Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-11 / 214. szám
Szovjet-román barátsági; Megnyílt a negyedik front nagygyűlés 8 / 8/ ? (Folytatás az 1. oldalról.) és kormányküldöttségének a csönös meggyengülése csak Szovjetunióban tett látogatáhajtaná a sáról szóló közös közleazok malmára vizet, akik arról ábrándoznak, hogy befolyásuk alá hajtják a két na® ázsiai hatalmat, ismét a külföldi befolyástól és diktátumtól teszik függővé őket. Brezsnyev kijelentette, ho® a konfliktust maguknak az érdekelt kormányoknak kell rendezniök. „A ményt. Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken a Kreml na®palotájában átnyújtotta Nicoszovjet emberek erősen re- iae Ceausescunak, Ion Ghe",Ö1ÍK hogv '. „ orghe Maurernak és a román a ket állam kbzótt kirob- . . , , , , ....„,. . bant háború tüzét hala- párt" és kormányküldöttség dektalanul el fogják olta- tagjainak, valamint a nl. német fasiszta megszállók A Szovjetunió — miként hi- ellen vívott harcbán részt vntalosan már bejelentette— vevő román személyiségek hajlandó elősegíteni e cél ,., , „ elerését olyan közreműkö- egy csoport3ának a Na® déssel, amelyet a két fél Honvédő Háborúban aratott hasznosnak tart." ®őzelem 20. évfordulója alLeonyid Brezsnyev után kalmából létesített jubileuNicolae Ceausescu, a Román mi emlékérmet Kommunista Párt Központi ' Bizottságának főtitkára 4 emelkedett szólásra. Tolmácsolta a szovjet embereknek a román nép testvéri üdvözletét. Ceausescu kijelentette: nem szabad, ho®- a nézeteltérések éreztessék hatásukat a szocialista országok elvtársi kapcsolataiban. A proletár nemzetköziség elveinek rendületlen ®nkorlati érvényesítése biztosítja a szocialista rendszer e®ségét. Románia nemzeti és internacionalista kötelességének tartja, ho® •nlnden erővel elő«e<ril«e szocialista országok egységének megszilárdítását. A kommunista pártok tevékenysége rendkívül bonyolult körülmények között folyik, s minden párt előtt különböző belpolitikai feladatok merülnek fel — folytatta a Román KP főtitkára. — A kommunista pártoknak önállóan kell kidolgozniuk politikai irányvonalukat a marxizmus—leninizmus alapján, összhangban a konkrét nemzeti sajátosságokkal. Előállhatnak nézeteltérések is a pártok közöft. Ezeket elvi alapon, elvtárslasan, a kölcsönös bizalom légkörében kell megvitatni. A Román Kommunista Párt fáradhatatlanul harcolni fog a kommunista mozgalom egységéért. Befejezésül kifejezte azt a meg®őződését, ho® a mostani látogatás elősegíti a román—szovjet, barátság további megerősítését, a két párt testvéri együttműködésének megszilárdítását. Törökország és Irán támogatja Pakisztánt India ellen • Uj-Delhl—Rawalpindi (Reuter, AKP, UPI) Az Indiai és pakisztáni hadsereg e®.ségei között már a negyedik fronton is öldöklő küzdelem kezdődött ho® a pakisztáni csapa tol; két helyen — a Lahoretól keletre fekvő Wagah és a Lahoretól 95 kilométernyire északkeletre fekvő Jassar vidékén átlépték az indiai A világ-hírügynökségek ed- államhatárt és elórenyomudig a harcok' színhelyeként lóban vannak. Üj-Delhiből Iammu-Sialkot, Lahore és Gadra vidékét jelölték meg, ^H^^H az AFP hírügynökség és az leforgása alatt 75 pakisztáni tankot tett harcképtelenné és visszavert több pakisztáni ellentámadást. Üj-Delhi lakóit pénteken zatos légitámadások halálos áldozatokat is szedtek a polgári lakosság köréből. Súlyos ütközetek A Reuter pénteken reggel ®orshírben jelentette, ho® Pakisztán leállított minangol BBC rádiótársaság tudósítóinak jelentései szerint azonban Kelet-Pakisztán térségében is szárazföldi hadműveletekre került sor. Cáfoló jelentések A szemben álló felek egymás közleményeit cáfoló este Immár a hetedik légijelentéseiből nem bontako- támadás érte. Kanachi belzik ki világos kép a katonai városában hallani lehetett helyzetről. a külvárosokban becsapódó Karachiból azt jelentették, bombák robbanását A soroviszont azt jelezték, hogy az Indiai gyalogság 24 óra den export- és importforgalmat Indiával és elrendelte az Indiai tulajdonban levő javak kisajátítását. Indiai harctéri tudósítások is azt jelzik, ho® a pakisztáni csapatok a keleti hadszíntéren ellenoffenzíváBrezsnyev, Koszigin. valamint Ceausescu és Maurer aláírta a Kremlben a Román Csüggedés Londonban, Bonnban, Washingtonban De Gaulle sajtóértekezletének visszhangja • Párizs (MTI) gol lapok pénteki vezéreik- szükségessé, ha De Gaulle csütörtöki saj- Kei, kiterjesztve a „temetői szág valóban tóértekezlete élénk visszhan- hangulatot" a NATO-ra is. NATO-ból. reggel három alkalommal ls ba mentek át, s a kclet-pariasztották. Karachi, pa- kisztáni határok környékén kisztáni várost csütörtökön a jelek szerint súlyos ütközetek folynak. Üj-Delhiben bejelentették, hogy pakisztáni gépek délután bombázták a nyugatbengáliai Bagdogra repülőieret, amely Kel^t-Pajúsztán és Szikkim közé beékelve fekszik. Az indiai légierő két gépe a földön megsemmisült. Az AP hírügynökség átvett e® nem hivatalos indiai sajtójelentést is, amely szerint Asszam államban, Shillong és Gauhati között ledobtak körülbelül 300 pakisztáni ejtőernyőst. Franciaorkivonul a got keltett szerte a nyugati világban. Kiváltképpen a Közös Piac válságáról és a NATO szerkezeti átalakításáról szóló javaslatai keltettek nagy feltűnést és több helyen megütközést is. Több nyugat-európai fővárosban már arról beszélnek, „Nyugat-Németország, ame- A washingtoni külü®milyet állítólag különleges ba- nisztérium magas rangú ráti kötelékek fűznek Fran- tisztviselői azt mondják, ciaországhoz, újabb csatta- ' nős pofont kapott azt a reményét illetően, hogy majd a NATO-szövetségesek öszszehangolt nyomást ®akorolnak a Szovjetunióra az hogy amennyiben De Gaulle valóra váltja fenyegetését, „Franciaország a jövőben nem számíthat a NATO védelmére". hogy a Közös Piac napjai»ország újraegyesítése végett. Az Egyesült Államok emlí lésének hangsúlyozott elmulasztása csaknem ugyanolyan csüggedést okozott Londonban és Bonnban, mint Washingtonban" — állapítja meg a Daily Telegraph. © Bonn (MTI) . . ... . A nyugatnémet lapok első íl^L82^: kommentárjai kiemelik, hogy De Gaulle kovetelesei menynyire ellentétben állnak az NSZK eddigi álláspontjával és a kommentátorok általában ellenséges hangot ütnek meg a francia elnökkel szemben. A Welt hangsúmeg vannak számlálva és várható a NATO felbomlása is. A jobboldali Aurore a NATO jövőjéért aggódik. Felveti a kérdést: mi marad az Atlanti Szövetségből, ha De Gaulle beváltja fenyegetését? ben rámutat: De Gaulle külpolitikája az atlanti koalícióra támaszkodik, nem az Atlanti Szövetség elvét, hanem csak annak módozatait vonja kétségbe. Amerikai támaszpontok ma is működnek Franciaország területén, sőt nyugatnémet bázisok is vannak. © London (MTI) „Az európai közösség elsőosztályú temetése" — a Daily Express tudósítója szerint a Közös Piac brüsszeli főhadiszállásán í® vélekedett egy magas rangú diplomata De Gaulle elnök csütörtöki sajtónyilatkozatáról. Hasonlóképpen értékelik a Szocialista Köztársaság párt- francia elnök nézeteit az anlvozza: „De Gaulle-t szövetségesei nem fogják követni azon az úton, amelyre most akar rálépni". © Washington (MTI) A hivatalos Washington felháborodott hangon reagál De Gaulle sajtóértekezletének a NATO-ra vonatkozó megállapításaira. Jól Informált körök szerint azonban az Egyesült Államok már hónapok óta latolgatja, milyen intézkedések válnak Támadások eredményközlés nélkül © Saigon (MTI) Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai stratégiai bombázók pénteken reggel szőnyegbombázást hajtottak végre e® Saigontól mintegy 550 kilométerrel északkeletre levő erdőség ellen. Amerikai résziről sem a támadásban részt vett gépek számát, sem a támadás eredményét nem közölték. Chu Lattól délre, a Batangan-félszigeten amerikai és dél-vietnami csapatok folytatták az úgynevezett piranha-hadműveletet. E® amerikai szóvivő azt állította, ho® az amerikai tengerész®alogosoknak csütörtökön este sikerült a szabadságharcosok egy csoportját bekeríteniük. Az amerikai veszteségekről a szóvivő hallgatott Szpartak Hektor Qz ENSZ és Vietnam SOK EMBERT elgondolkoztatott az, hogy Washington e®szorre felhívással fordult az Egyesült Nemzetek {Szervezetéhez — segítsen az E®esült Államoknak kikeveredni abból a csávából. amibe Vietnamba jutott. Amikor ez év április—májusában a Biztonsági Tanács szinte e®folytában ülésezett a Dominikai Köztársaság ellen elkövetett amerikai intervenció ü®ében, az E®'csült Államok képviselője mindenáron azt bizonygatta, hogy az ENSZ-nek nincs joga beleavatkozni az ügybe. Sőt. kétségbe vonta azt is. hogy a Biztonsági Tanácsnak joga van bizottságot küldeni a Dominikai Köztársaságba a katonai junta által a polgári lakosság ellen elkövetett ke®ctlenségek kivizsgálására. Akkor — egy más időpontban, egy más helyen — az amerikaiaknak nem volt szükségük az Egyesült Nemzetek Szervezetnie. Ügy érezték, hogy a Dominikai Köztársaságban ők a helyzet urai. Valójában egy olyan országról volt szó. amely tagja az E®esült Nemzetek Szervezetének, s c® olyan esetről — agresszióról —, melyre nézve az ENSZ alapokmánya ls intézkedik. MOST pt-nir. az Egyesült Allamok olyan esetben" akarja igénybe venni az Egyesült Nemzetek Szervezetét amikor az amerikuiak immár é-ak óta rendszeresen megsértik azt •P egyezményt. amely nem az ENSZ Krct.'ben jött létre, s olyan országgal kaocsolatos. melv nem is tagja az ENSZ-nek. A valóságban ugyanis az Egyesült Államok úgy véli, hogy az ENSZ az amerikaiak akaratának végrehajtója. Felmerül a kérdés: miért kell az ENSZ-nek tisztára mosnia az amerikaiak kezét, mely ebben a terrorháborúban bemocskolódott? Hiszen az Amerikai Egyesült Aliamok megsértette az 1954-es genfi egyezményben lefektetett nemzetközi jogszabályokat, s önhatalmúlag beavatkozott Vietnam belü®eibe. Most viszont azt akarja, hogy a nemzetközi jogszabályok az Egyesült Nemzetek Szervezetének képében szentesítsék a vietnami intervenciót. Az utóbbi évtizedekben végbement nemzetközi események meg®őzően bebizonyították, hogy miként a világ megoszthatatlan. éppúgy megoszthatatlanok a nemzetközi jogszabályok alapelvei is. Ezeket a jogszabályokat nem lehet széthasítani, s nem lehet bombákkal és napalmmal elsöpörni és szétzúzni a genfi e®ezményben megállapított jogi alapot sem. A genfi egyezmény megsértői nem várhatják, hogy a világ majd törvényesíti a jogtiprást. s lehetőséget ad arra. hogy tetszés szerint változtatgassanak a jogi helyzeteken. „Az E®esült Nemzetek Szervezete nem lesz hosszúéletü ... — hangsúlyozta Jean Schlebel a »Le Monde-" című lapban —. ha a világ első katonai na®hatalma kényekedve szerint akarja irányítani: ha ez a na®hatalom a saját elképzelései szerint értelmezi a nemzetközi jogszabályokat; önmaga bírája akar 'enni. s megsérti azokat a nemzetközi e®ezményeket. amelyeket ő maga is aláírt Ilyen például az ENSZ alapokmánya és az Amerikai Államok Szervezetének alapokmánya". NEM NEHÉZ kitalálni, ho® az amerikai diplomáciát nemcsak az vezérli, hogy a saját személyét mentegesse az ENSZ segítségével, hanem az is, ho® a felelősséget a vietnami hazafiakra hárítsa. A vietnami békebontó és törvénysértő, úgy látszik, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a genfi egyezmény érvénybe helyezését követelné, sehogysem tudná áthárítani a felelősséget tulajdon áldozatára. Washington elképzelései szerint az ENSZ-nek éppen az lenne a szerepe, ho® segítsen neki erőszakot elkövetni a nemzetközi jogszabályokon. Vagy nem azért visznek-e most olyan sürgősen 15 ezer dél-koreai katonát Dél-Vietnamba, ho® felélesszék az ötvenes évek elején, a koreai háborúban alkalmazott „nemzetközi hadművelet" szellemét, melylyel egyszer már az ENSZ alapokmányának felrúgásával bemocskolták az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaját? DE MA már más időket élünk. A terrorháború kirobbantóinak vállalniuk kell a felelősséget. Megsértették U Thant tárgyalásai U Thant kétórás eszmecserét tartott Bhutto külü®miniszterrel. A tervek szerint vasárnap ha®ja el Pakisztán területét, ho® az Indiai vezetőkkel folytatandó megbeszélések céljából Üj-Delhi be utazzék. A pakisztáni kormány szóvivője — a Reuter szerint — U Thant tálalásairól kijelentette, ho® azok „egy lépéssel sem hozták közelebb a tűzszünetet". E®előre nem tudni, miként utazik U Thant Rawalpindiből Indiába, mintho® a légiforgalom a két ország között szünetel. Valószínűleg az amerikai na®követ magánrepülőgépén ha®ja el Pakisztánt. Üzemanyagot, fegyvert szállitanaK Isztambulból érkezett APjelentés szerint a Törökországban tárgyaló Hoveida iráni miniszterelnök megállapodott a török kormánnyal abban, hogy mindkét ország segítséget nyújt Pakisztánnak India ellen. Irán üzemanyagot, Törökország pedig fegyverszállítmányokat ígért. Subandrio indonéz miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter pénteken fogadta Jao Csung-irúng kínai na®követet és — az Új-Kína hírü®nökség jelentése szerint — szívélyes megbeszélést folytatott vele elsősorban a kasmíri ügyről, amelyben határozott támogatásukról biztosították Pakisztánt. Wessint eltávolították Dominikából © Santo Domingo (Reuter, AFP) A dominikai fővárosból érkező nyugati jelentések híreket közölnek az ideiglenes kormány helyzetének megszilárdulásáról és a megbékélést gátló akadályok felszámoláséról. Megemlítik, hog a szélsőjobboldali Wessin tábornok parancsnoksága alatt álló fegyveres erők kiürítették Santo Domingo északi negyedét. Eltűntek az utcákról a katonai kiképző központ tankjai és páncélos gépkocsijai. Godoy elnök, az ideiglenes kormány vezetője újabb megbeszélést tartott a hadsereg parancsnokaival, majd ezt követően váratlan rádiónyilatkozatot tett: Bejelentette, ho® Wessin tábornok új megbízatást kapott és működésének területét „Dominikán kívül helyezik". A tábornok a jövőben a Dominikai Köztársaság fökonzulja lesz Miamiban. A hírü®nökségi jelentések megerősítették azt ls, hogy Wessin már elha®la az országot. Tíz ország bankárai © London (MTI) A Bank of England pénteken bejelentette: megállapodást kötött tíz ország központi bankjaival, hogy azok a font sterling segítségére sietnek, ha újabb eladási hullám veszélyeztetné nemzetközi árfolyamát. A Bank of England nem közölte, ho® a tíz ország — az E®esült Államok, NyugatNémetország, Svájc, Olaszország, Kanada, Japán, Ausztria, Belgium, Hollandia és Svédország — milyen összeg erejéig vállalta a font sterling alátámasztását a legkritikusabbnak számító következő két-három hónapban. Ujabb részletek az összeesküvésről © Kairó (MEN) Az A1 Ahram című kairói lap pénteki száma a betiltott Muzulmán Testvériség nevű szervezet összeesküvésének újabb részleteit fedi fel. A nyomozás során kiderült, ho® a szervezetet a CENTO katonai paktum pénzelte. Az összeesküvők e®ik vezetője, Szaid Ramadan igen gyakran kereste fel Beirutot, Teheránt és az európai országokat. Jordániai útlevél birtokában utazott és angol fontban, valamint dollárban na® összegeket vett fel. ezt a pénzt a CENTO fo1vé«ította számára. Párizs Jozef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök pénteken délelőtt megkezdte tár®alásait a francia kormány képviselőivel. A kormányelnök hosszabb eszmecserét folytatott Couve de Murville külügyminiszterrel, aki ezt követően ebédet adott a lengyel küldöttség tiszteleté^ l-e. A délutáni órákban De a" "g e n f i"'e gy ez mén y t ° me l'v" Tim ondja'. I G0pl,Ie ^S*^ Jozef hogy a vietnami népnek külföldi hatalmak beavatkozása nélkül önmagának kell a sorsáról döntenie. Washingtonnak világosan látnia kell: ma már az egész világ végképp meggyőződött arról, ho®- ez a háború az amerikaiak háborúja, mely az egész vietnami nép ellen folyik, és nem talál támogatásra az E®esült Államoknak az a kísérlete, hogy elhárítsa magáról az e®éni felelősséget, s panírronggyá tegye a genfi egyezményt. Ezért nem az ENSZ-nek a dolga, ho® tisztára mossa az amerikaiak kezét, mely a vietnami terrorháborúban bemocskolódott rankiewiczet az VH-sée-palotaban. Lhassza A tibeti népi gyűlés csütörtökön véget ért első ülésszakán bejelentették a Tibeti Autonóm Tartomány megalakulását. Ulan Bátor A Mongol Népköztái-saság kormánya, valamint NagyBritannia és Észak-Írország E®esült Királyság között jegyzékváltás történt a két ország kulturális kapcsolatainak helyreállításáról. Minszk Antonin Novotny vezette csehszlovák párt- és állami küldöttség pénteken ellátogatott e® na® minszki textilgyárba. Az üzemben rendezett na®gyűlésen Novotny elnök mondott beszédet Casablanca Az arab országok külügyminiszterei pénteken délelőtt újabb ülésen vitatták meg a szeptember 13án megnyíló arab csúcsértekezlet napirendjére kerülő kérdéseket. Nicosia Írország visszavonja a Cipruson állomásozó ENSZhaderőkből az ir alakulatokat. A döntést pénteken hozták nyilvánosságra Nicosiában. Kairó A csütörtöki ünnepélyes fogadtatás után pénteken megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Fejszál királ" és Nasszer elnök között. 2 OF-L-MAGTARORSZAG szombat. 1965. szeptember tu l