Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

Később tünk M béd után nemigen akadt munka az intézetben. Egy ideig, miután oda kerültünk, ez meglehetősen feszélyezett bennünket, és igyekeztünk valami elfoglaltságot keresni. ozzászoktunk. Most is csak ülcigarettáztunk, amíg be nem nyitott az ajtón a De Sica képű főmérnök és túlzottan nyájas hangján nem mondta: — Kislányok, mire várnak? Köszönöm a megjelenésüket! Tüstént felugrottunk, abbahagytuk az ásitozást és vidáman összepakoltunk. Regina meg én együtt mentünk hazafelé rendszerint. Regina vidéki volt, de első évtől kezdve a szomszédunkban lakott albérlőként. így lettünk barátnők. Együtt mentünk órákra reggel, együtt sétáltunk hazafelé, moziba is együtt jártunk és együtt készültünk a vizsgákra. A vizsgák általában egyformán sikerültek, s apámnak ez nagyon tetszett, mivel Reginát többre becsülte: neki családi örökségként a vérében kellett hogy legyen a szakma. A villamos nem jött, elindultunk gyalog Szép tavaszi napsütésben fénylett a körút, élénken zöldelltek az alig kihajtott apró falevelek. — Ugye segítesz bevásárolni? — nyűgösködött Regina. — Persze — mondtam, s ebben sem volt semmi új, semmi szokatlan. Jásodéves korunkban kezdett neki udvarolni Imre. Egy évvel följebb járt Tavaly végzett Együtt drukkoltunk Reginával: hova helyezik? Jó tanuló volt, dolgozott is egyik intézetben, ott kedvelték, de az évfolyamon sokan haragudtak rá. Könnyű neki, mondták, az apja mindent el tud intézni. Igaz, apja tanított az egyetemen, amellett hogy főmérnök volt a vegyi műveknél. Nus, Imre végül helyet kapott az intézetben, miután már összeházasodtak, s n szövetkezeti lakást is megkapták. Pénz volt rá, nemcsak Imrééknék, Regina szülei még bútorokra is adtak húszezer forintot Én körülbelül ez Idő tájt ismerkedtem meg Pistával. Ugyanis párszor elmentem kirándulni a természet járókicai, s egyik túrán összetalálkoztunk a gépgyáriakkal. Pista ott volt a tervosztályon, levelező úton végezte a műegyetemet. A mi szakmánk kevésbé érdekelte, mégis nagyon jól el tudtunk beszélgetni egymással bármiről. Én mindig elmeséltem neki, ml történt nálunk, az évfolyamon vagy az intézetben. Amikor elmeséltem, hogy Regi náék megkapták az egyszoba összkomfortos lakást, azt mondta: — Na látod! Mi persze nem kapnánk ilyen könnyen akkor se, ha lenne már hozzá pénzünk, de mikor lesz! Van most is, aki szinte „beleszületik" a jó állásba, lakásba, » van, akinek mindenért meg kell küzdeni. Mi csak ilyenek vagyunk... Bevásároltunk Reginával és felmentünk hozzájuk. A férje még nem volt otthon, ilyenkor tudtunk mi olyan jókat beszélgetni, mint amikar még szomszédok voltunk. A konyhában ültünk le. Nekem nagyon tetszett Regina konyhája, magamnak is ugyanilyent szeretnék. Nem nagy, de minden a helyén van: beépített bútorok, a mosogató fölött gázbojler, oldalt még a hűtőszekrény is elfért. De még egy asztal is elfért a konyhában. Nekem az egész lakás nagyon tetszett és nagyon elégedett lennék, ha ilyen lakásom lenne. Regina is örült neki, igaz, bár először bosszankodott, hogy legalább másfélszobás lehetne, ha nem is kétszobás, holott azt igényelték... Megkínált pogácsával és borral. Múlt héten volt a születésnapja, hazulról küldték a bort, a szüleinek szép szőlője is van. Igaz, már csak a kertben van félholdnyi szőlő, mert a nagy szőlőt eladták, amikor Regina férjhez ment. Megkóstoltuk a bort, Regina aztán föltette a húst a kuktában, közben beszélgettünk. Nagyszerűen lehet így házi munka közben beszélgetni. Így tárgyaltunk meg mindent. Nem is tudtunk úgy jól beszélgetni, hogy ne csináljunk semmit. Ha mást nem, horgoltunk. Így beszélgettük meg annak idején az ő férjhezmenetelét, az én udvarlómat. Így tárgyaltuk meg, hogy Imre — a férje — hol kaphat majd helyet, most pedig már az foglalkoztatott bennünket, hogy minket hova helyeznek el. Ez mindkettőnknek komoly probléma most, de azt gondolom, nekem különösen. Hiszen ahogy Imre helyét elrendezték, bizonyára úgy elrendezik Regina helyét is. Viszont én aligha kapok itt állást, pedig Pista nem szívesen menne el máshova, legalábbis addig nem — jóformán nem is mehet —, amíg befejezi a műegyetemet, az pedig még három év. Három év — s ha én elkerülök, attól tartok, minden fölborulhat annyi idő alatt. Ezért valahogy vele nem is igen beszéltünk arról: mi lesz, ha engem elhelyeznek innét. Regina cigarettát hozott ki, rágyújtottunk. — Te Regi — kérdeztem —, mit lehetne csinálni, hogy itt maradhassunk. — Nem tudom. Inkább nem is gondolkozom rajta. — Furcsa. Én tavaly még nem bántam, bárhova helyeztek volna. Tulajdonképpen most is mindegy lenne, de Pistának nem mindegy. Ó nem jöhet most el. Én pedig attól félek, hogy akkor majd fölborul az egész. Regina lassan szívott cigarettájából, azután fölállt és megnézte a húst a kuktában. — Nézd, Klárikám, ebben én nem adhatok tanácsot. Mit mondjak? Tudhatnád, ebben a kérdésben még mi is vetélytársak vagyunk. jjégy éve voltunk barátnők. Mikor voltunk mi vetélytársak? Soha! Még akkor sem, amikor Imre udvarolni kezdett neki, pedig előbb kétszer is engem . hívott el moziba. Nem válaszoltam semmit. Elszívtam a cigarettát, aztán kiléptem az utcára. Szomorú délutáni napsütés volt, és azt gondoltam, máskor nem is jövök Reginával. Minek? Aztán meg az jutott eszembe, hogyha ennyin múlik egy négyéves brátság, hogyne múlhatna egy kezdődő szerelem? És most már szinte biztos voltam abban, hogy Reginának nem is olyan nagy gond az elhelyezkedés, majd elintézi az apósa meg a férje... én pedig mehetek valahova, egészen közömbös, hova, Pista úgyis itt marad. Aztán majd szép lassan elfeledkezünk egymásról. Szóval: Reginának minden sikerül — nekem meg semmi. Hiába is kilincselnék, nekem a szememre vetnék: mi az, nem tetszik vidékre menni? Neki ilyent nem mondanak. Neki kilincselnie sem kell. „Szakmai szempontból kívánatos" — mondják majd. Vagy családi okból. Persze, hiszen ezért házasodtak össze. De ha mi összeházasodnánk, azt mondanák: mért voltam ilyen elhamarkodott, számíthattam volna rá, hogy elhelyeznek. Hiába, nekem sehogy se megy a fejembe, hogy „vetélytársak" lettünk. Csakugyan igaza volna Pistának: ma is van, aki beleszülelik a jó életbe, míg másoknak mindenért meg kell küzdeni? A mestersói dicsérete Már irodalmi közhely, hogy a magyar irodalom java terméke — műfordítás. Shakespeare nagyságát, aki isten után a legtöbbet teremtett, könyvtári tanulmány és a közönség ma is élénk tapsa igazolja szerte a világon. Arany költészetének értékeit is tudja minden érettségiző diák. most itt a két zseninek a színpadi hatás területén való szerencsés találkozásáról szeretném legfrissebb élményemet elmondani. A remekművek ugyanis örökké fiatalok maradnak, mindig új és új rejtett szépséget mutatnak fel. A napokban egy szabad órámban ismét Shakespeare drámáit lapozgattam Arany János fordításában. Ahogy fennhangon kezdtem olvasni a drámarészleteket, egyszerre megkapott a szöveg zenei felépítése és nagyfokú színpadi hatásossága. Vegyük például Hamlet második monológját. Andante és piano kezdődik. — „Most magam vagyok". Aztán, ahogy a színészről elmélkedik, aki egy képzelt eseten felindul, a piano fokozatosan fortéba, majd fortissimóba, az andante allegróba, majd allegro vivacé-ba megy át. Egyre gyorsul és erősödik a hang, hogy aztán, amikor a legnagyobb erőt és gyorsaságot elérte, hirtelen elnémuljon. Hosszú, hatásos. teátrális pauza, majd megismétlődik az előbbi zenei felépítés, csak magasabb fokon. Vagy vegyük a monológ utolsó mondatát, milyen gazdaságosan, tömören, izgalmasan, a bizonytalanságot és feszültséget é» ezzel a drámaiságot az utolsó pillanatig fenntartva, van megszerkesztve úgy, hogy a végén csattan, mint az ostor: .. „de tőr lesz e darab, A főnök A főnök magyar főnév, melynek szótöve viselője esze-tokjára utal. Vele azokat az embereket szokás megjelölni, akik a vezetők között találhatók. Persze, ettől még nem lesz senki főnök. A vezetőből akkor lesz igazán főnök, ha az említett főnévből — saját céljaira — gyakorító igealakot képez, azaz; főnökösködni kezd. De hát nem minden vezető főnök, és nem minden főnök vezető. Íme a recept: Válassz ki rosszul egy vezetőt, halmozd el dicsérettel, bátorítása végett hagyj fel a bírálattal, gerjeszd fel önbizalmát, adj neki sűrűn nagy prémiumot és fogadd szavait kinyilatkoztatásként. Kellékek: kávéfőző, előszoba, vamp-titkárnő, túlzott reprezentáció, királyi jogar stb. Hibái láttán hunyj szemet! Ügyelj hangulataira! Ha hangulatait ügyesen kihasználod — magad is főnök lehetsz. Ehhez persze jó néhány talpnyaló is szükséges, mert az igazi főnök csak segítségükkel tud úrrá lenni beosztottjain. Ha a vezetőből e recept ellenére sem lesz főnök, szétszélednek a talpnyalók és „csak" a vezető marad. Van jó főnök és rossz főnök. A „jó főnök" a jó vezetőt, a rossz főnök megjelölés pedig rossz vezetőt jelent, miután ez utóbbi többnyire csak főnök lehet. Van kis- és nagyfőnök, sőt főfőnök is van, de akad még törzsfőnök is. Az állomásfőnök nem biztos, hogy rossz főnök, ha pendben mennek a vonatok; sőt a konyhafőnök sem az, ha nem rágós a natúrszelet. Egyes kisfőnökök a kisfőnökökkel, a nagyfőnökök a nagyfőnökökkel, a főfőnökök esetleg más főfőnökökkel tartanak kapcsolatot, amit néha „szocialista összeköttetésnek" hívnak. Az a főnök, aki ezeket a kapcsolatokat áthágja — és uram bocsa ! — a vezetettekkel jó kapcsolatot tart, az nem főnök, hanem egyszerűen csak jó vezető. Sajnos nyelvi sajátosságaink miatt néhol a jó vezetőt is „főnök"-nek titulálják! Az ex-főnök pedig csak volt főnök. Sokan rámondják: — jó főnök volt, de rossz vezető — vagy fordítva. (Mint az elektromos vezetők. A huzal jó volt, csak elromlott a szigetelés — megrázta azt, aki hozzányúlt, ezért ki kellett iktatni az áramkörből!) Minden főnök főfőnök akar lenni. Szerencsére ebben néha a vezetők és vezetettek megakadályozzák őket. így nem alakulhatnak ki főnökségek. Megszólítás szerint a főnök lehet: — Főnök kartárs, Főnök Ür; vagy bizalmaskodva: Nagyfőnök! (Attól függ, kinek ki mondja* milyen hangsúllyal és miért.) Főnök elvtárs nincs és nem is lesz! A főnök megjelenése néhol tiszteHo] a király, ha bűnös, fennakad". A darab nemcsak tőrnek bizonyult, ahol a bűnös király fennakadt, hanem a mesterség olyan magas lépcsőfokának is. amelyen a kései olvasó csodálattal időzik. K. L. DÉR ISTVÁN Táj A fiatal szegedi művész sáiospataki rajzaiból JÓZSEF Védtelenül Aj, az éjszaka fekete madara elszállt már fölötted és sohasem tudod, hogy mögötted mikor csukódik be a zár zajtalanul, hogy beleremeg a szíved lélekzetért kiált a szád mert megsejtett titkok rémlenek körülötted. Aj, az éjszaka fekete madara hiába sohasem száll csak mikor szorong a szív, mely örülni szeretne bíbor kapuját kitárva botor hittel s lengve a távol harmatos ködén — ó a bolond a bolond, a bolond !... S hiába szeretnéd elfogni remegő kezeddel elröppen aj bizony, s kaján indulattal köröz az éjszaka fekete tükrében megfoghatatlan álmod kibomlott fonala összebogoz titkokat éjt madarat csak a vágyad száll éhesen — rettenve riad, fáj, mint eleven seb. lettel vegyes félelmet kelt, ami a beosztottak körében a borzadály megjelenését is maga után vonja. Néhol ez mosolyt is fakaszt, hacsak le nem fagyasztja a vigyort az arcokról. Dé van kedélyes főnök is. — Haverom a főnök! — mondják a menők. — Az ilyen főnök néha üres óráiban fúr-farag, közben nem veszi észre, hogy őt meg a menők fúrják. (Ez is jó főnök!) A főnöki jelszó: szép lehetsz, de okos nem! Az igazi főnök — Na mi van!? — felkiáltással kurtán vonja kérdőre beosztottját és — Van még valami? — közbeszólással jelzi türelme végét (az acélos tekintet és a hangsúly leírhatatlan), majd elbocsátja a bátortalant. Szélesebb körű vizsgálódással megállapítható. hogy van bürokrata főnök, sőt fafejű főnök is. A Nagypiá<Főnök ma már alig-alig főnök, é főnöki szigor itt csak álarc. A főnök néhol górévá züllik. A felsorolt főnöktípusok előfordulnak még: iparban, mezőgazdaságban — mindenütt, ahol rossz a kollektív vezetés és a tömegkapcsolat, ahol hiányzik a bírálat légköre. Vigyázni kel1 rá, mert tenyészik! Egyben azonban biztosak lehetünk: a jó vezető típusa nem a főnöktípus. . Ne vegyék tehát zokon ezt az írást azok a jó vezetők, akiket esetlen még mindig főnöknek neveznek! Kérjék ki maguknak! Mátyás Tibor 5 SIMONYI IMRE Szomszédolás És esténként majd összegyűlünk újra.,. Egy szál citera szól majd az eperfás udvaron — az egyetlen udvaron — az egyetlen eperfa alatt — egyetlen citera Ahogy az eperfa gallya három portára ahogy a citeraszó három határra — szomszédolás! szomszédolás! — tizenhárom portáról hatvanhárom határból ÍQV gyülekezünk kedveseim — ölelőn, mint az eperfa gallya — keményen, mint a citeraszó Es meséltek majd újra kedvesek hogy így volt meg úgy volt hogy nagy hó hullott azóta bizony jég csapkodott farkascsordák martak rögeszmék meg hogy olykor a nap is kisütött — egyszóval, hogy így volt meg úgy volt lelkeim Mert esténként majd összegyűlünk újra De akkor már egyetlen dallamot tudjatok egyetlen dallamot mely önmagára hasonlít csupán egy kevésbeszédű szót de az aztán fedje is a fogalmat egy puszta számot de az érvényes legyen egy asszonyt valahol akihez menni érdemes és ottmaradni i házról annyit csak hogy nem veszett el s magunkról annyit csak hogy megmaradtunk S hírt tudjatok egy olyan nagyvilágról amely akár hófúvás idején felkerekedni volna hajlamos s bekopogtatni a messzi rokonság a megszelídült szomszédság nevében J 6 01 ú-MAGYARORSZAG Vasárnap. 1965. szept. 12.