Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
»«. MÁRCIUS 1.. VASÁRNAP NÉVNAP: TAMÁS AZ ENYHESSG VASÁRNAP IS TART A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint vasárnapra változó mennyiségű felhőzetre, kisebb szórványos esőkre, északon esetleg hózánorokra kell számítanunk. vasárnap hajnalban a hőmérséklet előreláthatólag nulla—mínusz. 4, vasárnapi maximumok országszerte plusz 4—plusz 8 fok között alakulnák ki. A Nap kel 6 óra 14 perckor, és nyugszik 17 óra 37 perckor. A Hold kel 8 óra 13 perckor, ée nyugszik 23 óra 14 perckor. VIZAf.LAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 212 centiméter. 1965, MÁRCIUS 8., HÉTFŐ NÉVNAP: ZOLTÁN A Nap kel 6 óra 12 perekor, és nyugszik 17 óra 38 perckor. A Hold kel 8 óra 37 perckor, és nyugszik 23 óra 28 perckor. SZÁZNEGYVEN EVE. 1825. március 7-én született Mlczislaw Woronieczky. a magyar szabadságharc lengyel vértanúja. A Földművelésügyi Minisztérium épületének falán márványtábla emlékeztet vértanűságára. Meg nem volt 24 éves, mikor Haynau felakaszttatta. HÜSZ ÉVE, 1945. március 7-én Bajáról elindult az első elelrnlscerszallitmány az éhező Budapestre. 1945. március 8-án a Magyar Nemzeti Bank megkezdte működését. NEMZETI SZÍNHÁZ lűa, vasárnap délután fél 3 órakor: Leányvásár. Laborfalvyberlet. Ma. vasárnap este 7 órakor: Leányvásár. Csokcnai-bérlet. Kedden délután 3 órakor: Három narancs szerelmese. L Diák-bérlet, Kedden este 7 órakor: Leányvásár. Déryné-bérlet. Szerdán este 7 órakor: Leányvásár. Radnóti-bérlet. Csütörtökön este fél 6 órakor: Leányvásár. Móra iparltanuóbérlet. Pénteken este 7 órakor: A végzet hatalma. I. Opera-bérlet. Szombaton délután 3 órakor: Három narancs szerelmese. IL Diák-bérlet. Szombaton este 7 órakor: Leányvásár. Uray-bérlet. Vasárnap délután fél 3 órakor: Leányvásár. Bérletszünet. Vasárnap este 7 órakor: Leányvásár. Tömörkény-bérlet. KAMARASZÍNHÁZ Ma. vasárnap délután 3 órakor: Imádok férjhez menni. Ma, vasárnap este 7 órakor: Jegygyűrű a mellény zsebben. Pénteken este 7 órakor: Imádok férjhez menni. Szombaton este 7 órakor: Jegygyűrű a mellényzsebben. Vasárnap délután 3 és este 7 órakor: Imádok férjhez menni. INSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Március 6-tól 13-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézéilés esetére ügyeletes dr. Domonkos Gábor főállatorvos. Lakása: Szeged, Lumumba u. 4. Telefon: 34-18. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Mogyorókéiba* BÖRTÖNBEN Beszélgetnek a rabok, g megkérdi az egyik: — Hát téged miért csuktak leT — „Megfújtam" egy trombitát! KIBIC Csak kritizál, de sose kér lapot! S ki — csak a másét — veti a kockára: annak, világos, hogy semmi se oszt, semmi se szoroz, s így — semmi se drága! NYAKTÖRŐ MUTATVÁNY Végzetesen elszámolta magát sok karrierista — s ezután is téved, ki „trambulinnak" véli csak a pártot önös céljai langy medencéjéhez! Kösz Jenő MÁSODÁLLÁS (Mayer Gyula karikatúrájaj — Különös vándor bukkant fel a szovjet távol-kelet Szvubodnij nevű városkájában. Hatodik éve barangol a 65 éves Alekszej Po likarpov. A jó erőben levő nyugdíjas eddig 34 000 kilométert hagyott maga mögött. Üt ja végeztével könyvet ír, első úti jegyzeteit pe- • dig a „Bajkál" című irodalmi folyóirat fogja közölni. — Befejezik az EM országos üvegipari vállalatnál egy új magyar termék, a hőelnyelő üveg gyártásának üzemi kísérleteit. Elsősorban műtőlámpákhoz és különleges orvosi műszerekhez szükséges a hőelnyelő üveg, amely a hősugarakat nem engedi át, csak a hideg fényt. bábszínház Délelőtt 11 Órakor: Ludas hűbériét, délután 3 órakor bérletszünet: öz a csodák csodája. MOZIK A Szabadság Moziban nincs előadás. — Fáklva: A maffia parancsara. (Negyed 4, fél 6, háromnegyed 8.) Matiné: Kandúr és a sisak. (Fél 11.) Hétfőn: A maffia parancsára (Fél 6 háromnegyed 8.) — vörös Csillag: Ártatlan varázslók. (Háromnegyed 4, 6 és negyed 9.) Matiné elmarad. Hétfőn: délután 2 és « órakor Alba Regla. este 6 és negyed 9 órakor: A halál ösvényein. November 7. Művelődési Otthon, Újszeged: Szerencse a szerelemben. (6.) Francia—olasz film. Korhatár nélküL Postás Mozi: Oly közel az éghez. (Fél 6, fél 8.) Csehszlovák film. Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthon, Kossuth Lajos sgt. 53.: Senki nem tud semmit. (5 és 7.) Csehszlovák film. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon, Mihálytelek: Tékozló szív. (4 és 6.) — Dr. Jahn Ferenc és Rákosi Endre, az ellenállási mozgalom mártírjai halálának 20. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt koszorúzási ünnepség volt a Kerepesi temetőben, a munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél. — A hanglemezgyártó vállalat öt új, 30 centiméter ' átmérőjű mikrolemez gyártását kezdte meg. A hanglemezekre magyar nótákat vettek fel. — Sándor János, a pécsi színház karmestere vezénvli ma délelőtt 11 órai kezdettél a Bartók Béla filharmonikus zenekar koncertjét a Szegedi Nemzeti Színházban. A hangverseny műsorán Farkas Furfangos diákok című szvitje, Mendelssohn g-moll zongoraversenye és Beethoven VII. szimfóniája szerepel. A versenyművet Antal István zongoraművész játssza. Üzenetek más csillagokról Nyikolaj Kardasev szovjet professzor szerint az 1960-ban rádióhullámok alapján felfedezett CTA—21 és CTA—102 csillagok lakói azért adták le rádióüzeneteiket, hogy kapcsolatba lépjenek az övékéhez hasonló civilizációkkal. Az általuk alkalmazott kilencszáz megaciklus felel meg legjobban a csillagközi hírközlés céljainak. A CTA—21 és CTA—102 civilizációja egyébként hasonlíthatatlanul magasabb rendű a miénknél: az emberiség^a műszaki fejlettség jelenlegi színvonalán képtelen volna hasonló intenzitással üzenetet sugározni az űrbe. — Megjelent a Szegedi Tanárt képző Főiskolán március 22—27 között rendezendő tudományos ülésszak részletes programja. A négy nyelven kiadott program szerint az ülésszakon 8 előadás hangzik majd el. — ZALAEGERSZEGEN találkoznak az országos hírű kislétszámú táncegyüttesek március 13—14-én. A fesztivált a továbbiakban minden második évifen megtartják. A találkozón az ország kilenc legnevesebb együttese — öszszesen 160 táncos vesz részt. — A hirtelen olvadás és az esőzések árvizet okoztak a jugoszláviai Kosovo-Metohijában. Hírek szerint eddig 10 000 hektár szántóföld került víz alá. KnsovskaMitrovicán az ár 246 lakóépületet öntött el, közülük 19 romba dőlt — Bálint Sándor egyetemi tanár március »-én, kedden délután 5 órai kezdettel a TIT Kárász utcai klubjában Társadalmi eltévelyedések a XVIII. században (Boszorkányperek, Rózsa Sándor és a szegedi betyárok) címmel előadást tart. Az előadást a TIT városi szervezete es az Idegenforgalmi Hivatal rendezi. — Békancveldék. A MAVAD a múlt évben 60 ezer kiló kecskebékát szállított Franciaországba és Svájcba. Az előző esztendők nagyobb exportját akadályozta, hogy a nyáron fogott békákat nem lehetett az őszi és téli „szezonra" eltenni. A szövetkezetek békaneveidét létesítettek: körültapasztott kis tavakban helyezték el a befogott kecskebékákat, s hogy meg ne ugorján alt, magas drótkerítéssel látták el a tavakat. Így most már friss „árut" szállíthatnak külföldre az év bármelyik szakában. © A 10. játékhétre beérkezett 6 764 691 darab lottószelvény. öt találat nem volt. Négy találatot 56 fogadó ért el, nyereményöszszeg egyenként 90 5 98 750 forint. Három találatot 4205 fogadó ért el, nyereményösszeg egyenként 603,75 forint. A kéttalálatos szelvények száma 119 451, ezekre a nyereményösszeg egyenként 21 forint 23 fillér. — Mániája a számolás. Rajkó Dosic 74 napig számolta egy barátjának hajszálát, és megállapította, hogy pontosan 334 560 hajszál található a fején, de megszámolta például, hogy száz kiló kukorica pontosan 4 241 350 szemből áll, egy mázsa búza pedig 1 820 345 szemből. SxtikeszliU uxcuttiU Sándorfalvi kerékpártulajdonos: Ha felügyelet nélkül hagyja kerékpárját köteles lelakatolni, máskülönben jogos a bírság. Ez az intézkedés a sok kerékpárlopás miatt vált szükségessé. Az 5-«s ÉPFU dolgozói: Szövetkezeti lakásra vállalatuk is Jogosult, de olyan sok az igénylő. hogy még nem kerültek sort ra. Az idei szövetkezeti lakások elosztásóról az I. fél év végén döntenek. Javasoljuk, érdeklődjenek a TT. kerületi tanácsnál, ahol most szerveznek családi ház építési akciót. K. F.-né, Újszeged: Kérjük, leveiével kapcsolatosan személyesen keresse fel szerkesztőségünket. A politikai akadémia előadásai Az MSZMP Szeged városi bizottságának politikai akadémiáján a következő előadások lesznek: „A Dél-afrikai Köztársaság helyzete és szerepe Afrikában" címmel dr. Drabik Mihály, a Magyar Rádió Külügyi Osztályának munkatársa tart előadást március 10-én, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Fáklya filmszínházban. Az előadásra a kék színű igazolványok érvényesek. Ugyancsak a Fáklya filmszínházban rendezik meg 12-én, pénteken délután fél 3 órai kezdettel dr. Fehér István egyetemi adjunktus előadását a „Szocializmus építése Magyarországon 1948 júliusától 1956 júliusáig" címmel. Belépés a zöld igazolványokkal. Mindkét előadást filmvetítés követi. Közlemény x A Vasutas Művelődési Otthon folyó hó 8-ón este 19 órai kezdettel Mindenki kedvére címmel hangversenyt rendez A műsorban féllép Alpár Mária, Gylmesi Kálmán. Réti Csaba, a Nemzeti Színház művészei, vezényel Szalay Miklós karigazgató. Jegyek 6—8 és 10 Ft. elővétel a művelődési otthonban mindennap. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk. keresztanyánk, Özv. TÓTH JÓZSEFNÉ Dömnöűi Rózsit, nyugdíjas tanftó. életének 56. evében elhunyt. Temetése folyó hó 8-án 16 órakor lesz a kiskunriorozsmai temetőben. A gyászoló család. 3943 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, nagyapa, após és rokon. SZABÖ BÉLA, életének 54. évében hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 8-án délután 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Hétvezér u. 52. T. 3852 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett halottunk, CSÜC'S VINCÉNÉ temetésén megjelentek, koszorú- és vlrágadományukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászold család. T. 3996 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett édesapánk. DÉKANY PAL temetésén megjelentek, koszorú- és vlrágadományukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 3851 üzemképes MIA-motor e!ladó. Szélpál Lajos. Zákányszék, I. kerület 20. ADÁSVÉTEL Igen Jókarban levő Simca-Around személyautó első kézből eladó. Telefon: 27-91. x Modern bútorféleségcket vásárolunk, hálószobát, kombinált szekrényt, rekamié, egyes darabokat is. Hívásra házhoz megyünk. Bizományi Áruház Vállajat. Szeged. x Kisfias tehén eladó. Szfireg, Árpád u. 25. szám. X Nagy mennyiségű étkezési és vetőmag rózsaburgonya eladó. Akácvirág Tszcs. Zákányszék, x 49 im> Jawa Ideál eladó Páva u. 6. Munkácsy-tv kifogástalan állapotban eladó. Újszeged, Vass u. 2 a. Kisplart nagyméretű epedás sarokrekamlé és négyszemélves. önműködős kisipari rekamié elado. Római krt. 16. Fianinó kereszthúros fekete. Jó hangú, költözködés miatt eladó. Hétfőtől József Attila sgt. 16., udvar 3. Csővázas, üveglapű. kerek asztal, két csővázas, kárpitozott szék, zsúrszekrény eladó. Megtekinthető vasárnap, Bakay Nándor u. »/b, II. 9. Hálószobabűtor. festett, sötét, modern és egy kisméretű sezíon eladó. Keller, Jósika utca 23. emelet. Motorgarázs, 1 tábla plekxit, bürgerl csizma eladó. Április 4. útja 23. Jó állapotban levő háromkerekű betegtolókQcsi eladó, — Kiss György, Ballástya, TánesiC3 u. 3. sz. Egy szop Júlia rekamié eladó. Ady tér 2.. Sportpálya. L j. kismeretü kombinált szekrény eladó. Dorozsma. Deák Ferenc u. 4. Igényesnek 4 és 2 személyes rekamiék kombinált szekrény, fotelok. párnázott székek, sezlonqk eladók. Dugonics u. 10. sz, ___ Szép hálószobabűtor eladó. Megtekinthető mirdennap délután fél 5-től Bolyai János utca 20., első emelet. Kanca csikó es trágya eladó. Szent Antal u. 8. sz. 2 db igásló eladó. Petőfitelep, 24. utca 935. SZ 900-as Wartburg eladó. Maros u. 38., garázs. Jó állapotban levő 250 cm3 Jawa motorkerékpár eladó. Érdeklődni vasárt nap 8—12-ig Hajnóczl u. 11. Danuviát beszámítok. Pannónia motorkerékpár eladó, .igényesnek ls. Megtekinthető, Sándorfalva, Partizán u. 1., 15től. Hathónapos hasas üsző eladó. Dorozsm:u ni. 126. X Igényesnek éiado: zongora, hálószoba, kombinált szoba. Megtekinthető szombat délután vagy vasárnap délelőtt Dánt János u. fi.. I. emelet 5. Kálmán. A balástyai Alkotmány Mgtsz kis- és nagyméretű vályog eladásához úgy a lakossag, mint tszek, közületek részére korlátlan mennyiségben előjegyzési feiveez. x iangoharmonika — Hohner 96 — mikrofonos, ugyanott pózán eladó. Április 4. útja 37. x Wartburg autórádió űj állapotban és egy páncéltókés, kereszthúros, angolmechanikás zongora eladó. Algyő, Szegedi u. 55. SZ. X OTP-hitellevélre árusítunk mindennemű bútorféleségeket, rádiót, magnetofont. fényképezőgépeket, szőnyeget. Bővebb felvilágosítást az üzletben adunk. Bizományi Áruház V.. Szeeed. • x Autót vennék 30 00a Ft kp, a többit megegyezés szerint. — Wartburgosok előnyben. Ajánlatokat hétköznap délután 17 órától, vasárnap egesz nap. Ogyessza v. XIV. e. C. lépcsőház I. e. 5. ajtó. x 407-es Moszkvics kifogástalan állapotban eladó. Szeged. Marx tér 16.. L e. 1. ajté. a q oltottrózsa vetőburgonya eladó. — Műhálj telek. Felszabadulás U. 66. <1 km-es vagy keveset használt Moszkvicsot, vagv utalványt vennék. — „Azonnal készpénz 68 100" jeligére a Hirdetőbe. Fehér süldők. választási malacok eladók József Attila sgt. Í10. x Jó állapotban levő 500-as Trabant, eladó. Vám tér 2. Százt. x Jó állapotbán levő 500-ás szinkronos Trabant 22 ezer kilométerről eladó. — Érd.: Csanádapácn. Telefon: 7. x Magánjáró szalagfűrészt keresek megvételre, ármegjelöléssel. „Üzemképes állapotban" jeligére a hódmezővásárhelyi Hirdetőbe. x Zongora rövid barna 7000,— forintért eladó. Dr. Ivádyné, Szeged, Ságvári u. 6., L 2 . 5 db nyolchónapos feher süldők e4adók. Szécsi ty 4. sz. Modern csehszlovák háló eladó. Érdeklődni lehet délután 18—20-ig. Both Zoltán, Londoni krt. 1., II. 1. Kisipari hálószobabútor, konyhabútor, férfiruhák, téli és tavaszi kabátok, bőrkabát, edények, rádió, tollpárna és dunyha, egyéb ruhanemüek és háztartási felszerelések eladók. Kossuth L. sgt. 39. Megtekinthető hétfőtől 10-12 óráig és 14—16 óráig. Wartburg de Lux újszerű. Igényesnek eladó. Rákóczi u. 5. sz. . Fürdőkályhát, kifogástalant vennék. Alját, hengert külön ts. Tolbuhln sgt. 38. Berva és liozzávalo üj alkatrészek eladók Tápéi ti. 47. Csehszlovák hálót vennék „3910" jeligére a Sajtóházba. Óriás gyümölcsű szentendrei egres és nagv gyümölcsű hollandi piros, fekete ribizlitövátk kaphatók Toronyi kertésznél, Békéscsaba. Sztraka 27 x 250 cm3 Pannónia motorkerékpár kitűnő állapotban eladó. Érd.: csiltőrtök délután 2—4 és vasárnap délelőtt 10-12ig. Kálvária tér 18. Keresek megvételre cseh fonott sportkocsit. „Babakocsi 3838" jeligére a Sajtóházba. 407-es Moszkvics igényesnek eladó. Petőfi Sándor sgt, 70. IAKAS Keresek szoba-konyhás lakást, vagy házrészt Lehet leválasztható ls. „Beköltözhető 3891" jeligére Sajtóházba, x A Csongrád megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat II. sz. üzemegysége 6 fő vidéki dolgozoja részére üres szc bát keres. Ajánlatokat fenti vállalat Dorozsmai űt 5. cimre kérünk. x Kettöszoba összkomfortos szövetkezeti lakást cserélnénk 2 szer 1 szoba, konyha, speizosra. Kossuth Lajos sgt. 49—51.. ni. em. 33. Érdeklődni délután 3-tól. x Modern gázfűtéses, kétszobás, összkomfortos. miskolci főbérleti lakásom elcserélném szegedire. ..Sürgős 68066" jeligére a Hirdetőbe. Két rendes dolgozó nő vagy ipari tanuló kisleány albérlete* kaphat. Hunyadi tér 18. sz. Elcserélném budapesti két és fél szobás, távfűtéses, meleg vizes. Dunára nyíló erkélyes . szövetkezeti lakásomat szegedi háromszobasra. „Kertes ház 68178" jeligére a Hirdetőbe. Hódmezővásárhelyi szoba-konyhás lakásom elcserélem „Szegedi hasonloert 68222" jeligére a Hirdetőbe. Egv pár Jó állapotban levő ágybetét eladó. Szabadság ter Eperfa törzse, rádió. Tavasz tv eladő. Hollo n. 7. Nőtlen, hivatali dolgozó férfi albérleti szobát keres B> K árosban, vagy második szobatársnak elmenne. „Azonnali 68255" jeligére a Hirdetőbe. 4 szoba összkomfort tos, utcai nagy lakásunkat nagy erkéllyel elcseréljük másfél szoba összkomfort és szoba komfortra. Csak Belvárosban, IL emeletig. Mikszáth Kálmán utca 4., L emelet 3. Vásárhelyi modern szoba, konyha, előszob', speizos lakásom elcserélném szegediért „Költségtérítés 68262" Jeligére a Hirdetőbe Szentesi Kossuth u. 31. számú főbérleti 'lakásomat elcserélném hasonló szegediért. Érdeklődni \ asárnap, Horváth Sándornál. Belvárosi 3 szoba összkomfortos lakást adok 1 vagy 2 szobás összkomfortosért. „Központi fűtés előnyben." Telefon. este 29-21. 1 dolgozó fiú részére külön bejáratű szoóa kiadó. Közép u, 5. Elcserélném Belvárosban szép, parkettás. egyszobás, fásszines főbörleti lakásom, 1 szoba, konyha, spelzos lakásért. Költségtérítéssel. „Azonnal 3877" jeligére Sajtóházba. Családi okok miatt sürgősen elcserélnénk 2 nagy szoba és 4 mellékhelyiségből álló lakásunkat. 1 szoba összkomfortosért. „Felsővaros 3920" jeligére a Sajtóházba. x INGATLAN 206 n-ől gyümölcsös a Lomnlczi utcában, 4 db kis kocsikerék 3/12 üvegfal eladó. Imre u. 2/d, víztoronynál. 2 szobás, kertes családi ház eladó, lakáscserével. „Tavasz S905" jeligét-e Sajtóházba. Uj ház eladó 2j 000 Ft OTP-val. Tápé. Rózsa u. 3. x Gyümölcsös házhely 250—500 n-öles ásott kúttal, bódéval. íöldieperrel, szőlővel, nárcisszal, részben bekerítve eladó. Újszeged külterületén. szőregi autóbuszhoz 5 percre. Érdeklődni Szeged. Hullám u. 8.. fszt. 3. SZ. X Kétszoba komfortos családi ház telekkel eladó összkomfortos városi lakáscserével Érdeklődni vasárnap délután Petőfitelep. XVI u. 863 Szatmári. x Elcserélném 1 szoba összkomfortos, földszintes, Szolnok, Ságvari krt. 76 es számú lakasom (gázos) hasonló szegediért, sürgős. Érd.: Szántó István, Algyő. Farkirét 17. Építésre alkalmas ! telek Újszegeden | villamoshoz 2 perc| re építési engedrlyi lyel eladó. Alap j kész. teljes közmüj vesitett. ..Készpénz ' 68186" jeligére a Hirdetőbe. x Főútvonalon levő, magasföldszintes szoba-mellékhelyiség, fáskamrás lakásorriat elcserélném száraz szoba, konyha. spelzos lakásért. „Költségtérítéssel 3885" jeligére Sajtóházba. Ház lakásátadá*-c:l eladó. Buszmegállóhoz közel. X. u. 386. szám. Petöflteiep. x Kiskun dorn7smán házhely melléképülettel villamosmegállónál eladó. Bocskai u. 2. Kisebb házat vennék részletre 20 000 készpénz, a többi 1000.- Ft havi részlet. „Bárhol 68283" jeligére a Hirdetőbe. Sürgősen eladó egy szoba-konyhás lakás mellekepületekkel, 400 n-öl szőlő, 400 n-öl kert, 800 n-öl legelővel — 16 darab eperfa. Krisztin Imre, Rúzsa 798. sz. Perfekt gyors- és gépírónőt keresünk 5 hónapos időtartamra 1965. április 15-töl. önéletrajzot „Szülési szabadság b8296" Jeligére a Magyar Hirdetőhöz kérjük beküldeni. HÁZASSÁG Magánházát veszek készpénzért és belvárosi 1 szobás összkomfortos cserelakás van. „3869" jeligére Sajtóházba. Perfekt gyors- és gépírónőt keresünk 5 hónapos időtartamra 1965. április 15-töl. önéletrajzot „Szülési szabadság b8296" Jeligére a Magyar Hirdetőhöz kérjük beküldeni. HÁZASSÁG Magánházát veszek készpénzért és belvárosi 1 szobás összkomfortos cserelakás van. „3869" jeligére Sajtóházba. Csinos, elvált, szellemi dolgozó nő férjhez menne 38—48 év közötti, lakással rendelkező értelmiségi férfihez. ..Nyugodt életre vágvom 3902" Jeligére a Sajtóházba. EG V EB Kisebb magánházat vagy házrészt vennék, 35 000 kp, többit részletre. „Jól jár 3904" Jeligére a Sajtóházba. Csinos, elvált, szellemi dolgozó nő férjhez menne 38—48 év közötti, lakással rendelkező értelmiségi férfihez. ..Nyugodt életre vágvom 3902" Jeligére a Sajtóházba. EG V EB vennők beköltözhető lakreszt költségtérítéssel, házat, házrészt, vagy szövetkezeti lakást, átvennék. „Készpénzért 3901" jeligére a üejtóházba. Csinos, elvált, szellemi dolgozó nő férjhez menne 38—48 év közötti, lakással rendelkező értelmiségi férfihez. ..Nyugodt életre vágvom 3902" Jeligére a Sajtóházba. EG V EB vennők beköltözhető lakreszt költségtérítéssel, házat, házrészt, vagy szövetkezeti lakást, átvennék. „Készpénzért 3901" jeligére a üejtóházba. Cipófestés minden színben szakszerűen készül Széni Miklós u. 7. Felsőváros, x vennők beköltözhető lakreszt költségtérítéssel, házat, házrészt, vagy szövetkezeti lakást, átvennék. „Készpénzért 3901" jeligére a üejtóházba. Figyelem! Wartburg és Trabant gépkocsiját kézinditásra szereltesse (kurblira újítás) Bódi Pal, Makó, Eötvös u. 44. Telefon: 391. 800 n-ol föld paprikának kiadó. Pálfl u. 30. X ÁLLÁS Figyelem! Wartburg és Trabant gépkocsiját kézinditásra szereltesse (kurblira újítás) Bódi Pal, Makó, Eötvös u. 44. Telefon: 391. CSONGRÁD megyei Gépállomások Igaz. gatósága Szeged környéki gépállomásokra hosszabb gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt keres felvételre. Jelentkezés személyesen vagy írásban (Szeged. megye tanács épület, Rákóczi tér, 419. szoba.) x Asztalost keresek méhkaptérak Javítására. szerszám, műhely van. Alföldi u. 28. CSONGRÁD megyei Gépállomások Igaz. gatósága Szeged környéki gépállomásokra hosszabb gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt keres felvételre. Jelentkezés személyesen vagy írásban (Szeged. megye tanács épület, Rákóczi tér, 419. szoba.) x Idős, beteg asszony mellé nanl 6—7 órás elfoglaltságra keresünk ápolónőt, "agy erre hivatott alkalmas személyt. ..Leinformálható 3921" jeligére a Sajtóházba. r Az Igási Állami Gazdaság férfi és nöi ujuqjiíierőt szerződtet Időszaki munkára. növénytermelési munkakörben, fejadagot, napi étkezést és szállást biztosítunk. Szerződés köthető n gazdaságban és P&mjcr Sándornál. Makó. Bajza u. 51. x Idős, beteg asszony mellé nanl 6—7 órás elfoglaltságra keresünk ápolónőt, "agy erre hivatott alkalmas személyt. ..Leinformálható 3921" jeligére a Sajtóházba. r Az Igási Állami Gazdaság férfi és nöi ujuqjiíierőt szerződtet Időszaki munkára. növénytermelési munkakörben, fejadagot, napi étkezést és szállást biztosítunk. Szerződés köthető n gazdaságban és P&mjcr Sándornál. Makó. Bajza u. 51. x Szappancsere Szent Antal utca alatt van. Ur.lversal Ktsz. Az Igási Állami Gazdaság férfi és nöi ujuqjiíierőt szerződtet Időszaki munkára. növénytermelési munkakörben, fejadagot, napi étkezést és szállást biztosítunk. Szerződés köthető n gazdaságban és P&mjcr Sándornál. Makó. Bajza u. 51. x Eseruyőjavitások es áthúzások miatt forduljon bizalommal Steiner esernvőjavitóhoz Attila utca 9. szám. Szakszerű es pontos kiszolgálás. Festett bútorüzlettel szemben. Felveszünk gimnáziumi érettségivél rendelkező. katonaviselt dolgozót. Rádiószondázó Állomás Szeged. Bajai út. — Jelentkezés 16—18 óráig. x Eseruyőjavitások es áthúzások miatt forduljon bizalommal Steiner esernvőjavitóhoz Attila utca 9. szám. Szakszerű es pontos kiszolgálás. Festett bútorüzlettel szemben. Felveszünk gimnáziumi érettségivél rendelkező. katonaviselt dolgozót. Rádiószondázó Állomás Szeged. Bajai út. — Jelentkezés 16—18 óráig. x Orajavitás olcsón, megbízhatóan, felelősségvállalással — Kreiner órásnál Szeged, Tábor u. ne Bartók Béla (Valéria) tér sarok Vasárnap, 1965. március 7. DH-MAGYARORSZA9 7