Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-05 / 260. szám
Szocialista brigádnaplókiállítás a ruhagyárban Már sok érdekes kiállítás színhelye volt a Szegedi Ruhagyár műszaki klubja. Szerdán újabb kiállítással gazdagodott a bemutatók sora. A szakszervezeti bizottság kezdeményezésére ötletes kiállításnak lehetnek most szemtanúi az üzem dolgozói. Bemutatják a szocialista és e címért küzdő munkáskollektívák naplóit. Ma már 28 napló órzi a ruhagyárban egy-egy brigád életének, munkájának írott történetét. Ahány könyv, anynyiféle és fajta bejegyés, díszítés. Egyeseket ízlésesen illusztrálták, másokat fényképekkel, képeslapokkal ékesítettek. Valamennyiről láthatni, hogy nagy becsületük van. A kiállítást ankéttal tették tartalmasabbá. A szakszervezeti bizottság tanácskozást rendezett a brigádvezetők részére. Eperjesi Erzsébet, a bizottság termelési felelőse tartott vitaindító beszámolót, ismertette a brigádmozgalom ez évi tapasztalatait. Ezután kézről-kézre jártak a naplók, forgatták a lapokat, tanulmányozták a bejegyzéseket, megbeszélték a brigádmozgalom tapasztalatait Iparitanuló-képzés kisiparosoknál Hiány több szakmában — Hogyan bánnak a tanulókkal? Az üzemek, kisipari termelőszövetkezetek mellett Szegeden még mindig jelentős a kisiparosok tanulóképzése. Jelenleg 122 kisiparosnál 166 tanuló sajátítja el 35 különböző szakma fortélyait. A legtöbb tanuló itt is, mint a nagyiparban, az autószerelő, műszerész, lakatos és a villanyszerelő szakmákra szerződött. Aggodalomra ad azonban okot hogy több fontos szakmára — mint például kőműves, cipész. cserépkályhakészítő — egyáltalán nincs jelentbíbAlht és elismebés illllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllll fcérdőtuckcn A szabadtéri játékok idején adta ki a játékok közönségének az Idegenforgalmi Hivatal a közvéleménykutató nyomtatványokat S hogy mennyi javaslatot, jótanáosot, elismerést és bírálatot kapott a hivatal, arról beszélgetünk most Gács Györgygyei, az Idegenforgalmi Hivatal vezetőjével. | Néhány adat — Először is néhány, a kérdőívek értékeléséből származó adat: Azoknak a látogatóknak a száma, akik mindennel meg voltak elégedve, 80 százalék. Az előadásokkal a nézők 67 százaléka elégedett 33 százalék kifogást emelt Többsége főleg drámai műveket, kisebb százalékban operetteket hiányoL A látogatók 35 százaléka — főleg a külföldiek — a propaganda hiányosságai miatt emeltek szót. A szállodai és a camping elhelyezéssel 100 százalékos a megelégedés. H Vendégek és pincérek — Az étkezéssel kapcsolatban is jócskán akadt kifogásolni való. Csongor György budapesti vendégünk és sokan mások azt kérdezték: miért nem lehet szódát és halászlét kapni a Hági étteremben? Ügyszintén sokan kifogásolták a pincérek udvariatlanságát „Ha már nyelveket nem tudnak, legalább barátságosak legyenek" — írja egyik külföldi vendégünk. Többen keveslik az önkiszolMese és valóság vffcdöfel itó mM&(átéilÓMili M&emutatÁja, Jtegeden Uj bemutatóra készül a lagos. Az vró mondanivalójaszínház: a prózai együttes nak tisztasága és világossága művészei november 7-én ad- egyeségessé teszi a drámát. ják elő Jevgenyij Svarc szov- — Svarc Sárkánya nem jet író A sárkány című szim- vurstli sárkány, hanem olyan, bolikus mesejátékát Az ér- amelyik emberalakban is dekes produkció iránti érdeklődést fokozza, hogy a szegedi premier lesz a mű magyarországi ősbemutatója. Komor Istvánnal, az előadás rendezőjével a kora délelőttől késő estig tartó próbák egyik szünetében beszélgettünk a szovjet író darabjáról és az előadás előkészítéséről. cLaiai iió(a — Jevgenyij Svarc — mondja a rendező — jelentékeny szovjet drámaíró. Fő kifejezési formája a szimbolikus játék, illetve a mesejáték. A Vígszínházban tavaly nagy sikerrel játszották Az árnyék című darabját. Az is ehhez a műfajhoz tartozik, akárcsak A sárkány, amelyet az író 1941-ben, két esztendővel halála előtt fejezett be. — Svarc műfaja, a szimbolikus mesejáték, világszerte nagyon népszerű, ha tetfzik, divatos műfaj. Mást ne mondjunk. nagy sikerrel játsszák Krakkó, Varsó, Belgrád, Stuttgart és más városok színpadain. O4 Móndaniuatő lmy.e$e — A mesejáték természetesen csak külső formája az írói mondanivaló megjelenítésének. A darab — tartalmi lényegét tekintve — politikai szatíra. Az érdekes cselekmény egy képzeletbeli városkában időtlen időben játszódik. Sem helyhez, sem korhoz nincs kötve. A nagyszámú meseelem — sárkány, repülőszönyeg, beszélő állatok — is a darab időtlenségét hangsúlyozza. Ám — s ez a mű egyik különlegessége — a szereplők, a darab alakjai e kortalanság ellenére is meglepően valóságosak. A stíluskeveredés tehát csak látszómegjelenik, s ugyanúgy viselkedik, mint egy valóságos diktátor. A Sárkány ugyanis a diktatúra szimbóluma. A többi szereplő, a városka polgárai az ő zsarnokságát nyögik, mígnem az egyik. Lancelot, harcba hívja a Sárkányt. A küzdelemben azonban halálos sebet kap. A polgárok, akik fellélegzenek, mert azt hiszik, megszabadultak a zsarnokságtól, új diktátort kapnak, mígnem... De a többi majd kiderül a színpadon. — A darabban sok a szatirikus humor, sok a líra és a romantika. Legfontosabb tartalma azonban a humanitás eszméje. A darab arról szól, hogy a zsarnokság megnyomorítja az embert, a szabadság éltető levegője viszont újjáteremti. <Á medeoílig. meg-^tenéde — A darab színrevitele technikai szempontból is nehéz feladat elé állította a színházat. Az egyik fő nehézség a mesevilág elemeinek színpadi megjelenítése. Arra törekszünk, hogy Svarc darabjának valóságot tükröző mesevilága illúziót keltően és nagy kifejező erővel jelenjék meg a színpadon. — A címszerepet Mádi Szabó Gábor, színházunk új tagja játssza, aki ezzel a szerepével mutatkozik be a szegedi színpadon. A női főszereplő Demjén Gyöngyvér. Lancelot, aki harcba hívja a Sárkányt. Sárosdy Rezső, a színház új tagja, aki szintén ebben a szerepben lép először a szegedi színDadra. Rajtuk kívül Kátay Endre. Szabó Kálmán. Pagonyi Nándor. Kőműves Sándor és Marosi Károly játssza a főbb szerepeket. gáló vendéglöket, mozgó büfék felállítását javasolják. — Mások — mint Dévai Gyula Novi Sad-i vendégünk — keveslik Szeged szórakozóhelyeit. Jó lenne, ha a mozik is bekapcsolódnának valamilyen formában az ünnepi játékok programjába. Ha másként nem, hát legalább egész nap játszó híradóműsorral — írja Piere Mistavelet Franciaországból. Dr. Jan Pallay csehszlovák vendégünk szerint az előadások közönsége gyakran nem öltözött az alkalomhoz megfelelően és a viselkedés is hagy némi kívánnivalót — Többen kérték — talán a meleg időjárás, vagy egyszerűen időtakarékosság miatt —, hogy rövidítsék meg a városnéző mikrobuszok menetidejét. Egy brazil turista, Tibor A. Harczler kifogásolja, hogy nincs hordár az állomáson. ^ Elismerő köszönő levelek — De legalább ennyi elismerő és köszönő hangú ív és levél érkezett hozzánk. KariHeine Friedrich például ezt írja Erfurtból: „Eletem legszebb utazásává tették ezt az utat"... „Előre örülök a viszontlátásnak." — S hogy mit tesz az Idegenforgalmi Hivatal ezeknek a gazdag, s többnyire jó tanácsoknak a birtokában? Szélesebb körű, nagyvonalú propagandát akarunk kifejteni. Nyolc nyelven prospektust hat nyelven igen tetszetős műsornaptárt adunk ki. — A vendéglátás színvonalát emeljük. A speciális ételkülönlegességek iránti igény kielégítésére a szabadtéri játékok idején külön csárdát állítunk fel a szatymazi bekötő út mellett s az újszegedi camping területén. Megfelelő időben hordárok állnak a vendégek rendelkezésére. A Fáklya átalakul híradó mozivá. Valószínűleg sikerül megrövidíteni a mikrobuszok menetidejét is. Nagy Katalin kező. Érdemes megemlíteni, hogy például cipész szakmára mindössze egyetlen fiatal jelentkezett az egész megyében. Lányoknak különösen kedvező lenne fényképezni tanulni, a szegedi fényképész kisiparosok évek óta mégsem kapnak tanulót. A KIOSZ Szeged városi bizottságának feladata a kisiparosoknál tanuló fiatalok rendszeres ellenőrzése. Figyelemmel kísérik, mennyiben tesz eleget mindkét fél az előírt jogoknak, kötelességeknek. Az iparitanulóképzés segítése érdekében már tavaly létrehozták a tanulótanácsot A kisiparos aktivisták terv szerint járják a tanulót szerződtetett mesterek műhelyeit. A látogatások során különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a kisiparos szakmája minden fortélyára megtanítja-e tanulóját A tanulótanácg aktivistáinak beszámolója szerint sokat javult a helyzet, nem rejtik már véka alá tudásukat a különleges szakmai fogásokat a kisiparos mesterek. Tehát a tanulók szakmai képzése a szegedi kisiparosoknál kielégítőnek mondható. Nem találtak viszont rendben mindent a tanulótanáca tagjai a munkaidő betartásánál. Gyakori még mindig, hogy a kisiparosok az előírt munkaidőn felül is foglalkoztatják, ott tartják a tanulókat Javult a kapcsolat a kisiparos mesterek és a tanulók szülei között is. Egyre ritkább a szerződésfelbontás a kisiparos hibájából. Az idén például mindössze egyetlen alkalommal került sor ilyen „szakításra", amikor egy egyébként köztiszteletben álló kisiparos elvesztette türelmét és tettleg bántalmazta tanulóját A KIOSZ természetesen azonnal felbontotta a szerződést és a kisiparot figyelmeztette. Rossz tapasztalat, hogy kisipari tanulónak általában az iskolát gyenge eredménynyel befejező fiatalok jelentkeznek. Ritka a közepes rendű, és a leggyakoribb a pótvizsgázott vagy 2-es érdemjegyű tanuló. Többen nem elég megalapozottan választanak pályát s néhány hónap után meggondolják magukat kérik a szerződés felbontását. Ilyen indokból az idén 23-an hagyták el mesterüket. A volt kisipari tanulók nagyobb részt ilyenkor segédmunkásnak jelentkeznek az állami iparban. si engedély is. így ismét emelhetik a kisiparosokhoz szerződtetett tanulok számát. Az előkészítést máris megkezdték. A tervek szerint a tanulótanács többször felkereste az általános iskolák nyolcadikos, végzős növendékeit és felhívja a figyelmüket, hogy milyen szakmákra lehet jelentkezni. Az előkészítésnek máris van eredménye: több fiatal elmondta, kedvet érez szakmatanulásra. o A KIOSZ a jövő évre még több ipari tanuló szerződtetését tervezi. Az újabb rendelkezés érdelmében nemcsak a mesterlevéllel rendelkezők tarthatnak tanulót, elég ehhez a működéÁcélbetétes cipő baleset ellen Évente több száz üzemi balesetet okoz a szállítás közben a lábfejre nyomódó láda, vagy a lábra eső vasdarab. A védekezés egyetlen módja eddig az elővigyázatosság, az óvatosság volt, ez azonban nem mindig bizonyult elegendőnek. Ezért a SZOT munkavédelmi tudományos kutató intézete javasolja, hogy acéllemezzel béleljék ki a munkások bakancsának orr-részét, s az intézet a célnak megfelelő fémbetétet ls kidolgozta. A két milliméter vastag, megfelelően hajlított acéllemezt találtáik a legalkalmasabbnak, amely öt méterkilogrammos erőt is kivéd, a láb tehát sértetlen marad, ha például egy méter magasról öt kiló súly esik rá. A sorozatgyártást néhány héttel ezélőtt megkezdte a Duna Cipőgyár, a negyedik negyedévben tízezer, jövőre pedig már előreláthatólag kétszázezer pár acélbetétes bakancsot állit elő. „Magyar" szénbánya Indiában A múlt év augusztusában utazott el Indiába a bányászati aknamélyítő tröszt 22 tagú munkásgárdája Fritz András bányamérnök vezetésével, hogy két aknát építsen a singareni tröszt megrendelésére a radrampuri szénbányában. Az aknamélyítéshez szüksége® gépeket, anyagokat is Magyarországról vitték magukkal, hajón. Első esetben történt, hogy magyar szakembereket bíztak meg külföldön bányaépítéssel, méghozzá távoli világrészben. Ma és holnap újabb tanácstagi beszámolók Szegeden ma, csütörtökön és holnap, pénteken újabb városi és kerületi tanácstagok számolnak be a végzett munkáról és ismertetik a jövő városfejlesztési terveit. Ma délután 5 órakor a Gagarin iskolában Kovács Alajos városi, Rózsa István és Szekeres István kerületi tanácstagok, a ruhagyár KISZ-termében Antali Sándor városi, Kecskés János és Kovács Antal kerületi tanácstagok találkoznak választóikkal. Ugyancsak ma délután fél 6 órakor a Dózsa György általános iskolában Vas István városi, Korda László és Takács Antal kerületi tanácstagok tartanak beszámolót. Holnap, pénteken délután 5 órakor a Móra Ferenc Iskolában Hoffmann Márton városi, Ordögh Péterné és Király József kerületi tanácstagok, délután fél 6 órakor a Csongrádi sugárúti iskolában Farkas Istvánná városi, Baksa Sándor és Bózsó Antal kerületi tanácstagok tartanak beszámolót CVORSPOSTA * CVORSPOSTA CVORSPOSTA * CVORSPOSTA Kijavítják a tetőt Az idén februárban az Szabó Kálmánná, a í-es IKV tetőjavítói a munkát ^ ü házkezel(5ség ^ felbehagyva, távozták há- ^ zunkból. Azóta többszöri ké- ügyi előadója válaszában eirésünkre sem fejezték be a , _ . tető kijavítását, 8 az esővíz mandorta' hogy 8 befolyik a lakásba a falak tők eddig a felújításra ezejesen töSne^S^ ^ Jeteken dolgoztak. Mikor teljesítik kérésün- Ezeket most befejezték, és ket' Bcrnáth Istvánná egy hónapon belül a Füredi Füredi u. 8. utcaiak kérése is teljesül. Kályhagond a Kárász utca 16-brn Mint ismeretes, házunkat, ződést kötöttünk a Zalaa Kárász utca 16-ot idén egerszegi Cserépkályhakészíkorszerűsítették. Valameny. tő Vállalattal, s eszerint nonyien örültünk ennek, hiszen vember 30-ig 360 darab cseráfért már a felújítás a la- répkályhát kellene megépítekásokra, a ház külső hom- niök. Lassan lejár a határlokzatára. Az eredeti terv- idő és ez ideig csak 160 kályben az állt, hogy a lakások- hát építettek meg. A városba cserépkályhák kerülnek, ban igen nagy az igény, ezért A harmadik emeleti laká- döntött úgy a technikus, sokba a szerződés szerint ok- hogy a Kárász utca 16. szátóber 18-ra építették volna mú házból a cserépkályhabe a kályhákat. A határidő építőket a külvárosba iránégen lejárt, a munkások pe- nyitotta, mert jó néhány idős dig elhagyták házunkat, így ember várja azok megépítémég csak remény sincs arra, hogy rövidesen felépítik a kályhákat. Szeretnénk tudni, mire számíthatunk? M. K. * A Kárász utca 16. szám alatti lakók panaszára Bökönyi Jánosné. az Ingatlankesét. A szerkesztőség megjegyzése: Véleményünk szerint helyes lett volna a Kárász utca 16-ban figyelembe venni a jogos igényéket, ós elsősorban ott építették volna meg a kályhát, ahol kisgyermezelő Vállalat panaszügyi elő- kek, vagy idős emberek vanadója válaszolt: nak a családban. A cserép— A kályhákat idegen vál- kályha-építést pedig az illelalat munkásai építik. Szer- tékeseknek gyorsítaniok kell! Elszállítják a szemetet korábban többször lalattó] kért információt, az Ingatlankezelő Válaszukban közölték, hogy Már kértük Vállalat 4-es számú házke- jelenleg kubikosok nem doL zelőségétől, hogy házunk goznak a vállalatnál, a szűk udvarából szállíttassák el a kapunyíláson kocsival nem felgyülemlett szemetet. Tő- (udnak az udvarba bejutni> luk azt a valaszt kaptuk, , , . . hogy ez a feladat a köztisz- s n,ncs cmbor- akl a felgyütasági telepre tartozik. Saj- lemlett szemetet a kapun kínos azonban, ez ideig egyik vülre hordja. Megígérték részről sem orvosolták ké- azonban, hogy amint munrésünket. kaerőt kapnak, a leggyorHoff Ferenc sabban elintézik a Remény Remény u. 20. utcai lakók kérését. * A szerkesztőség megjegySáikány Jánosné. a 4-es zése: a felhalmozott szemét számú házkezelöség panasz- betegségeket, fertőzést okoz. ügyi előadója a szerkesztőség hat, elszállításával nem lekérésére a köztisztasági vál- het várni. Csütörtök. 1064. november 5. DÉL-MAGYARORSZÁG S