Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-31 / 204. szám
Új filmek Szentimentális, mondhat- sef Illik operatör nem sok nánk kezdetleges történetre segítséget nyújtott munkáépült fel, a Jan Proczházka jához sivár képeivel. Egyforgatókönyvéből készült új egy helyen megcsillant csehszlovák film. Egy kis- ugyan a rendező jó elképlány, s egy Prím nevű ló zelése, de ez vajmi kevés §'Felújítják a szegedi szabadegyetemet Gazdag, bővített programot dolgozott ki a TIT barátsága körül bonyolódik a gyengécske történet. Egy napon megbokrosodik a ló, s kocsisa kegyetlenül megkorbácsolja. Ezt látva, a kislány egyre jobban szívévolt ahhoz, hogy a másfél órás film kellemes, tanulságos szórakozást nyújtson. Jan Nóvák, a film zeneszerzőjének munkáját dicséret Illeti. Zenéje hűen tűkbe zárja a szenvedő, szép rözte a kislány pillanatnyi vonalú paripát. Szülei tilt- lelkiállapotát, melyet a gyerják a vad állattól, de min- mekszereplő arcáról ls leden fegyelmezés ellenére ki- olvashattunk, ha éppen a szokik Prímhez, s a lóval jó kameria hajlandó volt próba rá t.sagba kerül. Végül a mier planba hozni. Sajnos, szülők is megenyhülnek, s nemcsak a jellemábrázolás, mosolyogva nézik lányuk da a szép dél-csehországi boldogságát a lóval. táj bemutatása sem sikeKarel Kachyna rendező rült. A képek fakók, Jellegúgy látszik nem tudott mit telenek voltak, kezdeni az együgyű történet- Ha a film stílusáról akatel. Próbálta ugyan a szerep- runk véleményt mondani, s löket úgy mozgatni, hogy amennyiben mindenáron legalább Játékukból — ha „irányzatba" akarnánk bújnem is cselekvésükből — tatni, feltétlenül elkésett, kirajzolja jellemüket. Kí- rossz neoreallsta filmnek sérlete azonban meddő ma- minősíthetjük, radt, mert segítőtársa, Jo- K. A. A játszma véget ér Szélesvásznú szovjet bűn- ről lenne sző. Egy háborútól ügyi film —• ez található a sokat szenvedett nép szeméfilmet hirdető plakáton, s a ben sohasem évülhetnek el moziba siető néző váratlan a gaztettek — mondja száfordulatokhan gazdag, fe- munkra a film napjainkban szítéit légkörű előadást ls elég aktuális eszmei tarvár, körülbelül úgy, mi- talma. Igy lesz azután párként például a Vád tanúja tos ez a nyomozási akció, című filmnél megszokta, ahol a detektív sem csupán Már az első benyomások a foglalkozásával járó köazonban valami pluszt sej- telező feladatát teljesíti, hatetnek, valami újszerűt, aml nem szenvedélyesen kutat, elüt az Agatha Christi ál- hiszen a világtalan vádló Vátal tökélyre fejlesztett nyers, teszként szimbolizálja egy mondhatni amolyan l'art nemzet igazságszolgáltatápour l'art izgalmaktól. A sát. Megtalálhatók persze bírósági teremben egy feke- Ny. Rozancev rendező kelte szemüveges, vak, közép- léktárában azok a mestersékorú nő vádol egy Hans ges izgalomkető fogások is, Meyer nevű háborús bűnöst, melyeket az ilyen természeakl külföldre szökött, s an- tű produkciókban mármegnak egyik bérencét, Zolotlc- szoktunk, de ezek mind a kijt, akinek viszont itt keil mély tartalmú eredeti írói valahol bujkálnia a Szovjet- elgondolás szolgálatában unióban. Húsz évvel a há- állva, egy pillanatra sem ború után is kísért a fasiz- teszik az akció egyetlen mus szelleme! El kell nyer- láncszemét sem öncélú branle büntetését — mondja kl vúroskodássá. A súlyos fcartaNyi na Paviovna nemcsak lom és a gyakran konvensaját, de a közvélemény íté- cionális, izgalomkeltő forlctét ts. A film tehát Zo- ma ezután helyes szintézist IS^ A?lléÍÍ"ek feldT'" alkot- s válik Rozancer SSSntrSínSt *> szovjet filmmé, nos bűncselekmény okozójá- N. L A TIT szegedi szervezete ebben az évadban Ismét útjára indítja néhány éve szünetelő szabadegyetemi tanfolyamait Az előzőnél is gazdagabb, változatos programmal Indul a szabadegyetem öt tagozata: a filozófia, a művészeti, a nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó, a biológiai és a földrajzi A filozófiai tagozat a korszerű etika problémáival foglalkozik majd; a művészeti ugyancsak időszerű művészeti, mfltörténeti ismeretéket szándékozik nyújtani. A részletes programot e hó 24-re alakítják ki. A biológiai és földrajzi tagozat pontos „tanrendje" már kialakult Eszerint a József Attila Tudományegytem és a Szegedi Tanárképző Főiskola neves oktatói — dr. Jakues László, dr. Pénzes István, dr. Andó Mihály, dr. Moholi Károly és dr. Németh István — Európa és Ázsia földrajzával ismertetik meg a hallgatóságot az első esztendőben. Valamennyi előadást színes diaképek, illetve színes kisés normálfilmek vetítésével illusztrálják. Különösen Kína, Korea, és Vietnam földrajzára vonatkozóan áll rendelkezésre gazdag anyag. Egyetlen afrikai téma is szerepel a programban: Egyiptom földrajza; ugyancsak bő, saját készítésű diapozltív-anyag áll rendelkezésre a téma ismertetőjének, dr. Jakucs László tanszékvezető docensnek. A biológiai szakosztály A biológia alapkérdései korszerű megvilágításban címmel szervez két évre szóló előadássorozatot. Az előadások megtartására a szakosztály az egyes témák legkiemelkedőbb országos és szegedi szakértőit kérte fel. Vasárnaponként, délelőtt 11 órától kerül sor ez előadások megtartáséra, melyek október 10-én kezdődnek: elsőként dr. Straub F. Brúnó akadémklus ad elő rázata címmel november és Az organizáció az anyagvüágban és a biológiai organizáció címmel tart előadást. Az év utolsó előadására májusban kerül sor A sejtkutatás modern módszerei címmel, előadó: dr. Csilllk Bertalan egyetemi docens. Dr. Törő Imre akadémikus is vállalkozott előadásra április 10-én A sejfelmélet és a modern biológia címmel. A TIT Szegeden diplomáAz élő anyag biokémiája ciatörténeti előadássorozatot címmel. Dr. Klszely György js indít. A kisipari szövetprofesszor, a Szegedi Orvos- kezPt_kben útl munkása katudományi Egyetem Intézet- kazetfkben 7 munkésafcavezető tanára Az élet kelet- dwnlákat indítanak. kezésének korszerű magya- D. B. Szeptember 6—7: békekölcsönsorsolás Szeptember fl-án ée 1-én Budapesten kerül sor az az V. és a VI. Békekölcsön 1965. második félévi húzására. Hétfőn délután az I. Békekölcsönt sorsolják, 77 700 kötvényre 22,3 millió forintot. Kedden délelőtt 10 órai kezdettel először az V. Békekölcsönből 272 800 kötvényre 41,3 millió forintot, utána pedig a VI. Békekölcsön 404 800 kötvényére 61,3 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában. A három békekölcsönből összesen 755 300 kötvényre 124,9 millió forintot kapnak vissza államunktól. A fasivórorszáffok életéből A belépő: lakástakarékkönyv Lengyelországban felfejlődőben van a szövetkezeti lakásépítés. Miután állami lakáskiutalásra elsősorban a legjobban ráutalt családok számíthatnak, a szövetkezeti lakásépítés lehetőségét az egyéb rétegek veszik Igénybe. E célból az Általános Takarékpénztár „lakástakarékkönyvet" rendszeresített Állami lakásépítő segítségben csak azok részeSzegedi énekesek és színjátszók dunántúli pódiumon A Dél-magyarországi Az énekkar Kertész Lajos Áramszolgáltató Vállalat £r- karnagy vezényletével, a kel-kórusa és színjátszó műsoron szereplő énekszáegyüttese négynapos dunán- mok közül különösen Vertúii körútja során — több- di: Nabucco c. operájából hetes szorgalmas próbák előadott „Rabszolgák kóruután — soproni és balaton- sá"-val aratott nagy sikert, füredi meghívásra igen szép sikerrel vendégszerepelt a nagyszámú kórházi ápoltakból és vendégekből álló zsúfolt nézőtér előtt ff Fekete" riport Valamikor 1931-ben hatá- ra. Nincs tanuló. Legfeljebb nak. hogy itt az ősz, a fcályrozta el Kórász Ferenc, hogy egy-két segédmunkás, mint hák meg kormosak. Jöttek keményseprő lesz. Miért? Kővágó Zoltán. feketén, sorjában, mint a — Hát..., valamiből élni — Kikerültem a gyárból, katonák. Szépen rendbe tetkeil. Voltak elbocsátások. Itt fel- ték mind a harmnlc kályhát, Aztán a „fekete" szakma vettek két hónapja. Hat hatátragadt a család többi tag- van az órabér. Van két csajaira is. József 43-ban, Ist- ládom, élni kell. van valamivel később csat- Reggel hatkor kezdenek, lakozott a kéményseprők délben ebéd. alkalmasint a szegedi seregéhez. Miért? helyszínen, kenyér, szalon— Hát. élni kell na- kolbász, vagy hazamennek. Munka után bevonulaztán egyikük, régi ismerős, rámtoppantott. —• írjon már rólunk valamit. — Mit? — Hét, hogy megy a munka. Nem könnyű, de igyek— Igenám — ellenkeznék nak a vállalathoz, a fürdőbe, szünk, tiszták lesznek a sze—, de hát az ember tisztább munkát is el tud képzelni. — Lehet, de ml már maradunk. Ez a szakma nálunk tradíció. S a Kórász család csendes szorgalommal látogatja a szegedi kéményeket a többi szegedi kéményseprővel tunk. Nyolc kéményseprőt együtt. Mert elég szép szá- kérdezhetek egyszerre. Nem mú a Család. Többnyire ré- tudnak mit mondani hirtegiek, Csóti György, Kalmár len. Mi is lehet érdekes a Béla, Kakas Pál. Nagy kéményseprő munkájában? aztán jó estét. Kérdem, ml ebben az érdekes? Gondolkodnak. — Mint más munkában. Csak van minden munkában valami érdekes. — De hát ebben? Valóságos kisgyűlést targedl kémények, kevesen va gyünk, a pénz ee sok, de mi kitartunk. Meg minden. Tudja azt maga. S elköszöntek. Télen majd. amikor kint csikorog, ők messzi járnak, szélben, hidegben — a szobákban tiszta meleg árad a kezük nyomán. Kaczúr István s a közönségre mély hatást gyakorolva, a műsor végén közkívánatra meg is kellett ismételnie. A szóló énekszámokban Fazakas Andrásné és Kenderest Sz. Mihály gyönyörködtette a közönséget. A műsor második részében Jobba Gabriella — Papp Lajos szegedi költő versét, Gyurkóczi Eszter pedig egy hangulatos balladát adott elő szép sikerrel, majd dr. Szlávik Péterné, Fehár Károlyné, Jobba Gabriella, Jurka József, Hajdú János és Kenderesi Sz. Mihály — színjátszókbői álló együttes — Gaál Sándor rendezésében, dr. Endródi Ferenc zongorakíséretével az Egy falat boldogság című zenés-táncos vígjátékkal szórakoztatta a végig Jó hangulatban derülő közönséget. amely hálás tapsokkal köszönte meg a szegediek Jól sikerült előadását. A DAV-énekkar és színjátszó együttes sikeres dunántúli vendégjátéka újabb bizonyítéka a vállalat szakszervezeti művészeti csoportjai eredményes működésének. sülhetnek, akiknek ilyen takarékkönyvük van. Olcsón és korszerűen Lengyelországban 1966— 1970 között 1,8 millió lakást építenek, ebből 1,2 millió a lakásépítő szövetkezet kontingense. A szövetkezet olcsón és minden modern igényt kielégítően épít. Ezeket a szövetkezeti lakásokat maguk a lakók a tulajdonos gondosságával kezelik, óvják, védik, hiszen minden kár, rongálás költsége őket terheli. Nem kétséges, a szövetkezeti lakás jelentős megterhelést Jelent egy-egy családnak. Mégis vállalják a szebb otthon kedvéért. A szövetkezeti bérleti lakás hozzájárulási költsége — a lakás nagyságától és a beépített bútorok mennyiségétől függően — 15—22 százalék. Aki öröklakást akar építtetni, annak 40—50 százalékkal kell hozzájárulnia. Az építés többi költségét a szövetkezet fedezi bankhitelből, amelyet az építtető részletekben törleszt le 40 év alatt. Ha a tulajdonos pontosan fizet — a hitel bizonyos százalékát elengedik neki. Oklevél — és saját lakás A szükséges első részlet összegyűjtését az állam támogatja. A szövetkzeti betétösszegre a munkaadó vállalat, vagy a bank kétharmad részig kölcsönt ad. Különösen méltányos esetekben a kölcsön visszafizetését elengedik. Az egyetemi hallgatók a szükséges betétösszeg 80 százalékáig kaphatnak állami kölcsönt. Ez lehetővé teszi, hogy az a fiatal, aki megszerzte az oklevelét, saját lakásába költözhessék. Lényeges kőnnyités az építtetőnek az a takarékkönyv, amelyre négy éven át legalább 100 zlotyt ffcet be havonta. Az Altalános Takarékpénztár az Ilyen betéteket havi 50 zlotyval premizálja. Ez a lehetőség különösen a fiataloknak kedvez, mert amikorra családot akarnak alapítani, megvan a lakásuk is. Befizetett összegeik értékét az állam garantálja. Ez azt Jelenti, hogy — például —, ha időközben emelkednének az építési költségek, a többletet az Altalános Takarékpénztár fedezi. Tagjelöltség a szövetkezetben Miután a kész lakás átvételéig eléggé hosszú a várakozási idő, bevezették a szövetkezeti tag jelöltség alapelvét A tagjelöltnek négy éven át össze kell gyűjtenie a saját, betétre szükséges összeget Csak a tag jelöltség letelte után, tehát négy év múltán kapja meg a lakást A kiutalások sorrendje felett társadalmi bizottság őrködik. A szövetkezeti lakásépítésben újdonság lesz — az eddig eléggé bátortalanul vezetett — szövetkezeti családiház-építés fejlesztése. A családiház-telepeket elsősorban az üzemek és vállalatok közelében hozzák létre és a kisebb városokban. A szövetkezeti lakásnak ez a formája is népszerű, hiszen az építtető hitelt vehet fel a banktól és ezt 45 esztendő alatt kell törlesztenie. A kötelező betétösszeget, azaz az első részlet bizonyos részét „természetben", vagyis a szövetkezeti tagok kezemunkájával ls be lehet „fizetni". Lengyelországban az elkövetkező ötéves tervidőszakban épülő minden három lakás közül kettő szövetkezeti lesz. Hatalmas szövetkezett vagyon keletkezik ezáltal, amelynek kezelése a szövetkezeti lakások önkormányzati szerveit illeti. — Akkor azt mondják meg, miért érdemes. Ismét szusszantanak Kakas Pál töri meg a csendet. — Legalábbis én nem panaszkodhatom. Százhúszezer forintos szövetkezeti lakást vettem, ez a rendszer segl György, Ancsán József. Gyű lölik a kormot, azért takarítják makacsul. , — Napi nyolc óra munka, plusz amíg lemossa magát az ember ... — Sok a munka? — Rengeteg. S egyre szaporodik. Csak látja az em- tett. Megél az ember, ber az ismert padlásról, ház- „„i„_«t.„~, tetőről, hogy ni. amott is - S volt-e valamilyen egy új ház. földszintes, eme- megrázó élményük a szakletes. megannyi új kémény, mában. Most 4800 kémény a norma _ Különösebb nem volt. havonta. Mellé még ami jön, metve.... háború alatt úgy kályhatisztítás. Itt ilyen pa- elgondolkozott az ember: nasz. másutt másmilyen. mennyi kémény dőlt össze1 Valamennyien felnőttek. M"1"*1 .meleg szoba, konycsaládosak, fekete sipkájuk Söpörtük volna inkább alatt tanyát vert a dér. A minap találkoztunk ösz— Így van. Fiatalok nem sze, itthon a Sajtóházban, vállalkoznak erre a szakma- Szóltunk ugyanis a vállalatSAVARI A ÜNNEPE Négyázor szereplő a történelmi karneválon pikkunu huontán Pert indítottak a ktsz ellen Lapunk 1965. június 4-i rosi járási bíróság döntése szamában „Papírbarikádok" alapján a ktsz már hozzájácímmel közöltünk cikket, tott a csengelei Aranykalász melyben feltártuk a terme- Tsz-ben a Dél-Magyarország lőszövetkezeti építkezések á'tal szóvá tett gyümölcstáelhúzódásának főbb okait, roló, műtrágyaraktár és a ! Kritika tárgyává tettük töb- permetlé-torony építéséhez. Vasárnap délelőtt megszólaltak a harsonák és Szom- j bek között a sándorfalvl Al- Mintegy 700 ezer forint órbathelyen, a barokk hangulatú Berzsenyi téren feltűn- talános Ktsz jnunkáját. Ar- tékben lehetőség szerint az év végére be is fejezik a Megkezdődtek a tek a római pannon légiók, idézve a kort — az időszámításunk utáni 43. esztendőt —, amikor a hajdani kis római település prefektusa felolvasta a császári dekrétumot: JMi Claudius Caesar, az istenek kegye folytán Róma és minden tartományainak uralkodója, Savariát a birodalom iránti hűségéért Colonia rangra emeljük és legkegyelmesebben a saját nevünkről nevezzük el. Éljen és viruljon Colonia Claudia Savaria!" Az egykori szertartás felidézésével kezdődött a nagyzabású történelmi karnevál, amely megelevenítette a áros múltját, alapításától napjainkig. Négyezer jelmezes szereplő vett részt a felvonuláson, melyet a televízió és az Intervízió is közvetített. A narrátor Gombos Katalin és Sinkoolct Imre volt. A várost alapító Claudius császárt pedig Bandi Imre — szombathelyi levélkézbesítő „alakította" ról volt szó, hogy ez a ktsz több szövetkezeti beruházást eredetileg elvállalt, később munkát, pedig lemondta a munkák forráskóti szövetkezeti építelvégzését. kezések is. Ezekre a munA Kisipari Szövetkezetek kákra a KTSZÖV intézkedése Csongrád megyei Szervezete folytán a szegedi járási áltaa cikk nyomán az ügyben lános ktsz vonult fel. Amint vizsgálatot Indított és mint s KTSZÖV szövetkezetpoliutóbb értesítette erről szer- Pkai és személvüevi nsz' ilv kesztőségünket, a Megyei vezetője közölte, az épitkeBeruházási Iroda is pert in- zéshez szükséges anyagokat dított a sándorfalvi Altalá- hiánytalanul a ktsz-ek rennos Ktsz ellen. A szegedi vá- deikezésére bocsátották. Kedd, 1965. augusztus 31. DÉL-MAGYARORSZÁG 5