Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-29 / 177. szám

rruEs ..ÜZEMBEN' A Béke IL úszóházban A versenyuszodában 4 házasságok kritikus évei Statisztika a válásokról Tovább emelkedett a fel­bontott házasságok: smáma — állapitottók meg az il­letékesek. A valósi statisz­tikák adatai szerint ugyanis 1964-ben több mint 19 500 oretben mondtak ki a bíró­ságok jogerős bontóvégzét, míg egy évvel korábban 18 400, 1962-ben pedig ahg több mint 17 000 válás vott Rövid ismeretség után A statisztikák egyébkánt arról tanúskodnak, hogy változatlanul sok a meg­gondolatlanul, túlságosan fiatalon, rövid Ismeretség Után kötött házasiág. Ezek jo része — a tapasztalatok szerint — rövid életű. 1961­ben például több mint ezer válást az első hazassági év­forduló elótt mondtak ki. Aránylag magas a 2—3—1 esztendős házasság utáni vá­lások száma is. A kővetke­ző esztendők a válások szem­pontjából javuló tendenciát mutatnak, de az együttélés 10. esztendeje után ismét alaposan megugrik a válá­sok szama. A házasságok „kritikus évei" az esküvőt követő 10—14. esztendőkre jutnak. A nők „felzárkóztak" A korábbi évtizedekben a házasságuk felbontását kérők között túlnyomó több­ségben voitak a férjek. , A felszabadulást kővetően fo­kozatosan emelkedett a nők aránya, s például 1964-ben már csaknem ugyanannyi fe­leség adott be válókeresetet, mint ahány férj. Az elvált hazastarsak között a férfiak többsége 25—29, a nők nagy résre pedig 20—24 év közöt­ti volt Sok Mer gyerek apa, vagy anya nélkül Az elmúlt esztendőben fel­bontott házasságok nyomán — a válófelek családi ada­tainak tanúsága szerint — 6ok ezer gyermek maradt, édesapa, vagy édesanya nél­küL Hétezer elvált házas­párnak ugyanis egy, több mint háromezernek kettő, és csaknem ezernek három 18 éven aluli gyermeke van. Több mint félezer olyan há­zasságot »s fed kellett bon­tani, ahol a gyerekek szá­ma elérte, vagy meghalad­ta a négyet. (MTI) DChziilú (iLmzk A napokban három, most elkészült, egész estét betöltő játékfilm utómunkálatait kezdték meg Befejezte első játékfilm­jét Kardos Ferenc és Rózsa János. A film két fiatal ren­dezője irta közösen a for­gatókönyvet is. amelynek, bár gyermekek a bősei, még­is a felnőttekhez szól. A tör­ténet egy iskolaév alatt lát­szódik. A „Gyerekbetegsé­gek" alkotói végigkísérik kis hősüket áz egész iskolaév­ben. Bán Róbert rendező befe­jezte a Huszty Tamás kis­regényéből forgatott „Játék a múzeumban" című film felvételeit. A történet egy kisvárosban játszódik, hősei diákok. A főszerepeit Gábor Miklós alakítja. A „Szerel­mes biciklisták" című. fia­talokról szóló játékfilm fő­hőse három fiatalember, akik nyáron biciklivel in­dulnak el a Balaton mellé (MTI) Rádió- és tv-műsor Csütörtök KOKSUTH sAmo 1.30 Hírek. 4.33 Hajnaltól reg­Kelig ... 4.4S Falurádió. 5.00 1U­rrk. SM Hergeli Krónika. 8.90 Hírek. 8.39 Hírt k- 1.00 Reggeli Krónika. 1.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hfrek. 9.05 Műsorismertetés. 8.30 Reggeli hangverseny. 8. IS idő­szerű nemzetközi kérdések. 9.25 Kincsek a tenger mélyén. 9.4$ Rórausz bácsi meseJe. 10.90 Hí­rek. 10.10 Verbunkosok. :0.4» A Hlpsirtra. Rádiójáték. 12.00 Hírek. 12 .15 Tánczene i koktél. 12.59 Bu­dapest kulturális programjából. 13.00 Oprraegyttttesek. 14.00 Hí­rek. 14.05 Tiszán innen — Dunán túl. 14.20 Statárium. Rádiójáték. 15.11 Zenekari muzsika. 18.00 Hí­rek. 16.15 Csak fiataloknak. 16.50 Emlékezzünk Régiekről. 11.10 Bach-orgonamüvek. 11.30 Nép­dal cs-kor IS.00 Ml történt a nagyvilágban? 18.L5 Hazánk hí­rei. 19.30 Ül operett felvételeink­ből. 18.33 Lapozgatás új köny­vekben. 18.3* Puccini: Pillangó­kisasszony. Opera. 19.55 Jó estét, gyerekek! 2fl.no Esti Krónika. 30.20 Hangképek az országos úszóba Jnokságról. 23.01 Hírek. 22.23 Sporthírek 32.21 ,.A szere­lem kftnyvé"-ból. 22.42 Magyar nóták. 23.15 Halál Párizsra. 23.38 Négy régi mester. 24.00 Hírek. 0.10 Hugó Wlnterhalter zenekara PETŐFI RAPlO 4.30—10.41 Azonos a Kottsuth rádió műsorával. 10.00—43.13 Ze­nés műsor üdülötm«k. 14.05 Idó­jártstelentés 14.30 Troilusz és Kresszlda. 13.00 Hírek. 18.86 Részlelek Kálmán Imre A csár­dáskirálynő és A bsladér című operettléból. 16 00 Kamarazene 11.00 Hirek 11.03 Könnyűzene. 17.23 Útközben ... 11.35 Száza­dunk elfelejtett szerzői. 18.30 Is­meretlen elemek nyomában. 18.30 Baeh-művek. 19 00 Hírek. 19.(15 Karcolatok. 18.15 Nyolcvan perc alatt a Föld körlll. 20-35 Ró­zsaszín szalagocskák. 21.00 Hi­rek. M.o» Előszóval — muzsiká­val. 2256 Galoppvdrseny-eredmé­nyek. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ 9.56 A leglassúbb vonat. Szovjet film. 11.20 A cirkusz fia­tal művészei. Szovjet klsülm 18.08 Hírek. 18.15 A Magyar Hir­dető műsora. 18.25 Hol volt. hol nem volt... ICls Joe a legyek országában. Magyarul beszélő francia rajzfilmsorozat. 18.45 Le­vél Tanganytkából. Dr. Szunyo­ghy János bszámolója. 18.55 Te­lesport. 19 20 Esti mese. 19.30 Tv­hiradó. 19.50 Napi Jegyzetünk. 19.55 A Jövő hét műsora. 20.05 HoUand tájakon A Tv-híradó kisfilmje. 20.28 Bűnügyi múze­um. A menetrend. Magyarul beszélő nyugatnémet filmsoro­zat. 21.25 Parabola. 21.45 Variáci­ók. Francia balettftlm. 22.05 Tv­hiradó. n. kldás. (MTI) Magyarnóta-est! Értesítjük kedves vendége­inket, hogy a Szegedi Föld­műves Szövetkezet Kiskőrössy Halászcsárdájában Július 28-én és 31-én 20 órá­tól magyarnóta-estet tar­tunk. Énekel: CSŐR JÓZSEF , az Ismert rádióénekes. Kíséri: RACZ LAJOS és cigány­zenekara. Belépődíj nincsI X. 72 792 Holnap kezdődnek a Szabadtéri Kupa kézilabda-mérkőzések A szegedi városi kézilabda-szövetség hagyományos szabadtéri tornája holnap, pénteken kezdődik az újszegedi Kisstadionban. Pénteken és szombaton 8 órától 13 óráig, délután 3 órától 7 óráig tart a műsor, majd vasárnap délelőtt fejeződnek be a mérkőzések. Az érdekesnek és színvonalasnak ígérkező tornán az Űjpesti Dózsa és a Ferencváros NB l-es férfi-, a Győri ETO NB H-es férfi-, a Bp. KISTEXT NB II-es férfi- és női csapata, a Bp. Húsos és a Hódmezővásárhelyi Spartacus NB Il-es női, valamint a Győri ETO NB l-es női csapata vesz részt. Indulnak a makói, a miskolci és a szegedi válogatottak is. Baja-SZEAC 1:0 (0:0) A labdarúgó-csapatok teg­nap MNK-mérkőzést játszót­tak a legjobb tizenhat közé jutásért. A Szegedi EAC Baján az NB III-as BMTE­től 1:0 (OK)) arányú veresé­get szenvedett és ezzel ki­esett a további küzdelemből. A mérkőzés gólját a máso­dik félidő tizedik percében Márity szerezte. Kiesett a kupaküzdelmekből az MTK is. mert a kék-fehérek a DVTK-val szemben nem tudtak győzni. Diósgyőrött 0:0-ás eredményt értek el. Aktívák és passzívák Nem könyvelési téte­lekről van szó. Az aktívák és passzívák ezesetben él­vonalbeli labdarúgóink, a SZEAC NB l-es játékosai­nak, a csapatnak és segítői­nek tulajdonságait, magatar­tasait jelzik. Azért írunk er­ről, mert most az idei baj­nokság őszi fordulója előtt a labdarúgást kedvelő szege­diek — a csapat tavaszi gyenge szereplése miatt — sok szót ejtenek a csapat­szellemről, a játékosok em­beri tulajdonágairól, sporto­lói értékéről, kötelességtudá­sukról, áldozatkészségükről, Szeged színeiért való küzdő­képességükről, felelősségtu­datukról. Ezek az aggoda­lommal teli szavak, vélemé­nyek néha szélsőségekbe csapnak. Vannak, akik már a vészharangot kongatják, lemondóan legyintenek; úgy­is kiesünk. Mások felelősöket keresnek, akadnak sportba­rátok, akik további lazítások­kal akarnak kedvet, lelkese­dést csiholni, s a játékosok­nak nyújtandó nagyobb ked­vezményeket sürgetik. Mások a csapat vezetőire néznek ferde szemmel, bennük ke­resik a vártnál gyengébb ttze.replés okát A szakosztály vezetőségé­nek Szekeres és Várhelyi sportszerűtlen életmódja mi­att hozott fegyelmi határo­zatával kapcsolatban már hangsúlyoztuk: helyes a ve­zetés azon törekvése, hogy rendet, fegyelmet igyekszik teremteni a csapat házatá­ján. Ehhez azonban több kell, pontosabban mások, a csapat igaz barátai is kelle­nek. A többi között például a játékosok munkahelyi ve­zetőinek aktív segítsége. Azt is hozzátehetjük, nagyobb felelőssége. A SZEAC labdarúgó­szakosztályának vezetői még a bajnoki szezon előtt ta­nácskozásra hívták össze az első csapatban szereplő 18-as keret játékosainak munkát adó vállalatok vezetőit, hogy megbeszéljek velük, milyen támogatást kérnek a csapat érdekében, a rendszeres ed­curraT yfUH! zésben való részvétel előse­gítésére. Ez alkalommal azt is kérték, hogy a játékosok­tól követeljék meg a fegyel­mezett munkát, hisz ez nemcsak a vállalati érdeket, hanem a játékosok emberi fejlődését, a sportban való helytállását is segíti. Ahol ezt a kérdést nem vették fi­gyelembe, fiatal és tehetsé­ges labdarúgók emberi ós sportbéli fejlődését gátolják, s vá'nak akarva, nem akar­va a segítőkből fékezők, az aktívákból passzívák, tehát vissszahúzó tényezők. A labdarúgás kedvelőinek, a munkaadóknak, a hozzá­tartozóknak is szerenuk vao abban, hogyan alakul egy­egy játékos soortDályafutása, hasznos tagia lesz-e csaoa­tának, s a F1T1AC esetében eliut-e mielőbb arra, hogy elmondhassuk: NB l-es szín­Több mint kétszáz résztvevő A hódmezővásárhelyi sita­dianban rendezték meg 223 résztvevővel a falusi spar­takiadok megyei döntőjét. öt sportágiban voitak verse­nyek. A pontversenyben a saegedi járás lett az első 189, a makói járás a máso­dik 134 es a szentesi járás 145 ponttal a harmadik he­lyezett. Az atlétikai verseny győz­tesei; Férfiak. 100 m: Len­gyel István (szentesi j.) II3. 400 m: Majorosi Fe­renc (szegedi j) 56.8. 800 m: Nagy Béla (szegedi j.) 2:20.5. 1500 m: Nagy Béla 4 -.56.2. Spartakiád váltó: Szegedi járás. Súlylökés: Muzsik János (szentesi j.) 10,60. Gránáthajítas: Kóbor Ferenc (szentesi j.) 72,50. Magasugrás: Muzsik János 175. Távolugrás: Szécsényi József (szentesi j.) 580. Nők: 100 m: 1. Nagy Anna (sze­gedi j.) 13.9. 400 m: Nagy Anna 64 mp. Igen figye­lemreméltó eredmény. Spartakiád váltó: , Szegedi járás. Súlylökés. Takács Anna (makói j.) 849. Grá­náthajítás: Sisak Mária (makói j.) 54,70 Magasug­rás: Vajnai Erzsébet (szen­tesi j.) 135. Távolugrás: Szi­geti Erzsébet (szegedi j.) 437. A női kéaalabda-tornat a szegedi járás, a férfi kezi­Jabda-tornát a makói járá6 csapata nyerte meg. Labda­rúgásban a makói járás győzött, női röplabdában szintén a makói járás, férfi röplabdában pedig a szege­di járás csapata lett az elsó. i"1. , A tekeversenyt a hódme­zővásárhelyi tűzoltó lak tanyai pályán bonyolítottak le. Egyénileg Rácz Sándor (ma­kói j.) győzött 40 dobásbol 155 fával, a csapatgyőzel­met a szegedi járás együtte­se szerezte meg. A nyári spartakiád-ver­senyek ezzel befejeződtek, mert idén országos döntőt nem rendeznék. ten mozog. Mert ne higgye senki, hogy mindazok a já­tékosok, akik már egyszer •helyet kaptak a SZEAC el­ső csapatában, valamennyien „szinten" vannak. Legtöbben csak ígéretei élvonalbeli lab­darúgásunknak, s csak hosz­szú, szívós munkával, sport­szerű életmóddal válhatnak I. osztályú játékosokká. Bt­től függetlenül lelkesedéssel, erőnléttel, küzdeni tudással hasznos tagjai lehetnek n csapatnak, s eredménnyel vehetik fel a küzdelmet él­vonalbeli játékosokkal szem­ben is. Ehhez azonban nem­csak önbecsülésre, fegyelem­re, hanem külső segítségre is szükség van. Félreértés ne essék, bármilyen aktív külső segít­ség is csak adalék lehet, s nem minden gond, probléma megoldója. A fegyelmezett, sportszerű életmód megva­lósításában, a lelkes játékban lényeges, de mégsem az a kéz a döntő, amellyel a ve­zetőség vagy az igaz barátok, a hozzátartozók fellépnek egyes játékosok hibáival szemben. Az az első, amely belülről a csapatban, s egyes játékosokban működik. Olyan valami ez, amit klubszeretet­nek, sportszeretetnek, és sportbecsületnek is lehet ne­vezni. Nem vágjunk hívei az er­kölcsű prédikációnak a sport­ban sem. Nem hisszük, hogy egy vagy akár egy tucat új­ságcikk hatására minden rendbe jön a csapat saelle­mében, fegyelmében, egyes játékosok sportszerű élet­módjában. Vagy a csak ma­gukkal törödők holnap vala­mennyien lelkes játékosok­ká válnak, s az őszi SZCZOD első mérkőzésétől kezdve a SZEAC labdarúgó-csapata sikert sikerre halmoz. De ez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy fel­hívjuk a figyelmet a szege­di élvonalbeli labdarúgás passzíváira, mint az ered­ményesebb szereolés fékei­re. Nem kongatjuk a vész­harangot, de ismételten alá­húzzuk: nem az edzőtől, a szakosztályvezetéstói, a szur­kolóktól, hanem a csapat já­tékosaitól várjuk a gólo­kat . .. Sikereket csak sport­szerű élettel, fegyelmezett felkészüléssel, játékkal, küz­deni tudással és akarattal lehet elérni. Tehát az aktí­vák növelésével, s a passzí­vák felszámolásával. Nagy Pál A MAI MŰSOR Labdarúgás UTC—SZVSE barátságos mérkőzés. Újsze­ged, 5 óra. Vízilabda SZEAC—Kubai válogatott, nemzetközi mér­kőzés, Újszeged. 5 óra. A SZEAC és a Tápé az élen A megyei serdülő labda­rúgó-bajnokságban eddig a Szegedi EAC és Tapé csa­patai szerepeltek a legjob­ban. A legutóbbi eredmé­nyek a következők: Fürdőruha-bemutató a „SZŐKE TISZA" fedélzetén 1965. júl ius 29-én, ma este fél 7 órakor Mindenkit szeretettel várunk! ' BELÉPŐDÍJ NINCS ! 72 815 CSM RUHAZATI KISKERESKEDELMI VALLALAT L csoport: SZAK—Po6tás 0:1. SZEAC—Móravaros 7J. Dózsa—Dorozsma 7:0 SZVSE—H. MEDOSZ 2:1. Alsóváros—Spartacus 1:1. Tápé—UTC 0:0. Az élcso­port: 1. SZEAC 10, 2. Tápé 8, 3. Dózsa 7, 4. UTC 7, 5. Spartacus 7 pont II. cso­port: SZEAC II.—Móravá­ros II. 8:0. Tápé IL—UTC II. 4:0. Textilművek—Épí­tők 3:1. Dózsa II.—Dorozs­ma II. 3:3. Alsóváros II.— Ruhagyár 0:1. Az élcsoport Ruhagyár II. 0:1. Az élcso­port: 1. SZEAC II. 7, 2 Tápé II. 7, 3. Textilművek 6, 4. Építők 5 poci. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Slunkáa­párt Csongrád megyei é» szeged városi bizottsága és • tanács tápja. Idegjeterik riettő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő di Lökő, Zoltán. Szerkesztőség; Szeged. Magyai T mácskőztár­sesáe ütja lé Telefon 35-35 30-93 Éjszakai telefon 35-09 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Véltalat Felelős ktadő Kovács Láazlá Kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácskoztál* saság útia 19 lelefrn: 35-00 31-»6 Beküldött kéziratot nem őrzflnfe meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szegedi Nvomda Vállalat Szegen Kárász u 9 INDEX 25 053 reriesztlk a Csongrád megvet oostahlvata lok Előfizetési 01) egy hónapra 12 Ft Eló'lzethetd bármely posiah emuinál és bealtőnéL

Next

/
Oldalképek
Tartalom