Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-25 / 71. szám
1965. MÁRCIUS tS., crctortob NÉVNAP: IRÉN TÖBBFELÉ ESÖ Várható lriöjarus csütörtök estig: változván felhős Idó, többfelé, fólrg a z ország nyugati felében esőkkel. Mérsékelt, Időnként megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet 9—14 fok között. (MTI) A Nap kei 5 Ora at perckor, éa nyugszik 11 ora 03 porckor. A Hold kél 2 óra 45 perckor, és nyugszik 10 óra itt perckor. vízállás A Tisza vizallésa Szegednél szerdán pluaz 522 centiméter. SZÁZHETVEN EVE, 1796. marejus 25-en SzUietett Va sarhelyi Pál. a mérnöki alkotoszcWem egyik legnagyobb magyar képviselője. Tőle származik az Al-Duna hajózhatóvá tételének első terve ée megvalósításának kezdete Héaze volt a Lánchíd megépítettében, de legértékesebb alkotusa: a Tisza környéké két és fél millió hektár armentesitett területhez Jutott. Vásárhelyi ujat ti nagyot alkotott a folyamok mozgástörvényeinek elméleti megállapításával. Elvei szerint szabályozták később s kanyargós folyamokat, tgy a Rajnát, es a Mississippit ls. Elkeseredett küzdelmet krilett vívnia — az egyéni érdeküket előtérbe helyező — Tisza menti nagybirtokosok gáncsoskodó macadíságávaJ. i94«-ban. egy velük tolytatott Tisza-szabályozási értekezleten, tervének védelmezése érdekében tartott beszéde közben, tragikus módon érte a halál. HŰSÉ ÉVE, imi március 2 J-t n fed szabadult Esztergom. Neszmély, FeUogalla (ma Tatabanya), Tokod, Tat, Bajét, Taubánya. Bánhlda. Kőrnye. Dunaalmás. Naszály, Morva. Koca. Szrnd. Császár, Városlód, Pápateszér, Bakonykoppány, Tanolcafő, Bakonyjákó. Magyarpolány, Szentgál, Tótvázaony, Bauitonfürd. A Vörös Hadsereg áttörve a német védelmi vonalakat, 120 km m«ységben elérte Kisbér, Lázi. Noszlop. Nagyvázsony határát. Magjelent a legális Szabad Nép első száma. A Szovjetunió 26 ezer tonna élelmiszert Indított útnak Magyarországra (15 ezer tonna kenyérgabonát, 3 ezer tonna hdet és 2 ezer tonna zsírt.) MKP-n agy gyűlés 20 ezer nészt•ewdvel Salgótarjánban nemzeti színház Este 7 órakor: Leányvásár. BUháné-bérlet. Vége kb. Itt óraElőodások, rendezvények — Kiállítási rendeznek Vincze András festőművész kepeiből a Képcsarnok Vállalat Kárász utca 17. sz. alatti helyiségében március 26-an pénteken délután 5 orakor. A kiállítást dr. Dömötör János múzeun igazgató nyitja meg. — Nemzetközi tájékoztatót tart a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága és a TIT Szeged városi szervezete a Juhász Gyula Művelődési Otthonban, március 26-an, pénteken délután ti órakor. Az előadás címe: Délkelet Ázsia politikai helyzete, az USA agressziója Előadó dr. Matolcsy Károly, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának munkatársa. Az előadást követően ..Távolkelet" és ..Vietnam az én hazám" cimü filmeket vetítik. — Ankétot rendez a Magyar írok Szövetségének del-magyarországi csoportja március 26-án, pénteken este 6 órai kezdettel a szegedi Sajtóház klubjában a Szeged sétányaira újból kikerülnek a padok. Számuk az idén több lesz, mint tavaly A városi tanács Tiszatáj ez évi számairól, az irodalmi folyóirat tartalmi ée formai problémáiról. Vitaindító előadást tart Illés László Irodalomtörténész. a Nagyvilág szerkesztője és Fábián Zoltán író. a Magyar írók Szövetsége prózai szakosztályának vezetőségi tagja. — SZEKÉRNEK SZALADT EGY MOTOROS. Algyő és Szeged között Hajdú János, Nagyszénás, Jókai utca 755. szám alatti lakos ÉN 81— 42-es rendszámú Pannónia motorkerékpárjával nekirohant az úttest jobboldalán szabályosan álló és kivilágított lovas kocsinak. A motoros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a kár több száz forint. e rr Rádió- és televizióműsor — A KGST reklám- és — ÜJ GYÓGYTERÁPIA. csomagolástechnikai var- A Szegedi Fürdők- és Hósói kiállításán Bulgária, " ° ülése Csehszlovákia, Lengyel- gyógyítják a mozgásszervi | ország, Magyarország, megbetegedésben szenvedőaz NDK, Románia és a ket- A férfi gőzosztályon pe- A szegedi mj. városi taSzovietunió csaknem di8 hideg-melegvizes értá- nács és a népfront városi ozovjo o , gító, vérkeringést megindító bizottsága holnap, pénteken ezer kereskedelmi vál- kezeiésj módot vezettek be. délelőtt 8 órakor együttes lalata mutatja be árui- Az újabb gyógykezelési mód- ülést tart a városi pártbihoz a víz alatti masszázs- zottság Kálvin téri székhához szükséges berendezést zának nagytermében. A napirenden a Szegedi Ünnepi Hetek kultúrpolitikai és idenak csomagolási mód ját és reklámját. most szerelik. A „SZERENCSE" SZERENCSÉSEI genforgalmi jelentősége, s az ünnepi hetekkel kapcsolatos A Magyar Sajtó Házában házi ünnepségen a Magyar Újságírók Országos Szövetségének képviseletében Rejtő Lásaió adu at teendők szerepelnek a „Szerencse" tárgysorslaték főnyereményeinek beváltásara lo- Az együttes Ülés után a goaító utalványokat. A kétszobás, garázzsal ellátott és személygépkocsival megtoldott családi báaat Karasz István agronómuí ée tanűcs előterjeezteRácz Márta nyerte. A házat Üllée községben, az agronómm lak- sekben dönt. A többi között helyén építteti fel a MUOSZ. A sorsolásnak legfiatalabb nyár- tárgyalja és jóváhagyja a tatesc Ács István tanuló, aki 60 000 forint értékű hétvégi házra jo- nác<li r~ndf.telttfti-vew.tet ala gosító utalványt vett át. Lukács István, a Trabant személygepko- , rwaeltéftes-veretet a lacsl és Székely Józset, a 10 napos fekete-tengeri utazás nyertese főbizottságok működéséről ugyancsak fiatalember, a franciaországi körutazást viszont Sza- jogkörüknek bővítéséről, bó Imre 11 gyermekes lovászi lakos nyerte. A Danuvia motor- Ar iilráftk tnnlv«noc»ir kerékpár tulajdonosa nem jelent késett. A kisorsolt több mint őt * nyilvánosát és fél ezer nyeremény közül mintegy háromezerötszázat már átvettek a nyertesek. A sorsjáték nyereményeit április 30-tg lehet átvenni a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Gyászközlemények — Tű* s gépállomáson. A Kisteleki Gépállomásra riasztották a tűzoltókat, ahol elektromos zárlat miatt Mély fájdalommal tudatjuk, kőrház orvosainak és ápolóinak kigyulladt egy Utos erőgép Hogy LOVAK JÁNOSNÉ. életenek áldozatos munkájukért. Gyiszolé A kár több mint 10 ezer ÍOán 15 Orakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászold család. T. 3605 Csütörtök ROSSUIH tt.vDIO 4.30 Hírek. 4.3a Vidaman-fnasen. 5.00 Hirek. 5.05 Falurádió. 6.00 Hírek. 7.no Hírek 7.10 Üj könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor 6.00 Hirek. 8.03 Műsorismertetés. 8.15 Édes anyanyelvünk. 8.20 Harsai), p kürtszó. 9.00 A köpeny. 0.30 Dobrai Zoltán népi zenekara játszik. 10.00 Hírek. 10.12 A különös vendég. Rádiójáték. 10.50 A fekete korall. 11.12 Szigeti József hegedül. 11.35 Munkásakadémia. 12.00 Hirek. 12.15 Tánczenei koktél. 12.57 A vidéki színházak műsora. 13.00 Törvénykönyv. 13.15 Szép galathey. 13.50 Űj magyar múzsa. 14.00 Hirek. 14.10 Lányok, asszonyok. 14.10 Verdi: A trubadúr. Opera. 15.12 Minek nevezzelek? 16.00 Hírek. 17.16 Reviczky Gyula veraelból. 17 20 Színes népi muzsika. 17.56 Műsorismertetés. 18.00 Ml történt a nagyvilágban? 10.15 Hazánk hírei. 1B.30 Beethoven összes szimfóniái, lt.31 Egy az első. közül. 19.51 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 EsU krónika. 20.25 Esti pihenő muzsikával. 27.00 Hirek. 22.15 Sporthírek. >2.20 Nyilvános dzsesszhangverseny a stúdióban. 23.20 Útkeresés. 14.00 Hírek. 0.10 Filmzene. PETŐFI BÁDIÖ 8.00 Hírek. 6.10 Torna 7.00 Hírek. 8.00 Hírek. 8.00—10.10 Azonos s Kossuth-adó műsorával. t4 00 Bárdos: TI. népdalrapsződia. 14.10 Időjárásjelentés 14 25 Délutáni (rtstllé. 18.00 Hfrek. 15.50 Faoriások birodalmában. 16.4« Muzsikáló képeslapok. 17.00 Hírek 17.03 Rembrandt nyomaban. 17.15 Radióegyetem. 16.05 Szórakoztató fúvószene. 18.20 Oj művek a világirodalomban. 18.50 Johann Strauss: Májusi bor — nyitány. 19 00 Hírek. 19.05 Sárbogárdi Szabó Márton népi zentkara játszik. 19.35 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 20.20 Miről ismerte fel? 21 30 Népszerű melódiák. 22 05 Muzsikáló könyvek. 23.00 Hfrek. TELEVÍZIÓ 16.25 A három óriás teherautó. Közvetítés Minszkből. 17.10 Iskola-tv: Fizika a dolgozók gimnáziuma n. os/.t. számára. Az energiamegn aradas törvénye. (Ism.) 17.43 Hirek. 17.50 A tenger két partián. Magyar kisfilm. 18.10 Sokszemközt. Ipari riportmúsor. 18.40 A jövő hit műsora. 18.55 Telesport. ,19.2f Esti mese. 19.y Tv-hlradó. 19.50 Napi jegyzetünk. 19.55 Nevessünk I A gézengúzok. Amerikai burleszkfilm. 20.35 Könnyűzenei kaleidoszkóp. Összeállítás hazai és külföldi művészek műsorából. 21.15 A kultúra történelemkönyvéből: Szerb Antalra emlékezik Kassák Lajos, Keresztüry Dezső. Komlös Aladár. Poszler György. 22.00 Tv-hlradó. n. kiadás. (MTI) —• A Magyar Teletízió pénteken 13 órai kezdettel helyszíni közvetítést »(1 Moszkvából, a Voszhod—2 űrhajósai. Pavel Bsljajev és Alekszej Leonov sajtóértekezletéről. Mély fájdalemmal tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, özv. BAGITS MIHÁLYNÉ MAV-BVUgdljas. életének 89. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 25-én 14 órakor lesz a belvárosi temető kupolacsarnokából. A gyászoló családT. 3806 Mindazoknak, kik RÉPÁS DÁNIEL temetésén megjelentek, koszorú- és vtrágadományalkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. T. 3607 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és testvér, NYÁRI ISTVÁN 53 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 25-én 12 órakor less az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. T. 3603 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, DARÓCZI ANDRÁS, életének 75. évében elhunyt. Temetése felyé hó 26an II órakor lesz, e Gyevl-temetó ravatalozójából. A gyászoló család. T. 3609 .Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyX Vasutas Művelődési Otthon- ape. dédapa. CSANYI LAJOS, _ —- 'n — -'-"••'•'- — életének 08. évében elhunyt. TeKAMAR ASZfNHAZ Me nincs előadás. MOZIK A Szabadság Moziban előadás. — Fáklya: Tárgyalás. (Fél 8. háromnegyed 8.) — Vörös Csillag: délután 2 ée 4 érakor: Vörös tinta, este i éa negyed 8 órakor: Cloo Vtől 7-lg. Postás Morl: Tengeri macska. (Fél 8 és fél 8.) Román fllm. November T. aidvclődést Otthon. Újszeged: Négv szerzetes. (8.) Olasz (Hm. 10 éven felülleknok. HNSPFKf lós ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Március 3j-tól 27-tg este s írétől reggel 6 éráig (vasár- és ünnep nappal la) elsősegély éa ne hézellés esetére Ogyeletas dr. Palotás Gyula állami állatorvos, lakása? Partizán u. T. Telefon: Ar. állatorvos kiszállításáról i Hnoő fél kőtelet gondoskodni. Közlemények ADÁSVÉTEL Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. x Clpőfrstés minden színben szakszerűen készül Szent Miklós u. 7. Felsőváros, x OTP-hitellevélre árusítunk mindennemű bútorféleségeket, rádiót. magnetofont, fényképezőgépeket, szőnyeget. Bővebb felvilágosítást az üzletben adunk. Bizományi Áruház Vállalat. Szeged. x • március 26. délután M.30 ónkor A reuma áe egyéb mozgásszervi panaszok elmen előadást tart dr. Domonkos József reumatológus orvos. Minden érdeklődőt szeretettel vár e vezetőség. Béiepes díjtalan. x x Vasutas Művelődési Otthonban folyó hó 37-én este 20 órától reggel 4 óráig ..Nagyszabású metése folyó hó 26-án 16 órakor lesz e Gyevl-temetó ravatalozójából A gyászoló család. T. RH Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, Jó szomszédoknak, kik szeretett halottunk, MÓLNAK BÉLA temouvaszl bált" rendez a vezető- teáén megjelentek, részvétükkel aág. As est köretében fellép Kiss Gyula tincdalónekea, kitűnő büfé és tánrzenekar. x és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhlténi igyekeztek. Köszönetet mondunk további az I. ... a szeplők ellen! Használjon EXOTIC szeplő elleni fényvédő krémet! Használatút kora tavasszal kell elkezdeni, amikor a szeplők es a májfoltok még nem fejlődtek ki. AZ EXOTIC SZEPLŐ ELLENI FÉNYVÉDŐ KRÉM a legkorszerűbb halványító rá fényvédő anyagokat j tartalmazza. Rendszeres használatával megelőzhető a szeplő kifejlődése, a már meglevő szeplőket pedig halványítja. »P 56 I 4 dél-magyarország Crétortók, tMS. mérrim K, Modern bútorféleségeket vásárolunk, hálószobát, kombinált szekrényt, rekamiét egyes darabokat la. Hívásra házhoz megyünk. — Bizományi Áruház Vállalat. Szeged. x Wartburg megkímélt álapotban eladó. Petöfltelep, Gerle sor 56. x Jé állapotban levő gyakorló zongora olcsón eladó, vagy bérbe kiadó. Tolbuhln sgt. 92—M. sz., E.-ép. L 6. X Orion táskarádió garanciális eladó. Róna U. 29/b. x NagyboconádJ méhkaptárak eladők. — Vasasszentpéter utca 3. Festőműhely, Szeles. x Égy 125 cm» Caepel motorkerékpár. tvsritenna, 125 cm' uj motorblokk. 2 darab nyomógombos auto•mata eladó. Szeged. Holló u. 11. sz. alatt. Érdeklődni hétköznap délután (él 4-től vasárnap egész nap 6 darabbél álló hálószoba. olcsón eladó. Erd : Reptér, Cfl., délután 4-tól. x Eladő sezlon, rekamié. fotelok. székek. ágvbetétek. ágyak, fél háló. tükör. konyhabútor, harmasszekrény, éjjeliszekrények vaságy. leges. ruhas-ekrény. sparhelt, gyerekágy. matracok. Llr.zt u. 1.. Fel. sővárosi Cipőgyárnál. Motoros betegkocsi cs női kerékpár Dongóval eladó. Érdeklődni: szerdán cs szombaton délután 5 órától. Moszkvai krt. I a sz. k Lapos túj-eazelők kulc&re&zel eshez, cípőráspolyok kaphatók. Pulez u. 11. Reszelóvagonál. 407-es Moszkvics eladó. Rómui krt. 25. Somkóróvetűmag eaadó. Finn—Magyar Barátság Mg Tsz, Szatymaz. Jó állapotban levő festett hálőszobabútor, négyszemélyes rekamié és samote tos, zománcos kályha eladó. Megtekinthető délután 3-tól, Kisteleki u. Aa. Kisméretű ajtó tokkal, konyhaszekrény, asztal, székek eladó. Szilagyi u. 8 b. 7800 km-t futott fekete Danuvia motorkerékpár eladó. Uj-Petőfltelegk, Döeeg n. 39. PTima állapotben levő motorcsónak, motorral együtt vagy külön ls eladó. A motor B. 175-ös a csónak vizén is tárolható. Gutenberg u. 3. Markovlcs, du. 2-től érdeklődni. Eladó azép konyhabútor. Bakav Nándor u. 22.. új ház. Hunor rakod'.kaptár 2 db fdleteielt. fedett lépkeretek, lépkeretek, keretek, mülép. anya rácsok, füstölő, arcvédő gumikesztyű olcsón eladó. Szeged, Molnár u. 23. Szabót arrog ép eladó olcsó áron. ösz u. 21 b *;•„ Trágya, őchónapos fehér malacok eladók. Szabadsajté u. 87. sz. Eladó 2 szobát Nltó barna cserépkályha, 1 fehér zománcos tűzhely, kukorica, búza, árpá. rozs. — Katona J. u. 41 Á>Személyautóra csomagtartó. dinamó, ülések, differenciál. sebváltó, különböző alkatrészek eladók. József Attila agt. 155. Vihar n. felőli bejáraton. Kilenchónapos süldók eladók. Tápé, Irinyi J. u. 4. sz. Eladó egy szép politúros kerek asztal. Csongrádi sgt. 107. Utcai ajtó tokkal együtt riadó. Bécsi krt. 49. sz. Cseh nylon huzattal rószaszin koempapían ée párna, kocsikabát ée sapka, új pólya, 9 fehér huzattal. kismama kompié, női némát mflbőrkabát, 36-os fehér körömetpő. szépirodalmi könyvek eladók. Megtekinthetők szombaton s—6-tg, vasárnap 8—ll-ig. Kossuth Lajos sgt. 49—51. „D", TT. emelet 25. Motorkerékpár, 500 om' oldalkocai SKBmotor eladó. Szemriyautót beszámítok. Hullám u. 7. Gumikerekű 26 q~t bíró kocsi, 1 lóra való eladő Hernyós u. 16. U| drótbetétes vaskapu, looxaoo-as eladó. Szőreg. Ladvánszki u. 57. Modern háromajtós Selva Háj, Yesudian j 'V^.Vílte' tAa.ira—t, 'il rekamié elköltojógakörvv eladó. — Erd Puszatszerl u. 17. sz. 2 hathónapos fehór süldő és trágya eladó. Alsóváros, Csónak u. 16. K omblaált s7obabútor eladó. Teleki u. 7 a. III. emelet 14. Kontár vagy Simson mopedet vennék, ajánlatot „50 cm1" jeligére ármegjelöléssel 4.177" jeligére Sajtóházba. Magastörzsfl futóés bokörrf zsák, feke te és piros ribizli díszcserjék. jegenyefák kaphatók. AT 650-es garanciás Orion televízió eladó. Mcglekinthetó adás közben. Csonka ii n. Egy könyves vitrines Íróasztal riadó. Sajks u. 11. Nagyon jő eentrálbobtnos varrógép és egy kerek aszta! riadó. Aranv János Csongrádi sgt, M. xu. 1. /és miatt sürgősen eladó. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. ?R n. emelet 21. Ifkovlcs. Kétajlés hibátlan tógszekrény eladó. Gutenberg u 14., I. J Oj állapotban lavő Eázboyler eladő. 5 óra után. Brüsszeli krt.. 20. Fehér ten'ész kan. süldő és nasy hfzó eladó. Frd.: Bene. Kossuth Lajos S8ft. 20. sz Boblnos varrógép, képrámak eladók. Bokor u. 7„ fszt jobra. Cseh sportkocsit keresek magvet el re — Tavasz 68777" jeligere a Hirdetőbe. Rózsatmrgonya étkezésre és vetőmagnak nagy mennyiségben riadó. Makra Lajosnál. Domaszék 592. Fehér húsú lá hetes malacok es nagyobb mennyiségű zab eladó. Újszeged. Kállay fasor 62 Szputnyik mély gyermekkocsi eladő. Ogyesszai lakótelep, 14. épület. D. lépcső, fszt. 3. Kb to méter használt drótkerítés és málnatövek riadók. Római krt. 36. 3 db tízhónapos süldő eladó. Hattyastelep. Zentai u. 33. Használt téglát veszek. Mérey u. JO B II. melet 3. attó. x Heremag eladó. Móra U. 5. sz. Festett háromajtós szekrény eladó Gutenberg a. 30., fszt 3. sz. Zongora eladó. Hajhóvxy u. Vb. Richter. gyakorlás, korrepetálás. Süldők eladok. Tisza Lajos a. 33,a. Parkrttszegélyléc minőségi kivitelben beszerezhető. Faasztergálycs. Bal fasor 47, x Egyajtós jégszekrény prima állapotban eladó Tompái kapu üt 1. ta. Újvári. cimbalom (Sunda), Prima álapotban eladó. Katona József u. 31. 6 darabbúi allő politúros hálószobabútor riadó. Kölcsey u. 6.. fszt. 2. ajtó. 1102-es Skoda kormanyváltós uj gumikkal eladó. Jójárt Vince. Zákányszék. IV. kerület 871. sz. Kzep hálószobabütor ciado. esetleg darabonként Is. Erd. délután 2—6-lg. Bercsényi u. 5/a. Tolnai. 1 Tömör fél háló eladó. Oskola u, 18., udvar, bal. Eladó rekamié, kombinált szekrény, szekrények, ablak, tűzhely, sportkocsi. Veresács u. 12.a Kifogástalan állapotban levő jégszekrény eladó. Kiss Máté. Vasasszentpéter u. 17. Phoenix varrógép eladó, előre-hátra varr Kisfaludy u. 26. sz. Jókarban levő Szputnyik gyerekkocsi eladó. Bajcsy-Zsilinszky u. 19—21. C. F-es 107 Moszkvics eladó. Vám tér Tv-n/ekrény, könyvszekrénynek is alkalmas. politúros eladó. Os* jt. SS. Tv- és rádióasztal. Tárta S25-ös rádió, ágynsmőtartó, függönvtartők eladók Lenin krt, 18.. Blépcsőhiz. fszt. 3. Erd : ests 6 után 66 éves egyszerű független munkabíró férfi megismerkedne házasság céljából hozzáillő növel, kinek nyugdija vagy kertje van. Pontos címmel ellátott leveleket „Nyugodt élet 68742" jelIgére a Hrdetöbe kérem. Riadó lebontásra 5x3 méteres melléképület és 2 q oltott rózsa vetőburgonya. Zákány u. 29. Tűzhélv csemoés, használt eladó Boros József u. 17. házasság 31 éves, két gyermekes asszony lakással megismerkedne házasSag oePjából 33—10 eves férl'lvri, gyermeke ha van nem akadály. Pontos cimre válaszolok. „Szeretet.® vágyom naaoo" JelIgére a Hirdetőbe. 30 éves özvegyember 3 csaladom van. Tanyám io hold földem és szőlőm. Hozzám ülő nőt keresek házasgág céljából. — „Tanyai 4519" jeligére a szegedi Saj| túházba t 66 . éves nyugdíjas asszony, vagyok, szeretnék megismerkedni házasság céljából 72 évesig nyugdíjas férfivel. Szeretetre vágyom. ,4587" jeligére a Sajtóházba RGYEB Férjhez adnám érettségizett, vezető állású, lakással rendelkező unokahúgom, hozzáillő 30—35 éves nőtlen férfihez. „Kifogástalan erkölcsű. 68757" jeligére a Hirdetőbe. 26 éves elvált 170 cm magas. barna, szakmunkás fiatalember megismerkedne házasság céljából komoly hölggyel kisgyermek nem akadály. Lakás van. . Megértés 6876F • jeligére a Hirdetőbe. 2« vontató trágya eladó. Szivárvány u. 34. szám. Fehér, mely szputn; ikkocsi matraccal ieényesnek eladó. — Marx tér 1-3.. ITT. 10. Halász, dé'elóu. Simson, Jawa vagy Panni kismotort es horg ászfeleszerelést vennék. Ajánlatot rövid leírás 66 Armegjelölésével „Kismotor 68753" jeligére a Hirdetőbe kérek. Középtermetű barna. Intelligens, kissé molett 'lény megismerkedne 80—35 év körüli nőtlen férfivel házasság céljából. Lakás van. Csak fényképes levélre válaszolok. —„Tavasz 68751" jeligére a Hirdetőbe. Kiizéptermotü, sötétbarna, kékszemű, kissé molett, Intelligens leány megismerkedne 30—36 év körüli nőtlen férfivel házasság céljából. Csak fényképe? levelekre válaszolok. „Lakás van 68752" jeligére a Hirdetőbe. Újszegeden mintagyümölcsös feléből kiadó. Cím: Erzsébet kalapszalonban. Lenin krt. 52. X Folvő hó 21-én, vasárnap este elvesze tettem Görög Irén névre szóló Igazolványaimat Kérem a becsületes megtalálót küldje el az újszegedi kendergyár portájára. Lakásomon két hároméves gyermek gondozását vállalom. Schmidtr.é. — Kálvária tér 3 . III. 2. az. Perfekt ayors- es Bépírónöt keresünk. Szegedi Tervező Szövetkezet. Mér"v U. «. X rirásmühelvemet áthelyeztem Horváth Mlhálv u. 7 Fáklya Mozival szemben. Oralavítésokat felelősséggel vállalok. Koitál Sándor órás Kölcsönözzön: modern fazonú és anyagú női. férfi eskütől. alkalmi ruhát i , Kellékeit. Jelmezkölcsönző Vállalat, fiók. Szeged. Lenin krt. .34. x Faredör ykészltést vállalok. Tipusmérri készen is kaohatő. Kajtár Antal Budapest. vu„ Wesselényi n. 36.