Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

Washington döntött: fokozza a vietnami agressziót 0 Washington (AFP) Kis Csaba, az MTI tudósí­tó j« jelenti: Washingtonban elterjedt hírek szerint az amerikai kóftnány eldöntötte a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság elleni katonai akció ki­terjesztését. Ezt a határozatot Johnson elnök &s legfőbb ta­nácsadóinak CanfiD Havid­ban megtartott tanácskozása hozta meg, s alátámasztja ezt a szárazföldi erök vezér­kari főnökének, Johnson tá­bornoknak helyszíni szemlé­je is. A tábornok most fe­jezte be dél-vietnami ellen­őrzését, s úgy tudjuk, azt ja­vasolta. hogy az Egyesült Államok szárazföldi alaku­latait is vessék he a szabad­ságharcosok elleni közvetlen hadműveletekbe. Az általá­ban jól értesült Washington Post szombaton azt írja, hogy Washington már a legköze­lebbi amerikai—dél-victnaml légitámadás időpontját latol­gatja. Ez a támadás a lap szerint nagyobb méretű lesz, mint a korábbiak, mert a ka­tonai és a politikai vezetők szerint az eddigi akciók, amelyekel nyíltan zsarolás céljaira akartak felhasználni, nem érték el a kívánt ered­ményt, e nem vezettek a szabadságharcosok akcióinak csökkenéséhez „A kiszámított nyugalom álarca mögé húzódva az Egyesült Államok határozot­tan új diplomáciai és katonai válság felé tart a dél-viet­nami háborúban" — írja a lap. A kormányzat igyekezik minimálisnak feltüntetni az ebből a politikából származó veszélyeket, hogy megnyer­je a közvélemény támogatá­sát. A nemzetközi kérdések szakértői és a diplomaták azonban nyugtalanok emiatt az abszurd politika miatt. Alphand washingtoni fran­cia nagykövet ismét felke­reste Rusk külügyminisztert, hogy felhívja figyelmét a francia kormány által java­solt tárgyalásos megoldásra, a külügyminiszter áronban ezúttal is elutasította a tár­gyalások gondolatát. flz agresszor voszteséglistája • Peking (Cj-Kína) Az Üj-Kína hírügynökség jelenlése szerint a dél-viet­nami szabadsághacosok feb­ruár 6-i és 21-e között a dél­vietnami kormány 7100 kato­náját és 484 amerikai kato­nát semmisítettek meg. Az említett időszakban a SZH­badságharcosok a földön 44 amerikai repülőgépet pusz­títottak el, 12 gépet lelőttek és tizenkettőt megrongáltak. A szabadságharcosok 159 helyeéget szabadítottak fel, amelyekben több mint há­romezer ember él. Johnson elnök pénteken este a Fehér Házban fél­órás megbeszélést folytatott Rusk külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszter­rel és Bundyval, különleges nemzetbiztonsági tanácsadó­jával. A szokástól eltérően a megbeszélést nem jelentették hivatalosan és a Fehér Ház szóvivője az érdeklődő új­ságíróknak semmit sem volt hajlandó elárulni Johnson tárgyalásairól. RuiSk amerikai külügymi­niszter egyórás megbeszélést folytatott Alphand washing­toni francia nagykövettel Vietnamról és „a két orszá­got érdeklő egyéb kérdések­ről". Kiújultak az iraki eHen'éiek 0 London (AP) Az AP jelentése szerint olyan értesülések érkeztek Londonba, hogy a bagdadi kormány csapatokat von össze az Észak-Irakban élő kurd törzsek ellen. Az ön­kormányzatot követelő kur­dok és az iraki hadsereg egységei között már évek óla folytak csatározások. 1964 februárjában tűzszü­netl megállapodás történt a kormány és a kurdok kö­zött, de egyéves szünet után a csatározások ismét kiújul­tak. A% EAK ellenőrzi a nyugatnémet cégeket 0 Kairó (TASZSZ) Az Al Gumhurija Jelenté­se alapján közli a TASZSZ, hogy az EAK-ban működő nyugatnémet részvénytársa­ságokat és cégeket az egyip­tomi halóságok ellenőrzése alá helyezték, ami gyakorla­tilag annyit jelent, hogy a hatóságok figyelemmel fog­ják kísérni e vállalatok te­vékenységét. 0 Bonn (DPA) Erhard kancellár pénte­ken fogadta Mcghse ameri­kai nagykövetet, akivel a Bizalmi szavazás az olasz pari a meni ben 0 Róma (MTI) Az olasz képviselőház bi­zalmi vitája a szombatra virradó éjszaka, éjfél után, szavazással ért véget. A kor­mánytöbbség 329 szavazattal 222 ellenében elvetette a kommunisták által benyúj­tott bizalmatlansági indít­ványt. Az Indítvány mellett sza­vaztak a PSTUP szocialista párt képviselői, s — termé­szetesen ellenkező előjellel bírálva a kabinettet — a szélsőjobboldali pártok kép­viselői ls. Moro miniszterelnök a bí­rálóknak válaszolva védel­mébe vette a kormány poli­tikáját, s azt állította, hogy abban semmi sem változott. A miniszterelnök azt is ki­jelentette, hogy Olaszország „megérti" az Egyesült Álla­mok vietnami politikáját. közel-keleten folytatott nyu­gatnémet politika problémáit vitatta meg. Ezenkívül a bonni kormány, amely most készíti elő Birrenbach ke­keszténydemokrata képvise­lőnek újabb izraeli küldeté­sét, diplomáciai úton ismét kifejtette álláspontját az arab országoknak. Tájékozott körök szerint a magyarázat kiemeli, hogy Bonn folytat­ni kívánja gazdasági segély­nyújtását az arab országok­nak és kitart ama döntése mellett, hogy nem szállít többé fegyvert Izraelnek. A diplomáciai kapcsolatok fel­vétele az Izraeli kormánnyal csak a két ország viszonyá­nak rendezése miatt történ­nék, amit más nyugati álla­mok is megtettek, s azokkal az arabók mégsem szakítot­tak. 0 Washington (MTI) Hugh Scott köztársasági szenátor az amerikai szená­tusban követelte, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvert Izraelnek és adjon lehetőséget arra, hogy Izrael légvédelmi fegyvereket vá­sároljon Amerikában. Átalakították a jugoszláv kormányt 0 Belgrád (Tanjug) Petar Sztambolics, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke a parlament­ben javaslatot terjesztett elő u kormány átalakításáról. Felmentették: Filip Bajko­t'íe* iparügyi minisztert. Marin Cctinics közlekedés­ügyi minisztert, Dragutin Koszovac kereskedelemügyi minisztert, Vojtn I.ukxcs bel­ügyminisztert, továbbá Ar­nold Rajh igazságügyminlsz­tert, Vilko Vinterhalter tá­jékoztatási minisztert, Nl­kola Mincsevet, a gazdasági tervező intézet vezérigazga­tóját és másokat. Az új ki­nevezések szerint Haklja Pozderac az ipar- és keres­kedelemügyi tárcát, Miltjan Neoricsies a közlekedésügyi, Milán Miskovics a belügyi, Milorad Zorics az igazság­ügyi és Gusztáv Vlahov a tájékoztatásügyi miniszteri tárcát kapta. Gromiko kedden érkezik Londonba 0 London (AP) Az angol külügyminiszté­rium bejelentette: Gromiko szovjet külügyminiszter ked­den, március 16-án érkezik Londonba, hivatalos látoga­tásra és március 20-án uta­zik vissza a Szovjetunióba. Gromiko angliai tartózko­dása során találkozni fog Wiison miniszterelnökkel és több Ízben folytat majd megbeszéléseket Stwart kül­ügyminiszterrel is. Szemtanúk a moszkvai tüntetésről 0 Moszkva (TASZSZ) A március 4-1 moszkvai diáktüntetéssel kapcsolatban a Pravda szombati száma két fővárosi intézmény dol­gozóinak levelét közli, akik közvetlenül, vagy közvetve szemtanúi voltak az ameri­kai nagykövetség előtt lezaj­lott és az utána következő eseményeknek. Az amerikai nagykövetség tőszomszédságában levő krasznopresznyai kerületi ál­lami bankfiók tisztviselői le­írják, hogy az általuk bé­késnek vélt tüntetés mikép­pen fajult el. A tisztviselők arra lettek figyelmesek, hogy a nagykövetség épülete előtt tüntetésre gyülekező külföldi diákok nagyrésze késekkel, botokkal, parittyákkal, vas­darabokkal, palackokkal és más eszközökkel voltak fel­fegyverezve. Amikor a nagykövetség épülete előtt szolgálatot tel­jesítő rendőrök oszlásra szó­lították fel a tömeget, a diá­kok egy része garázdálkodni kezdett. Be akartak törni a nagykövetség területére. Pa­rittyáztak, késekkel hado­násztak, vasdarabokat do­báltak. A levél írói látták, hogy néhány diák vereke­dést provokált, durván sér­tegette a rendőröket, sőt testi épségüket fenyegette. Olyan magatartást tanúsítot­tak, amely a szovjet törvé­nyek értelmében büntetendő cselekmény, annál is inkább, mivel viselkedésük követ­keztében több rendőr súlyo­san megsérült. Az egész szovjet néphez hasonlóan — folytatódik a levél — nagyon jól megért* Jük azoknak a becsületes embereknek az érzéseit, akik elítélik az amerikai imperialisták vietnami ag­resszióját Mi is határozot­tan elítéljük a baráti VDK elleni cselekedeteket, elítél­jük az amerikai imperializ­mus bűnös politikáját és szolidárisak vagyunk a hős vietnami néppel. De határo­zottan tiltakozunk az ellen, hogy az imperializmus gaz­tettei elleni tüntetés ürügyén durva és rossz-szándékú ki­lengéseket kövcssrenek cl a külföldi nagykövetségek, azok személyzete, valamint a diplomáciai képviseletek vé­delmével megbízott hatósági közegek ellen. A március 4-i tüntetés sé­rültjeit a Botkin-kórházban részesítették elsősegélyben. A kórház dolgozói levelük­ben a következőket írják: március 4-én az esti órák­ban egy csoport kínai diák és aspiráns jelent meg a kórházban. Kijelentették, hogy a tüntetés során sú­lyosan megsérültek. A ren­delőintézet orvosai megvizs­gálták a diákokat, de „sú­lyos sérüléseket" nem ész­leltek. A kínai diákok erre, nyilvánvalóan provokatív célzattal, erőszakosan köve­telni kezdték a kórházi ke­zelést. A kórház dolgozói ezután még egy alapos vizs­gálatot végeztek, amely után kénytelenek voltak kijelen­teni, hogy a diákok pana­szai nem helytállóak, s kór­házi kezelésre a legcseké­lyebb ok sincs. A kínai diákok ismét kije­lentették, hogy a kórházban maradnak és követelték a látleletek kiállítását. Rend­kívül kihívóan viselkedtek és sértegették a szovjet or­vosokat. tliynia—Louuum taurttr JourcU JOHNSON HET ARCA Élők, emlékezzetek! IRTA: LEV SZMIRNOV, AZ OSZSZSZK LEGFELSŐBB BfRÚSAGANAK ELNÖKE JÓL JÖVEDELMEZ A HÁZTÁJI BAROMFITARTÁS Jőnyös feltételekkel köthet szerződést a rÖLDMÜVES­SZÖVETKEZEIEKKEL csirkére hízott libára hízott kacsán pulykára .uMM: LIBA után darabonként 15 kg. PtfCYKA után darabonként 5 kg takarmányjuttatás állami áron Az imperialista gaztettek egész tör­ténetében nem találni gyűlöletesebb, az emberi természettel összeférhetet­lenebb bűncselekményeket a hitleriz­mus bűneinél. A bűncselekményeket gondosan kitervelték, mégpedig egy­idejűleg a szabadságszerető államok elleni agresszió terveivel. A Szovjetunió elleni támadás, az úgynevezett Barbarossa-terv kidolgo­zásakor a hitlerista fegyveres erők főparancsnoksága, a birodalmi biz­tonsági szolgálat SS-tábornokaival karöltve kidolgozott egy külön doku­mentumot is, „Intézkedés a különle­ges bíráskodásról a Barbarossa-öve­zetben" címmel. Ez a dokumentum a békés lakosság és a hadifoglyok elleni bestiális cselekedeteket az ál­lami politika rangjára emelte, mond­ván, hogy azok „a politikai igazga­tás előkészítésének különleges fel­adatát" jelentik. E sorok írója — más szovjet jo­gászokkal együtt — a nürnbergi nem­zetközi szovjet fővádlójának egyik munkatársa volt, s ebbeli minőségé­ben részt vett a hitlerista háborús főbűnö6ök elleni vád megszerkeszté­sében. Együtt dolgoztunk igen sok külföldi jogásszal, a Hitler-ellenes koalícióban résztvevő országok: Anglia, az Egyesült Államok, Fran­ciaország képviselőivel, akik hazá­juk részéről teljesítették az ügyészi teendőket. Mint ismeretes, a nürnbergi nem­zetközi katonai bíróság 1945. novem­ber 20-án kezdte meg a tárgyalást. Addigra megismerkedhettünk a kü­lönböző hitlerista intézmények titkos levéltári anyagával, amelyeket a szö­vetségi csapatok zsákmányoltak. És mellettük rengeteg tárgyi bizonyíték, amelyekhez foghatót még nem is­mert az igazságszolgáltatás törté­nete: az emberi hajfonatok, amelye­ket tonnaszám gyűjtöttek össze a gázkamrákban meggyilkolt áldozatok­ról; a birodalmi bank széfjei, ame­lyekben mázsaszám őrizték a halot­takból kioperált aranyfogakat; a szörnyű emberi bőrdarabok, amelye­ket iparilag feldolgoztak, valamint a megmaradt tartalék mérgesgázok, de maguk a különleges rendeltetés­nek megfelelően épült krematóriumi kemencék is ... A nürnbergi nemzetközi bíróságnak bemutattak számos eredeti dokumen­tumot. Ezek között olyanok voltak, mint a már bevezetőben említett „in­tézkedés a különleges bíráskodásról" és hasonlók, amelyeket a hitlerista főhadiszállás adott ki, valamint a politikai biztosok kiirtását előíró hírhedt rendelkezés, vagy megannyi titkos gyorsírásos jegyzet és SS-pa­rancs, amely mind valamilyen for­mában a halálgyárak embermillió­kat megsemmisítő működését szabá­lyozta. A nemzetközi bíróság, amelynek a szovjet jogászokon kívül tagja volt még a Hitler-ellenes koalíció más or­szágainak további hat jogásza, a leg­teljesebb egyetértésben mondta ki ítéletében: ..A háborús bűntetteket illetően a bizonyítékok mennyisége egyenesen kolosszális volt, ami pe­dig tartalmukat illeti, a bizonyíté­kok igen részletesek... Az az igaz­ság, hogy ezeket a háborús bűntette­ket olyan méretekben hajtották vég­re. aminőhöz foghalót nem ismer a történelem". A vád naponta kapóit újabb és újabb bizonyítékokat: mind újabb gaztettekre derítettek fényt. Emlékszem az auschwitzi haláltá­bor parancsnokának. Hessnek a ki­hallgatására. amelyet a nürnbergi bí­róság előtt Eimann amerikai hadbí­róezredes vezetett. Amikor az ame­rikai ezredes feltette a kérdést, igaz-e, hogy az SS-hóhérok eleven gyermekeket vetettek a krematóriu­mok égő kemencéibe, Hess nyomban készségesen megerősítette ezt a vád­pontot Elismerte, hogy az ő pa­rancsnoksága idején (1940. május 31. —1943. december 1.) az auschwitzi gázkamrákban kétmillió-ötszázezer embert irtottak ki. Az áldozatok szá­ma azonban ötszázezerrel nagyobb volt, ugyanis még ennyien pusztul­tak el a betegségek és az éhezés kö­vetkeztében. A lengyel—szovjet bizottság meg­állapította: Auschwitzban több mint négymillió embert gyilkoltak meg. Ez a haláltábor azonban csupán egy volt a 18 fő megsemmisítő tábor kö­zül, amelyekhez több kisebb kon­centrációs tábor tartozott. De ezeken kívül még további alközpontokat ál­lítottak fel a tömeges emberirtásra. A második világháború befejezé­se után a négy nagyhatalom számos dokumentumban kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy mcgbünleti a német háborús bűnösöket. Ismereles az is, hogy az ENSZ közgyűlése jó­váhagyta a nürnbergi nemzetközi bí­róság működési szabályzatát, és a bíróság ítéleteit, amelyekkel a német háborús fóbűnösöket- sújtotta, illetve testületileg bűnösnek mondotta ki az SS-t, a Gestapót és az SD-t. Végezetül hadd idézzem a nürn* bergi szovjet ügyészének szavait, amelyek a nemzetközi bíróság előtt 1946 februárjában, 19 esztendeje hangzottak el: „ ... A világ lelkiismeretére apel­lulnak azok. akiket a haláltáborok* ban és a gázkamrákban elpusztítói* tak. akiket bestiálisán szétmarcan­goltak, akiknek a lestét krematóriu­mok kemencéiben égettek el és ham­vait szerteszórták a szélben. A gáz­kamrák penészes falain, a vesztő­helyekcn, a siralomházakban, a bör­tönccllúk és pincék falain is elolvas­hatjuk azokat a szörnyű, fájdalom­mal teli feliratokat, amelyek a ha­lálraítéll emberektől származnak. Az élők emlékezzenek a fasiszta terror áldozatainak e kőbe vésett hangjára, amely haláluk előtt a világ lelkiisme­retéhez szólt, igaaságtetelert kiáltott." 1 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 19«5. március lá. < »

Next

/
Oldalképek
Tartalom