Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-15 / 217. szám
Cyrankiewicz Pompidouval tárgyalt © Párizs (MTI) Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök kétnapos déli ranclnországt latogatása után kedden folytatta tárgyalásait a francia vezetőkkel. A délelőtti órákban a Matlgnon-palotában sor került a len®el kormányfő és Pompldou francia miniszterelnök megbeszélésere. • Bonn (MTI) A bonni kormány nyomást gyakorol Párizsra, hogy egy hivatalos nyilatkozatban a nyugatnémet területi követelesek mellett foglaljon állást. Ennek érdekében a bonni külügyminisztériumba kérették SeydOUX francia nagykövetet és Cnrstenus külügyi államtitkár tárgyalt vele. A megbeszélésekről hivatalosan semmit sem közöltek. A% arab szolidaritás megerősítése a csúcsértekezlet napirendjén © Casablanca (AFP. DPA, MEN, Reuter) Hétfőn oste nyílt meg Casablancában a harmadik arab csúcsértekezlet. Az ünnepi ülés hálom szónoka Nasszer, mint a legutóbbi arab csúcsértekezlet elnöke, Hasszán marokkói király, mint a vendéglátó ország államfője és Hasszuna, az Arab Liga fótitkára volt. NAGYFOKÜ MÉRSÉKLET II. Hasszan király anélkül, hogy Burgibát név szerint megemlítette volna, nem titkolta csalódottságát a tunéziai államfő magatartása miatt. Nasszer elnök beszédét. amelyet kettőzött érdeklődés előzött meg Burgiba tunéziai elnök éles tá„Túlteljesítik" az amerikai létszámtervet A gyorshadositólyt egy volt francia •rődbe szállátolják © Saigon (MTI) mélyi állományát szintén Qui Nhon kikötőjében még több ezerre becsülik. A tart a vietnami háború ed- következő hetekben tehát digi legnagyobb partraszál- arra tehet számítani, hogy lási művelete: az első ame- amerikai hadügyminiszrikal gyorshadosztály mint- tórium jelentősen „túltelcgy húszezer katonájának Jesíti" majd a Johnson élés harci felszerelésének nök által július 28-án megpartra rakása. Az AP wa- hirdetett 125 000 fős amerishlngtoni Jelentése azon- kai létszámtervet. ban máris arról számol be, Az a!J^rikl?L . , rancsnokság kedden egyheho® az amerikai hadu®mi- ^ híraárlül utón fellebbenn tsz téri um újabb erősítése- tette a titokzatosság fátylát ket szándékozik Dél-Viet- arról az amerikai támasznamba küldeni. Az ameri- pontról, ahová az amerikai kai csapatok létszáma a hét gyorshadosztály katonáit végérc eléri a 128 000 főt. szállásolják el. BejelentetEzen túlmenőlog a Kansns ték, ho® az amerikai ú®állambeli Fori. Rilcy tá- nevezett „légtlovasság" szemaszponton elutazásra ké- mélyi állományát e® volt saen áll az 1. számú ®alo- francia erődben helyezik el gos hadosztály 11 000 kato- An Khe város közelében. A nájo. A hadosztály elsődan- város fél úton van a tendérja már Dél-Vietnamban gerparti Qui Nhon és Pleiku harcol. A gyalogság mellett között és a Kambodzsa fekülönféle kisegítő erőket is lé vezető 10. számú stratéútnak indítanak és ezek sze- giai út mentén fekszik. madása után. ö nagyfokú mérséklet jellemezte. Az EAK elnöke még közvetve is tartózkodott attól, hogy bármiféle célzást tegyen Tunéziára. A beszédben Naszszer szintén az arab országok egységének szükségességét hangsúlyozta. ELFOGADOTT AJÁNLÁSOK Hasszuna, az Arab Liga főtitkára megindult hangon hívta fel az arab országokat, törekedjenek arra. hogy a légkör egészségessé váljon közöttük. Az arab királyok és államfők a hétfői ülésen ratifikálták az arab külügyminiszteri értekezlet ajánlásait és elfogadták a csúcsértekezlet napirendjét. Az arab államfők kedden folytatták tanácskozásaikat Casablancában. Az értekezlet második ülésének legfontosabb napirendi pontja az arab szolidaritás megerősítésének kérdése volt NÉZETEK AZONOSSÁGA A kedd délelőtti ülésen, amelyet az előző naphoz hasonlóan zárt ajtók mögött tartottak meg. Második Hasszán marokkói király indítványára ezután csak az állam- és kormányfők tanácskoztak tovább az Arab Liga főtitkára és a palesztinai arabok képviselője jelenlétében. Az arab szolidaritás megerősítéséről folytatott, vita a nézetek teljes azonosságát tükrözte. Szovjet—csehszlovák barátsági nagygyűlés a Kremlben Brezsnyev és Novotny mondott beszédet — Aláírták a közös nyilatkozatot etlen az egész szocialista rendszer gazdasági fejlődésének érdekeit szembeállítani az e®es szocialista orkominunista mozgalom egységének megszilárdítására. Kifejezte azt a véleményét, © Moszkva (TASZSZ) Kedden, a Kreml kongresszusi palotájában szovjet rsöha/lnuál/ hnráfflóoi "' V-F»-'A-I' RVNEJEZIE iU.1 TT VCICUK/UJCI* mgSyúX^rendezte^aSl ^'^nek érdekei- ho® alkalom időben meg , _ vei. kell tartani a kommunista Az érdekelt államok kö- és munkáspártok nemzetközös erőfeszítéseit igénylő zi értekezletét. Kijelentette: gazdasági feladatok példája- nem értünk e®et azzal a ként Brezsnyev az energe- nézettel, hogy a nemzetközi A na-wévülésen Leonvid tikai 03 a nyersanyagbázisok kommunista mozgalom néA na®gyuiesen Leonyid fejlesztésének problémáját ^letéréseit csak akkor lehozta fel. Közölte, hogy a bet kiküszöbölni, a mozgaSzovjetuníó pozitívan érté- Iom egységét csak úgv lehet csehszlovák és a szovjet nép, ^LmtezLt^®^ megszilárdítani' ha hábor0s „„ e^t/r, A. .. rtd/o demén.vezést, hogy konfliktusba keveredünk az számos alapanyaggyarto iparágat közös alapokon imperializmussal. Ellenkezofejlesszcnek. leg^ Ezután Antonin Novotny mozgalmunk egysége az, emelkedett szólásra, aki amely képessé tehet a hangsúlyozta, hogy a két or- konfliktusok elhárítására, s elvezethet például a vietaz alkalomból, ho® a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttsége befejezte moszkvai tárgyalásalt Brezsnyev és Antonin Novotny beszédet mondott. Brezsnyev bevezetőben a az SZKP és a CSKP kapcsolatáról szólva kijelentette: céljaink azonosak, sorsunk és jövőnk közös, es nincs olyan erő, amely meggyengíthetné a szovjet és a csehszlovák nép, az száj? kommunista pártja gyaSZKP és a CSKP összeforrottságát. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára közölte, hogy a csehszlovák és a szovjet vezetők a megbeszélések során nagy figyelmet szenteltek a gazdasági e®üttmúködés kérdéseinek. korlati tevékenységben. a marxizmus—leninizmus közös elveiből indul ki. Novotny a továbbiakban a CSKP 13. kongresszusának előkészületeiről beszélt. nami agresszió megszüntetéséhez. • A csehszlovák párt- és állami küldöttség szovjetunió,...,, . . beli látogatásának befejeztéA nemzetközi kommunista vel kedden a Kremlben szövés munkásmozgalom e®sé- jet—csehszlovák közös nylBrezsnyev a szocialista ál- gének kérdéseiről a szónok latkozatot írtak alá. Szovjet lamok tökéletes gazdasági kiielentette hogy meg®ö- részről Brezsnyev, Mikojan Koszigin, — e®üttmúködósének megteremtését bonyolult feladatnak nevezte. Hozzáfűzte: ez a folyamat bizonyos időt, valamint a kormányok és a kommunista pártok állandó gondoskodását igényli. A gazdasági kooperálás folyamatait nem lehet - mesterségesen erőltetni. Helytelen, sőt megengedheződése szerint csehszlovák részről Novotny és Jozef Lejclenlcg megvannak a te- nárt Irta alá a közös nyilathetőségek a nemzetközi kozatot. Willy Brandt sakkhúzása © Berlin (MTI) lenleg ugyanis az a helyzet, Érdekes problémát vetett ho® a 22 nyugatberlini képfel Willy Brandt. az SPD el- vise!6nek csak tanácskozási nöke e® hétfőn este Nyugat- . Berlinben tartott választási J°gn van a Bundestagban. ®űléson. Azt követelte, hogy Willy Brandt pedig, mint a a most megválasztandó Bun- város kormányzó polgármesdesdagban az új kancellar ki- t kk szólalhat fel a jelölesénei ve®ék számba a ' nyugatberlini képviselők sza- Bundestagban, amikor csak vazatút is. akar, de szavazati joga eddig Ha Brandt javaslata meg valósulna, ez erősen megjavítaná az SPD kilátásait. JeA nyári hónapok hadmüve létéi, az ú®nevezelt „morszunháború" eseményei A „monszunháború" mérlege éppen a 19-es út körzetében zajlottak le. Másrészt: a 19be- tengerpart szegélyén húzódó es útvonal az említett mákorlátozóslk két stratégiai úttal együtt háromszöget alkot, amelynek déli csúcsa Saigon. A „monszunháború" legna®obb eseblzonyították: a helyzet támaszpontokra amerikai katonai szempont- dik. ból rendkívül nyugtalanító. A monszunháború mérlegét A 19-es út kai^kL'mentótö?0 Wtiter Pteiku és körzetének má- "lénye az, ho® a szabadságLippmann ú® vonta meg, sodik Jelentősége az, hogy harcosoknak sikerült mindhogy az amerikai katonai cé- na®fontosságú útvonalak három útvonalon — tehát a lok elérése „éppen olyan le- csomópontjában fekszik. A stratégiai háromszög mindhetelen, mint a kör négy- három útvonal közül az . . * ,, ,. „ .... szögesítése, az örökmozgó c®ik Saigonból indul ki és harom ..oldalán - kétseva® az, hogy az ember 200 87 utóbbi napok hadljelenté- gessé tenni az amerikaiak évig éljen". Az amerikai in- seiben ®akran emlegetett mozgási szabadságát, tervenclós csapatok teljes tengerparti támaszpontokat . , „,,/.„„. eröbedobasúval vívott és a köti össze e®mással. A má- Mindent összevéve. a Vietnami Demokratikus Köz- sodik. az ú®nevezett 14-cs „monszunháború" heteinek társaság elleni barbár légi- számú útvonal is Saigonból mérlege azt mutatja, ho® az támadásokkal párosított ágazik ed, ez azonban egye- amerikai intervenció helyzc„monszunháború" bebizonyí- nesen északi irányban, az ™„„hb mint n háhorú tolta: az Egyesült Államok ország belső területén vezet te rosszabb, mint a háború minden formális fe®veres keresztül, áthalad Pleikun, „lepcsozetes kiterjesztése túlereje ellenére sem képes majd észak felé, a Da Nang- előtt. Ez a „lépcső" Waarra, ho® a Csendes-óceá- ban létesített amerikai légi- shington számára csakis lenon keresztülnyúlva rákény- ** tengerészeti támaszpontMerítse alyiratát e® felsza- hoz vezet. A harmadik, és a badulásáért küzdő népre. „monszunháború" közvetlen sün a mon- eseményeit legjobban be.„ " lolyásoló útvonal az úgynemindennapos ^ szómú ^ £z u®anis Dél-Vietnam e®etlen Jól kiépített kelert—nyugati irányú útvonala — s ez is Pleikun halad keresztüli — ie neki sem volt. Brandtnak ez a követelése igen ügyes választási sakkhúzás, mert eddig leghangosabban a CDU-CSU kardoskodott amellett, hogy Nyugat-Berlint minden vonatkozásban be kell kebelezni Nyugat-Németországba. Franc'aország mes ersjges holdat bocsát fel © Párizs (MTI) Az első francia űrrakéták előállításán dolgozó tudósok és szakemberek a hadü®miniszter kérésére meg®orsították munkaprogramjukat. A kormánynak az a terve, ho® még ebben az évben — valószínűleg november végén, a december 5-i köztársasági elnökválasztás előtt — fellövik az első francia mesterséges holdat a világűrbe. A vállalkozás sikere esetén Franciaország lesz a harma-dik ország, amely bekapcsolódik az űrkutatás ®akorlati munkájába. Norvég parlamenti választások © Oslo (MTI) ós a többséget a né® bur, .., . , . zsoá pártból álló koalíció Norvegiaban befejeződtek szerezte meg. M6g a válasz_ a parlamenti választások, tási eredmények végleges Kedd hajnali három órára a összeszámlálása előtt Ger466 választókerületből már hardsen miniszterelnök nyi3/6-ban megszámlálták több latkozott a Norvég Távirati mint másfélmillió választó Irodának. Elismerve pártja szavazatát. Ezekből 668 665, vereségét, a többi közölt kiva®is a szavazatok 43.6 szá- jelentette: „Bizonytalanságot zaléka esett a Norvég Mun- éreztünk a választások előtt, káspártra, — szemben a leg- A kialakult teljesen új helyutóbbi választásokon meg- zet azt jelenti, ho® a munszerzett 46.9 százalékkal. Az káspárt ellenzékbe vonult, előzetes adatok szerint a de mindenesetre a legnamunkáspárt több mandútu- gyobb frakció marad a parmot veszített a parlamentben lamentben." A pápa beszéde a zsinaton © Kóma (MTI) és a világszervezet fórumáVI. Pál pápa beszédé- ról békefelhívást szándékovel kedden megkezdte mun- zik intézni a népekhez. káját a mááodik vatikáni egyetemes zsinat 4. ülésszaka. A zsinat a bizonytalanság légkörében ült össze, mivel attól lehetett tartani, hogy a XXIII. János pápa éltal kezdeményezett megujhódás szellemét elfojtja a vatikáni kurta és a konzervatív csoport nyomása — méghozzá a pápa támogatásával. VI. Pál pápa megnyitó beszédében valóban olyan hangot ütött meg, amely XII. Pius pápa korára emlékeztetett. A pápa „ateista és e®házüldöző'' kommunizmusról, „szenvedő szerzetesekről" beszélt és hevesen bírálta a materialista világnézetet. VI. Pál közölte, ho® az ENSZ fennállásának 20. évfordulója alkalmából idén ősszel New Yorkba utazik. Foster félreérti if« © Genf (MTI) A genfi leszerelést értekezlet keddi 232. ülésén felszólalt Nigéria képviselője, továbbá Cavalletti olasz, Trivedi indiai. Foster amerikai és Lord Chalfont angol delegátus. Foster, az E®esült Államok képviselője a tizennyolchatalmi leszerelési bizottságban megpróbálta „félreértésként" feltüntetni a Szovjetuniónak azt az álláspontját, ho® az amerikai Indítvány nem zárja el a nyugatnémet militaristák előtt az atomfe®verhez vezető utat. Ez a fő tanulság a „monszunháború' harcaiban részleteiben is kibontakozott. Pleiku fontossága A legna®obb fi®elmet, Ha tehát a szabadságharcoteljes Joggal, a Pleiku váro- sok a 19-es számú útvonalat sa körült harcok vonják ma- vé«le* járhatatlanná teszik , „ „ , az amerikaiak számára, ezzel gukra. Pleiku az amerikai stral<tgUlj szempontból kettéintervenciós haderők e®tk vághatják Dél-Vietnamot, legfontosabb gócpontja. Az ..... összes többi támaszpontokkal Stratégiai háromszög szemben az a különlegessége. Az utóbbi hetek legfontoho® nem közvetlenül a tengerpart szegélyén fekszik, hanem a? ország belsejében, az ú®nevezett központi fennsíkon. Pleiku fontosságát tehát az adja meg. hogy hu hadászatilag értéktelenné teszik vagy éppen elfoglalják — az amerikalak szárazföldi „katonai jelenléte" a sabb hadműveletei ezért KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS! Felhívjük vendégeink fi®elmét, hogy a vasúti hídroncs robbantási munkálatainak beindítása miatt 1965. szeptember 15-től kezdődően valamennyi üzemegységünknél a Tiszában fürdeni hatóságilag tilos és életveszélyes! K. 408. Szegedi Fürdők és Hőforrás V. „KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUMI végzettséget szerezhetnek egyéves kiegészítő tanfolyamon azok az érettségizett dolgozók, akik kétéves ügyviteli gyakorlattal rendelkeznek, és jelenlegi munkakörük ls igényli ezt a végzettséget. Érdeklődni és a tanfolyamra jelentkezni legkésőbb f. hó 26-ig lehet a Statisztikai Technikumban, Ma®ar Tanácsköztársaság útja 14.; telefon: 15-48." x k 13117 Korai termő eszterházi szamócapalánta kapható a Szegedi Földmúvesszovetkezetnél. Szent István tér 3. S. 103 645 Értesítjük kedves vendégeinket, hogy kertfürdő üzemegységünket bezárjuk 1965. szeptember 17-től Szegedi Fürdők és Hőforrás V. K. 409. Értesítjük kedves Vendégeinket, hogy az átépítés miatt szünetelő Takaréktár utcai üzlet férfi részlege a Dugonics téren, női részlege 13-as számú üzletünkben, a Bizományi Áruházzal szemben, kozmetikája pedig a Kossuth Lajos sugárút 19. szám alatt — megyeházával szemben — működik A tanműhely Szilién sgt. 43. szám alá költözött. Fodrász Ktsz x S. 103 593 2 DÉL-MAG TARORSZAG Szerda. 1965. szeutember 15.