Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-06 / 286. szám

Gál Sándor: Tauiiáz&a Nem figyelek csak egy szóra: tavi rózsa, tavtrózsa ezt mormolom az esőben keserítő zord időben ahogy megyek fel a dombra davirózsR, tavi rózsa Keltör lelkem dzsungeléból megformálva vasból kőből » akarva sem tudok másra figyelni csak hangzására Tavirózsa — az te voltál fehér arcod zengő zsoltár kinyílt virág égő lámpa tisztaságra nyíló tárna szirmokkal körülvett jóság fényból épült mulandóság így visszhangzói most ls [bennem vízesés vagy a lelkemben és én már nem tudok másra figyelni csak zúgására ahogy megyek fel n [dombra — tavirózsa, tavirózsa Szerelmi levelező Miért nem írta meg Móra Fertne tervezett regényét? BERKECZ ÉVA VAZAS CSENDÉLET Ratko megnyomta a magnetofon kapcsolóját. A korongok forogni kezdtek k a magnetofonból susogás hallatszott. — Mi ez a zizeges?l — kérdezte türelme llen ül az anya. — Biztosan könyvet lapoznak... — Hiszem is én, hogy az könyv! — Akkor füzetek, Jegyzetek. Kellemes bariton hallulszott hirtelen a készülékből: „Mi lesz velünk tovább, Szvetlána?" — Ezt ő mondja? — kérdezte az anya. — Aha. „Én magam sem tudom" — mondta Szvetán elhalóan. — Magtudod, kislányom. Nem Ismersz még te engem! — sziporkázott az anya. „Beszélj előbb apáddal" — folytatta a bársonyos bariton — „hiszen ha ö beleegyezik, anyádat is rábírja és nyert B. Dzauricsies: MAGNETOFON és szerelem ügyünk van. Én tudom, hogy a papád megért minket. Mai ember, intelligens." — Nna, csak hallgasd meg! Ha már intelligens, ez azt is jelenti, hogy adja hozzád a 19 éves lányát? „Én már beszéltem a papával" — mondta Szvetlána. — Uuuugy? És te hallgatsz?! — sziszegte felháborodva a mama. Egyszer 6 határozottan ellene volt — elvből — ugyanis apám azt tartja, hogy addig ne is gondoljak a férjhez menésre, amíg be nem fejezem az iskolát". Az anya rákiáltott a magnetofonra: — Mindez még semmi! De jönnek a gyerekek, s nekünk nemcsak titeket kell eltartani, hanem dajkálni kell az unokát is. A bariton újbél kezdeményezett: És hogyha a mamáddal beszélnénk? Nekem a te mamádról egészen jó véleményem van." — Izgat is engem a te véleményed -r kiáltotta haragosan Olga-mama. „Az arca neme6lelkűségről árulkodik ..." — Ratko, hallod hogyan értékel engem ez a fiatalember? j,... ez az asszony nemes érzelmek megtestesítője, van benne valami shakespeare-i hitelesség..." — Aranyos fiú ... — Buttogta Olgamama. „Tehát beszélni kell a mamáddal. Ha nem engedi meg, mindketten beszélünk vele.. A korong tovább forgott, de nem hallatszott semmi. — Ennyi az egész? — kérdezte a mama. — Ennyi — mondta a férje, és kikapcsolta a készüléket. — Én ... én nem tudom, mi most a véleményed, de én ... hát... szóval én beleegyezem. Végeredményben mi is ilyen korán házasodtunk össze, ugye, Ratko? Tehát te beleegyeztél — gondolta Ratko —, de mi lett Volna, ha én nem jjánlom Vladonnak és Szvetlánának, hogy vegyék fel ezt a beszélgetést szalagra..." Oroszból fordította: Barató Rozália A közelmúltban a Szépirodalmi Kiadó újból megjelentette Móra Ferenc kisregényét, a Hannibál föltámasztását. Ez emlékeztet bennünket az író egy megvalósulatlanul maradt, érdekes regénytervére, a Szerelmi levelezőre. Ennek a gyökere ugyanis a Hannibál föltámasztása témakörébe nyúlik. A Hannibál írása közben. 1924. december 8-án számol be regénytervérő] levelében Móra Supka Gézának: „Napjainkban — meséli el neki a tervezett regény tartalmát „mogyoróhéjban" — nagyon sok a szerelem, de kevés az intelligencia és a helyesírás. Egy B-listás klasszika-filológus „Szerelmi levelező" című irodát nyit, amely a régi divatú levelező-könyveket pótolja, őrülten beválik, a legnépszerűbb ember lesz Budapesten — de örökre megutálja a szerelmet, amelyet hivatalosan ápol. Végre is a felesége, akivel imádják egymást, kénytelen tőle elválni és olyan férjet keresni, aki nem tud írni-olvasni. Ez a mese gerince, húsul a mai élet lötyög rajta." A regény eredeti terve szerint tehát a szerelem elüzletiesedése állott középpontban, noha ugyanakkor — a cselekmény hátteréül — az író az ellenforradalmi világ társadalmi-erkölcsi viszonyait is kritikusan akarta ábrázolni művében. Érdekes azonban megfigyelni, hogyan alakult, változott az íróban az eszmei mondanivaló, a Horthy-rendszer kritikája, amely végül is módosította a regény tervét. Már pár hét múlva újabb levelet ír Móra Supkának, s ebből kiderül, hogy regénye írás közben addig nyúlt, míg a közepén elszakadt, „mint a jó rétestészta". Csak az első része lett kész: ez maradt fönn kéziratban, ,s je^nt meg — csak a fölszabadulás után — Hannibál föltámasztása címmel. Mint a levélből tud.iuk, a Hannibál-téma csak „epizódgally" volt a téma fáján. Móra hangoztatta, hogy nem hagyja „elszáradni az anyafát se", s folytatásként megírja a Szerelmi levelezőt is. Még három értékes dokumentumunk van a későbbi időkből, amelyek mind azt mutatják, Móra változatlanul meg akarta írni e regényét A Délmagyarország 1925. augusztus 9-i száma leközli Pálfyné Gulácsy Irénnek a Nagyvárad című lapban Látogatás Móra Ferencnél címmel megjelent interjúját. Móra ebben már elkészült műként beszélt a Szerelmi levelezőről, de bizonyos, hogy ezt csuk a Hannibál föltámasztása című első részére érthette. A regény témáját, gondolatmenetét lényegében hasonlóan mondja eí, mint Supkához írt félév előtti levelében, öt év múlva, a Délmagyarország 1930. január 24-i számában Magyar László közli Mórával folytatott beszélgetését, s ebben ismét szó esik a Szerelmi levelezőről. „Foglalkoztat — mondja Móra — a Szerelmi levelező témája is. amelyre még 1922-ben bukkantam, de amely körül olyan jelek mutatkoznak, hogy nem nagyon bízok benne. Nem a téma jóságában, hanem abban, hogy lesz-e belőle megirt írás." E pesszimista kijelentésre nyilván az elkészült első rész, a Hannibál sorsa, kiadatlansága, sőt elkallódása késztelte az írót. A regény tartalmát most is a már ismert fölépítésnek megfelelően mondja el. A Hannibál-lal való közös gyökérzetre utal a főszereplő figurája is, aki itt is tanár, orosz asszonyt hoz haza a fogságból, s itthon nyomorog. Ezt követően, a mincas évek elején adla kl a Genius-kladó azt a prospektust, amelyből utoljára értesülünk a Szerelmi levelező sorsáról. Az értékes irodalomtörténeti dokumentum Csongor Győzőnek, a szegedi múzeum „mindenesének", a szorgos magángyűjtőnek birtokóban van. Egyetlen nyomtatott lap, amely Űj utakon címmel — ez valószínűleg sorozatcím — egyik oldalán Kosztolányi Dezső A mostoha című, szintén el nem készült regényét, a másikon pedig a Szerelmi levelezőt hírdati. Már az árát is közli: vászonkötésben 4,80 pengőt akartak érte kérni. A röplap a regény mondanivalóját — nyilván Móra tájékoztatása alapján — az eddigieknél is részletesebben elmondja. Ezt az ismertetést a Hannibál föltámasztása keletkezéséről Írva, a Délmagyarország 1954. november 21-i számában teljes terjedelmében közöltem. Most .'•sak azt emelem ki, ami a korábbi regenytervhez képest — és jellemző módon — eltérő. Ilyen elsősorban a regény környezete: Bujapest helyett (ahol eredetileg játszódott volna, s ahol a Hannibál játszódik is) a színhely: „a szegedkörnyéki tanya", s a szereplök: „a háború utáni magyar parasztok". Erre a változtatásra talán áz időközben megjelent F.nek a búzamezőkről sikere sarkallta az írót. De a kiadói tájékoztatóból is kiderül, hogy a Szerelmi levelező mondandója visszatért a magánélet problémájához, s csupán annyi társadatorfikritikai vonatkozása maradt, hogy a „szerelmi levelezés" kényszerű tizletere fanyalodo ertelmlségi regényhős sorsában a fehérterror tarrult emberének sorsát tipizálja áz író, bár ezt is eléggé kaflkatűra-szerflen, különc módon teszi. Miért nem Irta meg Móra — még ebben az enyhített formában sem — a Szerehái levelezői? fei/.tosat éfelől ma már aligha tudhatunk. Mégis úgy gondolom, két motívum játszhatott itt szerepet: egyik, hogy a fehérterror első éveiben oly elevenen ható, húsba-vérbe végó problematika a konszolidáció, majd még inkább a gazdasági válság idejére már elavult; ekkor már új módon kellett volna az eszmei mondanivalót megragadnia, s talán ez nem sikerült neki. A másik akadályozó tényező pedig valószínűen az vöft, hogy ekkor tájt már az Aranykoporsó témája fogalkoztatta, s a szubjektív indítékok, élmények is e felé terelték. Nem tudjuk, Szerelmi levelező. De ha aa Aranykoporsót úgy tekintjük, mint az író ekkor már szűkre mért életének helyette megalkotott hattyúdalát, akkor elveszéséért kárpótolva érezzük magunkat. Péter László n | VÉCH ANTAL | A késői „tánc' I

mryaitmta egyszer mindig hazajár s j^j kisasszony. Jött még akkor is, amikor éppencsak, hogy lehetett Mostanában meg úgy emelnek neki kaI

lapot mint húsz éve. Miért ne jönne hát? A régi kastélyuk iroda, magtár és kultúrház. Azért a kisasszonynak akad szállás! Akár itt lehetne egész évben. I

Ha jön, ha megy, mindig van valaki, aki ki-behozza nagy sárga bőröndjét a vasúttól. Legutóbb meglátta az elnök is. — Kisasszony! Még ilyet! Hát mért nem szólott a kisasszony!? A kisasszony hajnalban megy vissza I Pestire. Az elnök még tegnap meghagyta Kenyeres Jánosnak, hogy reggel a I

hintóval vigye ki a vasúthoz. Aztán, ha jövő nyáron Jön megint, csak írjon. Akkor is kimegy elébe a hintó. Gyalog se több az út egy óránál. Hintóval egy fél sincs. I

Kenyeres János odaállt még virradat előtt. Húsz éve nem látta a kisasszonyt. Tudta, hogy hazajár nyaranta, de nem latta sose. I

A kisasszonynak most is olyan kelleme® illata van. meg a keze is olyan finom, puha, hogy húsz évvel ezelőtt se lehetett különb. Milyen szép lány volt ez a kisasszony! I

Hogy milyen nagyon-nagyon szép volt! Kenyeres János emlékszik rá. Egyszer bál volt a biró csürjében. Éjfélkor eljött a kisasszony, aztán se szó, se beszéd, beállt a tánc kellős közepébe, el kezdte táncoltatni a legényeket sorba, egyiket a másik után. Kenyeres János nem ls Igen emlékszik egyébre, csak arra, hogy jaj, de szép volt akkor. Máskor ls szép volt, de akkor! Sorba táncolt minden legénnyel. Vele is táncolt volna, de rá. Kenyeres Jánosra sor nem került. Pedig mennyire szerette volna egészen közelről látni, hogy csakugyan olyan nagyon szép hat, meg I hogy ml lehet rajta az a nagy, nagy sröpsége. Erre is emlékszik: Nemsokára jött a báró, puskával jött, be a bálba a lányáért Akivel éppen akkor táncolt a kisasszony, azt úgy képen vágta a báró. hogy hajnal lett, mire életre mosták. A kisasszonyt meg puskavég elibe vette, úgy terelte hazafelé. Minek mondaná el ezt most neki. emlékszik rá ő is biztos. Még nem is virrad. Olyan nagy a sötétség, hogy nem is látja a kisasszony arcát. Akkor annyira várta, hogy táncoljon vele, csurom vizes lett az izgalomtól. Most meg itt ül mellette a kisasszony, itt elöl a bakon. Pedig ő hátra akarta ültetni, de oda a nagy, sárga bőröndöt tették. Mennek, kocognak kifelé az állomásra Kenyeres János, meg a kisasszony. Hajaj! Megismeri ó a kisasszonyt a hangjáról is! Éppen olyan a hangja, mint régen, mint húsz éve. Milyen is volt? Az övé volt a legszebb. Minden, ami a kisasszonyé volt, az volt a legszebb. A haja is, a hangja is, a dereka is ... mindene. Senkin soha annyi szépség, mint a kisasszonyon. H

iúba jó a fédere ennek a hintónak. mégis mennyire ráz. Még az út bal oldalán csak elmennek valahogy, de oda annyira lejt a töltés, hogy alig lehet az ülésen ülni. A kisasszony kapaszkodik, mereven kitartja magát a lábával, mégis lecsúszik Oldalra. — Dűljön csak ide — mondja Kenyeres János — dűljön csak, az istenit, ennek a keserves útnak! Előbb csak azt érzi, hogy az az óldala, ahol a kisasszony ül, mennyivel melegebb. Nem táncolt akkor egy lépést se a kisasszonnyal... pedig táncolhatott volna, de rá nem került sor! Most aztán hadd dűljön, dűljön, ahogy akar, tartja ő. Hej, ha akkor táncolhatott volna! Nem is bánja már, hogy ide lejt ez az út. Nemhiába csúszós, ránós. mekkarakat huppan a hintó, kell, hogy a kisasszony kézzel is kapaszkodjon Kenyeres Jánosba. Kapaszkodik is. így mennek. Sietni nem kell, ho! van még az, hogy induljon a vonat. Tán még akkor se lehetett ilyen.., ilyen forró ez a kisasszony, amikor az a bál volt — gondolja magában. Nem hirtelen ember ő. nem ls erőeebb a természete, mint másnak ebben a korban, de milyen forró ez a kisasszony így oldalt, ahogy idedől. Gondolja, érzi ós nem szól egy szót se. Mit is szólhatna? Máskor, ha Ilyen gerjedelme támadt, szólt valamit, aztán vagy leszállt a menyecske, vagy nem. De itt mit szólhat? Mégis a kisasaszony ül itt mellette. Mintha most is látná, puskával jött érte a báró... Csak nyelt nagyokat, hallgatott, gondolt mindent. Meg a lába is belezsibbadt. Inkább jött volna erre az útra más. De ha már 5 van itt! Ördög járatja vele ezt az utat Azt mondja közben a kisasszony, hogy fázik. De nem kell elővenni a kalitot, elég, ha János a vállára teszi a karját. Az mégis melegít Persze, hogy felteszi. A kisasszony fázik, róla meg — úgy érzi —. akár patakban is jöhetne a víz, olyan forróság van rajta, pedig nem izzad. Itt is, ott is melegíteni kell a kisasszonyt. Melegíti, és nem is látja már azt a táncot, hisz így, ennyire akkor se foghatta volna marokra a kisasszonyt, mint most. Akár a bálban lennének ..: N

em tud egyébre gondolni. Odaakasztja a gyeplőt az ostorhoz. Máskor is szokta így, ha már unja tartani. Megy, fut agyában a gondolat. Abból se lett semmi baj, hogy a báró földjét elvették, A kastélyban magtár lett, meg iroda... pedig az nem semmi dolog volt, mégse lett belőle baj! Hát akkor abból mi baj lehetne, ha ő most tenne valamit? Akárhova nyúl, a kisasszony nem szól rá semmit. Ha akarna szólni, szólt volna már eddig ... Ehhez képest az a tánc válósággal semmi. Nem is bénja már, hogy akkor őrá nem került sor. Hátha a sor most került rá.K húsz év késéssel, az igaz, de igaz az is, hogy most aztán rajta van! A kisasszony csak annjrtt mond, hogy ilyet hogy is gondol, meglát bennünket valaki. — Meglát? Meglát! Na! Ebben a sötétségben lásson meg valaki! Az orráig nem lát. az ember, nemhogy valaki minket láthatna... Meg aztán, ha csak annyi baj van, hogy meglét valaki, akkor... tudja 6 még legénykorából, hogy ha csak anynyi baja volt a lánynak, hogy valaki meglátja, akkor már az övé volt minden, ami kellett. Most se lehet másképp .. Soha, soha nem gondolt rá, hogy ne legyen baj a báró földje miatt, meg a kastély miatt ls. És nem lett, ez szent igaz! z Hej! A kisasszony! A kisasszony minden szépsége! Most aztán az övé, úgy és annyira, ahogy kell, ahogy akarja. E

gy szempillantás alatt megáll a ló is... Odaképzeli magát akkor estére a bálba... mintha őrá kerülne a sor. Azért mégse úgy ... Hej, a kisasszony! Micsoda sötétség. Most csak neki áll a bál, csak neki! Ki hitte volna! A kisasszony minden szépsége... Eljön jövőre is... mint minden nyáron eddig. Övé a kisasszony. Szentigaz az öv'é! Az állomás előtt a villany alatt a kisasszony megint a szélen ül, O

tt a villany alatt nézi meg először a kisasszony arcát. Nézi, nézi, nem akarja elhinni, hogy ez: ez itt mellette, ez a kisasszony. Nem látta húsz éve. Nézi a kisasszony arcát; őt. Kenyeres Jánost átkozottul becsapta valami — azt érzi. Nem is tudja, a kisasszony, hogy száll fel, jeggyel, vagy jegy nélkül. Mire beérnek a hintóval, ott a voftat is. Néz a vonat utón messze, amíg csak latszik a fényből valami. Most ertti esak, hogy valojaban őrá milyen na gyoB-nagi oil későn került: sor. J 4 OEL-MAGrAKOKSZAG Vaaainap, 1994. deeembcr ft,