Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-10 / 135. szám

1115. JÜNTUS 19., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: .MARGIT ZÁPORESŐ — ZIVATAR Varható Időjárás ma es­tig: Időnként felszakadozó frlhózet, záporeső, zivatar. Idónként élénk délnyugati, a Dunántúlon északnyugati szél. Várható lagmagasabb nappali hömérséklrt nyuga­ton 15—19. keleten 19—25 fok Uh/Ott. (MTI) A Nap kél S óra 46 perckor. e« nyugszik 19 óra 40 perckor. A Hold kél 15 óra 59 perckor, és nyugszik l óra 57 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 506 centiméter (emelkedő). HUSZONÖT EVE. 1040. Június 10-én halt meg Kern­stok Károly festőművész. Nagy­szerű formaérzekkel alkotott monumentális festményelvei már fiatal korában megalapozta mű­vészi hírnevét, s realista felfo­gású életképet feltűnést keltet­tek. Tanította Derkovit.s Gyulát is. akt mellette vált Igazi, nagy művésszé. Szenvedélyes hangú tanulmányai, cikkei többnyire a haladó társadalomtudományi folyóiratokban Jelentek meg. Az 1918-as forradalom Idején nép­gyűlések szónoka volt, agitált, szervezett. Hitt a munkásság forradalmi törekvéseiben. A Ta­nácsköztársaság leverése után emigrációba kényazerü't, s csuk egy évtized múlva térhetett ha­za. Emberi és művészi magatar­tásával mindig a haladás szol­galatára törekedett és forradal­mi eszményélhez élete végéig hű maradt. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma alncs előadás. KULTÜRPARK Nyitva 11 őrától 19 óráig. MOZIK Szabadság: A tenkes kapitánya I., n. rész (4 és 8 órakor). Vőrős Csillag: A szép Antonlo (0 és ne­gyed 9). — Fáklya: A nagyravá­gyó asszony (negyed 9 és fél 9). Posta* Mozit Egy szélhámos vallomásai (fél 6, fél 9). Nyugat­német film. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Június s-től 12-ig esta 6 órá­tól réggél 8 óráig (vasár­áé ünnepnap nappal ls) elsőse­gély és nehézelléa esetére ügye­letes dr. Komáromi János ál­lutorvos. Lakása: Torcntál tér 3. Telefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. TRÉFÁS FELIRATOK Sétálok az utcán is felfigyelek egy feliratra. Érdekes. Elmentem már előtte tízszer, százszor, eddig nem tűnt fel, csak most. De miért is? Aha, itt valami nem stimmel! A Magyar Tanácsköztársaság útján, a parkkal szemben áll a színház. Előtte a járdán korlát, középen tábla a kö­vetkező felirattal. VIGYÁZAT A VAKOLAT HULLIK KÖZLEKEDÉS A TÚLOLDALON Szórakozottan lelépek a járdáról, hogy átvágjak az út­testen — bokrokba ütköztem. Na persge, hiszen itt nincs is túloldal! A Hunyadi sugárúton megyek. Keresek egy házszamot. Hirtelen egy tábla szökken elém: VASUTAS DOLGOZÓK NAPKÖZI OTTHONA. Ejha! Kedves látvány lehet, amint a vasutas dolgozók óvó néni felügyelete mellett és bizonyá­ra partedliben kisvasúttal játszanak! Hiába, játékos a nyelvünk! N. F. 0 A halhullás erőteljesen szűnöbcn van a Balatonon. A víz a fürdőzőkre nem volt és most sem ártalmas, für­dési tilalom nem volt és most már a helyi tilalmakat is feloldották, a strandokon az időjárástól függően az előző évekhez hasonlóan für­denek a vendégek — jelen­tette be az egészségügyi mi­niszter képviselője a Bala­toni Intéző Bizottság teg­napi ülésén. — Történelmi tárgyú szel­lemi vetélkedőt rendez az általános iskolák tanulói szá­mára a Betűország Gyer­mekkönyvtár és a Juhász Gyula Művelődési Otthon június 11-én, pénteken dél­előtt 10 órakor a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak Vörösmarty utca 7. szám alatti helyiségében. A vetélkedőre minden szegedi általános iskolást meghív­nak és várnak. Kilökte szeretőjét a vonatból A Csongrád megyei Rend- vonaton az Utasellátó-ban órfókapitányság emberölés nem szolgálták ki őket, ezért kísérlete és lopás bűntette a következő kocsiba mentek. miatt őrizetbe vette Tóth Imréné orosházi lakost. Tóth­né egy alkalommal beállított a vele közös háztartásban élő Berke Sándorral Hódme­zővásárhelyen a Gorzsa ta­nya 14 számú házba, Lénárt Istvánékhoz. Ott albérleti la­kást vettek ki. Ekkor mind­Berke Sándor kinyitotta a vonat ajtaját s az ajtónak támaszkodva beszélgettek Valami miatt összeszólal­koztak, s Tóthné egy hirtelen mozdulattal kilökte a vele utazó férfit a vonatból. A rókusi állomáson leszállt, a jegykezelő fülelte le a gya­össze 40 forint volt a zsebük- núsan viselkedő asszonyt. A ben. Akkor nap még ezt is elitták. Másnap Tóthné Lé­nárt Istvánnét szóval tartot­ta a házban, amíg Berke föl­dúlta a lakást és ellopott 1400 forintot. Utána elmen­tek és inni kezdtek. Délután vonatra ültek, hogy Szegedre utazzanak. A Vállalatok! Figyelem! A 114/1965. iPM—OT együttes utasítás végre­hajtásának elősegítése érdekében a FIGYELŐ című gazdaságpolitikai hetilap e heti száma 4. oldalon a „Kereslet-Kínálat" rovatban közti a vál­lalatoknál lévő ELFEKVŐ KESZLETEK LIS­TÁJÁT ! Elfekvő készletek értékesítését vagy ezek véte­lét hirdesse -BEN Cfm: Budapest, V., Alkotmány utca 10. Telefon: 312-553. „L" 13 vonatsín mellett, az 1733. szá­mú szelvényben megtalálták Berke Sándort, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kór­házba. Kiderült, Tóth Sándorné Orosházán eladta lakását és annak bútorzatát, majd Ber­ke Sándorral utazgatott és ittak, amíg a pénzből tartott. 0 TANÁCSTAG­BESZAMOLÓ Ma, csütörtökön Szegeden, a Kossuth Zsuzsa Ápolónő­képző Intézetben délután 6 órakor dr. Nyilas Zoltánné városi; dr. Kossá János és dr. Lovász Tiborné kerületi tanácstagok tartanak beszá­molót választóiknak. VALLAURISI KFJRAMIAKIÁLLITAS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Hódmezővásárhely és a franciaországi Vallauris vá­ros vezetői között történt korábbi megállapodásoknak megfelelően a világhírű vallaurisi kerámiaművésze­tet bemutató kiállítás nyílik Vásárhelyen június 12-én. szombaton délután 5 órai kezdettel a Tornyai János Múzeumban. A kiállítást Paul Derigon, Vallauris vá­ros polgármestere nyitja meg. Gyerektől lopott Letartóztatta a Csongrád megyei Rendőrfőkapitánysag Hikly Ferenc Forráskút, Fel­szabadulás út 38. szám alatti lakost csalás bűntette miatt. Hikly a kiskundorozsmai fürdő melletti úton egy 13 éves gyerektől elkért egy kerék­párt azzal, hogy a közeli ta­nyába megy halászhálóért. A gyereket azzal a mesével hi­tegette, hogy majd a közeli csatornában közösen halász­nak. A csaló a kerékpáron elhajtott Sándorfalvára. s eszében sem volt visszamen­ni a gyerekhez Másik ha­sonló bűncselekmény is ter­heli Hikly Ferencet, amelyet Szőregen követett el. Ott egy kislánytól kért el egy kar­órát, hogy majd megjavíttat­ja. A kislány azóta is várja vissza az órát. Közlemény x Egész napos nyári gyermek­fogialkoztatás indul pedagógus vezetésével az iskolai szünidő alatt a Juhá3z Gyula Művelő­dési Otthonban. Jelenkezes: Vö­rösmarthy u. 5. I. emelet, iroda. Telefon: 10-41. A TOJÁSOK „BESZELNEK" A biológusok régóta törik a tejüket azon. mi lehet az oka. hogy a kültr.bcző napokon tojt, de egyszerre kiköltött tojások­ból csaknem pontosan egyidejű­leg bújnak ki a kiscsibék A rambridgeí kutatók szerint a tojások ..beszélnek" egymással és „megegyeznek" abban, hogy mikor nyíljanak ki: 24 órával a kinyílás előtt sajátsagos. eddig meg nem magyarázott, de tisz­tán hallható nesszel adják to­vább társaiknak a . megállaoo­őást". ÉPÜLNEK A CSALÁDI HAZAK A szegedi III. kerü­leti tanács az idén má­jus végéig 91 lakóház­építési engedélyt adott ki a kerületben. Az építkezésekhez az OTP­től 46-an igényeltek és kaptak összesen közel 3 millió forint építési köl­csönt. OKIRATOT HAMISÍTOTT Új ásványok Kínában Kétszeres közokirat-hami­sítás miatt indult büntető­eljárás Tóth Béla £zeged. Gyula utca 5. szám alatti lakos ellen. Munkakönyvé­ben a legutolsó munkahe­lyen kapott 4 forintos óra­bér bejegyzést 6,40-re javí­totta, hogy más munkahe­lyen így jusson magasabb bérezéshez. Hogy ezt ne tud­ják ellenőrizni, személyi iga­zolványából kitépte a mun­kahelyváltozás rovat lapot is Abban ugyanis az volt be­jegyezve, hogy a munkából önkényesen lépett ki. — Szabálytalanul előzött motorkerékpárjával egy von­tatót a Dorozsmai úton Mar­si Mihály Szeged, Bolyai János utca 1. szám alatti la­kos. Hogy az összeütközést elkerülje, kifutott az útpad­kára és elvágódott. 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Kínai geológusok az úgyne­vezett Kínai Sóstó környékén eddig ismeretlen borátos ás­ványokat fedeztek fel. A ku­tatásokat a pekingi Geológiai Intézet és a Lancsao-i geo­lógiai kutató végezte. Az egyik újonnan felfedezett ás­ványt Csang Hung-cao neves kínai geológus után Hung­coitnak, a másik hármat Kor­bororitnak, Hidroklórbororit­nak, illetve Trigonomagne­boritnak nevezték el. A borátok a nagy kalóriájú üzemanyagok fontos alkat­elemei. A vasiparban és az orvostudományban használ­jak fel őket. — RÉSZVÉTÉT fejezte ki a SZOT elnöksége távirat­ban a Jugoszláv Szakszer­vezeti Szövetség Központi Tanácsanak a boszniai bá­nyászszerencsétlenség miatt. Rádió- és tv-műsor Gyászközlemények Tudatjuk, hogy PÉTERI IST­VÁNNÉ Kéri Julianna, életének 79. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó ho 10-én 14 órakor lesz a bel­városi tenető kupolacsarnoká­ból. Szociális Otthon. T. 4314 Szomorú szívvel tudatjuk, hogv szeretett kisleányunk, BA­LOGH KATALIN, életének 9. évében, rövid betegség után el­hunyt. Temetése folyó hó 19-én 15 órakor lesz az alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. Pálfi u. 72. T. 4315 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, POSA ANTALNÉ, eletének 44. évéhen váratlanul elhunyt. Te­metése folyó hó 19-én 11 órakot lesz a belvárosi temető kupola­csarnokából. A gyászoló család. T. 4317 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak Ismerősöknek, a telep lakóinak, kik szeretett édesanyánk, BITTÉ ISTVANNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gy ászoló esalád. T. 4313 Csütörtök KOSSUTH RADIO 4.39 Hírek. 4.22 Hajnaltol reg­gelig . . . 4.43 Falurádió. 5.00 Hí­rek. 5.38 Reggeli Krónika. ÍM Hűek. 6.30 Hírek. 7.01) Reggelt Krónika. 7.30 Űj Könyvek. 8.00 Hirek. 8.Műsorismertetés. 8 20 Operareszletek. 8.00 Idősze­rű nemzetközi kérdések. 5.19 Szép magyar novella. 9.30 Kozák Gábor József népi zenekara ját­szik. 10.00 Hírek. 19.10 Harsan a kürtszó. 10.52 Claudio Arrsu zongorázik 11.34 Biológiai világ­program. 12.00 Hirek. 12.15 Tánc­zenei koktél. 12.57 A budapesti színházak műsora. 13.00 Válaszo­lunk hallgatóinknak. 13.15 Zene­kart muzsika. 14.90 Hírek. 14.05 Kodály: Hicinia Hungariea. 14.20 Lányok, asszonyok. 14.59 Fúvós­zene. 16.06 Magyar századok. 15.30 Zengjen dalunk. 14.90 Hirek. 16 15 Csak futatoknak. 16.50 Me­sélő múzeumok. 17 06 A zene műhelyében. 17.56 Műsorismer­tetés. 18.00 Mi történt a nagyvi­lágban? 18.15 Hazánk hírei. 18.30 Az 5fl és a 69 éves asszony". 19.30 Híres prímások lemezeiből. 19.99 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.29 A Stúdió 11 játszik 20.40 A Magyar Rádió es Televízió szimfonikus zene­karának hangversenyé a stú­dióban. 21.10 Üj Magyar Múzsa. 22.00 Hirek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Könnyűzene. 23.15 Miről ismerte fel. 23.30 Operaáriák 34.00 Hí­rek 0.10 Verbunkosok. PBTOn RADIO 4.99—10.50 Azonos a Kossu:li rádió műsorával. 10 09—12.15 Ze­nés műsor üdülőknek. 14.05 Idó­járásjelentés. 14.20 Dózsa György. Opgrarészletek. 15.90 Hírek. 15.05 Muzsikáló fiatalok. 15.30 Min­dentudó öregapó három arany hajszála. 15.52 Heti hangverseny­kalauz. 17.00 Hirek. 17.05 Magyar nóták. 17.45 Miről fr a Társa­dalmi Szemle legújabb száma? 17.55 Richárd Strauss-dalok. 18.20 Uraim, ez a helyzet. 18.45 Men­delssohn-kórusok. 19.00 Hírek. 11.95 Színészek és frók. 19.15 Egy régi operalátogató emlékeiből. 20.95 Vécsey Ernő táncdalaiból. ao.14 Elet a küszöb fölött. Szín­mű két részben. 22.06 Hangver­senyközvetités Kanadából. 22 56 Oaloppversény-eredmények. 23 90 Hfrek. TELEVÍZIÓ 1.05 A tökéletes titkárnő. Mag! arul beszélő amerikai film (Ism.) (to éven felülleknek!) 11.05 Miből telik? A tv riportfilmje. (Ism.) 11.26 Sorsok, találkozások. A tv-hiradó riportfilmje (Ism.) 18.35 Élet a tengerben. Angol klnfilmsorozat 19.00 Ki mit tud? Döntő I. rész. 20.41 Kisfilm. 21 00 Prágai Tavasz 1965. Közvetítés a Smetana teremből. (MTI) A Szegedi Vas- és Fémipari Ktsz javító részlege a lakosság szolgálatában: Kályhák és tűzhelyek, továbbá vaskapuk és üvegtetők, szerkezet i munkák javítását vállaljuk Problémájával keresse fel: Jósika u. 13. sz, alatti rész­legünket. K 63 Ügyfeleink szíves tudomására hozzuk, hogy fiókunk munkakezdési és befejezési ideje a nyári időszakra június 7-tfil augusztus 28-ig megváltozott A munkakezdés reggeli 7 óra, befejezés délután 15.30 óra. — Az ügyfélfogadás változatlanul hétfőn, szerdán és pénteken 13.30 órától 15.30 óráig tart. MAGYAR BERUHÁZÁSI BANK O 4635 CSONGRÁD MEGYEI FIÓKJA SZEGED J | Kifogástalán egyaj­I tós jégszekrény el­! adó. Üj-Petőíitelep, I rtCi-l U. 13. ADASVETEL A gyógynövénygyűjtés Jövedelmező gyűjtsünk bodasavirágot9 csalánlevelet, gyöngyviráglevelet9 hárs fa virágot Korlátlan mennyiségben átveszik a földműves­szövetkezetek. *L" 10 Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, ertekesithet. Falna bélyeghereskedés. Kelemen u. 4 x Cipőfestés minden színben snnkszerüen készül Szent Miklós utca 7. Felsővárosi templom mögött. * ; Uj Llgmatonc „B" : ííiston, tokkal és fér­fi télikabát eladő. Csongrádi sgt. 1. Sziirke gáztűzhely eladó, ságvári E. u. 18 Kiss. Karikahajós varró­Kép. mázsa. ágyak eladók Szatymazi u. 15.. gázgyárnál. Príma 1 ajtós jég­szekrény eladó. Ar­bór. u. 3. Munkácsy nagykép­ernyős televízió új ál­lapotban, olcsón el­adó. Lenin krt. 88. Kifogástalan fél ha­ló matraccal, sod­ronnyal eladó. Deák F. u. 31. Deli. Ér­deklődni délután 6 órától. x Eladó bútorok, épü­letfák, nagv mükő­vazák. lecszekreny. Bekc u. 18.. szob­rász. x Késés here eladó. (250 kéve) Szetted, Petőfitelen 14. u. 842. SZ. X 2 hónapos Jorkshire malacok eladók. Köztársaság tér 11. Tarján. x Stmca 1000 eladó. Trombitás Jenő, Kis­telek. Széchenyi u. 6. Villany varrógép, nagy vessző* utazó­kosár, marmon kan­na, nagy olajos kanna, 40-es moto­ros boksz csizma újszerű eladó. Dobó u. 48. VUlanyrezsé, uj két­knrtkás eladó. Béke u. 9. Érd.: 2-tól. _ Ortá-. belga . süldők eladók. Kiskundo­rozsma, Damjanich u. 21. Politúros, új kombi­nált szekrény, asz­tal. tv-szekreny el­adó. Párizsi krt. 6„ as/.talos. „Tomas Colibri" és Komar kismotor el­adó. Petőfitelep, IX. u. 550. Csehszlovák mély­kocsi igényesnek el­adó. Érd.: szomba­ton délután. Berkert u. 43. Egy mély gyermek­kocsi eladó. Puskás u. 14. Macskát vesz a Gyógyszertani Inté­zet. Dóm tér 12. Jó állapotban levő kisipari rekamié el­adó. Érdeklődni 2-3­ic. Bocskai u. 9.. TT. 12. 900-as Wartburg el­adó. Csongrádi sgt. 84. sz. x Kisipari négyszemé­lyes rekamié, fote­lok, székek garnitú­rában vagy dara­bonként is eladó. Banomkert ser 7., házfelügyelőnél. x Szegletes képcsöves üj Alha-Hegla új áron eladó. Bat­thyányi u. 3. I. Győrfy. Üj fekete gitár el­adó. Telefon: 26-40. Fazekas. Eladó spejzajtó tok­kal. kisebb ablakok, toalett tükör. Szél u. 48. t ágv naprtkanalán­ta eladó. Pásztor u. 47. sz. Négyszemélyes, két­személyes. egysze­mélyes rekamlék. sezlon, fotelágy, ka­masz rekamié, há­romattós szekrény, kis konyhaszekrény, egyajtós jeges, pár­názott székek, fote­lok olcsón eladók. Dugonics u. 10. Sfillyeszthetős • Pfaff" varrógép alig használt. igé­nyesnek 2000 Ft-ért eladó. Érd.: Roose­velt tér 10.. fdsz. 4. Cserépkályhak le­bontásra eladok. Pálfttelep 6. Vágóhíd mellett. x Festmény, kézimun­ka, tükör, fa moso­teknö, vitrtnszek­ri-ny. szobrok, dísz­tárgyak, fakarnis, gyúródeszka, tizen ­kétazemélyes teás porcelán készlet el­adó. Dugonics tér 4„ I emelet. Táska vülany varró­gép, nyugatnémet, újszerű állapotban és festett hálószoba­bútor eladó. Kis­faludy u 26. Festmény, kézimun­ka, tükör, fa moso­teknö, vitrtnszek­ri-ny. szobrok, dísz­tárgyak, fakarnis, gyúródeszka, tizen ­kétazemélyes teás porcelán készlet el­adó. Dugonics tér 4„ I emelet. Eladó gyalupad. Kossuth Lajos sgt. 95. Tóth. Eladó magyar sc­| ljem perzsa 2.30x3.70. kézikótesü imaszó­1 nyeg és férfi ruha­nemüek. télikabátok középtermetre. Pil­Hdt Kálmán utca 40. Megtekinthető a dél­utáni árákban. Lapos új féderes ko­csi eladó. Szeged, Pctőfitelep, XT. u 718. Eladó gyalupad. Kossuth Lajos sgt. 95. Tóth. Eladó magyar sc­| ljem perzsa 2.30x3.70. kézikótesü imaszó­1 nyeg és férfi ruha­nemüek. télikabátok középtermetre. Pil­Hdt Kálmán utca 40. Megtekinthető a dél­utáni árákban. Lapos új féderes ko­csi eladó. Szeged, Pctőfitelep, XT. u 718. J00 Trabant Combi eladd. Érd.: szom­bat, vasárnap. Cserzy Mihály u. 10. Kádár. Eladó magyar sc­| ljem perzsa 2.30x3.70. kézikótesü imaszó­1 nyeg és férfi ruha­nemüek. télikabátok középtermetre. Pil­Hdt Kálmán utca 40. Megtekinthető a dél­utáni árákban. Lapos új féderes ko­csi eladó. Szeged, Pctőfitelep, XT. u 718. Eladó képeslap­gyűjtemény. 30 kg. újság, használt gya­lupad. Petófltelep, XI. u 720. Eladó magyar sc­| ljem perzsa 2.30x3.70. kézikótesü imaszó­1 nyeg és férfi ruha­nemüek. télikabátok középtermetre. Pil­Hdt Kálmán utca 40. Megtekinthető a dél­utáni árákban. Lapos új féderes ko­csi eladó. Szeged, Pctőfitelep, XT. u 718. Szép politúros háló agybetétekkel es egy Jó. nagyméretű asz­talitúzhely eladó. Somogyi Béla u. 5. Világmárka* Royál sztandar tangóhar­monika eladó. Szél u. 8/b. Csala. Szép politúros háló agybetétekkel es egy Jó. nagyméretű asz­talitúzhely eladó. Somogyi Béla u. 5. Asztaltűzhely kisipa­ri. kitűnően süt él zománcos üst eladó. Gutenberg u. 30 Ba­kay. Eladó egy faállvá­nyos kombinált gép (150 mm-es) gyalu körfürész, fúró, vilá­gítás! áramú motor­ral. 5 db 1 m bel­méretü erős enyvező bak. Csallóközi u. to/a. Béketelep. Érd.: 3 utón. Kékes tv eladó, este 5-7-1*. Moszkvai krt. 34 Ball, párat­lan oldalon. Eladó egy faállvá­nyos kombinált gép (150 mm-es) gyalu körfürész, fúró, vilá­gítás! áramú motor­ral. 5 db 1 m bel­méretü erős enyvező bak. Csallóközi u. to/a. Béketelep. Érd.: 3 utón. Autó takarót, vagv hozzávaló anvagot vennék. Lenin krt. «o Babatavltó. Eladó egy faállvá­nyos kombinált gép (150 mm-es) gyalu körfürész, fúró, vilá­gítás! áramú motor­ral. 5 db 1 m bel­méretü erős enyvező bak. Csallóközi u. to/a. Béketelep. Érd.: 3 utón. 2 ágy, 1 ágybetét, sodrony eladó. Zá­kánv utca 35 X. 4. 6S méter I. osztályú paprikapalánta el­adó. Kiskundorozs­ma. Munkácsy u. 11. szám. Kitűnő állapotban levő kétszemélyes rekamié eladó. Al­föld! u. 12. I. eme­'ct Nnevéknál. 6S méter I. osztályú paprikapalánta el­adó. Kiskundorozs­ma. Munkácsy u. 11. szám. Kitűnő állapotban levő kétszemélyes rekamié eladó. Al­föld! u. 12. I. eme­'ct Nnevéknál. Eladó rekamié, sez­lon. virágállvány, ágyak, asztal. Ve­resács u. 12/a. Eladó egv Sony 4 'ávós. 3 sebességes iaoán magnetofon igenyesnek Kossuth Lajos sgt. s. emelet 4. Eladó rekamié, sez­lon. virágállvány, ágyak, asztal. Ve­resács u. 12/a. Eladó egv Sony 4 'ávós. 3 sebességes iaoán magnetofon igenyesnek Kossuth Lajos sgt. s. emelet 4. ÜJ Duna tv eladó. Erd.: Délelőtt. Re­mény u. 5. HÁZASSÁG Megismerkedne egy 162 cm, 37 éves el­vált, barna férfi, hozzá illő nővel, ki­nek lakása van. Csak részletes fényképes levelekre válaszolok. Művezető 4630" lel­Igére Sajtóházba. 411 V 59 Egyedülálló fiatal­ember Jugoszláv tengerparti utazás­hoz betársulna, akár vonaton, vagy gép­kocsin. „Julius 1. 121520" Ieligére a Hirdetőbe. Rekamié, íotel, ágy­beiét, sezlon készí­tését, javitasát válla­lom. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. Függöny tisztítását rámára feszítve Du­gász vegytisztftónál. Tátiéi u. 7. Telefon .76-39. x Irodagép műszerész­nek ipari tanulót felveszek. Farkas. gécyárt E. u. 6. Grp- és gyorsíró ta­nárt keresek. „Ma­gánúton 4570" lellgé­rc Saltóházba. 1945. június 2-án el­veszett egy fél pár arany fülbevaló, be­csületes megtalálót jutalmazom, Baka­calné. Osz u. 32/a. Figyelem, virág cukrászdában pár héj előtt tévedésből elcseréltek egy drapp női lavasrí-kabátot. Kicserélésre felvilá­gosítást ad a Veze­tő. x 4 DÉL-Magyarország csütörtök. íw, június uv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom