Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-25 / 148. szám

BÜ 5f FÖ IT Három csapat küzdelme a tavaszi elsőségért Felavatják Az utóbbi években hoz- szentesiek Vásárhelyen győz­zaszoktunk már ahhoz, hogy nek, a SZAK és a Spartacus a megyei labdarúgó-bajnok- vereséget szenved, akkor a ság élcsoportjában ott talál- Kinizsi négy pont előnnyel juk a négy riválist: a Szen- vezetne. SVS^ Nem a Vasutas-stadiont Sfí ÜLHuS utolsó felvonása előtt azon- ^ranökef Egv-kéT s^­Tegnap délután a Szegedi ban nem tudni még, hogy a j*^ mérkő VSE pályájára szakemberek- bajnokság félidejére melyi- a bfl álló bizottság látogatott kük szerzi megaz elsőbe- ^ Sító errómln^ré ki. hősi megállapítsa: a sta- b^et. a tovább, sorrend ^ ^ sem * ie a diont fel lehette avatni a te teljesen bizonytalan. kitűnő szerenlré értékéhói kitűzött időpontban, július Szombaton és vasárnap tutuno í>zereples ertekebol. 11-én. A sporttelep újjáépí- minden lehetséges. A Szen- A Szegedi AK-ban nagyon tiése már csaknem teljesen tesi Kinizsi 22 ponttal pilla- sajnálják a hazai pályán a befejeződött. A tribünt és natnyilag első, mögötte 20 Szentesi Kinizsitől elszenve­as állóhely-nézőteret rendbe —2° ponttal a SZAK és a dett vereséget, s azt, hogy bpzták. a labdarúgópálya Spartacus helyezkedik el, a nemrégiben Kisteleken hagy­füvesítése sikerült. Készen negyedik Dózsa eddig 18 ták mind a két pontot. Ezek áll az atlétikai pálya is és pontot szerzett _ birtokában most a piros-f® jóformán csak a parkírozás No már most! Ha az utolsó kete csapat lehetne az első van hátra. A bejárat és a fordulóban a SZAK legyőzi helyen. Újság a SZAK-nál, tribün környékére virágokat a Dózsát, a Spartacus az Al- hogy Vass Polyva® es Jan­ültetnek, hogy a stadiont sóvárosi MÁV-ot. viszont a ka visszavonul. Már vasar­ezzel is otthonosabbá, szeb- Szentes vereséget szenved naP se"1 játszottak a Móra­bé tegyék. Társadalmi mun- Hódmezővásárhelyen a Hon- varos ollcn es hiányoznák ka állandóan folyik. Ezek védtól. akkor mindhármuk- "^jd az utolsó fordulóban eredményeképpen a bízott- nak egyformán 22—22 pont- }& nem a legjobb el® ság úgy határozott hogy a ja lesz. Ebben az esetben a Jelekkel tekintenek a vasar­vnsutasnapon, július 11-én gólarány döntené rí a he- napi D(WJsa 0,10,11 talalkozo felavatják a Szegedi VSE lyezéseket. Ahhoz, hogy a eié> sporttelepért. Az avatóün- Szentesi Kinizsi megtartsa A Spartacusban és a Dé­nepség műsorában színvona- elsőségét, nekik vasárnap zsában — a két Hunyadi téri las sport- és kulturális es® egy döntetlen i® elég. csapatnál — azt mondják: mények lesznek. Amennyiben azmnben a ^A bajnokság vége még messze van. Fontos, hogy a táblázaton ott vagyunk az első helyért küzdők sorai­ban. Reméljük, őszre javíta­ni tudunuk.. A megyei bajnokság tava­jesítésére. Az alapfokú sport- szí idényének egyik legiz­találkozóra készül a világ if- versenyeket az MTS helyi gaímasabb mérkőzése nyil­júsága. öt világrész fiataljai tanácsai, a sportegyesületek, ván a Rókusi Dózsa—Sz® tesznek hitet a világ békéje a KISZ-bizottságokkal és gedi AK rangadó lesz. Ezt a és barátsága mellett, nyil- KISZ-alapszervezetekkel kö- mérkőzést vasárnap délelőtt vánítják ki szolidaritásukat zösen rendezzék meg július a Hunyadi téren játsszák, a nemzeti függetlenségért, a —augusztus hónapban. A Ugyanakkor kerül megren­társadalmi igazságosságért középfokú iskolák, egyete- dezésre Hódmezővásárh® küzdő népek iránt. A VIT mek és főiskolák tanulói lak- lyen a Szentesi Kinizsi—H. után hazánk lesz a fiatalok helyeiken, a nyári táborok- Honvéd találkozó is. másik nagy nemzetközi ta- ban vegyenek részt a sportt golli Mihály lálkozójának színhelye. Az akciókban, de lehetőséget Universiade-ra Budapestre kell biztosítani arra, hogy a jennek a világ főiskolás fenti tanintézetek szeptem­Felhívás: VIT-Universiade sportakciók rendezéséről A 9. világifjúsági és diák­sportolói. A világ haladó tfjúságá­ber hónapban az iskolában is megrendezhessék a verse­itek e két nagy találkozója nyeket. tiszteletére a KISZ Központi A versenyekre jelentkezni Bizottsága és az MTS Orszá- lehet a versenyeket rendező gos Tanácsa „VIT-Univer- sportegyesületeknél és KISZ­slade" sportakciók rendezé- alapszervezeteknél, sére hívja fel a KISZ alap- A VIT-Universiade sport­szervezeteket és sportkörö- akciók résztvevői emléklapot ket. A VIT-Universiade sport­akciókat (falvak, községek, utcák-terek versenyeit üze­mek. hivatalok, iskolák, vá­rosok alapfokú sportrendez­vényeit) az MTS járási, vá­rosi és Budapest kerületi ta­nácsai írják ki a KlSZ-bi­aottságokkal közösen. A sportrendezvényeket ja­vasoljuk az alábbi sport­ágakban kiírni: atlétika, asztalitenisz, ké­zilabda. kispályás labdarú­gás, röplabda, sakk. kerék­pár, úszás, természetjárás. A VIT-Universiade sport­akriők rendezvényei lehető­séget nyújtanak újabb töme­gek bevonására a testneve­lési és sportmozgalomba, a Kilián testnevelési mozga­lomban résztvevőknek a ponfgyújtésre, az „Ifjúság a szocializmusért" mozgalom sportkövetelményének a tel­kaprmk. MTS Országos Tanácsa, MEGYEI KÉZILABDÁ­BA JNOKSAG Férfiak L Sz. Építők 11 S 2 - 257:148 20 2. Sz. Honv. 11 7 2 2 137:123 16 3. Szent. K. 11 6 2 3 165:154 14 4. H. Textiles 11 6 1 4 225:208 13 5. H. MEDOSZ 11 6 1 4 185:173 13 6. UTC 11 5 1 5 169:173 11 7. Textilm. 11 5 - 6 137:167 10 8. SZEAC 11 4 1 6 204:205 9 9. Sz. Spart. 11 4 1 6 165:181 9 1«. Dorozsma 11 2 2 7 161:181 6 11. M. ITSK 11 2 1 8 150:185 5 KISZ Központi Bizottsága íz. sz. Előre n. 11 2 - 9 157:214 4 Napirenden: a tömegsport Az MTS szokásos sajtóér­tekezletén Tenényi Imre, el­nökhelyettes, a tömegsport­ról adott tájékoztatót Egy év telt rí a tömeg­sport fejlesztésére kiiadott határozatok óta és az elvég­zett munkának már meg­vannak az eredményei. A tömegsport fejlesztése terén hasznosan dolgoztak a sport­egyesületek. A legtöbb SE­ben megalakult a tömeg­sportcsoport, így pl. Békés megyében 66, Csongrád me­gyében 61 klubnál, Bara­nyában pedig csaknem min­denütt. Elismerésre méltó az is, hogy magalakítják a ter­mészetjáró szakosztályokat, Nyolc csatár a válogatott keretben A labdarúgó-válogatott szerdai kiákörösi edző játé­kával Bánót! Lajos szövetsé­gi kapitány nagyon elége­dett volt. — ötletejen játszott az egész csapat, és a fiúk jé­tákkedve a látványos gólok­ban is megmutatkozott. Ki­\«étol nélkül mindenki jó! mozgott és ez biztató a va­sárnapi olaszok elleni mér­kőzés előtt. Elmondta a továbbiakban Baróti Lajost hogy Güröcs térdsérülése, Györkő pedig vizsgál miatt kivált a keret­ből. amelyet pillanatnyilag 16 játékos alkot: Gelei. Gé­czi, Szepesi. Mátrai. Sóvári, Nagy I., Sípos. Solymosi, Nagy A., Bene, Albert, Tichy, Rákosi. Kuti, Feny­vesi dr. és Zámbó. — Az már biztos, hogy a Vasas-Játékosokra, mert csa­patuk bekerült a KK döntő­jébe, nem számíthatok és az is, hogy Ihászt Sóvári, Farkast pedig Nagy Amtál helyettesíti. Azért van nyolc csatár a keretben, mivel a ferencvárosi játékosakat ahogy hallottam, erősen megviselte a szerdai Vásár­városok kupadöntő, és nem tudom, közülük ki játszhat. Az összeállítás kérdésében csak szombaton tudok dön­teni az edzés után. amelyek lassan egyenrangú­vá válnak a többi szakosz tállyal. Jói folynak az alapfokú versenyek, elsősorban a kö­zépiskolákban. Fejlődés ta­pasztalható ezen a területen az üzemeknél is, így Diós­győrött és különösen Duna­újvárosban. ahol több ezren bekapcsolódtak a verseny­zésbe, úgyhogy a nők részé­re külön tömegsport-bizott­ságot is alakítottak. A bá­nyász- és OKISZ-kupák is sok dolgozót megmozgatnak, persze tapasztalhatók nega­tívumok, így pl., hogy Doro­gon az utóbbi időben erő­sen csökkent a versenyzési, sportolási kedv. Az úttörő olimpia minő­sítő versenyei során 35 000­en szerepeltek különböző sportágakban. Ebben a ver­senysorozatban a döntőket jú­lius 24-e és augusztus 2-a között bonyolítják le. A Kilián testnevelési mozga­lomban tavaly 108 000 jel­vényt adtak ki, az idei év első negyedében 98 000-re tehető az új jelentkezők száma. S=0=R=0=K=B=A=N Ma délután 6 órai kez­dettel Újszegeden, az UTC­pályán a szegedi labdarúgó­edzők és a szegedi labdarú­gó-játékvezetők csapata ba­rátságos mérkőzést játszik egymással. A belépődíj 2 f® rint lesz. A bevételt az ár­vízkárosultak javára ajánl­ják fel. * Tegnap megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzést ját­szottak a Cserepes sori pá­lyán: Móravárosi Kinizsi— Tápé 5:1 (1:0). Vezette: Kuhn. Az első félidőben vál­tozatos volt a játék, a Kini­S Uj—Szín góltotó A hétfői, június 28-i új- előfizetés a Dél-Magyaror­ságírók—színészek sportka­baré futballmérkőzésére gól­totó pályázatot hirdetünk. Azok között, akik az újság­írók és színészek férficsapa­ta mérkőzésének végeredmé­nyét eltalálják,. jutalmakat sorsolunk ki. szágra, illetve a Csongrád Megyei Hírlapra. 3. Egyévi előfizetés a Ti­szatájra. Az eredményjóslatot leve­lezőlapon, a szelvény felra­gasztásával kell beküldeni: A jutalmak a következők: Űjságíróklub, Szeged, Sajtó­1. Két egész évadra szóló színházbérlet 2. Két darab egyévi lap­ház címre. A hétfő délig ér­kezett pályázatokat vesszük figyelembe. A színész-válogatott keret: Bozóky István főrendező, Börcsök István énekkari tag. Bordás Dezső színész, Bakó József díszlettervező, szceni­kus, Csaló Benedek karmes­ter, Csíkos Gábor színész, Gyimesi Kálmán operaéne­kes, Jászai László színész, Király Levente színész, Kiss színház komikusa vezeti. A SZEAC-stadionban hétfőn délután fél 5 órakor sorra­kerülő sportkabaréra, labda­rúgó-mérkőzésekre jegyek elővételben délelőtt kapha­tók a Sajtóház hirdetésfel­vételi irodájában (Magyar Tanácsköztársaság útja 10), továbbá a színház esti és Gábor színész, Mucsi Sán- elővételi jegypénztárában, dor színész, Szabó Kálmán valamint egész napon át a színész, Szalai Miklós kar- SZEAC-irodában. igazgató és Sándor János A stadionba délután sűrí­díszlettervező. Edző: Marosi tett busz- és villamosjáratok Károly színész. indulnak. Sörről, üdítő ital­Az idén először mérkőzik ról, ételről a Csongrád m® az újságírók és a színészek gyei Vendéglátóipari Vállalat női labdarúgó-csapata. Ezt a gondoskodik. Mozgóárusok is mérkőzést Káldor Jenő, a árusítanak. Hajrá, franciák! Üj film zsi helyzeteit nem tudta ki­használni. Szünet után fel­javult a Kinizsi. A második félidő közepén — 2:0-ás ál­lasnál — a tápéi Terhes De­zsőt a játékvezető utánrúgá­sért kiállította. Góllövő: Berta. Tombácz, Dupsi, Ta­nács I„ Dupsi, illetve Mik­lós I. — Ifjúsági: Móravá­ros—Tápé 4:1. * Holnap, szombaton Alsó­városi MÁV—Szegedi Spar­tacus megyei bajnoki labda­rúgó-mérkőzés lesz a Szar­badság téren délután fél 6 órai kezdettél. A jóízű kikapcsolódást remélő mozilátogatók min­dent megkapnak a Hajrá, franciák! című film megte­kintésekor, ami csak egy ött letgazdag filmrendező és jel­lemszinésB. s egy sereg te­hetséges, felszabadultan k® médiázó francia filmművész erejéből telik. Az egyetlen ötletre és számtalan helyzet­komikumba épített filmbur­leszk szakadatlan derűt tar­togat s megállíthatatlan ka­cagás kiváltására készteti a nézőket S hozzátehetjük, hogy en­nél is többet ád. Mert a né­ző nem csupán a kedvesen félszeg, szellemesen groteszk eszközökkel dolgozó rendező és főszereplő, a remek R® bert Dhéry ügyefogyottsá­gain, sziporkázóan színes ka­landjain mulat, hanem a rögbimérkőzésre Angliába látogató francia turisták nagyhangúságán, harsány viselkedésén, valamint az angolok életformájának sok­sok apró anakronizmusán, felemás fonákságain is. A rendőrnek nézett, fran­cia szurkoló, a „dugeszban" a meccs»e átlátogató ifjú vőlegény menekültében meg­láttatja velünk az angol utca és közétek burjánzó visszás­ságait; a mosoly mezébe öl­tözötten az életmód sok-sok kölöncét, nevetséges ballaszt­ját is bírálja a film. Egy ragyogó szépségű an­gol filmsztárt is szerződtet­tek az egyik főszerepre, a platinaszőke Diana Dors-ot. Am a legárnyaltabb, legfel­szabadultabb női szerepfor­málást nem tőle, hanem a filmbeli fiatalember, Henri jövendő sógornője alakjának formálójától, Colette Brosséi­tól láthatjuk, aki vérbeli francia temperamentummal szeretné minduntalan lelep­lezni az angol rendőrség egyenruhájában futkározó francia fiatalembert. A film ötletes forgató­könyvét négy tagból álló írókollektíva állította össze, közöttük van a pompás C® lette Brossét is. D. E. Jutalom a kiváló gépészeknek A Német DemokatiktU Köztarsaság Gép- és Traktor­gyárának Egyesülése meg­jutalmazza azokat a dolgo­zókat, akik RS—09-es esz­közhordozó traktorokat, K— 441 típusú bálázópréseket, A—591 típusú vetőgépeket, D—385 típusú nagy teljesít­ményű műtrágyaszóró gép® ket és S—293 típusú perme­tezőgépeket kezelnek és a MEDOSZ. valamint a Föld­művelésügyi Minisztérium által kezdeményezett szocia­lista munkaverseny kereté­ben kiváló minőségű mun­kával a legmagasabb telj® sítményeket érik el. A ver­seny 1965. december 20-án zárul. A díjakat 1966 janu­árban adják át a nyertesek­nek. (MTI) Jelentős megtakarítás Az Autóközlekedési Tudo­mányos Kutató Intézet a gépkocsirugók gyártására és felújítására új technológiát dolgozott ki. Az új techn® lógia az ATUKI szerint a rugók élettartamát úgy meg­növelné, hogy elhasználódá­suk kilométerenként legföl­jebb két-három fillér költ­séget okozna. Ez azt jelenti* hogy az országos gépkocsi­forgalmat véve figyelembe, évente körülbelül 40 millió forintot lehetne pusztán a :negfelelően gyártott, illetve felújított gépkocsirugók ré­vén megtakarítani, és ebben természetesen még nem sze­repel az a megtakarítás, amit a gépkocsik állásidejé­nek csökkenése jelentene. Az ételmérgezések megelőzése Az élelmiszerrel terjedő hat az is. hogy a háziassz® betegségek, az ételmérgezé- nyok a bevásárlókosárbal, sek veszélye meleg időben fokozódik. A táplálkozástu­domány szakembereinek vé­leménye szerint a mérgezé­sek megelőzésében elsősor­ban a közétkeztetést lebo­nyolító vállalatokra, kony­hákra, vendéglátóipari üz® mekre hárulnak fontos fel­adatok. Ne tartsuk a készételt — Elsőrendű követelmény, hogy az ételek elkészítéséhez használt nyersanyagokat mindenütt az előírásoknak megfelelően tárolják, higi­énikusán kezeljék, fokozott gonddal óvják mindenféle szennyeződéstől — hangzott a tájékoztató. Kánikulai idő­szakban ügyelni kell arra is, hogy a szokásosnál gond® sabban, precízebben határoz­zák meg az illetékesek: mi­lyen mennyiséget kell főz­niük, s lehetőleg csak any­nyit készítsenek, amennyi egy alkalommal, frissen elf® gyaszható. Nagy melegben a vendéglátóipar egységeiben helyesebb frissen sültekkel kielégíteni az igényeket — a készételek rovására. Ha a főtt ételt mégis rí kell ten­ni, fogyasztás előtt forrásig kell hevíteni, mert a bakté­riumok a melegben rendkí­vül gyorsan szaporodnak. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy nyáron különösen könnyen romlanak a félkész és konyhakész áruk. Ezért az ilyen cikkeket csak ott lehet rövidebb-hosszabb ideig tartani, ahol megfelelő hűtőtér áll rendelkezésre. Hogyan kerülhető el a fertőzés? — A tapasztalatok szerint sok fertőzést, mérgezést okoz­cekkerben egymás hegyére­hátára rakják a különféle élelmiszereket. A friss k® nyeret vagy kalácsot például sokszor szennyezi a sáros, piszkos krumpli, saláta, fő­zelék vagy nyers hús. Aa efféle fertőzési veszély köny­nyen elkerülhető, ha a b® vásárláshoz nylonzacskókat visznek magukkal a házi­asszonyok, s a különféle élel­miszereket ezekbe csomagol­ják. A vásárlók ellenőrizzék — Az élelmiszer-kereske­delemben természetesen a nyári idényben alapvető kö­vetelmény a tisztasági rend­szabályok pontos betartása^ a készletek megfelelő hűtése és gyors felhasználása. A közegészségügyi szakemberek rendszeresen ellenőrzik a boltokat, szükséges azonban; hogy a vásárlóközönség ma­ga is figyelemmel kisérje a higiéniai előírások betartá­sát, s ha szabálysértést ta­pasztal, nyomban értesítse az illetékes egészségügyi szerveket Férfi segédmunkásokat állandó munkára, szőregi munkahelyre alkalmaz a Pincegazdaság Jelentkezés Szeged, Tábor u. 3. x K. 222 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei 6a Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenik nettó kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság, Fdszerkeszté: dr. Leköt Zoltán, Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-0* Kiadja a Csongrád Megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Teleícn: 35-00 31-1* (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 0. INDEX 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dfl egy hónapra 12 Ft. Előfizethet* bármely postahivatalnál és kén­betitőnéL a Dtl-MAGYARORSZAC Pén** »65. tenius 24. > a

Next

/
Oldalképek
Tartalom