagyvonalú ember. SIMÁI MIHÁLY Hattyúdal Egy szikrázó gyönyörű (asszony kel fel a padról: ellebeg. Megrezdülnek a levelek. A kék és szinezüst fanfárok, a rozsdátlan réztrombita hallgatnak már. Az ősz Ikiáltott Vonóként sir a rózsafa. Öregedő kéz festeget szirom — s lomb(remekmüveke t a szél hullámzó tárlatára. Lilán, aranyrőten, fehéren, s a hattyúdal minden [színében pompázik a park Ihaldoklása. KEPE ANNA Üdülőben Levelem jött, azt Írják: a kisfiam egyre hív, mert ezt a szót: „elutazott" nem érti még. Nem baj! Megtanulja majd pár nap alatt. Egyszer az én apám elment. Azt mondták nekem: .Meghalt" Es én ezt a szót nem értem ma sem. G. SZABÓ LÁSZLÓ 1)1 cm felel.,. Tudom, hogy nem vagy [itthon — a távol köde fed, ám a fülkébe bízón türelmetlen megyek. Csörren, cseng, búg — [hiába... t elönf a rémület: •mi ló napom virága — ni lennék nélküled?!... F. TÓTH PÁL Kibuggyant szavak Hallgatok immár hetek [óta — zúg az idő — csak zúg véremen átalfolyva az ősz-elő ... Érzem a furcsa nyár [panaszát magamban — es számolgatom a termés [bokrát nyughatatlan. • Hej, emberek! Most kell az [igazi összefogás — könnyű a bőségben osztani, van ráadás ... De most a jövőt kell [munkálni máris, hamar — tétlenül sóhajthat akárki, még több a baj. Csak űzzük a gondokat (fejünktől messzire már — békében telik még [erőnkből, s nincs akadály! 4 DÉL-MAGYARORSZÁG .vasárnap, 1965. október IJi