Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

))Ki mit tud((-ott Szegeden Elvtársak Cj film m Helyszíni beszámoló a helyszíni közvetítésről Legjobb lesz, ha hivatalos ötödikként az angyalföldi Pirovits Jenő budapesti aon­jegyzőkönyv-formában szá- József Attila Művelődési Ház gorista, a budapesti Spiri­molunk be a televízió által népitánc-együttesét láthattuk, tuale-trió és a Központi vasárnap délután Szegeden Rábai Miklós, a Magyar Ál- Nemzetiségi Táncegyüttes, megrendezett ,.Ki mit tud?" lami Népi Együttes művésze- A műsor befejéze után vetélkedő elődöntőjének ti vezetője így nyilatkozott Orosz László, a KISZ KB helyszíni közvetítéséről. Így teljesítményükről: osztályvezetője, a zsűri elnö­- érzésünk szerint - meg- >A nem különösebben ne- ke kérdésünkre így foglalta bizhatobb és körültekintőbb héz koreográfiát kisebb-na- össze a látottakat: ben^olv^erteiSazó és sokré" OV<>bb pontatlansággal eleve- „Egyenletesen magas szín­M nítették meg." (A fiúk szé- vonaiú produkciókat láttunk. Tehá7 iy965 áS 11 én kely "épvlsele,Ű iuhálán A vetélkedősorozat meghir­délután 17 óra 30 Wes kez- e8yébként fekete vauanyag- detésekm hangoztatott célki. dettef a tetetízfó helvszíni Ml kíszült a bőrpaszománt. tűzésünk, hogy most az elö­közvetítést adott SzeeS Ez a sajátos aaakronlzmus döntők színvonala érje el a a megy® tanács előcsmnm ~ űgy hisszük "em befolyá" korábbi középdöntőkét, itt, kából ^Á közvetítést— amely -olta döntően produkciójuk Szegeden is megvalósult" a felújított „Ki mit tud?" , , . „„„K/t4 Végül a ki-, pontosabban vetélkedő második elődöntő- Tizedikként a békéscsabai a reflektorfényes „kultúraré­jét sugározta - az alábbi Balassi Művelődési Haz mo- nába„ bekümu krónikás események előzték meg: 18 dBrn táncklubja mutatta be különvéleménye a látottak­óra 50 perckor Oláh Miklós, m™át. ,!Smé' Lakatos Gab- ról; a háromszínpados meg­a megyei KISZ-bizottság n 'ezzV, ,..... . oldás gyorssá, pergővé tette kultúrfelelőse tizedszer el- J ,,Kituno szólistákat tanunk, az ötletesen összeállított mű­lenőrizte, felkészült-e min- de a párok kozott nincs meg sort A közreműködők azon­den szereplő. 17 óra 15 perc- 0 megfelelő összhang. ban mintha niár túl ^y kor Megyeri Károly, a tele- Tizenkettedikként Németh biztonsággal mozognának a vízió riportere összeigazítot- László kiskunfélegyházi hon- kamerák előtt. Talán ez ma­ta óráját Sík Igor vezetőope- véd énekelt táncdalokat. Ez- gyarázza azt, hogy a szege­ratőrrel. 17 óra 25 perckor a úttal a közönség egyik rossz- di vetélkedőből egy kicsit közvetítés egyik vezetője májú tagjának véleményét hiányzott az igazi vetélkedő fennhangon tudatta a közön- ismertetjük: „ . .. hogy tud hangulat, ami a korábbi „Ki séggel, hogy a közvetítés 3 ez vajon célba lőni?" mit tud?"-okat jellemezte, perc múlva megkezdődik. A Tizennegyedikként a Köz- Ilyenformán a korábbi soro­koz vetít® 5 ® fél perc múl- p^j Nemzetiségi Tánc- zat résztvevői már nyugod­va rendben meg is kezdődött együttes egy jugoszláv nép- tan elmondhatják: „Bezzeg a Elsőként Mary Zsuzsa sze- mondát feldolgozó tánckom- mi Időnkben .. gedi tancdalenekes alít a porciót mutatott be. A ki­mi krofon elé, s elénekelte, fejező koreográfiát mély drá­hogy: „Ráérünk még attól maisággal keitették életre, felni . - Jóslata bevált Csak Tizenötödikként Jobba a műsor vége hozta meg Gabrlella szegedi gimnazista Ügy hisszük, az Elvtársak jéért. emberibb holnapja- sorának - Renato Salvatort­című olasz filmet eleve fel- ért történt minden ... A nak, Annié GirarctotnaK, fokozott érdeklődéssel vár- munkások összetörten térnek Polco Latiinak, Vittorio áam­ták a mozilátogatók Szege- vissza munkahelyükre - a polinak - s mindenekelőtt den is, hiszen Monicelli al- fiatal fiú nővére őrjöng a a ragyogo Marcello M-strot­kotásával kapcsolatosan so- kétségbeeséstől, s nekitámad anninak magasrendű muvé­kan olvasták a hírt a múlt a sztrájkot irányító „tanár- szete. összetetten gondos ala­évi Buenos Aires-i nemzet- nak": — Te ölted meg őt! kitása. közi fesztivál zsűrijének kü- tragikus momentum A magyar szöveg megszó­rt," t, manifesztumáról. A P * kigvúltával az laltatói közül Kállai Ferenc, filmkritikusok zsűrije nem £ tudattal Bessenyei Ferenc. Sztankai csupán a díjat ítélte oda az áll fel székéről, hogy nincs Elvtársak alkotóinak, hanem hiábavaló áldozat, az egy­- páratlan módon - külön szeTŰ emberek félelmetesen nyilatkozatban méltatta a erősek. s a pillanatnyi vere­filmalkotás jelentőséget, ko- ség mögött - a messze távol­runk filmművészetében be- ban de bizonyosan - mégis­töltött különleges szerepet... csak ott rejtőzik a hajnalló Fél évvel később a Mar del jbvő Plata-i fesztivál nagydíját . '.',' _ . „ , . , is elnyerte a film. Méltán. A7lm dgyan's f™ Sab Ritkán látott, ragyogó pro- nokkal dnlgbz'k- hta™™ a* dukciót nézhetett végig a egyeni sorsok bemutatásanak szegedi Fáklya Filmszínház sokrttu; ps21?b° t0gial f'n°™: kedő- megrendítően bemutatóján a közönség. fgokal TÍ 'f L alkotás, méltó a világsikerre. B hevületével. Egészén kulonos, . . Miben áll e pártlan alkot® sajátságos ízt ad a film ese- A filmet zsúfolt nézőtér előtt az első István és Bánhidi László ol­dotta meg átélten feladatát. A film magvar szövegét Bánki Stella írta. A szinkron­rendező Voss János dicsére­tes munkát végzett. Mindent egybevetve — egy-két, kissé naturaliszti­kusabb mozzanattól eltekint­ve is — az Elvtársak kiemel­hiteles sajátos varázsa? Hiszen a ményeinek az is, hogy Moni- vetítették Szegeden szenvedést, a megaláztatást, celli a tragikus mozzanato- napon Semmiképpen nem a nélkülözést jobbára nem kat mértéktartóan keveri helyeseihetö tehát, hogy csu­szívesen nézik az egyszerű humoros pillanatokkal. ... . .... emberek - a mozi vásznán Az elmélyült rendezői mun- pan három naplg tartJak sem. Ráadásul, a filmen a kát szerencsésen lendíti elő- műsoron. .. visszájára fordított jószán- re a kiváló szereplők egész dék példái sorjáznak, sőt a .... Dér Endre KÖJÍL-vélemény a Tisza-víz szennyezettségéről AKACZ LASZLO hitű fiatalé, akinek a jövő­számára a félelemmel teli szavalt. Herskó János film­perceket, amikor vetélytárs^ rendez5 ^^ a mohácsi... No de, erről a Jegyzőkönyv végén! „Hatásosan, nagyfokú ét­Második műsorszámként a éltséggel.. szentesi Móricz Zsigmond Utoljára Hazafi Márta mo­Müvelődési Ház modern hácsi gimnazista énekelt táncklubja lépett po..., azaz táncdalokat, olyan jól, hogy a kamerák elé. Idézet La- Mary Zsuzsa, a műsor ele­katos Gabriella prímabaleri- jén oly könnyűszerrel elodá­nának, a zsűri tagjának pro- zott félelme most aktuálissá dukciójukat minősítő vélemé- vált: a zsűri döntése alapján nyéből: helyet kellett cserélniök. „Magas művészi színvonal, Hazafi Mártán kívül a kö­tffkéletes összhang jellemzi zépdöntőbe jutott még Jobba táncukat.. Gabriella szegedi szavaló, Egy első és egy második hely Kisipari szövetkezetek kulturális versenye A virágosabb Szegedért! Értekezlet a népfront városi bizottságán Tegnap délután a Haaafias letben, Haj® Józsefné a III. Népfront Szeged városi bi- kerületben. Czene Mihályné zottságán értekezletet tar- Petőfitelep virágosításán fá­tott a „Szép ® virágos Sze- radozott. Tóth Jenő bácsi is, g ed ért" mozgalom akcióbi- aki már 96 éves, még min­zottsága. Az értekezleten a dig részt vesz a várossaépí­város szépítésében élen járó tési munkában, aktivisták is részt vettek. Most, hogy újra itt a ta­Kéri Imre, az akcióbizoft- vasz, kezdődhet a virágosí­ság elnöke beszámolt az el- tási idény, az akcióbizottság múlt évek eredményeiről, megtárgyalta a következő Nyolc éve lesz szebb és id®zak tennivalóit. Még szebb a város, a gondos ke- több embert szeretnének be­zek nyomán. Tavaly 3 ezer vonni a mozgalomba. Ve­ház előtt ültettek virágokat gyenek részt mind többen ® társadalmi munkában a la- többen a munkában. Ki ül­kók. Kerületenként közel 50 tetéssel, ki gondozássaL K® ezer forint társadalmi mun- rik a lakókat, ne engedjék a kát végeztek. Egész nyáron parkokat, virágágyakat ron­gondosan ápolták a virágo- gálni. kat, hogy a városba látó- A virágos Szegedért moz­gató idegenek méltán mond- galómban résztvevők nem­hassák Szegedet a virágok csak a városba látogatóidé­városának. Különösen szép genek kedvéért dolgoznak, munkát végzett az elmúlt hanem magunkért is: szebb években Nagy Sándor az I. legyen városunk, eg®zsége­kerületben, Tarnai Károlyné sebb legyen a környeze­és Engi József a II. kerü- tünk. falusi káiusaU találUazáfa Tápéí* A Ságvári Kulturális szőregi és s Szabó Ferenc Szemle keretében vasárnap vezette pitvarosi kórust délután 2 órai kezdettel Tá- ezüstoklevéllel tüntette ki. pén rendezték meg a falusi A bemutatóra meghívott kórusok megyei találkozóját, székkutasi és királyhegyesi A szőregi, a pitvarosi és a dalosok technikai akadályok tápéi dalosokat a vendéglá- miatt nem tudtak eljönni. A tők nevében Bodó István zsüri munkájában Kardos községi tanácselnök köszön- pdl főiskolai docens, dr. Waldmann József főiskolai adjunktus és Szécsi József középiskolai tanár vett részt. as A Csongrád megyei szö­vetkezeti bizottság kapott megbízást arra, hogy lebo­nyolítsa négy megye — Bács, Békés, Csongrád ® Szol­nok — kisipari szövetkezetei­nek tánc- és szavalóverse­nyét, mely egyúttal országos visel, középdöntő is volt. A ver­senyre 40 szavaló ® 6 tánc­csoport érkezett. Közülük három együttest és két sza­valót engedett tovább a zsüri az országos döntőbe, akik vasárnap díszelőadáson mu­tatták be nyertes számukat a szegedi Kamaraszínházban. A Csongrád megyei cso­portok közül a makói szövet­kezeti tánccsoport végzett el­ső helyen és ezzel biztosítot­ta részvételét az augusztus­ban megrendezendő pécsi országos táncfesztiválra. A jó hírű együttes, mely több versenyen szerzett már dí­jat és a televízióban is sze­repelt, Szegeden bemutatott műsorával minden bizonnyal helytáll majd az országos mezőnyben is. A tánccsopor­tok közül tovább jutott még a túrkevei ® a gyulai szö­vetkezeti táncegyüttes. A szavalóverseny legjobb­jának Szilágyi Mária békés­csabai szövetkezeti dolgozót minősítette a zsüri, de eb­ben a műfajban is lesz Csongrád megyének, Szeged­nek képviselője a szolnoki országos szavalóversenyen. Tolnai Mária, a Csongrád megyei Fodrász Szövetkezet szegedi dolgozója ugyanis a népes gárdából megszerezte a második helyet, s így to­vább jutott. Az ünnepi díszelőadáson közreműködött még a szövet­kezeti bizottság szegedi ének­kara Váradi Zoltán vezetésé­vel és zenés irodalmi össze­állítást mutatott be a buda­pesti Vas-KISZÖV irodalmi színpada. Bár a Csongrád megyei és szegedi tánccsoportok és sza­valók két helyezést szerez­tek, négy megye versenyében ez elég tisztes eredmény és tragikus mozzanatok a film végén csúcsosodnak: a sztráj­koló, tüntető munkások ak­cióját sortűz fojtja meg, a vezetőket letartóztatják, vagy menekülni kénytelenek — s a némává sivárult porondon , , , , épp az egyik legrokonszenve- Több tiszai halász pana- tett® annak nagymértékű fel­sebb fiatal munkás holtteste szólta, hogy a szennyezett hígulására nem lehet veszé­marad, épp azé a lobogó- ipari víznek a folyóba eresz- lyes a halak életére. Meg­tése feltehetően erősen vészé- jegyzi a KÖJÁL vezetője, lyezteti a halak életét. A hogy erről eddig nem volt martfűi Tisza cipőgyár csa- tudomásuk, mert a Vízügyi tornavizére hivatkoznak. Igazgatóság nem tett ilyen Szerkesztőségünk tekintet- jellegű észrevételt tel a kérdés népgazdasági A közölteket tudomásul fontosságára, többfelé infor- vesszük, mert — mint az át­málódott, s végül megkeres- irat tartalmazza — cserz® te a területileg illetékes anyagot nem is használ a Szolnok megyei KÖJÁL ve- gyár. A további már az érde­zetőségét. Dr. Pápay Dénes kelt halászokra tartozik, va­igazgató nyomban elrendelte jon megnyugtató-e a vizsgá­a helyszíni vizsgálatot és ered- lat eredménye, vagy kívána­ményéről hivatalosan értesi- tosnak tartják, hogy a cipő­tette a szerkesztőséget. Esze­arról tanúskodik, hogy az a 400 szövetkezeti kultúrmun­kás, aki szabad idejét itt művelődésre, műsorok ösz­szeállftására és szerepl®re fordítja, már művészi színvo­nalban is érdemes erőt kép­rint a gyár erősen szennye­gyar megszűrve eressze a zett, oxigénmentes vizet Tiszába a csatorna vizét, ereszt a Tiszába, de tekin- O. J. NAGYARÁNYÚ TÁRSADALMI MUNKA DODZSEM ÉS SOK MAS ÚJDONSÁG — KAPUNYITÁS M A J U S 1- EN Gazdagodik új szegedi vidám park Az újszegedi vidám park- kerékpár körforgóhoz — elengedhetetlen földmunká­kat o szegedi KISZ-isták vállalták, s ezt derekasan, ban — amelyet a társadal­mi munka és összefog® ta­valy hívott életre — mozgal­mas az élet. Társadalmi munkások csapatai követik egym®t, hogy május elsején, a kapunyit®kor szülőknek és gyermekeknek kellemes meg­lepetéseket szerezzenek. Amit ami szintén új szerzemény — a merevítőket a Tömeg­cikk Ksz dolgozói csinálják, elismerést érdemlően telje­A motorkerékpár körforgó­hoz a betonalapot a város­gazdálkodási vállalat dolgo­zói készítik el. A karikado­bálóhoz szükséges fémrésze­k® a Szalámigyár lakatosai, most itt a jó idő beköszön- míg a faelemeket az Asztalos tése óta végeznek, az főként a szegedi gyárak, kisipari szöv®keztek műhelyében té­len végzett társadalmi mun­kának a folytatása. Mert többféle új játék akkor k® szült szorgos kezek munkájá­val, amikor még hó födte a parkot. Sok irányú segítség töt te. A bemutató alapján a zsüri a Molnár Imre vezette tápéi kórust aranyoklevéllel, a Kurunczi Ferenc vezette Értesítjük ügyfeleinket, hogy alkatrész raktárunk áp­rilis 12-től április 30-ig ározásl árubevételez®, illetve kiadás Csongrád megyei AGROKER lelt tart. Mindennemű szünetel. K 75 Szabad kapacitásunk van f. év II.. III . IV. negyed­évében k( írógéppel és do­serrel történő földmunka végzésére Budapesten és vidéken egyaránt. Megrendeléseket kérjük Fővárosi Csatorná­zás! Müvek. Budapest, V., Beloianrisz utca 12. sz. megküldeni. 783 (MH. A mintegy 10 kataszteri hold területen — közölte Kiss Jenő, a vidám park igaz­gatója — az idei kapunyi­tásra már 22 nagy játék áll a látogatók rendelkezésére. A dodzsem — amelynek 17 vil­lanyautóját a városi tanács a budapesti vidám parktól vásárolta — az egyik „slá­ger" lesz. Helyiségét most készíti a Szegedi Építőipari Vállalat. A 17 autót - me­lyeket villany hajt — az autójavító, a és finommechanikai vállalat, és a gumiipari ksz társadal­mi munkával újította fel, tette használhatóvá. A MEGYEVILL dolgozói a tel­jes ipari és világítási áram szerelését csinálják. Készen van a hatalmas forgóhordó is, amelyet ugyancsak társadalmi mun­kával az újszegedi szövőgyár szakemberei állítottak össze. A forgóhordó is a parkban van már és üzemeléshez szerelik. Az újabb játékok közül a 12 személyes hajó­hintát a MÁV fűtőház és a közlekedési vállalat munká­sai állítják össze. A motor­Ksz szakmunkásai szállítják, társadalmi felajánlásként. „Le a kalappal!"... A 10-es AKÖV, a Fémfel­dolgozó- és Finommechanikai Vállalat, a Tömegcikk Ksz közös társadalmi munka fel­ajánlásaként már épül a repülő-körforgó. Hasonló já­tékot k®zítettek a Kenderfo­nógyár szakmunkásai. A gyárból a forg® e héten szállítják a parkba és f® is állítják. A Délrost dolgozói társadalmi munkával a „Le a kalappal!" humoros já­tékkal járulnak a park fel­szerelésének bővítéséhez. sitik is. A fiatalok ezer óra társadalmi munkát ajánlot­tak fel, s ezideig közel 850 órát dolgoztak. Az Ady End­re diákotthon lakói és az Építőipari Technikum tanu­lói nemcsak hétköznap, ha­nem vasárnap is végezték a földmunkákat. A KISZ-isták közel egy kilométer hosszú árkot ástak a játékok ká­beleinek. Tereprendezést vé­geztek a karhatalmisták. Ezt a munkát a héten — amint vállalták — a honvédhely­őrség tagjai fejezik be. A Ruhagyár szocialista brigád­jai felváltva gyakran járnak a parkba dolgozni. Ástak árkot a kábeleknek, valamint gödröket a park kerítése oszlopainak. A ruhagyári szocialista brigádok tagjai eddig 400 óra társadalmi munkát teljesítettek. Eredmények A vidám park alkalmazottai — társadalmi munkával — a mechanikai céllövöldét ál­lítják fel, teszik üzemképes­^ sé. A park játékainak mű­fé'mfeldolgo"ó ködtetését, korszerűsítését eredményei érzékelhetők, ta­többféle szakmunkával a Az össz®ogás, a jó szív­vel felajánlott, vállalt tár­sadalmi munka újabb szép Gépjárműjavító Ksz, a Lá­dagyár és a Kéziszerszámáru­gyár dolgozói segítik. A régi és új játékokat a NIVO Ksz szakmunkásai festik, csino­sítják. Az újszegedi Haladás Tsz kőműves brigádja is részt kért a társadalmi tevékenység­ből. A közös gazdaság kő­művesei hat nagy játék alapját készítették el. KISZ-isták és szocialista brigádok Az újabb játékok felállí­tásához ® működtetéséhez oromre erre az pinthatók. Gazdagabb lesz a vidám park. a tavalyi szerény kezdés után közös bővülnek keretei idényre. A disztó „földsávján" táncestéket is kívánnak ren­dezni. Jó az is, hogy a Sze­ged és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet több pavi­lont állít fel. Ezekben hűsí­tő italokat, ennivalót és fe­ketekávét lehet majd fo­gyasztani M. S. Kedd 1965. áreilis 13. DiL-MAGYARORSZAG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom