Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-22 / 18. szám
Ali. ami segítség *! CSALADIHAZ ÉPÍTKEZÉSHEZ Kilencmillió forint OTPhitelt kaptak 133-an családihúz építésre tavaly a III. kerületben. Ebből a Ságváritelepen a Postások Szakszervezete és a kerületi tanács kezdeményezésére 96 lakást alakítanak kl. Negyvenegy lakás már felépült, a további 55 épületbe ebben az évben költöznek be az új lakók. 430 ÚJ TAG. Százhúszezer forinttal nevekedett tavaly a Szeged és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet részjegy alapja. A taglétszám 430 fővel emelkedett. Termálfürdő nyáron is Az újszegedi téli uszoda termálvizét nyáron is felhasználja a Fürdők és Hőforrás Vállalat. Házi kivitelezésben ülőmedence megépítését tervezik az öltözők huta mögötti sportpálya egy részén, hogy a gyógyhatású termálvizet a strandidényben is élvezhessek a fürdőzök. A SZIKRA K. A. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kun Ágnes műfordítónak, a Szovjetunióban a magyar irodalom népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. NÉVADÓJUKRA EMLÉKEZNEK SZÉP, DE KEVÉS öl kfllCsénkönyvtárból közel 80 ezer kötet kölest uö "ok tavaly az olvasók a III. kerületben. Móravárosban 6888, Alsóvároson 2045, Hattyastelepen 501, Ságv.'ii llelepen 912, Mihályteleken pedig 3005 köte tei többe' kölcsönöztek, mint 1963-ban. Ezer lakosra azonbr így is csak 640 kölcsönzött kötet jut, ami lényegesen el ' marad az országos átlagnak. Gyá.vx\iisilemén) eh Kfls -öiirtel mondok mindazokA KISZ farsangi bálja Még lehet asztalt foglalni n, k, l. i< .io.it férjem ioné- a január 30-án este 8 órakor jé.., n megjc.euwk, » részvétükét & Hungária összes termeiben megtartandó ifjúsági farsan Gazdag változatos programmal emlékeznek meg az Ifjú Gárda gyermeknevelő intézetben névadójukról. Már jelenleg is folynak az intézetben az irodalmi színpad próbái. Új műsorukat először február 6-án, az ifjú gárdisták kivégzésének évfordulóján mutatják be, s utána a gyulai ünnepségekönyvet ken. Asztalitenisz- és sakkbajnokság a sportprogram. A fotoszakkör is elkészítette már a kiállításra szánt tabukat. A már hagyományossá vált ünnepi hetek kiemelkedő programja lesz a február 6-i emléktábla-koszorúzás. az Ifjú Gárda nevelőotthon lakóinak házi seregszemléje. kifejezték. r - ólon is köszönöm a tl. szénéit Scbés <oi Klinika orsosaln k és ápolóinak gyógyító numU já,. O.'V. Schrrmann Kálmánná. 67171 gi bálra, bálját a A KISZ-fiatalok Nemzeti Színház Kö - .netet mondunk mindazon tánckara nyitja meg a harokon l mik. ismerősöknek, a gyományos palotással. A Iiáz lakólnak, az IKV dolgozói- Hungária zenekarának kíséhak. 1. k szer. lőtt halottunk. Id. , . b m .. .... , CSONKA SZlI.VCS/.ICl'Nl: tematélcn megjelent k, resz. élükkel és virágaikkal mély fájdalmunk! ' cnvb'tcnl Igyekeztek. A gyászoló család. T. 3922 Kll«z(lnei "t mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, k'k szeretőt; édesanyánk, AS.CHEH JÓÉSFFNÉ teme'ésén mcgjclenick, rét 'élükkel és virágaikkal mély r i lilalmunknt enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. r. :t»w Kös-öne.el mondunk mindazon rete mellett fellép Záray Márta és Vámosi János. Éjfélkor tombolát rcmieznek. — MEGNYÍLT AZ ARANYPÓK. A szegedi vásárlók tegnap délben örömmel vették birtokukba a teljesen átépített, korszerűen berendezett új ruházati boltot. Mar az első nap nagy forgalmat bonyolított le az árurukonoknak. Ismerősöknek, kik vai bösécesen ellátott üxiet szeretőn ha ionunk, icsiivi im- ooseaesen euatott uziet. KÉNÉ temelé-cu me ; leien . k. ,,. . Ki m/t tud ? — jelentkezés februárS-ig Már hetvenen jelentkeztek a városi KISZ bizottság által február hónapban megres.n ("tűkkel és rlrágalkk .1 mélv fájdalmunkat enyhftonl Igyekeztek. A gyászoló család. T. 3321 Kós í'.netet r ontlunk mindazon rokonoknak. I-'"•'„ t< k. valamint. a kertésze.' 'általat, a l'lnnmmechau'kal Vállalat, az AKÖV. a -eredi Építőipari Vkllátat dolgozó , k. kik szeretett rendezendő Ki mit tud? vehalottunk irmetésén megjelentek, részvétekkel és virágaikkal mély fájdalmunkat envhíténl Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az. Ideg- és Flmektlnlka B. osztály orvosainak, ápolóinak. odaadó munkájukért. A gyászoló esalád. NI MI: NI SÁNDOR télkedőre. A vetélkedő selejtezőit február 15-én, döntőjét pedig február 21-én este 6 órakor a Kamaraszínházban tartják. A városi KISZ bizottságon február 5-ig még 1945. JANUÁR 22.. PÉNTEK NÉVNAP: AR1ÜR A nő a Hungária presszóból indult a központi megálló felé. Csinos, jó alakú, rövid hajú. Egy idősebb férfi szegődött a nyomába. A villamosmegállónál odalépett hozzá, kalapot emelt, s mintha jó ismeiőse lenne, megszólította: — Csókolom a kezét. Már ilyen korán hazafelé? Jöjjön, igyunk meg egy kávét a Tiszában. A nö körülpillantott, figyelte a villamosra várók érdeklődő arcát: mi lesz? S fejéből kipattant a szikra: — Nem, még nem haza megyek. A férjemmel találko-livk a Virágban. Biztosan vagyon örülne, ha maga is eljönne. Kellemesen elbeszélgetnénk hármasban. Különben hogy van a fia és a kedves unokája. De ezt a férfi már nem. i'árta meg, mint egy leénett ismeretlen sarkonfordult és ment haza. Valószínűleg az unokáihoz. FELIIÖS, PARAS IDŐ Várható időjárás ma estig: felhős, párás idő. Sokfele reggeli és kora délelőtti köd, helyenként zúzmárak. pzódés. Néhány helyen hószállingózás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3— plusz 1 fok között. (MTI) Franciaországba utaznak a szegedi nyulak T. 3925 elfogadnak jelentkezéseket. — PEDAGÓGUS-LAK AST VÁSÁROLT a dóczi községi tanács. Kisebb átalakítások után megfelelő otthont kapott egy pedagógus család. Több mint 1 millió a vendégszobákért Háromszáz magánlakásban 600 férőhely áll a szegedi idegenforgalmi hivatal fizetővendég szolgálatában. A r. így kiadott szobák tavaly több mint 1 millió forintot jövedelmeztek a lakástulajdonosoknak, akik összesen 84 ezer vendégnapot számlázták. Különösen élénk volt a fizetővendég szolgálat az ünnepi hetekben, amikor Szeged minden száz elszállásolt vendég közül ötven külföldi volt. Éppen ezért a jövőben — az idegenforgalmi hivatalból kapott tájékoztatás szerint — a fizetővendég szolgálatban a külföldieknek kiadott szobák árát megfelelő osztályozással módosítják a lakástulajdonosok előnyére. A Nap kél 7 óra 22 perckor, és nyugszik 16 óra 30 perckor. A Hold kél 22 óra 42 perckor, és nyugszik 10 óra 18 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 54 cen iméUr. SZAZKII.ENCVE.N ÉVE, 1775. január 22-én szüleiéit André-Marie Ampere francia fizikus, az elektrotechnika legjelentősebb úttörőinek egyike. Az aramc.k egymásrahatása törvényeinek megállapításával megteremtette az elektrodinamika tudományos alapjait. Róla nevezték el az elektromos áram erősségének mértékegységét „ampere "-nak. HOSZ ÉVE. 1945. január 22-én jelent meg a „Szabadságharcos" című lap első szama. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A kékszakállú herceg vára — A fából faragott királyfi — A csodálatos mandarin. II. Opera-bérlet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Jegygyűrű a mellény zsebben. MOZIK Szabadság: Ne hagyd magad, Pltkin! (N, gyed 4. fél «. háromnegyed 8 órakor.) — Vörös Csillag: A vádlott, (ti. n jytri ».) — Fáklya: A betörő. (N. gyed (i, fél ».) Ságváritetepi Művelődési Otthon: Tücsök. (6). Magyar film. Korhalár nélkül. Tömörkény I. Művelődési Otthon, Petöütelep: Itt lakik a szerelem. (6). INSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Január 16-tól 23-ig este ti órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap napj ai is) elsősegély és nehézellés RR.CTÉRE ÜK, > letes dr. Domonkos (tábor föállatorvüé. lakása: Lumumba u 4. Telefon: 34-18. A/, állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondosttodnl. x Napjaink leggyakoribb gyermekbetegségei címmel ifi. dr. Horpácsy Géza egy. adjunktus tart előadást a t s»as . .. lódésl Otthonban január 22-én, A Szegedi Felszabadulás Vadásztársaság, amelynek területe Algyő és Tápé határára is kiterjed, sikeresen dolgozott az új idényben. Csupán élőnyulból 935-öt ejtettek fogságba és szállítottak külföldre, a legtöbbet Franciaországba. A magyar tapsifülcseket szívesen vásárolják a nyugati országokban s egy élő mezei nyúlért huszonöt kiló sertéshús árának megfelelő összeget fizetnek valutában. A szállítást a vadásztársaság gondosan előkészíti, hogy a hosszú úton se koplaljanak a nyulak. A küldtek exportra. Amíg a nyulak befogása nagy hálókkal történik — ebbe hajtják bele őket — Rildig a vadszárnyasokat kelepcébe csalják. Az utánpótlással is törődik a vadásztársaság: mintegy kilencszáz fácáncsibét keltettek ki és engedtek szabadon a nyáron a Tisza árterületén. Ezt a vidéket most kíméleti területté nyilvánították, ahol nem folytatnak puskás vadászatot. A tavaly legyengült és megfogyatkozott vadállományra kedvezett az idei gyenge tél. Annyira megerőketrccekbe három napra ele- södtek, hogy nem kell féltegendő élelmet: vízdús cukor- ni őket a még hátralévő időrépét, valamint luccrnnszcnát és csöves tengerit tesznek. A fácánok fonott kosarakban utaznak. Belőlük 360-at zei lakókat. szaktól. Élelmezésükkel sem lesz baj: megterítették a „bőség-asztalokat", amelyek táplálékkal fogadják a meRádió- és televizióműsor Péntek KOSSUTH RADIO 4.30 Hírek. 4.35 Vtdáman-frissent 3.01) Hitek. 5.05 Falurádió. e.O' ... i; Néhány perc tuti, i ,. .) Hírek. 7.10 Uj könyvek ;./..,!vi/.- és moziműsor. C.iiv lluvl: u.im Müsotismertelés. 6.1,1 Kel. s anyanyelvünk. 8./0 Oneiclvs/loek. o.Oii ,:.. inl Klbédiig . . . 9.20 Köiinvuzer.W híradó. M.00 Hírek. 10.10 Cirkom, eickoiit . . . 10.39 Oprrettresz.leI. k. 10.39 l.olu,eredmények, tl.ou Iskolarádió. 11.30 Debussy-niüvek. 12.09 Ilin k. 12.15 Verbunkosok. 12. ű A vidéki Kziiihn.nk műsora. J3.00 Ami a jüvö hét zenei műsoraiból kimarad . . . 14.00 Ililek. 14.13 Az ozmánok birodalmában. 14 50 Három szinte nia. 16.00 Hírek. 16.10 A müvein,i.-s;örténet nagy kgrszakal. 17.00 1 Ötórai tea. 17.40 Alkotóműhelyben. 17.56 Műsorismertetés. 16.00 , írek. 18.10 Villanófényben. 16.15 Uj zenei lóság. 19.00 Trtumph Varieté, 1964. 10.50 Jó éjszakát, gyelekek! 20.00 Esti Krónika. 20.23 Elloplak egy Nobel-díjai. 21.26 Kamarazene remekeiből. 22.00 Hírek. 22.20 Sporthírek. 22.25 Wagner z. nodrám&lból. 23.25 Magyar nóták. 24.00 Hírek. 0.10 Bartókkórusok. PETŐFI RADIO Játék. 17.44 Sopronyl Márta és Várhelyi Endre hangversenye a stúdióban. 16.19 A Teleki-kormány külpolitikája. 18.29 Könynyűzene. 19.00 Mi történt a nagyvilágban? 19.17 A Belga Nemzeti Zenekar hangversenye. 20.50 Filmdalok. 21.00 Hírek. 21.05 Találkozás n zenével. 21.40 Láttok, hallottuk . . . 22.00 Ami a jövő Gyula- hét zenei műsoraiból kimarad. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ B 05 IskolfLrtv: Kémia a középiskolák I. oszt. s.ámára. Az. I. félévi anyag Ismétlése. (Ism ) 9.40 Légy szép és tartsd a szád: Magyarul beszélő francia ftlm. (ism.) (14 éven felülleknek.) 11.15 Teles port. (Ism.) 11.30 A )ÖV<5 het műsora. 16.30 TéM falusi es'ók: Korszerű termelés. növekvő szakmai Igények. (MTT) 6.00 Hírek. 6.10 Torna. 7 00 Hírek. 8.00 Hírek. 14.00 Bundschuh István citerázik. 14.10 Időjárasjeleniés. 14.23 Tánczene. 13.00 Hírek. 15.05 Mindenki kedvére! 15.46 Válás ólunk hallgatóinknak. péntekén délután 6 órakor. Az 16.54 Bélyeggyűjtők ötpéree. 17.00 előadást filmvetítés követi. S. Hírek. 17.04 A hokiráiynő. M„«eEIGYELEM! Állami gazdaságok, MGTSZ-ek, FMSZ-ek és magánszemélyek bortárolásra alkalmas felújított f h li o p d ó k a ( (100—800 literig) megrendelésre az. egész ország területére szállít „L" 1 Gimgyölegfelújitó Vállalat Budapest, XUL, üagaly n. 3. — Telefon: 200-285. A Várpalotai Szénbányásza ti Tröszt férfi munkaerőt Vesz fel 19—45 éve« kőéig mélys7.inti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kaprak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvétel hez szü kségís: munkakönyv, két hétn. 1 nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. K. 10 ADÁSVÉTEL UJ könyvszekrény eladó. Iviskundorozsma. Arany Ján is u. 10. Erd. délután 3 ora tol. 11649 2 db hir.oti servés eladó, 166—160 kg közötti súlyú. Szabó József, Szeged. Felsővárosi fekéiefdlt'ek 240. SZ. nak tó, oi házon kívül az. első lánya. V1I703 1R0—2IÍ9 ka-os rehér hússertések eladok. Sz, ged. Ab okikötő sor 7. sz. Kísérleti Ir.lézat telepe. Eró•sek. X1171B Modern új mahagóni szobabúlor. hordozható cserépkályha eladó. Érdeklődés szerdán. szombaton délelőtt 0—11 közölt. S'.eged. Lenin krt. 33., I. 3. lel 1274 Készpénzért vásártlünk porcelánkészleú'ket. reves darabokat. háztartási cikkekel. bútorféleségekei liHományi Áruház. Vnllalst, Sze-eo. X69979 Termelői alma 2.59 Ft-tól. vörösbor 29 literen felül rí Ft-tól kanhntó. Topolya sor fi. Nagyáilomásnál. v'1938 riadó 169 kg-os hízott sertés Felsővárcs. Tarján u. 6. sz. XI1692 Vásárolok kombinált s. ekrenyeket. konyhakredenceket. hármasszekrényeket, igyakat, fotelokat, s/ékekel. asztalokat, vaságyakat, rekanilét, sezlom, rosszat is. Lenin krt. 19.. KiSS; X116U Betegség miatt sürgősen eladó hármasszekrény, négyszemélyes rekamié, női Titrn kerékpár. — Arany János u." 1. x1I639 200 kg körüli rehér ] hízó eladó. Petőfllelep, Babér u. 1. sz. xiiTia Bőrkabátját. aUkiltassá, Javíttassa vízhatlan bőrpuhi.ó festéssel. Csordás bőrruhakészitfí mesternél. Szent Miklós u. 7. sz. Felsőváros. xl 162'1 Hi/nit sertések eladok. Árvíz u 54. X11714 Tűzhely fehér csempés, nlkkeles eladó. Gogol u. íb 11687 2 db 140 kg körüli hízott sertés eladó. Rákóczi u. 55. sz. 11690 120 kg-os fehér hízott serlés eladó. pas/tor U. 66. 11993 150 kg-os hízott seriés eladó. Újszeged, Csalogány u. 13. 11694 Mosógép, kerek, eladó. Mura u. 25. sz., emeleten érdeklődni ó.'lntan 11696 3 db 19 hónapos 13A-— 140 kg-os hízott sertés eladó. Tiszavirág u. 20/~a. Újszeged. 11697 Kisebb-nagyobb hízott sertések eladók. Pásztor u. 11. X67IW Fehér h'zolt sertések eladók. Ülszeged, Bal fasor 61. V671I4 Hízott sertés eladó. Pásztor u. 46. X67P1 Égy hízott serlés eladó. Várad! u. 30 X67194 | Fenyőgobót ves/ek. ' KoszoruOzlet. Mikszáth Kálmán u. 12 \ 69981 Opel-Rekord 1709-as, kifogástalan álnpotbnn elndó. Gyuris Imre. thlömös 257. Aszinlt tűzhely zól.i" zománeozott eladó. Megu klnthetrt 19 órától. Dugonics u. 8. sz. 11666 150—179 kg fehér lilzo eladó. Slha köz 9. (Rókusi tónál.) U61HI i rágv.1 eladó. Cserepes sot 27. sz. 11699 7 dl, 4 hónapos süldő eladó. Fetsőváros, Gyártelep u. 4. sz.. 160—200 kg körült luzott sertés eladó, felerésze ls. Hattyastelep, Verseci u. 32. 11T99 Hízóit sertések 170— 2iKi kg eladók. Csongládl spl. 8:;. 67022 Elndó világos Doli'úros lelet íziönsztnl, es Vltt'ineS SZekr 'iy. ..(Lenyesnek 11711" jeligére Snjlóházba. Díszes kivitelű hnrri< /ható „Szarvasi" cserépkályha (teljésen új), eladó. Érdeklődni vasárnnn. Újszeged. Torontáli ' r 5 :i 1. emel. I 3 no kg-os sertés eladó. Nyíl u. 46. 11726 Hízott sertések; hódit, rku cserép e.ado. Kiskúndorozsma. Tolbuhln ut 69. Érdeklődni vasárnap egész nup. 11721 t.ros, ai.eieles kolbásztöltő gép eladó. Széli u. 38. sz. 11725 Eladó egy zománcos tűzhely, ágynemű, asztalok és egyéb ru_ nőneműek. Érdeklődni lehet Szeg.d, Sajka u. 10. sz. kapuval szemben. 11731 uo.ias-zeUreny, toll, függönytartők eladok. Diáklányt szobatársnak keresek. Csongrádi sgt. 46. . 11732 Hízott serlés eladó, 2 db. Gedó, Zólvomt u. 3. sz.. 117.13 Egy má/.sas husdisznó eladó. Baktó, Hídverő u. 29. sz. 11735 Villanymotor, huszonnégylovas, tartozékokkal. darálóhoz, szivattyúhoz alkalmas. 110 lileres vörösréz és öntö.tvasüst. négykerekű kézikocsi. bronzszelepek eladók. „Jó üzlet" jeligére a Sajtóházhw. 11737 Eladó egy fiatal közeiellűs, hasas tehén. Tápé,' Tolbuhln u. 12. sz. 11736 cserépkályha hordozható, teljesen ÚJ. családi ok 'miatt éladó, déhúán 2 órától. Rusztl tl. 10. 11739 Japán Irán1' iszloros magnetofon es nukroíon megbízásból eladó. Ságvári u. 9 a. 11742 Kétszemélyes rekamie. 4 fotel. 2 kárpitozott szek, minden elfogadható aron eladó. Vasasszentpéter u. 23. sz., 3-as ajtó^ U743 Varia'bútor eladó. 3 ajtós szekrény, fotelok. asztal külön is. Bokor ú. 4 e. íj*—209 kg-os príma hízók, fehér húsúnk, < ladok. Feltámadás u. 13. 11747 \ illaa>melegítő paplan. angol, lilmrelvevőgép 8 mm. transzformátor, márványlap. eladó. Lenin krt. 22.. I. folyosón balra, első ajtó. 11716 Felállítható sátorgarázs eladó. Érdeklődni Attila u. 9. Dr. Juhász. 1JJ40 'Zongora eladó. Megirkinhető vasárnap 11 órától Zrínyi u. 3.. emelet jobbra. Négyszemélyes rekamié. két fotel eladó. József ' Attila sgt. 16.. udvar, 3. ajtó. 11753 Terlá 811 magnetofon eladó. Érdeklődni délután 5—6 óráig Tanácsköztársaság u. 2. sz. II. 1. 1175? Szép garnitúra, négyszemélyes rekamié, vitrines. két fölei. kél párnázott szék. teljesen új állapotban darahonként is eladó. Modern fotelágy kétszemélyes he--erű, 6 (lh matrac kamasz rekamié, i-ezlen vasutaabuntía, borjuborkabat olcsón eladó. Dugonics u. 10. sz. Perzsalábbunda eladó. Oskola u. 18.. 1. .5. 11755 teher faj anyakocák eladok. Katona u. 51. 7 db alio garnitúra eladó. Ali: négyszemélyes rekamiéból, 2 fotelból és négy Székből. Szabadsajté u. 22. 117.58 0 km-es 403-as Moszkvics eladó. — Síi kösd. Dózsa Gy. u. 44. Telefon: 17. V. 24950 Wartburg de Lu; l(,(ió-es gépkocsi újszerű állapotban eladó. Sándor u. 14. Érdeklődni: vasárnap. 67112 1 dh lörz'.kón", e/ett kétéves dán dog és 1 db öthérapos dán dog szuka eladó. — Tói komlós, Sz.éch -r.yl u. 21. 67125 Elad.) kéieknás Vaskályha Pozsonyi" I. u 3. -/., 1. eio' 1 i. Vargáék. 67141 Eladó februárban fialó koca. lehet cseréhe hízóért ls. Kiskúndorozsma, Tolbuhln u. 47. szám. 200 kg-os hízó és trágya eladó. Osz u. 27. SZ. 11741 Eladó 209 kg fehér hízó. Közép ű. 4 a. * Is. 'Város. 671.52 ! uúúoi.ii új szmoking | és estélví ruha el| .'lúo. Itéke II 4. sz. I9I9.-CS Wartburg ~ mouaine kifogástalan eladó. Csányi PÉter. Bálástya, Gajennv.a 1 '•> 67161 179 kg-os príma sertés (keverek), alma, rozmaring. jonalan eladó. 4 u'án. Vadáz„ u. 4/a, fszt. 67183 4 és 7 hónapos süldők eladok. Szabó János u. 27. Kecskéstelep. X87 Ú14 Fehér fiókos gyermekágy eladó, ságvárltelep, Koloszárudvar 9. _ 67163 Feles társat kere-ek 100 kg-os kis hízóra. Ipoly sor 3. sz. özv. Sókiné. 67174 KJhlol kályha, aazla11 tűzhely. Jókarban, eladó. Csuka u. 10. IÍ7I73 Hnkíis barsonyruha, nyloncslpke. estélyi, igen szép fél kabát, kt tszemélyes dunyha, Jégszekrény eladó. Érd.: délután S—6-ig. Magay, Vidra u. 1. (17162 ISII kg fehér hí/oit sertés eladó. Sárkiin.v u. li. 67176 Tavasz tv eladó. Petőfi Sándor sgt. 73. 6717.7 Festett. kombinált szekrény olcsón eladó. Boross József u. 27.. I. emelet Jobbra. Vasárnap egész nap. 67048 ls ól irhabunda kö2épnagy, libatolldunyha eladó. Hajnóczy u. 1. sz., I. j emelet 1. ajtó. ; 67067 1 :;oa kg-os hízott ser1 lés felerészben is eladó. Oihalmi Gazdaság. Bárkányi. Egy nagy halom trágya eladó. Mihálvue| lek. Honvéd út 13. • F'ladó 2 dh nagyon ! szép. fényezett, fe; I ér jávorból készült I eki'ény e< egy j konyhaasztal. Mihály István. József At(ila ' sgt. 45. 67177 UAZASSAG 8 éves BM n.vugdlas megismerkedne ha/.assag céljából szerény, Jólelkű növel. Levelet özvegyasszonyoktól vagy .hajadonoktól teljes línimel kérek. Házamban 2 szobás lakásom van. „Valakire váruk ' jeligére S; .llo á ba. Ibi'lO -ál éves élvált aszsze-ny megismerkedne korban hozzáülő, lakással rendelkező, gyermek szerető main.s férfival há/.as>,'. g céljából. Fényképes levélre válaszolok. „Tavaszi napsugár" jeligére szen 1 esi llirdelnhe. Józanéiról, középmagas. Jól k-roső tsz.-l.ug megismerkedne 39 év körüli, háztprlá.hoz és gazdasághoz. értő szolid, rendes nővel házasság céljából. Fénykép előnyös. . Komoly házassági ajána'" Jeligére az orosházi Hirdetőbe. V. 43761 ÍGTE8 Megnyúlt, kötött kardigán |at. pulóverét megjavílja, átaiakítia Mílller Erzsi. ŰJ ü lethel) isége: Lenin krt. B5. 67166 Jobb kezes őzhőr kcszfyü vasárnap délután folyamán elveszett Í z. újszegedi Vcdőnöképzö. vagy a Melegkút környékén. Jutalom ellenéhen 1. -.'.'» m 1, - dió a 3. sz, Cgyvédi Műnk,közös .égnél. Lenin krt. 34. sz. 67160 Német, angol nyelvanitas. fordítás. Guenherg u. 26. Tanarnő. _ 67165 dzappanesere áthelyezve. Szent Ah'.al u. 8. szám ala. Csere • gesz nap. UniV' r-al Ktsz. X67113 Fürészreszelök és sz.alagfüreszresz.elők üjrávégását vállalom. — Temkó Ignác reaz.elővágó-mestcr. I^ossuth L. sgt. 34. SZ. FResztergályos műhelyem megnyitottam. Magánosoknak és közületeknek határidő és minőségi garanelava' — jévítást. egyedi és tön^pgmunkát vállalok. Bauer László faesztergályos mester, Szeged, Répás u. 15. iKalvitt'i.i .érnél.) Malemalikáhni. f'z.ikából korrepe'álást vállalok, vennék egy rossz rádiót, vagy rossz magnetofont. „Egyetemltta" leiigére a Sajtóhézba. 11754 Kitűnő német, francia, angol, olasz nyelvtanítást vállalok. „Gyakorlatias" leltgére Saltóhá'ba. Varrónők, figvelérr,! Készruha eltisztázását, endliz.ését otthonomban géppel vállalom. „Érte megyek" jeligére a 9ajtoházha. 11713 RonR.vszőnyeg-szövést hozott anvagból vállalok. Szőnyegrongyot. gombolyagot veszek. Róna u. Idős néni ' g'-ernlek gondozását vallatja lakásán. Bakay N. u. 20/fc., I. emelet. 4 dél-magyarország péntek. 19«5. január