Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
Ölaai&ink írják KÖSZÖNET A SZÉP PARKÉRT Nem állhatjuk meg szó nélkül, hogy köszönetet ne mondjunk a Szent György téri park rendben tartóinak. Ez a park ugyanis az idén nyáron olyan gyönyörűen gondozott, mint még soha. Nincs lárma, raj. s így valóban igazi, üdítő pihenőhely lett. Ezért szeretnénk köszönetet mondani a Szegedi Városgazdálkodási Vállalatnak. valamint annak a parkőrnek, aki lelkiismeretesen ügyel a park rendjére. Kacska Jánosné Schrodt Zoitánné ÉJSZAKAI NYUGALMAT KÉRÜNK Mi. az újszegedi Csanádi utca lakói kérjük az illetékeseket. biztosítsák számunkra is az éjszakai nyugalmat, tartassák be a csendrendeletet. Szinte elviselhetetlen már ac a több hete meglevő éjszakai zaj, robaj és porfelhő, amit az AKÖV vaslemezes tehergépjárművei okoznak ezen az útszakaszon. Ugyanig tudomásunk szerint a közúti híd és az újszegedi kendergyár között elterülő Tisza árterületéről kubikolják és szállítják a homokot éjszakánként. Mi. Csanádi utcában lakó dolgozók a fárasztó napi munka után szeretnénk éjszaka rendesen pihenni. de ezt a jelenlegi helyzet megakadályozza. Kérjük az illetékeseket. Intézkedjenek sürgősen. A Csanádi utca lakói BETONOZZAK LE AZ UDVART Az ügy még 1963 májusában kezdődött. Akkor kértük ugyanis a városi tanács egészségügyi osztálya útján az Ingatlankezelő Vállalatot, hogy a Dózsa György utca 9. számú ház udvarát betonozzák le. Kérésünket azzal indokoltuk, hogv az udvar rendkívül bűzös, a lakásokat szellőztetni szinte teljesen lehetetlen, s az egészségre ez ártalmas. Kérjük az Ingatlankezelő Vállalatot, hogy ennyi idő után végre gondoljanak ránk is és betonozzák le az udvarunkat. Dózsa György utca 9. számú ház lakói Indián „zsebkutya" Budapesten Nem mesterséges konstrukció, de ugyanúgy divatcikk tett, mint, a maga idejében a zsebóra, a zseblámpa, a zsebszótár, vagy akár a zsebrádió. A világ több száz kutyafajtája közt elismerten a legkisebb, de egyúttal a legrangosabb és a legdrágább is a Chihuahúéi. "A „legesleg"-kutya, hazája: Mexikó, őseit hajdan az indiánok szelídítették kunyhóikhoz és tenyésztetéték. öskutyasága kifejlett korban 40—50 dekagramm súlyú, marmagassága 15—18 centiméter. Nemcsak a szimata, a hallása ls kitűnő: nagy lapát füleivel szárnyatlan, óriás denevérhez hasonlít. Rendkívül élénk és szívós jószág, kedves és főleg „okos". Amerikában, sőt Nyugat-Európában is nagy divat a kis „zsebkutya". Hogy pedig milyen drága a kis „drága", jellemző: a legszebb és legkisebb példányokért néha több aranyat fizetnek, mint amennyi az állat egész testsúlya. A világ legkisebb kutyafajtájának egy példányát Magyarországon most mutatják be első ízben: egy olasz tenyésztő nevezte be a Budapesten szeptember 25— 26-án megrendezésre kerülő nemzetközi CACIB és Derby kutyakiállításra. Nem hivatalos hírek szerint jóelőre Intézkedéseket terveznek az esetleges „zsebkutya-tolvajok" ellen. Zsirótsky és a magyar kardcsapat aranyérmes Ma záróünnepséghez érkeznek a világ főiskolás sportolói Tegnap eltelt a nyolcadik és Tunézia együttese lett elversenynap is, s ma délután lenfele az első csoportban, már bevonják az Universia- A románok 10:6-ra győztek de zászlaját. Az atlétika a nyugatnémetek ellen, a tunyolc hátralevő döntőjének befejezésekor ismét felsorakoznak a sportküldöttségek a Népstadion gyepszőnyegén, az Universiade szignáljának háromszori felhangzása után. Dr. Primo Neibolonak, a FISU olasz elnökének záróbeszéde után a magyar szervező bizottság és a magyar egyetemi sporttanács nóziaiakat azonban hiába várták a Sportcsarnokba, nem jelentek meg. Mint kiderült, eltévedtek útközben. A zsűri kénytelen volt diszkvalifikálni őket. Utána a magyar csapat 9:2-re győzött az NSZK ellen, majd ugyanilyen arányban verte a román csapatot is. A döntőben a magyar kard Magyarország. Férfi: Magyarország—Franciaország 85:52 (39:20). A döntő eredménye: Egyesült ÁllamokSzovjetunió 71:60 (42:251. Atlétika: 400 gát férfi: 1. R. Frinolli (olasz) 50,5, 2. Poiriere (francia) 50,7, 3. Whitney (USA) 51,1. Női súly: 1. Tamara Press (szovjet) 18,31 Universiade- és stadioncsúcs. 2. Csijova (szovjet) 17,37, 3. Bognár Judit (magyar) 15,37. 200 m SMT^TK AJLSBJHÖ lai világjátékok zászlaját a februári téli Universiade rendezőinek, az olasz szervező bizottság képviselőinek. Majd felhangzik a himnusz, a főárbocról lekúszik a lobogó, a kandeláberben kioltják a kilenc nap óta égő lángot Hármas magyar diadalt hozott a kard egyéni döntője, érthető hát, hogy a szombati kardcsapatverseny felé irányult a közvélemény érdeklődése. A magyar csapatnak Románia, az NSZK a Szovjetunió ellen. A SZOMBATI EREDMÉNYEK: Kosárlabda: Nők: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Szombati eredmények NB I Csepel—Honvéd 2:0 (2:0). Csepel. Gólok: Faludi (12. p.), Sebestyén (35. p.) Kalmár (Csepel) egy lesgólt is lőtt. MEGYEI BAJNOKSÁG Textilművek—Alsóváros 1:1 (1:0). Textiles-pálya, v.: Horváth M. Nagy eső vezette be a mérkőzést, utána a csúszós talaj miatt nem volt jó játék. A 39. percben Sóki megszerezte a Textil a Spartacus szerencséjére — nagy kapufát lőtt. A befejezés előtt 4 perccel Bánfi lövése nyomán alakult ki a 2:0 arányú végeredmény. A gól után a szentesi Bayer a partjelző megsértéséért a kiállítás sorsára került. 21, 2. Anderson (amerikai) 21, 3. Cambell (angol) 21,2 .. .5. Mihályfi (magyar) 21,3. Maraton futás 1965. évi magyar bajnoka: Sütő József (Bp. Vasas), 2. Pintér (Bp. Spartacus), 3. Tóth (Özd). 200 m női: 1. I. Kirszenstein (lengyel) 23,5, 2. Cobian (kubai) 23,9, 3. Gill (angol) 24. ... 5. Such Ida 25,1 mp. Klapácsvetés: 1. Zsivótzky Gyula (magyar) 67,74, 2. Kondrasov (szovjet) 64,76, 3. Bakarinov (szovjet) 63,74, 4. Eckschmidt (magyar) 61,04. Női ötpróba: 1. T. Scselkanova (szovjet) 4802, 2. Kovács Annamária (magyar) 4606, új magyar csúcs. Rúdugrás: 1. J. Pennel (amerikai) 500. Férfi távolugrás: 1. Ter-Ovaneszjan (szovjet) 819, Universiade- és stadioncsúcs. 2. Davies (angol) 789. Szegedre került a birkózó Tisza-kupa Szolnokon háromnapos vezetését utána Tombác ve- versenysoroZBt keretében rendezték meg az idei Tiszélyeztetett a másik oldalon. Szünet után 19 perc telt K versenyeit. A szeel. amikor az Alsóvaros ki- „ „ vTTltasnk hirkÓ2ó^»ak. , . , gedi vasutasok birkózó-szakután Vékes ^ie^el^"^ <*ztálya a várakozásnál jóutan vek^ fejesével A 23. { többet nyújtva a harr^(Tertil) *££££? ™dik nap után győztesnek T^TTt. került ki, s ezzel a értékes ™"dkeU?J-uketA ktálhtotta a trófea sigedre vándorolt, játékvezető. Az eredmeny gy6zeieg ^ét növeli, igazságos, bár az alsováro- ' , ,. .ÍTT^^ ifi,',. H<«Y a T^TÁS vidéki elgár74 kg: Daróczi K. Harmadik helyezettek: 50 kg: Retek L. 56 kg: Csanádi F. 50 kg: Kohányi B. 79 kg: Dancsó L. A vasutasok 23 csapat 196 indulója között érték el sikerüket. Mai sportműsor Labdarúgás: NB 1: SZEAC—Győri ETO, SZEAC-stadion, 16,30, Muncz. Előtte 14,45-kor SZEAC II—Győr II tartalékbajnoki mérkőzés. NB II: SZVSE—Egri Dózsa, Vasutas-stadion, 13,30, V: Balla B. (A vasutas csapat tegnap közölt műsorunktól eltérően félórával később, tehát délután fél 2-kor kezdi mérkőzését.). NB III: Sz. Honvéd—Kalocsai Kinizsi, Hunyadi tér, 10, v.: ifj. Barcs, UTC—Jászberényi Vasas, UTC-pálya, 16,30, v.: Mácsai. A Szegedi Építők Kiskunhalason lépnek pályára a helyi MEDOSZ ellen. Megyei bajnokság: SZAK— Kistelek, SZAK-pálya. 9.30, v.: Lenkei, Dorozsma—Ruhagyár, Dorozsma, 16,30, v.: Ungi. A Móraváros Szentesen a Vízmű ellen, a Rókusi Dózsa ugyancsak Szentesen a Kinizsi ellen, az SZVSE II: Mindszenten a helyi Tiszavirág Tsz csapata ellen lép pályára. A megyei mérkőzések előtt játsszák le az ifjúsági I. csoport mérkőzéseit. Kézilabda: Megyei bajnokság: Férfi: A Kisstadionban: Sz. Honvéd—M. ITSK, 8, v.: Szedő, Sz. Építők—H. Textil, 9,15, v.: Kiss Z. dr., Spartacus— Előre II., 10,30, v.: Varga A Textil-pályán: Textilművek —SZEAC, 9, v.: Dobóczky. Az UTC-pályán: UTC—Szentes, 9,30, v.: Szilvássy. Női: Móraváros—Meteor, Ady tér, 9, v.: Tárnok, Sándorfalva— Dorozsma, Sándorfalva, 8, v.: Tóth. Vízilabda: OB II: SZEAC—Tatabányai Bányász, Üjszeged, 12. ÖHV: Szegedi városi és járási összetett honvédelmi verseny, repülőtéri motocross-pálya, reggel 7-től. siak többet támadtak. Ifjú sági: Alsóváros—Textilművek 2:0. Spartacus—Szentesi Honda jelen volt a szolnoki viadalon. mm Az SZVSE győzelméhez a véd'*2d) (1:0)' Hunyadi "tér következő sportolók járultak ban nyáron is nagyüzem - - ' 4 *--* van. Most, amikor itt jáEgy héttel a rajt előtt A Rókusi Tomacsarnok400 néző, v.- Kálmán A 22. hozzá: Első helyezettek: 48 percben a játékvezető a vi- Rutoi I. 62 kg: Savanya, haros eső miatt megszakí- Második helyezettek: 48 totta a játékot. Előtte már kg: Miklós K. 59 kg: Báa 8. percben megszerezte nóczki J. 53 kg: Király J. Nyári a vezetést. Az eső után nagy küzdelem alakult ki. Szünet után a 30. percben Olasz tisztán állva >— Kölcsey Ferenc 175 éve született a reformkor nagy költője. Unokaöcscséhez Kölcsey Kálmánhoz intézett eszmei végrendeletéből a Paraínesisből Idézünk rejtvényünkben: Mi tenne az emberiségből... (Folytatása a vízszintes 1. és a függőleges 12. sz. sorban.) Vízszintes: 12. Versenyszánkó. 13. Kabátanyag. 14. Hiszékeny, becsapható. 15. Korjelző rövidítés. 16. Kossuth-díjas klasszikus filológus (Károly). 18. .. .hegy (rádió adóállomás). 19. Bűntény. 20. Dallam. 22. Tündérkirály a mitológiában. Titánia férje. 24. Jégszekrény márka. 25. Kávé!! 20. Híres. 27. Nagy erejű cseh vitéz, akit a monda szerint Mátyás király párviadalban legyőzött. 28. ... Mohtand. 30. Nedves. 31. Sülyrövtdítés. 32. Franciaországi fasiszta terrorszervezet névbetüi. 33. Ostobaság. 35. Kopasz 36. S. N. 37. Akadozva, dadogva és magas hangon beszél. 38. Nagy Japán kikötőváros. 39. Széptevők. 40. Idegen női név. 41. AAAA. 43. Fejleszt. 44. Időmérő.' 45. Kettőz (mássalhangzót). 47. Város a Belorusz SZSZK-ban. 48! Állat. 49. Számol. 50. Ver. 51. Tételek. 53. Ritkás erdő. 54. Névutó. Függőleges: 1. Prémes vízi rágcsáló. 2. Kereskedelmi műszó. 3. Gondos, lelkiismeretes. 4. Hajnalban. 5. Tartozik. 6. A német ABC utolsó betűje. 7 K N. 8. Z. B. 9. Éneklés. 10. Megválik tőle. 11. Számukra. 16. Erkölcs. •1? pl1 F~ 5— 5 o ti 9 |1U 12 1 1 SS!" •• 14 1 15 | • • 16 • • 17 SS!18 1 z • • 19 > • • 20 21 a 23 ISS 24 ••ja M ' SSI27 1 É 28 s •29 |Br SSí3' 1 a 1 33 H • • 35 n M> 1 1 • • 'SS 36 , | S SS » |M|40 ti 42 «43 SS 44 i 45 40, j 1 •a 147 I ISS J « •a ISS 49 !•• 50 51 52 ona|!>3 • • 54 w L N Ma: ÖHV-döntők Ma reggel 7 órakor népes mezőnnyel rajtol az összetett honvédelmi verseny szegedi járási és városi mezőnye. A repülőtér melletti motocross-pályán 30 városi, és 20 járási csapat méri öszsze tudását, felkészültségét. Ugyanebben az időpontban kerül sor a motoros öhv lebonyolítására is. A városi, illetve a járási győztesek szeptember első vasárnapján részt vesznek a makói megyei összetett honvédelmi versenyen. 17. Másolat készítése kliséről. 19. Fogás ebédnél. 20. Operaénekes (György). 21. Úszik a levegőben. 23. Elhunyt angol politikus, a Munkáspárt balszárnyának vezére volt. 24. Sportot űz. 29. Jugoszláv város a Duna mentén. 31. Lovas, nomád török nép. 33. Mázol. 34. Átvészeli a hideg időt. 35. Büntet. 37. A végleges, vágott és kevert televíziós kép, amelyet már sugároznak. 38. Idegen férfinév. 40. Kályhabélés. 42. ... Atatürk, török államférfi (1881—1938.) 44. Távol-keleti állam. 46. Milyen? 47. Holland festő (Vincent von 1853—1890 ) 49 SIT. 50. Helyet foglalt? 52. Kicsinyítő képző. 53. Skálahang. 54. Rokonhangzók. A vízszinten 1. és a függőleges 12 sorok megfejtése szombatig (szeptember 4-ig) küldhető be levelezőlapon. Voloncs György MEGFEJTÉSEK— NYERTESEK Az augusztus 15-i rejtvény megfejtése: Egy férfi sem törődik magával, ezért találták fel a házasságot. Könyvet kapott sorsolással: . Dr. Kozáry Ottokár Csongrádi sugárút, Soós Iajosné Párizsi körűt, Varga Mária Révai u., özv. Várady Kálmánné Siha köz. (A Kárász utcai Móra Feren könyvesboltban vehetik át a jutalmat.) ÁRAMSZÜNET Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1965. augusztus 30-tól szeptember 11-ig 7-16 óráig a Szőregi út. Olt u.. Vasúti töltés. Aranyosi u. által határolt területen, valamint a Közép fasor. Jobb fasor. Asztalos u., Radnóti M. u.. Bérkert n. által határolt területen Időszakos áramszünet lesz A Csongrád megyei Tejipari Vállalat keres gyakorlattal rendelkező EPÍTESZ-, GÉPÉSZ-. ELEKTKOmérnököket (Lehet nyugdíjas ls .szegediek előnyben), jelentkezni lehet Csongrád megyei Tejipari Vállalat, Hódmezővásárhely, Lenin u. 24. sz. alatt, személyesen vagy írásban. xK. 364 runk a SZEAC férfi kosarasai tartanak edzést. Dr. Kovács Imre edző hangja hallatszik, amint éppen egy újabb gyakorlatot jelent be a fiúknak. S a kosarasok sem restek tízszer, húszszor, vagy ötvenszer is megismételni ugyanazt a gyakorlatot. Hűvös Feri jön: — Imre bácsi, hetvenet dobtam. — Jő, befejezheted — bólint az edző elégedetten. Aztán megkezdődik — futballnyelven — a kétkapus játék. Óriási az iram, Brandstattert, Blazovicsot, mintha öntöznék, folyik róluk a víz. Faragó Pista viszont még tíz perc múlva ls úgy fut, mintha most kezdődött volna az edzés. — Hiába, kell ez a kemény munka — mondja az edző. Augusztus kilencedikén kezdtük a nyári alapozást napi két foglalkozással. Két héttel később indult a formábahozás. Most a heti négy edzésből három tornatermi, egy szabadtéri. A szabadtéri torna nekünk csak afféle ellenőrző játék volt, amely ebből a szempontból megnyugtató eredménnyel zárult. A játékosok erőnléti állapota kivétel nélkül kielégítő. Dobó bajlódik kisebb sérüléssel, Kiss Zoli katona, Hódy Szabolcs az ifjúsági válogatottal edz de a nyitányra mindenki játékképes lesz. Egyedül Ánatolij Fedotov játéka kétséges. — Mikor kezdődik az őszi évad? — Szeptember ötödikén, idegenben játszunk először, a Bajai Bácska ellen. Addig azonban még két ellenőrző jellegű edzőmérkőzést játszunk, egyet itthon, egyet pedig idegenben. Egyébként az a célunk, hogy tavaszi helyezésünket végig megtartsuk — mondotta befejezésül dr. Kovács Imre. Farkas István Kubai kosarasok Szegeden Az utóbbi évek egyik Legérdekesebb és legszínvonalasabb kosárlabda-mérkőzésének ígérkezik a kedd délutáni SZEAC—Kubai főiskolás válogatott mérkőzés. A tengeren túli fiatalok az Universiadén szerepeltek és a hét elején Szegedre látogatnak. A vendégcsapat komoly játékerőt képvisel, a magyar főiskolás válogatottól csak kis pontarányú vereséget szenvedtek. A bajnokságra készülő szegedi egyetemi csapat az edzéshírek szerint jó formában van. s a találkozó izgalmas és érdekes sportcsemegének ígérkezik. A mérkőzést augusztus 3I-én kedden, a Rókusi Tornacsarnokban rendezik meg, délután öt órakor. dél-magyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenít netfő kivételével mindennap. Szerkeszti e szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lökös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 33-06 Kiadja a Csongrád Megyét Lapkiadó Vállalát rdelŐB kiadó' Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 35-00 31-16 íBeküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A laput nyomta a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged Kárász u • tNDEX 25 053 Terjesztik s Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetést dlj egy hónapra 13 Pl Előfizethető bármely postahivatalnál és kér bcsltőnéi. 8DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. 1965. anzusztos 29.