Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-13 / 163. szám

BUNi? Felavat,ak a Vasutas-stadiont SZac-SZVSE 4:114:1) n_. I WP I Szeged sportéletének: fel­I I I avatták az újjáépített, szép ^^Uml m Mi Vasutas-stadiont. Ebből az alkalomból délután sportün­nepséget rendeztek. Először mintegy négyszáz SZVSE­sportoló vonult fel. Előttük — . , , , Borsodi János, a szegedi Tegnap Párizsban befő- MAv Jgazgatóság vezetője jeződöttt a vívó-világbajnok- mondott beszédet. Hangoz­ság. A kard csapat verseny- tatta a társadalmi munka je­ben a magyar együttes a lentoj*Vét .é* köszönetet „ ... , mondott mindazoknak, akik dontobe Jutásért az olaszok- a pályaépítésnél közremű­kal küzdött és 9:5 arányú ködtek. Szűcs Márton, a vereséget szenvedett A ve- Csongrád megyei TS elnöke reséghez nagyban hozzájé- * ™éItett* « í^ntg ,, . , , , \ ségét, majd Vtrágh Mihály rult a versenybíróság, amely sportköri elnök vette át a SíUíL Magyarország negyedik ítéleteivel sorozatosan ver­senyzőinket sújtotta. A ver­seny után csapatunk a harmadik helyért kiírt ma­gyár—francia találkozóra — tiltakozás képpen — néni állt ki. stadiont. Utána felhúzták az egyesületi zászlót, s köz­ben a béke jelképeként nyolcszáz galambot enged­tek a pálya falé. Nagyon kedves és megkapó látvány volt... Felvonulnak a sportolók Az ünnepi műsorban tíz A világbajnokság végered- sportág bemutatói és verse­ménye: 1. Szovjetunió, 2. Olaszország, 3. Franciaor­szág, 4. Magyarország, 5. Lengyelország, 6. NSZK. Holnap két MNK-mérközés A múlt héten 256 csapat részvételével megkezdődött a labdarúgó Magyar Népköz­társasági Kupa országos nagydöntője. Az első fordu­lóban a mezőny fele „el­vérzett", s így most mar csak 128-an vannak a küz­dők soraiban. A szegedi csapatok szer­dán három mérkőzésen ér­dekeltek. A SZEAC Kecske­métre utazik, ahol a Bács megyei bajnokságban sze­replő KTE ellen játszik. Sze­geden holnap két MNK­mérközés lesz: a Móravárosi Kinizsi a SZAK-kal a Cse­repes soron, a Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum a Makói Vasassal a külső Vas­utas-pályán küzd a tovább­jutásért. Mind a két helyen délután fél 6 órakor kezde­nek. A Technikumnak a döntet­len is elég lenne a 64-es döntőbe jutáshoz. Ha a Cse­repes soron döntetlen lesz az eredmény — mivel a SZAK és a Kinizsi azonos osztályú — a SZAK kerül tovább, mert ő a vendégcsa­pat nyei szerepeltek. Külön is dicséretet érdemelnek a Szentesi MÁV vivói, akik ebből az alkalomból be­utaztak Szegedre és részvé­telükkel még érdekesebbé tették a programot. Este szép hangversennyel éri vé­get a pályaavató. (T.Iebmann felv.) A Vasutas-stadion felava- dásókkal kezdődött a mér­_ tilsának egyik jelentőségtel- kőzés, és az első negyedóra 1 jes eseménye a két legjobb eltelte után Szlovák két | - szegedi labdarúgócsapat ta- góljával, valamint Dezsőfi lálkozója volt Mintegy há- góljával már 3:0 volt az romezer néző előtt folyt le eredmény. Utána kiegyen­a játék. súlyozott lett a játék, és a SZEAC: Korányi (Tóth) 37. percben a vasutasok — Várhelyi, Kürtösi dr., egyik pompás akciója során Cserkó — Dezsőfi, Remé- Tóth III. gólt lőtt. 3:1. Szü­nyik dr. — Csömör, Szlovák, net előtt Nemes növelte a Nemes, Linka, Boros dr. SZEAC előnyét. 4:1. A má­(Szekcres). sodik félidőben általában az SZVSE: Budavári (Simái) NB l-es csapat volt fölény­— Réti, Halász, Juhász I. ben, a hazaiak védelme jól — Karsai. Szalai (Kisistók) rombolt és Simái, a fiatal — Tóth XII., Bite (Sonkó), cserekapus ügyesen védett Biltsik, Vörös. Kalmár. Ungi játékvezető kitűnően Lendületes SZEAC-tárna- vezette a mérkőzést. Kétszáz résztvevő az úszóversenyen A szentesi vívónők látványos bemutatója Vasárnap Szegeden a Vas­utas SE nagyszabású úszó­versenyt rendezett amelyen tíz egyesület mintegy két­száz fiatallal vett részt. Többnyire ifjúságiak és újoncok indultak, felnőtt versenyszám csak kettő volt. Az ifjúságiak között a Szol­noki Dózsa, a fiatalabbak küzdelmében pedig a ven­déglátók, az SZVSE úszói szerepeltek legjobban. Fiúk. Ifjúságiak. 100 m gyors (22 induló): 1. Hege­dűs (Szolnoki Dózsa) 1:01.9. 100 m hátúszás: 1. Szita 1. (Právicz (P. Ércbányász) 33.8, 2. Rakonczai (Sz. Dó­zsa) 37.8, 3. Bállá Gy. (SZVSE) 38. 4x50 m vegyes­váltó: 1. SZVSE (Balla Gy„ Kovács Gy., Kárpáti, Kozo­csa) 2:32.8, 2. Sz. Dózsa 2:38.2. Lányok. Felnőttek. 100 m hátúszás: 1—2. Bökönyi (SZVSE), Kuti (Sz. Dózsa) 1:26.4—1:26.4. 100 m pillangó: 1. Kuti 1:21.4, 2. Bökönyi 1:35.8. Ifjúságiak. 100 m gyors (17 induló): 1. Tóth (Orosházi Kinizsi) 1:14.8. 100 m hátúszás: 1. Zsíros (Ceg­(Orosházi Kinizsi) 1:12.8, 2. lédi VSÉ) 1:24.7, 2. Szalai Balla I. (SZVSE) 1:14.6. 100 m pillangó: 1. Cservenyák (Sz. Dózsa) 1:09. 4x50 m ve­gyesváltó: 1. Sz. Dózsa 2:08.5, 2. O. Kinizsi 2:15.4, 3. SZVSE (Balla I., Ganz, Lángi, Gyi­mesi 2:23.4. Újoncok. 50 m gyors (32 induló): 1. Právicz (Pécsi Ércbányász) 30.8, 2. Balla Gy (SZVSE) 32.2, 3. Kovács Gy. (SZVSE) 32.4. 50 m mellúszás: 1. Kárpáti (SZVSE) 38.9, 2. Kiss G (O. (P. Ércbányász) 1:26, 3. Siha (SZEAC) 1:27.8. 100 m mell­úszás: 1. Szalai 1:29.2. 4x50 m vegyesváltp: 1. SZEAC (Siha, Csonka, Demeter, Pa­róczi) 2:37.6, 2. O. Kinizsi 2:41.2. Újoncok. 50 m gyors (18 induló): 1. Balla S. (SZVSE) 34.2, 2. Hódi (SZVSE) 34.5, 3. Bárányi (Mis­kolci VSO) 35.0. 50 m pillan­gó: 1. Balla S. 37.2, 2. Cze­ne (P. Ércbányász) 41.0, 3. Kinizsi) 42.8. 50 m pillangó: Lippai (SZEAC) 44.8. Sorsolással első: Mórahalom A falusi spartakiádok sze­gedi járási döntőit vasár­nap rendezték meg. A lab­darúgó-, a röblabda- és a kézilabda-mérkőzések Sző­regen voltak. A labdarúgó­hosszabbítás sem hozott dön­tést, sorsolással Mórahalom lett az első. A röplabda-pá­lyán Algyő férfi-, illetve Szőrég női csapata diadal­maskodott. Kézilabdában a A pályamegnyitón rúdugró-verseny is volt, s itt Bakó Antal, a Vasutas atlétikai szakosztályának tagja igen figyelemre méltó eredménnyel, 410 cm-rel győzött A műsor egyik legfiatalabb résztvevője a még csak tizenkét éves Kanalas József volt. Jóska gyerek — bár még kisfiú — máris komoly versenyző torna első helyéért Móraha- dorozsmai fiúk és a sándor­lom és Pusztaszer csapata falvi lányok győztek. játszott, és a találkozó 1:1 arányú döntetlen eredmény­nyel végződött. Mivel a r Úszóink győztek Párizsban Ragyogó napsütéses időben folytatták vasárnap Párizs­ban a nemzetközi úszóversenyt és ennek keretében a francia—magyar találkozó második napi küzdelmeit A nap egyik kiemelkedő számában, a 100 méteres férfi gyorsúszásban a Grand Prix-ért 1922 óta huszonnyolc­szor versenyeztek. Itt az amerikai Roy Saari győzött 54.9-cel és így első ízben az Egyesült Államok úszója vitte haza a díjat Dobay Gyula 55.8-cal második lett. A magyar—francia úszóviadal pontversenyében szo­ros küzdelem után a magyar válogatott 113:110 arányban nyert A férfiaknál a frandák győztek 63:62-re, a nők­nél a magyarok 51:47-re. l j—Szín Vásárhelyen Az üj-^Szin valóban új színt hozott a sok érdekes esemény színteréül szolgáló vásárhelyi stadionba. Isméi döntetlenül mérkőzött ci Fererccwésros Szegeden a SZAK négyes csarnokában került sor a já­rási tekedöntőre. A férfi csapatversenyt Tiszasziget nyerte meg, egyéniig Baráth József (Szőreg) 159 fával, illetve Kovács Mária (Kü­bekháza) 119 fával lett első. Negyven vegyesdobásos ver­seny volt Szegedi Autójavító— Dorozsma 3:2 (0:0) Dorozsmán szép számú TIŰJC és színészeinek csetlö­botló játékán, s a pálya mel­lett tanyázó szanitécen, aki hol a sérültet alakító színé­A New York-i nemzetközi angolok értek el a jobbösz- Mészáros József, a Ferenc­labdarúgótornán magyar idő szekötő Astle révén. A zöld- város edzője a következőket szerint hétfőre virradóra ke- fehérek nyolc perc múlva mondotta: rült sor a harmadik forduló- egyenlítettek Fenyvesi dr. — A közel egyforma ké­ra. A Randall stadionban 20 méteres szabadrúgásából, pességű csapatok izgalmas, szemerkélő esőben bonyolí- Utána Albertnek volt még küzdelmes mérkőzéseket ját­tották le a forduló két mér- nagyon nagy helyzete. szanak. Teljesen nyílt a cso- közönség előtt Radnai veze­kőzését mintegy 15 000 néző A Ferencváros így négy portelsőség kérdése, remél- tésével- játszott barátságos előtt. Előbb a skót Kiimar- ponttal veretlenül fejezte jük azonban, hogy megtart- mérkőzést a két együttes A nock és a lengyel Polonia be az első fordulót. Legkö- juk vezető helyünket A gvőztes csapat Deme — Lo­Bytom találkozója 1:1 ará- zelebb július 19-ére ugyan- találkozókról még csak any- vaj Fekete Takács — Papp nyú döntetlen eredménnyel csak hétfőre virradóra ját- nyit, hogy jó hírverést je- Hajda — kószó Rácz Far­végződött, félidőben a skó- szik ismét a tornán a ma- lentenek az európai labdarú- kas Szabó Tamás összeállí­tok vezettek l:0-ra. gyar bajnokcsapat mégpedig gásnak, Nagy küzdelmet hozott a a Polonia Bytom ellen. Az Ferencváros harmadik mér- első fordulóból még hátra- _.A á,,fsa az 60(1121 kőzése az angol West Brom- lévő West Bromwich Albion merK0Zes utan: A gyorsan futó négy óra szeket, hol a tollforgatásban wich Albion ellen. A magyar —Polonia Bytom találkozót 1. Ferencváros alatt úgy érződött: valami bensőséges hangulat lett úr­rá a játék- és nézőtéren egyaránt. Talán azért, mert elgyengült újságírókat ré­szesítette lángosos-sörös el­sősegélyben. Bakó József, a Szegedi Szabadtéri Játékok bajnokcsapat ismét döntet- magyar idő szerint csütör- 2. Kilmarnock lenül játszott s első helyét tökre virradóra rendezik meg. 3. Polonia továbbra is megőrizte. West Bromwich Albion— a közönség régi ismerősöket díszlettervezője szegedi mű- Ferencváros 1:1 (0:0). Ve­köszönthetett a műsor sze­replőiben, a pályára lépő színészekben és újságírók­ban, talán azért, meri vésztársaival együtt bizonyí­totta, hogy ez a pálya sem idegen számára, a kü­lönben védő Bordás Dezső zette: Peters (amerikai). Fe­rencváros: Géczí — Nóvák, Mátrai, Horváth — Juhász, Az eddigi tapasztalatokról 4. West Br. =S=0=R=0=K=B=A=N= 3 1 2 - 3:2 4 3 1 1 1 4:3 3 2 - 2 - 1:1 2 2 - 1 1 1:3 1 tásban végig lelkesen küz­dött és időnként jól játszott, A győztes gól az utolsó percben esett. Góllövő: Kó­szó, Szabó, Hajda, illetve: Joó (2). A mérkőzésen 541 forint bevétel volt, és ezt az összeget az árvízkárosul­tak részére ajánlották fel. mindannyian tudatában vol- pedig egy-két potyagól be­tűnk annak, amire Sajti Im­re, a hódmezővásárhelyi vá­rosi tanács vb elnöke meg­engedésével jelezte, hogy számit a jó színházi kriti­kákra. Mindenesetre a 3:3 nyitójában utalt: e délután- arányú döntetlennel m iná­nál mi is — közreműkö­dők és nézők egyaránt — hozzájárulhattunk az árvíz­károsultjainak megsegítésé­hez. Az izgalmas perceket szer­ző MHS-motoros akrobaták, a Káldor Jenő által veze­tett vidám nőt labdarúgó­mérkőzés és a vásárhelyi pincérutánpótlást felsorakoz­tató verseny után nem ke­vesebb vidámságot hozott az igazi „robbanó" hangulat­ban kezdődő nagy összecsa­pás sem. A közönség jól mulatott a megye újságirói­_ Vasárnap Szegeden sebes- élménybeszámolót. Délután ségí repülőmodellező-ver- a Vasas négyszeres Közép­Orosz — Karába, Varga, AJ- senyt rendeztek. A 2,5 kem- európai Kupa győztes csa­bert, Rákosi, Fenyvesi dr. es kategóriában Szabó tst- pata hírverő mérkőzésen A csúszós pályán az első vár> (Szegedi Építők) gépe 2500 néző előtt a szentesi perctől heves harcot vívtak 178 km-es óraátlaggal gyó- válogatott ellen 6:2 (1:1) a csapatok. Jóiramú. váltó- zött. másodirc Okos Lajos, arányban nyert. Góllövő: zatos játék folyt de csak harmadik E-azsik János Puskás 2, Farkas 2, Molnár kevés helyzet adódott. Ezért (mindkettő Sz. Építők). Az II.. Pál I., illetve: Pusztai, csak a második félidő 28. 5 gépek között Tóth Gerendeli. Ferenc gepe győzött 171 * km-es átlaggal, második Da­róczi Péter, harmadik Ba­. .. _ , zsik János (mind Építők). 1:0 1 13 találatos szelvény kettő Túrakaieeória- 1 Okos-KÖ­0:0 x, akadt, s ezeken a pályázók a , 5 ' „ „ 5:5 x plusz egy mérkőzés eredményét ver (Sz. Epitok). 2. Bazsik, 2:0 1 is eltalálták. így a nyeremény Tóth, 3. Borús (Szegedi 4:2 1 szelvényenként a Jutalommal muíi n-ir-őr-ri 2:2 x együtt 300 411,—forint. Mtii), Daroczi. 2:2 x * 12 találatot 26 pályázó ért el. centesen wereneíl a vnc­nyeremény szelvényenként 8903 szentesen szerepeit, a vas- Q , . .. i:3 2 forint. utasnap kereteben a Bp. Va- - .('OK 6S 1NaSy szere­se x ti találatos szelvények száma sas labdarúgó-csapata. Dél- pelt­4:0 1 427 darab, _ nyeremény szelvé- előtt a városi tanács nagy- * két csapat — és remélhető­leg a közönség is — elége­dett volt. percében esett gól, amit az így kellett volna tippelni! 1. MTK—Pécs J I. Komló—Csepel 3. MAV-DAC—MVSC 4. DVSC—Szombathely 5. Egyetértés—Bp. Spart. 6. III. ker.—Szállítók 7. Budafok—Jászberény 8. Szoln. MAV—Ny.-háza 3. Bp. Előre—Várpalota 19. Láng—Pénzügyőr 11. Kecskemét—B. Spart. 12. Martfű—Ikarus 1:3 2 13. Autóbusz—Szoln. MTE 3:1 1 14. ZTE—KISTF.XT 2:1 1 A vasutasnap sikeres volt a Szegedi VSE NB II-es fér­fi teniszetapata számára, mert az együttes a Nyíregy­házán vívott rangadón 6:3­ra győzött. A szegedi csa­patban Büchelbauer, Szép. Virágh, Dóczy dr.. Csíkos. nyenként 547,— forint. 10 találatos szelvények száma „>,, 3515 darab, nyeremény szelvé- ...nozsaK uezso termében Illovszky Rudolf, és Ihász Budapesten az országos fjoszbajnokságon a szegedi nyenként 98,— forint. (MTI) Kálmán tartott nagy sikerű Négy János győzött. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­pár: Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelel ik nettó kivételével mindennap. Szerkeszt! a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő dr Lókős Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magvai Tanácskóztár­sesáa atla 10 Telefon: 35-35 30-03 Elszakai telefon 35-oe Kiadta a Csongrád Megye. Lapkiadó Vállalat Felelős kiaric Kovács László Kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsköztár­saság útja 19 lelefrn: 35-00 31-18 (Beküldött kéziratot nem őrzünk mea és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szegedi Nyomda Vállat Szeged Kárász u s> fNDEX 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok Előfizetési dlj éEy hónapra 12 Ft Előfizethető bérmely postahivatalnál és kéc­besltőnéL 8 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd- 1M5- JÚIins

Next

/
Oldalképek
Tartalom