Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-05 / 285. szám

Az utazó pedagógusok Arra emlékszem, hogy már folytatja most már —, utá- gondol aura, hogy itt otthont gyerekkoromban is sok volt na meg majd meglátjuk. . . alapítson. Van "egy kijáró a „bejáró". Ezek diákok vol- olyan messzire nem terve- pár, akik azt mondják, elké­fetk, akik faluról, kisvárosból zünk. •az iskola székhelyére utaz-1 A féle tartós átmeneti ál­tali. A „kijáró" fogalma gye- lapulnak tekintik fiélyze­rekkoromban nem merül fe). tűket? Ugy tetszik, Némi­Ez új „műfaj". Ma a „bejá- kepp a „baráber" életmódra ró" diákok mellett „kijáró'" emlékeztet. Csak ne vezes­pedagógusok utaznak a vd- sem „bafdbef-sy.émléletrfe" is. riatokou, autóbuszokon na- Egyelőre még lelkesek, gyobb városból a kisebbek- munkájuk újdonsága is meg be, v áros bol falura, Szeged- ragadja őket. — Én szeretek Fői sugárirányban minden tanítani — mondja íi lu­ogtá j felé. Ezek az „utazó- vuly végzett Gyenge Anna —, pedagógusok", igv egybe ír- bár az ember néha kicsit va a ket szót. hiszen már elkeseredik, ha valami nem égy fogálom: életvitelükhöz, úgy sikerül, ah y..v tervezte, mindennapjaikhoz, az utazás vagv a gyéi'ekék nagyon éppen úgy hozzátartozik, mint a hivatás a tanítás. Éppen úgy nem átmeneti ál­lapot. mint amennyire a munkáink nem az. noha — megv allva vagv titc ki an — nyilván mind szeretrenek lakhelyükhöz. . közel kerülni, kevésbé 'is teleti életformát folytatni A vekkor/ötkor csörög Este „okosak", de aztán rájön, hogy mégis nagvon jó pá­lya. Miért? E/.t én nem tu­dom szavakban ki felezni, ezt ére.mi kell. . . Perspekt'va I A rik magukat valahova falu ra, ahol kapnának lakást. Csakhogy: faluira is több nyíre kijárnak a pedagogu sok. Pedagógus lakás kevés volt, a pedagógusok száma mondhatjuk rohamosan nőtt — új pedagógus lakás szinte csak elvétve epül. Általában az emberek gyűjteni kezd • nek. ha lakáshoz akarnak juthi. Es ők? — Ilyent nem tudunk... Legalabb öl évet kellene dolgozni, hogy annyi pénz legyen, de csak ha ... ott­hon lakik az ember, nincs kiadása. . . Altalános iskola-, ban a kezdő fizetésünk 1200 forint, nálunk ebbul majd­nem ké'.vzáz forint lejön az utazás miatt, s még a levo­nások. Ruhára, könvvrt is ,,, , , kell gondolni n moréihetas kijárok s/a,na evrol eV- meleU _ s,iruli:, Jako(,ey re szapurudlk: itt a M-bol 3'e, vnost rabáoii abba nekem is ko kellett hagy­ntihi az olvasást, s mar cvs • +g a vekker: ól ora. Hallj heiyen csőrig most a vek­kei" A pedagógusuk, akik numjen bajijaiban az ora­< sürgésre ebrednek. minden este korábljun kénytelenek abbahagyni az. olvasást, minden nap sietve öltözni. TftTg tilbbktihélytiköh lakó truwik gondtalanul alusznak. Minden nap, mint valami rituális szertartás hivői, ugyanazok az arcok sietnek ugyanabba az — egv mássál Persze csak elméletben, mert ellentétes — irányba. Újszegedről a makói vo­5 ii,i kljáiró élesen jelzi ezt. Éppen ezért mégis kell gon dőlhetni a perspektíváit: „mess/he ter ">rii'. Mert . gv i-'rlg el leltet ••/Ili a kerdcst ú'<y s hog bii.1­'ooi • i "(ig .ója a ••• i aia­llbgy " máfeu életét, a lá­nyajk férjhez mennek, a fia­talemberek megnősülnek... letelepednitk vagy rinmkahe­lyükön, vagy máshol. Csak­hogy kOvethezHes logikával ez szatirikus válasz, mely Mhritn elképziMiteijiik. tittgy mindenki lakással „házaso­dik" majd. S olt vagyunk a polgári érdekházasság sze­rény igényű változatánál. Mikulásvirások Az árokpartokról és a vasúti töltések menté­ről egyaránt ismert igénytelen kutyafejű legszinpompásabb mexi­kói rokona, az Euphor- ] jia Puleherrima (Szép­séges Eufóriái a) nyílik a Szeged I Tndoman vegve­tein Növénytani Intéze tének botanikus kertje- , jen. Mikulásvirágnak is hívják, mert minden évben azonos időszak­ban. december elején öl­tözik bíborszínbe nem­csak nálunk a jól fűtött üvegházakban. hanem otthonában. Közéd- és Dél-Amerikában a pá­rás. ámvékos helVeken Szlrombontás idején a virágok alatt feltűnően szép levelek feji "Inék. anielvult Mikulás capra megs7!'ne> >r)nek. Skar­latvürüs. bíbor-.. leglupi­ros vagy halvány rózsa­színt vesznek fel. A gyakran egy mét navjl is nagyobb magas?ágot elé­rő nővén v virágzása az tiVerh jzakben, • i(.»v01be-T •fül egv hónapig, ha -á iá ban 'élen át (pri. Olűxiiéink írják A Bécsi köl-útnak a Hu- jelölte ki, hogy a két épület nvadi János sugárút és az pincéjéhez vezető egyetlen Április I útja közötti szaka­szál parkosítja a városgaz­dálkodási vállalat. A napok­ban az úgynevezett lovagló ulal már ki Is jelölte es en­nek megfelelően a földet ki­ásatta, A Bécsi körút 2—4 számú új bérház A és B törtibjétiek lakói — :i2 család — megdöbbenten tapasz­talták. hogv érdekeiket fi­gyelmen kivül hagyva a val­lalat* a parkosító részt úgy szénlorakó ablakot figyel­men kivül hagyta. Éltnek hiányában pedig nárotti épület pincefolyosóján kel­lene elhordani az. emldett tömb lakóinak a téli tüzér löt. Kérjük a városgazdál­kodási vállalatot, hogy vegye figyelembe a lakók pana­szát s megnyugtatóan orvo­solja azt. S'.iillősy Lajos MMtu a Halrdós tér útja i Emma. No persze, a kezdő év után már kétszáz forinttal­több a kereset, tanítási idény ben külön órákra is leltei sz-.ir lani. :ehúl valu mennyit csak lehel gyűjte­ni — de bizony évek kelle­nek. míg az az összeg Ösz­szejön. S akkor felmerül a lakásépítés formája, a meg­oldás lehetősége városon is. de főleg falun. Nemcsak személyes véleményt mon­dok azzal, hogy el kellene kezdeni falun a letelepíten­dő pedagógusok — s más értelmiségi foglalkozásúak veszünk, s abban a remeny­!flej£Pj^e Tü£ÜÍPn te i bá'ha közbon elárulja. minek örülne a legjobb" ti. Ü.isz"g< i-'n a Halad; • t rcn lakunk. Egy s-t ros úton lehel csak meakü bt -ni a teret. Az ut ;tz epitk'/-'-:.­miatt teljesen ln-sználhataU lat). 4 ii'igr y én kocsik súsv tönkre»'ték. hogy a tüzelőt V.állító kteebb kocsik el­.y.-nck a kátyúk bárt. Éppen e- 'I'L nem IS V'S/ÍK be a tü­zelőket. a köveisútan rakjáto le. cyimun keH behordanunk. Koresönk az letwfi, hogy még a fagy béallla előtt tegyek járllatót á ulunkat. Hods F.rnéné Mii ajándékozzunk ? visszatérő perceket gye rmok náVbni évenként probléma, mit vegyünk ka­j rpc.scnvra. H gl módsz-r. i együtt nézegetni a kirakato­kat azzal, akinek ajándékot nat 6.20-kor indul. Utasai: a közeli gyárakból hazatérő fingjak ások, a munkahelyük­re utazó hivatalnokok, pe­dagógusok. Figyelem az ar­cokat és találgatom a fog­lalkozást, Nézem a leszál­lókat: szatyorban élükre ál­lított dolgozatfüzetek, akta­táskába . tömött dolgozatfü­zetek. Makón tizennégy pedagó­gus száll ki naponta a Sze­gedről érkező vonatokról vagy autóbuszokból. Tizen­egyen általános iskolában tanítanak, közülük tíz nő. S végül:* ölen ..új kijárok"', akik ebben a tanévben ta­nítanak először. Jó ez az ál­landó utazás? — Jó lenrte itt lakni, de otthon csak könnyebb — mondja valaki. „Messzire nem tervezünk" A szituációban ez azt je­lenti: jobb kijárni, mint kint lakni. Szembeszege­zek egy kérdést: Magukban azért tervezgetnek, hogyan tudnának közelebb kerülni a lakóhelyhez? — Szeretünk itt lenni! — Nagyon jó tantestület­ben vagyunk... — Ez feledteti velünk a kijárás kellemetlen oldalát. — Olyan kedvesen fogad­tak, mikor idekerültünk. — Ha akartam volna, már elmehettem volna... (Higy­jem? — gondolom közben.) mi a Valóság? — Az Utóbbi években, em­lékezetünk szerint, egy ki­anyagi lehetőségeikhez ké­pest kedvező ldnne s a la­kás tekintetében biztosítaná a városi előnyöket. De nem­járó házaspár jutott itt va- csak a falvakra, a kisebb vá­lamilyen összkomfortos la- rosokra is érvényes ez. káshoz. Tudtunkkal senki se N. F. Az is helyes, ha megbeszéljük. Ilyenkor több dologról is tárgyalhatunk, hogy az aján­dék mégis meglepeiés le­gyen. Az ajándékok kellemetlen TAKARÉKOS EMBEREK — Tessék már még egy­szer megmutatni azt a ké­szüléket, de úgy, hogy ké­pet is adjon — kéri az ud­varias eladót a Tisza Állami Áruházban Kovács Péter. Felesége alacsony, barna­hajú asszonyka a magneto­font nézegeti, szinte simo­gatja tekintetével. Egy kattanás s máris fel­hangzik a riporter hangja. Éppen futbalmeccset közve­tit. A kép éles, tiszta, a Televízió vagy magnetofon Bunda a', asszonynak Karácsonyi ajándék a családnak Ugye érdemes volt? felvenni. A kamatból mind­járt áldomást ittunk, a meg­takarított pénzből pedig most bundát vennék, ha lenne. éppen sajátmagának. A KST kifizetőiek után megalakul­tak az új- csoportok, s nem véletlen, hogy a tagság szá­is okozhatnak. A m úriik ha kété példányiján ka pia uiea t gvunazt a jak knl.v több rokon vásárol azonos könyvet számára: AB öröm­ből bosszúság lesz, ha valaki últncléAt-ffnl TW'tSfTWr rálát, vagy nyakkendőt kap aján­dékba. Kétségtelen, hogj­„nem árt, ha több van" fei­• kiállással, egyszerűbb dz . ajándékvásárlás. Legfeljebb, ha nertl téfSzik, továbbadja az i'lctő. végy becseréli. Az ! ilyenfajta ajándékozásból • zonbnn nem nagyon érző­dik i gondoskodás, szeretet, csupán annyi, hogy nem saj­náltak a pénzt n Vásárlásra. A GYERMEK az ünnep középpontja. Tatán ő varia legjobban a karácsonyt. Eí ­re az alkalomra hazai ipa­runk az idén szép újdonsá­gokkal jelentkezett. A peda­gógusok, szakemberek bevo­meccs érdekes. Talán ez is N<\ d,e nem hagyom armyibja ma ismét szaporodott, mert hozzájárul, hogy az eddig várakozó álláspontra helyez­kedő férj most egyszerre határozott lesz. dönt. — Én mégis a televízió mellett maradok. Ránéz az asszonyra, az pedig mint engedelmes leség, bólint, de azért csend­ben megjegyzi: majd jövőre meglesz a magnetofon is. Kérik a számlát és fizetés után boldogan sietnek haza az értékes, új darabbal. — Napok óta hiába járom az üzleteket. — kesereg a = Kárász utcai Női Modell — Ila nem kellene kijárni. I Boltban Szűcs István. — Sehol nem kapok bun­dát. oedig egy éve mér, hogy erre gyűjtök. Szép meglepe­tést akartam a feleségem­nek karácsonyra. Havi 300 forintot raktam a KST-be. Nagyon jó volt most a 3600 I forintot, no meg a kamatot én sose gondolnék arra, hogy elmenjek — mondja végül valaki. Tehát mégis gondolnak er­re — csak magukban tart­ják. Hátsó gondolat? — Én a közeljövőben nem kívánok elmenni — Sikeres gyógyszerész klubest ^ cv A TIT egészségügyi szak- narchia. velencei befolyás, osztályának gyógyszerész cso- török hódoltság). Foglalkoz­portja klubestet rendezett a lak a jugoszláv egyetemi Gyógyszeixsztudományi Kar gyógyszeréxzképzéssel, a Eötvös utcai tantermében, gyógyszertárhálózat szerve­Keszthelyi Béla vezető-szak- zeti és gazdasági kérdései­felügyelő és Tichy Béla vei. a bérezés és a gyógy­gyógyszertárvezető: „Baran- szerellátás problémáival is. golás a kék Adria partján" A szakmai ismertetés után címmel tartott előadást a je- tőbb mint 200 színes diapo­lenlevő több mint 70 főnyi zitíven mutatták be Szlové­hallgatóság számára. nia. Isonzo völgye. Isztria, a Az előadásban a szerzők dalmát tengerpart és a szi­ismertették a nagy tradíció- getvilág, továbbá a Boszniá­val és múlttal rendelkező Hercegovina természeti és jugoszláv gyógyszertárakat és építészeti szépségeit, a jugoszláv gyógyszerészet Az előadás valamint az sajátosságait. E sajátosságok azt követő színes vetítés oka abban rejlik, hogv az nagy érdeklödest keltett, ország különböző területein hasznos és kellemes klubes­WUlönböző kultúrák érvényé- tet nyújtott a jelenlevők •ültek (osztrák—magyar mo- szamára. a dolgot, a hét végén fel­utazunk Pestre, az asszony­nyal együtt, gondolom, a fővárosban mégis jobban ka­punk kedvünkre való bun­dát. Mit tehet az eleárusító, j"*" megerősíti a férj szavait, mondván: —Igen, próbálják meg, ott biztosan könnyebben laial­nak. A gyermekruhaüzletből jön kifelé csomagokkal megrak­va Szórádi Palné. Náluk ö volt a takarékos a családban és most, december másodi­kán nem kevesebb, mint 1700 forintot kapott. Van is mire. illetve kire költeni a pénzt. Három kislánya van, s ök már nagyon várják a télapót és a karácsonyt. De nézzük csak, mi mindent vásárolt az egész évben megtakarított pénzből. — A nagyobbik kislány, Irénke télikabátot kapott, hozzá sapkát, sálat és kesz­tyűt. A kisebbik harisnya­nadrágot. jersey nadrágot, pulóvert és kardigánt, n pici pedig műanyagszőrmés ove­rált kapott, s aminek legjob­ban örülnek, űj ródlit iu vet­tem. — A férjemnek is jutott ajándékra, de azt nem mon­aki egyszer megismeri a ta­karékosság előnyeit, az min­den évben újra gyűjt, s el­mondja munkatársainak is: éVdemes volt. II. M. öts/eivkhfctó játékok például a kvlu ' bb korú gyermekek s-'áiDi.ra is IjbsziKJt szórako­zási kl< nleltek. Fejlesztik ; lkotok•'"«: é óket. kézügyes­ségüké . A gyermek sokszor jobb jn ői ül egv olcsó játék­nak. amelyre nem kell olyan nagyon vigyáznia, mint an­nak. — ami ugyan értéke­sebb. — de csak felnőttek ellenőrzésével Játszhat vele. Nők részére is célszerű ajándékul vegyünk. Olcsók, ízlést sek a ba'iszt-szerű anyagból készült halöingek, pizs- rhák. Már 70—80 forin­téit igep csínos blúzokat ve­hetünk. Nők és férfiak ré­x'ré-o bő választékban kap­na lók sálak és harisnyák is. Férfiaknak ing, nyakken­dő. kalap a szokványos aján­dék. amelyekre mindenkinek szüksége van. Ezeknél a por őz- méretet kell tudni, mert nincs nagyobb bosszú­ság. mintha tel.szik az aján­dék. de nem használható. A FELSOROLT, praktikus ajándékokon kívül minden* násával tervezett játékok bő kinek örömet szerez egv új­fajla gó'vestoll. műanyag­borítású .iegyzetblokk stb. Házastársa^ kellemes meg­lepetést okozhatnak egymás­nak egy-egy régen csodált választékot nyújtanak. Az import-játékok is kaphatók. A legtöbb játék nemcsak pillanatnyi örömet okoz a gyermeknek. A különféle Acotá l^i/án kiállítása Arató István festőművész Képei érett, megfontolt stb kiállítását nyitották meg íeg­Jiap a Képcsarnok Váltalat Kárász utcai kia.ll tási ter­mében. A művész. 26 legú­jabb festményét állította Ki. A legrégebben készült kép is 1962-es dátumot Visel. Arató István as}, Angyal­föld gyermeke. AZon a tá­jon élt, amelyet Kassák l.a- szülötte. ,ios énekelt meg. Arató fes­tészete p?, egyszerű emberek, a külváros világához kap­csolódik. Szürke, egyszerű és mégis kifejeró színek. Ké­pein a fekete, a feketében hajló tnélv'cordó. s a szürke színek dominálnak. fém- és műanyagból készült bútordarab megvételével. A szép tálCH; összecsukható kis lálalóaszlal, úiségtartó, a modern lámpa, olcsó cs íz­léses szőnyeg. — mind ked­ves, közös tárgy. Akár felnőtt, akár gyer­mek számára vásárolunk, le­hetőleg az 6 „szemüvegü­kön" keresztül próbáljunk szétnézni az ajándékok kö­zött. Bár az ajándékozás ma­gunknak is örömet jelent, el­sősorban mégis szeretteink kedvét keressük. Szekeres Ilona bisban kiforrott művész al­kotásai. Puritán előadásmód­jában soic szállal kötődik az úgynevezett alföldi Iskolá­hoz. Képein érződik az nb­sz.trakcióra való hajlam, de ez. csak mértékletes, s a mind közlékenyebb kifej e+ zés módra való törekvés A kiállítása 1964 december 18-ig lesz nyitva. Témája magányos ember­re vall. ha felületesen néz­zük. De ha jobban szemügy­re vesszük társadalmi mély­ségeket ábrázol, átható erő­döm meg. hogy mit vettem ] vei. Kedvelt témája a téli neki. mert az ö aiándékát külváros. Szinte alig van csak karácsonykor akarom odaadni, a fa alá teszem majd. hadd örüljön. A gyere­kek ajándékát azt hiszem, most rögtön átadom, mert nem bírom ki úgy sem kará­csonyig. Szegeden az idén ismét igen sokan takarékoskodtak Az egv főre eső KST-beté' 1180 forint volt. Volt. aki havi 50, de olyan is. aki 300 forintot tett félre, hogy az­tán év végén örömét szerez­zen vele családjának, vagy képei között figurális fest­mény. Két önarckép a „Ken­dőslány" az Akt és a „Feke­tepulóVeres lány" című ké­pei bizonyítják, hogy az em­bert is ismeri. Ábrázolásmódjában arca törekszik, hogv ne tükörkép­szerüen. naturálisan adja vissza a látottakat, hanem azoknak lényegét ragadja még, s fesse a vászonra. Tiiircsvozás a mezőgazdaság egészségügyi próbám íiról A mezőgazdaság egészség- sürgős pótlásáról pedig in­ügyi problémáiról pénteken tézkedtek. A falu egészség­ügyről szólva kiemelte, hogy az 1944 óta hazánkban felé­pült 66 új kórház közül 53-at a vidék kapott, de változatla­nul problémát jelent, hogy Budapesten a tízezer lakosra kétnapos tanácskozás kezdő­dött Pécsett, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a MEDOSZ rendezésében. Dr. Dobi Ferenc, a ME­DOSZ megbízott főtitkára bevezető előadásában utalt jutó orvosok száma három­arca, hogy egyetlen intéz- szor annyi, mint vidéken, mény sem foglalkozik például Dobi Ferenc az alábbiak­a mezőgazdasági üzemegész- ban foglalta össze a tenni­ségügvi problémák kutatásé- valókat: szorgalmazni kell a val. Az egészségvédelem ér- mezőgazdasági egészségügyi dekében a Földművelés- szakhálózat további fejlesz­ügyi Minisztérium 1965-re té.sét, meg kell vizsgálni a mar minden külföldről ér- mezőgazdasági üzemegészség­kézö traktort vezetőfülkével ügy helyzetét, különös té­rendelt még. a már dolgozó kIntettel a kemlzációfa és á érőgépek vezetőfülkéinek gépek vibrációs hatására. Szombat. 1961. december 5. DÉL-MAGYARORSZÁG &

Next

/
Oldalképek
Tartalom