Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-18 / 115. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MMmmm A MAGYAR SZOCIALISTA VI C N k A S P A R I LAPJA Az országgyűlés külügyi bizottsága válaszolt a VDK nemzetgyűlésének felhívására Az országgyűlés külügyi moknak a vietnami nép elbizottsága hétfőn délután len folytatott bűnös haboSzirmai István elnökletével rúját, testvéri szolidaritásaülést tartott. Az ülésen meg- ról biztosítja az imperialista kalózokkal szemben szabadságát. függetlenségét vétestvére55. évfolyam, 115. szám Ára: 60 fillér Kedd, X965. május 18. Szocialista mezőgazdaságunk kiállta a próbát jelent és felszólalt Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, valamint Péter delmező vietnami János külügyminiszter. A inket. külügyi bizottság foglalkozott azzal a felhívással, amelyet a Vietnami DemokAz országgyűlés külügyi bizottsága teljes mértékben egyetért a forradalmi munFehér Lajos elvtárs beszéde a kétsopruni Dózsa Tsz-ben A Békés megyei kétsop- szocialista átszervezését. A Az állatállomány az utobroni Dózsa Tsz-ben vasár- három év tapasztalata alap- bi években jelentősen fejlőnap ünnepséget rendeztek meggyőződéssel mond- dött. Az ország szarvasmarabból az alkalomból hogy hatjuk — mert megfelel az ha-állománya a múlt évi jó munkájukkal igazsagnak —. hogy elnyerték a Kiváló Terme- fiatal szocialista mezögazlőszövetkezeti Gazdaság cí- dasagunk kiállta a próbát, met és a vele járó vándor- A mezőgazdaság teljes tera márciusi reprezentatív állatszámlálás előzetes adatai szerint — az idei tavaszon 81 000 darabba] több volt. mint tavaly zászlót. Az ünnepségen részt melése a ^deti nehézrégek vett Fehér Lajos, az MSZMP és az utóbbi évek kedvezőt- xviuii, „„„„„.. Politikai Bizottságának tag- ]en időjárása ellenére 1961 . „, '" ™ 8 ja. a Minisztertanács elnök- óta 10 százalékkal emelke- niiomdnyuna helyettese, aki a párt és a dett. tanács Békés megyei veze- A mezőgazdaság 1964. évi tőinek, valamint a Dózsa Tsz eredményeiről szólva Fehér élen járó dolgozóinak tár- Lajos elmondotta, hogy mesaságában megszemlélte a -tógazdaságunk összes terhatárt, majd ünnepség ke- melése 1964-ben az előző veiében, beszéd kíséretében átadta Angyalos Lajos termelőszövetkezeti elnöknek a zászlót és az oklevelet. — Húsz évvel a második évhez képest 3,9 százalékkal emelkedett A termelőszövetkezetek vagyona egy év alatt egyötöTilágháború befejezése után dévelnövekedett s ^^ elérte a 45 milliárd forintot. újból a békét fenyegető támadásnak lehettünk szemtanúi a világ különböző pontján — mondotta Fehér Lajos, majd így folytatta: — Ma ismét az a kérdés áll a világ előtt, hogyan hárítsa el az új háborút, amely termonukleáris katasztrófát zúdíthat az emberiségre. Az egész haladó emberiséget felháborítja az Amerikai Egyesült Államok imperialistáinak agressziója Délkelet-Ázsiában . — Kormányunk — népünk akaratát teljesítve — lehetőségeinkhez képest minden erkölcsi, anyagi és egyéb segítséget megad a vietnami testvéreinknek — hangsúlyozta Fehér LajoSj majd utalva a kormány nyilatkozatára, így folytatta: — Szükség esetén a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának kérésére a magyar kormány hozzájárulását adja ahhoz, hogy Vietnamba utazhassanak azok a magyar állampolgárok, akik nemes, internacionalista érzésektől vezettetve, szívük parancsára, önként részt kívánnak venni a vietr.api nép jogos ügyéért, szabadságáért, függetlenségéért vívott harcban. A magyar nép mindig felemeli szavát az agresszió ellen — hangsúlyozta a Minisztertanács elnökhelyettese. A magyar mezőgazdaság kérdéseiről szólva kijelentette: — Jó három év telt el azóta, hogy befejeztük a falu Ennek már valamivel több. mint a fele tehermentes, tiszta vagyon. is 32 600 darabbal nőtt. Sertés605 000 darabbal több. mint egy évvel korábban, s elérte az utóbbi évek legmagasabb szintjét. Fehér Lajos ezután Békés megye mezőgazdasági eredményeiről beszélt'. Elismeréssel szólt a kitüntetett termelőszövetkezetről, majd külön felhívta a figyelmet arra, hogy a csapadékos időjárás következtében a vetésben történt elmaradás miatt nagy gondot kell fordítani a takarmánybázis növelésére, elsősorban a kukorica termesztésére. (MTI) AMERIKAI REPÜLŐTÉR PUSZTULÁSA DÉL-VIETNAMBAN © DOMINIKÁBAN TART A HARC SZAKEMBEREK A SZEGEDI JÁRÁSBAN MI LESZ A FELESLEGES ÜZEMI KESZLETEKKEL? ratikus Köztársaság nemzet- kás-paraszt kormány május gyűlése 1965. április 15-én intézett a világ parlamentjeihez. E felhívás felkéri a világ parlamentjeit, hogy ismertessék meg képviselő14-i állásfoglalásával, és helyesléssel fogadja a magyar kormány nyilatkozatában kifejezett elhatározását arról, hogy népünk akaratát teljeikkel és országuk egész né- síivé anyagi és egyéb segítpével a VDK nemzetgyűlésének, kormányának és népének állásfoglalását, emeljék fel tiltakozó szavukat a vietnami nép igazságos ügye séget nyújt a vietnami népnek és a VDK kormányának kérése esetén a Magyar Népköztársaság kormánya kész hozzájárulni mellett, az amerikai impe- ahhoz, hogy a VDK-ba utazrialista agresszió megíékezé- zanak azok a magyar áiséért, az indokínai, a délkelet-ázsiai és a világbéke megvédésééli. Az országgyűlés külügyi bizottsága testvéri egyetértéssel fogadta a VDK nemzetgyűlésének felhívását és lampolgárok, akik önként, internacionalista meggyőződésből részt kívánnak venni a vietnami nép szabadságáért, igaz ügyéért vívott harcban. A magyar országgyűlés úgy foglalt állást, hogy ezt külügyi bizottsága kifejezi teljes mértékben támogatja. Mélységes felháborodással ítéli el az Egyesült Állaazt a meggyőződését, hogy a szocialista Vietnam ügye győzni fog. (MTI) Munkásvédelmi rendelkezésekről tárgyalt a kormány A Minisztertanács a közelmúltban a Szakszervezetek Országos Tanácsának előterjesztése alapján megtárgyalta az 1964. évi üzemi baleseti helyzet: alakulását és a tavaly életbe léptetett munkasvédeimi rendelkezések végrehajtásának tapasztalatait. Az előterjesztés beszámol arról, hogy a rendelkezések végrehajtására tett intézkedések kezdeti eredményei már az üzemi balesetek szárnanak múlt évi alakulásában is tapasztalhatók. 1964-ben — az előző esztendőkhoz viszonyítva j — 18,6 százalékkal csökkent a halálos végű üzemi balesetek száma. A kormány a miniszterek, országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét arra hívta fel: a harmadik ötéves terv során — de már a terv előkészítésénél is —gondoskodjanak arról, hogy megfelelő intézkedések szülessenek a munkakörülmények javítására, a balesetet és a foglalkozási betegséget okozó leggyakoribb veszélyforrások megszüntetésére. A kormány fel kerte a Szakszervezetek Országom Tanácsát: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a szakszervezetek fokozzák ellenőrző, nevelő tevékenységüket és még következetesebben érvényt szerezzenek a munkásvédelmi rendelkezéseknek. (MTI) Tíz és fél millió saláta A tiszántúli kiskertekben a végefelé tart már a nagy tavaszi primőr salátaszezon. A MÉK átvevői hétfőig 9,5 millió lej salátát vásároltak fel, a 8.6 millió eredeti tervvel szemben. A hét végére — amint ezt a MÉK kereskedelmi osztályán elmori dották — a salátaszezon vár hatóan be is fejeződik, s a felvásárolt összmennyiség — melynek döntő többsége ex portra került — meghaladj majd a 10 millió 50 ezre Kezdetben még ennel rtöbbre számítottak, aaonb; a váratlan áprilisi jégeső Tiszaszigeten, Üjszéntivárx és Kübekházán komoly ki: rokat okoztak. A meghibásodott áruk jelentős részét azonban szabadpiacokon értékesítették a termelök. Irányú Ántalck cteszki kiskertjéből még mindig szep. exportra is alkalmas árut szállítanak. A reggeli áruelőkészítésben a család apraja-nagyja részt vesz Békegyűlés, képviselői beszámoló Algyőn és Pusztamérgesen A leszerelesi hetek gazdag jelent Katapis István, a népeseménysorozata — amint front szegedi járási bizottezt lapunkban jelentettük — ságának titkára és dr. Ábmájus 9-én, a Győzelem rahám Antal, a szegedi jáNapján kezdődött Csongrád rási tanács vb elnökhelyetmegyében és székhelyén, tese is. Szegeden. Most vasárnap, Nagy Damel. az Elnöki Algyőn és Pusztamérgesen Tanács tagja, Csongrád metartoüak népes békegyűlést, gye országgyűlési képviseországgyülési kepviselői be- lője mondott beszédet az számolót. időszerű nemzetközi és haAlgyőn, a művelődési ház- zai kérdésekről, s szólt az ban délelőtt Berta Sándor, amerikai imperializmus Vi Modern zöldségés gyümölcsáruház létesül a Széchenyi téren a népfront helyi bizottságának elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, amelyen megetnarn elleni agressziójáról. A gyűlés után beszélgetett választóival, majd tanácskozott a községi tanács vezető tisztségviselőivel, a szövetkezeti gazdák képviselőivel. Pusztamérgesen ugyancsak a művelődési otthon nagytermében, délután tartották a gyűlést, amelyet dr. Olasz Béla, a népfront helyi bizottságának titkára nyitott meg. Bodó Istvánná. Csongrád megye országgyűlési j képviselője, a nőtanács szegedi járási bizottságának titkára számolt be választóinak a békeharcról, valamint hazánk életének időszerű kérdéseiről. A Csongrád megyei MESZÖV-nek és a MÉK igazgatóságának régi terve volt már a szegedi lakosság jobb ellátása érdekében egy igazán korszerű zöldség- es gyümölcsáruház létesítése. Vas Imre. a MÉSZÖV elnökhelyettese arról tájékoztatta lapunk ky utcai zöldségbolt helyiségében árusít. A csere következtében ez a zöldséges áruda ugyanis megszűnik. Az új áruház kialakítása máris megkezdődött, s a Budapesten készült tervek alapján — hangsúlyozta Vas Imre — a vidék legszebb, komplett módon gépesített áruháza munkatársát, hogy a tervet lesZ' A zöldség- es gyürtariri^n r^HzóHóti- molcsfelek lnssen tartasa rövidesen realizálják. Az új áruház a Széchenyi téren lesz, ott, ahol a 25ös zöldség- és gyümölcsáruda jelenleg is működik. A szomszédos orvosi műszer szaküzlet elköltözik, s a két üzlet összes helyiségeiből alakítják ki az új áruházat, melyre érdekében úgynevezett mélyhűtőlánc-rendszert alkalmaznak. Az áruházba beépített nagy teljesitmenyű hűtőgépek segítségével az árut állandóan friss állapotban tudják tartani, ezáltal itt mindenkor a legjobb minőségű portékát kapják a vevők. A mélyhűtőtöbb mint 1 millió forintot házakban előállított Mirelitfordít a MÉSZÖV. A ME SZÖV elnökhelyettese elmondotta azt is, hogy az orvosi műszer szaküzlet az ide vonatkozó határozat értelmében június 1-én máiMind Algyőn. mind Pusz- j új helyén, a Bajcsy-Zsilinsz- zönség tetszését tamérgesen a gyűlések résztvevői elitélték a Viet-; nam elleni amerikai agreszsziót. árukat is tovább tudják majd itt hűteni. A MÉSZÖV igazgatósága máris reméli, hogy az új üzletház modern berendezéseivel elnyeri majd a szegedi köMihail Solohov sajtóértekezlete (MTI foto — Balassa F. tele.) ÚJ SZERELŐSZALAGOT HELYEZTEK ÜZEMBE A Székesfehérvári Villamossági. Televízió- és Rádiókészülékek Gyárában. I'iatalok dolgoznak a gyár üj, folyamatos mozgású szalagján, Nyomtatott áramkörű tranzisztoros rádiókat állítanak elő KGST-ül és Lipcsében A KGST építésügyi állandó bizottságának ülésére magyar építésügyi delegáció utazott Lipcsébe. Az egy hétig tartó tanácskozáson részt tévő magyar küldöttséget dr. Trautmann Rezső .építésügyi miniszter vezeti. Vidéki körútjáról Budapestre vissztérve Mihail Solohov hétfőn délután a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában találkozott a magyar és a külföldi sajtó munkatársaival. Az írő az üdvözlés után kérdésekre válaszolt. Többek között elmondotta, hogy ő és a vele együtt Magyarországra jött vesenszkajai kolhozparasztoknak és szovhozmunkásofaiak a részére is igen tanulságos volt a magyar falvakban tett tanulmányút. Megemlítettem Kadar János elvtársnak, hogy a kölcsönös barátság alapján a miénkhez hasonló küldöttséget — tehát magyar írókat, újságírókat is. termelőszövetkezeti parasztokat, állami gazdaságok dolgozóit — mi is szívesen vendégül látunk majd a Szovjetunióban — mondotta. (MTI! 9