Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

Közéletünk hírei KÁDÁR jAnos fogadta hazánk űj bukaresti nagykövetét Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormán' elnöke fogadta Vince Józsefet, hazánk új bukaresti rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyére. a magyar parlamenti küldöttség látogatásai A Lengyelországban tartózkodó magyar parlamenti küldöttség Vass Istvánnénak, az Országgyűlés elnökének a vezetéséved vasárnap Szczecin nevezetességeivel ismer­kedett, hétfőn délelőtt meglátogatta a turoszówi erőművet. A küldöttséggel hétfőn együtt utazott Román Nowak, az Államtanács tagja, majd csatlakozott ahhoz Czleslaw Wycech, a lengyel Szejm elnöke. A magyar parlamenti küldöttség megtekintette a bar­naszénbányászat automatizált külszíni fejtéseit és az erő? művet. Itt a wroclawi vajdasági tanács, .a járási pártbi­zottság és az üzem vezetői fogadták a vendégeket. A kombinát meglátogatása után Zgorzelec-ben díszebédet rendeztek a magyar küldöttség tiszteletére. A delegáció délután folytatta útját Opoléba, ahova este értkezet meg. (MTI) Előkés z üt etek VIT­re i Világszerte készülnek a fiatalok a 7X. Világifjúsági Találkozóra, amelyet július 28. és augusztus 7. között rendeznek Algírban. Az ed­digi baráti találkozók euró­pai fővárosokban zajlottak le, először kerül rá sor más kontinensen, ezúttal egy gyarmati iga alól felszaba­dult afrikai országban. A Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség is bejelentette már részvételét a VIT-en. A napokban megalakul az elő­készítő bizottság, amelynek feladata a delegáció tagjai­nak megválasztása. Munkás-, paraszt-, értelmiségi fiata­lok, a kulturális élet kiváló­ságai, sportolók reprezentál­ják majd Algírban a magyar ifjúságot. Előreláthatólag turistacsoport is utazik a IX. VIT-re. Hajnali háromkor: „Jó napot!" Tavaly, amikor a korábbi elnöknek a sok-sok felhaj­tott borospohár után vég­képp betelt a becsületpoha­ra, összehívta a vezetőséget, bevezette a szobába az űj agronómus elnökjelöltet, megmondta a nevét: Papp Tibor, itt van, folytassák. S azzal ő elment. Afféle „ma­gányos farkas" volt, egy kis kofferrel jött, azzal is ment Színét sem látták azóta a megyében. A vezetőség pedig — tisz­telet néhány kivételnek — nem örült. Másnap a tehe­nészek is behozták a sajtárt, meg a fejőszéket: „itt a szerszám, tessék, fejjen". A kocsisok nem fogtak be. Csak akkor hajlandók — mondták —s ha megkapják a kommenciót. Bármily fur­csa ugyanis, a hajdani ura­dalom világából titokban itt visszaállították a komraen­ciós cselédrendszert. Csak­hogy mérni való „kommen­ciós gabona" semmi nem volt Az egyik padláson az­után mégis talált az új el­nök 80 mázsa „ocsút", ami csak papíron volt ocsú. Ez­előtt meríthetett belőle, aki akart Merítettek is, mert jó minőségű búza volt az, s a bort, meg a sört a majori gebines sem adta ingyen. Ez éppen kifutotta az ellenőriz­hetetlen „kommenció" já­randóságokat Mondom, el­lenőrizhetetlen, mert akkor sem főkönyvelő, sem agro­nómus nem volt, mindenki magának írta a teljesítmé­nyeket S ezzel most már örökre lezárult a sírjából feltámadt kommenciós világ. Ettől kezdve 30 forintos ga­rantált munkaegységért foly­tatták a fogatosok a mun­kát; Messze benn Jártak már a tavaszban, de a növényter­mesztők mégis otthon ültek mind. A talajelőkészítést, vetést elvégezték a gépek, s kapálni kellett volna már. Az új elnök kihirdette, ha már úgysem dolgozunk, ak­kor gyűlésezzünk. Bali Fe­renc elvtárssal, a járási pártbizottság egyik munka­társával járták a házakat. Végül sikerült megegyezni a részes művelésben, s kezdtek szállingózni az emberek a földekre. Külön története van itt a tavalyi aratásnak is. A hangadók, a korábbi elnök ivócimborái alkudoztak: csak így. csak úgy aratunk. S amit kértek, az • képtelenség­volt. Nagv meglepetés érte őket. amikor észrevették, hogy az „új vendég" már egymaga is learatott. Az aratógépek mellé külső se­gítséget is kapott a gabona összerakásához. Ideges, elemi erővel szakadt fel az embe­rekben a munka utáni vágy. "Ha nem arattunk, nem is kaphatunk gabonát, legalább a cséplést ne hagyjuk. Ez­után, emlékszem — mon­dotta Papp Tibor — hogyha hajnali 3 óra után 10 perc­cel érkeztem ki a határba, mindig jó napottal köszön­tek az emberek. A korábban felülkereke­dett kishitűség (amikor a A dóci pálfordulás txnttiiitiiittiiiiiiiitiiiiiiiniitifiiffiitiirtiiiiifMtiitiiiifiiiiiiiitiiiitiftitiiiiifiiiitiiti iditiHitrttitii szorgalmas, becsületes em­bereknek átmenetileg hall­gatni kellett), a rossz szel­lem végnapjai voltak ezek Dócon. Az új elnök életének pedig a legnehezebb napjai. Agronómus létére vagy meg­áll a földön, melyre azért küldték, hogy termeljen rajta, vagy pedig kiengedi a talpa alól, s megbánja azt az órát is, amikor erre a pályára szánta magát. Tel­tek felette a nehéz hetek, hónapok, csak később ér­tette meg, hogy itt még ezer­nyi szálával jelen van a múlt is. Vannak jobb sorsra érdemes parasztemberek, akik megöregedtek ugyan, de alig jártak életükben mesz­szebb a hajdani irdatlanul nagy grófi uradalom hatá­rán. Nem látták még az or­szág fővárosát sem, azt meg éppenséggel el sem hiszik, hogy jó szövetkezetek is lé­teznek. Elment az első autóbusz háromnapos országjárásra, s a dóci gazdák még a festői Duna-kanyarba is eljutottak. Később még egy társas ki­rándulást rendeztek a fővá­rosba. S bármily furcsán hangzik is, mindez elegendő volt ahhoz, hogy az új ag­ronómus-elnök megsokszo­rozza önmagát. A falu em­berei most már végképp mellé álltak. Nagy ünnep volt a minap. A Virágzó Tsa gazdái fehér asztalnál ültek, s meghall­gatták négyéves szövetkezeti tagságuk óta az első mér­legbeszámolót, aminek nem az volt a lényege, hogy „dol­goztak, amit dolgoztak, nem jár érte semmi", hanem az, hogy most már nyereséges a közös gazdálkodás. Eltűnt az 1963-ról maradt majd 1 milliónyi mérleghiány, ugyanakkor 4 ezer forinttal magasabbak a személyi jö­vedelmek is annál, ameny­nyit terveztek. Pedig itt tu­lajdonképpen csak fél évre lehet számítani a munkát, hiszen azelőtt csak vártak az emberek, ki ezért, ki azért. A korábbi vezetőség az egész gazdaságból 1963-ról összesen csak 857 ezer forint termelési értéket tudott el­számolni, a tavalyi terme­lési érték viszont már ugyanezeknek az emberek­nek a keze nyomán 1 millió 874 ezer forint volt. Tavaly ilyenkor az 1 szántóegységre jutó gazdálkodási eredmény mínusz 43 forintot tett ki. Mondhatnánk úgy is: hol­danként 43 forintot nyert vofna az ország, ha a dóci Virágzó Tsz nincs a szövet­kezetek sorában. Most nyolc hónappal a pálfordulás után holdanként már 446 forint nyereség is mutatkozik. Csaknem megkétszereződtek a közös termelési alapok és 76 ezer forint még a tarta­lékszámlára is jutott A most elhangoz tt elnöki beszámolót érdemes meg­őrizni s majdan a falumú­zeumba tenni. Másként se­hogysem értenék meg a ké­sői unokák, miként lehetsé­ges, hogy „csak" 5 mázsa burgonya termett egy hol­don, a rákövetkező eszten­dőben meg már 44. Ebben az évben csaknem meghá­romszorozódott a kukorica­termés is. Azt is nehéz lesz megérteni egykor, hagyan „tudott" a közös vagyon egyszeriben 900 ezer forint­ról 2 millió 300 ezer forintra gyarapodni. A 66 éves Ignác Márton bácsi talán a legjobban bí­zott abban, hogy előbb-utóbb ide is elérkezik a jobb élet. S tavaly már munkájáért neki is jutott annyi, mint amennyi valamikor az ura­ságnál két évi kommenció volt Azután itt van Búza Istvánné, 13 ezer 228 forint érték van az elszámolási lapján. A 64 éves Pamuk Istvánné is több mint 6 ezer forintot kapott. Bürgés József mint fiatalabb állandó mun­kás 17 ezer 536 forint jöve­delemhez jutott. S vannak itt — ha egyelőre nem is nagyon sok —, 25—28 ezer fo­rint körüli jövedelmek is. És most már nemcsak Papp Ti­bor, másik is hiszik, egy újabb esztendő múltán lesz itt még több is. Csépi József Takarékosság a párttitkár szemével Fillérek helyeit milliókat A Szegedi Tervező Vállalat pártirodájában beszél­getünk. Helyesebben: csak Kósa Mihály párttitkár beszél mintegy hangosan gondolkodva, mi többnyire hallgatunk. Érdemes. Komoly problémákat boncolgat lényeglátón és kommunista felelősséggel. Elégedetlen azzal a takarékos­ságfelfogással, amely a tervező vállalatnál és másutt is gyakran nem látja a fától az erdőt és ezért könnyen mel­lékvágányra terelheti ezt a rendkívül fontos feladatot. Elsősorban a kommunisták öntudatára, bátorságára apel­lál, amikor szóvá teszi, hogy kicsinyes fillérezés és „le­fedező" formális intézkedések helyett tényleges takarékos­ságot kell megvalósítani. Hadd álijan alább minden úgy, ahogyan a pártszer­vezet titkárából szenvedélyesen felbuzogott: Átfogóbb intézkedésekkel Feleslegesnek tartom az úgynevezett ceruzabél taka­rékosságot Gondoljuk csak meg: a tervező mérnökök és technikusok tíz- és százezer forintok sorsát döntik el a pauzpapírra húzott néhány vonallal, tehát súlyos össze­gek felhasználásáért felelő­sek. Ugyanakkor azonban a könyvelőség kínos precízen nyilvántartja, hogy mikor, hány ceruzabelet vételeznek fel. Nevetséges tehát, hogy egyrészt lényegében rájuk bízunk milliókat, másrészt bizalmatlanok vagyunk irán­tuk a jelentéktelen dolgok­kal való takarékosságot ille­tően. Állítom, hogy nem itt, hanem másutt folyik el a sok pénz — erre is rátérek majd. Ha vannak nálunk nyug­talan emberek a közvagyon pocsékolása miatt, én közé­jük számítom magam. Azt azonban nem értem, mi a takarékosság abban, hogy például a vállalat gépkocsi­jával csak több személy me­het egyszerre kiszállásra. Talán meghökkentően hang­zik, pedig szerintem ez is merev bürokratizmusra vall. Rendben van, törekedni kell az autó jobb kihasználására, lehetőleg ne szaladozzon üre­sen. De amikor például Bé­késcsabán csak egyetlen mérnöknek van dolga, (an­nak viszont sürgős), akkor kár erőltetni mellé még má­sik két személyt is, akik többnyire csak kocsikázni mennek, idehaza pedig hasz­nos munkát végezhetnének. Drága időpazarlás Rosszul értelmezett taka­rékosság az is, hogy az autó­tulajdonos tervezők egy-egy budapesti út alkalmával nem számolhatnak el még egy vasúti jegy árát sem. Mi következik ebből? Az autó­sok is rendszeresen vonat­tal utaznak a délutáni elő­adásokra is, s mivel aznap nem tudnak hazajönni, szál­lodát fizetnek, két napidíjat számolnak el és két napig a munkából is kiesnek. Mennyivel egyszerűbb és ta­karékosabb dolog lenne, ha a gépkocsival rendelkezők megkapnák a vasúti jegy árát! Fél nap alatt lebonyo­lítanák az ilyen pesti uta­kat és a tapasztaltakat már másnap gyümölcsöztethet­nék a tervezőasztalnál. A kicsinyes takarékosság na­gyon hasonlít a múlt esz­tendeihez, amikor kiadtuk a jelszót, hogy a szobákban éppen csak be kell melegí­teni egy kicsit. Megspórol­tunk néhány mázsa tüzelőt, de közben rengeteg értékes munka veszett el, mert a tervezők egész nap a kályha közelében dörzsölgették uj­jaikat Nagyon igaza van Kádár János elvtársnak, hogy a munkahelyen véget kell vet­ni a kaszinózásnak. De ha a vezetőség úgy értelmezné ezt, hogy mától kezdve senki nem ihat meg egy feketét sem, kétséges, hogy elér­nénk-e a párt által kitűzött nemes célt. Kapkodás, szervezetlenség A garasoskodás alkalmas arra, hogy a vétkes pazarlá­sokról elterelje a figyelmet Miközben agyon adminiszt­ráljuk az említett periféri­kus takarékosságot, nehéz milliók mennek veszendőbe. Ennek oka pedig a beruhá­zások lebonyolításánál ta­pasztalható kapkodás, szer­vezetlenség. Egész sor pél­dát említhetek. A Bécsi kör­úti lakótelep építésének el­ső üteméhez már hozzáfog­tak. Mivel azonban a máso­dik ütemhez szükséges mély­fekvésű, feltöltésre váró te­rületet még nem sajátítot­ta ki a tanács, az első ütem bontási és alapozási munká­lataiból származó törmeléket, illetve földet mintegy 75 ezer forintos költséggel más­hová kell elszállítani Ugyancsak 75 ezer forintba kerül majd ennek a vissza­fuvarozása, mert a második ütemezés szerinti területen csak a talajszint feltöltése után kezdődhet meg az épít­kezés. Világos, hogy ez a Konzervgyári gépek exportra A győri Kisalföldi Gépgyár ebben az évben húsz borsó­feldolgozó gépsort és 18 egyéb konzervgyári berendezést szállít szovjet megrendelésre. Az óránként 1200 kiló borsó feldolgozására képes „borsóvonalon" a learatott és kicsépelt borsót mossák, tisztítják, osztályozzák, elő­főzik, lével adagolják, majd üvegekbe töltik és sterili­zálják. A gyár március 25-ig mind a búsz gépsort elké­szíti. Képünkön: Szalagszerűen állítják össze a szerelők a borsó előfőzőt MTI Foto — Hadas 3. felv. 150 ezer forint megtakarít­ható lenne, ha a kivitelező előrelátóbb lett volna. Vagy ott van egy orosházi 16 tantermes iskola építése. Mivel a beruházó csak két év múlva tervezi a csator­názást azon a területen, most mintegy 200 ezer forint felesleges kiadással helyi víztisztítót és szennyvij-elve­zetőt kell készíteni az iskolá­hoz. Az ésszerűség és a ta­karékosság követelménye szerint vagy a környék csa­tornázását kellett volna két évvel előbbre hozni, vagy az iskola kivitelezését ennyi időre elhalasztani. Felesleges tervdokumentációk Tovább megyek. Mindenki tudja, hogy jelenleg szűk a tervező kapacitás. Egyes be­ruházók mégis megrendel­nek olyan tervdokumentá­ciókat amelyeket valami­lyen oknál fogva nem hasz­nálnak fel, hanem fiókban tárolnak. Két évig őrzik, utána pedig eldobják, mert akkorara elavulnak, korsze­rűtlenné válnak. Ez tipikus példája a drága szellemi munka pocsókolásának. Rengeteg energiát és költsé­get emészt fel a tervek me­netközbeni rendszeres vál­toztatása is. A kecskeméti művelődési ház terveit alig több mint egy éven belül háromszor kellett módosí­tani, mert a beruházó nem gondolta meg alaposan, hogy mit akar. Tavaly 19 érték­határ feletti beruházás vál­tozott meg, amely ba 14 sajnos, a szegedi városi ta­nácsé volt. Nem tisztázták előzőleg a helyeket, a fűtési módokait, a közműves! tési problémákat, stb. Így szökik el gyakran az állam pénze, mintha higany volna, és mégis alig történik felelősségrevonás. A beruhá­zónak is meg van a maga problémája, ha az ő pana­szát hallgatjuk, mintha neki is igaza volna. Mégsem nyugodhatunk bele ebbe az áldatlan helyzetbe. Vélemé­nyem szerint a beruházások karüli rendetlenségek, pa­zarlások megszüntetését az Í6 gátolja, hogy — a kibic­nek semmi sem drága — különféle szervek egész sora szól bele a tervek megvaló­sításába. Az egyik ezt, a másik azt kifogásolja, mi­közben a beruházás késik és a költségek fölöslegesen nö­vekednek. Vállalatunk nyolc pél­dányban köteles egy-egy tervdokumentációt elkészí­teni. A beruházók azonban gyakran 20—25 példányt, is rendelnek — ki tudja, mi­lyen célból. Adnak belőle fűnek-fának, a fiákban is tartanak egyet-kettőt vala­miféle biztonsági meggondo­lásból. Ez pazarlás. Nem is beszélve arról, hogy a há­romezer forintos fizetésű mérnökök tervezés helyett gyakran e sokpéldányú ter­vek szortírozásával, összeál­lításával töltik az időt. Hogyan takarékoskodik a tervező? Mindezek a problémák ál­landóan foglalkoztatják a vállalat kommunistáit. A párt vezetőségnek rengeteg idejét rabolják el, s emiatt képtelen megnyugtatóan el­lenőrizni. hogy egy-egy új terv készítésénél milyen anyagot, hogyan használ fel a tervező, takarékosan gon­dolkodik-e vagy sem. Pedig olykor erre is szükség lenne. Az elmondottakkal csak azt kívántam érzékeltelni, hogy nem akármilyen taka­rékosságra van szükségünk. Csökkentsük a levélpapír és a gemkapocs költségeit is, ha mód van rá, tudnunk kell azonban, hogy egy kis előrelátással, nagyobb szer­vezettséggel fillérek helyett milliókat takaríthatunk meg a népgazdaság számára. F. NAGY ISTVÁN Kedd, 1965. március 2. QIl.MíCtiiobcti* 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom