Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

Péter László: Kosztolányi és Szeged Holnap lenne még csak nyolcvan éves 3 már egy híján 30 esztendeje halott ez a bohémkedő. kicsit frivol és kiábrándult, minden ízében polgári és entellektüel költő, a modern magyar líra virtuóz formaművésze, a sokoldalú író: Kosztolányi Dezső. Életművének letagadhatatlanul ott a helye a 20. századi magyar irodalom első vonalában, • s noha irodalmunk érlékrendje joggal helyezi őt Ady, József Attila. Juhász Gyula, Babits Mihály és Tóth Árpád mügé, költői nagysága, a magyar lírai nyelv és emberi mondanivaló terén alkotott teljesítménye, irodalmunknak a világirodalom nagy alkotásainak tolmácsolásával végzett gazdagítása olyan maradandó, hogy világnézeti közömbösségét,. olykor amorális léhaságát is feledtetni tudja. Nagy művész volt, az emberi lélek, főként a modern művészpszihé mélyeinek csodás ismerője és kifejezője, s elsősorban korának világnézeti zűrzavara és az ebben való eligazodásról való kényelmes lemondás az oka, hogy a történelmi viharokban nem tudta megállni a helyét. Ezúttal városunkkal való Kapcsolatára villantunk néhány fényesóvát. Ez a kapcsolat ugyan elsősorban a szegedi költővel. Juhász Gyulával való barátságából adódik, de nem kizárólagosan. Nyolcadikos gimnazista szülővárosában, Szabadkán, az apja igazgatta iskolában, amikor játékos verselőkedve bajba sodorta. Kossuthról felel, így: „Kossuth Lajos élete meglehetősen monoton. Született Monokon." A tiszteletlen feleletet megtoldotta egy önképzőkört ülésen azzal, hogy a verseit bíráló tanárnak visszakiáltotta: „A tanár úr ehhez nem ért..." Hiába igazgató az apja, példát kell mutatni, kizárják az iskolából. Elóbb az egyik szegedi gimnáziumba íratják magántanulónak, utóbb visszakerül a szabadkaiba. A Szeged és Vidéke munkatársa Így kezdődött tehát kapcsolata Szegeddel. A folytatás már sokkal szebb: az egyetemen ismerkedik meg Juhász Gyulával, s a szegedi költőtárs, alá már elsőéves korában a tekintélyes Szeged és Vidéke cikkirója, barátalt segíti nyilvánossághoz jutni. Babits szemérmes, gátlásos, habozik publikálni verseit, fordításait, de Kosztolányi vágyik 'a közönségsikerre. ..Hazudnék — írja Juhásznak 1904. július 21 -én — ha azt állítanám, hogy nem jól esett a versem megjelenése s főleg az ezáltal felkeltett ama remény, hogy rendes munkatársa lehetek egy előkelő vidéki lapnak. Elvégre is az embernek szüksége van egy kis szellemi mozgásra... Máskülönben ez a nekem most tett, kétségtelenül igen jó szívessége, csak kis része annak, amivel önnek tartozom..." Bécsből 1904. november 20-án meg így fr Babitsnak: „Harmadsorban szólítsa fel Juhászt írjon már egyszer nekem is. A könyvet de főleg a Szeged és Vidékét melyben a dolgaim megjelentek, gyorsan küldje s ha módjában van, mint jó lelkű Maecenás jelentesse meg a „Latort", vagy az „Őrültet" Szegeden ..." Később Kosztolányi jár közben Juhásznál Zalai Béla barátja érdekében: hogy „vezesse őt te be a Szeged és Vidékébe .. Kosztolányi első verse (Lasciatie ogni speranza) 1904. július 17-én jelent meg a Szeged és Vidékében. Ettől kezdve elég gyakran látnak napvilágot írásai, nemcsak versei és műfordításai, de tanulmányai, elbeszélései, karcolatai te. Látogatásai Ekkoriban többször megfordult Szegeden. „A jövő héten feltétlenül étrándulok Szegedre: ihletet szerezni — több vezércikkhez" — írja 1905. július 19-én Juhásznak; ekkor már a szabadkai Bácskai Hírlapnak is rendszeresen írogatott Augusztus 1-én látogatta meg Juhász Gyulát A szegcdi költő 3-án írja Babitsnak: Kosztolányi üstökös gyanánt robbant be kisded hajlékomba tegnapelőtt." 1906 júniusában is itt járt a szabadkai költőbarát. Juhász egy másik egyetemi társának, Gedö Simonnak levelében számolt be Kosztolányi látogatásáról. „Egész délután sétáltunk a Tisza partján, költők a füzesben! ... Kegyelettel néztük meg városom nagy szülöttének, Dugonicsnak szülőházát, ahol is a fölirat ragyog: Itt született, élt és halt meg — Dugonics András — Legfinomabb Kathreiner — malátakávé elsőrendű babkivonattal.." „Közben — az ő szemeivel — fölfedeztem városom igaz szépségeit: az újszegedi parkot, a Stefániát, a szegedi parasztlányokat, Maris utódait. Kerestük a szegedi intellektuelleket, de ezt még az ő szemével sem tudtuk fölfedezni. Csak egy ökröt láttunk a Dugonics szülőháza mőtt..." 1906 nyarán gyökeres változás állott be a költői triumvirátus egymáshoz való viszonyában. Eddig Juhász volt köztük az első az irodalmi vezér, aki bátorítja, sarkallja társait. Babits Kazinczyjának, Kosztolányi Mesterének szólítja leveleiben, s az utóbbi 1904 nyarán még mentegetőzik hogy „alantibb ember létére" tanácsol Mikor látom fakó eged? A holdat a füzes megett? Addig szivem be nem heged. Szeged. Esti Kornél rímei neki valamit. Ám 1906 nyarán Kosztolányi a Budapesti Napló belső munkatársa lesz, Babitsot Szegedre nevezik ki tanárnak, Juhászt pedig — Mármarosszigetre. Kosztolányi lett egyszeriben a beérkezett, benfentes, híres újságíró, Babits a tekintélyes tanár, s Juhász az isten háta mögé. az irodalmi élet fórumaitól messzedobott száinűzött. A nézeteik közötti repedéseket most az élet szakadékokká tágítja: különösen Juhász és Kosztolányi kapcsolata lazul meg, ritkulnak, majd szünetelnek leveleik. Kosztolányi 1906. október 14-én, alighogy Babits elfoglalta szegedi állását, meglátogatta barátját. Levelezőlapján így jelzi érkezését: „A 2.52 órakor érkező vonattal érkezem vasárnap Szegedre s félkilencig ottan alkalmatlankodom. Látogatásom célja az, hogy összes kéziratait lássam s olvassam. Készítse ki őket." A regruta Egy év múlva, 1907 októberében ismét Szegedre kellett jönnie: katonai szolgálatra kell bevonulnia. Botrányokat csinál, nem akar beöltözni, nem vesz fegyvert a kezébe, nem akar sorbaállni. Idegbetegnek minősítik, így ússza meg a katonáskodást Ám az is jellemző, hogyan érte el, hogy alkalmatlannak jelentsék ki. Megjelent az ezredparancsnok lakásán vasárnap délelőtt, x beküldte neki a névjegyét: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ a Budapesti Napló és a Szeged és Vidéke belső munkatársa Az ezredes eleinte ki akarta dobatni, de Kosztolányi föllépése lefegyverezte. A versei iránt érdeklődött, aztán fölülvizsgálatra rendelte, s onnan alkalmatlanként hazaküldték. Míg a kórházban volt, Babitsnak írt, hogy látogassa meg őt a honvéd csapatkórház 38. szobájában, Szabadkára való hazatérése után pedig ezt írja barátjának: „A szegedi napok fáradal• mát még mindig nem tudtam kiheverni.'' Költők Szabadkán Juhász is többször járt ezekben az években Szabadkán, Kosztolányiéknál. Két szabadkai versében is idézi e látogatásokat: Ö régi nyár, mikor a vén verandán Két új poéta régi verseken Elbíbelődött s a hold arca sandán I Két nyárfa közt bukkant ki az egen. (Szabadka, 1920) ! Szabadka, víg, dalos tanyám, Gondolsz-e néha a szegény Két kis gyermekre, aki felnőtt Es nézi, nézi még a felhőt, Mely felöled jön és feléd megy. A két költőre, aki téged örökre emleget, szeret Es rímbe rótta rég neved? (Szabadkai emlék, 1923) 1*12. augusztus 9-én Kosztolányi levelezőlapon hívja Juhászt hozzájuk. Másnap Juhász azt írja sógorának, König Péternek: „Holnap Kosztolányihoz megyek Szabadkára." Valószínűleg el is ment, mert a Délmagyarország 1912. augusztus 15-i száma humorosan beszámol arról, hogy Juhász Palicson volt fürdeni, találkozott Kosztolányival és meghívta Szegedre. „Kedd reggelre volt kitűzve Kosztolányi megérkezése — írja ez a cikk. — Juhász Gyula korán kelt, szépen kikefélte az esernyőjét és gyalogszerrel megindult a szeged-rókusi állomás felé." Tudni való, hogy a költőtől elválaszthatatlan volt esernyője és iszonyodott a villamostól; erre céloz a tréfás cikk.) A szabadkai vonat befutott, de Kosztolányi nem. Juhász búsan visszaballagott a törzskávéházba, s a kérdezősködőknek szomorúan válaszolt: „Se Kosztolányi, se esernyő." Az ernyőt ugyanis ott felejtette a rókusi állomáson. „Juhász — folytatja a cikk — esernyő és Kosztolányi nélkül baktatott haza, ahol már várta egy levelezőlap. Kosztolányi küldte és azt írta benne, hogy jajistenem, egészen megfeledkeztem, mikor jöjjek?" Szomorú látogatáson Kevésbé volt vidám hangulatú következő szegedi látogatása, 1814 tavaszán. Március 6-án Juhász Gyula öngyilkosságot kísérelt meg, s golyóval a mellében feküdt a pesti Rókus-kórházban. Kosztolányi tüstént meglátogatta és harmadnap megjelent meleghangú, szép cikkében vallott kettejük barátságáról. Ebben írta többek között: „Ezen a vasárnapon — nem tudom, miért — felültem a szegedi gyorsvonatra. hogy meglátogassam, de későn érkeztem, akkor már nem volt ott. csak az aggódó édesanyját láttam, aki szegény, összetett kezekkel és égreemelt szemekkel sopánkodott. Az alföldi metropolisban minden reá emlékeztetett. Ö érezte meg az Alföld szívét. Nem patélikusan írt róla, hanem csöndesen, mély-mély melankóliávaL Egy szegedi leány ment előttem varCS. PATAJ MIHÁLY: DÓM A TER-TORONYNÁL DEMEA főiskola művésztanárainak kiállításáról A Szegedi Tanárképző Főiskolán az múlt héten rendezett nemzetközi tudományos ülésszak alkalmából nyílt meg tegnap délben a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában a főiskola művésztanárainak kiállítása, A szép számban megjelent érdeklődőket dr. Csukás István, a főiskola igazgatója köszöntötte, majd dr. Solymár István műtörténész, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatóhelyettese nyitotta meg a kiállítást. A művek hat tanár — Budai Lajos, Fischer Ernő, Cs. Pataj Mihály, Szabó Miklós, Szatmáry Gyöngyi és Vinkler László— alkotásai. A művészek közel nyolcvan alkotást mutatnak be; egyenként mintegy 10—15 nagyobb méretű, jelentős kompozíciót. Az egész vállalkozás szemléletesen mutatja és bizonyítja, hogy a főiskolán a tanárképzés szorosan és eredményesen fonódik össze. A művészi alkotás esztétikuma, tartalma és módszere az alapja mind a rajztanításnak, mind a művészi munkának. A tárlat azért is nagyszabású vállalkozás, mert a főiskola tanárai ilyen reprezentatív módon eddig még egyszer sem léptek a nyilvánosság elé. Képeink a tárlat anyagából készültek. VINKLER LÁSZLÓ: DÓZSA FEJÉT SZEG EDEN TEMETTÉK kocsba font, leeresztett hajjal, parasztarcán tisztaság és nemesség, a lépéseiben kellemes ritmus. Később kimentem a partra. A Tisza tavaszi vize borzongott, a szél tépázta a füzeseket, az ég esőrehajló és gyöngyházszínben játszott, az egész dekoráció oly lágy volt, mintha puha irónnal rajzolták volna. Ezek Juhász Gyula színei." Kosztolányi mér beé-kezett költő és író ez időben, Babits a Nyugat híressége, egyedül Juhász Gyula maradt „a falusi költő". Életének ez a tragikus kudarca sokban hozzájárult mélabújának elhatalmasodásához. Bár titkon fájt neki. soha nem éreztette barátaival, hogy szenved sikereik s a maga elszigeteltsége, vidéki magánya miatt. A Délmagyarország munkatársa Ez időben (1910-1917) Kosztolányinak gyakran jelennek meg cikkei, versei a Délmagyarország hasábjain is. 1917. febr. 11-én Barta Lajos és Karinthy Frigyes társaságában irodalmi matinén szerepelt itt a költő. Erről, s az akkor nagybeteg Juhásznál tett megrendítő látogatásukról a kortárs. Vág Sándor a Tiszatájban, 1956-ban, szép cikkben számolt be. Innen visszatérve a fővárosba, Kosztolányi levet írt Pásztor Józsefhez, a Délmagyarország szerkesztőjéhez. Ebből kiderül, hogy a lap vasárnapi számaiban rendszeresen megjelenő Kosztolányi-cikkek nem alkalmi vendégszereplést jelentenek a Délmagyarországban, hanem az író: a Délmagyarország munkatársa ebben az időben! Aztán jött a két forradalom. Eőrsi Júlia írja könyvében, hogy 19-ben Kosztolányi fi gyeim ztelte őt. menjen le Szegedre, mert „Juhász bolondokat csinál". Kosztolányi számára ezt jelentette az, hogy a szegedi költő megtalálta helyét a munkásosztály oldalán a társadalmi haladásért, a szocializmusért vívott harcban. 1920-ban azonban mégis Kosztolányi az egyik ajánlója Juhásmak. s így kerül be a vidéki poéta a Petőfi-Társaságba. Ez akkoriban, amikor Szegeden üldözték, sőt bántalmazták, nyugdíjától meefosztották némi elégtételt nyújtott a mellőzött költőnek, így nem vehetjük túlságosan rossz néven tőle, ha nem utasította vissza a hivatalos irodalom reprezentatív testületének tagságát, s még akkor sem lépett ki, amikor erre ugyancsak Kosztolányi kérte, kevéssel utóbb, miután Kosztolányi személyes — nem politikai — okokból hátat fordított Pékár Gyuláéknak. Szegény Juhász ezúttal nem lehetett szolidáris Kosztolányival, hiszen míg a szeszélyes pesti költőnek ez csak fricskája volt a PetőfiTársaság felé, Juhásznak a tagság azt a csekélyke társadalmi megbecsülést, sőt egzisztenciális alapot jelentette, amit addigi életművével is nagynehezen nyert el. A Juhász-jubileumon Kosztolányi se vehette zokon Juhász hallgatását, mert három év múlva. 1923 pünkösdjén, amikor a szegedi költő 25 éves költői jubileumát ünnepelte. Babits Mihállyal és több más neves pesti tollforgatóval együtt ő is itt volt Szegeden, szépen köszöntötte barátját a tiszteletére rendezett ünnepi matinén. Hírlapiv beszámolók, együttes fényképek, levelek őrzik e — valószínűleg utolsó — szegedi látogatásának emlékét. Ekkor jártak együtt Tápén is. Érdekes epizód még Kosztolányi és Szeged kapcsolatában, amiről özvegye ír könyvében. „Karinthyval volt egy közösen kiszínezett, elképzelt mulattató jelenetük, közös utazásaikkal kapcsolatban, .Szegedi vérmatlné' címen. Azt játszották, hogy a szegedi vérmatinén keltőjüket fölkoncolja a közönség, Kosztolányit a sokszor ismételt versek, Karinthyt pedig a még többször ismételt humoros jelenetek miatt." Nem tudjuk ma már, mi adott okot, hogy éppen „szegedinek" nevezzék ezt a játékos tréfát, valóban valami megtörtént szegedi esetre utaltak-e vele, s vajon az 1917-es matinéra-e vagy esetleg egy másik alkalommal megtörténtre? Kosztolányi féléviéi előbb, majdnem három évvel fiatalabb korban halt meg, mint Juhász Gyula. Nem maga kereste a halált, ő nagyon szeretett volna még élni! Életművét megszűrte az idő. da bizonyos, hogy a szép szót. a nyelv zenéjét és a szellemes, okos gondolatot kedvelők ma is sok örömet találnak verseiben, műfordításaiban, nove'láiban. regényeiben, tárcáiban, ripor'.ia ban, tanulmány iban. Még bohém égében könnyelműségében is van valami rokonszenves és ember, mert őszintén és naev művészettel vall erről is. Nem véletlen, hogy a vele először ugyancsak a szegedi Juhász-jubileumon találkozó József Attila is annyira szerette. fi DÉL-MAGYARORSZÁG Vasán.®*, 1965. március 28. á.