Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-16 / 218. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Y'V/' A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 218. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1965. szept. 16. Közérdek Befejeződött és egyeni érdek a len aratása Szeged egészségügye Év végéig Teljes forduló 70 ezer „Lehel" a labdarúgó HB l-ben A DNFF küldöttsége a kelenföldi textilgyárban A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front hazánk­ban tartózkodó küldöttsége szerdán ellátogatott a Pamut­nyomóipari Vállalat kelenföldi textilgyárába A vendégek, akiket mindenütt őszinte szeretettel és barátsággal köszöntöttek a dolgozók, megtekintették a pa­mutelőkészítőt, a szövődét és elbeszélgettek a szorgoskodó munkásasszonyokkal. A tisztító üzemrész csarnokában rendezett röpgyűlé­sen Berger Antalné, az üzemi pártbizottság titkára kö­szöntötte a testvéri vietnami nép képviselőit. Szavaira Dang Kuang Minh, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának tagja, a dele­gáció vezetője válaszolt. Tegnap a delegációt fogadta Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A román külügyminiszter Budapesten Corneliu Manescu, a Ro- külügyminiszterhelyettes, mán Szocialista Köztársaság Vince József, hazánk romá­külügyminisztere és kísére- niai nagykövete, s a Kül­te szerdán Péter János kül- ügyminisztérium több ve­ügyminiszter meghívására zető beosztású munkatársa, baráti látogatásra Magyar- Jelen volt Mihail Rosianu, országra érkezett a Román Szocialista Köz­Fogadtatására a Nyugati társaság magyarországi pályaudvaron megjelent Mód nagykövete, valamint a ro­Péter, a külügyminiszter mán nagykövetség diplomá­első helyettese, Böjti János ciai munkatársai. (MTI) Elkészült a földgázfelhasználás programja A készletek még növekednek ííy Valószínűleg bekötik a tápéi földgázt is (síi Körvezeték épül az új ötéves tervben (Si Földgázt használnak a gyárak és a lakosság A Szeged környéki föld- Az üllésa földgázmezőn jének szennyezettségét hoz­gáz- és olajkincsekről szóló 600 millió köbméter föld- zájárul a lakosság életszín­híradások hatására a közvé- gáz található a szakemberek vonalának javulásához, szol­lemény érdeklődése is egy- becslése szerint, ami egy- gálja Szeged városiasodását, re inkább a hasznosítás le- magában is húsz évre biz- s mindezt úgy, hogy a nép­hetőségeire irányul. Lesz-e tositaná a város ellátását. E gazdaság érdekei messzeme­gázfűtés a városban és mi- tekintetben azonban szinte nöen érvényesülnek. Termé­hónapról hónapra változik a szetesen a másik új energia­helyzet a város javára. Ül- forrás felhasználását sem lés mellett máris figyelem- vetik el, a termálvizek be lehet venni a tápéi olaj- hasznosítása — a célszerűség kor? A gázművek — a ren­delkezésre álló adatok alap­ján — jelentést dolgozott ki a lakosság gázellátásának helyzetéről, s a fejlesztés módszereiről. A világítógáz termelése 1864-ben kezdődött meg Sze­geden, s csaknem száz év­nek kellett eltelnie ahhoz, hogy a földgáz is jelentős tényezővé váljék az ener­giatermelésben. Bár 1959 óta a fejlődés meggyorsult, s a gázművek igen sokat tett az ellátás • zavartalanságának biztosítására, csak idén, az üllési földgázvezeték meg­építésével nyílt meg az út a nagyobb ütemű fejlődés számára. kútból feltörő földgázt. Az algyői és a szanki készletek szintén számításba jöhet­nek. S mivel a környék kutatását egyre nagyobb erővel végzik, újabb ás újabb lelőhelyeket tárhatnak még fel. Idén év végére 11 500 sze­gedi lakásban sütnek-főznek gázzal, 370 lakásban pe­dig már fűtenek is vele. A harmadik ötéves terv végé­re, 1970-re számuk 17 300­ra, illetve 5200-ra növek­szik. De hogyan? A gázmű­vekben már működik két vízgőzös földgázbontó, vi­figyelembevételével — a már kidolgozott, s részben megvalósult program sze­rint fejeződik be. A városi tanács végrehaj­tó bizottságának legutóbbi ülése meghallgatta a gáz­mű jelentését a gázhaszno­sítás fejlesztési tervéről, s határozatokat hozott vele kapcsolatban. Ezek szerint az üllési, s esetleg a tápéi tiszta földgázra való átté­rés előkészítése után a prog­ram végrehajtásához elen­gedhetetlenül szükséges ka­pacitásfelmérést is el kell végezni, hogy azt az Ener­U Thant békéltetési tárgyalásai nem jártak eredménnyel Folytatódnak a harcok India és Pakisztán között Űj-Delhi—Karachi (AP, felhívására adott indiai és Reuter, UPI) Szerda hajnalra ígérték annak bejelentését, mit vá­laszolt India és Pakisztán U Thant ENSZ-főtitkár tűzszü­net: javaslatára. Szerda reg­gelig azonban ilyen jelzés pakisztáni válaszról érdemi nyilatkozatot' majd csak a Bitzonsági Tanács számára készítendő jelentésében tesz. Az indiai—pakisztáni tűz­szünet ügye egyelőre bi­zonytalan. Elmaradt Sasztri nem érkezett, mindössze azt miniszterelnök parlamenti jelentették be — általános bejelentése, amelytől az U meglepetésre —, hogy az in- Thantnak adandó válasz is­diai—pakisztáni fegyveres mertetését várták. Pakisz­konfliktus elsimítása érdeké- tanban diplomáciai megfi­ben fáradozó U Thant befe- gvelők elég borúlátóan vé­jezte Pakisztánban és Indiá- lekednek a háború megszün­ban folytatott békéltető tár- tetősének kilátásairól. Mint gyalásait és szerdán Űj-Del- a UPI tudósítója írja, eddig hiből repülőgépen elindult semmi jele annak, hogy Pa­New York felé. kisztán elállna a kasmíri Indulás előtt nyilatkoza- népszavazás követelésétől, tot tett közzé, amelyből köz- Bhutto pakisztáni külügymi­vetve kitűnik, hogy tárgya- niszter kijelentette: „Csak lásai eredménytelenek ma- két választásunk van —győ­radtak. zelem, vagy megsemmisü­Nyilatkozatából kitűnik, lés", hogy az ENSZ főtitkára tár- Mint a pakisztáni rádió gyalásairól, s a tűzszünoti jelenti, Ajub Khán elnök szerdán sajtóértekezletet tar­tott. Egyebek között kijelen­tette, hogy ha India és Pa­kisztán között tűzszünet lesz, annak „biztosítania kell a kasmíri probléma méltó megoldását". A tűzszünet megkötésének feltételeként Ajub Khán ismételten azt jelölte meg, hogy afrikai— ázsiai ENSZ-erők vonulja­szont a városban található gtagazdálkodási Hivatal jó­vezetékhálózat jelenlegi ál lapátéban nem alkalmas a földgáz továbbítására. Egy­részt rosszak a nyomásvi­szonyok, másrészt a meg­engedhetőnél nagyobb a há­lózati veszteség. A földgáz vezetéséhez acélcsövekre van szükség. A gázművek több ütem­ben tervezi a földgázhálózat kiépítését a harmadik öt­éves terv idején, bár a fej­lesztés első üteme 1965-ben már meg ls valósul azzal, hogy az üllési földgázt be­vezetik az erőműbe. Ezál­tal a környező terület leve­gője is tisztább lesz, mint korábban. Azután táwezeté­váhagyhassa. A koordiná­ciós bizottság feladata, hogy a felhasználó vállalatokkal tisztázza a vezetéképítés költségeihez való hozzájá­rulást. Végül természetesen a program végrehajtásához szükséges beruházások költ­ségeit is biztosítani kell a Tervhivatal és a Kőolaj- és Gázipari Tröszt révén. Az árvíz sújtotta ingatlanok helyreállításáért Országszerte ezekben a na­pokban döntenek az ár-, il­letve belvíz következtében megrongálódott, tönkrement ingatlanok helyreállításához nyújtott segélyek összegéről. A helyi társadalmi bizottsá­gok mindenütt gondosan mérlegelik a kérelmeket. Azoknak a károsultaknak, akiknek ingatlanát rövid időn belül másodszor sújtot­ta az ár-, illetve belvíz, s emiatt jelenleg is tartozásuk van az Országos Takarék­pénztárnál általában fel­emelt segélyt állapítanak meg. Kivételes esetekben — és ezek közé tartozik a ko­rábbi árvízkár miatti köl­csöntartozás — a segély ösz­szege elérheti a költségek 80 százalékát A segélyeket mindenütt az Országos Takarékpénztár já­rási fiókjainak közvetítésével bocsátják a károsultak ren­delkezésére. Ha a megron­gálódott vagy tönkrement épület tulajdonosa — illetve egyes esetekben bérlője — állami kölcsönt vesz Igénybe az ár-, illetve belvízkár helyreállításához, akkor tar­tozásából vonják le a társa­dalmi hozzájárulás összegét. Ha viszont saját erőből fe­dezi a költségeket az Orszá­gos Takarékpénztár Járási fiókjánál számlát nyitnak nevére, s a munkálatok be­fejezése után, a községi ta­nács végrehajtó bizottsága elnökének igazolása alapján egy összegben utalják ki a segélyt nak be Kasmírba az ellen- j ket építenek a gázmű és a ségeskedések megszűnése után, s ellenőrizzék a nép­szavazást Kasmír jövőjéről. Hírügynökségi. jelentések szerint a nyugat-pakisztáni Sialkot térségében változat­lanul folynak a harcok, ezeknek célja azonban most már nem annyira területi nyereség, mint inkább egy­más erőinek kölcsönös felőr­lése. Mindkét fél továbbra is győzelmet hirdet. Folynak légitámadások is. (Folytatás a 2. oldalon.) SIALKOT ROMJAI A UPI hírügynökség szeptember 14-én kapta azt a képet, amely Sialkot város bazárnegyedét árbázolja egy bombatáma­dás után. Amint ez ismeretes, a pakisz­táni és indiai légierők sorozatosan bom­(Rádiótclcfoto — MTI Külföldi Képszolgálat) bázzák ellenfelük városait és katonai tá­maszpontjait. Ezek a támadások, mint a kölcsönös rombolás eszközei, egyik fél­nek sem válnak javára. Az egész világ békeszerető emberisége a gyors fegyver­szüneti egyezményt sürgeti. Képünkön: romeltakarítás Sialkotban. vasöntöde között, s ebbe be­kapcsolják a kéziszerszám­gyárát, a kábelgyárat, a gyufagyárat, a Il-es kórhá­zat és a környező lakóhá­zakat is. Még 1965—66-ban biztosítják Újszeged ellátá­sát tiszta földgázzal. Ez azért lehetséges, mert a Tisza bal partja jól elha­tárolható a város többi te­rületétől, s a vezetékek cse­réje is aránylag könnyeb­ben elvégezhető. Az újsze­gedi vezetéképítés kiváló al­kalom lesz tapasztalatok szerzésére is. Újszegeddel szinte egy időben vezetik be a földgázt a városi fürdőbe, az új ál­lami áruházba, a tanácshá­zába, a Lenin körúti új la­kótömbbe, az Oskola utcai épületekbe és valószínűleg a klinikákra is. Ezt követő­en a harmadik ötéves terv új lakásépítkezéseit és köz­intézményeit látják el föld­gázzal, majd tovább épít­ve az öntödei vezetéket, előbb a Bécsi körúti házak, majd a paprikafeldolgozó és a nagyállomás környéke juthat hozzá. Az ily módon fokozatosan kialakuló kör­vezeték lehetővé teszi, hogy a nyugati iparövezet is földgázt kapjon. A harma­dik ötéves terv végére, 1970-re, a fogyasztók 30 szá­zaléka földgázt, a többi vá­rosi gázt használhat. Ahová tiszta földgázt vezetnek be, ott a lakásfűtés elterjedését semmi sem korlátozza majd. A földgáz használata több szempontból is igen előnyös. Csökkenti a város levegő­Megkezdődött Szegeden a II. Országos Etikai Konferencia Tegnap délelőtt a József olyan közérdeklődésre Attila Tudományegyetem mító kérdését :.űzie Dugonics téri épületének aulájában megkezdődött a II. Országos Etikai Konfe­rencia. A tanácskozáson részt vesznek a felsőoktatá­si intézmények etikát ok­szá­napi­rendre, amelynek elméleti tisztázása aktívan hozzájá­rulhat az eredményesebb propagandamunkához és közvetlenül az erkölcsi tu­dat fejlődéséhez. Szabó Zoltán akadémikus. a József Attila Tudomány­tato tanarai, a tudományos egyetem rektora a szegedi intézetek képviselői, bu- felsőoktatási intézmények dapesti, pécsi, debreceni, miskolci, egri és veszprémi szakemberek. A konferencia ünnepélyes megnyitóján megjelent Siklós János, a Csongrád megyei pártbizott­ság titkára is. A konferenciát Kiss Ist­ván, a Művelődésügyi Mi­nisztérium etikai albizottsá­gának elnöke nyitotta meg. A többi között hangoztat­ta, hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottságának ideoló­giai irányelvei — miközben gazdaságpolitikai és ideoló­giai életünk számos kérdé­sét érintik — megkülönböz­tetett figyelmet fordítanak az új ember erkölcsi ne­velésének. ifjúságunk és egész népünk .szocialista er­kölcsi tudatának problémái­ra. Az új társadalom épí­tése elválaszthatatlanul ösz­szefonódik a dolgozó töme­gek politikai és erkölcsi ne­velésével, a szocialista tudat kialakításának bonyolult fel­adataival. Szocialisía előre­haladásunk megkövet; !i. hogy a tudat fejlődésének pozitív és negatív jelensé­geit megfelelő alaposságga1 értékeljük. A szegedi etikai konferencia — mely a két év előtti pécsi után a n L­sodik ilyen tanácsiozas — a marxista erkölcs néhány nevében köszöntötte a ta­nácskozást. « Az ünnepi megnyitó után négy előadás nangzott el. Kalocsai Dezső, a József At­tila Tudományegyetem filo­zófiai tanszékének vezetője Az egyéni és közérdek har­móniája alakulcsanuk prob­lémái a szocializmus viszo­nyai között címmel, Kovv.cs Ferenc, az MSZMP KB agi­tációs és propagandaosztá­'yának munkatársa Az anyagi érdekeltség és szocialista tu­dat címmel, Garai László, a Magyar Tudományos Akadé­mia filozófiai intézetének tudományos kutatója Kis­polgáriság és cinizmus cím­mel, Farkas Endre kandidá­tus, az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem tanára A marxista antropológia, mint az etika egyik elméleti for­rása címmel és Ozsváth Ká­roly főorvos Csoportos lé­lektani kísérlet az ifjúság erkölcsi szemléletének ta­nulmányozására címmel tar­tott előadást. Ezután megkezdődött a vita, mely két napon át tart (Lapunk 2—3. oldalán rész­leteket közlünk Kalocsai Dezső előadásábóL)

Next

/
Oldalképek
Tartalom