Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-20 / 43. szám

ST-központ Moszkvában A Moszkva folyó partján már megkezdődött az épít­kezés. A KaHnyin-hídnál, az Ukrajna szálló tőszomszéd­ságában, ötvenezer négyzet­méteres területen földgépek ássák a Kölcsönös Gazida­sági Segítség Tanácsa szá­mára épülő új székház alapjait. Az építkezésben és a berendezésben valameny­nyi KGST-ország részt vesz majd. A hatalmas épületcsoport­ban a KGST titkárságának 29 emeletes épülete mel­lett szálloda, tanácsterem, étterem készül. Csak a tit­kárság székházában mint­egy húszezer négyzetméter­nyi lesz a hivatali helyisé­gek összes alapterülete. Piros betűs napok a családban A maketten látható palota építésénél felhasználják a nagyüzemi építkezési mód­szerek eddigi tapasztalatait. Mind a száz méter magas főépület, mind a mellék épületcsoport többi egysége „gyárilag" készül, s csak az előregyártott elemek ösz­szeillesztésére, összeszerelésére lesz szükség. Az építkezésben a Szovjetunió külön­böző köztársaságai és területei, valamint a testvéri szocialista országok mintegy ötven iparvállalata vesz részt Búg a mosógép. Biczók né­ni a hubzó-zubogo vizet né­zi, fél füllel meg özvegy Né­meth Jánosné szavaira figyel. Hétköznapi dolgokrol beszél­getnek, mivel gondolataik is az élet mindennapos ösvé­nyein koszainak.. . Am be­lép egy újságíró, s azt mondja: a család piros betűs napjairól szeretne írni. Az örömökről. Húsz év emléke­zetes családi eseményeiről. És oda a lélek mindenna­pos békessége. Mert olyan az életük, hogy ha örömükről szólnak, a keservet is vil­lantja az emlékezet. Boldog­ságuk könnyes ékszer küzdel­mes életükbe rejtve. Üssük fel hát a családi eseménynaptárt, mely nincs megírva, nincs kinyomtatva, melynek nem látni sem feke­te, sem piros betűjét. Csak bennük él. A csodálatos rubin rúd A műit évi fizikai Nobel­díj nyerteseinek munkássá­ga is az érdeklődés homlok­terébe állította a laserek kérdését. A technikának ez az új rubinrúdból készített „varázspálcája" az elméleti tudomány számos eddigi „la­boratórumi" eredményét a gyakorlatban hasznosítja. A laser viszonylag egysze­rű szerkezet: rubin alumí­niumoxidrúd, melynek kris­tályrácsában minden kétez­Mikrominiatűr laserberendezés. Nyíl mutat rá a rubin­rudas részre. A készülék nagyságát a gyufafej nagy­sága is érzékelteti ieiMB - "WJX, , Híradástechnikai információkat közvetítő laserberendezés redik aluminiumatom he­lyén krómatom helyezkedik el. A rubinrúd lapjainak ezüst bevonata úgy készül, hogy az áthaladó fényt ala­serrúd egyik végén ne tart­sa vissza. Az így előkészí­tett rudat nagy teljesítmé­nyű villanólámpa közelében helyezik el, ennek a fénye a krómatomokra olyan ha­tást gyakorol, hogy azokból fotonok indulnak el. A laser a keletkező fotonokat egy nyalábban tartja és felerő­sítve bocsátja ki. A lasersugarak rendkívül sokoldalúan hasznosítha­tóak. A híradás céljára úgy­IJ » I J' ' " Kísérleti hold járművet készitettek Amerikában. A •"|"» "I MM 3_g méter hosszú, 1,5 méter szeles, különleges kerekekkel felszerelt közlekedési eszköz állítólag másfél méteres akadályokon is átsegiti majd a holdutast. Az eredmény ellenőrzésére egyelőre várnunk kelL nevezett információkat le­het fény útján továbbítani. Ilyen módon történnek pél­dául a rádiós és a televíziós adások közvetítései. Hogy milyen hatalmas lehetőséget rejt magában ez az új metó­dus, arra talán elegendő egy adat: egyetlen lasersu­gár huszonötezer adást is sugározhatna, tehát többet, mint amennyit a ma mű­ködő összes rádió- és tele­vízióadás igényel. A laser-radarral a Hold­ról ls pontosabb informá­ciókat kapunk. A párhuza­mos sugarak a Holdra érve mindössze 3 kilométer su­garú területről verődnek vissza és a viszonylag kis területet „letapogatva" pon­tosabb értesüléseket nyújta­nak, mint a másfajta méré­sek. A laser sugarával az ener­giaátvitel kérdésében is nagy haladást értek el. El­méletileg tízezer wattnyi energiát 1500 kilométer tá­volságra is át lehet vinni. A megvalósítás esetén nem kell az energiaforrások kö­zelébe telepíteni a különbö­ző üzemeket, hanem fény útján is megérkezhet az energia. Különösen jelentős ez klimatikus szempontokból szélsőséges helyeken, a Sark­vidékeken, vagy a hatalmas sivatagok alig elérhető ré­szein, ahol a természeti kin­csek kiaknázásához és az emberi települések fenntar­tásához szükséges energia, vezetékek nélkül, kisugár­zott fény útján érkezhet a helyszínre. T. P. zsákra feküdtem a kemény padión. — Biczók néni el­hallgat, könnyekkel küzd. Németh néni töri meg a csendet: — Nekem hét unokám van. Képzelje, a Piroska kis­lánya mar idegen nyelveket tanul. A kis Antika meg épí­tész vagy mérnök lesz, ha megnő. Hát lehet is! Kitün­tetéssel tanulnak az iskolá­ban. 1958 1 1945 Tavaszon ml is gazdák lettünk. Másfél évtized napszámoskö­dás után 5 hold 400 négy­szögöl földet kaptunk a de­mokráciától. Persze nem volt mivel megművelnünk. Mond­tam, hogy addig cselédke­nyéren, napszámból éltünk. Két év után aztán sike­rült igavonó állatot vásárol­nunk. Most már a magunk földjén, magunknak dolgoz­tunk. Megszabadultunk a szolgasorstól. Az elismerő okle­vél — mutat a szo­ba falára Biczókné — meg­lepett. Es jól is esett ez a megtiszteltetés. A termelőszö­vetkezetben végzett munká­mért kaptam. 1948-ban lép­tünk be a tsz-be, azóta nem is hagytuk cserbe. Mindket­ten dolgoztunk, mindenünk onnan van. A férjem jelen­leg raktárnok. 700 munka„ egysége van. Én betegeske­dem — emlékezik. Míg cselédek, napszámo­sok voltak, nem szoktak hoz­zá a munkáskéz megbecsü­léséhez. A tsz-ben ismerték meg mindketten (hiszen a férje is kapott kitüntetése­ket). hogy a dolgos embert tiszteli a közösség, a társa­dalom. , Q-Q | Ezt a házat, mely­4 I ben vagyunk, ek­1951 A fiam éjszaka ér­kezett haza. — Ml lett a vLzsgaered­ény? — kérdeztem. Kál­in levetette sapkáját és paszodó fejére mutatott: — Ez, édesanyám. De az egyenruháján láttam alhadnagyi rangot. Tudja, . fiam mindig jó tanuló volt, em tudtuk iskoláztatni. Ci­lészinas lett, 1948-ban ala­pító tagja volt a sándorfalvi ktsz-nek. A katonaságnál az­tán kitűnt, elvégezte a Pe­tőfi Akadémiát. Az urammal együtt nagyon boldogok voltunk. Németh néni hallgatja a háziasszony beszédét, öreg­anyókás, ráncos arca csupa kíváncsiság. Aztán közbe­szól: — Az én fiam ls, a Józsi szintén a maga erejéből ta­nult. Mérnök a gépállomá­son. Dorozsmán. Piroska lá­nyom meg a főiskolán tanit Valami adjunktus ... Pedig az uram cseléd volt a deszki tanyákon. Húsz éve meghalt szegény. Magam neveltem fel a három gvereket... Hej, ha az apjuk láthatná. | iq- i | Nagyanya lettem. I 1VJ 1 I Két unokával aján­dékozott meg az élet. Két kisfiúval. Kálmán előreha­ladt a katonai pályán, a lá­nyom se szűkölködött sem­miben. Milyen más gyermek­koruk lesz az unokáimnak, mint az enyémeknek, meg magamnak is. Hálát érez­tem mindazok iránt, akik ezt megadták nekünk, sze­gény embereknek. Én árván nőttem fel, cse­lédkenyéren éltem Este két­ujjnyi vastagságú szalma­kor vettük. Három szoba és konyhq. Mondta is az uram ha 30 évvel ezelőtt itt kezd­hettük volna az életet... Mert, tudja-e, én ebben a házban szolgáltam 1929-ben. Innen mentem férjhez — ma­gyarázza Biczók néni. Harminc esztendő kellett, hogy vissztérjen. De már a ház asszonyaként. Volt ugyan egy kisebb lakásuk is, 1938­ban gürcölték össze. Nap­számból, mosásból, részes aratásból. A lakás szépen bebútoroz­va. Van-e olyan, mint a régi úrasszonyé? — Bizony, az egy cseppet sem volt szebb. A miénk sokkal modernebb. Meghívót kaptam Pestre a Zrínyi 1962 Katonai Akadémia végzett­jeinek ünnepélyes diploma átadására. Mire megérkez­tem, már felsorakoztak az udvaron az ünnepeltek. Köz­tük állt a fiam is. Akkor már százdos volt. Egyenként szólították ki őket. Azt még láttam, hogy Kálmán kilép a sorból, aztán semmit. A könnyek miatt. (Elhallgat, megindultságával küszködik. Németh néni meg­értően bólogat.) — Életem legboldogabb napja volt. — fejezi be a történetet Biczókné. • Két édesanya, két egysze­rű parasztasszony a százez­rek közül, emlékezett a csa­lád piros betűs eseményeire. Pontosabban: az anyai szív piros betűs napjaira. Ügy ér­zem. ezzel húsz esztendő értel­méről is szóltak. Saját sor­sukban és gvermekeik életút­jában két világ lényege sű­rűsödik. Balogh Ödön Fűszer, csemege és hentes szakmába 8 általános Isko­lai végzettséggel fiú tenulókat felvesz a Szegedi Élelmi­szer-kiskereskedelmi Válla­lat. Jelentkezni a személyzeti vezetőnél. Szeged, Kállai ödön u. 2. 87895 Parkettázást. épületüvege­zést, vízvezeték-szerelést és mindennemű lakaios mun­kát azonnaii kivitelezésre vállal a lakosság részére * Szeg* ­di Építő Ktsz, Szeged. Brüsszeli krt. 8. xK. 18 Az ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz: hidegburkolő szakmun­kásokat, kubikos brigá­dokat és építőipari se­gédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged. Bocs­kai u. 10—12 Munkaerőgaz­dá'lkodás. X67749 Felveszünk sertésuoudozó és íogafos dolgozókat. Hizlalda, Do­rozsmai u 23. X122Ö9 Szombat, 1965. február 30. DÉL-MAGYARORSZÁG ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom