Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-09 / 7. szám

Hlidzih IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH STátttó ipu kéA lengyel újdonsága a pen látható, meleglevegös gabonaszárftó berendezés. Teljesítménye óránként 60 mázsa termény szárítása. Különös ismertetőjele nincs... Itthon és külföldön jól működik a Vöröskereszt keresőszolgálata — Nem tudom, jó helyen járok-e? — így kopogtatnak be naponta többször is a Magyar Vöröskereszt Szeged városi szervezetének irodájába. S a válasz az érdeklődésre mindig készséges, udvarias. — Igen kérem, mi segítünk felkutatni belföldön és külföldön az eltűnt hozzátartozókat. vagy régi barátokat. — A nagybátyám címét szeretném megtudni — tér most már konkrétan is a tárgyra az érdeklődő. Utoljára két évvel ezelőtt az Egyesült Államok N ... nevű városából kaptam tőle levelet. Az én levelemre azonban már nem jött válasz. Szeged városi szervezetének apjáról még ennyit sem tul.ereső csoportját. dott, de mégis őt kereste, Előkerül a nyomtatvány. ü gondolta, ha az atmt pontosan ki kellett tol- , , , , ,, , leni, felsorolni a keresett édesanyja akkor sem volt rá személyi adatait, különös is- kíváncsi, most nincs ls értelmertetőjclét és utolsó címet Akik megtalálták egymást — A keresőszolgálathoz szinte naponta érkezik kérés — magyarázza a szolgálat szegedi megbízottja. — Mi me, hogy megkeresse. Apja után azonban vágyódott. Annyit tudott, hogy melyik községben élt akkor az apa, amikor ö született. Nehéz dolga volt a keresőszolgálatnak, de az országos központ segítségével végül sikerült megtalálni az édesapát Büket továbbítjuk a hazai központhoz, s ha kell az tovább folytatja a kutatást külföldön is a Nemzetközi VörösSzeretném megtudni, mi tön- kereszt segítségével Az eltént a nagybátyámmal - múJt évek során szívesen segítünk s a kérése- dapesten. És most mindenki azt hiszi, hogy az apa örült nagyfiának, és szeretettel ölelte keblére. Nem ez történt. A keresőszolgálat megnem egy A szélmalmok országából Sokát emlegetik nálunk a Skót takarékosságot. Ez is egy skót, mondják arra, aki jobban fogához veri a garast. Érzésem szerint a Szigetország skótjaival bármikor felveszi a versenyt a Csatorna másik partján élő holland nép, amely egészen sajátos életstílust képvisel Európában. Például a holland bútoripar számunkra szokatlan termékét, a zsákban árusított szobaberendezési tárgyakat. Bútor — zsákban ... ötletnek is bizarr. Hollandiában azonban minden jobb áruházban kapni zsákba csomagolt aszkéri a magas, középkorú fér- gyermek talólta így meg szü_ fi a Magyar Vöröskereszt leit> yggy fordítva> több szü_ - lő lelt így gyermekére. Megtalált a Vörökereszt közeli hozzátartozókat, külföldön élő barátokat. Sajnos, nem mindig sikerül azonban felkutatni azt, akit keresnek. Sőt olyan is előfordul, hogy hiába kutatjuk fel az illetőt, kijelenti: nem óhajt kapcsolatot tartani a keresővel tom lakása. A műveletnél segített a családfőnek asszony, gyerek, keresztszülő. — Érderhes ezzel vesződhl? — fordultam hozzá. — Mi az, hogy vesződni? — kérdezett vissza. — Remekül eltelik a hétvége, s meg ls tal-, ágy-, szék-, szekrényal- takarítunk néhány guldent. katrészeket, melyekből aztán Udvarlás tíz évig A takarékos, puritán életmód fő vonásának nem azt tartom, hogy nagyon egyszerűen öltözködik, s szinte minimális a holland ember szórakozási Igénye, bár erről is beszélhetnénk. Szóvá tehetnénk, hogy a tízmilliós országnak mindössze öt színtársulata van; Rotterdamban például alig két-három zenés, táncos bár működik, dalszínház pedig egyetlenegy az egész országban, Amszterdamban. Negyed házak előtt peregnek a filmek is Hollandia kevés, s egyre fogyó mozijaiban. Sokkal jellemzőbb azonban, ha a hollandus magánéletében keresünk e vonásra bizonyságot. Találni bőven. Kezdem a fiatalokkal! Miben is merül ki egy holland fiatal passzlója munka után? Estébe hajló beszélgetés a lányos háznál, séta kéz a kézben órákon át a szélmalmok környékén, csatornák, tavak partján, havonta egy film fejenként 3 guldenért. ami egy pár harisnya árának megfelel, máskor kerékpártúra, majd megint a beszélgetések és hosszú séták délutánja. A tánc, a zenés presszó szinte ismeretlen fogalom a holland fiatal előtt. De nézheti még a televíziót, amelynek filmjeit viszont két egyház ls cenzúrázza. Nyolc-tíz évig eludvarolgat így a legény, s beszélgetéseik fő témája: hogyan Is rendezzük majd el későbbi közös dolgainkat, jövendőnket. hétvégi pihenőjén maga a hollandus szereli össze és rendezi be bútorzattal a lakását. Miért? Mert így, a maga munkájának hozzáadásával, 100—150 guldennel olcsóbban kiállít például egy kis nappalit. Döntetlen — magammal Hazatérésem óta sokat foglalkoztattak a Hollandiában látott dolgok. Bizonyos, hogy egyféle hasznot felmutat ez a szokatlan életmód. Korán önállóságra, munkára, a pénz megbecsülésére szoktatja a Ismeretlen Hollandiában a növekvő fiatalt. Aztán eszemsátoros ünnepek előtti nagy piktorolás is, ami nálunk különösen húsvét előtt hozza lázba a háziasszonyokat. Konyhája, szobái falait saját kezűleg ragasztja be ilyen vagy olyan színű papírral a holland, s ennek felújítása évente egyszer Ismétlődik. Nemrég, Rotterdamban, szememláttára öltözött halványkékből rózsaszínbe szombatról vasárnapra egyik barábe jutnak diákéveim emlékei, s ilyesféle kérdést fogalmaztam önmagamnak: nem vétek meglopni az ifjúságot az önfeledt játék, a merész tervezgetés, az élménygyűjtés és tapasztalatszerzés, az útkeresés édes-keserű élményeitől? E pillanatban — a két kérdést egymásnak szegezve — döntetlenre állok magammal. MOLDVAY GYÖZÖ bízottjával közölte, nagycsaládos ember, nem akarja a családja nyugalmát megbojgatni. Ne keresse a fia! Személyes találkozás K. J.-t bármennyire is lesújtotta a tapintatosan közölt „eredmény", addig könyörgött, míg végül megtudta, hogy édesapja hol dolgozik. Elhatározta, munkahelyén keresi fel, hogy ne okozzon családi konfliktust. Megtörtént a személyes találkozás. Hogy pontosan miként zajlott le, azt már nehéz lenne rekonstruálni. De lommal a kereső szolgálat- annyi biztoe' az apa i,smét családi körülményeivel érvelt, s immár másodszor ls „Ne keressen!" — Édesapámat szeretném megkeresni — fordult bizahoz nemrégiben egy 18 éves ipari tanuló. A kérdezősködésre elmondta, hogv állami gondozott volt és - mint aP* után vágyó fiú így ismét megtagadta fiát A család és ilyen — egyik nevelő szülőtől a másokhoz került, édesapját nem ismeri, édesanyjáról is csak annyit tud, hogy egyszer, amikor nevelőanyjával jért a piacon, az odament egy nőhöz és azt mond- társai sok örömteli ta: morú eseménynek visszatért az iparitanuló-intézetbe, ahol szállást és szeretetet kap nevelőitől és társaitól. A Vöröskereszt Szeged városi szervezetének munkaés szótanul. — Gyere el hozzánk, nézd Munkájukat éppen ezért nagy meg milyen nagy a fiad! körültekintéssel, tapintattal Ügy tudja K. J., édesanyja végzik. Egy-egy örömteli taígéretetVs tett, de aztán sür- lálkozás mindig újabb lengősen elköltözött még a köre düleíet ad, hogy tovább vényékről is, nehogy valaki gezzék munkájukat az embemegtudja a házasságon kívül rek egymásra találásáért, született gyermeket. Édes- H. M. Apróságok KINEK A DOLGA? — Férjhez megyek —szőlt apjához a lány. — Csak tíz napja ismeritek egymást. Szereted? — Ez már az én dolgom, apám. _ És ő? Szeret téged? — Ez az ő dolga, apám. — De ... még szakmátok sincs. Hogyan fogtok megélni? — Ez a te dolgod, apám. PAPA A HIBÁS — Mi történt veled, fiaeskám? — kérdi Ványétól a tanító. — Negyedik osztályban kitűnő voltál, s most, az ötödikben meg bukásra állsz?! — Igen, mert a papa csak négy osztályt járt — feleli a gyerek. FEJÖNÖ NÉLKÜL — Miért szomorkodsz, elnök elvtárs? — Nézd! A mi fejőnőnkről írtak az újságban. — Bírálják? — Dehogy. Dicsérik! — Hát ennek örülni kell! — Fenét kell... Hiszen seregestől jönnek maid a leánykérők a többi kolhozból! REGGELI — Itt felejtette a csomagját! — kiált a kalauz az autóbuszból kiszálló nő után. — Nem baj. A férjem a talált tárgyak hivatalában dolgozik. Az a reggelije. A SZERETET — Mondd, fiacskám, melyik tárgyat szereted a legrjobban az iskolában? —• A csengőt. MINTHA A gépírónő főnöke szobájába lép. — Igazgató úr, mintha magát kérnék telefonon ... — Mi az, hogy „mintha"? Engem hívnak, vagy nem? — Hát... amikor felvettem a kagylót, egy férfihang azt kérdezte: „Te vagy az, vén gazember?" FÉRJ IS — Miért búsulsz, öreg? Hiszen boldog nagyapa vagy! — Az. De egyben a nagymama férje is vagyok... ORAVEC JÁNOS: íratlan törvények E gond tölti ki az éveket, s ama célért való csendes, igénytelen munkálkodás, hogy a leendő párnak otthona, berendezése, s egy kis megtakarított tőkéje legyen. Hogy fgy kell a holland fiataloknak élnie, az évszázadok megkövesedett hagyománya, Íratlan családi torvénve. s apáról fiúra száll. Amint keresőképessé válik ugyanis a gyermek, megszűnik a szülők gondoskodása. Csak úgy kap fedelet feje fölé, ha maga ls fizeti a lakbért ellátását ugyanígy guldennel kell megváltania, s nincs az a szülő, aki leányának stafirungot, fiának lakást, házat adna. Mindezt a fiataloknak kell megteremteniük, ha biztonságban akarják tudni jövendőjüket. S a holland fiatalok e célt nagyon komolyan veszik. Milyen furcsa dolgokat szül még ez a purintánság'' CXz eíső A korai tél első, gyorsan olvadó hópelyhei nekem mindig nagyapámat juttatják eszembe. A sok unoka közül az egyik voltam, s időnként náluk laktam. Akkoriban az egyforma bányászházakban még téglából rakott tűzhelyen és nehéz, fekete öntöttvaafaaekakban főzték az ebédet, vacsorát. A stelázsl volt a dísze a konyhának, amelyet cifrára vágott újságpapírral díszítettek. Durva háziszőttes törülköző függött a lavór felett és porosodó művirág illatozott a szentkép alatt. Nagyapám alacsony, kopaszodó ember volt. Csendes, halk beszédű, pipával pihenő. Nagy bajusza volt és világosabb színű, mint a haja. Néha megsimogatott és hagyta, hogy megverjem a sokat használt, légypiszkos lapokkal vívott kártyacsatákban. Szóval igazi nagyapa volt. Nagyanyámat akkoriban nem igen szerettem. Pontosan az ellenkezője volt nagyapámnak. Erős testalkatú, sokat és hangosan beszélő, veszekedős természet. Mindég talált nekünk valami munkát a játék helyett. Mintha csak irigyelte volna tőlünk gondatlanságunkat. Hol zöldért kellett menni a kacsáknak, hol a boltba küldött, hol az erdőbe száraz gallyért, szederért, gombáért. Öt magát soha nem láttam pihenni. Mindig csinált valamit és mindig haragosan. Úgy emlékszem, nagyapám is tartott tőle, mert egy szóval sem védett meg minket, ha nagyanyánk szidott valamiért. Nem laktak messze a bányától. Ebéd után, ha náluk voltam, mindig elmentem nagyapám elébe. Többen mentünk, az utcából majd minden gyerek. Először a párolgó meddőhányó tetejére másztunk fel. Megcsodáltuk és megdobáltuk az alattunk lévő barakkokat. Aztán segítettünk a lovat hajtó csillésfiúnak kikaparni a földet az oldalára döntött vascsilléből. Később, mikor a duda a felvonó torony tetején magasra fújva a gőzt megszólalt, lebukdácsoltunk a meddőhányóról és körülálltuk a gépházat. Bent sisteregtek, dübörögtek a fényes nézpajzsú gőzmasinák, fent a torony tetején forogtak a hatalmas kerekek, szaladt, futott a vastag drótkötél, elnyelte a gépház keskeny nyílása, lábunk alatt remegett a föld.. Azóta hozta a kas, akiket vártunk. Aztán mentünk hazafelé. Boldogan vittük a még pislákoló karbidlámpájukat, néztük sáros* vizes bakancsukat és egymás között dicsekedtünk. ök fogták a kezünket és beszélgettek, de néhány fejjel magasabban, ök ballagtak, mi szinte futottuk mellettük. Az egyik napon váratlanul megeredt a hó. Nagy, súlyos pelyhekben esett, de nyomban el is olvadt. A szűk utcán ugrándoztunk és megpróbáltuk a levegőben, még élve elkapni a hópelyheket A borús ég felé emeltük arcunkat és karjainkat és nem hunytuk be a szemünket. Kórusban kiáltoztunk. A látvány olyan lehetett, mintha imádkoznánk. Később már hógolyót is lehetett gyúrni. Egyre többen lettünk, egyre nagyobb lett a zaj. Dobáltuk, mosdattuk egymást a friss hóban. Hidegtől pirosra csípett arccal kacagtunk, viháncoltunk. Mikor a sűrűn hulló fehér hópelyhek között a bánya felől imbolygó piros fények tűntek fel, hirtelen elcsendesedtünk. Jöttek haza a bányából. — Még nem is volt ebéd — mondta valaki közülünk halkan. — Még nem fújt a duda — szólt egy másik. — Még ... Sietősen jöttek. Idegesen, hangosan vitatkoztak, káromkodtak. Mi a . házfalakhoz húzódtunk. onnan figyeltük őket. Ránk se hederítettek. Csak mentek és nagyon dühösek voltak. Aztán, ahogy elérték a házakat, köszönés nélkül elváltak. A hóban szétváltak a lábnyomok is, sokfelé. Rosszat sejtve mi is szétrebbentünk. Mindnyájunknak volt egy hazavezető ösvénye a friss hóban. Nagyanyám sírt édsezeggeyree: csak azt kér" — Dehát, miért zárták be a bányát? Miért? Nagyapám hallgatott Kihűlt pipáját harapdálta mérgesen fogai között. — Miért? Mit mondtak az urak? — faggatózott tovább nagyanyám. Vékony fenyő gyújtóst tartottam a tűzbe. Mikor meggyulladt, a pipához közelítettem. — Most mi lesz velünk? — zokogott fel hangosan nagyanyám. — Mi lenne?! — kiáltott az öreg és kiütötte kezemből az égő fadarabot. Hirtelen elszorult a szívem. Éreztem, hogy valami nagy baj lehet. De csak akkor sírtam eJ magam, amikor nagyapám bevágta maga mögött az ajtót. Nagyanyám rámnézett, kapkodó mozdulatokkal kifújta az orrát, megigazította kontyba font haját és átrohant a szomszédasszonyhoz. Egyedül maradtam. A vékony fenyőgyújtós elszenesedett végével köröket rajzolgattam a konyha kövére. Talán hógolyókat. Már sötét volt, de nagyapám még nem tért haza. Nagyanyám a tűzhelyen tologatta az edényeket es magában zsörtölődött, hogy nem köteles ő egész délután az ételt vigyázni. Halványan égett az ajtófélfára akasztott karbidlámpa. Én a tűzhely előtt kuporogtam és farkasszemet néztem a hamutartóba hullott parázsszemekkel. Mikor kinyílt az ajtó, meglebbent a lámpa fénye. Az öreg lépett be. Hópehelyből volt a sapkája, szemöldöke, bajusza, meg a válla. Fáradtan ült le a hokkedlire. Nagyanyám fürgén tányért tett az asztalra és párolgó levest mért bele. Kenyeret szelt és a tányér mellé helyezte. Egyelőre nem volt több tennivalója, hat a morzsákat csippentette fel, miközben óvatos gyors pillantásokat vetett nagyapámra. Feltűnően szótlan volt. Az öreg lehajolt, hogy kifűzze a bakancsát, de elgémberedett ujjai nem engedelmeskedtek. Gyorsan oda ugrottam, az ormótlan lábbeli mellé térdeltem és ráncigálni kezdtem az erős bakancsszíjat, de az nem engedett. A bányavíz, később meg a hólé ráfagyott a bakancsra. A szíjat meg mintha a' lyukakba hegesztette volna a hideg. Nagyanyám közelebb hozta a lámpát, megcsóválta a fejét, aztán gyengéden arrébb tolt a térdével. Elővette a lavórt, fölé emelte nagyapám lábat és egy bádog csupor meleg vizet öntött rá. az átkozott kapcák a sütő feletti rácsón gőzölögtek. Nagyapám a földre terített száraz kapcán pihentette pirosra fagyott lábait és engem nézett. — Sokat járhattál dél óta — mondta neki csendesen nagyanyám. Az öreg nem válaszolt. Lassú mozdulatokkal megtömte pipáját. Mikor feléje nyújtottam az égő fadarabot és ő lehajolt a tüzért, úgy láttam, mintha a szeme köré rakódott hópelyhek elolvadtak volna már. A pár bakancs, ™?ü 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1965. Január íü.