Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-18 / 41. szám

Három nap — három edzőmérkőzés Tegnap újabb előkészületi mérkőzéseket játszottak a szegedi labdarúgó-csapatok. Érdekes, hogy az SZVSE kedden az UTC-vei találko­zott A vasutas-együttesnek ma is volt mérkőzése, hol­nap is kiállnak, még hozzá komoly ellenfél, a SZEAC n. ellen. A mindennapos mérkőzések magyarázata: sok a játékosuk ós az elő­készületek során mindenkit megfelelően akarnak foglal­koztatni. Alsóvárosi MAV—Szegedi VSE II. 5:2 (4:1). Szabadság tér. Vezette: Veres Gy. Al­sóvaros: Katona — Jani, Batid, Varga X. — Mada­rász, Vollenszki — Pacsi ka, Dudás. Tombácz II., Fodor, Károlyi. SZVSE: Budavári — Martus, Szabó, Agócs — Gera, Tóth II. — Juhász I., Szűcs, Szamosvölgyi, Bllt­sik (Zsemberi), Kalmár. A havas pályán az SZVSE támadásaival Indult a játék. A 19. percben Szúcs révén megszerezték a vezetést. 0:1. A gól után feljöttek a ha­zaiak, akik a 29. percben Pa­csi ka. majd a 34. percben Károlyi góljóval megfordí­totlák az eredményt. Az SZVSE csatárainak nem ment a gollövés, annál job­ban használták ki helyze­teiket az alsóvárosiak: a 39. percben Pacsika, majd utá­na Károlyi I. révén 4:l-re állították be az első félidő eredményét. Szünet után is jó iramú volt a játék. A 9. percben Pacsika nagy lövé­se a hálóban kötött ki: 5:1. A gól után hevesen táma­dott az SZVSE, de csak ti­zenegyesből szépített, Mar­tus révén. Szegedi EAC I.—Szegedi EAC n. 3:2 (3:2). SZEAC stadion. Vezette: Spitzer Első csapat: Tóth — Kővári, Cserkó, Kürtösi dr. Arató — Dezsőfi, Reményik — Saeke IMI res, Nemes. Gilicz, Boros dr. Második csapat: Pólyi — Stumpí, Várhelyi (Bal­ló), Török — Thékes, Pa­taki — Kószó, Szlovák. Ha­jós, Linka. Schrott (Sahin). Az első csapat a tatai ed­zőtáborban bevált 4—2—4-es rendszerben játszott. Álta ­Iában változatos volt a mérkőzés. A havas, mély talajon végig élénk játé : alakult ki, a csatárok sok gyors támadást vezette!:. Szünet után a pontatlan lö­vések miatt a helyzetek ki­maradlak Gőllövő: Boros dr. 2, Nemes, illetve: Ha­jós 2. Szegedi Honvéd—Szegcdi Textilművek 5:3 (1:2). Texti­les-pálya. Vezette: Zvara. Góllövő: Vándor és Gábor 2—2, Sándor, illetve: Husz­ka, Sóki, Strack. Ma újabb előkészületi mérkőzések lesznek. Az Építők a SZAK-kal Újsze­geden. az UTC a Postással a külső Vasutas-pályán, a SZEAC II. az SZVSE I-gyel a felső Tisza-parti stadion­ban találkozik. Mindegyik helyen délután 3 órakor kezdenek. Uj rekordok A zürichi Sport című lap valamennyi férfi atlétikai szamban összeállította a vi­lágranglistát az eddig elért legjobb eredmények alapján. A magyarok közül Zsivótz­ky áll a legelőkelőbb helyen: kalapácsvetésben második az amerikai Conolly mögött. Varjú súlylökésben, Ecksch­midt kalapácsvetésben, Szé­csényi diszkoszvetésben egya­ránt 8., Iharos 5000 m-en 9., Rózsavölgyi 1500 m-en. Má­csár a 3000 m-es akadályfu­tásban a tizedik. A világ ed­dig élt legnagyobb futója a csehszlovák Emil Zatopek egyetlen számban sem szere­pel a legjobbak között és a melbourne-i olimpia hőse, a szovjet Kuc sem listavezető már. A legrégibb eredmény, amellyel még első helyre le­hetett kerülni, 1959-ben szü­letett: a német Martin Lauei ekkor futotta 13,2 mp-es ide­jét a 110 m-es gátfutásban. Húsz évvel ezelőtt történt A szépséges Palócföld (Metzger felv.) Három labdarugó, három régi ls merőn ... Hús/, éven át hétről hétre komoly mérUAzéseken vetlek részt, egy időben a szegedi NB l-es csapatokban Is helyt álltak. I.ehet. hogy még Idén is latjuk őket n pályákon'.'... Bal ről Jobbra: Szabó László kapus (Moravárosl Kinizsi), Nyári III. Tlhor kőzéprsatár (Szegedi Spar­tacus), Sebők Károly balszélső (Szőregi Rákóczi). A félszabadult Szegeden húsz évvel ezelőtt, 1945. feb­ruár 18-ón rendezték meg az első sporteseményt. A SZAK és a Tisza (az akkori SZVSE) labdarúgó-csapata találkozott egymással a Vasutas-stadion­ban. s a játék a SZAK 5:0 arányú győzelmével végző­dött Húsz év távlatából visz­Kzapillamtva érdekes volt a két összeállítás. A SZAK-teták Ludas I. — Tihanyi. Rafia 1 — Ludas II., Kakuxzi, Garal — Dékány, Szőcs, Vörös, Ha­rangozó, Nagy tizenegyükkel álltak kJ, a Vasutasban az ismerteik közül szereptelt Tóth Róbert, Hernádi (aká később a SZAK-hoz távozott), Bakos és Balog). Nem sokára le­játszották a visszavágót és az meglepetésre 4:4 arány­ban végződött. Alakúinak a csapatok Március elején megtartot­ták a Déli Labdarúgó Alszö­vetség első ülését, amelyen kiírták a Szeged környéki bajnokságot. Ez újabb len­dületet adott a labdarúgó­élet kibontakozásának. Már­cius elején a Móraváros, a SZATE (a mai Alsóvárosi MÁV elődje) és az UTC is újra alakult. A játékvezetők is szervezkedtek és március 18-án megbeszélésre jöttek egybe. A hónap végén már egész sor barátságos találko­zót bonyolítottak le és eze­ken az esélyesek győztek. Néhány eredmény: SZAK— Móraváros 8:0. Tisza—SZA­TE 13:1. Tisza—Móraváros 14:0. SZAK—SZATE 7:4. A Délmagyarország már­cius 25-i számában érdekes hír szerepelt. Nyilasi Már­ton ifjúsági szövetségi ka­pitány trlált tart a Vasutas­stadionban és erre a követ­kezőket hívják meg: Kovács (UTC). Mucsi (SZAK), Kor­mányos (UTC), Ludas II. (SZAK). Botos es Heiszig (SZTK). Fodov (UTC). Her­nádi (SZVSE), Hegyes (UTC), Laczi, Szabó (Móraváros), Dékány (SZAK), Nagy L. és Bernáth (UTC), Révész és Takács (SZVSE)... A ne­vek között sok az ismerős, de közülük már senki sem futballozik. Az első bajnokság Április elején azután meg­kezdődött a Szeged környé­ki bajnokság, tizenkét csa­pat részvételével. Az egy­fordulós bajnokságot a Sze­gedi AK nyerte. Egyetlen vereségét a Tiszától szen­vedte el a piros-fekete együttes, megérdemelten 3:0 (1:0) arányban. A második helyezett Tiszát a harmadik helyen végzett Makói VSE és az ötödik HMTE fektet­te kétvállra. Az újonnan megalakult Szegedi MTE negyedik lett. A SZATE-tól szép teljesítmény volt a ha­todik hely megszerzése. A táblázat második felében a következő sorrend alakult ki: a SZFIE hetedik, a Postás nyolcadik, a Móraváros ki­lencedik, a Szőreg tizedik, a Dorozsma tizenegyedik, s az egykor jó képességű, de ak­kor gyengélkedő SZEAC egyetlen győzelemmel az utolsó helyen végzett „Csikar" az egyben Ősszel megkezdődött az első osztályú küzdelem, amelynek mezőnye majdnem teljesen megegyezett az egy­fordulós bajnokságéval. A csapatokban sok fiatal ját­szott. Ekkor tűnt fel két te­hetséges csatár, a szőregi Sebők Károly és a móravá­rosi Sándor Károly is. A ti­zenhét esztendős Sándor „Csikar" (már akkor ez volt a beceneve) a SZATE ellen játszott először az első csa­patban és egymaga hét gólt lőtt. Az eredmény 9:0 volt a móravároslak javára ... Nagyszerű rajtot vett. a Sze­gedi MTE és a Tisza. Az MTE-ben Bundik, Gyurik, Honti, Nyári III. és a na­pokban meghalt Szekeres is játszott. Később az ország el­ső Honvéd labdarúgó-csapa­ta, a Szegedi HSE is felzár­kózott az élcsoporthoz és októberben az SZMTE ellen meglepetésre 1:0-ra nyert A rangadónak is beillő találko­zó gólját a későbbi NB l-es csatár, Rózsavölgyi (Rosen­thal) szerezte. A Szegedi AK ekkor már nem vett részt a helyi baj­nokságban, mert megkezdő­dött az 1945/46-os NB I. Ezt két csoportban, keleti és nyugati beosztásban bonyo­lították le. A SZAK kezdet­től fogva sikerrel szerepelt az újjászületett magyar lab­darúgás élvonalában. M. K. SOROKBAN Ma két tekemérkőzés lesz Szegeden. A SZAK serlegé­ért: Építők—SZAK, ruhagyá­ri-pálya, 7 óra. A ruhagyári kupáért: Kender—Spartacus, SZAK-pálya, 7 óra. « Itthon játssza idei harma­dik bajnoki mérkőzését a Szegedi EAC NB l-es férfi kosárlabda-együttese. Az el­lenfél a Testnevelési Főisko­la lesz. Az izgalmasnak ígér­kező találkozót a Rókusi tor­nacsarnokban rendezik meg vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel. • Két nemzetközi labdarúgó­eredmény: a csehszlovák vá­logatott Mexikóban 1:1 ará­nyú döntetlent játszott az America együttesével. Nyu­gatnémetországban az angol Chelsea 1:0-ra nyert az NSZK válogatottja ellen. A [ megyehatáron túl Az Öblösüveggyár ifjúsági üzeme Nógrád megye két városra (Salgótarján és Balassagyar­mat), öt járásra (a salgótar­jáni, a balassagyarmati, a szécsényi, a pásztói, és a rétsági) tagozódik, területe 2545 négyzetkilométer, lakos­sága száz év alatt megkétsze­reződött: 235 675 fő. A kere­sők közül a mezőgazdaság­ban 35, az iparban és építő­iparban 37, a közlekedésben, kereskedelemben és egyéb népgazdasági ágakban 28 százalék dolgozik. Tavaly az egy munkásra jutó átlagos havi kereset 1904 forint volt. A kiskeres­kedelem forgalma 6,2, a ven­déglátás 7,3, a takarékbetét­állomány 42 százalékkal nőtt, s elérte a 230 millió forin­tot. A föld mélyén tízezernyi bányász dolgozik. Többsé­gük évtizedek óta — apáik, nagyapáik hagyományait őrizve — a munkásmozga­lom katonája. Már a század elején sztrájkokkal zavar­ták a bányabárók nyugal­mát, 1919-ben pedig az el­sők között fogtak fegyvert a fiatal Tanácsköztársasá­gért. Tovább harcoltak a Horthy-fasizmus alatt, a fel­szabadulás óta pedig élen járnak terveink megvalósí­tásában. Az ipart a Salgótarjáni Acélárugyár, a Salgótarjáni Öblösüveggyár és a Salgó­tarjáni Táblaüveggyár, a Zománcipari Művek Salgó­tarjáni Gyáregysége, a Bá­nyagépgyár, az Ötvözetgyár, a Salgótarjáni Erőmű, a Romhányi Cserépkályhagyár, s csaknem harminc tanácsi és szövetkezeti üzem képvi­seli. Az üveggyártás világ­szerte ismert. A Nógrádkö­vesdi Kőbánya Közép-Euró­pa egyik legkorszerűbb ilyen üzeme. Hatalmas mé­retű a lakásépítkezés. Al­kotmányunk születése óta húszezer lakás épült a me­gyében. A megyeközpontban, Salgótarjánban 4—9 emeletes modern házakból álló vá­rosrészek születnek. A falvakban is kényel­mes, új családi házak, ren­dezett utak, járdák, iskolák, orvosi rendelők, óvodák, bölcsődék, művelődési ottho­nok épülnek. A mezőgazda­ság már a szocialista átszer­vezést követő első évben 46 százalékkal több árut adott a népgazdaságnak. Az át­szervezés eredményeként megváltozott a vetésszerke­zet, csökkent a termesztett növényféleségek száma, nőtt a nagyüzemi zöldség- es gyümölcstermesztés, az állat­állomány, fokozódott a gépe­sítés. A gépállomások és állami gazdaságok mellett a terme­lőszövetkezetek gépellátott­sága is nagyon fontos a föl­deken pusztító erózió elleni (Koppány Gy. felvételei.) Palóc kislány Hollókőről Gyula, Endrefalva Krúdy Gyula emlékét őrzi. Az iskolákban terjed a po­litechnikai oktatás. Több mint harmincötezer gyermek tanul az általános, négyezer pedig a különböző szakkö­zépiskolákban, gimnáziu­mokban és mintegy nyolc­százán járnak hazánk más részeibe egyetemre és főis­kolára. Négyezer felnőtt ál­talános-, közép- és egyetemi oktatásban vesz részt, napi munkája mellett. Csaknem ötvenezer hallgató látogat­ja a párt, a társadalmi és ismeretterjesztő szervezetek politikai, kulturális és tudo­mányos előadásait. Egyes gyárakban és a kí­sérleti állami gazdaságokban A putrik helyén modern lakóházak épülnek lóc merné fon a A Csongrád megyei Álla­mi Erdőgazdaság ásotthalmi üzemegységében megkezdték a fenyőmagpergetést. A nagymennyiségű fenyőtobozt először szárító kemencékben melegítik negyven-negyvenöt fokra, amelynél lassan fel­nyílnak a tobozok és kipat­tannak a magok. Ezt követi az úgynevezett szárnytalanl­tás: megtisztítják a magva­kat, lefúvatják róluk a pillé­ket. A tervek szerint négyszáz mázsa fenyőtobozt dolgoznak így fel. Tavaly egy mázsa tobozból két kiló negyven deka fekete fenyőmagot nyertek, most pedig ennél tizenöt százalékkal többet tudnak kipergetni. Az örökzöld fák magját Ráckevére szállítják, ott cso­magolják és küldik a társ­intézményeknek. Csongrád megyén kívül elsősorban Bács-Kiskun megyei és nyír­egyházi gazdaságok nevelnek fenyőcsemetéket, hogy erdő­sítsék a gyenge minőségű fu­tóhomok földeket Az ásotthalmi — az ország egyik legjobban gépesített — erdészetében könnyen kezel­hető, alig tíz kilós — Stihl 08-as motorfűrészekkel dol­goznak. Egy ilyen fűrésszel évenként csaknem háromezer köbméter fát döntenek ki és darabolnak szét. védekezésben. A kormányzat ezt messzemenő anyagi se­gítséggel támogatja. Megvan az előfeltétele, hogy ötéves tervünk végére kukoricából a 16—17 méter­mázsás holdankénti átlagter­mést elérjék. A takarmány­készleteket a pillangós növé­nyek nagyobb arányú ter­mesztésével növelik. A me­gyében otthonosak a csont­héjasok és a bogyósok. A 100 holdra jutó számos­állatok aránya már 1961-ben meghaladta az országos át­lagot. Speciális a szarvas­marha- és a juh-, és terjed a baromfitenyésztés. Erősödtek, gazdagodtak a termelőszövetkezetek, a me­zőgazdasági szocialista bri­gádok —, amelyekben legin­kább nők és fiatalok tevé­kenykednek —, száma egy­re nő és példamutatásuk­kal, eredményeikkel társa­dalomformáló szerepet tölte­nek be a falun. A megye gazdag hagyo­mányai ma is élő, ösztönző erőt jelentenek kulturális forradalmunkban. Szécsény és Romhány II. Rákóczi Fe­renc, Drégelypalánk Szondi György. Balassagyarmat Ba­lassi Bálint és Mikszáth Kálmán, Csesztve Madách Imre, Benczúrfalva Benczúr tudományos kutatómunka is folyik. A képzőművészek tár­latai országos hírűek és ala­kulóban van az irodalmárok köre. E tekintetben hasznos támogatást nyújtanak a me­gyéből elkerült, de a szülő­földdel továbbra is élő kap­csolatot tartó neves fiatal írók, költők. Kondorost János DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyn es Szeged varusi bizotu aganak lapja. Megjeienllt betfö klveteievel mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. t.őkbs Zoltán Szerkesztőség; szeged. Magyar Tanácsköztár­saság oua 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megye. Lapkiadó Vállalat Felelős kladú: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyal Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 85-00 31-10. (BekOldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.! A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged Kárász u 0. INDEX 25 053 Terjesztik a Csi ngtád megyei postahivatalok Előfizetési dlj egy hónapra 1} Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és ké»­besltöaéL

Next

/
Oldalképek
Tartalom