Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-13 / 61. szám
n Elveszett" Tapasztalati tények mutat-' Ják, hogy Szegeden jelentős forro víz-készletek. vannak. A geotermikus energia kísérleti jellegű hasznosítása az Országos Műszaki Feilceztési Bizottság messzemenő segítségével megkezdődön. Az újszegedi ligetben korábban fúrt egyetlen kút vize — amint erről lapunkban beszámoltunk — az Ogyesszaiak; telep 624 lakását már fűti. Az újabb kutak feltárásával, illetve üzembeállításával — a terv szerint — a geotermikus energia kiterjedten biztosítja az ipari és a háztartási melegvizet Csak múltak az évek A város vezetése az Orszáegy meleg vizű kút A vízvissgálathoz megnyitják a textilművek kútját A hasznosítást gyorsítani kell! Az elgondolások kétségtelenül jÓ6zándékúak voltak, bizonyos határig érthetők is, mert teljesen új dologról, úttörő munkáról volt szó. De a szükséges dönléis alaptalanul sokáig váratott magára, s így az egyhelyben topogás következménye súlyos hibát, a kút hasznosításának elmaradását hozta magával. Tények Nem lehet vitás, hogy a textilművek kútjának üzemeltetését, annak körülmégos Műszaki Fcjle-zté i Bi- nyeit, beleágyazva a komplex •zottséggal közösen, ezlntán országos jelentőségű kísérletként, hévíz-közműrendszert is megvalósít. Ennek egységeként tártai: fel mó,', 1963-ban a szegedi textilművek beruházásaként és a gyár területén a 2 ezer mótermálvíz-közmű e'gondoiiasba, bosszú honapokkal ezelőtt is el kellett és el tehetett volna dönteni. Annál is inkőjbb, mert a textilművek ezáltal egy évben ls hatalmas mennyiségű szenet takaríthatott volna meg Tasegilségével, koordinált beruházásával a gyári kút felhasználása bő vízhozam esetén kiterjeszthető, s ezt az alkalmat nem is mulasztja el a vártisi tanács. A vízvizsgálat után azonnal következnie kell a hasznosítsa konkrét kidolgozásának, majd a megvalósításnak. Elengedhetetlen, hogy mind gyári, mind komplex vetületben a lehető leggyorsabban haladjon a tervezés és a megvalósítás valamennyi fázisa. Az elszalasztott évek után most már késlekedni nem szabad! Ha az idén nem de jövőre feltétlenül rendeltetésének megfelelően hőenergiát kell adnia a kútnak. Morvay Sándor Fílatelisfák tá j érte ke z lefe Jelentős eseményre készülnek a Csongrád megyei filatelisták. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége elnökségének, valamint a Szegedi Bélyeggyűjtő Kör vezetőségének közös rendezésében holnap, március 14én, délelőtt fél tízkor Szegeden a Postás Művelődési Otthon nagytermében (József Attila sugárút 43.) tartják a megyei filatelistók tájértekezletét. Az értekezleten részt vesz Kossá István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a MABEOSZ elnöke is. Napirenden szerepel a bélyeggyűjtéssel kapcsolatos országos és megyei helyzetről, valamint az aktuális feladatokról szóló tájékoztató. Előadó: dr. Steiner László, a MABEOSZ főtitkára. A tanácskozás után levetítik az 1861-es ért budapesti bélyeg-világkiállításról készített filmet. A vezetőség érdeklődőket ls szívesen lát ter mélységű kutat, 4 millió 'Vrly például — amint Má436 ezer 852 forint költséggel. A texlilművcket, a Könnyűipari Minisztériumot, továbbá a városi tanácsot és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot az a cél vezette, hogy a hévízzel biztoczan lajos közötte — legkevesebb 5 ezer tonna szenet tüzeltek eL A másik: mmáikat fektettünk be azért, hogy legyen új kút, de a beruházás megtérülését, majd mgy gazdasítsák az üzem hőellátását, jogosságát a Jraneepciómelegv í z-szü k ségle tét. — Az évek teltek — állapította meg Múczán Tajoa, a textilmüvek igazgatója —, a kút azonban kihasználatlanul áU mind m mai napig. Kérem, ez nem rajiunk miVott, s talán legjobban bennünket bánt ez o helyzet. Elsikkadt a lényeg Mi hát az ok? Az érdekelteknél és illetékeseknél fokról fokra követve a kút ügyét, azt kell megállapítani: a geotermikus energia hasznosítása több szerv változó és egymásnak ellentmondó elgondolása miatt maradt eL Közrejátszott a caurgaléfkvíz elvezetésének problémája ta, mert — indokoltan — nagy körültetdntiésre van itt azükség, hiszen a súlyos gyermekbaleset így ls bekövetkezett az újszegedi kút megnyitása után. A városi tanács építéslés közlekedési osztályát, amely a hévíz-közmű koncepciójáért felelős, „elragadta- a többféle elgondolás, s közbtai elsikkadt a lényeg. hiány" viszonylag hosszabb időre befagyasztotta. Biztató lépések A teát ügyében most előrelépés van, miután hasznosításának szűkebb és tágabb elvi körülménye, egyebek között a esurgalékvíz elvezetésének kérdése is végre tisztázódott. A textilművek megépíttet a gyártól a Cserepes sori gödrökig a zártszelvényű vezetéket Ezután megnyitják & kutat hogy a víz tulajdonságalróL menynyiségéről, adatokat szerezhessenek. A hetekig tartó vizsgálat után lezárják a kutat, s a textilművek gondoskodik a köt gyári hasznosítási terve elkészítéséről. A Cserepes sortól azután a „fáradt víz" a Szivárvány utcán, a Bánomkert soron át jut majd a Tiszáiba. Ha a kút teljesítőképessége több lesz a gyári szükségletnél, akkor ezt és az úgynevezett szekunder vizet más területen is az. ember Javára fordítják. Több más vállalat együttes anyagi A postán vett családi ház Üllési ajronómus nyerte a Szerencse-sorsjáték főnyereményét Mikor Karasz István, az üllési Árpád Tsz agronómusu megnézte az újságban a Magyar Újságírók Országos Ezüvétsége által rendezett Szerencse-sorsjáték nyerőszámai t, alig hitt a szemének. Szinte képtelenségnek tartotta, hogy egy összkomfortos, teljesen berendezett, kertes családi házat, gépkocsival, garázzsal együtt tart a kezében, összesen 350 ezer forint értékben. Már 39 éves, éppen esküvőre készül, s szerencséjét menyasszonya hozta neki. Ugyanis sárlásban, hogy mielőbb lebonyolíthassuk. Készen van már a költségvetés is. A 330 ezer forintból 220 ezer forint megy az építkezésre, 80 ezer forint kerül lakberendezésre, 50 ezer forintból pedig megjön az új garázsba az új típusú 601-es Trabant gépkocsi. — A legjobbkor jött ez nekem — mondta Nemcsak azért, mert most készülök családot alapítani, hanem azért is, mert átmenetileg 300 forintos albérletben lakom, s a tervek szerint szoia nyertes Szerencse-sorsje- gálati lakást csak jövőre tugyet menyasszonya a rúzsai postahivatalban vásárolta, s megajándékozta vele vőlegényét Mit is kérdezhet ilyenkor az újságíró? Milyen lesz az új ház éa hol építik fel? dott volna építeni a termelőszövetkezetünk. A szerenesés agronőmus az összkomfortos berendezett családi házróL gépkocsiról szóló nyertes szelvényt már letétbe helyezte a Magyar Párnapos még az öröm, Újságírók Országos Szövetde már kész van a tervekkeL — Ül lésen építjük és pontosan olyan lesz, mint a leendő szomszédomé, a községi állatorvosé: magasföldszintes, háromszobás, alatta garázs és alagsori nyári lakás. Már a községi tanács is megígérte; segít a portaváségénél. S most készül az ünnepélyes nyereményátvételre, mely tíz nap múlva lesz Budapesten a Magyar Sajtó Házában. Nyilvánosan veszi át a sokatérő csekkfüzetet. Addig is azonban vállalkozót keres az építkezésre. Cs. J. Barnuló Mihelyt Elindultam. Nem akartam vitatkozni. Teljesen mindegy volt megyünk, vagy állunk. A Mercédes lassan gurult a kerékvágásos úton. Nemsokára láttuk az erdő szélét. Egy kis térség következett. Rét és víztócsák álltak rajta. A rét végiben falu. A fehér házakra rásütött a délutáni nap. Vöröses volt a fénye, mint a kialvó tüzé. Egy öregember állt az utcán kopott kecskekucsmával a fején, foltos bekecsben, a szájában hosszúszárú pipa. Megálltunk mellette. Kinyitottam az ajtót, hogy megkérdezzem hol vagyunk, de az öreg megelőzött — Hová mennek? — Csak megyünk. — Nem nagyon mehetnek. Itt a folyó. Akkor jutott eszünkbe, hogy Muraközben vagyunk, s a folyó a jugoszláv határ. Kiszálltunk a kocsiból, köíiiláUtuk az öreget. Vígkedclyű embernek látszott és szidta a németeket. — Erre is voltak? — kérdeztük. — INtóm! Erre nem járt senki. Szemünk egymásra csillant, pedig tudhattuk volna. Húsz-huszonöt szegényes házból állt a falu. s közvetlen a fo'yó mellett. Ki jönne ilyen helyre. Az éjszakát ott töltöttük. Az öreg pokrócokat adott, s ®E.Y színben szénára szállásolt el bennünket. Legyünk nyugodtan, ő majd őrködik. Jót aludtunk. A másnap azonban nehezen tett el. Fontolgattuk, hogyan jutunk ki a szigetről. De nem állapodtunk meg semmiben. Tudtuk, hogy veszélyes a helyzet. Nem siettünk. Csak Andrási akart menni mindenáron — Begyulladtatok — gúnyolódott. Mondtuk neki, hogy két-három napig ott kell maradnunk, különben még a saját zászlóaljunk embereivel té találkozhatunk. — No és? — Mi az, hogy no és? — Van puskánk meg pisztolyunk. Andrásit újabb oldaláról kezdtük megismerni. Amióta megszöktünk, mindent puskáival meg pisztollyal akart elintézni. — őrültség. Feleslegesen nem lövöldözünk — intette le Rézsó. — Dehogy őrültség! — Ugyan. Döntöttünk. Három nap múlva éjszaka indulunk el. Addigra tiszta lesz a környék, vagy lesz, ahogy lesz. A három nap nagyon unalmas volt. Kártyáztunk, meg ittunk. A katonaholmik egy részét becseréltük civilruhára. Rézsűnek fél zsák cigarettája volt, nagy részét elosztogatta, az emberek csókolgatták érte. Harmadik napon a Mércédéit is odaadtuk egy bányásznak — ingyen. Azt sem tudta, hová legyen örömében. Minden ruháját odahozta, de nem kellett. Csak ennivalót rákiunk zsákjainkba. Távozásunkról senki nem tudott. Ette nyi 1c óm körül hagytuk el a falut. Sötét dombok közölt botorkáltunk. A völgyek mintha kísérteties titokkal lettek volna teli. Szürkés köd szállt köröskörül. hosszú sávokban. A világ lecsendesedett körülöttünk. Nem tudtuk mi történt. Azon a napon nem hallottunk ágyúszót. repülőgépek sem szálltak fölöttünk. Komor felhők feküdtek a tájra. Mentünk egymás után. hangtalanul, gondolatokba merülve. Mo t már féletém is volt bennünk. Azt sem tudtuk, hol vagyunk. Egy iránytű volt nálunk, az mutatta az utat. Erdőbe kerültünk. Andrási ment elöl. Egyszer csak megállt. Zsákjából kivette a kulacsát. — Igyunk — mondta. Ittunk mindnyájan. A hűvös éjszakában jólesett a bor. Meg is ittuk. de berzélni nem volt kedvünk. Rézsó elindult. Pár lépés után megnézte az iránytűt. Szemerkélni kezdett az eső. De mi csak mentünk. Fél óra múlva e'értük a falut, azt a helyet, ahol három hétig rostokoltunk. Ez a sziget sarka, a falu végén a Dráva hídja. Már éjfél felé járt az idő, de a falu nem volt csendes. Autók, motorok berregtek az utcákon. Emberek suttogtak a kapuk mögött. Egy pajta ban szénán ülve tanakodtunk. Lukács azt mondta, feküdjünk le. Aludjunk, Majd csak lesz valami. — Nem! — ellenkezett Rézsó — Az éjszaka át kell menni a hídon. Aztán alhatunk akár két napig is. Tudtuk, hogy a hidat őrzik. Az átmenő katonákat igazoltatják, de más megoldás nem volt. Andrási felállt. — Ne pofázzunk annyit, menjünk! — Lassabban öregem. — Elő a pisztolyokat és menjünk. — Nem kell a pisztoly. Öltözzünk bőrruhába. Ez jó ötlet volt. A bőrruhában egyáltalán nem voltunk szökevények. Kimentünk hz utcára. Nekem s/ép hama hosszú bőrkabátom volt, mint a tiszteknek. Még az éjszaka sötétjében is csillogott. Felhajtottam a gallérját. Sapkámon fehérlett a csíkszeredai hegyi híradók jelvénye, a havasi gyopár. A sor élére álltam és elindultunk. Aki látott, tiszt vezette járőrnek nézett bennünket. A macskaköves úton élesen kopogott brkkancsunk. de a szívünk is táncolt, vajon mi lesz, sikerül-e átmennünk. A hídhoz közeledtünk. Két katona állt őrt. Egyik az egyik, másik a másik oldalon. Sátorlap voll rajtuk. A parancsrok a híd közepén sétált. Amikor meglátott, jött elébünk. (Folytatása következik.) Pályázati felhívás a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei bizottsága az 11)65—1966-os tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára, kétéves szakosított tagozatára. HÁROMÉVES ÁLTALÁNOS TAGOZAT A hallgatók az első tanévben filozófiát, a másodikban politikai gazdasagtant, a harmadikban a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történetét tanulják. Félévenként vizsgáznak és a tagozat elvégzéséről az 1088/1957. sz. kormányrendelet értelmében végbizonyítványt kapnak. A tagozatra való jelentkezés feltétele: egyetemi, főiskolai vagy középiskolai, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettség. Jelentkezni lehet a szegedi, a hódmezővásárhelyi, a makói és a szentesi tagozatokra. KÉTÉVES SZAKOSÍTOTT TAíiOZAT A tagozat elméleti továbbképzést, felsőfokú ismereteket nyújt a következő szabadon valasztható szakokon: Filozófia, politikai gazdaságtan, nemzetközi és magyar munkásmozgalom története. A tagozatra a/.nk jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatát sikeresen elvégezték, illette azzal egyenértékű, a választott szaknak megfelelő előképzettségük van. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A tagozat hallgatói eredményes osztályrtzsgák után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehetnek és a 17/1963. VII. 7. 2. sz. kormányrendelet értelmében főiskolai oklevelet nyerhetnek. Szakosított tagozat csak a központi esti egyetemen, Szegeden működik. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A jelentkezők minden tagozaton felvételi vizsgát tesznek. A hároméves tagozaton a marxizmus általános kérdéseiből, a szakosított tagozaton a választott szakágnak megfelelő hároméves tagozati tananyagból. A tanév minden tagozaton szeptember 1-től június 30-ig tart. A hároméves általános és a kétéves szakosított tagozaton hetenként egyszer meghatározott napon délután 3—6-ig kötelező előadás, illetve osztályfoglalkozás van. A tandíj egy tanévre 170 forint, mely két részletben fizethető. A felvételi vizsgák ideje: 1985. május 3-tól 24-ig. Aki a felvételi vizsgán nem felel meg. vagv egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra is jelentkezett, az egyetemre nem nyerhet felvételt. Valamennyi tagozatra pártonkívüliek is kérhetik felvételüket A pályázatot a munkahely szerint Illetékes városi, Járási pártbizottságra kell beküldeni 1965. április 10ig. Ugyanitt szerezhetők be a jelentkezéshez szükséges kérdőívek. A jelentkezők itt a felvételi vizsgával kapcsolatos felvilágosítást is megkapják. A pályázathoz orvosi igazolást kell csatolni. MAGTAR .SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT CSONGRÁD MEG VEI BIZOTTSÁGA Szegeden sorsolták a lottót A nyerőszámok: 15, 43, 62, 66, 70 m (liehnunn R. felv.) Kóliori Kovács Sándor megforgatja a szerencsekereke^ Fejér László ellenőrzi, jol keverednefc-e a szántok Szegeden tegnap délelőtt, aki belépett a színházba, egy-egy számot kapott. Szerencseszámot. A „szertartás" váratott magára. Több mint egyórás műsorral csigázta fel az érdeklődést a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A/. OKISZ rendezésében a Szegedi Női Ruházati Ktsz és a Szegedi Férfiszabó Ktsz mutatta be legújabb tavaszi és nyári kreációit. A műsorban Zóray Márta és Vámosi János énekelt, s Hajdú Júlia kisegyüttese is szórakoztatta az érdeklődő szercncsevárókat. Tíz óra körül elcsendesedett a színházterem. Fejér László, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság munkatársa, a zsűri elnöke kiemelt a kisebbik kerékből öt számot. A számok tulajdonosait szidhatják, vagy dicsérhetik a lottózók, hiszen rájuk várt a feladat, hogy a heti nyerőszámokat kihúzzák. Aczél Irén nyugdíjas. Kopasz Istvánné gyári munkásnő. Kóbori Kovács Sándor segédmunkás. Boldizsár Antalné háztartásbeli és Gyuris Ferencné nyugdíjas járult a szerencsekerék elé. A kihúzott nyeroszamek: 15, 43, 62, 66. 70. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a lottó 11. játékheti szelvényeinek értékelése közben pénteken délután telitalálatos szelvény akadt. A sokatérő 7 063 000 számú szelvényt a pécsi totó-lottó körzeti iroda értékelői fedezték fel. A szelvények értékelése még tart. s így szombaton derül ki. hogy mit fizet az idei második telitalálat. Szambát 1965. március 13. DÉL-MAGTARORSZÁG 5