Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-16 / 114. szám
1965. MÁJUS 1«„ VASARNAP NÉVNAP: MÖ7.F.S VALIOZO FELHŐZET, FUTÓ ZAPOROK Várható időjárás vasárnap estig: változó mennyiségű lelhozet. eisosorban a délutáni órákban szórványosan előforduló záporokkal, esetleg zivatarokkal. Éjszaka gyenge, napközben megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18—22 fok között. (MTI) A Nap kél 4 óra 06 perckor, és nyugszik 19 óra 15 perckor. A Hold kél 20 óra 29 perckor, es nyugszik 4 óra 40 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 358 centlmeteor. 19C5. MÁJUS 17.. HÉTFŐ NÉVNAP: PASKAL A Nap kél 4 óra 05 perckor, és nyugszik 18 óra 16 perckor. A Hold kél 21 óra 23 perekor, és nyugszik 5 óra 11 perckor. HETVENÖT ÉVE. 1890. május 17-én, a római Costanzi-szinházban mutatták be elsö ízben a Parasztbecsületet. A milánói Senzogno Zeneműkiadó 1889-ben pályázatot hirdetett egyfelvonásos operára, A pályadíjat egy kis, vidéki vándortársulat karmestere, az akkor meg Ismeretien nevű muzsikus, Pietro Mascagni nyerte el. Ez volt az elsö opera, amelynek szereplői egytől-egytg parasztok voltak. Olaszország után hét hónap múlva Budapesten mutatták be először a Parasztbecsületet. A darab az Operaházban már az első év során harmlnchárornszor sikerrel került színre és négy eszterdő alatt már a századik előadáson ls túl volt. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután fél 3 őrskor: Norma. Laborfalvy-bérlet. Ma, vasárnap este 7 őrakor: Százszor ls szegetlek. Csokonaibérlet, Kedden este 7 őrakor: Norma. Katona J.-bérlet. Szerdán este 7 őrakor: Százszor is szeretlek. Móra iparitanuló-bérlet. Csütörtökön este 7 őrakor: Százszor ls szeretlek. Varsányibérlet. Pénteken este 7 órakor: Norma. Juhász Gy.-bérlet. Szombaton este 7 órakor: Nvár és füst. Blaháné-bérlet. Bemutató előadás. Vasárnap délután fél 3 órakor: Százszor ls szeretlek. Bérletszünet. Vasárnap este 7 őrakor: Nyár és füst. Rednőtl-béríet. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor CsaUvárlbérlet. délután 3 órakor bérletszünet: Bátor lovacska, Kacor király. MOZIK A Szabadság Moziban nincs élőadás. — Fáklya: Anna Frank naplója (Fél 3. fél 6 es fél 9 órakor.) Matiné: Amíg élek. (Fél 11.) Hétfőn: Doni elbeszélés. (Fél 6, háromnegyed 0.) — Vörös Csillag: Nem (4. 6 és negyed 9.) Matiné: Veszélyes vállalkozás (Fél 11.) Hétfőn: Gyávák bandája. Vasutas Művelődési Otthon: KUlönös lány 44.) Jugoszláv film. 14 éven felülleknek. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon. Mihálytelek: Keresztesek. (5.) I. II. rész. Lengyel film. Korhatár nélkül. Postás Mozi: Talpalatnyi föld. (Fél 6, fél 8.) Magyar film. INSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Május 15-től 22-ie este 0 órától reggel fi óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézelles esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állatorvos. Lakasa: Partizán u. 7. Telefon: 26-94. Az allatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. s •V SPORTNEMZET VAGYUNK Vegyi kaszálás A HARMONIKA Munkaközösség f. evt május 16-án 16 órai kezdettel a zeneművészeti szakiskola helyiségében hangversenyt rendez. K. 142 ERDEMEJ 1IBA ES' • ' P KAfSAIOtjlERTEKESiriSI SNR(0D(STF.OI<LL * ., , A FOIDMUVES- ' '" "' S10VEIKÍÍEHH - a, '• A füvet gyakran nem azért kaszálják, hogy szénához jussanak, hanem egyszerűen azért, nehogy túlságosan magasra nőjön. így van ez például a repülőtereken, a labdarúgó-pályákon, a műutak mentén. Nyugat-Németországban az egyik cég forgalomba hozta az MN—30 nevű preparátumot, amely feleslegessé teszi a kaszálást. E készítmény oldatával bepermetezett fű nem nő tovább, de nem is pusztul el. A preparátum hatása több hónapig tart. Maga a készítmény állatok és emberek számára ártalmatlan. RADIKÁLIS ESZKÖZ AZ ANALFABETIZMUS ELLEN. Az indonéziai analfabétizmus leküzdésére Sukarno elnök radikális eszközt javasolt: aki nem akar megtanulni írni és olvasni, ne köthessen házasságot. ERŐSZAKOS MOTOROS A Felró Tisza-part és a Római körút kereszteződésében nem adta meg az eisöbbségl jogot egy kerekpaiosnak Molnár János, Szeged, petöfitelep, 10-es utca 648. szám alatti lakos. Motorkerékpárjával nekiment Béres Deák László Szeged. József Attila sgt. 6. szám alatti lakosnak, aki feleségét vitte kerékpáron. Mindhárman 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A balesetért Molnár János a felelős. BIZONYTALANUL VEZETETT A Kossuth Lajos sgt. és a Tavasz utca kereszteződésében Farkas István Dorozsma. Petőfi u. 14. szám alatti lakos a forgalomnak nem megfelelő sebességgel közlekedett, s bizonytalan volt a vezetésben is és nekiszaladt egy álló Trabantnak Sérülés nem történt, a két kocsin keletkezett kár mintegy kétezer forint. GYORSHAJTÁS MIATT FELBORULT Kisteleken tegnap az esti érákban a községi benzinkút közelében történt baleset. Berta István Kistelek, Jókai utca 4. szám alatti lakos a benzinkút felé közeledett, ahol a kúttól távozni akart egy gépjármű. Berta ettől megijedt, s elvesztette uralmát a vezetésben, mert különben is gyorsan hajtott. Emiatt átvágóóott. a bal oldalra, s kocsival a levegőben megfordult. A gépkocsi a teleiére esett. Sérülés nfttt történt. Berta anyagi kára több mint ezer forint. S<zc4Ues<z.t'ái u<z.e.*cte.U K. H. E.: Az. 1958. évi 40 számú törvény jövőbeni módosításáról nincs tudomásunk. Azt Javasoljuk. hogy kérelmével a SZOT Társadalombiztosítási F6igazgatóaágához (Budapest, VI.. Dózsa György u.) forduljon. Ez a szerv illet ekes pontos felvilágosítást nyújtani. Sz. család: Panaszukat a preszszó panaszkönyvébe kellett volna belegyezniük Mi egyébként is csak névvel ellátott levelekkel foglalkozunk. Blaha utca lakói: Bejelentésüket a Csongrád Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vezetőjéhez továbbítottuk. — NEM VOLT öttalálatos lottószelvény a 20. játékhéten. Négy találatot 133 fogadó ért el, nyereményük egyenként 36 133 forint. Három találatot 7915 fogadó ért el. Nyereményük egyenként 303 forint. Két találatot 176 327 fogadó ért el, nyereményük egyenként 13 forint 60 fillér. (MTI) — A VÁROSI zöldterületrendezési konferencia a Magyar Tudományos Akadémián szombaton befejezte munkáját. Pénteken Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged városok, valamint Budapest főváros általános zöldterület-tervezési és építési terveit tárgyalták meg. — Báleset következtében 1963ban Európa útjain 30 ezer, az Egyesült Államok útjain pedig 43 ezer 400 személy halt mqg gépkocsibaleset következtében. 1963-ban 6 százalékkal több halálos baleset törtónt, mint 1981ben. — AZ NSZK területén jelenleg 800 ezgr külföldi bérmunkás dolgozik. Érdekes fotókiállítás A párizsi Nemzetközi Könyvtárban kiállítást rendeztek Nadarnak, a XIX. század leghíresebb fényképészének műveiből. O fényképezett elsőnek mesterséges fénynél (1860); 1886-ban hirdette a film naOV jövőjét és lehetségesnek tartotta a televíziót. A kiállításon Nadar több száz felvételét mutatták be a gondosan megőrzött klisék alapján. Előadások — rendezvények 1 I — Az üzemi zajok és a mechanikus rezgések elleni védekezésről tart vetített képekkel kísért előadást Molnár Béla. az Országos Munkaegészségügyi Intézet tudományos főmunkatársa holnap, hétfőn délután fél 5 órai kezdettel az MTESZ-ben. Előadását a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület helyi csoportja rendezi. — A faanyagok ragasztásáról tart előadást az MTESZ klubjábbn. kedden. 18-án délután 5 órai kezdettel Bakav István a Faipari Minőségi Ellenőrző Intézet igazaatója. Előadását" a Faipari Tudományos Egyesület szegedi csoporttá rendezi, — Növendékhangverseny a Zeneművészeti Szakiskolában. Hétfőn. május 17-én 7 órai kezdetfel a zeneművészeit szakiskola növendékei hangversenyt adnak az intézet nagytermében. Műsoron Cnix d'Hcrvelols. Hándel. Bach. Brahms. Debussy. Bartók. Szabó Ferenc, Letvandowska. Farkas Ferenc, Sugár Rezső és Gárdonyi Zoltán művei szerepelnek. Közlemény x Hirdetmény. Szeged megyei jogú városi tanács megalkotta a lakóbizottságok szervezetéről és működéséről Szóló 1 luíS. számú rendeletet, melyet közszemleretétel útján kihirdettek. A tanácsrendelet. mely 1905. iúnius l-én lép hatályba, megtekinthető a kerületi tanácsok vb titkárságain 1965. május 17. és 31. kőzött a hivatalos órák alatt, xK. 135 vb-elnök A politikai akadémia előadása Az MSZMP Szeged városi bizottsága politikai akadémiájának soronkövetkező előadását május 21-én, pénteken délután fél 3 ór.ai kezdettel rendezik meg a Fáklya Filmszínházban. Dr. Varga Lajos, egyetemi adjunktus tart előadást „A gyarmati rendszer szétesése, a gazdaságilag gyengén fejlett ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok egyes problémái" címmel. Az előadásra a zöld színű igazolványok érvényesek. ÉRDEKES . . . hogy az ultrahangok a legbiztosabb rovarölők. Néhány másodperc alatt minden rovart elpusztítanak. .. . hogy az antibiotikumok tetraclllln, straptomicin. penicillin stb.) szedése hosszú időn át. a legújabb megfigyelések szerint a gyermekek normális növekedésében zavarokat és késedelmet Idéz elő. . . . hogy a terhesség alatt a táplálékb jl hiányzó vitaminok a magzat helytelen kifejlódeséhez vezetnek. . .. hogv az ibolyántúli sugarak néhány másodperc alatt azokat a mikrobákat is elpusztítják. amelyek az antibiotikumoknak ellenállnak. E megfigyelés alanlAn ibolyántúli sugarakkal működő . porszívószerkezetet" állították elő kórházak számára. . . . hogy a renüiés kitűnő hatassa) van a koszorúerekre és alkalmas a szivinfarctusok megelőzésére. — Az analfabéták szánta évente milliókkal növekszik. A világon élő analfabéták száma évente 20—25 millióval emelkedik: a világ lakosságának 2'5-e. mint egy 400 millió ember nem tud írni, olvasni. Az i964-ben elfogadott ötéves oktatási programot jelenleg Algériában. Ecuadorban, Iránban, Pakisztánban. Tanzániában vállalatoknál, szövetkezeteknél. szakszervezeteknél, falusi tanácsoknál hajtják végre. VASZY VIKTOR VEZÉNYEL A KAROLYI KERTBEN Június 30-án kezdődik az Idén a nyári szabadtéri hangversenvek soro'ata Budanesten, a Károlyi-kertben. Az Idei tizenhat koncert keretében az idén is ne-es h»"l és köl'ö'dl műfészek tolmácotték kormk kiemelkedő zenei alkotázait. valamint a klasszlku«ok és roman•ikusok ismert műveit. Az Aúami Hangversenyzenekart augusztus 9-én esfe Vaszv Viktor érdemes művész vezényli, — Törés néikü], szilánkmentesen lehet leválasztani a csontról a húst azoknak a csontozógyúrúknek a segítségével, me lyekbíl négv darab működött eddig a Csongrád Megyei Húsipari Vallalat szegedi szalámigyári telepén. így a csontról leszedett apróhús is kifogástalan marad .szalámigyártás céliára. A csontozógvűrükből most újabb öt darab érkezett a gyárba a jobb minőség és a munkakönnyftés érdekében. Rádió- és televízió műsor Vasárnap KOSSUTH RAPID 6.00 Hírek Időjárás. 6.10 Kellemes vasárnapot! Közben 6.25 Hrdetőoszlop. 6.55 Műsorismertetés. Színházak, hangversenyek, kiállítások programla. 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Don Carlos. Részletek Verd. operájából. 9.05 Edes anyanytlvünk. 9.10 Diákélet. Az Ifjúsági Rádió dláklapia. 10.00 Szivárvány . . . 11.56 Hallgatóink figyelmébe. 12.00 HL rek. Időjárás. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta . .. 12.55 Magnósok, figyelem! 13.25 Van új a nap alatt. 13.40 Nyolcvan perc alatt a Föld körül. 15.00 Családi körben. A gyeplő. 16 00 Hírek. IdóJárásíelen'tés. 16.08 Bemutatjuk a Qualiton Hanglemezgyár új tánczenei felvételeit, 16.56 Ojra a kezdet. Jelenetek és emlékek a félmúltból. 17 56 Müsorismertés. 18.00 Hírek, Időjárás 18.05 Fischer Annip zenekari hangversenye. 20.00 Hirek. Időiárás. Totó. 20.10 Kétezer éve történt. .. Három történet az ókort Róma életébőt 21.06 Miklós Kata. Csalánvi Övörgy és dr. Palló Imre énekel. Bige .Tőzsef furulyázik, tt.40 Palotai Boris két írása. ?•> 00 Hirek. Tdőiárás 23.10 A vasárnap sportla. Totó. 22.25 Hangverseny Offenbaeh műveihői. •>7,1.4 Ui ma*rvar múzsa. Darázs Fndre verseiből ?'.25 Mortteverdi-madrtgé'nk 23.<4—n 25 Könvnvúzene Közben 24.00—0.10 Hírek. Időiárás. PETŐFI RADIÖ 7 30 AZ eveneéllkus egyház 'élóráis. fi.OO Tavasz... 8.45 Gazdaszemmel a nagwlláe me^op-Fasságáréi. o.on Onernkala,<7 Waeper: Trisztán és Tznida. iooo Ve-bunkosok. népdalok. 10 44 Vezérivel: Tgor Markevitch 1J.?« Aklkrő1 nem neveztek el utcát. 12.36 Művészlemezek 13 '7 A Sánta Bölénv Páótőláték •zvpa-mekeknek. 14 04 Tdőiánás- és vf7á'tásteleutés 14. ao A Csen"lt fúvószenekar látszik 14T5 Mázva' tálak. 1504 Bieöt dzsesszferztlvál. 15.35 Mit hallunk a lövő héten2 is.ot Fesztiválok Évt-önwe. 17.Ón Nóta esőkor. 17 3S Rcsslni onerálból. 18.05 Pillantás - nazv-Hlázha 10 '4 Tánczene ") 08 Halló itt Budapest I. Halló •TT BUDAPEST TT ?N.I3 7ARA Doluh a noVn dalestté. 31 n( A százezer -ó-ss pánsíp sí 45 7ep"kart muzsika. 22.36 Galoppverseny-eredmények 23.00—23,10 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ 8.30—9.45 Iskola-tv. 9.45 Hétmérföldes kamera. Üttöröhiradő. 10.00 Palóc nap. Közvetítés Parádfürdöről. 10 30 Kétfelé vezet az út. Riportfilm. (Ism.) 10.50 Falusi könyvespolc. 10.55 Staféta. Az Intervizló gyermekműsora Moszkvából. 12.on Nyitánytól az oratóriumig. 13.00 SzovjetunióAusztria. Labdarúgó-mérkőzés közvetítése Moszkvából. 14.50 Palóc nap. Közvetítés a osrádi szabadtéri múzeumból. 16.50 A Magyar Hirdető műsora. 17.00 Egri Dőzsa—BVSC bajnoki vízilabdamérkőzés közvetítése Egerből. 17.55 Elő tenger. Angol kisfilmsorozat. 18.20 Három város megyéje. Riportfilm. 18.45 Nagy felfedezések. Az indián titok. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Sporthírek. 20 00 Palóc nap. Közvetítés Parádfürdóröl. 20.30 Ki mit tud? I. középdöntő. 22.30 Tvhíradó. n. kiadás. (MTI) Hétfő KOSSUTH RAPIO 4.30 Hírek. 4.33 Hajnaltől-reg-i gélig ... 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Hirek. 6.30 Hírek. 7.00 Reggeli Krónika, n. 7.30 Uj könyvet B.OO Hirek. 8.05 Műsorismertetés, 8.15 Operettrészletek. 9.00 A tanárt szobában. 0.15 A hét zeneszerzője. Wagner. 10.00 Hírek. 10.10 Budaörsi óvodások énekelnek. 10.30 Népdalok. 10.59 Iskolarádió. 11.29 Zenekari muzsika. 12.00 Hírek. 12.10 Mindenki kedvére! 12.57 A budapesti színházak műsora. 13.00 Hirdetőoszlop. 14.00 Hirek. 14.05 Anyegin, 14.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 15.05 Szórakoztat* zene nyugdíjasoknak. 16.00 Hírek. 16.15 Harsan a kürtszói 18.58 Könyvről-könyvre. 17.05 Otőral tea. 17.50 Műsorismertetés. 18.00 Mi történt a nagyvilágban? 18.13 Hazánk hírei. 18.20 Maros Rudolf: Euphonia 1964. 18.32 Ifjúsági őrjárat. 18.52 Fültörő.—' 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.20 Sporthíradó. 20.30 Tánczene. 21.06 Agóniát Dráma. 22.00 Hirek. 23.07 Ta és a társadalom. 23.27 Verbunkosok. 24.00 Hírek. 0.10 Cseh kórusok. PETOF7 RAPIO 4.30-10.58 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 14.05 Időjárásjelentés. 14.20 Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. 15.08 Hírek. 15.25 Berlioz: Romeo éa Júlia. 17.00 Hirek. 17.05 Lányok, asszonyok. 17.35 Édes anyanyelvünk. 17.40 Palcsó Sándor és Bánky József hangversenye a stúdióban. 18.15 Két könyv. 18.33 Mezei csokor. 19.00 Hírek. 19.03 Könnyű fúvósátiratok. 19.20 Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.30 Wagner: Trisztán és Izolda. Zenedráma. 81.00 Báthory István lengyel királysága, 21.25 Tánczene. 22.18 A hét zeneszerzője Wagner, 23.00 Hírek. Nem közvetíti a Magyar Talevízió az EK-döntőt. Az TJEFA előzetes értesítése szerint a május 27-én Milánóban aorra kerülő Internazlonale—Benfica labdarúgó Európa Kupa-döntőt 27 ország közvetítette volna. Azonban az Intervizló es az UEFA között nem jött léU'e megegyezne, így Magyarországon és a szocialista országokban a nézők nem láthatják majd a mérkőzést. Hasonlóképpen nem lesz közvetítés ugyanilyen okok miatt m West Ham Unitod—München 18801 Kupagyőztesek Kupája döntőjég ről som, amelyet május 19-éQ Londonban bonyolítanak le. Cyászközlemények KEDVEZŐ FELTÉTELEK.' MAGAS ÁTVÉJELI ' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvei', sógornő, nagynéni es rokon. ftsv. VIRÁG LAJOS NE folyó hó 13-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 17-én fél i órakor lesz. a belvárosi temető kupolacsarnokából. A gyászoló esalá-í. T. 3502 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett fett. ana. ragvapa. NAGYGY'ÖRGY IMRE. életón»k 58. évében röviri szenvedés után elhunyt. Temetése fenyő hó 17én 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gvásznió család. Szécsi u. 4. T. SS01 Köszönetet, mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik cze—tott halottunk. HAJDÚ JÓZSEF temetésién meeiél-nt-k. részvétükkel és virágaikkal mélv fájdalmunkat envhi'-ni igvek-ztek. A gyászoló esalád. T. 3496 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak. kik szeretett férjem. TOTH LAJOS temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. T. 3498 Köszönete- mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, kik szeretett édesanyánk, orv. FARKAS IRIRÉNE temetésén megjelenték, részvétükkel és vtragatkkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez,tek. Gyászoló gyermekei. Fájdalommal uidatjuk. hogy szere'ett térjem, apánk és nagyapank. ZSAK JÓZSEF f. hó 14én rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetese 18-án délután 3 órakor lesz a belvárosi temetőben. A gyászoló esalád. KET IDEZET VÍZSZINTES SOROK: 1. Papp Lajos tavaszi verséből. (A zárt betűk: F—I— V.) 14. Neves magyar gordonkaművész (1885—1955). 15. Nem fér bele több. 16. Régies mutatószó. 17. A mókushoz hasonló állat. 18 Hull. 19. Nemes Dezső. 20. A kályha tartozéka. 22. R. E. M. 24. Az Ü.ipesti Dózsa elődje volt. 25. Idegbeteg•ée. 2fl. Híres. 28. Ceruza. 2!). Mezőgazdasági szerszám. 30. Nem ér ods időben. 32. Állami Védőnő Intézet. 33. Szememmel érzékeltem. 35. Adnak nekik. 37. Díszes. 38. A gépek tárolóhelye a motorkerékpáros versenyeken. 39. A Győri ETO labdarúgó-csapatának játékosa. 43. Ilyen legényekről szól az ismert nóta 46 S. D. O. 47. Kikutat. 50. Végtag. 51. Dunántúli megye. 52. Major rqásik nevé. 53. A függőleges 2-es ellentéte. 54. ö is Ilona. 56. Rövid női név. 58. A szavakhoz járul. 59. Kicsinyítő. 60. Beszél. 62. A kisgyermekek gondozója. 65. Ruházati Bolt. 66. A római ábécé betűinek neve a nyomdászatban. 68. Arra a helyre továbbítja. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Cserhalmi Imre Százszor is szeretlek cimű szinpad\ játékából. (A zárt betűk: E—N—A.) 2. Hamarosan. 3. Az argon vegyjele. 4. Egyforma mássalhangzók. 5. A tenger, németül. 6. E. L. L. 7. A család tagja. 8. Ütemre menő. 9. . . . publica (köztársaság). 10. Római 552-es. 11. 1. E. K. 12. Kávé! 13. A totóból ismert olasz város, 60 ezer lakosa van. 21. Személyüket. 23. Táplálkozás. 24. 1 J 3 <1 r0 'J 8 vr 11 — 14 1 • • 15 16 SS 17 ifil ,8 is 19 JO 21 •• • • 22 SSI • • 24 JŐ mm: 27 •• 28 JY • • 34 • • 32 13 Sm • •35 3B • 8 il V9 38 1 1U • • JU 40 -11 • • 4-' • • 43 44 45 40 mm 48 49 u 50 51 • • sz • • •M 53 | 1 54 • • 55 mm 56 lii 57 •S 58 59 ISS BÜ 61 • • 62 63 64 • •65 Ü6 67 68 |69 | + ! 1 | Fehér színű fém, rádiumot tartalmaz. 26. Növényt, vágjál la tot kitenyészt. "27. Eredményes. 30. A házban vannak. 31. Ilyen növény is van. 34. Község Veszprém megyében. 36. Ilyen kocsi és ilyen kávé i» van. 40 Helyhatározás. 41. Személyéről. 42. Döntetlen eredmény a sakkmérkőzésen. 44. A földtörténeti őskor és középkor közötti szakasz. 45. Beborítja 48. Énekkarok részére irt mű. 49 Felsegíted a kabátot. 55. Egy kis betürejtuény: f. f. f, f. f, f, f, f. 57. Támpont. 60 Hogv . . . vannak? 61. N. V. E. 63. Község Jugoszláviában, a Duna—Tisza között. 64. Egyforma magánhangzók. 67. A tantál vegyjele. 69. Római 505-ös. A vízszintes 1. és a függőleges 1. sorok megfejtése május 22-ig (szombatig) küldhető be levelezőlapon. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti megfejtés: Textilművek. Ogyeszszai városrész. Víziteiep. MHS. Sellőház. Tanácsháza, Kisstadion. Szemklinika. Könyvet, kapott sorsolással! Balázs Józsefné Április 4. utja. dr. Bartha Béla Makó, Beck Dezsőné Szűcs u.. Jován Anna Bihari u., Karnis Jánosné Csongrádi sugárút, Lajkó Ferencné Füredi u„ Makra György Faragó u„ Nagy Erzsébet Szőreg. Nagy Jánosné Tavasz u.. Ördögh Eszter Mihálytelek. Tapody Ferenc Dorozsma, Varga Mária Veszprém, Vidéki Jánosné Dorozsma, Visnyei József Pacsirta u. (Vidékre már elküldtük a könyveket, a szegediek a Móra Ferenc könyvesboltban vehetik át.) Vasárnap, 1965. május 16. OűL-MAGTAKQRiZAti J