Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-19 / 143. szám

FIATALOK FÓRUMA TVem vagyunk hívei annak a lejárt és sok kudarcot vallott szemléletnek, amely úgy kezelte a munkaversenyben résztvevőket, mint holmi kész hősöket, s mintha a távoli jövő egészen más körülmények között élő emberei lennének. Régen túl vagyunk már fejlődésünknek ezen a buktatóján. Az utóbbi időben azonban újra találkozhatunk szélsőségekkel. Vannak, akik fennen hirdetik, hogy az emberek többsége az üzemekben is csak a piacnak él. Gondolkodásának látókörét minden egyéb távlat elől fekete sziklaként zárja el a „mit fizetnek?" Igaz, hogy így tételcsen: munkaszeretet, munkafegyelem, sokszor hangzik el üzemeinkben, s ezzel kapcsolatban többször emlegetik a fiatalokat, az új munkásgenerációt. Munkaszeretetre, fegyelemre szükség van, hiszen a célkitűzések valóra váltásában, a tervek, a normák teljesítésében legelső feltétel: az önként vállalt munkafegyelem. A hétköznapok egyforma forgatagában a többség összeveti vállát, s e többségben ott vannak a fiatalok is, akik látják munkájuk szépségét, cé'Jdt, eredményeit. Az ipar peremén A paprlkapajták között nézelődve az első mondat, ami megütötte a fülem, meglepően hangzott: — Ilyenek ezek a mai fiatalok. Egy részük szakmát sem tanult, dolgozni sem szeret. Milyen munkás lesz ezekből? — Mit várhatunk az elkényeztetett csemetéktől? — hangzik a kérdésre kérdés. A vállalat vezetősége, az üzemi pártszervezet általában elégedett az itt dolgozó fiatalok munkájával. Ezért kétkedve fogadom a summázott véleményt. Vagy mégis ilyenek a paprikafeldolgozó ifjúmunkásai? Mindenki „hozzátartozója" Ezt kérdem Sütő Zsuzsa technikustól, a KlSZ-szervezet agitációs felelősétől is. Szerinte nagyon rendesek, általában eredményesen dolgoznak, ha van is köztük egy-két hanyag. — Nézze, ott a középső asztal mellett dolgozó fiatalokat — mutat a leveskonyhában egy asztalt körülállókra. — Mellettük idősebbek dolgoznak. A két csoport versenyben van. A mieink nem maradnak el. A mieink szót hangsúlyozva ejti, de később szavaiból kitűnik, hogy itt mindenki „hozzátartozója", hiszen ő a leveskonyha egyik vezetője. No, de lássuk, mit válaszolnak a legilletékesebbek, a fiatalok. Válogatás nélkül kérdezgettem őket. Véletlen müve, hogy éppen olyanokkal elegyedtem szóba, akik segédmunkások, tehát nincs szakképzettségük. Közülük is elsőnek olyanokkal, akik vidékről járnak be Szegedre dolgozni. Érdekes, hogy a környező falvakból bejáró munkásokat általában „nehéz embereknek" tartják, mert nehezen nevelhetők. Vajon ebben az üzemben is? Süli Ilona kisteleki leány. Ő is olyan, mint sok más, 20—21 éves társa. Ha véleményt mond valamiről, nem keresi a kifejezéseket, de hiányolja munkájából az izgalmasat, az érdekességet. Amikor azt kérem, beszéljen erről bővebben, az automata csomagológépre mutat, ahol földije, Pigniczki Vera dolgozik. — Ismétlődnek az egyszerű műveletek, megszoktuk, de érezzük, hogy ez az egyhangúság néha fárasztó is. Nem sok romantika van ebben a munkában, ha csak az nem, hogy sűrűn elromlik a gép, de ez inkább bosszúság számunkra, mert csökkenti a keresetet. Hajnalban ébred Keresetével elégedett. Havonta összesen 1400—1450 forintot visz haza. De míg Pillanatkép szép kötelességünkről Nem hiába fogadják el igazolványba a gyorsfényképet Sokszor a maga nyers pillanatnyiságában is hitelesebben, felismerhetőbben tükröz, mint a gondosan retusált kép. Ilyen gyors és megkapó képet kaptunk a Szegedi Körösi József Közgazdasági Technikum I. osztályos tanulói a Salgótarjáni Üveggyár munkájáról. Amikor üzemlátogatásra indultunk, képzeletünkben már nagyjából kialakult az üveggyári munka képe. Én például egy hatalmas teremre gondoltam, amelyben együtt látható a gyár összes terméke. Aztán tovább léptek gondolataim, s máris az üveggyártás érdekességeit vágytam látni. Az üzemi munkával tanév közben már többször ismerkedtünk. Politechnikai napokon dolgoztunk a konzervgyárban. Keresetünket félre raktuk erre a kirándulásra. A kohók mellett Még át sem léptük a gyár nagy munkacsarnokainak küszöbét, rövid tájékoztatóban elmondották nekünk, hogy ennek az északmagyarországi üveggyárnak ősét még az 1800-as évek végén alapították. A felszabadulás után pedig ez az üveggyár kezdte meg elsőnek a termelést. Érdeklődéssel hallgattuk kísérőnk tájékoztatóját, aki elmondta az üveggyártás menetét, technológiáját. örömmel ismertük fel mondataiban mindazt, amiről nagy vonalakban már tanultunk a kémiai órákon. De amit a kohók mellett láttunk, az felülmúlta minden eddigi képzeletünket. Ha jól értettük, itt 1500 fokra hevítik a homokot és a mészkövet. S hogy fogalmunk legyen erről a hevítésről, a mesterek kölcsön adták ellenőrző szemüvegüket, amelyekkel betekinthettünk a rejtelmes világba, ök időközönként azt vizsgálják, hogy az olvadék alkalma-e már csapolásra. Mi fantáziánknak adtuk át magunkat, a szemünk elé tárult látvány hatására. Volt, aki a tűztáncbari fenséges és félelmetes trópusi erdőt vélt látni. Mások sziklás hegyvidék csalóka képét ismerték fel. Én gyönyörű téli tájat láttam, egy befagyott tavat érintetlen hóréteggel, mögötte hófödte hegycsúcsokkal. Ez csak a kezdet Ezzel a látvánnyal léptünk be az üveggyártás üreg otthonába, s kezdtünk ismerkedni a munka új meg új arcával. S ettől kezdve mintha levetkőzött volna előttünk a természet. A kézi fúvóteremben, ahol a fúvókák végére helyezett üvegmasszából fúvással, forgatással csodálatos kelyhek formálódnak, egy nevezőre jutottunk: ez több mint munka, művészet a javából. S amikor szemünk láttára kaptak az üvegek színes, kék, zöld, vagy rózsaszínű köpenyt, teljesnek véltük az itteni munkát. Később tudtuk meg, hogy ez is csak a kezdet. Űj élmények, meglepetések vártak ránk. A szovjet automatagépek mellett, ahol fémkarok továbbítják a nyersanyagot Az első gondolat, ami eszembe jutott: óriás polip és csápjai. Ezek a csápok azonban nem ellenségesek. Az ember akarata alkotta őket, s most az embert segítik. Markolnak, továbbadnak fontos szabály szerint. S a formák forognak, ballagnak udvariasan körbe, mígnem az elöljáró kinyílik és kilép belőle egy fényes, tűzről pattant üvegpalack, kebelében rejtve a forróságot, s a csoda, a teremtés, a születés titkát. Nem csoda ez így terem naponta sokezer csillogó rejtelmes csoda. Pedig ha jobban megnézzük, nem csoda ez, csak egyszerű üveg. Számunkra azonban ennél sokkal több. A nehéz fizikai munka gépesítésének, automatizálásának, az ember munkájának gyümölcse. Azt mondják, egy ilyen automata 8 óra alatt 12 ezer palackot gyárt. A mellette őrködő emberek csak segítenek a gépnek. Elveszik „kezéből" a selejtet, mert a gép is véthet hibát. No, és az üveggyár! ember? Erre a csiszolóban kerestünk választ. A forgókorongok és a késznek vélt üvegek találkozóinak hangja szárnyalta be a termet. A csiszolás sivítása, a rikoltó hang csak addig volt különleges és fülnek bántó, míg fel nem Ismertük, miként rajzolnak, vésnek e korongokkal mintákat, ábrákat. Csak a rajzot és a rajzoló, az üveget forgató munkáskezeket láttuk. S néztük a sorakozó csiszolt, metszett üvegeket, amelyekben testet ölt az emberi alkotás, s amelyek indulnak hosszú útjukra, távol tengerentúlra. Mint megtudtuk, az üzem termékeinek 45 százalékát exportálják. Az emlékezetes kirándulás, a Salgótarjáni Üveggyárban látott munka gyorsfényképe nem adott többet számunkra, mint alapvető vonásokat. De ebből is láttuk, hogy a szavaknak nemcsak szótári értelmük van, hanem sorsuk is. Ha sok szónak kiszítta színét, kikoptatta értelmét a gyakori gépies használat, ez a szó, hogy munka, számunkra tartalmasabb lett, s úgy érezzük, nekünk is szép kötelességünk. Nagy Erzsébet eljutott idáig, vólt csipedő, anyaghordó, de hozzáteszi, egyik sem volt olyan nehéz, mint a kisteleki határban tűző napon kapálni. Általában elégedett munkájával, csak ne rabolna el olyan sok időt a nap 24 órájából. Ugyanis hajnali negyed 3kor ébred Kisteleken, s negyed 5-kor érkezik a szegedi vasútállomásra, barátnőjével, munkatársával. Ha tudnak, alszanak a vasúti kocsiban, vagy olvasnak háromnegyed 6-ig, aztán sietnek a gyárba. Délután viszi őket a vonat haza. Este 7kor fekszenek, hogy hajnalban pihenten ébredjenek. Szívesen olvas szépirodalmat. Néhány hete vásárolt tíz kötet könyvet részletre. Azt mondja, nem valami jól sikerült a vásár, mert nem érdekesek a könyvek. Most jelenleg egy sokat forgatott könyvet olvas: Katinka, a vértanúk lánya. Keresetéből félrerak minden hónapban. Ha összegyűlik valamennyi, ragaszt valamit a stafírunghoz, mert őszre vége a katonaidőnek, hazajön a vőlegény. — De addig nem akar a városba költözni, hogy ne kelljen olyan korán kelni? — Nem. Szüleim azt mondják, maradjak otthon, mert mi lesz velük nélkülem. Tudom, e szavak mögött az bújik meg, hogy mi lesz énvelem nélkülük. így hát maradok. Segít a családnak Még alig múlt 17 éves Faur Sándor kiszombori lakos. Édesanyja kilenc éve dolgozik itt a paprikafeldolgozóban. Apja évek óta munkaképtelen, beteg. Rajta kívül még öt gyerek van otthon, mind fiatalabbak nála. Rakodómunkás, azt mondja, legszívesebben lakatos lenne. Nincs ideje a tanulásra, pénzt kell keresni a családnak. A havi 1450 forintból egy százast kap vissza zsebpénzként. Amikor megtudja, hogy újságcikk készül, szabadkozik. — Vannak nálam jobban dolgozó szakmunkások. Mit szólnak, ha rólam ír az újság? A végszóra anyja is oda érkezik. Látva fia aggodalmát, s megtudja, mi készül, pártjára áll. — Nem tesz ő semmi különöset, csak amit egy jó gyereknek tenni kéli. Felneveltem, most 6 segít nevelni testvéreit. Jó munkásnak tartják, olyannak, aki érdeklődik az üzemi munka iránt. Viszont azt nem tudja megmondani, ki a KISZ-titkár. Valamilyen befejezés illenék a beszélgetések után. De a hétköznapok sodrából kiemelt három epizód sokatmondó. A maguk módján közlik: ilyen fiatalok is vannak a paprikafeldolgozóban. Amikor azt mondjuk, egy-két jelenségből nem szabad általánosítani, arra is figyelmeztetünk, nem szabad az új munkások mellett sem közömbösen elmenni. Nagy Pál A hálátlan Szekeres László 1946-ban, 19 éves korában hátat fordított a szüleinek, az országnak, s kiszökött Ausztriába. A francia zónában az ügynökök betoborozták az idegenlégióba. Pár hetes kiképzés után behajózták, s vitték a francia gyarmatokra. Később Indonéziába került, s ott is maradt öt éven át. örvezetőként szerelt le, majd Párizsban húzta meg magát. 1955-ben diplomáciai úton hazatérését kérte, s a magyar kormány ezt meg is adta neki. Nem kérdezték hol, merre járt, mit csinált. Rögtön Ózdon kapott munkát, ahol 1956 novemberéig dolgozott. Akkor ismét kereket oldott, s megint Párizsban kötött ki. 1963-ban ismét hazakönyörögte magát, s rögtön munkát kapott, mint lakatos, a Dunaújvárosi Acélműben. Pár nap múlva ott hagyta az acélművet, s átment az építőiparba, Almásfüzitőre. Két hét múlva összekülönbözött a munkavezetőjével, aztán innen is tovább ment. Ezután Szentendrén dolgozott pár hétig, de itt sem volt ínyére a munka. 1964 nyarán viszont már a pécsi járásbíróság előtt állt. Ismét diszszidálni akart, s ezért tiltott határátlépés kísérlete miatt nevelői jelleggel 4 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Mikor kiszabadult, a tanácsi szervek segítségével munkába lépett a Baranya megyei építőiparban, később pedig a Budapesti Építőipart Gépesítő Vállalat alkalmazottjaként került Szegedre. Mint lakatos szakmunkás havonta 2 ezer forint körül keresett, s kedvezményt is élvezett: az építőipari vállalat Kossuth Lajos sugárúti munkásszállásán lakott. Már úgy látszott, hogy megemberelte magát. Munkatársai, akik tudtak korábbi életéről, soha egy szóval sem emlegették azt előtte, sem a háta mögött. Szekeres a bizalommal csúnyán visszaélt. Major Antalt, munkatársát egy alkalommal meg is ütötte. Ennek az esetnek különösebb következménye nem lett, viszont Szekeres László vérszemet kapott. Gátlás nélkül ócsárolta és rágalmazta a Magyar Népköztársaság államrendjét. S olykor öt-hat embernek tartott „előadást" arról, hogy neki mennyivel jobb dolga volt Franciaországban. — Akkor miért könyörögj ted magad kétszer is vissza? | — kérdezték tőle munkatársai. Erre nem tudott mit felelni és sértődötten elhallgatott. Esténként újra és újra kísérletezett nyugati élményeinek tolmácsolásával, s főleg akkor hangosV HltSilli ismerkedés a m„„kával, hanem hasznos, eredményes cselekedet a középiskolás fiúk, lányok tevékenysége a Szegedi Konzervgyárban. Az idén öt gimnáziummal, négy teehnikuinnial kötött szerződést az üzem. A készáruraktarban s a esmnagnló üzemrészben dolgoznak a Radnóti gimnázium, a közgazdasági technikum s több más középiskola tanulói. Még alig ért véget a lanidő, ki sem fújták magukat a fiatalok, máris közel 200-an jelentkeztek munkára. kodott. amikor a közelében ipari tanulók is voltak. Munkatársai közül Keszthelyi Gyula, Varga András, Péteri Imre, Jóos István és Gál István nem hagyták szó nélkül Szekeres László arcátlanságát, amikor sértegette a magyar munkásosztályt, s izgatott a szocialista rendszer ellen. Emlékeztették arra is, hogv kétszer kapott a magyar államtól megbocsátást, és mindkét esetben gondoskodtak arról, hogy kenyérhez jusson, méghozzá nagy darabhoz. A jó szó, mint falra hányt borsó pergett le Szekeresről, aki senkivel sem tudott összeférni munkahelyén. Ezt folytatta akkor is, amikor ez év februárjában a Belügyminisztérium panaszirodájához fordult, hogy Nyugatra érvényes útlevelet kérjen. A szolgálatos rendőrtiszt szépen közölte vele, hogy kérelmét a lakhelye szerinti illetékes megyei rendőr-főkapitánysághoz kell benyújtania. Szekeres ezt a felvilágosítást kioktatásnak vette és életveszélyesen megfenyegette a rendőrtisztet olyan szavak kíséretében, amelyekkel Ismételten a szocialista társadalmi rendet sértegette. Mielőtt ezért felelősségre vonták volna, gyorsan kereket oldott. A történtek miatt körözték. majd letartóztatták. Egy ideig a Pécsi Orvostudományi Egyetem ideg- és elmeklinikáján figyelték meg, hogy nem szenved-e tudatzavarban, vagy gyengeelméjűségben. Hosszan tartó vizsgálat és megfigyelés után megállapították, Szekeres sem tudatzavarban, sem gyengeelméjűségben nem szenved, csupán magatartásával kelt ilyen látszatot. Röviden szólva: megjátszotta magát Most már viszont éppen elég volt a rovásán, hogy sorozatos és rendszeres izgatásai, garázda magatartása miatt felelősségre vonja a szegedi járásbíróság. A tárgyaláson kiderült, hogy Szekeres László korábban pécsi munkahelyén. a munkásszálláson is ugyanúgy izgatta munkatársait a szocialista rend ellen, mint ahogy ezt szegedi munkahelyén is tette. Szekeres László sorozatos cselekedete súlyos megítélés alá eső bűntett. Ezt állapította meg ügye tárgyalásakor a szegedi járásbíróság. Éppen ezért Szekeressel szemben a törvény szigorát alkalmazta és 4 és fél évi szabadságvesztésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyész és az elítélt megnyugodtak az ítéletben, a védő azonban enyhítésért fellebbezett L. F. Tjudósítáitik iílentik Nyári művelődési program Kisteleken A napokban került sor Kisteleken a művelődési bizottság újjászervezésére. A társadalmi aktivistákkal kibővített bizottság nyári művelődési programot dolgozott ki. Tervükben szerepel — többek között — kirándulások szervezése a Balaton partjára. A művelődési ház színjátszói — akik nagy sikerrel mutatták be Kisteleken a „Jegygyűrű a mellényzsebben" című vígjátékot — vendégszereplő körutat tesznek- a járás községeiben. Máris több község művelődési otthona jelezte, hogy szívesen látják a kisteleki színjátszókat. A művelődési bizottság a Hazafias Népfronttal együttműködve július első felében változatos műsort rendez a kisteleki erdőben. A résztvevőknek ételről, italról is gondoskodnak, s lesz birkacsárda is. A nyári programban a szórakozáson kívül egészségügyi előadássorozatok is szerepelnek. Ezeken tóként a nyári betegségek megelőzésére hívják fel a lakossá® figyelmét. Bálán Miklós Tovább tanul a Szeged 2-es posta legfiatalabb brigádja Szeged 2-es postahivatalaban a napokban tartott megbeszélést a hivatal legfiatalabb brigádja, a Dózsa-brigád. Elhatározták, hogy a minőségi munka javításához szükséges vonnlviasgát az előírt határidő előtt leteszik. Megbeszélték azt is, hogy a szabadtéri előadásokat csoportosan látogatja majd a brigád. Megválasztotta a brigád a balatonalmádi ifjúsági találkozóra küldöttjét is. Göbölyös János brigádvezetó és Jaksa Gábor brigádtag személyében. Kovács Mihály Szeged 2-es postahivatal e-mib»t l°65 iúnius 19. DÉL-MAGYARORSZÁG 7 a