Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-13 / 190. szám
Nagyarányú csapatösszevonások Duc Co-nál # Saigon (AP. Reuter) A« amerikai katonai hatóságok csütörtökön bejelentetlek, hogy jelentős harci egységeket Irányítottak n közép-vietnami fennsíkra, azoknak a dél-vietnami kormúnycsapatoknak a megerősítésére, amelyek fel akarják menteni az ostromgyűrűbe zárt Duc Co különleges kiképzőtábort. Duc Co 346 kilométernyire cszakrn fekszik Saigontól, a partizánok már két hónapja támadják, az elmúlt héten pedig a védók csaknem kilátástalan helyzetbe kerültek. mert elvágták őket. minden utánpótlási vonaluktól Az amerikai hadvezetőség csütörtökön nyilvánosságra hozott Jelentése szerint a főhadiszállás a 173. légideszant-dandárt é« az első gyalogos hadosztály második dandárját Irányította Pleiku tartományba. 'lart az ostromgyűrű DNFF-erök támadásai Elárult hadművelet Az amerikai csapatokat augusztus 10-én es 11-én a Bien Hoa-i támaszpontról röpítették a fennsíkra. Az AP katonai 6zemleíróju megjegyzi: azóta, hogy a franciák 1953—54-ben véres harcokat vívtak a Vietminhhel a közép-vietnami fennsíkon, ebben a térségben most először vesznek részt szervezett harci tevékenységben külföldi katonai egységek. A Reuter iroda jelentése szerint a tábor térségében változatlanul igen jelentős DNFF-erök tartózkodnak. Azt a dél-vietnami menetoszlopot, amely Pleikuból érkezve elérte a tábort, menet közl>en háromszor támadták meg a partizánok. Duc Co megtartása vagy eleste. mint Ismeretes, az egész közép-vietnami fennsík fölötti ellenőrzést jelentheti. Az amerikai katonai hatóságok Saigonban bejelentették, hogy a külföldi sajtó részéről a Duc Co-i hadműveletek tudósítása alkalmával súlyos mulasztás történt, amennyiben egy amerikai hírügynökség és egy televíziós állomás munkatársa előbb adott hírt amerikai csapatoknak Pleikuba történt irányításúról, mint ahogy ezt a főhadiszállás szóvivője hivatalosan bejelentette volna. Az amerikai katonai hatóságok ennélfogva azzal fenyegették meg a tudósítókat, hogy megvonják tőlük, valamint sajtószervüktől az akkreditálást, ha a katonai biztonsági előírásokat megsértik. Singapore nem válhat a SEATO-politika eszközévé A városállam külügyminiszterének sajtóértekezlete # Singapore (MTI) ség politikájának híve. Sin- A külügyminiszter hangS. Radz.sarat.nam. stnga- gapore nem törekszik arra, súlyozta, hogy újra kell tarpore-i külügyminiszter csü- hogy befolyást gyakoroljon S>T«lni » védelmi szerződést törtökön sajtóértekezleten a világ eseményeire, de be Nagy-Britanniával. Kormányllakozott a Malaysiától akarja tölteni Délkelet- nya — mondotta — már különvált városállam külpo- Azsal szilárdságának biztosflitikájáról. Kijelentette, hogy tását célzó szerényebb szehazája az el nem kötelezeit- repét — mondotta. Folytatódnak a szovjet-török tárgyalások # Moszkva (TASZSZ) lései elősegítették a két ország kapcsolatainak és poCsütörtökön a Kremlben unkájának jobb, kölcsönös AlckszeJ Koszigin szovjet megértését, miniszterelnök megbeszélést Ürgüplü miniszterelnök folytatott ürgüplü török válaszában hangoztatta, kormányfővel. hogy a moszkvai tárgya'áA szovjet kormány csü- sok egyetlen célja a béka törtökön a Kremlben fo- fenntartása és erősítése volt radást adott Ürgüplü török Munkánkkal azt akarjuk elmlnlszterclnök tiszteletére, érni. hogy helyreálljon az a Alekszej Koszigin szovjet barátság és együttműködés, kormányfő kijelentette, hogy amelyet sok évvel ezelőtt ürgüplü török miniszterei- a nagy Lenin és a nagy nőkkel folytatott megbeizé- Atótürk kezdeményezett. most világoson le akarja szögezni, hogy Singapore nem válhat a SEATO-polilika eszközévé. Az Indonéziával való kapcsolatok kilátásait a miniszter jónak neve2te, de hozzáfűzte, hogy Singapore konzultációkat folytat majd Malaysiával, ha az elismerés kérdése időszerű lesz. Országa — mondotta Radzsaratnam — kész közvetítő szolgálatot vállalni a Malaysia és Indonézia között fennálló vitában. E közvetítés feltétele azonban, hopy Indonézia elismerje Singapore-t független szuverén államnak — tette hozzá. Hírügynökségi jelentésok szerint a malaysiai biztonságú erőket készültségi állapotba helyezték Indonézia és Sarawak ha taránál. Papandreu találkozott a királlyal • Athén (Reuter. AP, AFP) Papandreu, volt görög miniszterelnök szerda este úgy döntött, hogy kihallgatást kér Konstantin királytól. Politikai körökben azonnal találgatás indult meg, hogy ezen a találkozáson elsimulhat-e a népszerű görög politikus és a király vitája? Konstantin király, ak! csütörtökön Szalonikiból vUzszatért a tisztavatást ünnepségről délután — magyar idő szerint — hat órakor kihallgatáson fogadta Papandreut. Papandreu másfél órán át tárgyalt Konstantin királylyal. Miután elhagyta a palotát, így nyilatkozott: „Kifejtettem a Centrum Unió jól ismert álláspontját. A király meghallgatta". Papandreu nyilatkozata szerint ez volt „az utolsó erőfeszítés" a király meggyőzésére. A Reuter szerint a csütörtök esti kihallgatás Papandreu álláspontjának megszilárdulását mutatta. A népszerű politikus nem közölte, mi volt a király válasza. Kasmír ügyében 1300 A z Egyesült Államok vietnami agressziójának megkezdése óta már számos „harctéri jelentés" látott napvilágot, amelyek közölték a veszteségeket. A legfrissebb jelentés McNamara amerikai hadügyminiszter szájából hangzott el a képviselőház külügyi bizottságának zárt ülésén. Az állította, hogy májustól júliusig terjedő időszakban a dél-vietnami partizánok harctéri tevékenység következtében 7500 embert vesztettek, míg ugyanebben az időszakban a dél-vietnami kormánycsapatok 3100-at. McNamara szerint 1300 amerikai katona halt meg. Már az első számadatra felötlik a gondolkodó emberben: honnan tudják? John Chafee. Rhode Island köztársaságpárti kormányzója szerdai nyilatkozatában ki is fejtette a meghalt Vietcong-katonúk számáról szóló véleményét :> „Olyanok. mint egy regény." Hozzátette, nem érti, hogyan becsülhetik föl az amerikai bombázók és vadászgépek pilótái az elesett Vietcong-katonák létszámát, egy légitámadás után. Valóban furcsa adatközlés, no de nézzünk egy másik számot: 1300 amerikai katona halt meg. Lehet, hogy ez pontos jelentés — párosul azonban egy gondolattal: újabb 1300 amerikai édesanya és édesapa siratja — Vietnamban meghalt fiát! És milyen gondolatok jutnak eszükbe a gyászoló amerikai szülőknek? Bizonyára azon is gyötrődnek: miért halt meg a fiam bly távol' hazájától? Kinek az érdekében, miért, miért?! Ma még az amerikai „értelmiségi-ellenállás" fokozódik csupán, és szórványosan tiltakoznak fiatalok, kisebb csoportok a Fehér Ház árnyékában. Vietnamban azonban az Egyesült Államok fokozza a háborút és ennek nyomán természetes lesz, hogy az elesett amerikai katonák számáról szóló jelentés is egyre növekszik. Minden bizonnyal nem hagyják majd szó nélkül a vietnami vágóhídra kivitt fiatalok szülei, hogy imperialista érdekekért meghaljanak gyermekeik. A számok fokozódásával fokozódik az amerikai tiltakozás ls. M. T. India U Thant segítségét kéri • Üj Delhi, London (AP. ÜPI, AFP) India javasolta U Thant ENSZ-főtitkárnak, hogy kérje fel Pakisztánt, tartsa magát szigorúan a kasmíri tűzszünet! megállapodáshoz. Diplomáciai forrásból szerzett értesülés szerint Misztra. India ENSZ-kÜldöttodgének első titkára felkereste az ENSZ főtitkárát, hogy átadja neki India válaszát az U Thant által Kasmírral kapcsolatban Indiához és Pakisztánhoz intézett felhívásra. Misztra hangsúlyozta, hogy az indiai részről folytatott vizsgálat megállapítása szerint Pakisztán megsértette a tűzszünet! vonalat és India szilárd elhatározása, hogy megvédje Kasmír területi szuverenitását. Az indiai kormány szórt- megöltek 84 pakisztáni bevője ÜJ Delhiben közölte, hatolót, 155-öt pedig meghogy az elmúlt napokban a sebesítettek. Az indialak kasmíri összecsapások során vesztesége 29 halott és 27 az indiai biztonsági erők sebesült volt. Moszkva Genf Moszkvában, a Kreml szín- Csütörtökön Genfben is házában ünnepi gyűlésen JDét összeült a tizennyolc emlékeztek meg Korea felszabadulásának 20. évfordulójáról. Az ünnepségen jelen volt az SZKP és a szovjet kormány sok vezetője. DmitrlJ Poljanszkjj miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi beszédet. A FEKETE III. Aki nem hitt a pokolban... Jelenleg majdnem 40 ezer jezsuita tevékenykedik a világ különböző tájain, a különböző „provincíák"-ban. Az évszázadok sorún megtanulták, hogyan kell boncnak öltözni Kínában és rabszolgákkal kereskedni Afrikában, miképpen kell gyónúsl titkokat politikai és pénzügyi célúkra felhasználni. Mostanában a jezsuiták azt tekintik legfontosabb feladatuknak, hogy a kor uralkodó áramlata, a szocializmus ellen küzdjenek, mégpedig úgy, hogy magukat ls „szocialtstá"-nak mondják. A most generálissá választott Pedro Arrupe atya és — mondjuk — John L. Swain, a generális! tisztre sokáig esélyesnek tartott kanadai származású jezsuita vezető között nyilvánvaló különbségek vannak u helyzet megítélésében, A jelek azt mutatják, hogy a „spanyol vonal" hívei visszakívánják a világ számára az új középkort és nem mindenben tetszenek nekik VI. Pál pápa megnyilatkozásai. A Swatn atya vonalát követők meg hajlandók bizonyos engedményekre és azt vallják, hogy a „fehér pápát" akkor ls követni kell, „ha nem látni egészen pontosan, hová ls vezet". Abban azonban mind Arrupe. mind Swain, mind a „spanyol vonni", mind az „angolszász vonal" képviselői egyek, hogy rettegnek a kizsákmányolástól mentes, az értelemtől vezetett világtól a munkásosztályé, ám bízzuk a jobb világ elhogy annál hatékonyabban támadhassa a mutxizmus alapvető tanításait. Calvez atya egyike azoknak a marxizmussal (ravaszul) szemben álló tudósoknak, akik bedobták a köztudatba, hogy „a marxizmus központi problémája az elidegenedés" és — ügyes csűrés-csavarással — azt próbálják „megmagyarázni", hogy az elidegenedés a szocializmus építésének ls központi kérdése. A dogmatizmustól megszabadult, alkotó marxizmus visszaverte Calvez ügyeskedését éppenúgy. mint a dialektika problémáival foglalkozó német jezsuita, Custav Wetter szintén nagyon ügyes, egyes marxista kutatók hiányosságalt álnokul a tudomány szelleme ellen felhasználó támadását. Akik a kínai császár papucsát csókolgatták Kifinomult taktikával dolgozik a franciaországi jezsuiták egyik kutatócsoportja Vanvesban is. A szovjet intézmények és gazdaság kérdéseivel foglalkoznak. Több dolgot látszólagosan megdicsérnek, hogy aztán — ezen az erkölcsi alapon — olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek tetszetősek, de döntően hamisak. Rendkívül ravasz a módszere a francia Daniélou atyának is, aki annak az Origenus nevű egyházatyának a rehabilitálását szorgalmazta, aki arról volt nevezetes, hogy nem hitt a pokolban. Daniélou — azoknak a jezsuitáknak méltó mai utódja, akik a kínai császár papucsát csókolgatták, hogy engedélyt kapjanak „térítő" missziók szervezésére — eljár a párizsi munkások gyűléseire ls. szidja a kapitalistákat, hogy aztán, például, olyan következtetéseket vonjon le, hogy bár a tőkés rend rossz és a jövő kétségtelenül és egyek abban is, hogy a haladás erői ellen való küzdelmükben szívesen alkalmazzák a megtévesztés módszerét. A jezsuita megtévesztés egyik nagymestere a párizsi ,',provincia" egyik rezetője, Calvez atya. A Jézus Társaságnak ez a kétségkívül tehetséges és felkészült tagja 1200 oldalas könyvet írt Marx Károlyról, amelyben rokonszenvvel nyilatkozik a tudományos szocializmus megalapozójának jelleméről és több tételéről is, de csak azért, jövetelét a „felsőbb hatalmak"-ra... Marttneu atya az atombombát a sátán művének tartja. S ma is vannak Ilyen ügyes bllllárdozók a párizsi Jezsuiták között éppenúgy, mint Japánban, Kanadában, az Egyesült Államokban. Itt Van — például — John Austin atya, egy virginiai jezsuita kollégium professzora, aki arra specializálta magát, hogy bebizonyítsa: miért valósítják meg a nagy trösztök — a szocializmust. Modern lólekidomárok A jezsuitákat az évszázadok során oly spontán gyűlölet és megvetés vette körül, hogy megtanulták: miképpen kell mindig alkalmazkodni az adott körülményekhez és Igyekeznek felvértezve lenni a belső ellenzék ellen ts. Magunkat, csapnánk be, ha nem tudnánk, hogy a római Szent Gergely Egyetemen, a Keleti Intézetben és a Jezsuita nevelés egyéb fellegváraiban a ..lélekldomárság" igen hatékony eszközeivel dolgoznak u Loyolui mai követői. És bár a „fehér pápák" és a Fekete Hadsereg viszonya a különböző időpontokban különbözőképpen alakult, ludni kel) azt is, hogy R római egyház c legküzdóképcsebb, legtehetségesebb rohamcsapata nagy hatással lehet a pápára is. Janssens atya — aki az elmúlt évtizedben is már beteg volt — meglehetősen megbékélt XXIII. János békülékenyebb politikájával. A jezsuiták vezető törzse azonban — hierarchia ide. hierarchia oda — nem követte őt ebben. S bár még nem lehet tudni Arrupe atyának generálisként való megnyilatkozásairól, a tény, hogy a jezsuita vezetők gyülekezete éppen őt választotta meg generálisnak, eléggé hangosan szól önmagáért is. A Fekete Hadsereg veszedelmet jelent a népek felszabadulása és békéje szempontjából. Erre nem odafigyelni nem lehet, de egyoldalú megítélés volna nz is, ha nom tudnánk, hogy n Jézus Társaság — s nz egész egyház — nz elmúlt évtizedekben sokat vesztett régi halalmából. erejéből, befolyásolási lehetőségeiből, s hogy Ilogy annak az emberi társadalomból való kl- hivő körökben is növekednek azok az erők. vonását „a sátán egyetlen Igazi ellenfelére" — Istenre bízza. Loyolai Ignatius aiinukidején lelke üdvösségét lette fel egy billiárd-parttra, hogy egy párizsi diáktársának bebizonyítsa: Isten nem fogja hagyni őt elkárhozni. A Loyolai billiárdozó ügyessége egy odaadó, mindenre kész tanítvány jutalma. amelyek elhatárolják magukat a Fekete Hadsereg legendás engesztelhet ellenségétől és a középkorhoz való ragaszkodást százfajta álarccal leplező, mindenfajta emberi erkölcsnek gyökeresen ellentmondó magatartásától. Lovag Antal VÉGE. hatalmi leszerelési bizottság. A résztvevők meghallgattak V. C. Trivedi indiai és Lord Chalfont brit delegátus felszólalását. Az értekezlet jelenleg hetenként kétszer ülésezik, Bonn Befejezés elótt áll az auschwitzi haláltábor SSpribékjeinek pere, amely Immár több mint másfél esztendeje folyik a frankfurti esküdtszék elótt. A csütörtöki tárgyaláson Hans Hofmcyer elnök közölte, hogy nz esküdtszék augusztus 19-én hirdet ítéletet a perben. Kairó Megállapodás jött létre arról. hogy Nasszer. nz EAK elnöke találkozik Fejszállal. Szaúd-Arábia uralkodójával. Két napon belül nyilvánosságra hozzák a találkozóhelyét és időpontját. Tokió A tokiói nemzetközi atomfegyverei lenes értekezlet csü. törtök délelőtti ülésen felszólaló bolgár, jugoszláv, magyar, mongol és szovjet küldöttek szenvedélyes szavakkal ítélték el az Egyesült Államok vietnami agresszióját, követelték a VDK bornbá zásának megszüntetését, továbbá az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. Brüsszel Csőmbe kongói miniszterelnök csütörtökön Léopoldville-bő] Brüsszelbe érkezett, hogy belga kormánykörökkel — elsősorban Spaak külügyminiszterrel — megbeszéléseket folytasson. Csőmbe nz esti órákban Münchenbe folytatta útját, majd a közeljövőben több más nyugat-európai országot is felkeres. 2 QG^MAGYARORSZAG Péntek, 1965. augusztus 13.