Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

r — — — —i A partokon túl Mi van a partokon tűi? Garaudy világhírű könyvében, a Parttalan realizmusban azt mondja, nincsenek ilyen partok. A művészet parttalanul hömpölyög, határok nélkül. Igaza van-e? A Garaudyval vitázok rámutattak már, hogy a realizmus és a művészet azonosítása, amely a francia szerző könyvének legfontosabb alapelve, hibás elgondolás. Lehet, hogy a művészet határtalan. A realizmusnak azonban partjai vannak. Irodalmi vitáinkban ez a gondolat kiemelten szerepelt. A vitázok Garaudy könyvének ezt az alapelvét vettek célba. Kevesebb szó esett azonban arról, hogy hát akkor mi van a realizmus partjain túl. Mi az, amit mi nem fogadunk be — s főképpen, miért nem fogadunk be — a realizmus határai közé? A modern nyugati művészet kétarcú. Egyik féle dekadens. Hátat fordít minden haladó gondolatnak, társadalmi, politikai problémának. Antihumánus, embertélen. Ezzel egyszerű a helyzet; nincs dolgunk vele. úgy ahogy van. elutasítjuk. A modern művészet másik fele azonban nehéz fejtörő elé állít bennünket Ettől ugyanis nemcsak hogy nem idegenek a társadalmi problémák, hanem éppen ezek felé fordul, elszántan és szenvedélyesen bírálja a kapitalizmust, leleplezi embertelenségét Lázad és tiltakozik. Hiba lenne, ha ezt nem látnánk. De ugyanilyen hiba lenne az is, ha csak ezt látnánk. Fel kell ismernünk, hogy a modern nyugati művészet, azon felül, hogy felvot és kidolgoz mólyen humanista eszméket is, számos ellentmondással terhes. A realista esztétika legfőbb méreéje: a műalkotás szembesítése a valósággal. Ha a mai nyugati művészei számos — egyébként jelentős és a kapitalizmust bíráló — alkotását ebből a szempontból vizsgáljuk és elemezzük. azonnal kiderül, hogy ezekben a művekben a valóság sajátos torzulással jelenik meg. A modern nyugati művészetnek azok az alkotói és alkotásai, amelyekről beszélünk, azt mondják, tanúsítják és sugalmazzák, hogy a valóság megismerhetetlen. Titokzatos, rejtélyes, az ember számára megközelíthetetlen, elérhetetlen erők és hatalmak működnek benne. Törvények, törvényszerűségek lehet, hogy vannak, de az embernek erről még sejtelmei sincsenek. Jellegzetes példája ennek a híres olasz író Buzatti Gyorsvonata. Ez a mű egy száguldó gyorsvonatról szól. amely megállás nélkül rohan valamerre, ki tudja hová. Utasai maguk se tudják, megáll-e. s ha igen, hol. Először még le akarnak szállni róla, de aztán, amikor próbálkozásaik sehogyan sem sikerülnek, beletörődnek sorsukba. Az író szándékai világosak. Nyilvánvaló, hogy ez a gyorsvonat maga a világ, amely éppolyan kiismerhetetlen, céltalanul és értetlmetlenül száguldó valami, mint a vonat. Az emberek nem tudhatják, merre megy és hova jut; rejtélyes, ismeretlen erők az Irányítók. A nagy cseh író. Kafka, legtöbb művében hasonlóan mutatja be a világot. A per című regényének hősét letartóztattak és bíróság elé kerül. De a bíróságon nemcsak hogy azt nem tudja meg, mivel vádolják, hanem még arra sem derül fény, hogy tulajdonképpen mi is ez a bíróság ós hogyan dolgozik. Nyomasztóan rejtélyes, titokzatosan áttekinthetetlen szervezet ez. Emberellenes és emberek fölötti világ. Van-e mindennek valami valóságalapja? Hogyne lenne. A mai világ vulóbun bonyolult, néha áttekinthetetlen. összefüggéseit, törvényszerűségeit nehéz felismerni. De ez a kuszaság egyrészt mindig átmeneti Bizonyos pontokon a valóság törvényszerűen megvilágosodik, tartalma egyértelműen feltárul az emberek előtt. Másrészt nem azt várjuk-e az írótól, hogy a valóság rejtett összefüggéseit megmutassa? Hogy világossá tegye azt, ami sokak számára nem világos? Hogy megmutassa a törvényeket? De bizony ezt várjuk. Nem pedig azt, hogy a zűrzavart még tovább növelje. Világosságcsinálást, rendteremtést kérünk az íróktól és művészektől. Ha gondosan tanulmányozzuk a modern alkotásokat, ezenfelül azt is észrevehetjük, hogy azok bizonyos részjelenségeket, átmeneti, múló dolgokat óriásivá növelnek. A részt az egész helyébe állítják. Itt van például a rettegés. A mai embernek a fasizmus, a második világháború után Igazán nem kell magyarázni, hogy mi az. Mégsem a rettegés, a félelem a mi életünk egyetlen tartalma. Soha nem is volt az, illetőleg csak átmenetileg volt. Mit szóljunk hát azokhoz a művekhez, amelyek semmi mást nem látnak" a világból? Gondoljunk például bizonyosfajta modern zenére. Ennek egyetlen tartalma a rettegés és a félelem. Magyarázzuk, hogy más is van a világon? Öröm és boldogság például. Az mondtuk: ez a fajta nyugati művészet bírál és leleplez. De nemcsak leleplez, hanem még az embcrtelenség elleni harc problémáit is felveti. Humanizmusa harcos, küzdő humanizmusnak látszik. Miért ne lenne ez a ml folyónk vize? Miért ne hömpölyöghetne ez a mi partjaink között? Miért ne lenne ez a mi határainkon belül? Azért, mert ez a harcosság puszta látszat. Vizsgáljuk meg például a világhírű Ionescunak, a román származású francia drámaírónak ebből a szempontból jellegzetes művét, A bérnéküli gyilkost. Mi történik ebben? Egy városban gyilkos garázdálkodik. Nem tudják elfogni, mindenki eredménytelennek érzi az ellene való harcot. Akad azonban egy ember, aki fellép a gyilkos ellen, és el is fogja. Amikor azonban fordulópontjához érkezik a történet, amikor cselekedni kellene, a mi emberünk hirtelen bénulttá válik: nem tudja meghúzni a pisítoly ravaszát. Világos, mit akart mondani az író: a szembenállás lehetetlenségét hirdeti. Nem lehet, nem tudunk a rossz ellen harcolni. Bénultak, tehetetlenek vagyunk. Ugyanezt mondja Kafka a már idézett regényében-is: Amikor hősét letartóztatják, még ártatlannak tudja magát. Később ez az érzése fokozatosan megváltozik. Azt, hogy mi a bűne. sohasem tudja meg, de a bírósági tortúrák nyomán lassan maga is bűnösnek érzi magát. Megbénul, tehetetlenné válik, elfogadja egy titokzatos és ismeretlen hatalom szempontjait Kell-e magyarázni, hogy ez nincs így? Hogy az ember igenis eredményesen harcolhat a rossz, a bűn ellen® Világtörténelmi jelentőségű példák vannak erre. S hogy a nyugati művészetnek ez a fajtája nem hajlandó ezt tudomásul venni, azt bizonyítja, lemond a valóság helyes ábrázolásáról. Ml ezért vitatkozunk vele. Ezért mondjuk, hogy az, efféle művészet a partokon, a mi partjainkon túl van. Ökrös László vinkler lászló: mozaikterv siklós jános: gal sándor Uitilu A CSOPORTVEZETŐ ^ ^ IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM Horgascsőri rm »<r Otthon, a főnök lakásában a leándert kitámasztó bot eltörött. — Mihály! — szólítja kedves emberét a séf. — Igenis. -- Ugorjon haza. aztán a leándert kitámasztó botot cserélje ki. — Igenis, főnök! Mihály megy a kertbe, meggyfaágat nyes, azután hazaviszi a főnök lakására, a cserépbe fúrja egészen a gyökér mellé. — Készen van — érkezik vissza a hivatalba. — Rendben. köszönöm. Mihály — mondja a főnök és megpöccinti kisujját. Ez azt jelenti, hogy a csoportvezető távozhat. Később újra szól. hogy Mihály fényesítse ki a cipőjét. Nem tud már hazamenni .masikat húzni, mert azonnal kezdődik a konferencia. A csoportvezető fogja a cipőket,- kimegy a WC-be, magára zárja az ajtót és buzgón dörgöl féllepedőnyi porronggyal. — Készen Van, főnök. Tessék. — Köszönöm, barátom. Kisujját most nem pöccinti, tűnődve nézi Mihály alázatos arcát. Néhánv másodperc után mégiscsak megszólal. — Vigyázzon a Gubancos kartársra. Itt volt .panaszkodni, amíg kint járt a cipőmmel. — Panaszkodni!!?... — Igen, hogy maga semmit sem dolgozik a csoportban. Egész nap gyüszmékel, ók hárman végeznek el mindent, és a béremelést mégsem ők kapják. — Piszkos intrikusok ... Ez. a Gubancos, ez ... Éppen két hónapja figyelem, valami nőcive! jár, pedig ott van a négy gyerek. — Na látja, ezt nagyon helyesen teszi. Az erkölcs itt a hivatalban mindenek felett áll. Kisujját most pöccinti, s Mihály távozik. Tavasz elején a miniszter a határba érkezett. Inkognitóban. De a főnöknek azonnal szóltak az üzemegységből. Az meg rögtön Mihályt hívatta: — A miniszter van itt. Mihály, kefélje át a ruhámat, gyorsan a zakót... Eh, különben a nadrágot is. — Igenis. Mihály fogja a ruhát, a főnökre zárja az ajtót és a WC-be megy. Ott kefél — Na, végre, hogy készen van. Jól van. Mihály. Maga egy nélkülözhetetlen főtisztviselő. — Köszönöm az elismerést. — A Gubancos kartárs hogy viselkedik? — 0, én megszelídítettem. — Igazán? És hogyan? — Megmondtam, hogy a száját jártatni és nőkkel foglalkozni... Szóval a kettőt egyszerre nem lehet. Azóta hallgat, mint a sír. — Okos ember maga. Mihály — pöccinti kisujját a séf, mire Mihály távozik. Megérkezik a miniszter. A főnök mélyen meghajolva köszönti és dolgozószobájába vezeti. A miniszter cseveg, a főnök illedelmes alázattal bólogat, helyesel. Szemével, arcával, ha ez kevés, két kezével segít, hogy jobban érvényesüljön a helyeslés. Még közbe is ereszt egy-egy szót: — Nagyszerű! Micsoda szellemesség! Mihály sem tétlenkedik ám. Félretolja Pirikét, aztán fogja a tálcát és viszi be a kávét. — Bocsánat, az adminisztrátor elment egy pár percre. — Semmi baj. Ez Mihály, a HGB-csoport vezetője. — Hát aztán a hivatali demokrácia föltámadt-e már maguknál? — fordítja erre beszédének fonalát a miniszter. — Miniszter elvtárs, én anélkül élni sem tudnék. — Igazán? Ez remek. — Mihály a tanú ... — Hogyne, természetesen — válaszol a csoportvezető, miközben az illatozó kávét körbeszervírozza a kis asztalkán. - — Ez fontos, nagyon fontos. A dolgoI zók csak. így érzik, hogy ők is részesei a I hivatali életnek — mondja oktatólag a ' miniszter. — Valóban így van — bizonyít a főnök. — Nincsen félsze, kisebbségi érzése itt az embereknek? — Ugyan kérem, ez már régen a múlté, higgye el, miniszter elvtárs. — Igy van ez, Mihály? — húzza maga mellé egy székre a miniszter a csoportvezetőt. — Hát bizony, ez. hogyiscsak ... úgy van. A főnök Mihályra villog, erősen villog nagyon villog ... — Hát úgy van az itt is, mint otthon. Olyan egyszerűen. — Mi az. hogy itt is meg otthon is egyforma — forszírozza a miniszter. — Hát. a szabadság, kéremszépen, az az egyforma. Nagyot nevet a miniszter, a főnök meg észrevétlenül pöccint kisujjával és Mihály távozik. — Ez egy kitűnő szakemberem. Olyan éles esze van ennek, miniszter elvtárs, mint a borotva. És a csípős nyelvét !s respektálom — csacsog kedélyesen a séf. — Sok ilyen ember kellene: valóbari jól felkészült, magabiztos, egészséges gondolkodású ... Mert higgye el, kevesebb lenne a gondunk — emelkedik székéből a miniszter, s jelzi, hogy sürgős az útja. — Bizony. Bár valamennyi ilyen lenne, mint ez a Mihály. A fejém se fájna — sopánkodik szomorú ábrázattal a főnök. Előzékenyen nyit ajtót a siető miniszter eiőtt. s eközben mielőbbi viszontlátásra invitálja. ascsoru Horgascsőrű éj a társain ide ült mellém, hogy lássam néz, néz, gondolkodva [hallgat szeme a vén padlásablak bundájában, ahogy mondják a csillagok arany-bolhák. Szép, de rad is. mint a [medve nagy mancsát teszi mellemre s csontom gyönge ácsolatja ropog, mint tűzben fenyőfa. Már nem társam, ellenségem nem lehetek tőle ébren hátamra ül és morogva fejem az asztalra nyomja testem, mintha fából lenne hajítja a kerevetre s horgas csőrét belevágja szemem fedetlen kútjába. simonyi imre ZÍ2xytkíl mtlbmas, utá&zéual Egy éve, hogy nem írtam verset néked — S a kék ruhád óta nem láttalak — Hát úgy látszik, hogy mégis csak lehet versek nélkül is élni. — S nélküled. Érdekes — igen, talán lehet. Csak épp nem érdemes. örökké várlak és mégis minden érkezésed rajtaütés. Én a múló időt már rég nem órákkal vagy napokkal mérem hanem az egyik vagy a másik elválástól az új találkozásig. Hát mondd, nem sínii való hogy még mindig ilyen avas ásatag módon — mind a dürgő fajdkakas — tollammal bűvölöm a nőstényt? Hát mégis az volna a szerelem hogy aki kell az kell nem azért: — amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen? Olyan vagy — amilyen. De én is. Így hát ne várd — az égre — hogy miattad essek valami szellemen kívüli terhességbe. • Ki nékem mondja „csak te" — azt jelenti: házát, mezejét, családját felejti. s oldott saruval, húnut szemmel követ. (De van-e nő, ki olyan rangot áhít: Homérosztól, hogy jó Krúdy Gyulái befogadja a szentek egyessége?) • Hogy átöleljelek, vagy belédrúgjak: — Ma már tudom: mint két iker annyira hasonlíthat: mint kél fürt, amely egy tőről fakad. Ha egy tő termi: — egytövü indulat. Mióta elmentél szivem: azóta nemcsak én de ragányosabb lett a kivert bölény a szegény rongyosabb hajszoltabb az üldözött — s eggyel több a rémregény. Az űzött ifjúkor lakatlan szigetet talált ki — menedékül. S lásd jött idő mikor csupán veled népesítettem be azt a szigetet. Hol van már az a sziget s az a szigetlakó — S hol van a „mi" s a „miért": — amit tettél? Csak az maradt meg, amit jelentettél menekülést is, meg menedéket, törést lendülést, s pár vers öredéket. S taláott fönn a hegyen azok a délelőttök — őrizlek mint rögeszmét a csendes eszelősök Barátném meglásd lehet végül két ember aki — akár jutalmul, akár büntetésül de megérdemli egymást. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. március 14.