Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-10 / 161. szám

A szegedi táborban Évad végi mérleg Valóságos kis birodalom húzódik meg az újszegedi vastoronytól alig néhány száz méterre, a töltés aljában: a KISZ Csongrád megyei bizottságának vezetőképző tábora. Területe 13 liold, lakóinak száma jelenleg csaknem 250. Közülük 130 úttörő, s több mint 100 üremi, vállalati KISZ-titkór. Az úttörők kedves kis faházakban laknak, a KISZisták B-típusú sátrakban. A „lako&ság'' főfoglalkozása a tanulás, mellékfoglalkozása a sport, a játék, a szórakozás. Bár Igen kitűnően érzik magukat birodalmukban, három, hat vagy tíz naponként átadják helyüket az újonnan érkezőknek. De ilyenkor csak az arcok változnak, a hangulat nem. A tábornyitástól táborzárásig egyaránt vidám, fitalos. Hiszen a fiatalok tábora! Komoly munka, tanulás A szegedi KISZ-tábor elsődleges célja az ifjúsági vezetők továbbképzése, felkészítése a további feladatokra. Ennek megfelelően a különböző turnusokban másmás munkaterületen és tisztségben dolgozó fiatalok vesznek részt Eddig a középiskolai. iparitanuló iskolai és kollégiumi KlSZ-titkárok voltak táborban, jelenleg az üzemiek, vállalatiak, ezután majd a kultur-, a gazdasági, a termelési, a propagandafelelősök kerülnek sorra. Az úttörőtáborban először az ifivezető KISZ-esek laktak, most pedig az őrsvezetők népesítik be tíznapos váltásokkal. A napirend, függetlenül attól, hogy éppen kik lakják a KISZ-tábort, nagyjából azonos. Az ébresztő, zászlófelvonás, reggeli után, délelőtt mindennap előadáA csoportos foglalkozásokon már kötetlen a hangulat, a hasznost összekötik a kellemessel: komoly dolgokról beszélgetnek, s közben napoznak. A nevetést sem nyelik le, ha éppen van nevetnivaló. A szegedi csoport legalábbis ezt példázza a fényképfelvételen Építkezés után és előtt Az idén másodszor nyílt meg Szegeden a KISZ Csongrád megyei bizottságának vezetőképző tábora. Azelőtt Mártélyon rendezték meg nyaranként Tavaly még csak 21 volt az idén már 33 faházuk van az úttörőknek. A villanyt már 1964-ben bevezették a táborba, sőt a házakba, sátrakba is, most azonban a légvezetékeket mindenütt a fölbe süllyesztik, s a villanypóznák helyére kandeláberek kerülnek. Tavasszal igen sok társadalmi munkát végeztek itt a szegedi fiatalok, főképp a középiskolások. Az Ifjú Gárda nevelőotthon lakói parkosítottak, más ipari tanulók végezték a festőmunkákat Tavaly még a Tisza árterületén volt a KISZ-tábor, az idén a töltésen túlra került biztonságos helyre, s a 13 holdas területet szépen be is kerítették. Jövőre mór kohósalakból való előregyártóit elemekkel épülő házak kerülnek a sátrak helyébe. Az építkezést még az őszszel megkezdik, s 1966 nyarán 120 lakó számára nyitják meg az új tábort Igaz ugyan, hogy a táborban van víz, <le csütörtökön délelőtt éppen el/ária a vízművek szerelője. Javítani kellett a vezetéken. A csapot elzárták, viszont a — rendkívüli helyzetre való tekintettel — a bitfét kinyitották. Ezért esik olyan jól a sör! sokat hallgatnak. Hogy mik a témái ezeknek az előadásoknak? A KISZ akcióprogramjából eredő legfontosabb tennivalók. Foglalkoznak a termelés, a termelékenység időszerű kérdéseivel, a fiatalok munkaverseny-mozgalmával, a KISZ KB határozataival — többek között azzal is, mely az árvízkárok helyreállításában való részvételre mozgósít —, az Ifjúság a szocializmusért mozgalom űj rendszerével és még lehetne sorolni azokat a feladatokat, melyekben a társadalom számít a fiatalok munkájára, lelkesedésére. Az előadásokat csoportos foglalkozások, konzultációk követik. Mivel a megye öt varosából vannak jelen üzemi KISZ-titkárok, szegedi, vásárhelyi, szentesi, csongrádi, makói csoportokra oszlanak, úgy, hogy az előadásokban hallott kérdésekről már saját, otthoni tapasztalataik alapján tudnak beszélgetni, vitatkozni. Délután is tartanak egy-egy rövidebb előadást és konzultációt. És a többi idő alatt mit csinálnak? Akkor sem haszontalanságokkal fecsérlik el a napot. Hetenként kétszer filmvetítés van a táborban, gyakran rendeznek esténként vetélkedőket, ismerkedési esteket, kulturális műsort Csütörtökön délután például különvillamos vitte őket a SZEAC-pályára, ahol összetett honvédelmi versenyen vettek részt, még célba is lőttek. Az idei nyáron összesen 1200 ifjúsági vezető vesz részt Csongrád megyéből a szegedi KISZ-táborban. A mellette levő úttörőtábor pedig 800 pajtást fogad. Mindkét helyen nagy a rend, a tisztaság, fegyelemsértés is csak elvétve fordul elő. Ügy élnek itt, úgy viselkednek, ahogy hozzájuk, az Ifjúsági mozgalom legjobbjaihoz illik. ^m & ^ wfmSm ű íS '' t J'k! i tri&'tM• Ez a kislány valószínűleg ebben a táborban vett először kezébe a pingpongütőt, többször találja el a levegőt, mint a labdát, fgy azután érthető, hogy ez a turnus nem indított asztalitenisz-bajnokságot Sportolnak és szórakoznak Mi van a hirdetőtáblán ? Persze nemcsak előadásokat hallgatnak és vitatkoznak a tábor lakói, hanem sportolnak és szórakoznak is. Egymást követik a házibajnokságok futballban, kézi-és röplabdában, s ha van elég jelentkező, asztaliteniszben is. A „komoly" foglalkozások egy része szintén felér egy jól megválasztott, tartalmas szórakozással. A Ki mit tud? vetélkedőkön, műsoros esteken nemcsak egymás tudását leshetik el, bőven nyílik alkalom élményre, nevetésre. A KISZ-isták már nem gyerekek, ha még fiatalok is. Szabad idejükben szívesen elidőznek a büfében, melynek hangulata semmivel sem marad el más zöldvendéglőétől. Sajnos a Tiszát eddig még nem tudták „hasznosítani" az árvíz miatt, de azért fürdésre van bőven alkalom — a tus alatt. A KISZ-isták ugyan már nem gyerekek, de azért a turnus végén örömmel rendezik meg közösen az úttörőkkel a tábortüzet, mely mindig vidám és mindig egy kicsit szomorú is. hiszen a búcsút jelenti a tábortól és a társaktól. Minden tábornak van humora, minden táborban legalább annyi hely illeti meg a nevetést, mint a komoly szót. E szabály alól természetesen a szegedi vezetőképző tábor sem kivétel. A hirdetőtáblán, mely a napirendnek, a programnak ad rendszeresen nyilvánosságot, alkalmanként feltűnnek a rögtönzött szabályok, a „kollektív bölcsességből'' eredő tanácsok is. Szemléltetésül álljon itt az a „házirend", melyet ceruzával „vésett fel" egy táborlakó a faliújságra: 1. Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Tehát a fiúknak csak nézni szabad a lányokat 2. Egyél meg mindent, mert még így is éhes maradhatsz. 3. Nagyon helytelen az az álláspont, hogy egy előadásnak annál hamarabb vége van, minél később kezdődik. 4. Mivel énekelni csak kevesen tudnak, be kellene vezetni az énekórákat is. Bárki beláthatja ebből, hogy van humoruk a KISZtábor résztvevőinek. Humoruk is, meg — úgy látszik — egy kevéske élettapasztalatuk is. Már ami az evést illeti! (Somogyi Károlyné felvételei) A fiúk legszívesebben fociznak, tornáznak szabadidejükben. A lányok? A válasz meglepő is, meg nem is: feküdni szeretnek a sátor hűvösében. És ábrándozni! De ezt már nem ők mondták, mégis itt a bizonyíték rál int minden új színházi évad, az idei is remények és agQodalmak között kezdődött Kemények között: hogy a szép tervek mind sorra valóra válnak; s aggodalmak között: hogy a kivitelezés hátha nem sikerül úgy, mint az elgondolás, hogy az eredmény elmarad majd az igyekezet mögött. Ahogyan az már annyiszor történt Mondjuk meg őszintén, az évad elején volt elég ok az aggodalomra. Sokan elmentek a szegedi színháztól, s olyan sok új színészt kaptunk, mint a korábbi években egyszer sem. Sokan és sokfelől jöttek, maga az új főrendező sem volt szegedi. Nem ismerte hát — nem is ismerhette — elég jól társulatát Hogyan lehet ebből a sokfelől jött színészi gárdából harmonikusan együttműködő együttest teremteni? A művészi eszközök használatának valamiféle egységét létrehozni? A színészek testére szabott műsortervet összeállítani? Méghozzá ez utóbbit gyorsan, sebtiben? Az idő ugyanis sürgetett; a személyi változások miatt a színház ezzel is késett. Ezek voltak tavaly az évadkezdés legfenyegetőbb kérdései. Akik még akkor próbáltak válaszolni rájuk, nem mondhattak mást, mint hogy az idei év átmeneti lesz. Nem valamiféle bizonytalan jóslás volt ez, hanem a lehetőségek reális és megalapozott számbavétele; mint az űrhajók röppályáját, ezt is előre ki lehetett számítani. S mit mondhatunk erről most, az évad végén? Azt, hogy az idei év valóban átmenet volt, átmenet egy későbbi és lehetséges kibontakozáshoz. A tavaly nyáron közzétett — egyébként sokszínűnek, tetszetősnek látszó — műsortervről például nagyon gyorsan kiderült, hogy csakugyan sebtiben készült. Voltak benne olyan darabok, amelyekre nem volt elég megfelelő színész. Ezeket ezért kellett törölni a tervből. Másokat meg azért, mert még nem voltak készen vagy egész egyszerűen rosszak voltak. A műsorterv változásait ezek a tények eléggé indokolják. De nem indokolnak mindent. Főképpen nem a modem darabok kihagyását, illetőleg — az évad végén vagyunk most már, így kell mondanunk — hiányát. E tekintetben a színház nem volt elég erélyes és határozott, nem tudott fölébekerekedni a nehézségeknek. Láttunk ugyan modern műveket is, de ezek — a Rozsdatemetőt kivéve — vagy nem reprezentálták korunk drámairodalmát, vagy nem megfelelő előadásban kerültek a közönség elé. Williams például valóban korunk egyik legnagyobb drámaírója. De az a darabja, amelyet a színház előadásra választott, a Nyár és füst, nem jellemzi, nem reprezentálja az írót és ezért természetesen a mát sem; olyan alkotás ez, mintha hetven százalékát Csehov írta volna. (Félreértés ne essék: itt nem a darab értékéről, hanem jellegéről van szó.) Svarc Sárkányát az előadás rontotta el. A mai néző ebből a darabból a személyi kultusz bírálatát hallja ki; ez a legfontosabb, leglényegesebb benne. Az előadás viszont bátortalan, felemás. Igaz, a darab nem úgy beszél a személyi kultuszról, mintha ma írták volna, mondanivalója nem eléggé egyértelmű. Az előadást azonban ma rendezték; a néző joggal elvárhatta volna, hogy ez sokkal határozottabban érződjék a produkción. Azt kellene már végre belátnia a színháznak, hogy a modern dráma egy mai színház műsorában nem olyan értékű, mint egy régi darab. Nem tagadjuk nihilista módon a múltat, tudjuk, hogy a régi remekművek a mai embernek is sokat mondanak. De, az isten szerelmére, vegyék már észre a színházban, hogy a máról és a mának mégiscsak a mai remekművek beszélnek legtöbbet! A nézőnek minden színházi előadáson éreznie kell, hogy a produkcióban róla is szó van, hogy a drámai folyamatban ő is „benne van", hogy mindattól, ami a színpadon elhangzik, nem lehet független, nem hallgathatja, nem nézheti közömbösen. Világos, hogy a színpadnak és a nézőtérnek ez az azonosulása akkor a legteljesebb, ha a mű, amit a színpadon játszanak, mai. Alapelvek ezek. Mégis hangsúlyozottan kell beszélnünk róluk, mert évek óta ügy érezzük, hogy a színház fanyalogva, szinte csak muszájból foglalkozik a modern darabokkal. A modern darabok hangsúlyozott követelése magától értetődőleg nem jelenthet igénytelenséget. Az elmúlt években ezzel kapcsolatban — néhány silány operettet nem számítva — nem is volt semmi baj. Az idén azonban meglepő módon, találkoztunk vele. Mert mi más vihette színpadra például a Madame X-et és a Százszor is szeretlek-et, ha nem az igénytelenség? Egyik sem volt színpadra érett produkció. Az előbbi elavult, sematikus nézőpontja, az utóbbi pedig a lényeg, a drámai mag feltűnő hiánya miatt. Ha a műsorpolitikáról áttérünk az előadási mód, a játékstílus problémáira, viszonylag kedvezőbb képet kapunk. E tekintetben a változások nem jelentéktelenek, mégha a fejlődés nem is volt zavartalan, még ha kitérők, megtorpanások és kudarcok is jelentkeztek benne. Jellemzően igazolja ezt a Figaro házassága éveleji és a Nyár és füst szezonvégi előadása. A Figaróban még sokféle elem és stílus keveredett. Voltak színészek, akik szerepüket naturalista módon felfogva adták elő. Mások modern, intellektuális stílusban, egy kicsit stilizáltán játszottak. Ilyen szempontból az előadás nem volt egységes. A Nyár és füstből viszont már teljesen hiányzott ez a mozaikszerűség, ez a kevertség és ellentétesség. Ebben a darabban a színészek — mindannyian és végig — egységes játékstílusban adták elő szerepüket. Érződött a produkción, hogy a rendező és a színészek újrafogalmazták magukban az író mondanivalóit, hogy hozzátették a darabhoz azt a pluszt, amit minden magas színvonalú előadásnak hozzá kell tennie. Sajnálhatjuk, hogy a színház nem ezzel a produkcióval szerepelt most az évad végén Budapesten a Vidéki színházi napokon. Az az átütő siker, ami mostani szereplésükkel kapcsolatban, sajnos, elmaradt, ezzel az előadással biztosan megszületett volna. A maga műfajában és a maga szintjén hasonlóan sikeres produkció volt az Imádok férjhez menni és — hogy operett se maradjon ki ebből a felsorolásból — a Levendula is. Végül, mint már annyiszor az évad végén az operaegyüttessel kapcsolatban most is meg kell állapítanunk: változatlanul megőrizte első helyét a szegedi színház tagozatai között. Máskor a korszerű, magas színvonalú műsorösszeállításban jelöltük meg ennek okát. Az idén hangsúlyoznunk kell, hogy nemcsak ezért első. Az elődások kidolgozottságában, színvonalában is egyaránt „veri" a prózát és az operettet. S nemcsak a bemutatókon jelentkezett ez a valóban magas színvonal, ez az imponáló kulturáltság, hanem a felújításokon és terrfiészetesen a többi előadáson is. Tekintve, hogy az idén sok volt belőlük, több mint máskor, erről sem feledkezhetünk meg. Mindezek után egyszerű a dolgunk. Mit várunk a jövőre a színháztól? Jobb műsorpolitikát, több mai darabot és színvonalasabb előadásokat. Más feladat, azt hisszük, nincsen. ÖKRÖS LÁSZLÓ 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1965. Július lf